Christian (5.fejezet)

5.

Alig negyedórával később a kábult kis szöszi erőszakos megreggeliztetése után Brian már komplett tervecskével a fejében hívta Steve-et.

- Kell a dzsiped.

- Mi? Bolond vagy? Nem adom oda. Nem is tudnád vezetni. – puffogott a telefonba, valószínűleg Brian ébresztette fel.

- Steve, most csak figyelj rám, ez most nagyon fontos. Kérdezni majd ráérsz később. És ne féltsd ennyire a csilli-villi kis szerelmedet – jegyezte meg Brian epésen –, nem kell odaadnod, ugyanis sofőr is kell hozzá. Szóval dobj el mindent, mert most azonnal kellesz.

- Egyre mélyebbre süllyedsz benne, igaz? – sóhajtott Steve – Az a nő… meg az a bizonyos szédületes seggű katonája, ugye? Stef mit szólna…

- Kérlek, ne kérdezősködj. – vágott közbe – Bízz bennem. Mellesleg Stef itt ül mellettem.

- Jól van, mondd a címet. – adta be a derekát. Nem mintha Brian vagy Stef akár egy pillanatig is kételkedett volna benne, hogy rábólint. Brian bárkit bármilyen hülyeségre rá tud venni egy kis szempillarebegtetéssel. Életveszélyes a srác. Gyorsan bediktálta a telefonba a címet, amit néhány perccel azelőtt Christian firkantott le neki egy cetlire.

- Van ott a ház mellett közvetlen egy keresztutca, kanyarodj be, és a saroktól úgy 25 méterre várj járó motorral. – utasította.

- Oké. Húsz perc múlva ott vagyok. Az elég?

- Legyen harmincöt. Most 10:25 van, pontosan tizenegykor legyél csak ott, ha túl sokat vársz járó motorral, feltűnést kelthetsz.

- Igenis, főnök. – szalutált, mintha csak Brian láthatná a telefonban.

- Kösz, Stevie. – csicseregte, és le is tette volna a telefont, ha nem hallja meg még messziről a barátja hangját.

- Brian…

- Igen?

- Légyszi vigyázz a csinos kis seggedre, jó?

- Azon leszek. – felelte halovány mosollyal, majd őszinte aggodalommal egyik vele szemben ülő fiúról a másikra nézett.

Miután letette a telefont, lehunyta a szemeit, óriásit sóhajtott, és szép lassan fújta ki a levegőt – megpróbált lélekben felkészülni a következő, még fontosabb telefonbeszélgetésre. Tamlynt kellett felhívnia.

A terv az volt, hogy elcsalja a nőt a házból, azután pedig bőszen imádkoznak, hogy a nő, mint jó testőrt, Brandont is viszi majd magával. Ha bármelyikük is a házban lesz, nehéz dolguk lesz a Justin fiú kimenekítésével. De Brian mint mindig, most is nagyon bízott az angyalaiban.

Christian a széke mögé lépett, és a vállára tette egyik kezét. Nem szólt egyetlen szót sem, de ez a jelentéktelennek tűnő érintés is eléggé megnyugtatta Briant ahhoz, hogy újra a kezébe vegye a telefont.

Mikor ötödszörre is kicsöngött, már majdnem letett a telefonbeszélgetésről, már majdnem kezdett kétségbeesett pótterveket szövögetni, de akkor hirtelen meghallotta a határozott hallózást a másik oldalról.

- Brandon? Brian vagyok. Sürgősen beszélnem kell Tamlynnel. – szólt magabiztosan.

- Most nem tudsz, nincs itthon.

Brian először elakadt, lefagyott, megijedt, hogy a terv mégis befuccsolt már most az elején, de aztán hamar összerendezte a gondolatait, és rájött, hogy tulajdonképp így csak még könnyebb dolguk lesz. A nő nincs otthon, Brandont pedig az eredeti tervvel is el tudja csalni. Innentől kezdve majd csak azért kell szurkolniuk, hogy a boszorkány ne érjen haza idő előtt.

- Mikor jön vissza?

- Úgy hiszed, beszámol nekem az időbeosztásáról? – nevetett fel gúnyosan a férfi – A hatodik érzékem azt súgja, a kis szöszkéről van szó. Hazudtál? Mégis tudod hol van? – kérdezte élesen.

- Vele akarok beszélni erről, nem veled. – húzta el a mézes madzagot. Tudta, hogy a férfi ráharap, hiszen voltaképpen megkérdőjelezi a közösségen belüli befolyását.

- Jobban teszed, ha nem bosszantasz fel, picikém. Mondd amit tudsz, különben saját kezűleg hozlak vissza ide. És másodszorra már nem lesz akkora szerencséd, mint elsőre, nem szabadulsz ki a karmaim közül. Ha nem segítesz abban, hogy a kis szőke visszakerüljön a jogos tulajdonosához, talán neked kell átvenned a szolgálatait. Nos?

Brian sóhajtozott, úgy tett mintha gyötrődne. Aztán látszólag kelletlenül kibökte, miért is telefonált.

- Na jó, figyelj, én ebből az egészből ki akarok maradni. Nem hazudtam, tényleg nem én rejtegetem. Christian csak most hívott fel, alig öt perce. Mondtam neki, hogy nem akarok vele találkozni, hogy menjen haza. Annyi önjelölt prostit kapok ingyen, bonyodalmak nélkül, amennyit csak akarok, nekem a helyes kis feneke nem ér ennyit. – tartott egy kis hatásszünetet – Ígérd meg, ha segítek, békén hagytok végre.

- Ennyire ne légy önelégült, Mr. Rocksztárocska, egyáltalán nem te kellesz, nekünk csak Christian kell. Bökd ki végre, mert kezdesz nagyon fárasztani… és ha fáj a fejem, morcos vagyok, a további következményeket pedig gondold hozzá…

- Ezt úgy veszem, megígérted. – ó mennyivel könnyebb valakivel csak telefonon keresztül beszélgetni, mintsem az ijesztő valójával – Szóval, azt mondta egy motelben van, megadta a címet, de megmondtam neki, hogy nem fogok elmenni hozzá. Ha sietsz, talán még ott találod.

Brian lediktált neki egy címet, ami a város másik végében volt, így csúcsforgalomban majd’ egy órányira lehet a házuktól. Ha se Tamlyn se Brandon nem lesz a házban, gyerekjáték lesz kicsempészni azt a fiút.

A hívás végeztével felállt, tudomást sem igazán vett a mögötte izgatottan szobrozó szőkéről, csak jó szervezőként gyorsan összeszedegette a dolgokat, amikre úgy érezte szükségük lesz.

- Önjelölt prosti… - súgta a fiú maga elé.

- Ez az, amit mondanom kellett. – nézett rá Brian határozottan, most vigasztalgatni nincs ideje, aztán elfordította a fejét, látta ahogy Stefan kissé kárörvendőn mosolyog magában, amire egy szúrós pillantást vetett rá – Felejtsd el, oké? – megérintette Christian vállát, mire bólintott egyet, bár minden meggyőzőerő nélkül – Azonnal indulunk. Nem szabad, hogy bármelyikük is hazaérjen, míg ott vagyunk. Legfeljebb húsz perc alatt ott vagyunk, aztán lesz még minimum tíz percünk, hogy kihozzuk a fiút, mielőtt Steve odaér.

- Justin. – mondta Chirstian. A két férfi egyszerre fordult felé és kérdőn néztek rá. – Ez a neve. Nem „a fiú”. Justin.

- Ez most lényegtelen… – folytatta volna Brian.

- Nem, nem az. – durcáskodott a fiú. 

- Jól van, akkor nem az. De most próbálj meg koncentrálni. - felé nyúlt, és egy pillanatra megérintette az arcát, a szőke belesimult a tenyerébe, de Brian nem esett ki a szerepéből, továbbra is ott járt az esze, ahol járnia kelett - Ígérd meg, hogy bármi is történik, nem pánikolsz be, nem hunyászkodsz meg, és végigviszed azt, amibe belekezdtél. Akkor is, ha esetleg összefutsz a régi úrnőddel, Brandonnal, vagy akárki mással. Nem bánthatnak. Nincs hozzá joguk, hogy erőszakkal tartsanak ott titeket. - Christian bólogatott, míg Brian egyre csak beszélt, Stef bezárta maguk mögött az ajtót, és a kocsikulcsát csörgetve vágtatott le utánuk a lépcsőn - Ha véletlen találkoznátok, semmiképp ne szólítsd úrnődnek. Éreztesd vele, hogy annak a korszaknak vége. Nem fogsz visszamenni hozzá soha. Nem kell ellenségesnek lenned, ha úgy hozza a helyzet, akár meg is köszönheted, hogy gondoskodott rólad, mondd neki, hogy hálás vagy, amiért jó volt hozzád, de most új életet szeretnél kezdeni, satöbbi, hass a szívére...


- Brian, megtennéd, hogy nem azt tervezgeted, hogy azt a nőt kell majd győzködni? – forgatta a szemeit Stefan – Próbáljuk meg elkerülni, jó?

- Minden eshetőségre fel kell készülni. – hallgattatta el a barátját.

- Akkor esetleg arra is felkészülhetnél, hogy Brandon nem saját maga ment, hanem valaki mást küldött a motelhez, és fél óra múlva újra a kedvenc pincédben találod magad a falhoz kötözve, és állatijóseggűbarátunk ostorral a kezében készül majd épp arra, hogy megtorolja az aprócska hazugságod…

Brian elhallgatott, egy pillanatra elsápadt.

- Kösz Steffie, te aztán igazán tudod, hogyan nyugtass meg. – fintorgott.

- Minden eshetőségre fel kell készülni. – gúnyolódott Stefan a barátja szavait használva.

Egy időre megfagyott a levegő, egyikük sem szólalt meg, de így legalább volt idejük elrendezni a dolgokat a fejükben. Aztán a kocsiban még néhány részletet megbeszéltek, majd leparkoltak a háztól olyan messze, hogy ne tűnjön fel az autó, és gyalogszerrel tették meg az utolsó métereket. Valószínűleg Stef kocsiját felismernék, hiszen azt is tudták, hogy Brian tegnap ott aludt nála, biztosan azt is kifigyelték, amikor hazafuvarozta.

A fiú tétován előhúzta a kulcsát. Remélték, hogy Tamlyn nem cseréltette le a zárat egy hét alatt. Végtére is nem azt akarta, hogy Christian ne tudjon bejutni, ha be akar, inkább azt, hogy jöjjön vissza.

A kulcs passzolt, az ajtó lassan kinyílt. A fiú óvatosan körbenézett, amikor pedig úgy ítélte meg, tiszta a terep, beslisszoltak az előtérbe, majd visszacsukták az ajtót, hogy ne keltsenek feltűnést.

Első útjuk Justin szobájába vezetett, de ott nem találtak semmit. Minden jel arra utalt, hogy a fiú aznap éjjel nem is aludt ott, amitől Christian egy kicsit megijedt. El kellett dönteniük, hogy a következő a pince lesz-e, vagy Brandon szobája… elvégre Justin a telefonban Brandon miatt volt halálra rémülve, talán a férfi ott tartja őt az utóbbi időben. Egyik lehetőségre sem repesett Brian örömében.

- Külön váljunk, hogy gyorsabban végezzünk? – suttogta a fiú Briannek.

- Megőrültél? Dehogy! – meresztette rá a szemét – Vigyáznunk kell egymásra. Menjünk a pincébe. – nagyot nyelt, majd hangtalanul elindult.

- Biztos, hogy bírni fogod? – tette a vállára Stef a kezét hátulról. Brian bólintott.

Még mindig nehezére esett megértenie, hogy ilyen sokat jelent Briannek ez a fiú, hiszen alig ismerte, mégis képes volt visszajönni miatta abba a házba, amihez élete egyik legrosszabb élménye kötődik. A szépsége nem lehet elég, valamit nagyon tudhat ez a fiú.

- Brandon szobája a másik szárnyban van, elég hosszú utat kell megtennünk majd, ha a pincében sem lesz… és nem garantálhatom, hogy nem futunk össze senkivel. – súgta Christian.

- Megoldjuk. – bólintott Stef, és előre bökött az orrával, hogy induljanak már.

A pincébe menet nem találkoztak senkivel, azonban odalent sem találták meg, akit kerestek. Végül Brian úgy döntött, ő inkább nem dugja be arra a helyre az orrát, a folyosón a falhoz lapulva várta, míg a többiek megnézik a helyet, és fedezte őket. Visszafelé menet azonban az első kanyarnál óvatlanul beleütköztek egy törékeny, alacsony lányba, aki majdnem felsikoltott, amikor meglátta őket.

- Mandy… – Christian gyorsan a szájára tette a kezét – Nem akarlak bántani, ne félj. Elengedlek, ne sikolts, oké?

A lány bólintott.

- Csak tégy úgy, mintha nem is láttál volna semmit, rendben? Nem akarlak belekeverni. Bemegyünk Justinért Brandon szobájába, és már itt sem vagyunk.

- Várj, nem ott van. – fogta meg a kezét a lány – Az Úrnőnk az üres emeleti szobába záratta. Oda pedig nem tudtok bemenni, szerintem Brandon elvitte a pótkulcsot is.

- Fenébe…– sziszegte, aztán hirtelen elindult a másik irányba – Az én szobámból fel lehet mászni az erkélyen keresztül.

Brian megszólalni sem tudott, csak óriásira nyílt szemekkel kapkodta a lábait, és követte a nagyon is magabiztosnak tűnő szőkét. A lány halkan futásnak eredt, és fél perc múlva egy összetekert kötéllel és egy nagyon is ismerős kinyitható késsel tért vissza a pince irányából.

Christian vállára akasztotta a köteget, zsebébe csúsztatta a szerszámot, sietve megpuszilta az arcát, és szó nélkül elindult az ellenkező irányba. A fiú egy pillanatra torpant csak meg, alig észrevehetően elpirult, aztán gyorsan lesütötte a szemeit és folytatta útját régi szobája felé.