Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2012. január 10., kedd

Christian (3.fejezet)

3.


- A cigaretta öl.

Brian nem fordult a hang irányába, szája sarkain aprócska mosoly villant át, de pillanatokon belül ugyanolyan komoly lett az arca, mint előtte. Tudta, ki áll a fotel mögött. És látni is akarta. Nagyon! De kínozta magát egy kicsit ezzel az édes időhúzással, nem fordította hátra a fejét.

- Sosem akartam hetvenéves vénember lenni. – felelte vibrálóan mély, nyugodt hangon, miközben fejét kicsit megemelve, de még mindig maga elé bámulva, fújta ki a füstöt.

- Rossz szokás. – lépett közelebb a váratlan vendég. Brian érezte a tarkóján a meleg tekintetet, majd a fotel háttámlájára nehezedő kezek nyomán besüppedő puha szövet mozdulását.

- Szokás, berögződés, szenvedély… – dorombolta, és a feje felett a háta mögé lendítette a karját. Megragadta a kezébe akadó textilt, és kényszerítette a tulajdonosát, hogy kerülje meg a fotelt. Felnézett Christian arcába. – Tudod… valaminek… mindig lennie kell a… – duruzsolta lassan, majd a mondat befejezésétől eltekintve, nyelvével megnedvesítette az ajkait, és a fiú mellkasán összegyűrt pólót kieresztve a markából lassan lejjebb csúsztatta a kezét a nadrágja szegélyéig.

- …a szádban? – nyögte a fiú.

Brian elmosolyodott. Gonosz vigyor volt. Kiélvezte az előtte álló fiatal fiú minden apró rezzenését, élvezte, hogy hatással van rá. Egyetlen mondata vagy mozdulata elég ahhoz, hogy összeakadjanak ennek a szépségnek a lábai, és elterüljön előtte a puha szőnyegen, mint önkéntes terülj-terülj-asztalkája.

Lassan felállt a fotelből, egy mély slukkot szívott a tüdejébe, és a szőke ártatlan, zavart pírral borított arcába fújta a füstöt. Christian szívesen kivette volna a kezéből a füstölgő rudat, arrogánsan eltaposta volna a csupasz padlón, és közölte volna vele, hogy ő inkább most valami mást ad a szájába.

Persze nem tette. Tamlyn a dominancia szikráját is kiölte belőle. Vagy legalább is nagyon mélyre eltemette benne.

Csak mozdulatlanul tűrte, ahogy a sűrű füst egyre jobban csípte a szemét. Csak azért sem pislogott.

Brian elnevette magát, előrehajolt a fiú mellett, és az alacsony asztalon fekvő hamutálcába fojtotta az izzó csikket. Aztán felegyenesedett, és közben mintegy „véletlenül” vállával és felkarjával Christian csípőjét súrolta. A fiú ekkor mozdult meg először. Az első érintés… megremegett a nadrágját érő futó kontaktustól. Felemelte a kezét, és ujjai hegyével Brian fényes ajkaihoz nyúlt.

- Gyönyörű vagy. – suttogta nagyon halkan.

Brian arcán egy pillanatra átvillant egy csábos mosoly, aztán ahogy eszébe villant Tamlyn látogatása és a feldúlt lakása, hirtelen komorrá vált, és egy kicsit hátrahúzta a fejét. Épp csak annyira, hogy a fiú ujjai elváljanak tőle, de a lélegzetét még mindig érezhette a kezén.

- Na most akkor mondd el szépen, mi a fenét kerestél nálam. Ha már bevállaltam, hogy kockára teszem a seggem a tied megmentése érdekében, néhány őszinte szót talán megérdemlek.

- Csak… hiányoztál… – görbült le a szája sarka, ahogy Brian kemény arcvonásait nézte.

- Jaj kölyök! – fordított hátat grimaszolva, és feltett szándéka volt, hogy kimegy a kis konyhafülkébe két sörért – Úgy vettem észre, hogy szeretsz abban a kastélyban lenni, hogy ők a családod. Egy dugás nem fordíthat ki önmagadból! Még ha olyan jó is volt… – tette hozzá még az utolsó szavakat, enyhíteni próbálva az előzőek súlyát.

De Christian az első távolodó lépése után elkapta a kezét, térdre borult előtte, és homlokát Brian kézfejéhez nyomva, sírós hangon kérte.

- Ne küldj el, kérlek! Jó leszek, ígérem. Bármit megteszek… nem akarok visszamenni az Úrnőhöz…

- Mit művelsz? – nyitotta nagyra a szemeit Brian – Állj fel.

Megfogta a fiú kezét, és felhúzta maga mellé. A dereka köré tekerte az egyik karját. Nem volt magasabb nála, és ez nagyon tetszett neki. Lehúzta róla a bőrdzsekit. Kivette a pólója nyakába akasztott napszemüveget, és az asztalra tette. A mellkasára tette a tenyerét, végighúzta a finom izmokon, a nyakán végigsimítva pedig megragadta a tarkóját. A mézszőke fürtök tövére fogott, egy aprót rántott rajtuk, amire a fiú önkéntelenül is lehunyta a szemeit, a nyakát felkínálva hátravetette a fejét, és egy halkat nyögött.

- Szóval hiányoztam… – hajolt Brian a fiú torkának halvány bőréhez, de nem ért hozzá a szájával – Egy kiadós hancúrban benne vagyok. – a fiú ráemelte a tekintetét, Brian pedig pajzánul megnyalintotta a lebiggyedt ajkakat, amire Christian elmosolyodott – Aztán szépen visszamész oda, ahova tartozol.

- Nem! – vágta rá ijedten.

- Nem hiányoztam, vagy nem akarsz dugni? – húzta fel egyik szemöldökét Brian ironikusan, miközben a derekáról lecsúsztatta kezét, és jelentőségteljesen belemarkolt a szőke fenekébe.

- Nem megyek vissza. Veled akarok lenni. – duruzsolta, és még mielőtt az reagálni tudott volna, megcsókolta a férfit.

Brian rögtön kiesett a szerepéből. Olyan hévvel csókolta vissza, hogy szinte azonnal beestek a fiú mögött álló kanapé párnái közé. Még ködösen emlékezett rá, hogy ezt meg kellene beszélnie vele, értésére kell adnia, hogy nem hurcolászhatja magával őt mindenhova, mint a kiskutyáját… mert ő, tetszik vagy sem, Tamlyn kiskutyája. És nem akarhatja, hogy szembeszálljon érte azzal a nővel… és és és… De ahogy csókolta, a szavak összekeveredtek a fejében, és hamar köddé is váltak.

Türelmetlenül tépte le a pólót az alatta fekvő tökéletes kis testről, és rátapadt az izgatottságtól felforrósodott bőrére, nyalta, szívta, harapta a húsát, ahol csak érte. Christian vadul nyögdécselt, ujjait Brian hajába gabalyítva.

- Annyira szeretnék a tied lenni újra. – nyögte félig lehunyt pillái mögül fátyolos szemmel Brian arcát nézve – Kérlek.

Brian semmit sem imádott jobban, mint amikor egy szépség azért esedezik, hogy vegye el végre, ami jár neki. Azonnal elfelejtett minden rosszat, ami történt az elmúlt huszonnégy órában, és azt is, ami ezek után még bizonyosan várni fog rá.

Lehántotta a nadrágot a fiúról, végigsimított a belső combján, a látványos erekcióján, majd a hasán és mellkasán tenyerével átsuhanva megragadta az állát és mélyen a szemébe nézett. Látni akarta a tiszta kék csillogásban a mérhetetlen vágyat.

Christian remegett alatta, az érintésére éhezve. Meg akart szólalni, de Brian nem hagyta. Elég volt a könyörgésből. A nyelvével hallgattatta el. És legközelebb már csak akkor engedte szabadon a torkából kikívánkozó hangokat, amikor a gyönyör önkívületében az ő nevét nyögte.

2 megjegyzés:

  1. OMG.....ez annyira.......♥♥♥

    Kicsit hiányoltam is, hogy B. nem aggódik C.ért!
    De hát B. azért nagyjából a "realitás" talaján maradt.....még.....meg tök jó, hogy nem csináltál egyből hős szerelmest belőle!!!!

    ÓÓÓÓóó ma sem lesz ebéd időben......és a tornát is ellógtam.....erről Te tehetsz és a fiaid!!!XD XD XDDDD

    Gy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem, ez a jelenet nekem is kedvencem volt régen :)
      Nem számít, ha nincs ebéd úgysincs mit letornázni... :D

      Törlés