Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2012. január 10., kedd

Christian (4.fejezet)


4.

Brian épp végzett a fürdőben, mezítláb sétált hófehér frottírköntösben a nappaliból a kis hálófülke felé, egy nagy bögre instant kávét szorongatva, élvezve a nedves lábujjait cirógató puha szőnyeget a talpa alatt, amikor kopogást hallott. Önkéntelenül is összerezzent.

- Brian, én vagyok, engedj be! – hallatszott Stefan ismerős hangja a vastag faajtótól tompítottan. Pedig már éppen kezdett volna megijedni és azon gondolkodni, Tamlyn vajon hogyan találta meg. De így gombóc a torkában hamar elintézve. Halleluja.

- Szia. – tárta ki az ajtót a barátjának, és lábujjhegyre állva megpuszilta – Mondd, hogy hoztál valami ehetőt száműzött barátodnak.

- Szerinted? – vigyorgott Stef, és Brian orra elé emelt egy nagy papírzacskót.

- Tudtam, hogy rád számíthatok! – ölelte meg a basszerosát Brian, aztán elővigyázatosan kinézett a folyosóra, mielőtt visszacsukta volna az ajtót – És… elég lesz hármunknak is? – kérdezte lassan, ártatlanul kémlelve felfelé a nálánál cirka harminc centivel magasabb férfira.

- Hármunknak? Steve azt mondta nem jön… – ráncolta össze Stef a homlokát, mint aki semmit sem ért. Pedig tudat alatt nagyon is értette.

- Hát ő tényleg nem… deee…

- DE?! – követelte a befejezést szemeit meresztgetve Stef. Az, hogy rosszat sejtett, enyhe kifejezés.

- Steffie… ne akadj ki nagyon, de valaki még durmol az ágyamban.

- Nem szoktam kiakadni azon, ha valaki fekszik az ágyadban, ismerlek, általában fekszenek valakik az ágyadban, de van egy olyan érzésem, hogy most ki fogok. Ugye nem a szőke?! Hazudtál, amikor azt mondtad, nem láttad? – rökönyödött meg, és még csak eltitkolni sem tudta az óriási csalódást. Brian soha nem szokott neki hazudni. Sok hülyeséget csinált, ami miatt már régen tönkremehetett volna a barátságuk, de hazudni nem szokott.

- Igazat mondtam – fintorodott el a feltételezésen –, csak AZUTÁN találkoztam vele, hogy beszéltünk róla. Te se lettél volna képes kidobni, hidd el. – tette hozzá halkan.

- Brian! – kiáltott fel Stefan.

- Cssss… Alszik. Ne ébresszük fel, nagyon fáradt volt. – mosolygott szendén, de sokat sejtetően összehúzva magán a köntöst. Elvette a papírzacskót Stefantól, az asztalhoz ment, és elkezdte kipakolni belőle a dolgokat. – Ülj le, kitörik a nyakam, ha rád kell néznem.

- Ne tereld el a szót. Brian, nem akarlak még egyszer úgy látni, ahogyan akkor! – erélyesen beszélt, aminek hatására a barátja kicsire összehúzta magát a székén, és csendben, mint aki ott sincs, egy croissant-t kezdett majszolni a kávéja mellé – Küldd el. Megkaptad még egyszer, ez volt az álmod, azt is elhiszem, hogy ő még másodszorra is ugyanolyan jó volt, mint vadiúj élményként – ami mellesleg nem túl sűrűn fordul elő nálad –, de most küldd vissza oda, ahonnan jött! Nem tarthatod meg. Nem egy utcán talált kiscica…

- …pedig nagyon tud dorombolni… – vetette közbe.

- Őrült vagy, Brian. Félsz attól a nőtől, nekem kell figyelmeztetnem rá? Nem felejtheted el ilyen egyszerűen! Küldd el a kölyköt, és kész! – utasította egyre ingerültebben, látva hogy a barátjának esze ágában sincs gondolkodni, inkább fejjel megy a falnak. Kemény feje van, de ennyire azért mégsem!

Brian lassan fordította hátra a fejét, amikor Stefan hirtelen elhallgatott, és elkezdett mereven mögé bámulni. Hát persze, hogy Christian állt mögötte. Kócosan, nedvesen fénylő szemekkel. Valószínűleg Stef utolsó, rá nézve nem éppen kedves mondatait, ő is hallotta. Látszott, hogy épp csak felráncigálta magára a farmert, ahogy felriasztották édes álmából.

- Ugye nem küldesz el…? – kérdezte a fiú félve Brian mögé lépkedve.

Brian nagyot sóhajtott. Most mondja azt, hogy „De. Így lesz a legjobb mindenkinek.”?

A fiú féltérdre ereszkedett mögötte, és ajkaival megcirógatta a nyakát. Brian lehunyta a szemét, libabőrös lett Christian érintésétől. Már épp kezdett volna igazat adni az őt győzködő basszerosának, de ez az apró érintés újra kételkedésbe vitte. Muszáj neki Stefre hallgatnia az ereiben száguldozó vére helyett??

Kinyitotta a szemeit, és ránézett a barátjára. Komoly volt, aggódott. Érte aggódott.

Igen. Muszáj. Ő mindig jót akart. Mindig ott volt, ha kellett. Stefnek van igaza. Megfogta hát a ránehezedő finom kezet, és levette a válláról.

- Jobban tennéd, ha… – kezdett bele valamibe, amit fogalma sem volt, hogyan fog befejezni. De nem kellett a fejét törnie rajta, a szőke úgysem hagyta, hogy befejezze.

- Nem! – sietve megkerülte Brian székét, szorosan az asztal mellé állt, a két egymással szemben ülő férfi közé, hogy őrá figyeljen Brian, és ne Stefanra – Szereted, ha veled vagyok, érzem. Bármit kérhetsz, mindent kívánságod teljesítem. Boldogabban, mint bárki! Nem kell azt hazudnod, hogy szeretsz, nem kell a kirakatba tenned, meghúzom magam a háttérben, csak engedd, hogy melletted legyek! Kérlek. – Brian lábaihoz térdelt, és kezébe vette az egyik kezét, ő vonakodva, de hagyta – Azt mondtad, most indultok egy hosszabb útra. Távol lehetünk Tamlyntól, nem kell félnünk tőle. Még hasznodra is lehetek. Tudok főzni. Tudtad? Állítólag nagyon jól főzök. – hadarta egyre gyorsabban – És takarítok. Segítek pakolni a turnén. Bármit. Esténként pedig tudom, mennyire jól esik, ha meleg az ágy, amibe a hosszú és fárasztó nap után befekszel. És megmasszíroz valaki, ha elfáradt a tested. Vagy cirógat, ha arra vágysz. Tőlem mindent megkapsz, hidd el, és nem kérem, hogy bármilyen áldozatot is hozz értem…

- A rabszolgatartást büntetik. – mosolyodott el Brian halványan, és lassan elhúzta a kezét.

- Ha önként vállalom, nem tehetnek semmit ellene. Csak engedd meg. – suttogta már elkeseredetten a fiú. Nem vette a poént. Ő tényleg a rabszolgája akart lenni.

Újabb mély sóhajt préselt ki Brian tüdeje. Stefan, bár nem szólt bele Christian mondanivalójába, ugyanolyan szúrós szemmel nézett, mint előtte, és amikor a fiú befejezte, és Brian tanácstalanul rápillantott, a kérdő tekintetére válaszként határozottan megrázta a fejét. Brian visszanézett a szőkére, és ahogy a barátjától látta, ő is megrázta a fejét.

Kétségbeesetten kezdett el sírni a fiú, Briannek pedig majd megszakadt a szíve. Féltette. Tamlyn is megmondta, hogy kell neki valaki, aki irányítja, aki megmondja, mit tegyen. Ha most eldobja, ki tudja, mi lesz vele. Nem akarta, hogy az utcán végezze, ez a fiú nem azt az életet érdemli.

- Csak azért, mert ő nem engedi? – szipogta Christian és szeme sarkából vetett egy pillantást Stefanra. Nem számonkérőn kérdezte, csupán kíváncsian – Az övé vagy?

Brian gyorsan megrázta újra a fejét. Miket kombinál itt össze a helyes kis buksijában ez a fiú? Soha semmi jelét nem adta annak, nem utalt rá, hogy Stefan a társa vagy a szeretője lenne.

- Nem vagyunk együtt úgy, de a legjobb barátom, és sokszor igaza van, amikor az én agyam hasznavehetetlen. Hallgatok rá.

- És ha… – megcsillant egy reménysugár a szemeiben; Stefanhoz fordult, átmászott az ő lábai elé – Neked is megteszek mindent. Csak kérned kell. Bármit. Tetszem, ugye? Látom abból, ahogy rámnézel. – a két férfinak egyszerre nyíltak óriásira a szemei. Stef tétován felállt a székből, mert a szőke ujjai már a combján jártak. Megszólalni nem tudott, csak meredten bámulta a földön térdeplő könyörgő szépséges teremtményt.

- Ezt hagyd abba azonnal! – Brian volt az, aki az elképesztő fordulat után legelőször képes volt rátalálni a hangjára – Nem hagynám, hogy vele is lefeküdj!

Christian könnyei azonnal elapadtak, lassan Brian felé fordult, és tágra nyílt nedves szemekkel, ártatlanul szólalt meg.

- Csak magadnak akarsz? – kérdezte olyan hangsúllyal, mint aki tudja a választ, csak éppen nem hiszi el, és szüksége van a megerősítésre.

- Ez… – hebegte Brian – ez… nem…

- Nekem nem okozna gondot több férfiről is gondoskodni, eddig is így éltem. – közölte tényszerűen a szőke.

- Christian. Hagyd abba kérlek. – suttogta Brian.

- Mégsem akarod, hogy elmenjek, igaz? – húzta fel világos szemöldökét.

- Nem, nem akarom, hogy elmenj! – csattant fel végül – De félek attól a nőtől, és szerintem jobban tennéd, ha te is félnél, úgy hallottam tartozol neki. Nőj fel, kölyök! Nem lehet mindig minden úgy az életben, ahogy azt szeretnéd. Arra ott vannak az álmaid… az élet nem színes lufikból meg rózsaszínű marcipánbevonatos mézeskalácsházikókból áll, amiket bármikor kedvedre majszolgathatsz, ha megkívánod.

Christian felpattant, és a fürdő felé rohant.

- Rendbe szedem magam, aztán elmegyek hozzá. Beszélek vele. – Brian tátott szájjal bámult utána. Ezt ő váltotta ki belőle? Miért sül el minden máshogy, mint ahogy annak alapjáraton el kellene sülnie? – Büszke leszel rám, bátor leszek. – állt meg félúton visszanézve a megmentőjére. Filmbeillő giccses jelenetnek is tűnhetett volna, de sajnos jól tudta, hogy Christian minden szót komolyan gondol.

- A bátorság legtöbbször a hülyeség szinonimája… – motyogta Stef.

- Nem mehetsz el hozzá! – kiáltott utána Brian, és a karja után kapva visszarántotta.

- De. Igazad van, téged sodortalak veszélybe. Ezt sosem akartam. Beszélnem kell vele. Engedj, kérlek, lezuhanyzok. – próbálta kiszabadítani a karját a férfi ujjainak szorításából.

- Telefon. – hozta meg a gyors döntést Brian, Stef pedig már a fejét fogta, fogalma sem volt, hogy fogja ebből az egészből kihúzni a legjobb barátját.

- Nem tudom a számát. – gondolkodott el Christian – Mivel mindig ott voltam, sosem kellett felhívnom.

- Én tudom. Fürödj meg, hadd beszéljek még egy kicsit Stefannal. – utasította.



Amint becsukódott a szőke mögött a fürdőszoba ajtaja, Stef mint egy rongybaba esett vissza a székébe.

- Te meghibbantál. – sóhajtotta lemondóan, rá sem nézve Brianre.

- Steffie… most már te is láttad…

- Igen. Láttam. Gyönyörű. – vetette oda tárgyilagosan – Egy lélegzetelállító prostituált.

- Láttál már nála szebbet? – hajolt közelebb Brian. Az utolsó epés megjegyzést elengedte a füle mellett.

- Mit számít? – grimaszolt.

- Csak válaszolj.

- Nem emlékszem. – vonta meg a vállát a basszeros.

- Mert nem láttál. – mosolyodott el diadalittasan, és hátradőlt a székében.

- Na és akkor mi van?! Képes lennél kinyíratni magad a két álomszép égszínkék szeméért és az ártatlan mosolyáért??

- A márványból kifaragott, tökéletes testéről se feledkezzünk meg. Tudom, hogy hülyének nézel érte, de azt hiszem, megkockáztatnám…

- Na ez az, amit ÉN nem engedek! – mordult rá Stefan.

- Jajj Steffie! Tudod, hogy bírnak az angyalok. – nevetett fel – Vigyáznak rám. Szerintem Christiant is ők küldték. Csak azt tudnám, a szárnyait milyen trükkel dugdossa el előlem, mert esküszöm, mindenhol megnéztem, sehol sincsenek… – forgatta meg tettetett elgondolkodással a szemeit.

Öt percen keresztül folyamatosan beszélt, érvelt mindkettő, de a patthelyzet patthelyzet maradt, fekete és fehér közt nincs kompromisszum, a szürke itt és most nem létezik.

Végül persze Stefan volt az, akinek engednie kellett. Jól tudta, hogy vele vagy nélküle, de Brian véghezviszi azt, amit a fejébe vett. Rejtegetni fogja a fiút, amíg el nem hagyják az országot, az pedig eszébe sem jut, hogy mi van, ha rájönnek az egészre, és utánuk mennek, vagy éppenséggel mi lesz, ha ők jönnek vissza a városba… mert ugyebár egyetlen turné sem tart örökké.



Miután Christian végzett a fürdőben, sietve a fejét szüntelenül ingató Stef és szigorú apuci tekintetű szeretője közé állt. Bepötyögte a Briantől kapott mobilba a kis fekete kártyán vörösen világító számokat, és hevesen dobogó szívvel várt, amíg kicsöngött.

- Hallo… – szólt bele bizonytalanul, amint elhallgatott a búgó hang, de a halk kattanás után csak neszezést hallott.

- Christian, te vagy az? – kérdezte egy izgatott hang suttogva – Te vagy?? – érezhetően feldúlt volt a hang tulajdonosa.

- Justin? – motyogta a fiú.

- Vigyél el innen, kérlek… – nyöszörögte halkan – vigyél el, nem akarok itt maradni… Brandon… – a fiú hirtelen elhallgatott.

- Ki az? – szólt bele erélyesen egy újabb kattanás után Brandon a telefonba. Christian ijedtében azonnal megszakította a hívást, aztán csak bénultan meredt egy ideig a készülékre.

- Mi történt? – kérdezte Brian a teljesen elfehéredett arcú fiút, de ő nem reagált – Miért tetted le?

- Justin… – hebegte végül, de mintha csak magának motyogott volna – Bántják… érte kell mennem.

A két férfi értetlenül nézett rá.

- Ki az a Justin? – tudakolta Brian.

Christian, mint aki meg sem hallotta a kérdést, mint aki észre sem veszi, hogy Brian is ott van a szobában, felkapta a kabátját, és gépiesen elindult a társa megmentésére. Brian elkapta a dzsekije ujját és ébresztő gyanánt rákiáltott.

- Christian! – de még ezzel sem érte el a megfelelő hatást, úgyhogy megfogta a vállait, hogy kicsit helyrerázza – KI AZ A JUSTIN? – kiabálta az arcába és egyre jobban szorította.

Pislogott kettőt, és a fiú üveges szemei újra élettel teltek meg.

- Az új fiú. Meséltem neked a többiekről. – darálta – Ő még nagyon fiatal, csak néhány hónapja került oda… tudtam, hogy nem fogja bírni… sírt… Brandon valamit… valamit csinált vele… szerintem az Úrnő nincs otthon… az én hibám… el kell hoznom őt onnan…

- És mégis hogy gondolod? Nem sétálhatsz csak úgy be, hogy „Heló, Justinért jöttem, ne is vegyetek rólam tudomást, mindjárt megyek is”.

- Majd út közben kitalálom… – nagy lendülettel kinyitotta az ajtót, de Brian elé ugrott, és még határozottabban bevágta az orra előtt.

- Előbb kitaláljuk, aztán indulunk el. Ez a helyes sorrend. Ülj le! – parancsolt rá.

Stefan arca már az egyszerű holtsápadtból még egészségtelenebb hamuszürkére váltott, ahogy figyelte, amint a legjobb barátja egyre mélyebbre ássa el magát a szarban. Már nem elég neki annak a boszorkánynak az egyik ölebe, most még a másik kis házikedvenc megszöktetésében is segédkezni akar. Mégis mi a francra gyűjt? Saját kis pincsifarmra? Egyre szebb kilátások. És cseppet sem hajlik arra, hogy legalább meghallgasson egy épeszű véleményt is.

- Brian, mi a fenét művelsz? – kérdezte már-már lemondóan, az asztalra könyökölve, egyik tenyerére támasztva homlokát.

- Segítenem kell.

- Dehogy kell! Brian, nézz már magadra! Teljesen elment az eszed! – emelte fel a fejét.

A fiú csak tágra nyílt szemekkel bámult a székből Stefan felé. Nem mert már beleszólni, érezte, hogy Brian segíteni akar neki, de azt is érezte, hogy a barátja véleménye túl sokat számít neki.

- Stef, menj el, ha semmi okosat nem tudsz mondani. – mordult vissza rá Brian.

- Én egyfolytában csak okosakat mondok, te vagy az, aki megőrült. Azt hittem ennyi idős korodra benőtt már a fejed lágya, és meghallgatod más gondolkodó lény véleményét is, nem csak a farkadét.

- Na jó, erre most nincs szükségünk, menj el Stef! – kiabált rá Brian.

Stefan hirtelen dühében felpattant, egy gyilkos pillantást vetett Christianra, majd a kijárat irányába rohant. Képtelen volt felfogni, hogy lehet fontosabb neki ez a kis prosti, mint a kölyökkora óta legjobb barátja. Az ajtót már kinyitotta, de mielőtt kilépett volna rajta, megfordult, és mérgében jó hangosan becsapta, hogy beleremegtek az ablakok is.

- Lófaszt fogsz így lerázni! Nem engedlek egyedül sehova, veletek megyek! És ha ép bőrrel megússzuk, amit tulajdonképpen kötve hiszek, készülj fel arra, hogy én magam fogom szétrúgni a segged!

- Látod? Mindig csak kéreted magad, de végül sosem hagysz cserben. – Brian rámosolygott, odalépett hozzá, és megölelte – Gyere, ülj vissza, kell egy jó forgatókönyv!

2 megjegyzés: