Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2012. január 7., szombat

Kölyök (?) - DAY 5 (2/1)



DAY 5


- Hát te? – kérdem mosolyogva, még mindig az előző este képeivel a fejemben, amikor meglátom Bill-t a folyosón napszemüvegben, táskával a kezében, a kocsikulcsát lóbálva. Nyilvánvalóan indul valahova. – Még csak öt óra van, ilyen korán végeztetek?

- Tomnak randija van. Illetve inkább szexhiánya, randinak nem nevezném az ilyesmit. Úgyhogy úgy döntöttem hazamegyek lazítani, ez már az ötödik nap, hogy szinte szó szerint éjjel-nappal itt vagyok, rám fér egy kis semmittevés.

- Megértelek. – bólintok – Én már nem is tudom hány napnál tartok.

Megáll, és kacéran rám mosolyog. Fogalmam sincs, mi járhat a fejében, semmi érdekeset nem mondtam, vagy tettem. Lenézek magamra. Jól van, a nadrágom se felejtettem el felvenni. Akkor nem tudom mi ilyen mosolyogtató… Talán még nála is a tegnapi képek pörögnek? Ha így van, akkor igen jó jelnek veszem, hogy a meglehetősen érdekesen alakult tegnap éjjel után nem szánalom van a szemében, hanem határozottan kacér a mosolya.

Aztán szó nélkül megfordul, és a kijárat felé indul, én meg csak bután nézek utána.

Egyszer csak felemeli a kezét, mutatóujján megpörgeti a kocsikulcsát, és hanyagul visszaszól.

- A kocsiban megvárlak!

Micsoda?

Most aztán végig kell gondolnom, mit akarok. Persze, nyilvánvalóan loholni a túlélőhátizsákomért, aztán ki a parkolóba utána. És egy szédítőt kefélni vele. Vagy kettőt. De ezen túlmenően.

Ez most nem többé-kevésbé véletlen, vécés affér lesz, hanem előre tervezett dolog. Ha még ráadásul a házukba is visz, annak muszáj jelentenie valamit. Nyálas vagyok, mi?

Ha megint játszom Mr Szánalmas Molko-t, talán lesz még egy-két észveszejtő orgazmusban részem a pár hét alatt, amíg itt dekkolok, de ha komolyan akarom ezt a fiút, akkor nem szabad hagynom, hogy valaki valami vudu szarsággal kölcsönvegye az agyam, akárhányszor Bill hozzám ér. Az agyamra igenis szükségem van.

Aztán az is lehet, hogy csak képzelődöm, és esze ágában sincs a hálószobáját mutogatni nekem. Lehet, hogy csak kocsikázni visz, aztán egy kietlen helyen leállítja a verdát, és az ölébe húzza a fejemet. Tőle bármi kitelik. Az utóbbi napok tapasztalata alapján, legfőképp az ilyesmi. Tőlem meg az, hogy engedelmesen bólogatok mindenre, csak hogy vele lehessek. Még akkor is, ha Tom szavait visszaidézve, soha többé nem dughatom meg újra.



Tíz perccel később, miután Stef lekiabálta a fejemet, hogy mégis hogy képzelem azt, hogy "holnapra lehet hogy szabit veszek ki", már az Audija anyósüléséből figyelem, ahogy a tengerpart felé tartva egyre több fa lesz az út mentén, és egyre kevesebb az utálatos homokdűne.

- Ha azt mondod, hogy tengerre néző hálószobaablakból látod minden este a naplementét, nagyon foglak utálni. – próbálom viccelődéssel oldani a csend okozta feszültséget. Amit valószínűleg csak én érzek, ő nem tűnik kicsit sem feszültnek.

- A betonkerítés mögé megy le a nap esténként. – nevet fel – De a kerítés mögött se látnám a tengert, nincs olyan közel, nem is tudom pontosan mennyi, néhány kilométer tőlünk. Csak ritkán megyünk le a partra, saját medencénk van, ahol senki nem zavar.

- Azért az se rossz, saját medencében koktélozgatva nézni, ahogy a nap lassan eltűnik a betonkerítés mögött… – mosolygok rá, majd hozzáteszem – Aztán pedig rosszalkodni a sötétben a vízben.

Erre elmosolyodik, és rákanyarodik egy keskeny bekötőútra. Ahogy a váltóhoz nyúl, a keze egy pillanatra súrolja a térdemet. Lehet hogy nekem is csak szexhiányom van, mint a bratyónak, de már ennyivel is úgy felizgat, hogy érzem hogy remeg a belsőm. Lefogom a saját kezeimet, és még jobban belepréselem magam az ülésbe, mielőtt hülyeséget csinálok. Pedig az sem biztos, hogy szándékos érintés volt.

- Az olyasfajta rosszalkodás, amire célzol, gyors halál lenne. Tom valószínűleg gondolkodás nélkül fejezne le, amikor másnap reggel bármi nem odaillőt találna a medencében.

Kinyílik egy távirányítású ajtó előttünk. Nem akartam (féltem?) rákérdezni, de ezek szerint mégiscsak haza hozott. Nem mondom, hogy nem esik baromi jól.

Körbenézek, mielőtt begördülünk a kétállásos garázsba. Tényleg nem rossz kis kecó, itt még talán én is ellennék nyavalygás nélkül. Nem egy bazinagy villa, amiben GPS nélkül órákra is eltévedsz, de szép házikó.

A garázsból egy kis folyosón át egy óriási térbe érünk, ami egyben a nappali, a konyha, és az étkező is. Az egyik fal szinte teljes egészében üveg, a többi bordó, egyedül a méretes tévé és hangfalak mögötti fal fekete. Állati jól néz ki az egész. Az üvegfal egy nagy, félig fedett teraszra néz, és az emlegetett medencét is látni a mögötte. A háttérben pedig kisebb fák, és az a bizonyos betonkerítés.

A hűtőhöz lépve két doboz Coca Colát vesz ki belőle, felmutatja, rám pillant, hogy megfelel-e, aztán odadobja nekem, és már indul is tovább a konyharész mellett húzódó folyosón át, valószínűleg a hálószobák és fürdők felé. Nem bajlódik azzal, hogy körbemutogassa, mi micsoda, mit hol találok. Csak megy, majdnem úgy, mintha itt sem lennék. Én pedig követem, mint egy pincsikutya.

A folyosón, ha jól számolom, hét ajtó van. Furcsa, hogy sehol egy lépcső, egyszintes az egész, londoni szemmel nézve óriási területet foglal el a ház. Illetve egy lépcső mégiscsak volt, a garázsból a nappali felé jövet láttam, de az lefelé vezetett. Gondolom a kis bűnbarlangba, amit még napokkal ezelőtt említett, billiárdasztal, házimozi, miegymás odalent. Talán még egy kis házi stúdiócska is. Szívesen megnézném. De ahogy elnézem, itt most nem lesz idegenvezetés, szex szag van a levegőben. Nem mintha egy kicsit is bánnám, majd beszélgetünk később.

Benyit egy ajtón, és mint egy úriember, maga elé tessékel.

Legszívesebb nekiesnék, ahogy belépünk a hálószobájába. De nem teszem. Teljesen kizökkent az a környezet, ami hirtelen körülvesz. Minden vagy fémszínű vagy fekete, sima és fényes, olyan hideg, mégis meleged lesz ha körülnézel. Anélkül is simán elmenne egy fétis szexbarlangnak, hogy bármi segédeszköz szem előtt lenne. Csak a vörösfényű lámpák hiányoznak belőle. Meg talán a tükör a plafonról.

Viszont az egyik sarkocska nagyon kilóg a képből, mintha egy gyerekszoba kis szelete lenne. Tele plüssállatokkal, fotókkal, gyertyákkal, színes jegyzetfüzetekkel, mindenféle aprósággal. Odalépek és a kezembe fogok egy képet. Az ikrek vannak rajta három kutyával, önfeledten nevetgélve. Néhány évvel ezelőtt készülhetett.

Mögém lép, kiveszi a fotót a kezemből, majd gyengéd erőszakkal megfordít, hogy háttal álljak a kis szentélyének. Talán most azt érzi, nem gondolta végig eléggé azt, hogy idehoz. Érzem, hogy eddig nem sokan léphettek be ide. Lenézek, és az immár mögöttem lévő asztalról a kép után épp kézbe vennék valami kis figurát, de a derekamnál fogva elhúz onnan.

Egyik kezével határozottan megfogja az állkapcsomat, és mivel én nem vagyok annyira előzékeny, hogy megtegyem neki, erővel felemeli a fejem. Elszánt a tekintete, tudom mit akar. Folytatni azt, amit az éjjel elkezdtünk. Én is, mindennél jobban. De már eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni, hogy agyatlan rongybabaként bánjon velem. Még ha legtöbbször úgy is viselkedtem, amióta újra találkoztunk. Többé nem. Most már biztos vagyok benne, hogy többet akarok. És az, hogy itt állok most a hálószobájában a karjai közt, csak még inkább megerősíti ezt bennem.

Elhúzom az arcomat, amikor meg akar csókolni, mire ő még erősebben fogja satuba az állam. De ahelyett, hogy kiráncigálnám magam a kezei közül, közelebb lépek hozzá, a mellkasához simul a mellkasom, a derekára teszem az egyik kezemet. Egy pillanatra érzem, hogy gyengül a szorítás, amikor a póló vékony anyaga alá tévednek az ujjaim, de aztán csak még erőszakosabb lesz. Nem akarja hagyni, hogy nekem bármi beleszólásom is legyen a dolgok alakulásába. Úgy húz magához az államnál fogva, hogy már fáj. Én pedig csak még vehemensebben húzom el az ajkaim az övéi elől. Mindketten tudjuk, hogy csak kéretem magam, hiszen a testemet nem engedem, hogy egy pillanatra akár csak egy hajszálnyira eltávolodjon tőle, csak az arcomat fordítom el.

- A kis szőkéd nem tiltakozott ennyire. – vigyorodik el, miközben lecsúsztatja kezét az államról a nyakamra, majd a szegycsontomra, én meg hirtelen elkapom a csuklóját, és elég határozottan elhúzom magamtól a kezét.

Kis szőkém? Leblokkolok egy másodpercre. Steve???

- Micsoda?! – hátraugrok két lépést, tátott szájjal ránézek egy pillanatra, aztán gondolkodás nélkül nyúlok a cuccaimért, és feltett szándékom, hogy a Forrest-házig vezető cirka huszonöt perces autóút alatt megtervezem a tökéletes gyilkosságot.

Tuti hogy megölöm.

Bill meg csak leül az ágy végébe, és vigyorogva les rám.

- Tedd azt le. – szól rám higgadtan, és az ujjaim közt fityegő napszemüveg felé biccent.

- Nem teszem. El kell intéznem valamit, egy óra múlva itt vagyok. – morgom.

- Nem mész sehova. – jelenti ki könnyedén.

- Bezársz? – teszem fel a kérdést gúnyolódva.

- A három méter magas kovácsoltvas kaput és a valamivel magasabb betonkerítést tekintve, gyakorlatilag már bezártalak. – mosolyog magabiztosan és odalép hozzám – Elég, ha csak megkötözlek.

Szépen sorban kiveszi a kezemből a napszemüveget, a cigis dobozt, az öngyújtót, a pénztárcámat, és egyesével a puha szőnyegre dobálja őket. Összefogja a csuklóimat, mintha tényleg meg akarná kötözni a kezeim, és az ágy felé tol.

- Állj le, Bill. – próbálok ellenkezni.

Ellenkezni. Most akkor hol is az agyam? Lehet hogy mégis jobban járnék azzal a vudu szarsággal? Sokkal jobban. Legalábbis a farkam ezt kiabálja odalentről elég hangosan. Persze, hogy maradni akarok, és agyatlan rongybabaként beesni a hűvös fekete szatén párnái közé, de előbb muszáj elintéznem valamit. Valakit.

- Nem, nem. – ingatja a fejét lassan, higgadtan, szemtelenül magabiztosan.

Végül egy gondolatbeli vállrándítással abbahagyom a kezeim kiszabadítására tett hasztalan kísérletet. Elvégre Steve-et később is megölhetem.

- Egy valamire válaszolj. – azért az arcomat mégiscsak elhúzom, amikor újfent megpróbál megcsókolni – Megdugtad?

Hangosan felnevet.

Néha annyira jól szórakozik rajtam, hogy egyszer-egyszer átfut az agyamon, hogy nem szexelni akarok vele, hanem pofozkodni. De aztán mindig ránézek arra a földöntúli szépségű arcára, és elvetem az ötletet. Hogy jöhetnék én ahhoz, hogy valamit, ami ennyire tökéletes, elrontsak?

- Számít? – felhúzza a szemöldökét, még mindig önelégülten mosolyogva.

- Igen. – vágom rá azonnal.

Talán ez az, amit nem kellett volna így reflexből bevallani. Hát, késő…

- Miért számít, Brian? Féltékeny vagy? Megdugtam ötven másikat. Nem mindegy, hogy éppen őt igen, vagy nem?

Csak azért sem fogom még egyszer kimondani. Igen, számít. És nem, nem mindegy.

Csak bámulok rá sértetten.

- Semmi jogod nincs féltékenynek lenni rám. – jelenti ki ridegen.

- Csak válaszolj. – motyogom, fel sem fogva, hogy azt kockáztatom, hogy felhúzza magát, és jól elküld a picsába.

Jogom persze nincs, de ettől még nem fogom kevésbé érezni. Ez nem olyan, amit az ember befolyásolni tud, az érzések csak úgy jönnek, nem te döntöd el, hogy akarod őket, vagy sem. Igen, iszonyúan féltékeny vagyok. Faszom a szőkébe… mármint nem szó szerint… bár ha belegondolok, és én dugtam volna meg előbb, talán most sokkal egyszerűbben tudnám irányítani. De még csak eszembe se jutott. Egyáltalán mi ez? Ennyire félreértettük volna mindannyian a szép kis OPEN MIND tetkóját?

Bill csak fürkésző tekintettel néz rám. Vajon mennyire lát bele a fejembe? Bár ahogyan most viselkedek, a gondolatolvasás nem egy nehéz művelet rajtam.

- Kérlek. – pitizek már a végén.

Mr Szánalmas Molko. Ennyit a tervekről.

De tudnom KELL. Ha lefeküdt vele, kurvára ki leszek akadva Steve-re. Nem csak azért, mert annyira segghülye volt, hogy nem vette észre, hogy nekem kell ez a fiú, hanem azért is, mert az orrunknál fogva vezetett egész végig a nagy hetero dumájával.

Tudnom kell és kész. Hogy minél előbb fel tudjak adni egy hirdetést, miszerint III. Steve nevű százezer százalékig hetero dobost keresünk. Lehetőleg ne túl dögöset.

- Szerinted? – kérdez vissza, a vigyor már sehol, kifejezéstelen az arca.

Miért élvezi ennyire, hogy kínozhat? Mondja már ki azt a rövidke szót, csak egy igen-t vagy egy nem-et kérek, semmi mást. Nem kérek magyarázatot, vagy elszámolást, csak az egyszerű tényt.

- Nem tudom. Lehet. – elfordítom a tekintetem.

Ha kicsit belegondolok, gond nélkül el tudom képzelni az egészet. Ahogy néztek egymásra, amikor bemutattam őket, abban minden benne volt. Sosem láttam előtte olyannak Steve-et.

- Fordulj meg, Brian – utasít ellentmondást nem tűrő hangnemben.

Hezitálok. Hát persze hogy megfordulnék. Boldogan belesimulnék az ölelésébe, és hagynám a fenébe ezt az értelmetlen hisztit. Csak most speciel útban van az agyam.

Lassan megkerül, és mögém lép. Nem ér hozzám, csak közelebb hajol.

- Több mint egy hete nem dugtam meg senkit, nem vagyok az önuralmam csúcsán, jobban tennéd, ha nem játszanál az idegeimmel. – búgja lassan, tagoltan a fülembe, hogy minden szónak felfogjam az értelmét.

Egy hete. Három napja mutattam be őket egymásnak…



(folyt.köv.)

5 megjegyzés:

  1. szexbarlangnak álcázott gyerekszoba :D ezt annyira kinézem a kölökből! :D
    örülök, hogy megfogadtad a tanácsot, és belekevered a szöszit, alig várom a folytatást, hogy vajon mennyire kevered bele ;)
    (azért azt meg kell jegyezzem, csúnya volt, ahol elvágtad... ;P)
    s.

    VálaszTörlés
  2. Szösziről lesz még szó ;)
    Nem akartam elvágni, csak válságban vagyok, és nem volt képem még 1 vagy 2 hétig húzni, mire összerakom az egész fejezetet, és nem postolni addig semmit.

    VálaszTörlés
  3. mondjuk még mindig jobb, mintha az ágyjelenet közepén vágtad volna el... :D
    s.

    VálaszTörlés
  4. Na látod... :D És megkaptátok a szexfejezetet is "kerekegész", tessék ujjongani! :P

    VálaszTörlés