Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2012. január 10., kedd

Christian (6.fejezet)


6.

- Én kimegyek, és onnan figyelek, ez az akció egy fokkal feltűnőbb lesz, mint terveztük. – fintorgott Stef – Brian, te meg lehetőleg maradj a lenti szobában, elég lesz a szomszédoknak egy lengedező akrobata is a falon.

Brian bólintott, és több szót nem is pazarolva a szobába siettek. Ahogy belépett oda, eszébe villant minden másodperc, amit átélt abban a helyiségben. Sokkal jobb emlékek, mint azoknak a nagy része, amiket a pincében szerzett. Néhány másodpercre úgy is döntött az agya, hogy elege van az izgalomból, ő most szabit vesz ki, és inkább az idekötődő szép emlékeket vetíti ki gazdája elé. Brian az ágy mellett állva végigsimított a szaténágyneműn, aztán a hintaszék támlájára tette a kezét, lazán ringatva a bútort előre-hátra…

- Brian… – hallotta meg hirtelen Christian hangját, mintha csak a távolból jött volna felé – Kérlek, segíts kimászni.

Brian megrázta a fejét, elhessegette a helyzethez most egyáltalán nem illő gondolatait, és már rohant is a fiúhoz.

- Persze, persze, bocs… csak… eszembe jutott…

- Ne kezdd el, kérlek. – szakította félbe őt, mutatóujját a férfi ajkaira téve – Nem fogok tudni koncentrálni. – súgta, és egy apró csókot lehelt a szájára, amitől átfutott mindkettőjükön egy halvány remegés. Ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövethetett.

- Azt hiszem csak most jutott el az agyamig, milyen őrült vagyok, hogy ezt az egészet végigcsinálom. – suttogta Brian a fiú arcához túlságosan is közel – Nem tudom mit művelsz velem, de nem hiszem, hogy másért megtettem volna akár tizedennyit is mindössze két éjszaka után.

Magához rántotta, szorosan a dereka köré fonta az egyik karját, mellkasuk, hasuk, combjaik minden centije egymáshoz préselődött. Nem törődött azzal, hogy Christian - bár inkább önmagát akarta meggyőzni vele -, gyorsan és határozottan aprókat rázott a fején; beletúrt a hajába és megcsókolta. A nyelve finoman csúszott át a fiú sikamlós forróságába, egy örökkévalóságnak tűnő kínzó percre Christian hagyta is magát, de aztán zihálva, kipirul arccal hátrahúzta a fejét.

- Ezt most nem tehetjük… – lihegett, de Brian csak tolta az ágy felé.

- Tudom… - suttogta, de nem tudott parancsolni saját magának, a lábai önműködésbe kezdtek, és csak vitte a fiút egyre közelebb az ismerős illatot árasztó, puha párnákhoz.

A fenekébe markolt, szorította magához, egy pillanatra sem engedte, hogy a testük közé levegő férkőzzön, a haja tövére fogva tartotta mozdulatlanul a fejét, úgy csókolta, hogy friss oxigénhez is alig hagyta jutni. Amikor elértek az ágyhoz és a fiú nekiütközve önkéntelenül hanyatt vágódott, Brian eleresztette a száját, és mohón kúszott lejjebb a testén. A hasát csókolva megoldotta az övét, és egyetlen határozott mozdulattal kirántotta a nadrágjából.

Christian a legutolsó pillanatban vett erőt magán, rá kellett jönnie, ha most nem hagyják abba, akkor minden bizonnyal nagyon súlyos következményei lesznek ennek a káprázatosnak ígérkező szeretkezésnek. Megpróbálta eltolni magától Briant, de ő nem engedte, szilárdan tartotta a fiút. Ekkor minden lelkierejét összeszedve, Christian durván lelökte magáról, majd két lábra szökkent.

Brian őszinte meglepetéssel az arcán pislogott felfelé rá a szőnyegen térdelve, kezei a combjain reszkettek, ágyéka fájón lüktetett. Váratlanul érte, hogy Christian használta az erejét ellene, eddig még sosem mutatta ki, hogy erősebb nála. Lesütötte a szemét és égető pír öntötte el az arcát. A szőke egy ideig csak mozdulatlanul nézett le az egészen kicsire összekuporodott alakra. Nem tudta eldönteni, ki van jobban zavarban, abban a pillanatban ki érzi magát kínosabban.

- Ne haragudj. – motyogta aztán, és felé nyújtotta a kezét.

- Nem, nem, nem… én… én… – Brian zavartan rázta a fejét, de nem sikerült értelmes mondatot kipréselnie magából. Megfogta a felajánlott kezet, és hagyta, hogy Christian felhúzza. Alig mert a szemébe nézni. Romokban hevert a domináns hím szerepe, amit emellett a fiú mellett végre egy kicsit élvezhetett.

Christian próbálta tovább nem vesztegetni az idejüket, az ablakhoz sietett és kinyitotta, kikukkantva Stefre. Úgy tűnt odakint minden rendben. Feldobta a kötél végét párszor, amíg sikerült az emeleti szoba erkélyének korlátján átvetnie. Áthúzta rajta, és a dupla kötélbe kapaszkodva kimászott a párkányra. Brian odabotorkált, felnézett rá, és bocsánatkérőn pillogott, az agya közben zakatolt. Mégis mit hitt magáról? Ennyire nem viselkedhet felelőtlenül egy ilyen helyzetben! A fiú a kezébe adta a kötél két végét.

- Fogd ezt olyan szorosan, ahogy csak tudod. – adta ki az utasítást. Brian engedelmesen bólintott, és megmarkolta a fonatot.

Christian felmászott az erkélyre, egy pillanatra újra lenézett Stefre, aki lelkiismeretesen a környéket fürkészte. Az erkélyajtó kilincsét lenyomva nem lepődött meg azon, hogy nem engedett a zár. Fel volt készülve rá. Ugyan nem akart még nagyobb feltűnést kelteni, mint amekkorát már eddig keltett a pókember mutatványával, de muszáj volt betörnie az üveget. A szoba be volt sötétítve, a vastag drapérián át semmit sem látott, de biztos volt benne, hogy ha Mandy azt mondta, Justin valóban ott lesz.

A szomszédban az idős testvérpár, akikkel Tamlynnek szokás szerint meggyűlt a baja, most csak alig hogy kilesett a függöny mögül, már húzódtak is vissza a homályba. Lehet, hogy Tamlyn betartotta az ígéretét, és tényleg gondoskodott róla, hogy többet ne szóljanak bele a dolgaiba?

A törött üvegeken átvergődve és a nehéz sötétítőfüggönyt elhúzva végre meglátta Justint, ahogy az ágyhoz láncolva, kipeckelt szájjal, csillogó szemekkel néz a zaj irányába. Odasietett és kivette a fiú szájából a szíjakkal rögzített piros gumilabdácskát.

- Tudtam, hogy… – kiszáradt torokkal, reszelős hangon próbált valamit mondani, nem sok sikerrel, Christian gyengéden intett is neki, hogy ne erőltesse.

Mindkét csuklóját és bokáját is csatos bőrövekre rögzített fém karikákon átfűzött láncok rögzítették az ágy négy lábához. Meztelenül volt kifeszítve a lepedőn a fiú elképesztően tökéletes teste. A párnán szétterült hosszú, sötétbarna, majdnem fekete, sűrű, szögegyenes haja. Sima, bronz bőrén csak néhány halványpiros csík látszott, nem verték vagy kínozták meg durván. Ahogyan Tamlyn, úgy Brandon is általában csak játszott az emberekkel, a félelmüket akarták csak egy kicsit kiélvezni, mielőtt a legelsöprőbb gyönyört ajándékozzák játékszerüknek, nem a fájdalmukat élvezték. Bár a férfival néha elszaladt a ló, de most látszólag nem művelt semmi megdöbbentőt. Attól eltekintve, hogy egyedül hagyta a fiút kikötözve. Látszik, hogy gyorsan kellett elmennie otthonról. De valószínűleg ő is tartott Tamlyn haragjától, aki nemrég vesztette el az egyik szépséges pártfogoltját, tudta ha a másik gyönyörűség testét napokra elcsúfítaná, a nő finoman szólva sem ujjongana örömében. Azért a látszat ellenére valamicskét mégiscsak tartott az úrnőjüktől.

Szerencsére a rögzítő öveknél itt is inkább csak a látszat volt a cél, nem a biztonság, a bőröket könnyedén elvágta Christian a Mandytől kapott késsel, így a súlyos láncok hamar lehulltak a földre. Kisimította a fiú arcából a haját és biztatón rámosolygott. Miután felsegítette, gyorsan körülnézett a szobában, valamit rá kellett adnia a meztelen fiúra. A szekrényt kinyitva Brandon egy-két extravagáns ruhája nézett vele farkasszemet néhány játékszer társaságában, szinte semmi használható.

- Nem veszem fel a ruháit… - motyogta Justin.

- Valamit muszáj lenne…

- Kérlek, csak vigyél ki innen. – vágott közbe a meztelen fiú.

Christian úgy döntött, ezen most nem vitázik, felesleges időpocsékolás lenne, és amúgysem az a fajta egyikük sem, akinek bármi baja lenne a meztelenséggel. Az erkélyhez vitte a fiút, miután óvatosan kinézett. Majd odalent a saját szobájában kerít valami ruhát neki, maximum egy picit rövid lesz a nadrág szára, a póló meg jobban feszül majd a vállain, nagy ügy.

Stef eltátotta a száját, ahogy meglátta a feje felett lengedező, mindössze a fenekéig érő sűrű hajzuhataggal némileg takart, ámde kétségkívül ruhátlan fiút. Átfutott az agyán, hogy ezzel a nővel nem haragban kellene lenni, hanem leginkább öribariban, ez a fiú még (bár egy félórája titkon még úgy gondolta, ez egyenlő a lehetetlennel) Brian túlságosan tökéletes angyali kis szőkeségénél is vonzóbb volt. Mintha csak egy meséből lépett volna ki… ahogy a haja a feszes gömbölyű fenekét cirógatta… egy nagyon perverz meséből. Abban a pillanatban nagyon sokat adott volna Tamlyn titkáért, vajon hogyan képes ilyen fiúkat összegyűjteni? Gyorsan megrázta a fejét, és visszanézett az utcára. Még mindig kihalt volt minden. Szerencsére. Mert most bizony akarva-akaratlan adott jó néhány kiszolgáltatott percet a rosszfiúknak.

Ahogy a két fiú bemászott a házba, és Christian becsukta az ablakot, Stef óriási megkönnyebbülést érzett, végignézett a csendes utcán, majd egy pillanatra újra kiesett az őrszem szerepéből, arrébb sétált és benézett a mellékutcába, hogy lássa milyen messze vár Steve a kocsijában. Nagyon szeretett volna már beülni a sötétített üvegek mögé.

Azonban ahogy visszafordult, Brandonnal találta szembe magát. Hangtalanul, mint egy macska osont oda mellé, észre sem vette. Stefan leblokkolt, a férfi pedig csak bámult rá, egy hosszú percig nem szólt egyetlen szót sem, csak amikor a földig érő fekete kabátja zsebéből előhúzta a kezét, benne egy rugós késsel, amivel tettetett szórakozottsággal kezdett játszani, akkor kezdett el beszélni, csak úgy félvállról.

- Út közben felhívtam a motelt. Nem volt nekik ismerős sem Christian neve, sem a személyleírása. Így hát úgy döntöttem, visszafordulok. – kéjesen elmosolyodott – Boszorkányosan jók a megérzéseim.

Stef óriásit nyelt, és csak némán meredt a tőle alig karnyújtásnyira álló férfira. A vastagtalpú térdig csatos bakancsában még nála is magasabb volt, már eleve ez is zavarba hozta Stefant, nem sűrűn találkozott olyasvalakivel, akire nem lefelé kellett néznie. A kissé eszelős vigyor és a késsel való játszadozás csak rátett még egy lapáttal.

Képtelen volt bármit is reagálni, csak mély hipnózisban bámulta a férfi feketére festett körmeit, amint a markolaton zongorázott velük. Nem mozdult, és levegőt sem vett, amikor váratlanul feltűnt Steve a férfi mögött. Próbált nem tenni semmi olyasmit, amivel elárulhatja a barátját.

- Dobd el azt a bicskát, ha nem akarsz egy helyes kis extralyukat a seggedbe. – hallatszott hirtelen Brandon háta mögül Steve hangja. Azonnal közelebb is lépett, és a hátába nyomta a „pisztolycsövet”.

Brandon kéjesen elmosolyodott, magasba emelt kezekkel készült megfordulni.

- Ne mozdulj! Maradj úgy, ahogy vagy! – kiáltotta Steve. Nem kicsit lett volna ciki, ha kiderül, hogy a kezében a kabátja alatt nemhogy játékpisztoly, de csupán egy üres sörösüveg lapul, amit a dzsip egyik ülése alatt talált hirtelenjében.

- Ah, van egy tökös pasi is a bandában. Kezdesz felizgatni, nincs kedved bejönni? – intett a ház felé nevetve Brandon, hangjában egy cseppnyi aggódás sem volt, határozottnak csengett, mint mindig. Steve felhorkant és erősebben nyomta a hátába az üveg száját, mire Brandon élvezettel felnyögött.

Nem telt bele egy percbe sem, hogy az ajtóban megjelenjen Brian a két fiúval. Persze azonnal vissza is hőköltek, ahogy meglátták Stef és Steve között a feltartott kézzel álló Brandont.

- Menjetek a kocsihoz! – Steve odadobta nekik a kulcsot – MOST!

Brian a pillanatnyi fagyás után kézen fogta mindkét fiút, és a dzsip irányába vonszolta őket. Justin láthatólag az ájulás határán volt, de nem fizikailag volt rosszul, egy másodpercre még mintha hezitált is volna, mintha nem lett volna mersze csak úgy, engedély nélkül elmenni.

- Add ide a kulcsaid! – bökte hátba erőteljesen Steve újra a foglyát.

Brandon még mindig mosolyogva, engedelmeskedett. Steve beterelte a házba, rázárta az ajtót, és kívülről a zárban hagyta a kulcsot.

A sokktól szórakozottan vihogva száguldottak Brian előző nap bérelt kis apartmanja felé.

- Azért ennek itt még nincs vége… - szólalt meg suttogva Justin, összehúzva magán a Christiantól kapott kölcsöninget.

- Igen, muszáj lenne beszélnünk Tamlynnel – bólogatott Christian.

- Minek? Úgy csináltok, mintha elraboltuk volna a tulajdonát. – fintorgott Steve a kormány mögött – Szabad emberek vagytok, oda mentek ahova akartok. Sőt, tulajdonképpen a rendőrségre kellene most mennünk, feljelenteni az egész bagázst.

- Nem tartottak fogva minket, önként voltunk ott. Önként vállaltuk a szabályokat is, amiket megszegtünk, és amikért a büntetést is vállalnunk kellett volna. De mi elmenekültünk a következmények elől. – dünnyögte Christian gépiesen, mintha csak betanult szöveg lett volna.

- Na jó, ezt most fejezd be, kölyök, velünk jöttök és kész. – förmedt rá Stef, Brianből a legnagyobb meglepetést kiváltva – Nem kell felelnetek senkinek azért, mert eljöttetek egy helyről, ahol már nem akartatok tovább maradni!

- Stef… - motyogta Brian, karját a szőke karcsú dereka köré fonva, tátott szájjal bámulva a basszerosát.

- Mi van?

- Te hallod most magadat? Gyakorlatilag eddig éppen csak hogy pisztolyt nem fogtál a fejemhez, hogy meggyőzz, hogy ne vigyem magammal Christiant a turnéra, most pedig…

Stef elvörösödött, és nyelt egy nagyot, feszülten bámulva Brian szemeibe. Justin hihetetlen érzékkel törte meg a kínos csendet. Stefan felé nyújtotta és a térdére tette egyik kezét, miközben elsuttogott egy halk „köszönöm”-öt. A férfi zavartan bólintott egyet, és halványan elmosolyodott, anélkül hogy egy másodpercnél is tovább időzzön tekintetével a fiún. Semmiképp sem szabad ránéznie… annak végzetes következményei lehetnek…

4 megjegyzés:

  1. Mondanám, hogy váratlan fordulat....de sejtettem, reméltem, hogy a haveroknak is meglesz a "bevásárlás"! :D:D:D

    Ez egy erotikával átitatott "krimi" romantikával fűszerezve, melegágyon tálalva!!!! XD XD XD

    Köszi, hogy főzöl ránk!!! A Pokol Konyhájában!!! ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom a kommentjeid! :DDD
      Írjál már légyszi valami kis szösszenetet! Hidd el, egy-két olvasód rögtön lenne. Kezdve velem! :D

      Törlés
    2. Szia Carmen!!!

      El nem tudom mondani mennyire repes a lelkem ettől a szeretettől. ♥♥♥

      Nagyon örülök, hogy tetszenek a firkálmányaim. De megmaradok ezen a szinten, ha ezt lehet annak tekinteni egyáltalán. Nem hiszem, hogy tudnék komolyabbat alkotni, mert nekem nem megy a "ha kell" írni. Ezek a bohóckodások jönnek maguktól, de ennyi. Így is utálom magam amikor nem tudom úgy megírni a kommimat ahogy szeretném.

      Maradok Örök buzdítótok!

      Gyöngyi

      Törlés
    3. Bizony, muszájból nem lehet írni. Ezért nem tudnék én ebből élni.. (többek között)

      Törlés