Christian (1.fejezet)

Szereplők: Brian Molko, Steven Hewitt, Stefan Olsdal kopirájt saját maguk; Christian, Tamlyn, Brandon, Justin kopirájt én :)
Jegyzet: Az Egy éjjel a föld színe alatt c. fic folytatása.
Fejezetek: 7
Figyelmeztetés: slash, NC-17


1.


A zártkörű, tévéfelvétellel egybekötött, félórás unplugged koncertnek vége volt. Az emberek eltűntek a nézőtérről, csak néhány technikus és tévés szaladgált még fel-alá. A zenekar tagjai pedig amint tisztának ítélték a levegőt, visszamentek a kis színpadra összeszedegetni a cuccaikat.

Brian ugyanazt a szűkre szabott fekete nadrágot, és fekete pólót viselte, amit még Tamlyn húzott elő neki a szekrényből azon a bizonyos reggelen. Nem hallott azóta Christian felől, de az álmaiban folyamatosan előjött a fiú. Egyszerűen nem tudott szabadulni tőle. Néha már ott tartott, hogy ha nem enyhül a dolog, jól beleveregeti a fejét az ajtófélfába, hogy felejtse végre el ezt az álomképet, és ne gondoljon rá nap mint nap.

Már egy hónap eltelt, és a gyönyörű szőkeség még mindig mindennapos főszereplője volt fantáziálásainak. És ezen a reggelen megmagyarázhatatlan módon, de valahogy a zsigereiben érezte, hogy muszáj ma a testén hordoznia a rá emlékeztető ruhadarabokat.

Persze az sem tett jót az egyre kétségbeejtőbb Angyal-mániájának, hogy azóta még csak alkalmi partnere sem volt. Tudat alatt is mindenhol azokat a tisztán csillogó kék szemeket és aranyló fürtöket kereste. De persze sehol sem találta. A házhoz nem ment volna vissza soha, talán nem is talált volna vissza, olyan mélyre elásta az emlékezetében az onnan hazavezető utat. Így hát maradt neki a mértéktelen álmodozás és az ezzel járó igen kellemetlen – reményei szerint – átmeneti cölibátus.

Ahogy Brian a dolgait pakolgatta össze, és hátrapillantott a néhány méterrel mögötte gyanúsan hangtalanul szöszmötölő Steve-re, az mint egy megkövült szobor állt tátott szájjal a dobok mellett. Kísértetek nem szoktak nyilvános helyen, mezei halandók közt szaladgálni, úgyhogy valami más megrendítő látvány mozdíthatta ki hidegvérű Steve-et a nyugalmából.

- Mi van? – kiáltott rá, és válaszra sem várva, már fordult is meg a dobosa pillantásának irányába.

- Látod azt a nőt? – hallotta a halk hangot a háta mögül, de akkor már késő volt a figyelmeztetéshez.

Brian beleremegett, ahogy meglátta a hosszú fényes fekete kabátot, és az azt rejtő alakot. Eszébe villant annak a félelmetes és ugyanakkor félelmetesen szédítő éjjelnek minden másodperce. Mint amikor az ember előtt végveszélyben lepereg az élete, neki most az éjszaka képkockái villództak a szemei előtt. Az az ellentmondásos éjszaka, amikor percről percre változott a véleménye arról, hogy vajon a pokolban vagy a mennyországban van-e éppen.

Tamlyn állt a terem közepén, és azzal a jellegzetes gonoszkás mosolyával bámulta a színpadot. Lélegzetelállító volt, mint mindig, félelmetesen lenyűgöző. Minden egyes ruhadarabja fekete volt, térdig érő, éktelenül magas sarkú csizmájától, a rövid szoknyán, és a fullasztó, – remélhetőleg nem emberi, hanem a szokás szerint halcsontokból álló – antik fűzőn át, a földet verdeső végeláthatatlan hosszú kabátig minden. Még a körmei is, a múltkori vérvörös helyett, most feketén csillogtak.

Ahogy elindult felé, tűsarkai minden egyes koppanására csak egyre szorosabbra feszült a csomó Brian gyomrában. Teljesen elfehéredett, és előrelátón belekapaszkodott az épp kézre álló mikrofonállványba, nehogy összeessen. Amikor már csak kétlépésnyi távolság választotta el őket, Tamlyn sötétvörös ajkai szóra nyíltak.

- Brian. – nemes fejbiccentéssel üdvözölte a férfit.

- Mit keresel itt…

Bizonytalanul kérdezett, majdhogynem sírósan, és nagyon halkan, hogy más véletlenül se hallja, aztán még hozzátette azt, amiről úgy érezte, pillanatnyilag életmentő lehet:

- …Úrnőm?

Tamlyn elmosolyodott. Brian rettegett tőle, de ebben a mosolyban volt valami lágyság, valami kedves bujkált benne. Talán a lelke mélyén nem is igazi szörnyeteg.

A háttérben közben Steve majd elolvadt a látványtól. Nem ismerte a nőt, de azonnal befészkelte magát az agyába. Úgy érezte, amióta az eszét tudja, róla álmodott; teljesen elvarázsolta a karizmatikus jelenség. Talán csak szimplán a kisugárzása, de az sem kizárt, hogy metafizikailag manipulálta őt.

A nő kinyújtotta kezét Brian felé, és mutatóujjával kecsesen végigsimította az állát.

- Itt nem kell így hívnod. Tudod a nevem.

Brian próbálta uralni a remegését, és közben lenyelni a torkába képzelt gombócot. Nem sok sikerrel. Az sem segített a dolgon, hogy a talán még Tamlynnél is ijesztőbb Brandon is feltűnt a háttérben. Bár Istennek hála jelét sem adta annak, hogy ő is testközelbe szeretné evickélni magát. Inkább csak a távolból figyelt. Talán csak vigyázott az Úrnőjére. Egy észveszejtően gyönyörű, ugyanakkor legalább olyan észveszejtően veszélyes testőr. Csak Stef ne bukdácsoljon most ki ide – gondolta Brian – mert akkor aztán Stevie mellett ő is elélvez a látványtól. Egyikőjükre sem számíthat… nimfomán bagázs!

- Kérlek, mondd, miért jöttél, Tamlyn? – suttogta Brian erőtlenül.

- Úgy sejtem nálad van valami, ami az enyém. – tért a lényegre most már jóval hűvösebben a nő.

Briannek fogalma sem volt, mire céloz. Lenézett magára, és a ruhákon kívül más nem jutott eszébe. Elvörösödött. Semmi kedve nem volt a még elvétve ott maradt firkászok és fotósok előtt meztelenre vetkőzni. De ha Tamlyn utasítja, képtelen lesz ellenkezni.

- Christian ruhái… – nyögte.

- Ruhái? – Tamlyn felkacagott – Azokat megtarthatod. Én magát Christiant akarom. Ha megmondod, hol találom, már itt sem vagyok.

- De… én… én nem tudom. – dadogta megkönnyebbülten. Sztriptíz perpillanat elmarad, egy időre fellélegezhet.

- Ne hazudj nekem, Brian. Rájöhettél már, hogy nem kifizetődő. – lépett egyet a férfi felé fenyegetőn.

- Nem hazudok… esküszöm.

A szívére tette az egyik kezét, a másikat pedig felemelte, mint a kiscserkészek, úgy fogadkozott. Mit ki nem hoz az emberből a félelem!

Tamlyn néhány másodpercig gondolkodott rajta, higgyen-e a férfinak. Aztán, mivel nem jutott egyértelműen dűlőre önmagával, úgy döntött, tesz még egy próbát. Kitálal. Legalább nagyvonalakban.

- A születésnapja óta nem lehetett bírni vele, teljesen megváltozott. Tudom, hogy te tehetsz róla! És nem örülök neki. Mondhatni, ellenségként tekintek rád azóta… – egy gonosz szemvillantás után, amitől Brian majd összecsinálta magát, folytatta a lényeggel – Pár napja eltűnt. Nincs senkije, senkit nem ismer a városban. Egy árva kölyök család és barátok nélkül. Biztos vagyok benne, hogy hozzád menekült. Szóval mondd el nekem szépen, hol van, és a szavamat adom, hogy nem bántalak.

- Eltűnt? Azt mondtad, hogy mindenki önként van veled. És te mégis kényszerítenéd, hogy visszamenjen hozzád?

A veszély egyes állatfajokat igencsak bátorrá tesz. Brian magabiztossága saját életet kezdett élni, nem szerette, ha elnyomják. Kétesélyes hogy a jó időpontban tette-e… csak néhány másodperc és kiderül, hogy a gazdi életben marad-e.

- Christian nem tud gondoskodni magáról! – emelte fel a hangját Tamlyn – Koszos kis utcagyerek volt, amikor tizenhét évesen rátaláltam. Én törődtem vele. Szüksége van valakire, aki irányítja. És TE nem vagy elég domináns, úgyhogy add vissza őt addig, amíg csak kérem, és nem követelem!

Tamlyn Brian fölé magasodott, és olyan közel hajolt hozzá, hogy a férfi érezte a forró leheletét a halántékán. Ahogy a szemébe nézett jeges fuvallat söpört át a testén. Ennél jobban már nem is tudott volna megijedni, de akkor sem tehetett semmit. Nem hazudott, és ez erőt adott neki.

- Le is vagdoshatod baltával egyesével az ujjaimat, hogy kivallass, akkor sem tudom megmondani, hol van. – felelte a körülményekhez képest meglehetősen higgadtan – Nem láttam őt azóta. Semmit sem tudok róla.

- Rendben. Hiszek neked. – felelte kis gondolkodás után a fekete ruhás nő – De ha bármi információ a birtokodba kerül róla, elvárom, hogy tudasd velem. Egyszerű halandóként ne akarj szembe szállni az erőimmel!

A választ meg sem várva, sarkon fordult, libbent a kabátja, néhány lépés múlva karon fogta a háttérben várakozó Brandont, és elviharzott.

Brian eleresztette a mikrofonállványt, és a mögötte orgazmusközeli élményvigyorral a képén leledző Steve felé fordult, aki néhány lépést tett felé.

- Te mindig eldugdosod előlem a legjobb nőket… ez… huhh…

- Steve, mély levegő! Ez AZ a nő! – szólt rá ingerülten a dobosára.

- Az? Mármint… – igen, végre leesett neki – Ohh…

- Tűnjünk el innen nagyon gyorsan.

Brian megperdült, és a nagy lendülettől épp a feléjük tartó Stefanba ütközött.

- Héé, mi van veled? – kérdezte mosolyogva a magas basszeros, amint Brian reszketve a mellkasának szorította az arcát, és szorosan körbefonta a derekát.

- Itt volt Tamlyn… – suttogta a fehér ingbe.

- Micsoda?! – vonta fel a szemöldökét a svéd – Szóltál a biztonságiaknak?

- Mozdulni sem tudok a közelében, nemhogy gondolkodni… – felelte duzzogva – Steve meg nem volt beszámítható. – pillantott felé szúrósan, ahogy a lehető leggúnyosabban ejtette ki az utolsó szót.

Stef emlékszik még, milyen volt Brian azután az éjszaka után. Neki tálalt ki minden apró részletet. Valakinek muszáj volt, és Steve – amint most is kiderült – nem lett volna a legmegfelelőbb alany. Őt néha meglepőmód izgatják az ilyen szado-mazo dolgok. Stef nem gondolta, hogy újra ennyire megrémíti a nő Briant, ha más körülmények között újra találkoznak. Végigsimította a fejét, és magához ölelte a belé csimpaszkodó apró alakot.

- Mit akart? – kérdezte halkan.

- Christiant. Elszökött tőle, és azt hiszi, én rejtegetem.

- De nem. Ugye nem?

Brian ugrott egyet hátra, és mérgesen nézett fel Stefan barna szemeibe.

- Hogy a fenébe?! Szerinted eltitkolnám előled? El tudnám titkolni?? – kelt ki magából Brian.

- Nem. Bocs. – csak úgy sütött a bűnbánat a hangjából, amiért meggyanúsította, engesztelésül megsimogatta a karját, és visszahúzta magához.

- Nem is láttam azóta… – hajtotta le a fejét végül engedelmesen.

- Jobb is. Elhiszem, hogy kivételesen szép a fiú, de gondolom, nem szívesen harcolnál érte ezzel a nővel.

- Hát… nem… – felelte suttogva, de cseppet sem volt hihető a válasza.

Persze Tamlynnel a világért sem akart szembe kerülni, de Christianre nagyon vágyott. És most, hogy megtudta, hogy elhagyta az Úrnőjét, csak még inkább éledt benne a remény, hogy újra láthatja, hogy újra érezheti, magához szoríthatja, megízlelheti és a magáévá teheti. Vágyott rá. Még jobban, mint eddig.