Remélem tetszeni fog, ellentétes érzések vannak bennem ezzel a sztorival kapcsolatban, kicsit izgulok, mit szóltok majd.. :)
1. fejezet
Jonathan's
POV
Hivatalosan
is el vagyok cseszve. Már réges régen sejtettem, de ma, harminckilenc évesen,
ezt végérvényesen kijelenthetem. Minden, amit teszek szarrá válik. Ha valami
egy ideig mégis jó az életemben, abból is kakavárat építek, ami aztán egy esős
délután szépen a fejemre is olvad, én meg ülhetek ott egyedül, és szagolhatom,
amit összeraktam magamnak.
Elég
ha csak az elmúlt év történéseit nézzük. Volt valakim. Szerettem. Vagy
legalábbis azt hittem.
Aztán
lett megint valakim. Rájöttem, hogy az előzőt csak akartam, nem szerettem. Őt
igen. Annyira, hogy egy idő után, amikor úgy hozta a sors, hajlandó voltam osztozni
rajta.
Végül
a magam módján azt is megszerettem, akivel osztoztunk rajta. Talán ez volt az
első tégla a bűzlő várfalban.
Az
utolsó meg egy negyedik személy, hívjuk csak egészen nyugodtan játékszernek.
Mert az volt. Nem én akartam. Nem kértem. Csak elfogadtam. És használtam. Lapot
osztottak, hát játszottam a játékukat. És túl jól csináltam.
Erre
most itt állok a zuhogó esőben, egyedül, a pöcegödör szagban, és mindhárman,
akik fontosak voltak, utálnak.
Akarjátok hallani a
történetemet? Hát jól figyeljetek, hátha ti még tanulhattok belőle.
Már magam sem tudom, hol
kezdődött az én kis "szerencsesorozatom". Talán csak néhány hónapja,
vagy talán húsz évvel ezelőttről kellene indítanom.
Fiatal színész kezdemény
voltam még akkoriban, a tojáshéj is a fenekemen volt. Egy bizonyos Brian Molko
épp csak befutóban volt a Placebo nevű zenekarával, amikor kapott egy kisebb
szerepet a filmemben. A Velvet Goldmine-t forgattuk. Csak néhány napot töltött
a felvételeken, de én minden átmenet nélkül, azonnal, menthetetlenül, és
végérvényesen belezúgtam. Talán, ha úgy folytatódna a történet, hogy ő lett az
első pasim… de nem. Nem volt az enyém. Túl fiatal voltam. És túl gyáva.
Csak titkon figyeltem őt
minden pillanatban a forgatáson. Éjszakánként vele álmodtam. De néha még nappal
is azon kaptam magam, hogy ábrándozok róla, és csak a nadrágomban megránduló
álnok kis szerv volt, ami tudtomra adta, illene ezt nem nagyközönség előtt tennem.
Persze akkor még semmi nem
történt. Ő talán észre sem vett, én meg kötöttem az ebet a karóhoz, hogy
márpedig heteroszexuális vagyok, aki mindössze nagyon jó színész, ezért játszik
olyan átkozottul hitelesen ágyjelenetet fűvel-fával. Értsd: nővel-férfivel. Hát persze.
Nem sokáig tartott ez a fél-cölibátus,
hamar rájöttem, mi kell nekem, és ugyanolyan hitelesen játszottam az
ágyjeleneteket a kamerák nélkül is. Élesben. Bárkivel. De persze addigra Brian már sehol
sem volt.
Időközben inni is elkezdtem,
és a vége az lett, hogy szinte mindenkinek elővettem a farkam, aki egy fokkal
szebb volt az ördögnél, és hajlandó volt némi búfelejtő orális szexre egy
kedves mosolyért cserébe. Így hánykolódtam hosszú évekig kapcsolatról kapcsolatra, bár a
jórészüket nem is illetném nyugodt szívvel eme szócskával.
Teltek az évek, és teljesen
kitörlődött Brian emléke. Talán épp ezért volt olyan sokkoló, amikor jó másfél
évtizeddel később szembejött velem. Letaglózott. Feltépte a lezárt lakatokat,
és a súlyos láncok alól előtört minden. Az érzés, hogy bolondulok érte, hogy őrülten kell
nekem. Valaki, akit nem is ismerek. Felnőtt fejjel zúdultak vissza rám egy
gyerek heves és meggondolatlan érzései. Ez az, amit nem lett volna szabad
hagynom, gondolkodnom illett volna már ennyi idősen. Ha használom a fejem,
megelégedtem volna némi szexszel, és talán nem tartanék most itt. Egyedül. A
várárokban. Némán tűrve, ahogy folyik rám a szűnni nem akaró esőben olvadó, szánalmasan
összetákolt kastélyom.
Egy nővel volt, amikor
találkoztunk. Vékony, sötétbarna hajú, nála alig magasabb, csinos, harminc körüli nővel. Akkor még nem tudtam, hogy az a nő történetesen a barátnője.
Evelyn. Láttam, hogy ő hívja fel Brian figyelmét rám. Utólag sokszor csak
mosolyogtam azon, hogy Brian talán észre sem vett volna nélküle. Valószínűleg
úgy bámultam rá, mint aki azonnal le akarja vetkőztetni, ami neki talán túl
természetessé vált az évek során, így inkább a mellette álló nőnek tűnt fel. Nem
tulajdonítottam neki túl sok jelentőséget akkor, de úgy látszott, mintha Brian
engedélyt kért volna tőle. Azt hittem, csak kimentette magát egy baráti
csevejből, mielőtt felém indult. De később kiderült, hogy valójában csak Evelyn jóváhagyása
mellett kaphattam őt meg.
Őrjítő éjszakát töltöttünk
együtt akkor. És ami a legszebb volt az egészben, hogy bár reggel nem mellettem ébredt, másnap újra találkozott
velem. Már attól is a mennyországban éreztem volna magam, ha egyéjszakás
kalandjának elfogad, de ő újra látni akart. Úgy éreztem, szerelmes vagyok. Valakibe, akit egyáltalán nem ismerek. Nem
bírtam távol tartani tőle a kezeimet egyetlen percre sem. Legszívesebben
szüntelenül csak csókoltam volna. Újra húsz éves voltam. Meggondolatlan és
könnyelmű. Gyerek, aki csak a felszínt látja, ami a káprázatosra festett máz alatt
van, azt meg sem próbálja észrevenni.
Pár napra rá derült ki
számomra, valójában ki is Evelyn. Furcsán nyitott kapcsolatban éltek ők akkoriban. Nem a
hűség, hanem az őszinteség volt az alapja köztük mindennek. És imádták egymást.
Első pillanatban óriási
pofonként ért, ahogy megláttam őket köszönteni egymást. A szenvedély, amivel a
másikhoz értek, tapintható volt a levegőben, szikrázott körülöttük minden. Kétségbeestem.
Nem akartam, hogy elvegye tőlem, hiszen még csak épphogy megkaparinthattam a kis csodámat. Így
visszatekintve, nevetséges gondolat volt. Sosem volt az enyém. Egyetlen percre sem. Azzal azonnal tisztában voltam, talán
néhány épen működő agysejtem megsúgta nekem, hogy harcolni nem tudtam volna
azzal a kötelékkel, ami köztük volt. Az elkeseredés szőtte tervem, hogy
belülről bomlasztom majd meg a viszonyukat, azonban teljesen máshogy sült el.
Elcsábítottam Evelynt, de belebuktam az ördögi tervbe. Beleszerettem.
Észrevétlen történt minden. Mivel
a lehető legtöbb időt akartam Briannel lenni, és erre sokszor csak így volt
lehetőségem, egyre több időt töltöttünk hármasban. Újra csak utólag derült ki
számomra, hogy nem is én csábítottam el őt, Brian volt, aki kvázi átengedett
élete szerelmének, kipróbálásra. Egy csinos bábu voltam neki. Csak egy
szexuális játékszer. Egy luxusprosti, akiért még fizetnie sem kellett.
Nem akartam tudomásul venni,
mert jól éreztem magam. Ott volt Brian, akinek az érintéséért megvesztem, és
ott volt Evelyn, akiért szép lassan szintén bármit megtettem volna. Ha Brian
felhívott, és azt mondta, ma ne jöjjek, nem kerestem indokokat, nem szőttem sötét elméleteket, egyszerűen csak otthon maradtam, és róluk álmodoztam. Aztán ha hívott, boldogan rohantam. Úgy rángatott, ahogy csak akart. És nekem jó
ideig, a mámoros ködfátylon át, még csak fel sem tűnt.
Ahogy múltak a hetek, végül
Brian viselkedése lett az, ami miatt egyre többet szenvedtem. A szüntelen konfliktuskeresése, az, hogy minden szavával lealacsonyított, a lábtörlő alá
kényszerített. Sokszor éreztem úgy, hogy minden önbizalom-morzsát próbál
eltiporni, ami még bennem van. Eleinte nem értettem, magamban kerestem a hibát. De végül rájöttem. Érezte, hogy Evelyn egyre inkább törődik velem,
és ez nem tetszett neki. Az első időkben persze élvezte, hogy van kivel
játszadozni, de később rájött, hogy nem volt jó ötlet befogadni egy harmadikat.
Talán alkalomszerűen működött, de bebizonyosodott, hogy állandó jelleggel koránt sem olyan tökéletes egy háromszög egy csúcsaként élni. Talán
egy nyitott kapcsolatot tekintve furcsa dolog, de őrülten féltékeny volt, és ahogy telt az idő, ahol csak tudott, egyre inkább bántott. A szavakhoz mindig is nagyon értett, remekül
használta őket fegyverként. Sosem éreztem még azelőtt ennyire, milyen pengeéles vágást tud hagyni az emberben egy szó.
Egy alkalommal ott voltam
náluk, amikor meglátogatta őket egy másik, hozzám hasonló, harmadikként az
ágyukba engedett játékbaba. Legalábbis akkor ezt hittem róla. A vendégszobába
száműztem magam. Nem mertem kimenni. Mert azt gondoltam, ezt várják el tőlem.
Csak figyeltem.
Billnek hívták. Később
tudtam csak meg, ki ő, akkor az arcát sem láttam, csak utólag szedtem ki
óvatosan Evelynből a nevét, aztán persze az internetről alaposan utánanéztem
annak, ki is az a Bill Kaulitz.
Nem tagadom, egy kicsit jól
esett, amikor hallottam a vendégszoba ajtajára tapadva, hogy Brian őt sem
kíméli. Annyi volt a különbség kettőnk között, hogy Bill egy pillanatra sem hagyta magát. Ő
nem félt attól, hogy Brian kidobja. Alaposan felvágták a nyelvét neki is, ha
Brian szúrt egyet, ő még nagyobbat harapott vissza. Kicsit féltékeny is voltam
rá. Vagy inkább irigyeltem.
Napokig rettegtem utána,
hogy elküldenek. Csak hogy Bill
léphessen a helyembe. Pincsikutyaként lestem minden mozdulatukat, minden
kívánságukat, próbáltam olyan kis házi kedvenc lenni, amilyet kívánni sem tudnának
maguknak. Persze ezt nem képes hosszú távon csinálni az ember, előbb vagy utóbb
előjön a valódi énje. Napok kellettek csak, és újra is kezdtük a vitákat,
Brian újra rendszeresen lealacsonyított, minden adandó alkalommal éreztette
velem, hogy én csak egy gyakorlatilag felesleges, bármikor pótolható harmadik vagyok, aki mindössze
az ő jószántából lehet jelen.
Úgy egy hónappal később, egy veszekedés alkalmával került a felszíne,
hogy Bill egyáltalán nem olyan volt, mint én. Ő Evelyn szeretője volt, egyszer
egy hosszabb mosolyszünetben, amikor a nőnél betelt a pohár valami miatt, és jó időre elviharzott Briantől, éltek is együtt néhány hónapig. Brian csak azért feküdt
le vele, mert nem tetszett neki, hogy azóta is Evelyn körül ólálkodik
időről időre. Irányítani akarta a fiút. De beletört a bicskája.
Bill, bár jóval fiatalabb volt nála, pontosan annyira volt határozott
egyéniség, mint ő. És a szexet is pontosan annyira szerette. Ugyanúgy nem
vetette meg, ha egy csinos férfi vetette magát a lábai elé, mint ahogyan Brian
sem. És amikor Brian volt az a csinos férfi, csak vállat vont, és tette, amit
kellett.
Csakhogy Bill Evelynt is Brianhez hasonlómód
szerette. Talán túl fiatal volt ahhoz, hogy elismerje azt, amit az idősebb már jól
tudott magáról, hogy ő az egyetlen nő, aki mellett képes lenne leélni az
életét, de szerette. Hiába tudta mindenki, hogy Evelyn és Brian, bármit is
tesznek, ha el is távolodnak egymástól néha, az örökkévalóságig egymás mellett
fognak kikötni újra és újra, egy teljes évtizede ment már ez a körforgás, legbelül Brian mégis rettegett a fiatal
konkurenciától. Akkor volt a legboldogabb, amikor néha el-eltünedezett a
munkája vagy egy hevesebb kaland okán.
Talán ezt a rettegést ébresztettem
benne újra egy kicsit, ahogy egyre közelebb kerültem Evelynhez. Ezért unta meg,
hogy a helyes kis játékszereként tekintsen rám, és egyre inkább ellenségeként
fürkészte minden mozdulatomat, figyelte minden szavamat, ha Evelynnel voltam,
és mérgezte meg az együtt töltött időt.
Egy ideig tűrtem. Nagyon sok idő kellett, hogy rájöjjek, hogy nem szerelem, csak a tökéletesség illúziója az, ami Brianhez köt. Hogy megőrizzem a maradék méltóságomat, próbáltam
felvenni a kesztyűt, tanulni attól a kölyöktől. Hát nem nevetséges? Egy tőlem
jó tíz évvel fiatalabb fiútól tanulom meg, hogy kezeljem a finoman szólva furcsa kapcsolatomat. Egy idő után már nem hódoltam be, ha túl messzire ment, elhallgattattam. Többnyire szexszel, az volt a
leghatásosabb fegyverem. Az egyetlen hely, ahol fölé tudtam kerekedni, amikor a vágytól ködfátyolossá vált agya átengedett nekem némi hatalmat felette.
Néha persze előfordult, hogy
olyan ponton szúrt meg, hogy semmi kedvem sem volt megdugni. Olyankor
elcsattant egy-egy pofon, történt némi üvöltözés, majd újabb pofon. Amit mindig
az követett, hogy felháborodva támadt nekem, elhordott mindennek, kapálózva
próbált visszaütni, én viszont könnyűszerrel lefogtam. Ezt persze még jobban
utálta, még inkább felhúzta magát, dühöngött, nekem pedig rendszerint mégis
megjött a kedvem ahhoz, hogy a háta mögé kötözzem a kezeit és párnába nyomjam
az arcát. Könyörtelen tudtam lenni vele olyankor. Sokszor Evelyn is ott volt,
de tudomást sem vettünk róla, ő pedig nem mert beleavatkozni. Úgy keféltem
olyankor, hogy levegőt is alig kapott, és nem érdekelt, hogy a fájdalomtól vagy a kéjtől sikoltotta a nevemet.
A tortúrának akkor lett
vége, amikor anyámat baleset érte. Hetek, hónapok óta kérlelt, hogy utazzak
haza meglátogatni, de folyamatosan csak halasztgattam. Amikor megkaptam a hírt,
hogy kórházban fekszik, összetörtem. Megrémültem, hogy nem teljesítettem a
kérését, és talán ezért soha többé nem láthatom. Hazamentem végre. De nem akárhogyan.
Meg kell hogy nyugtassalak, szerintem te képtelen vagy valami rosszat írni. Már ha nem kifejezetten arra hajtasz. :D Benne van a történetben a változás íze, de nekem nagyon tetszik! Olyan félelmetesen jól írsz Brian pimaszságával, és a vele egyesített karakterek romantikusságával, ez most mégis valami más. Egyik sem, és pont ez benne a jó. Benne van John karakterében az erő és a gyengeség is, ez szinte kézzelfogható. A karaktereket már most imádom, nem tudom lesz-e még valaki akit ismerhetünk vagy már csak origi karakterek, de alig várom, hogy megtudjam. :) Kellemesen megmosolyogtatott így hajnali 5 környékén, amire nem gondoltam, hogy bármi is képes ezen a világon. xD Na befogom. Nagyon várom a folytatást, engem újfent megvettél! ;)
VálaszTörlésKöszönöm :) Ha rosszat nem is, de nemolyanjót biztos :)
TörlésNehéz egyelőre, nem tudok úgy beleburkolózni ebbe a sztoriba, pedig pontosan tudom, mit akarok megírni, már rég óta.. meglátjuk mi lesz.
Lesz még legalább egy meglepetés valaki, akivel még sose írtam, de szerintem még nem a 2.fejezetben, talán a 3.-ban.
Végre itt. :) Bepótoltam a lemaradásom, és rájöttem, hogy tudom ki ő. :D a srác a velvet goldmineból. :D már így úgy tudtam olvasni, hogy volt hova kötni. :) Nagyon tetszik a sztori eddig. Én is kiváncsi vagyok kik lesznek még, és nagyon várom a folytatást! :) Mikor? :P
VálaszTörlésKöszi, örülök hogy tetszik :) Bizony az a srác :) bár nekem az "öregebb" verzió jobban bejön ;)
TörlésFolytatáshoz időpontot egyelőre nem ígérek, lehet hogy picit várni kell, mert most mást írok, jövő hét elejére szeretnék befejezni egy hosszabb one-shotot.
Nagggyon jó!! :)
VálaszTörlésKössszii :)))
Törlés