Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2017. április 16., vasárnap

YAWTO - Egyetlenem

LÁV LÁV LÁV :) Ez még a YAWTO írása közben járt a fejemben, gyakorlatilag az utolsó fejezettel párhuzamban írtam a nagy részét. De már akkor tudtam, hogy nem fogom beleilleszteni a sztoriba. 
Kicsit rózsaszínes és szerelmes, de azért a 18-as karika bőven jár neki. Remélem szeretni fogjátok, én szerettem írni :)








YAWTO - Életképek

Egyetlenem
Jared’s POV


Ülök a kanapén, és amíg várom, hogy életem értelme elkészüljön végre, nyomogatom a tévé távkapcsolóját. Egyik csatorna sem köt le öt másodpercnél hosszabb időre. Aztán egy zenecsatornán mégis megakadok. Adam. Brian meg persze pont ezt a pillanatot választja arra, hogy megjelenjen. Most aztán nem mosom le magamról, hogy direktben vadászom az exemet a képernyőn…
Már épp készülnék valami mentegetőzéssel, de meglepetésemre néhány másodperc után mindössze annyit fűz hozzá, hogy állat hangja van, és hacsak nem akarom végignézni a videót, induljunk végre, mert az én bátyámról van szó, meg az új nőjéről, és nem lenne szép első benyomásként késéssel kezdeni.
Mosolyognom kell rajta. Mintha nem ő készülődött volna egy órát. És mintha látszólag én mindeközben nem a volt szeretőmet bámultam volna a százhuszonhatos síkképernyőn HD-ben. Egyszerűen rajongok érte. A magabiztosságáért, amivel maga mellett tud. Szemernyi kétség sincs benne afelől, hogy sosem görbülnék félre. Hát ennyire lerí rólam a halálos szerelem?
Kikapcsolom a tévét, felállok a kanapéról, megragadom a derekát, és magamhoz rántom. Elsuttogom, mennyire eszméletlenül jól néz ki, és kap egy hosszú, domináns csókot. Erre nyafog egy sort, hogy eresszem el, különben elrontom a friss sminkjét, és vissza kell zárkóznia a fürdőbe újabb negyed órára.
Nevetve megpaskolom feszes kis fenekét, és az ajtó felé lépdelve sorban felkapom a telefonom, a tárcám, a kocsi kulcsom, felteszem a napszemüvegem, beugrok a cipőmbe, és kinyitom neki az ajtót, előzékenyen előre engedve őt.
Imádom, hogy vele ezt az egészet megtehetem, és csak mosolyog rá. Eljátszhatom a macsót. Aztán persze éjszaka szűkölve markolom a lepedőt, négykézláb, fogaim közt a kispárna sarkával, míg ő a csatakosan hátamra tapadó hajtincseim tövére markolva kényszeríti hátra a fejemet, hogy a fülembe nyögje, mennyire odáig van értem, mielőtt elélvez.
Még épp időben érkezünk. A csaj – merthogy nehéz lenne azt mondanom rá, hogy nő – kedves, mosolygós, helyes. Gyerek. Értetlenül nézek a bátyámra egy órán keresztül, mire végre kimegy a lány a mosdóba.
-      Ez a csaj vagy húsz évvel fiatalabb nálad. Mit akarsz tőle? – kérdem hitetlenkedve felé hajolva - Ha csak AZT, akkor nem lett volna muszáj bemutatnod.
Erre Brian meg sem várva Shannon reakcióját, közbeszól.
-      Ugyan, édes! Mit vártál? Egy negyvenes háromgyerekes özvegyet? Nem gondolhatod komolyan… – csóválja a fejét tündérien rámmosolyogva – Huszonegy elmúlt, az a lényeg. – vonja meg a vállát.
-      Kösz. – modulok rá, és összeszűkült szemekkel nézem, ahogy félre sandítva somolyog felém. Aztán a bátyám felé fordul.
-      Ugye elmúlt? – nevet fel, de választ nem igazán vár – Szerintem aranyos. Szép is. Túl butának sem tűnik, úgyhogy házassági szerződést mindenképp írass.
Általában imádom nézni, ahogy összenevetnek. Azt, hogy milyen jól kijön egymással a számomra két legfontosabb ember a világon. Álomszerű. De most, ebben a helyzetben annyira nem tetszik, mint általában. Mintha rajtam nevetnének nagy egyetértésben.
-      Egészen pontosan huszonkét évvel fiatalabb. – kontrázik rám végül Shannon – Miért az anyját vegyem meg, ha a lánya is eladó? – húzza a száját óriási bájvigyorra.
Brian elismerően bólint. Nekem meg átfut az agyamon, hogy ha ezt ő tényleg így gondolja, mi akadályozza meg abban, hogy holnap megfelezze az én negyvenöt évemet egy huszonkettesre meg egy huszonhármasra?
Nem tudom, sejti-e mire gondolok, de hirtelen odakucorodik mellém, átkarolja a nyakam, és orrát az arcélemhez dörgöli, én pedig mindössze eddig bírtam morcos képpel. Néha utálom magamat, amiért ennyire könnyű dolga van velem. Önkéntelenül elhúzódnak a szám sarkai, ahogy a gyengéden bökdöső orrhegye felé fordulok.
Rátapad a számra. Csak egy gyors, futó csók, de azonnal elhessegeti a fejemben veszélyesen gyülekező sötét viharfelhőket. Az este hátralevő részére marad az érzés, hogy túl szűk a nadrágom, túl messze van az éjszaka, és túl buják az ajkai. Egyszóval a kínzás. Az édesebb fajtából. De akkor is fáj, basszus.
Az első üveg bor hamar elfogy, és mivel én vagyok az, aki az utolsó cseppet is kifacsarta a palackból, felállok, és a konyhába indulok egy másikért.
-      Segítek. – pattan fel drágaságom azonnal, ártatlan képpel.
Én persze tudom, hogy egyáltalán nem úgy tervezi, hogy majd a konyhában is ez az ártatlanság sugárzik róla.
Shannon is ugyanúgy átlát rajta, így nevetve megfenyeget minket.
-      Ha három perc múlva nem jöttök vissza, utánatok megyek.
De Briant nem kell félteni. Amúgy is szereti heccelni a tesóm. Megáll az ajtóban, alkarjával nekitámaszkodik az ajtófélfának, még a csípőjét is nekibillenti, és bár tudom, hogy nagyrészt nekem szól a műsor, válla felett hátrasandítva a bátyámra, összeszűkült szemekkel, huncut mosollyal néz vissza.
-      És mondd, mit szeretnél látni, ha utánunk jössz, Shannon? – búgja, és persze a legerotikusabb hangját veszi elő, én meg mindjárt megfulladok. A saját nyálamat nyelem félre. Ki akar csinálni szívszerelmem.
De legalább tesó is hasonlóképp érez, köpni-nyelni nem tud.
-      Semmit. – nyögi – Inkább hozzátok azt az üveget! – hesseget minket kifelé.
-      Majd megyek én helyetted. – kapcsolódik be a kiscsaj nevetve - Engem nem zavar, bármit is látok.
Brian vigyorogva lépdel kifelé, én meg a nyomában bukdácsolok ügyetlenül, elfehéredett ujjvégekkel, embertelen erővel markolva az üres üveg nyakát. Szerencse, hogy puszta emberi erővel nem egyszerű ripityára roppantani egy ilyet, különben a ma éjszaka fő programja a „hogyan büntessük meg szerelmünket, miután egész este rosszalkodott” helyett a sürgősségi osztály tüzetes átvizsgálása lenne.
-      Szerintem a bátyád nincs tisztában azzal, három perc alatt mi mindent lehet csinálni. – kapaszkodik a galléromba incselkedve, majd megigazítja az ingem, és lesimítja az anyagot a mellkasomon. Aztán becsúsztatja ujjait az övem alá, a nadrágom szegélyébe markol, és magához rántja a csípőm. Hátrasiklik két keze a fenekemre. A nadrágon keresztül is érzem tenyere forró érintését.
-      Ne csináld. Különben nem tudom garantálni a testi épségedet. – morgom szinte a szájába, ahogy megjátszott ártatlansággal hozzám hajol.
Mosolyogva megnyalja az alsó ajkam. Én meg mindjárt rádobom a konyhaasztalra.
-      Fogalmad sincs arról, mennyire kívánlak, Brian. – szűröm a hangokat összeszorított fogaim közt.
Talán meglepem vele, amikor megragadom a combjait, felkapom, és a falnak vágom. A testem a testének feszül az engedelmesen szétnyíló lábai közt. A farkam eddig sem volt kényelmesen el odabent, de most, sziklakeményen már nagyon rossz neki a környezet.
-      A tiéd vagyok, bébi. – nyögi, ahogy a nyakát harapom egyre vadabbul, nem állít le, eszébe sem jut – Akkor kapsz meg, amikor csak akarsz, ott ahol csak akarsz, és pontosan úgy, ahogy te szeretnéd.
Az utolsó szavaira elakad a lélegzetem, abbamaradnak a csókok, a harapások, csak lihegek a nyakára tapadó ajkaim közt, majd a szemébe nézek néhány másodpercre, és azon töröm a fejem, vajon ezt úgy értette-e, ahogyan én gondolom.
-      Vissza kell mennünk. – suttogom végül bénultan, és leteszem a lábait a padlóra.
Félrebillenti a fejét, és kacér mosolyt villant, majd megnyalja alsó ajkát, és engedelmesen bólint. Ez nem a feladom-bólintás volt. Nagyon nem. Megcsóválom a fejem, ahogy hátat fordít.
A hűtőhöz grasszál, és szándékosan jó mélyen behajolva kivesz egy palackot. Na, mit mondtam? Jelen pillanatban azon sem lepődnék meg, ha orális szexet kezdeményezne az üveg nyakával, csak hogy engem kikészítsen.
Kiszedem a kezéből a bort, kicsit talán túlzott erővel az asztalra csapom, majd megragadom a hajtövét, és centikre az arcától sziszegek kétségbeesetten, a vörösre csókolt száját bámulva.
-      Hagyd abba, kérlek. Kicsinálsz vele. Tartogasd akkorra, ha majd hazaértünk.
Végigsimítja a hajam, és pár másodpercnyi hezitálás után a kacér mosolyt felváltja a kedves mosolya.
-      Valld be, hogy élvezted. – nevet, és hagy egy most már tényleg ártatlan puszit a számon.
-      Nem sokon múlt… – húzom fel a szemöldököm, kifordítva a szavait – Nem gondolod, hogy kicsit kínos lett volna tiszta alsóért kuncsorogni a tesómnál? – erre még jobban felnevet, és újra az üveg nyakára markolva elindul a nappaliba, de azért még mellékesen hozzáteszi, hogy ez alá a szexi nadrág alá nem muszáj ám alsónadrágot vennem.
Ha az eddig eltelt idő kínzás volt, akkor ez az elkövetkező két óra maga a máglyahalál. Képtelen vagyok bármire is koncentrálni Brian mozdulatain kívül. Minden rezdülését figyelem. Már az is megőrjít, ahogy az italt tölti, aztán ahogy a poharat a szájához emeli, a nyelve finoman az üvegperemhez ér. Ahogy felkacag valamin. Arról persze rendszerint fogalmam sincs min, mert az ő torkából előbukkanó hangokon kívül mást szinte meg sem hallok. Vagy ahogy a fenekét néhány centire elemeli a székről, hogy nyújtózkodva elérjen valamit az asztal túloldalán.
Soha többet nem megyek vele sehova úgy, hogy előtte nem szeretkeztük végig a fél napot. Nem adom meg neki ezt a számomra rendkívül fájdalmas szórakozást még egyszer. Ezt tudatom is vele hazafelé a kocsiban, mire jól ki is nevet.
Aztán pedig valamilyen oknál fogva a mélygarázsban mégis úgy dönt, enyhít a szenvedéseimen. Épp amikor már majdnem elértünk a mi kis pihepuha ágyacskánkig. Csak néhány emelet választ el minket.
Miért nem jutott ez előbb eszébe?
Miről is beszélek? Biztos, hogy neki eszébe jutott. Ha Shannon konyhájában pusztán tesztelésből a fülébe súgom, hogy térdeljen elém, hétszentség, hogy gondolkodás nélkül megteszi, úgy, hogy onnantól kezdve leállítani sem tudom.
Most sem szabadna hagynom. De Briannek nem tudok parancsolni, magamról pedig már ne is beszéljek… egyetlen szava vagy érintése is agyatlan zombit csinál belőlem, ezután az este után meg már annyi se kellett volna. Márpedig a keze a nadrágomban, aztán pedig a feje az ölemben jóval több, mint elég, hogy bevillanjon a shut down felirat.
Sosem tudtam, minek van az a kapaszkodó az ablak felett. Hát most már tudom. Most jó, hogy ott van. Mert ahogy a szájába vesz, muszáj valamire rámarkolnom, különben nyüszítve csúsznék be az ülés alá. Körülbelül másfél percig tart az egész, mert szégyenszemre iskolásfiú módjára élvezek el néhány mozdulatától. Nem az első eset. Eleinte iszonyú zavarban voltam, amikor ilyesmi történt. Aztán közölte velem, hogy ő imádja, hogy ilyen hatással van rám. Hogy tizenhét évesen lehet, hogy ciki, de negyven fölött inkább egy kibaszott nagy bók a partnerednek, hogy ennyire nem tudsz uralkodni magadon mellette. Hát én sűrűn bókolok neki. Főleg az ilyen esték után.
Nem vagyok részeg, de körülbelül úgy tántorgok el a liftig, mintha három napja vedelnék. Nem sok időt hagyott nekem regenerálódni, mielőtt kicibált a kocsiból. Aztán a lakásba is csak a falat taperolva jutok be. Kell a kapaszkodó.
Beesnék az ágyba, de ő megingatja a fejét, a kádra szavaz. Hát jó, oda is be tudok esni. Csak legyen itt, nehogy belefulladjak.
Megfejthetetlen vidámsággal mosdat meg, kezembe nyomja a fogkefét, és amikor kész vagyok, megszán és beküld a hálóba, mert látja rajtam, hogy nem tudnám végigállni azt az öt percet, míg letörli a sminket az arcáról és fogat mos.
Mire bejön, újra a tévét bámulom, és kellemetlen déjavu érzésem támad, amikor néhány másodperccel később épp Adam új dala szólal meg megint. Pont mint délután a nappaliban.
Egy fokkal jobb most a helyzet, ugyanis nem lehet rám kenni semmit, mert egyrészt már itt volt, az ágyra tette le épp a fenekét mellém, amikor felcsendült az első akkord, másrészt a távkapcsoló közel s távol sincs a kezeimhez, az ő éjjeli szekrényére dobtam le, mielőtt bebújtam a paplan alá.
Ártatlan bociszemekkel nézek rá, ő meg csak felnevet. Aztán elkomorodok, újra megszáll az a furcsa érzés, ami mindig, mióta igazán együtt vagyunk Briannel, és Adam eszembe jut valamiről. Eddig ezt magamban rendeztem le, de mint valami égi jel, ma már ez a második, hogy előtte tör rám. Persze látja rajtam ő is, hogy valami nem stimmel. Kérdés nélkül kapcsolja ki a tévét.
-      Hiányzik? – kérdi bizonytalanul, és hátrasimít egy tincset a szememből.
Felnézek rá meglepetten, ajkaim elnyílnak egymástól, szemeim kikerekednek.
-      Dehogy. – felelem – Épp ellenkezőleg.
-      Ellenkezőleg? – vonja össze a szemöldökét.
-      Ha tehetném, kitörölném.
Eltátja a száját, úgy mered rám. Azt hiszem rosszul fogalmaztam.
-      Nem úgy értem. Nem bántott, vagy ilyesmi. Sőt, nagyon is jó volt vele lenni, bár mivel másba voltam szerelmes, kezdettől halálra volt ítélve a dolog. Nem azért felejteném el… – hadarom – Csak… Nem tudom, hogy mondjam el, Brian… Kimondva iszonyú furcsán hangzik, nem is igazán tudom jól szavakba önteni, de van ez az érzés… Mintha elvesztettem volna vele valamit.
-      Egy biztos, hogy nem a szüzességedet. – veti közbe egy pajkos félmosoly kíséretében.
-      Ne viccelődj, különben nem mondok neked semmit. – vonom össze a szemöldököm durcásan, mire ártatlan arccal, bocsánatkérő szemekkel összehúzza magát, lábait bedugja a takaró alá, úgy ül mellém – De egyébként valahogy beletrafáltál a lényegbe. – felsóhajtok – Nem tudom, hogy írjam le. Ez olyan érzés, amit te nem tudsz érezni. Másak a körülmények.
Mellém fekszik, és a mellkasomra hajtja a fejét. 
-      Nem muszáj most beszélned róla, ha nem tudsz. – mondja halkan – Ráér. Itt leszek, kivárom.
Mutatóujja a bordáim vonalát rajzolgatja lassan. Ajkaival a mellkasomat simogatja gyengéden. Lehunyom a szemeim, és halkan dorombolni kezdek. Tenyerem felkúszik a meztelen hátán, tarkóján nedves tincsei közé siklanak ujjaim. Szeretem, hogy egyetlen ártatlan megjegyzésemre, hagyja nőni újra a haját, már hónapok óta. Egyszer mondtam neki egy olyasmit, hogy milyen kár, hogy már nem tudok beletúrni úgy, mint rég. Azóta nem igazán hagyta, hogy egy centit is vágjanak belőle.
Erre elmosolyodok, és bármennyire is nehéz, folytatom. Bár még én sem tudom igazán megfogni a lényegét, megpróbálom elmondani, mit érzek. Nem leszek újra az, akinek olvasni kell a fejében.
-      Szerettem, hogy te voltál az egyetlenem. – mondom halkan, tűnődőn, tenyeremet a lapockáján pihentetve – Első és egyetlen.
Elmosolyodik, és megcirógatja az oldalam, apró puszit lehel a mellkasomra.
-      Nem biztos, hogy te ezt értheted, így harminc év távlatából. Neked valószínűleg nem tartott sokáig ez az „első és egyetlen” érzés, gondolom néhány nap, hét, esetleg egy-két hónap, mire jött a második, aztán a harmadik. Meg aztán tizenévesen valószínűleg nem is vesz tudomást az ember az ilyen érzésekről. És akkoriban biztosan nem is voltál ilyen kibaszottul szentimentális, mint most én, így vénülő fejjel, de nekem sokat jelentett. És ez az érzés Adam miatt eltűnt. Nincs többé. – vonom össze a szemöldököm.
-      Én voltam az első. Ezt soha senki nem fogja elvenni tőled. Sem Lambert, sem senki más. – emeli fel a fejét, és kúszik fel lassan a testemre.
-      Tudom. De ez több volt. – sóhajtok fel – Látod, nem igazán tudom leírni, mi az, ami elveszett, hogy mi ez az érzés. – két kezembe fogom az arcát – Egyetlenem… – lehelem, és érzem, hogy facsarja a szívem ez a szó – Szeretlek.
Akárhányszor kimondom ezt, ő ugyanezt inkább érezteti velem. Nem szavakkal mondja, a tetteivel. Tudom, hogy szeret. Néha hiányzik, hogy halljam, de valójában tudom jól.
A számhoz érinti a száját, puha csókot ad, majd nyelvével megcirógatja az alsó ajkam, végül beszívja fogai közé, gyengéden rászorítva aprót húz rajta, mielőtt elereszti, csak hogy egy sokkal szenvedélyesebb csókkal térhessen vissza hozzá. A hajamba gabalyodnak az ujjai, ahogy a fejbőröm masszírozza, miközben elevenen felfal. Szélesre tárja a combjait rajtam, nem az enyémeket tolja szét, hogy közéjük térdeljen, kőkemény már, biztosan kényelmetlen volt rajta feküdni.
Zihálva töri meg a csókot, és két tenyerével feltámaszkodik a mellkasomon, úgy ül a csípőmre. A merevedésem mögötte szeretne már nagyobb szerepet kapni, minden érintésre, amit a testemen hagynak forró ujjbegyei, rándul egyet, és finoman a fenekének csapódik. Szeretne egy kicsit a nyelve vagy puha ujjai érintéséből.
-      Talán vissza tudom adni neked azt az érzést. – súgja, és fogaival feltépi egy óvszer csomagolását, majd a kezembe adja.
Lefordul rólam, és a hátára fekszik mellettem. Figyel. Másodpercekig csak nézem bénultan, némán, nem tudom értem-e. Nem tudom jól értem-e. Nem tudom, nem hallucinálok-e ma már másodszor. Amit a tesómnál a konyhában mondott nekem, az sem lehetett véletlen.
Felkönyököl, és kezével a combjaim közé nyúl. Tenyerével finoman végigsimít szivárgó szerszámomon. Nyögve sóhajtok fel. Nem markol rá, vagy veti rá magát, hogy az ajkaival juttasson el odáig, ahonnan mindig azt gondolom, már nincs visszaút, de neki végül mégis minden esetben sikerül megállítani a lavinát, ha úgy akarja. Nem, csak gyengéden végigsimít rajta néhányszor, majd kiveszi mozdulatlan ujjaim közül a gumit.
Rám húzza. Meredten bámulom. Levegőt sem veszek, egyszerűen elfelejtek.
Jól értettem. És ő is megértett engem, pedig nem hittem benne.
Megadja nekem újra azt, amit egyszer már megkaptam. Újra ő lesz nekem az első. És az egyetlen. És én soha többé nem fogom kiereszteni ezt az érzést a kezeim közül.









4 megjegyzés:

  1. Aaawww isteneeem! *.* Sokadjára éred el, hogy teljesen elmerüljek és meghatódjak az írásod miatt. Isteni volt, mint mindig, és.... Nem jutok szóhoz. Zseni vagy! :)) Brian életem egyik legnagyobb szerelme. Ha meghallom a hangját, vagy látok róla egy képet, mindig újra és újra beleszeretek, és tessék most megint beleszerettem miattad. *szivecskeszeműsmile* :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahh, szerintem te nem is tudod, milyen sokat jelent nekem, amiket írsz néha... <3
      Brian pedig... na igen... same here, same here :)

      Törlés
  2. Ez tényleg nagyon láv. :) A cím és az érzés ami hozzá tartozik nagyon találó és szenvedélyes. :) Nagyon szeretem a kis szösszeneteidet velük. Várom a következőt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is nagyon köszi, hogy mindig itt vagy, és töltöd belém az energiát! :)
      A címhez annyit, hogy utálom néha magamat, amiért sokszor angol címet adok a történeteknek, most örültem nagyon, hogy sikerült magyart, ráadásul tökéleteset. :)
      Angolul sok minden jobban hangzik sajnos. Meg aztán némi játszadozás a szavakkal is könnyebb, de valószínűleg az olvasóim egy része nem is érti a játékot, úgyhogy felesleges. Próbálok mostantól a magyar címekre koncentrálni. De amúgy utálok címet adni.. :D Van egy elkezdett sztorim, szerintem ha lenne címe, már kitettem volna az elejét, de egyszerűen nem találok neki. XD

      (Lábjegyzetként, ha már megemlítettem...
      You always want the one ~ Mindig az igazira vágysz
      You always want the one you can't have ~ Mindig arra vágysz, akit nem kaphatsz meg)

      Törlés