Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2017. április 30., vasárnap

Négy szék közt a föld alá (1.fejezet)

Meghoztam az első részt. Egy ideig visszaemlékezés lesz, amíg el nem érünk a jelenbe. Jajjj, de elfelejtettem már múlt időben írni... :P :D 
Remélem tetszeni fog, ellentétes érzések vannak bennem ezzel a sztorival kapcsolatban, kicsit izgulok, mit szóltok majd.. :)




Négy szék közt a föld alá

1. fejezet

Jonathan's POV

Hivatalosan is el vagyok cseszve. Már réges régen sejtettem, de ma, harminckilenc évesen, ezt végérvényesen kijelenthetem. Minden, amit teszek szarrá válik. Ha valami egy ideig mégis jó az életemben, abból is kakavárat építek, ami aztán egy esős délután szépen a fejemre is olvad, én meg ülhetek ott egyedül, és szagolhatom, amit összeraktam magamnak.
Elég ha csak az elmúlt év történéseit nézzük. Volt valakim. Szerettem. Vagy legalábbis azt hittem.
Aztán lett megint valakim. Rájöttem, hogy az előzőt csak akartam, nem szerettem. Őt igen. Annyira, hogy egy idő után, amikor úgy hozta a sors, hajlandó voltam osztozni rajta.
Végül a magam módján azt is megszerettem, akivel osztoztunk rajta. Talán ez volt az első tégla a bűzlő várfalban.
Az utolsó meg egy negyedik személy, hívjuk csak egészen nyugodtan játékszernek. Mert az volt. Nem én akartam. Nem kértem. Csak elfogadtam. És használtam. Lapot osztottak, hát játszottam a játékukat. És túl jól csináltam.
Erre most itt állok a zuhogó esőben, egyedül, a pöcegödör szagban, és mindhárman, akik fontosak voltak, utálnak.

Akarjátok hallani a történetemet? Hát jól figyeljetek, hátha ti még tanulhattok belőle.

Már magam sem tudom, hol kezdődött az én kis "szerencsesorozatom". Talán csak néhány hónapja, vagy talán húsz évvel ezelőttről kellene indítanom.
Fiatal színész kezdemény voltam még akkoriban, a tojáshéj is a fenekemen volt. Egy bizonyos Brian Molko épp csak befutóban volt a Placebo nevű zenekarával, amikor kapott egy kisebb szerepet a filmemben. A Velvet Goldmine-t forgattuk. Csak néhány napot töltött a felvételeken, de én minden átmenet nélkül, azonnal, menthetetlenül, és végérvényesen belezúgtam. Talán, ha úgy folytatódna a történet, hogy ő lett az első pasim… de nem. Nem volt az enyém. Túl fiatal voltam. És túl gyáva.
Csak titkon figyeltem őt minden pillanatban a forgatáson. Éjszakánként vele álmodtam. De néha még nappal is azon kaptam magam, hogy ábrándozok róla, és csak a nadrágomban megránduló álnok kis szerv volt, ami tudtomra adta, illene ezt nem nagyközönség előtt tennem.
Persze akkor még semmi nem történt. Ő talán észre sem vett, én meg kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig heteroszexuális vagyok, aki mindössze nagyon jó színész, ezért játszik olyan átkozottul hitelesen ágyjelenetet fűvel-fával. Értsd: nővel-férfivel. Hát persze.
Nem sokáig tartott ez a fél-cölibátus, hamar rájöttem, mi kell nekem, és ugyanolyan hitelesen játszottam az ágyjeleneteket a kamerák nélkül is. Élesben. Bárkivel. De persze addigra Brian már sehol sem volt.
Időközben inni is elkezdtem, és a vége az lett, hogy szinte mindenkinek elővettem a farkam, aki egy fokkal szebb volt az ördögnél, és hajlandó volt némi búfelejtő orális szexre egy kedves mosolyért cserébe. Így hánykolódtam hosszú évekig kapcsolatról kapcsolatra, bár a jórészüket nem is illetném nyugodt szívvel eme szócskával.
Teltek az évek, és teljesen kitörlődött Brian emléke. Talán épp ezért volt olyan sokkoló, amikor jó másfél évtizeddel később szembejött velem. Letaglózott. Feltépte a lezárt lakatokat, és a súlyos láncok alól előtört minden. Az érzés, hogy bolondulok érte, hogy őrülten kell nekem. Valaki, akit nem is ismerek. Felnőtt fejjel zúdultak vissza rám egy gyerek heves és meggondolatlan érzései. Ez az, amit nem lett volna szabad hagynom, gondolkodnom illett volna már ennyi idősen. Ha használom a fejem, megelégedtem volna némi szexszel, és talán nem tartanék most itt. Egyedül. A várárokban. Némán tűrve, ahogy folyik rám a szűnni nem akaró esőben olvadó, szánalmasan összetákolt kastélyom.
Egy nővel volt, amikor találkoztunk. Vékony, sötétbarna hajú, nála alig magasabb, csinos, harminc körüli nővel. Akkor még nem tudtam, hogy az a nő történetesen a barátnője. Evelyn. Láttam, hogy ő hívja fel Brian figyelmét rám. Utólag sokszor csak mosolyogtam azon, hogy Brian talán észre sem vett volna nélküle. Valószínűleg úgy bámultam rá, mint aki azonnal le akarja vetkőztetni, ami neki talán túl természetessé vált az évek során, így inkább a mellette álló nőnek tűnt fel. Nem tulajdonítottam neki túl sok jelentőséget akkor, de úgy látszott, mintha Brian engedélyt kért volna tőle. Azt hittem, csak kimentette magát egy baráti csevejből, mielőtt felém indult. De később kiderült, hogy valójában csak Evelyn jóváhagyása mellett kaphattam őt meg.
Őrjítő éjszakát töltöttünk együtt akkor. És ami a legszebb volt az egészben, hogy bár reggel nem mellettem ébredt, másnap újra találkozott velem. Már attól is a mennyországban éreztem volna magam, ha egyéjszakás kalandjának elfogad, de ő újra látni akart. Úgy éreztem, szerelmes vagyok. Valakibe, akit egyáltalán nem ismerek. Nem bírtam távol tartani tőle a kezeimet egyetlen percre sem. Legszívesebben szüntelenül csak csókoltam volna. Újra húsz éves voltam. Meggondolatlan és könnyelmű. Gyerek, aki csak a felszínt látja, ami a káprázatosra festett máz alatt van, azt meg sem próbálja észrevenni.
Pár napra rá derült ki számomra, valójában ki is Evelyn. Furcsán nyitott kapcsolatban éltek ők akkoriban. Nem a hűség, hanem az őszinteség volt az alapja köztük mindennek. És imádták egymást.
Első pillanatban óriási pofonként ért, ahogy megláttam őket köszönteni egymást. A szenvedély, amivel a másikhoz értek, tapintható volt a levegőben, szikrázott körülöttük minden. Kétségbeestem. Nem akartam, hogy elvegye tőlem, hiszen még csak épphogy megkaparinthattam a kis csodámat. Így visszatekintve, nevetséges gondolat volt. Sosem volt az enyém. Egyetlen percre sem. Azzal azonnal tisztában voltam, talán néhány épen működő agysejtem megsúgta nekem, hogy harcolni nem tudtam volna azzal a kötelékkel, ami köztük volt. Az elkeseredés szőtte tervem, hogy belülről bomlasztom majd meg a viszonyukat, azonban teljesen máshogy sült el. Elcsábítottam Evelynt, de belebuktam az ördögi tervbe. Beleszerettem.
Észrevétlen történt minden. Mivel a lehető legtöbb időt akartam Briannel lenni, és erre sokszor csak így volt lehetőségem, egyre több időt töltöttünk hármasban. Újra csak utólag derült ki számomra, hogy nem is én csábítottam el őt, Brian volt, aki kvázi átengedett élete szerelmének, kipróbálásra. Egy csinos bábu voltam neki. Csak egy szexuális játékszer. Egy luxusprosti, akiért még fizetnie sem kellett.
Nem akartam tudomásul venni, mert jól éreztem magam. Ott volt Brian, akinek az érintéséért megvesztem, és ott volt Evelyn, akiért szép lassan szintén bármit megtettem volna. Ha Brian felhívott, és azt mondta, ma ne jöjjek, nem kerestem indokokat, nem szőttem sötét elméleteket, egyszerűen csak otthon maradtam, és róluk álmodoztam. Aztán ha hívott, boldogan rohantam. Úgy rángatott, ahogy csak akart. És nekem jó ideig, a mámoros ködfátylon át, még csak fel sem tűnt.
Ahogy múltak a hetek, végül Brian viselkedése lett az, ami miatt egyre többet szenvedtem. A szüntelen konfliktuskeresése, az, hogy minden szavával lealacsonyított, a lábtörlő alá kényszerített. Sokszor éreztem úgy, hogy minden önbizalom-morzsát próbál eltiporni, ami még bennem van. Eleinte nem értettem, magamban kerestem a hibát. De végül rájöttem. Érezte, hogy Evelyn egyre inkább törődik velem, és ez nem tetszett neki. Az első időkben persze élvezte, hogy van kivel játszadozni, de később rájött, hogy nem volt jó ötlet befogadni egy harmadikat. Talán alkalomszerűen működött, de bebizonyosodott, hogy állandó jelleggel koránt sem olyan tökéletes egy háromszög egy csúcsaként élni. Talán egy nyitott kapcsolatot tekintve furcsa dolog, de őrülten féltékeny volt, és ahogy telt az idő, ahol csak tudott, egyre inkább bántott. A szavakhoz mindig is nagyon értett, remekül használta őket fegyverként. Sosem éreztem még azelőtt ennyire, milyen pengeéles vágást tud hagyni az emberben egy szó.
Egy alkalommal ott voltam náluk, amikor meglátogatta őket egy másik, hozzám hasonló, harmadikként az ágyukba engedett játékbaba. Legalábbis akkor ezt hittem róla. A vendégszobába száműztem magam. Nem mertem kimenni. Mert azt gondoltam, ezt várják el tőlem. Csak figyeltem.
Billnek hívták. Később tudtam csak meg, ki ő, akkor az arcát sem láttam, csak utólag szedtem ki óvatosan Evelynből a nevét, aztán persze az internetről alaposan utánanéztem annak, ki is az a Bill Kaulitz.
Nem tagadom, egy kicsit jól esett, amikor hallottam a vendégszoba ajtajára tapadva, hogy Brian őt sem kíméli. Annyi volt a különbség kettőnk között, hogy Bill egy pillanatra sem hagyta magát. Ő nem félt attól, hogy Brian kidobja. Alaposan felvágták a nyelvét neki is, ha Brian szúrt egyet, ő még nagyobbat harapott vissza. Kicsit féltékeny is voltam rá. Vagy inkább irigyeltem.
Napokig rettegtem utána, hogy elküldenek. Csak hogy Bill léphessen a helyembe. Pincsikutyaként lestem minden mozdulatukat, minden kívánságukat, próbáltam olyan kis házi kedvenc lenni, amilyet kívánni sem tudnának maguknak. Persze ezt nem képes hosszú távon csinálni az ember, előbb vagy utóbb előjön a valódi énje. Napok kellettek csak, és újra is kezdtük a vitákat, Brian újra rendszeresen lealacsonyított, minden adandó alkalommal éreztette velem, hogy én csak egy gyakorlatilag felesleges, bármikor pótolható harmadik vagyok, aki mindössze az ő jószántából lehet jelen.
Úgy egy hónappal később, egy veszekedés alkalmával került a felszíne, hogy Bill egyáltalán nem olyan volt, mint én. Ő Evelyn szeretője volt, egyszer egy hosszabb mosolyszünetben, amikor a nőnél betelt a pohár valami miatt, és jó időre elviharzott Briantől, éltek is együtt néhány hónapig. Brian csak azért feküdt le vele, mert nem tetszett neki, hogy azóta is Evelyn körül ólálkodik időről időre. Irányítani akarta a fiút. De beletört a bicskája.
Bill, bár jóval fiatalabb volt nála, pontosan annyira volt határozott egyéniség, mint ő. És a szexet is pontosan annyira szerette. Ugyanúgy nem vetette meg, ha egy csinos férfi vetette magát a lábai elé, mint ahogyan Brian sem. És amikor Brian volt az a csinos férfi, csak vállat vont, és tette, amit kellett.
Csakhogy Bill Evelynt is Brianhez hasonlómód szerette. Talán túl fiatal volt ahhoz, hogy elismerje azt, amit az idősebb már jól tudott magáról, hogy ő az egyetlen nő, aki mellett képes lenne leélni az életét, de szerette. Hiába tudta mindenki, hogy Evelyn és Brian, bármit is tesznek, ha el is távolodnak egymástól néha, az örökkévalóságig egymás mellett fognak kikötni újra és újra, egy teljes évtizede ment már ez a körforgás, legbelül Brian mégis rettegett a fiatal konkurenciától. Akkor volt a legboldogabb, amikor néha el-eltünedezett a munkája vagy egy hevesebb kaland okán.
Talán ezt a rettegést ébresztettem benne újra egy kicsit, ahogy egyre közelebb kerültem Evelynhez. Ezért unta meg, hogy a helyes kis játékszereként tekintsen rám, és egyre inkább ellenségeként fürkészte minden mozdulatomat, figyelte minden szavamat, ha Evelynnel voltam, és mérgezte meg az együtt töltött időt.
Egy ideig tűrtem. Nagyon sok idő kellett, hogy rájöjjek, hogy nem szerelem, csak a tökéletesség illúziója az, ami Brianhez köt. Hogy megőrizzem a maradék méltóságomat, próbáltam felvenni a kesztyűt, tanulni attól a kölyöktől. Hát nem nevetséges? Egy tőlem jó tíz évvel fiatalabb fiútól tanulom meg, hogy kezeljem a finoman szólva furcsa kapcsolatomat. Egy idő után már nem hódoltam be, ha túl messzire ment, elhallgattattam. Többnyire szexszel, az volt a leghatásosabb fegyverem. Az egyetlen hely, ahol fölé tudtam kerekedni, amikor a vágytól ködfátyolossá vált agya átengedett nekem némi hatalmat felette.
Néha persze előfordult, hogy olyan ponton szúrt meg, hogy semmi kedvem sem volt megdugni. Olyankor elcsattant egy-egy pofon, történt némi üvöltözés, majd újabb pofon. Amit mindig az követett, hogy felháborodva támadt nekem, elhordott mindennek, kapálózva próbált visszaütni, én viszont könnyűszerrel lefogtam. Ezt persze még jobban utálta, még inkább felhúzta magát, dühöngött, nekem pedig rendszerint mégis megjött a kedvem ahhoz, hogy a háta mögé kötözzem a kezeit és párnába nyomjam az arcát. Könyörtelen tudtam lenni vele olyankor. Sokszor Evelyn is ott volt, de tudomást sem vettünk róla, ő pedig nem mert beleavatkozni. Úgy keféltem olyankor, hogy levegőt is alig kapott, és nem érdekelt, hogy a fájdalomtól vagy a kéjtől sikoltotta a nevemet.
A tortúrának akkor lett vége, amikor anyámat baleset érte. Hetek, hónapok óta kérlelt, hogy utazzak haza meglátogatni, de folyamatosan csak halasztgattam. Amikor megkaptam a hírt, hogy kórházban fekszik, összetörtem. Megrémültem, hogy nem teljesítettem a kérését, és talán ezért soha többé nem láthatom. Hazamentem végre. De nem akárhogyan.


6 megjegyzés:

  1. Meg kell hogy nyugtassalak, szerintem te képtelen vagy valami rosszat írni. Már ha nem kifejezetten arra hajtasz. :D Benne van a történetben a változás íze, de nekem nagyon tetszik! Olyan félelmetesen jól írsz Brian pimaszságával, és a vele egyesített karakterek romantikusságával, ez most mégis valami más. Egyik sem, és pont ez benne a jó. Benne van John karakterében az erő és a gyengeség is, ez szinte kézzelfogható. A karaktereket már most imádom, nem tudom lesz-e még valaki akit ismerhetünk vagy már csak origi karakterek, de alig várom, hogy megtudjam. :) Kellemesen megmosolyogtatott így hajnali 5 környékén, amire nem gondoltam, hogy bármi is képes ezen a világon. xD Na befogom. Nagyon várom a folytatást, engem újfent megvettél! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Ha rosszat nem is, de nemolyanjót biztos :)
      Nehéz egyelőre, nem tudok úgy beleburkolózni ebbe a sztoriba, pedig pontosan tudom, mit akarok megírni, már rég óta.. meglátjuk mi lesz.
      Lesz még legalább egy meglepetés valaki, akivel még sose írtam, de szerintem még nem a 2.fejezetben, talán a 3.-ban.

      Törlés
  2. Végre itt. :) Bepótoltam a lemaradásom, és rájöttem, hogy tudom ki ő. :D a srác a velvet goldmineból. :D már így úgy tudtam olvasni, hogy volt hova kötni. :) Nagyon tetszik a sztori eddig. Én is kiváncsi vagyok kik lesznek még, és nagyon várom a folytatást! :) Mikor? :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök hogy tetszik :) Bizony az a srác :) bár nekem az "öregebb" verzió jobban bejön ;)
      Folytatáshoz időpontot egyelőre nem ígérek, lehet hogy picit várni kell, mert most mást írok, jövő hét elejére szeretnék befejezni egy hosszabb one-shotot.

      Törlés