2017. március 27., hétfő

You always want the one (you can't have) (10. fejezet)

Na, hát itt is vagyok, ahogy ígértem. :)
Végig röhögve írtam ezt a részt. Hát én ezt a Briant imádom! Még rá is tettem egy lapáttal, mert Brian most egy 'kicsit' piás.... XD
Sok szeretettel, remélem tetszeni fog. :D
(Ja, ide kéne írni, hogy figyelmeztetés: trágár beszéd... de hát ez Brian... :D)







10.Fejezet
(Drunken :D) Brian’s POV



Sosem voltam a lakásán. Két és fél évig döngettem a srácot változó rendszerességgel, de a lakásáig sosem jutottam. És akkor még én vagyok az, aki csak szexet akart. A kurva ágyába sem engedett be soha, nemhogy a nappalijába filmet nézni, vagy a konyhájába vacsorát főzni. Miből kellett volna így kifilóznom, mit akar? Szophattam volna a kisujjam naphosszat, akkor sem jött volna ki belőle semmi olyasmi, aminek köze van az elképzeléseihez.
Egy barátommal nem messze ittunk egyet, kicsit ki voltam bukva a tegnap esti vécés jelenet miatt, ő ugyan nem tudja miért, de valójában lényegtelen is, barátokkal ivás bármikor, bármilyen indokkal kivitelezhető.
Szóval „egészen véletlenül” itt vagyok, késő este, öt percnyire. Hát most megnézem azt a kecót.
Talán nem a legtökéletesebb ötlet piásan odamenni, és így odamondani neki, mennyire el van tévedve arról, hogy kettőnk közül ki mit akart, de ilyenkor próbáljon meg parancsolni nekem az, akinek hat anyja van.
Csak három háztömb az egész. Majd sétálok. Addig kicsit kijózanodok. Aha. Ahhoz negyvenhárom kéne minimum. Bár valószínűleg akkor sem kijózanodnék, inkább kidőlnék valahol félúton egy bokor tövében.
Az utolsó sarkon, ahogy befordulok, persze nem pont az fogad, amit szerettem volna. Kurva Lambert. Rohadt élet. Most fordulhatok vissza. Mintha a legjobb szórakozásom az lenne, hogy novemberben az éjszaka közepén az utcán sétafikálgatok egyedül. Még ha augusztus lenne. Nem, még akkor sem.
De hát az én hülyeségem. Számíthattam volna rá, miután tegnap megkaptam Jaredtől, hogy „már van valakije”. Nem is tudom, miért fordult meg a fejemben, hogy majd alszik rá egyet, és átértékeli a helyzetet, engem, a tegnap estét, a két és fél évet, ami mögöttünk van… mindent.
Hát úgy tűnik minden helyett, inkább a nagy semmit értékelte át. Huszonnégy óra telt el, és itt parádézik az utcán Mr. Tökéllyel. Ki tudja, az is lehet, hogy tegnap este már huszonnégy perc után parádézott az ágyában. Én meg picsogok. Szép. Ennek fordítva kéne lennie.
Nincs kedvem visszacaplatni. Nekidöntöm a hátam a tűzfalnak, egy picit még leskelődök, mielőtt visszaindulok. Ha nyíltan csinálják, mi van abban, hogy nézem? Nem is igazi leskelődés. Ha felmásznék az erkélyre és onnan kukucskálnék, az más.
Lambert kézen fogva húzza kifelé a kapun. Látom (vagy csak tudom, mert ismerem), hogy Jarednek nem igazán tetszik, de valamiért mégis hagyja. Még mosolyog is hozzá. Aztán odahúzza a kezénél fogva magához, beletúr a hajába, Jar próbál ellenállni (ezt már tuti nem vizionálom), de erőszakkal lesmárolja, csak azért is.
Bah, mindjárt visszajön, ami lement az utóbbi órákban. Mégis mit képzel magáról ez a bájgúnár? Hogy nem veszi észre, hogy Jar nem akarja? Vagy észreveszi, csak szarik rá?
Legszívesebben pofán vágnám, ha már Jared nem képes rá. Persze nem fogom, mert ad egy: ki vagyok én, hogy előírjam, mit csinálhatnak egymással a nyílt utcán, ad kettő: valószínűleg én kötnék ki a sürgősségin helyette. Szóval nem. Egye csak meg Jar, amit főzött magának.
Próbálok sarkon fordulni, és elhúzni innen a halál faszára, egy tükröt keresni, amiben első sorból nézhetem, hogy pépesre verem a saját hülye képemet, amiért ekkora baromság eszembe jutott, hogy a tegnapi után idejöjjek. De a lábaim nem engedelmeskednek, szeretnének még kicsit kínozni, szóval néznem kell őket, továbbra is.
Hagyják már abba. Nem két másodperces villámnyálcseréről van szó. Holnap, ha ezt viszontlátja Jared valahol mozgóképben, nem hiszem, hogy túl boldog lesz… Gyökér Lambert.
Na, most meg mi a szart csinálnak a lábaim?? Önkényesen elindultak, és visznek feléjük. Basszus, ne már.
Megragadom Jared vállát, és elcibálom a fiúkájától.
-       Mi a lófaszt csinálsz? – kérdem fojtott hangon, és nézek a képébe fintorogva, ő meg úgy bámul rám, mintha minimum két fejem nőtt volna nagy hirtelenjében – Legalább húzzatok vissza a kapu mögé. – eresztem el.
Látszólag továbbra is a nyakamon a két fejem. Jar nem mozdul, nem szólal meg. Bezzeg Lambert.
-       Ki a faszom vagy te?! – szegezi nekem a kérdést affektálva.
Elmosolyodok, és gúnyosan felé nyújtom a kezem.
-       Brian vagyok. Szia. – csicsergem, szándékosan kicsit (nagyon) túljátszva.
-       Brian…
Oh, Jared is rátalált a hangjára. Vagy valami olyasmi. De cuki. Remeg a szája széle. Még félre is billentem a fejem, ahogy a tündéri kis izéket, kutyákat, babákat, akármiket nézi az ember.
-       Azt tudom, hogy ki vagy. De kinek képzeled magad?! – erőlködik a nagyfiú.
Elég egy idétlen vigyor, egy jelentőségteljes pillantás, és Lambertnek persze leesik, kinek képzeljen el. Nem mondom, hogy rögtön, annyira azért nem észkombájn, de viszonylag hamar.
Tátott szájjal néz Jaredre. Szóval nem tudta. Akkor a tegnapról se hallott, úgy sejtem. Csúúnya, rosszfiú Jared, titkolózik a „szerelme” előtt.
Csak egy icipici aprócska kárörvendő vigyorra húzom a szám sarkát, esküszöm, nem viszem túlzásba. Hát nagyon úgy tűnik, Jar továbbra sem barátkozik az őszinteségi rohamokkal. Továbbra is keresi a tökéletes gondolatolvasó pasast. Hajrá, bébi, sok sikert hozzá. Vajon mikor jön rá, hogy némileg egyszerűbb megtanulni megfelelően kommunikálni, mint gondolatot olvasni?
Viccesen tátognak mindketten, mint az akváriumi halak. Komolyan mondom, röhöghetnékem van, ezek tényleg megérdemlik egymást.
-       Na, bújjatok vissza árnyékba. – hangsúlyozom Jared felé fejcsóválva, és egykedvűen hessegetem a kezemmel arra, amerre tudom, hogy ha észnél lenne, menni akarna.
-       Te meg beszélgess vele, kérdezd meg mit szeretne, mit nem, mi az amitől retteg, hátha elmondja, és nem neked kell kilegózni álmatlan éjszakáidon. – magyarázom Lambertnek.
Igen, a szarkazmust tanítani tudnám, esetleg valakit érdekelne egy ingyen kurzus?
-       Nem hiszem, hogy… – kezdi morcosan összehúzva a mesterien alakított szemöldökeit, de gyorsan le is intem.
Nem tudom, mit akart mondani, de mindegy is, egyáltalán nem izgat. Nem azért jöttem, hogy vele beszélgessek.
Amiért jöttem, az meg már úgyis ugrott, úgyhogy lényegében akár indulhatnék is.
-       Nyugi. A tied. – vágok közbe nagylelkűen, aztán rászegezem a mutatóujjam – De bánj vele rendesen. Nem érdekel mennyivel vagy nagyobb, vagy erősebb, letépem a tökeidet, ha nem viselkedsz vele megfelelően.
Ezt talán nem kellett volna hozzátennem így a végére. Lerí a szavaimról a tulajdonjog érvényesítési ösztön. Na mindegy. Hátha Jar kihámoz valamit belőle, és holnap estére a lábtörlőmön összegömbölyödve alszik, mint egy kismacska, azt várva, mikor érek végre haza, hogy az ágyamban dorombolhasson tovább.
Bár ahogy elnézem, Lambert-mámorban úszik, és senki és semmi nem férkőzhet be a fejecskéjébe a tökéletes szeretője mellé. Egyértelmű, hogy az agyát is kirugdosta onnan Lambert. Áh, agy nélkül nem is kell, megtarthatja. Még mindig szoborrá dermedve áll kettőnk között. De a pasija se igazán tudja hova tenni, mit pattogok itt. Meg úgy egyáltalán, mit keresek itt, mivel nem úgy nézek ki, mint akinek Jar visszaszerzése a célja. Megnyugodhattok, hárman vagyunk, én sem tudom, mit keresek itt. 
Akkor talán tényleg lépek. Maradhatnék is akár, de egy édeshármashoz most valahogy nincs hangulatom.
-       Jó éjt, madárkák. – integetek egyet bájosan szempillát rebegtetve, majd bájvigyorból hirtelen fapofára váltva sarkon fordulok.
Nem így terveztem az egészet. Valójában nem is terveztem semmit, leginkább a pia hozott ide. De ha terveztem volna, ez akkor sem lett volna a lehetőségek közt.
Most mi a francot csináljak? Üljek vissza a bárba inni még néhányat? Áh, az egyedül totál szívás. Pedig legszívesebben most kómáig innám magam. Nem akarok gondolkodni. De álmodni se nagyon, mert ha megjelenik nekem Lambert éjjel a fejemben, sikítva fogok ébredni, és az első kezem ügyébe kerülő tárgyat reflexből a falhoz vágom, az holt biztos.
Miért pont az én pasimat dugja? Miért nem tudott a saját korosztályából válogatni? Meg úgy egyáltalán, a kirakatból. Hogy a francba találta meg pont a szőnyeg alatt közlekedő Jaredet?




5 megjegyzés:

  1. Jaj ez annyira jó volt! Én is végignevettem! :) Én annyira szeretem, ahogy ezt az idétlent megírod! Nagyon várom a következőt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Most nem tudom mikor lesz folytatás, nem akarok ígérni semmit, mert megint megszívattam magam. Megírtam a felét a gépen, a másik felét a telefonon, és nem passzol rendesen, mintha csapongnának a gondolatai ide-oda, át kell kicsit írnom... :P

      Törlés
  2. Hát ez nagyon zseniális volt! :'D Szakadtam. Kicsit féltem, hogy túlságosan megszerettem az Ad/Jar párost, és nem akarom majd, hogy Bri belerondítson, de semmi ilyen nincs. :D Fergeteges. Imádom. :D Igaz, most ebben a pillanatban gőzöm sincs a végén kié lesz a "trófea", csak sejtem, viszont folyton elbizonytalanítasz, de jó is ez így. Alig várom, alig várom! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi köszi neked is! :) Én is féltem, hogy túl jók együtt, és Brian így hoppon marad. De még várjál. Az is lehet hogy Jared koppan. Brian inkább elszedi tőle Adamet XD

      Törlés
    2. Váááh, na azt is imádnám. :D Az mekkora lenne. XD

      Törlés