Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2017. július 31., hétfő

PULSE (6.fejezet)

Sziasztok! Hoztam nektek valamit. Még épp egy héten belül. :) 
Nem bíztam benne, hogy tartani tudom a tervet, volt egy kis válság, de HDawn-nak, és néhány sorának köszönhetően (köszi, csajszim!) megoldódott, és hát ez a szép hosszú fejezet lett belőle... szerintem szeretni fogjátok ;) 
Szóval írjatok, mert jó hatással van rám. Meg a sztorira. :D 
Kellemes olvasást! Puszik!




6. fejezet


A következő esti műszakom elején megint csak Harry irodájában találom magam. Előző nap még ráerőszakoltam a gondolataimra, hogy Adam minimálisra redukált válaszai nagy hirtelenjében kielégítsék a kíváncsiságomat, de az éjszaka jelentős részében alvás helyett újra csak agyaltam, így másnapra még több kérdéssel ébredtem, mint amennyi előző nap válaszra lelt. Szóval a főnök irodája, és a már-már szokásos műszakindító beszélgetés. Mert így raktak össze. Kellenek a válaszok és kész. Szükségem van rájuk. Tudni akarom, mibe keverem magamat azzal, hogy egy gengszter fiúját akarom. Mert akarom, abban már biztos vagyok. Akkor is, ha a pasijának merő szívességből nem csak szimplán nightclubot vezet, de bónuszként a prostijait is futtatja.
-      Szia, Mókuska! – Széles vigyor terül el az arcán azonnal, ahogy meglát. Leejti a papírokat a kezéből, és feláll a székéből. – Csak nem felmondani jöttél…? – mosolyog az ajkát rágcsálva, és mint egy vadászó állat, úgy közelít.
Én viszont nem tudok ilyen felszabadult lenni. Meg sem rezzen a szám sarka.
-      Nem – felelem röviden, a tőlem telhető legkomolyabb arccal.
-      Kár. Nem szívesen mondok én fel neked… – ráncolja össze a homlokát, és lebiggyeszti az alsó ajkát, megjátszva a szigorú főnök szerepét. – De azt hiszem… – kezdi, de eszében sincs befejezni.
Felken az ajtóra, és mielőtt bármit is tehetnék, a fejem mellett két oldalt tenyerével az ajtólapra támaszkodva, testével pedig erőszakosan beszorítva, éhesen a számra tapad. Arra sem hagy időt, hogy levegőt vegyek, az ő tüdejéből kell kiszívnom az éltető oxigént. Nem sokon múlik, hogy azonnal kihulljon az agyamból minden gondolat, ahogy mélyen, szenvedélyesen megcsókol, miközben enyhe terpeszbe állva térdei közé szorít, és a csípőjét nekem nyomja. Ilyen tökéletesen még sosem kentek fel sehova, minden porcikám a teste és az ajtólap közé préselődik, mintha csak egy gyurmabábu lennék, és bennem akarná hagyni a testének pontos lenyomatát, hogy örökre rajtam maradjanak az ívei, formái. Megremegnek a lábaim, de viszonylag hamar összeszedem magam. Már amennyire az időérzékem működik ebben a pillanatban. Válaszok, válaszok, válaszok – ismételgetem magamban.
-      Harry… – tolom el magamtól levegő után kapkodva, mire megnyalja a száját, és kérdőn néz rám.
-      Ne csináld, én sokáig próbáltam visszafogni magam – csóválja a fejét elszántan. – Te voltál, aki nem hagytad. Most már nem veheted el, amit odaadtál.
-      Várj – fordítom oldalra a fejem, még épp időben, a következő támadás előtt. – Tudnom kell… dolgokat… – nyögöm.
-      Milyen dolgokat? – kérdi gyanakvón.
-      Hogy mi folyik itt. Miért kell félnem Johnnytól? Miért kell vele maradnod? Miért olyan szűkszavú mindenki, ha róla van szó? Miért sírt az a fiú tegnap? – hadarom, ő pedig egy leheletnyit hátrébb húzódik, csak hogy ne préseljen annyira neki a fának.
-      Csókolj meg – suttogja válasz helyett, megcirógatja az arcélemet, és teljesen megváltozik az arca.
Eltűnik az erős, magabiztos férfi álcája, és marad egy sebezhető, törékeny fiú, aki a pajzs mögött él, rejtve. Megkérdezném, miért nem válaszol, miért tereli a témát, miért nem tart érdemesnek arra, hogy beavasson, de képtelen vagyok rá. Csak nézem ezt a fiút, akit még sosem láttam, de egy szempillantás alatt bele tudnék szeretni. Talán még annál is hamarabb, mint amilyen hamar a másik énjébe sikerült beleesnem.
-      Csókolj meg, Lou – leheli. – Erre vágyom, amióta megláttalak. A többire gondolni sem akarok, ha mellettem vagy.
Erre nem tudok mit mondani. Elhinni is nehezen tudom. Nem hiszek az első látásra szerelemben. De még ha feltételezzük, hogy elvétve, valamilyen véletlen folytán felütheti a fejét az univerzum kiváltságos pontjain, miért pont velem történne? De a szemei nem hazudnak. Belemerítem a hajába az ujjaim, és csak nézem az arcát.
Kellenek nekem azok a válaszok? Vagy elég nekem ő is? Most úgy érzem, az ajkait jobban szeretném az enyémeken érezni a végtelenségig, minthogy buta kérdésekre adjon válaszokat velük.
Gyengéden visszahúzom magamhoz, és az ajkaihoz érek. Nem úgy, ahogy azt az összetörhetetlen, legyőzhetetlen férfit csókolja az ember, akit lát, ha ránéz. Inkább úgy, ahogy a pajzs mögött élő fiút veszi a karjaiba, elringatja, és a fülébe súgja, hogy ne aggódjon, nem lesz semmi baj. Percekig simogatják az ajkaim az övéit, gyengéden fedezi fel a nyelvem a száját, mire felsóhajt és kinyitja a szemeit, anélkül, hogy igazán elmélyülne az a csók. A hátam mögé csúsztatja a kezeit, a derekam és az ajtólap közé, szorosan magához ölel, és lehunyt szemekkel a nyakhajlatomba temeti az arcát.
-      Kusza minden – kezdi halkan, a nyakam bőrétől alig hajszálnyira, a párás, forró lehelete szinte éget. – Akarlak. De nagyon félek belekeverni. Nem tudom, mit tegyek – csóválja meg a fejét szomorúan, és az arcomra emeli a tekintetét, orra hegyével az enyémhez ér, és homlokát gyengéden a fejemnek támasztja.
Elképeszt az egész szituáció. Azt hittem, annál jobban már nem tud meglepni, mint amikor először felkent az irodája ajtajára. De most sikerül neki. Teljesen más okból, de sikerül. Néhányszor gyengéden végigsimítok a hátán, és hagyok egy aprócska puszit a száján.
-      Avass be. Nem vagyok gyerek, elviselem – kérlelem rendíthetetlenül.
Halkan felhorkan, úgy nevet fel keserűen a helyzeten.
-      Gyerek? Idősebb vagy nálam… – néz félre mosolyogva.
Kikerekednek a szemeim. Nem gondoltam volna. Annyira felnőttnek láttam az első naptól kezdve. De végül is lényegtelen. Azért egy gyengéd mosoly megfinomítja a homlokráncaim, ahogy arra gondolok, fiatalabb nálam is. Még én is szinte kiskamasznak érzem magam néha. Ő meg, ki tudja miket élt már át a rövidke élete alatt, ha csak Johnnyt, vagy egy éjszakai klub vezetését nézzük. És valószínűleg koránt sem tudok mindent.
-      De amennyi szaron keresztül mentem már, negyvennek érzem magam néha… – nevet visszanézve rám, és nem bírom megállni, hogy a hajából lecsúsztassam egyik kezemet az arcára.
-      Ez nagyon tetszik – suttogom, mint aki teljesen máshol van, és a nevetéstől megjelent gödröcskéjét cirógatom.
Még jobban elmosolyodik, így még jobban bemélyed a bőre az ujjaim alatt. Néhány néma pillanat után szólal meg halkan, szinte elmerengve.
-      Egyáltalán nem tartottad furcsának, hogy be sem hívtalak az irodámba? – először nem értem a kérdést, összevonom a szemöldököm, és kérdőn nézek rá, mire folytatja. – Az utcán, néhány mondat után közöltem, hogy fel vagy véve. A másik két fiút, akik utánad jöttek volna interjúra, meg sem vártam. Téged akartalak, tudtam, éreztem az első pillanatban. – Orra hegyével megcirógatja az arcom. – És akárhányszor a közeledbe kerülök, újra és újra megbánom, hogy engedtem a kísértésnek. Nem lett volna szabad téged felvennem. Higgy nekem, ha azt mondom, hogy veszély van körülöttem. Hogy a saját testi épségemen kívül nem biztos, hogy másét is garantálni tudom. Néha a sajátomat is csak nehezen.
Megint csak talányok. Általánosságok. Sosem kapok konkrétumokat. Csak szavakat, amiken aztán agyalhatok naphosszat.
-      Nem furcsának gondoltalak. Inkább egy picit őrültnek – mosolyodok el visszagondolva arra a napra, aztán megkomolyodnak a vonásaim, és kimondom azt, amit talán még magamnak sem vallottam be eddig: – Amióta itt dolgozom, azóta érzem, hogy újra élek. Ha nem vettél volna fel, talán még mindig az a zombi lennék, aki Sebastian után pityereg. Kvázi kiszabadítottál a saját magamnak épített kis börtöncellámból – rántom meg a vállam és most már egy kicsit kesernyés szájízzel mosolyodok el újra. – Szóval avass be, mitől kell félnem, mit kell tennem a testi épségem érdekében, és mit kell tennem azért, hogy az enyém lehess? – nevetek fel megkönnyebbülten, amiért őszinte lehetek, ő pedig szorosabbra fonja a karjait körülöttem.
-      Nem tudom, hogy valaha is a tiéd lehetek úgy, ahogy azt szeretném – sóhajt fel. – Ha otthagynám Johnnyt, utánam jönne. És hidd el, megtalálna bárhol. Azt viszont nem érdemled, hogy csak egy titok legyél. Ezért nem tudom, mit tegyek.
-      Miért menne utánad? Mivel tartozol neki? – ha kell, harapófogóval húzom ki belőle a részleteket.
-      Gyakorlatilag az életemmel – nevet fel keserűen. – Megmentett. Szó szerint is, és átvitt értelemben is. De nem akarok most a múltról beszélni… – csóválja meg a fejét.
-      Attól még, hogy megmentette az életed, nem leszel automatikusan a tulajdona – ráncolom össze a homlokom értetlenül.
-      Ez bonyolult, Mókuska. Nem olyan rossz ember ő. Talán a törvény szemében igen, de valójában nem az, és nálam jobban senki nem ismeri. Talán egyszer elmondom majd az egész történetet, de még nem állok rá készen – újra a homlokomnak dönti a homlokát, némán, én meg csak figyelem a lélegzetvételeit.
Eltelik egy kis idő csendben, mozdulatlanul, mire újra megszólal.
-      Nem segített sokat ez a beszélgetés. Csak még jobban akarlak, de még jobban szeretnélek megóvni ettől az egésztől – vallja be.
-      Én pedig még jobban akarlak, és még inkább nem félek szembenézni az ördöggel érted – felelem magabiztosan, és a nyakába kapaszkodva szorítom magamhoz erősen, ajkaimat rátapasztom, és szenvedélyesen teszem magamévá a száját újra.

*

A műszakom kellős közepén Sebastian sétál át a félig üres előtéren, épp amikor a személyzeti mosdó felé veszem az irányt. Meg kellene rémülnöm, hogy most még a pult védelmét sem élvezhetem kettőnk között, de valahogy mégsem hat úgy rám. Menekülés helyett inkább csak végignézek rajta. Összetörtnek látszik. Le is van fogyva, az arca beesett, az izmai sem a régiek, szerintem edzeni sem jár el. Eddig egyáltalán nem tűnt fel, hogy összetört lenne. Csak a saját sebeimet nyalogattam, nem gondoltam arra, hogy esetleg ő sincs rendben. De most, hogy a sebeim találtak maguknak egy majdnem tökéletes gyógyírt, már képes vagyok máshogy nézni a dolgokra. Rá. Most jövök csak rá, hogy a néhány alkalommal, amikor itt láttam, egyszer sem volt vele úgy senki. Persze, barátokkal jött, de senki nem volt mellette. Zavartan elfordítja a fejét, amikor meglát, én viszont nem hátrálok meg, mint tettem volna még nem is olyan régen. Továbbindulok az eredeti célom irányába, amihez mellette kell elsétálnom.
-      Szia – köszönök oda neki.
Kedvesen elmosolyodik. Nincs benne az a gőgösség, ami az első alkalommal sugárzott belőle, amikor meglepte, hogy itt lát.
-      Szia – viszonozza halkan.
-      Hogy vagy? – kérdem, magam sem tudom miért, egyszerűen csak tovább kellene mennem.
-      Hiányzol… – suttogja végigfuttatva rajtam a tekintetét.
A szívem megőrül. Miért csinálja ezt? Nem kellene ezerrel vernie már egy ilyen hazugságra, hallottam már tőle eleget. Esetleg a testem hiányozhat neki. Igen. Abban jó voltam, hogy kielégítsem a vágyait. Legalábbis egy rövid időre. Mert mint kiderült, sosem elég hosszú időre ahhoz, hogy alkalomadtán ne tegye meg mással is.
Harry kiront az irodájából, és idegesen a hátsó kapu irányába rohan, de amikor meglát, lefagy a mozdulat közepén. Ránéz az exemre, aztán mögöttem megállva a vállamra teszi a tenyerét, és a fülembe súg:
-      Minden oké? – kérdi aggódva – Bármi gond van, azonnal szólj Marknak. Most muszáj mennem.
Csak bólintok szó nélkül.
-      Hát mégis vele vagy? – kérdi kerek szemekkel Sebastian, miután Harry eltűnik. – Először azt gondoltam, talán csak megvédett. Aztán a múltkor elbizonytalanított kicsit, egy pillantása is elég volt, hogy összecsináljam magam. De most már látom, hogy oda van érted – mosolyodik el keserűen.
-      Nem – rázom meg a fejem – Illetve nem tudom… – javítom ki magam, és összeráncolom a homlokom. – Bonyolult.
-      Én megértelek, hogy vonz. Egy összetört lélek biztonságban érzi magát egy pénzeszsák bűnöző mellett. Mindent megkaphat tőle, ami pénzen megvehető. Ami pedig nem kapható, azt elveszi fegyverrel. Amíg szeret, a csillagokat is lehozza neked. Az „ölni tudna érted” kifejezés új értelmet nyer – mosolyodik el szomorkásan. – Csak vigyázz, nehogy azt érezze egyszer, hogy ellene fordulsz.
A szavai pengeként hasítanak a szívembe. Persze, ő ezt Harryre és rám értette. Az én gondolataim viszont azon cikáznak, hogy vajon miért érezte magát annyira összetörtnek Harry, hogy egy „pénzeszsák bűnöző” kelljen neki, hogy biztonságban érezze magát mellette, és szüksége legyen valakire, aki ölni tudna érte.
-      Nem ismered – rázom meg a fejem végül.
Az miért nem jut eszembe, hogy én sem? Hogy talán ő többet látott már, ha évek óta idejár?
-      Nem ítélkezem. Csak vigyázz magadra – felém mozdul a karja, mire azonnal elönt a pánik, és menekülőre fogom.
-      Mennem kell. Szia – és már fordulok is sarkon a mosdó irányába.
-      Örülök, hogy beszéltünk – hallom még a hangját a hátam mögül, de már hosszú léptekkel távolodom.
A mosdóba érve a hátamat nekidöntöm az ajtónak, és próbálom lenyugtatni a túlságosan heves szívverésem, és helyreállítani a normális légzésem. A fülkében is ülök egy keveset a deszkán, mire kezdem úgy érezni, talán most már ki tudok menni emberek közé. A mosdókagylóra hajolva, biztos, ami biztos alapon még megmosom az arcom hideg vízzel. Belenézek a tükörbe, de ahogy nyílik az ajtó, odakapom a tekintetem. Harry lép be. Vajon tudta, hogy itt talál? Nem úgy tűnik, zavartan pillant félre egy félmosoly után. Elintézi a dolgát a piszoárnál, és miközben kezet mos, odalépek és görnyedt alakja fölé magasodok.
-      Van fegyvered? – kérdem minden átmenet nélkül, a kezébe nyomva egy papírtörlőt.
Összeráncolja a homlokát. Zavartan megcsóválja a fejét, ahogy felegyenesedik, és a kukába hajítja a papírt.
-      Nem szeretem a fegyvert.
-      De van?? – esek neki magamból kikelve, és az ajtónak vágom.
Megfogja a vállaim, és halványan megszorít, hogy térjek észhez.
-      Mi történt? Mit mondott a volt barátod?
-      Csak felelj a kérdésemre – ejtem le a kezeimet erőtlenül.
-      Van. Johnny ragaszkodott hozzá. A széfben van. Soha az életben nem használtam. És nem is tervezem. Hiszek abban, hogy a problémákat fegyver nélkül kell megoldani. És most te is válaszolj az én kérdésemre. Mit mondott neked, amire így reagáltál?
-      Azt, hogy bűnöző vagy… – suttogom és a padló felé fordítom a tekintetem.
Széles mosoly terül el az arcán. Nem erre számítottam. Mit talált ilyen viccesnek ebben a pár szóban?
-      Nem is ismer. Soha nem beszéltem vele. Gyere ide – húz magához, és ölel meg, én pedig beleolvadok a biztonságot nyújtó „pénzeszsák bűnöző karokba”. – Ha az emberek tartanak tőled, az valahol érinthetetlenné tesz. Nem szoktam a pletykákat megcáfolni. Higgyen mindenki, amit csak akar. Féljenek tőlem, nem érdekel, legalább békén hagynak. És nem nekem kell félnem tőlük.
Megint itt a bizonytalan, félénk fiú. Bárcsak tudhatnám, mi van a háttérben. Mindent tudni szeretnék róla. Nem akarom, hogy néhány szóval el tudjon bizonytalanítani bárki is. Főleg nem az a srác, aki kegyetlenül összetört.
-      Sosem bántanál? – kérdem óvatosan.
-      Téged? – szaladnak a szemöldökei a homlokára. – Soha. Szeretlek, Kismókus – súgja lágyan, és végigcirógatja mutatóujja hegyével az arccsontomat.
Eltátom a számat, amiért ilyesmit mond nekem. A szívem ki akar ugrani a helyéről, a lábaim elgyengülnek. De ahelyett, hogy viszonoznám, amit mondott, csak Sebastian szavai csengenek a fülemben továbbra is.
-      És ha elhagynálak? – cincogom.
-      Akkor elfogadnám, hogy a biztonságot választottad a veszély helyett. Tudom, hogy nem szabadna velem lenned, de nem tudok ellenállni… ennek… – súgja egyre halkabban, és gyengéden a hajamba túr, majd az ajkaimhoz ér, és lassan, finoman csókolni kezd.
Egyik kezem lecsúszik a hátán, az inge alatt pedig vissza, a meztelen derekára simítom a tenyerem. Ujjaimat végighúzom az oldalán, mire belenyög a csókba. Amikor a kutató kezem megtalálja a mellbimbóját, felmordul, ellöki magát az ajtótól, és engem tol neki, erekcióját a csípőmnek feszítve. Hátravetem a fejem és felsóhajtok.
-      Akarlak – nyögöm elveszetten.
-      Én is, Angyalom, én is. Nagyon. De nem itt, a vécében – nyöszörgi az arcomat puszilgatva.
Összeszedem az erőmet, hogy újra megfordítsam magunkat, az ajtónak nyomom, és rámarkolok a nadrágja elejére, mire fennakadnak a szemei, és hangosan felnyög. Biztatásnak veszem. Kigombolom a sliccét, de azonnal lefogja a kezemet, a szemembe néz, és hevesen megrázza a fejét.
-      Állíts meg, ha tudsz – búgom a vágytól fátyolos hangon, és lassan lecsúszva a testén letérdelek előtte.
-      Louis… – nyögi reszketve.
Kibújtatom a farkát az alsójából, lassan felhúzom a bőrt, és egy picit ráfújok az előbújó rózsaszín makkjára. Az ajtónak dönti a fejét, de továbbra is csak csóválja eszeveszetten.
-      Ne… ne… ne… – hajtogatja egyre erőtlenebbül, amikor pedig rázárom az ajkaimat a farka hegyére, és gyengéden megszívom, elfúlnak a tiltakozó hangok, és maradnak a nyöszörgő sóhajok.
Néhány percig tehetetlenül hagyja, hogy a vágyaim vigyenek, aztán ki tudja honnan összeszedett önuralommal lehúz a kőkemény farkáról, talpra állít, és a szuszt is kiszorítja belőlem, ahogy magához ölel, és megcsókol. Remegek a vágytól. Nem tudom, valaha kívántam-e ennyire bárkit is.
-      Mondd, hogy meg akarsz dugni – nyögöm a fülébe önkívületben.
-      Nem mondanék ilyet.
-      Kérlek… – nyüszítem.
-      Szeretkezni akarok veled – súg a nyakamba reszkető sóhajok közt.
-      Ahh… érj hozzám – lihegem, és már azt sem tudom, hol vagyok.
-      Ennél jobban? Minden porcikám a testedhez ér – kuncog fel.
Megragadom a csuklóját, és a merevedésemre szorítom a kezét.
-      Lou… édesem… hűtsd le magad – suttogja, ahogy kiszabadítja a csuklóját a markomból, kezei közé fogja az arcom és úgy próbál a szemeivel rábírni arra, hogy figyeljek rá. – Nem foglak egy vécében megdugni. Nekem nem ennyit érsz.
Hirtelen elszégyellem magam. Nézem, ahogy visszagyömöszöli magát a nadrágjába, közben egy pillanatra sem veszítve el a szemkontaktust velem. Nyelek egy nagyot.
-      Azt hiszem, már így is túl sokáig hagytam egyedül Adamet… – motyogom.
Mosolyogva bólint, én pedig gyorsan kislisszolok a vécéből.







 

12 megjegyzés:

  1. Drága Carmen!
    Nem is tudom, mit írjak, mert az, hogy imádtam, nem kifejezés :D Istenem, hogy tudod ilyen tökéletesre megírni a párbeszédeket??
    annyira édesek együtt... "Én pedig még jobban akarlak, és még inkább nem félek szembenézni az ördöggel érted."--> még mindig ez a kedvencem. Most elolvastam mégegyszer, és ha tényleg azon a kis apróságon múlt, hogy meglegyen ez a tökéletes rész, akkor bármikor segítek neked nagyon szívesen :)
    Csak azt ígérd meg, hogy a következő részben már megtudunk valamit Johnny-ról... bármi konkrétat. Hogy milyen a kapcsolatuk Harryvel, hogy mi van a bár fölött... akármi :D Én már a körmöm rágom olvasás közben, hátha kiderül valami. Huh a végén meg teljesen szavak nélkül maradtak, kb mint Harry, amikor Louis letérdelt elé XD
    Nagyon-nagyon örülök, hogy elkezdtél egy Larrys sztorit :)
    Sok-sok puszi, (és azért legközelebb többet kérek Adamből :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Csajszim!
      Szerintem nem is tudod, mennyit jelent, hogy te szereted, amit írok róluk <3
      Párbeszédek.. hm.. szeretek párbeszédet írni, jobb vagyok benne, mint környezetleírásban, az biztos. Gondolkodtam már rajta, hogy inkább forgatókönyvet kellene írnom, nem regénykéket :D (Mmm, mennyivel jobb lenne mozgóképben látni a sztorijaim, nem igaz? XD)
      Johnnyt beígérem a következő fejezetre, meg azt is, hogy egy-két dolog kiderül a kapcsolatukról most már tényleg, de azt is megígérhetem, hogy nem fogsz szeretni érte.
      Adamen még agyalok, de megpróbálok a kedvedben járni :D
      Puszik!

      Törlés
  2. Szia Carmen!

    Ez is OMG fejezet lett.♥♥♥

    Miattatok (HDawn, Sam) tisztára vonzónak találom lassan az egész házat. Komolyan bedolgozhatnátok valami ingatlanos cégnek...:):):)
    IMÁDOM az AJTÓKAT!!!! Erről Te tehetsz, küldöm a pszichiáterem számláját! :):):) (Osztozhattok rajta, mert a TUSOLÓ fétisem is TELJESEN kialakult. :))

    Nem tudom mi lehetett a "válság" és a lényeg, hogy HOL, mert egyáltalán NEM éreztem.

    Te is rettentő jól adsz úgy infót, hogy nem is adsz....tiszta bűvészek vagytok...."a szavak illúzionistái"....:)
    Elnézést a többes számért, de egy kicsit olyan vagy nekem, mint egy újonc aki belépett egy számomra illusztrisnak tartott körbe.
    Nem szeretném ezzel a Te érdemeidet kicsinyíteni, minden igaz rád egyesszámban is. :)

    Nem nagyon haladtunk az erotika szálán kívül, DE AZ MILYEN SZÁL LETT, semerre, de most ez nagyon kellett.♥♥♥ Nekik is és Nekünk is.♥♥♥

    Kicsit olyan vagyok mint Boo....
    "....Kellenek nekem azok a válaszok? Vagy elég nekem ...."
    1. Toporzékolok belül, hogy IGEN és MOST!!!
    2. .....a történet szép sorjában?...A válaszom ERRE is IGEN.

    Nagyon megtetszettek a karaktereid, nagyon tetszenek a fiúk (Larry), nagyon tetszenek a cselekmény leírásaid.....sorolhatnám elég sokáig. IMÁDOM, hogy úgy "bűnöző" Hazz, hogy nem is az a jelleme, valahogy a Te történetednél érzem legközelebb az AU kategóriát a valódi, általunk "ismert", jellemükhöz, és ez NAGYON bejön. :):):)

    Köszönöm az élményt, mert ez 100%-ig tiszta élvezet volt....

    Gyöngyi

    U.i.:Elnézést a "szókoptatásokért", szóismétlésekért, de ha sodor a történet.......sodródom Én is...:):):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, Gyöngyi!
      Köszönöm szépen ezt a hosszú kommentet, sokat jelent! :)
      A válság ott jött ki rajtam, amikor megírtam az első felét nagyjából, de úgy voltam vele, hogy unalmas, picsogós, nem tetszett, aztán HDawn írta, hogy ha így érzem, tegyek bele egy mellékszereplőt, pl. Adamet aki feldobja (bocsi, hogy Sebastian lett belőle.. :D), aztán az a jelenet kicsit kikerekedett, hozta magával a fejezet végét, és így már egyáltalán nem éreztem unalmasnak :)
      Jót mosolyogtam az újonc kifejezéseden :D Hármunk közül én írok a legrégebb óta. De oké, legyek Larry-újonc :D
      Ajtó-fétis XDD Hm, mit alakítsunk még ki benned? Asztal-fétis? Meglátjuk... ;)
      Nagyon szívesen az élményt! :D És köszönöm, hogy írtál! Puszi!

      Törlés
    2. Szia C. !

      Jó lett a válságstáb és a megoldás is. :) Nem vagyok finnyás kószálhat bárki csak úgy mellékesen, ha ilyen fejezet lesz belőle. :)
      Igen Én is jót mosolyogtam Magamban, mikor le újoncoztalak, mert igen nagyjából kimatekoztam, hogy Te vagy a veterán. :) Vegyük úgy, hogy bekerültél a Robert de Niro által megalkotott, emlegetett "bizalom körébe".:) A bizalom körébe nehéz bejutni, de könnyű kiesni. NA TÉGED ez NEM fenyeget!!! Van egy rossz hírem, csak az ebola választhat el a történeteidtől, tehát a nyakadon maradtam. :):):)

      A fétiseim gyarapodásának a férjem örül a legjobban, TEHÁT bátran szaporítsd. :):):)

      Pusssz, Gy ♥

      Törlés
    3. Na erre nem tudok mit írni. *fülig érő vigyor* :DD

      Törlés
  3. Szia Kedves Carmen!

    Eloszor is... MEGHALTAM! ._____. Kesz, vegem!!! Uristen, imadtam (mint mindig...)!!! ❤️������

    Teljesen egyetertek az elottem szolokkal! En mar csak azzal bovitenem ki h az egyik kedvenc (fel)mondatom ez volt: "Ilyen tökéletesen még sosem kentek fel sehova..." - Ahhhhw imadtaaam!!! �� Meg nagyon-nagyon sokszor kenjek fel egymast igy az ajtora ��
    A masik kedvenc reszem egyertelmu szerintem ������ ez a befejezes, ahhh... ��
    Konkretan levegovetel nelkul olvastam el a resz veget, onnantol h "Egyik kezem lecsúszik a hátán...", es tenyleg mar csak akkor vettem eszre h levegot is kene vennem mikor mar "fulldokoltam" az oxigenhianytol. Nagyon durva h mennyire jol irsz h igy le tudod foglalni a figyelmem h meg levegot is elfelejtsek venni :O Imadtam, imadlak!!! ❤️
    A masik, ahogyan egymashoz viszonyulnak, hat imadom oket!!! ❤️❤️❤️
    Nekem kicsit hamar mondta ki Hazz h "Szeretlek", de igy utolag, jobban tetszik ez igy, mintha huznad-vonnad. Haladjon csak a tortenet, de ez nem azt jelenti h igy hamarabb is kell h vege legyen! Naaaaaaaaaaaaagyon sokaig szeretnem meg olvasni!!! Es ugy amblokk szeretnek meg toled olvasni jo sokaig! ��❤️
    Johhny egyre jobban izgatja a fantaziamat, azert remenykedem benne h (legalabb) egy kicsit legyen gonosz benne! Mint ahogyan mar irtam, olyan maffiozosan kegyetlen! :D
    Jaaaaj meg biztos h lenne mondani valom, de hirtelen ennyi jut eszembe!

    Ja igen! Koszonom h ilyen gyorsan hoztad a reszt, egy kicsit meg is lepodtem mikor felneztem az oldalra! Igazabol minden egyes nap, napi tobbszor felnezek azokra az oldalakra amiket imadok es olvasok, hatha... Szoval koszonom h 1 heten belul hoztad! :) Kerlek a kovivel is siess, ezek utan foleg!!! ❤️��

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, D!
      Jaj ne, újraélesztéshez küldjünk valakit? Egy virtuális Harryt? Majd ő figyelmeztet, hogy levegőt kell venni! Vagy lélegeztet... XD
      Te szerintem nem fogsz csalódni Johnny-ban, hamarosan megtudhatsz róla többet, már a következő fejezet nagy része megvan, és elárulom, hogy eléggé Johnny-fejezet lesz ;)
      A "szeretlek"-hez annyit, hogy az én Harry-m ilyen heves és őszinte természet, ami a szívén, az a száján, nekem így volt evidens :)
      Ígérem, a következőt is egy héten belül hozom! :)
      Köszönök minden sort! Puszi!

      Törlés
    2. Kerhetnek inkabb egy virtualis Louist? *-* en valahogy inkabb Lou parti vagyok, ot kedveltem meg legeloszor az 1D-bol. Harryvel sincs bajom, ahogy a tobbiekkel sem, de Lou, az Lou *-* ❤️����
      Ahh, mar nagyon maffiozo-Johhnyt *-* szeretem az ilyen sztorikat, meg az olyanokat ahol a fohoseinknek picit szenvedniuk kell h nem lehetnek egyutt, persze csakis ugy ha ez a megfelelo ideig van huzva, nem tovabb. Aztan persze happy enddel a vegen :D
      Jajjj mar nagyon olvasnaaam! :D remelem az is legalabb ilyen hosszusagu lesz (vagy hosszabb) ;D ❤️

      D.

      Törlés
    3. Oké, H-t akkor megtartom... :D
      Hosszú lesz, Johnny lesz, maffiózó lesz. A virtuális Lou-dat pedig simizheted utána, mert rá fog férni...
      Ahh, már így is túl sokat árulok el. Innentől lakat a számon. Pár nap és megtudjátok :P

      Törlés
    4. Neeeeee!!! Najooooo.... mostmar tenyleg megolsz... mar naaaaaagyon varom!!!
      Ahw, nem hiszem el de a te sztoridon szokott kattogni az agyam es konkretan tenyleg egy filmet tudnek lepergetni magam elott. Mindig elkepzelem a folytatast h vajon mi fog tortenne meg h en ezt es ezt irnam bele, aztan hozol majdnem vmi tok mast es akkor meg "ujraforgatas" tortenik a fejembe es kezdem elorol tok mashogyan porgetve a filmet :D imadom!!!
      Most h irtad h maffiozos-Johhnys lesz, hat kesz vegem :D mondjuk szivesen olvasnek egy ilyen reszt majd Harry szemszogebol is es mondjuk +18 karikaval ellatva(?) Akar meg azt is eltudom kepzelni az elozo fejihez(?) irt komid alapjan h Lou meglatja Hazzt es Johhnyt mikozben ok epp... igazabol ide azt akartam irni h szeretkeznek, de az vszinuleg minden lenne csak nem szeretkezes. Jaaaj na latod, maris beindult a fantaziam, le kell allnom :'D
      Inkabb megyek aludni :'D

      D.

      Törlés
    5. Nem válaszolok, meeeert.... olvasd a 7-est! :P
      Ha elakadok, hozzád megyek, oké? :D

      Törlés