Olvassátok, szeressétek, véleményezzétek! Puszi nektek! :)
9.Fejezet
Brian’s POV
Újra itt vagyok egy kötelező
partin. Komolyan mondom, az első egy-két év után, amikor még látsz bennük
élveznivalót, már csak tortúra az ilyen. Szerencsére nem nagy parti, ami erősen
táplálja a reményt bennem, hogy nagyon hamar leléphetek. Sokszor már inni sincs
kedvem az ilyen helyeken. Általában csak leülök egy sarokba valakivel, aki
ugyanúgy rühelli az ilyesmit, vagy mint jelen esetben is, sétálgatok
körbe-körbe egyedül, lehetőleg minél gyorsabban elütve a kínzásra kijelölt időt.
Amióta megláttam Jaredet
Lamberttel, ráérős időmben csak rajtuk kattognak az agytekervényeim. Ami a
nagyobb gond, hogy néha nem ráérősben is.
Azt már, így három hét után,
sikerült elfogadnom, persze szigorúan csak kimondatlanul, kizárólag a saját
fejemben létező fogalomként, hogy kibaszottul féltékeny vagyok. De elfogadható
magyarázatot az egészre, még Jar agyacskájában nyakatekertmód összetákoltat
sem, még mindig nem találtam rá.
Tudom azt, hogy én vagyok…
vagy most már használjam inkább a múlt időt? Én voltam neki az első és egyetlen. Emellett tudom azt is, hogy
mennyire hisztérikusan védi a heteroszexuális alfahím álcáját, amit én
próbáltam sosem veszélyeztetni. Erre összejön egy kirakat meleggel, aki
propagandát csinál a vállald fel önmagad mozgalomnak. Na, ezt a puzzle-t
valahogy nem tudja összepakolni kerek egésszé az én korlátolt agyam.
Néha persze kicsi én csitítgat a fejemben, hogy
talán nem is jöttek össze, csak tetszik neki, amit valamiért nehezen leplezett,
amikor hozzáért. De mindig oda lyukadok ki, hogy kizárt. Két és fél évig nézett
úgy rám. Senki sem ismeri azt a
nézést úgy, ahogyan én.
Annyiszor veszem kezembe a
telefont, hogy felhívom, csak hogy beszélgessünk legalább, ha már mást nem, de
sosem jutok el addig, hogy ténylegesen tárcsázzak is.
Pedig jót tenne, ha enyhülne
egy kicsit az koponyámban a feszültség, kezdem unni, hogy más nemigen fér bele
mostanában rajtuk kívül.
De mégis mit mondhatnék
neki? Lecserélt. Ideje túltennem magam rajta. Soha semmit nem ígértünk
egymásnak. Joga van azt tenni, amit csak akar.
Emellett talán a fejem is
leszakítaná, ha felhívnám, és épp rosszkor sikerülne. A biztonság kedvéért
persze tudjuk egymás számát, de sosem alkalmaztuk eme tudásunkat igazán.
Azért szólhatott volna, hogy
ha legközelebb összefutunk, ne tépjem le róla automatikusan a pólót. Talán
számítottam neki annyira, hogy nem nézné végig szívesen, hogy nagy és erős
Lambert féltékenységében eltöri a kezemet.
Váratlanul megakad a szemem
valakin a bárpultnál. Shannon Leto. Eszembe sem jutott, hogy ezen a kis
szeánszon esetleg majd Jared is itt lehet. Így már talán átértékelem az estét,
még a kötelező szarságokkal együtt is. Gyorsítok a lépteimen.
-
Shannon. – szólítom meg bizonytalanul.
Sosem
beszéltünk túl sokat. Valamiért úgy érzem, nem kedvel engem. Nem akarom most
sem zaklatni, csak megtudakolnám, merre van az öccse. Ha egyáltalán itt van.
Muszáj
beszélnem vele. Élet-halál kérdés. Molko-agyhalál kérdés.
Megfordul,
miközben kezet fogunk gyorsan végigmér, felsóhajt, és úgy tűnik, hirtelen
döntéstől vezérelve az emelet felé biccent.
-
Most ment fel a mosdóba. – mondja halkan.
Aztán közelebb
hajol, és még halkabban hozzáteszi azt, amitől felszaladnak a szemöldökeim a
parókám alá.
-
Egyedül. Lambert nincs itt.
Uh. Ez mégis mi volt? Haverok vagyunk?
Gyorsan bólintok,
és próbálom leplezni, hogy most azért elég rendesen keresztbe állnak a szemeim
tőle.
-
Kösz. – nyögöm ki egy kényszeredett
mosollyal.
Inkább nem is beszélek többet. Még a végén
baromságokat kezdenék hablatyolni.
Automatikusan
lépkedek a lépcső irányába, az agyam közben zakatol.
Addig oké, hogy
tudta, hogy Jaredet keresem. Bár, ahogy reagált, az furcsa volt. De hogy miért hangsúlyozta,
hogy egyedül van a mosdóban? Hogy miért nem azt mondta, mindjárt visszajön,
várjam meg? Miért nem tartott addig szóval pár percre, vagy kért nekem is egy
italt? Nem értem. Gyakorlatilag az öccse után küldött a vécébe.
Hogy még
Lambertet is megemlítette, azt már végképp nem tudom hova tenni. Akarta, hogy
tudjam, mi van köztük. Mondjuk eddig is sejtettem, de nem kellemes tutibiztos
elsőkézből értesülni a dologról. A másik meg az, hogy mivel még életben van,
kötve hiszem, hogy másnak is ugyanígy odasugdossa a dolgot. Jaredet ismerve, halott
tesó lenne ő már akkor.
Mindezek mellett
egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki csak kárörvendve az orrom alá akarja dörgölni
a Lambert dolgot. Az egyetlen ésszerű magyarázat arra, hogy utalt nekem rá, hogy
nem csak róluk tud, de azt is tudja,
hogy köztünk mi volt Jareddel, és
nagyon nem tetszik neki az új öcsi-szerető. Bár én azt hittem, rólunk sem tud,
de ez most rohadtul mellékes. Úgy tűnik, inkább uszítana rá engem újra. Pedig azt hittem, nem
kedvel. Hát ebből nagyon úgy tűnik nekem, őt viszont utálja, és én lennék a kisebbik rossz a két lehetséges opcióból.
Idegesen
felsóhajtok, ahogy megállok a mosdó ajtajában. Mi a szart csinálok én itt
tulajdonképpen?
Pár hónapja még
azt mondtam volna, igen, tudom mit csinálok, besétálok, nekinyomom a falnak,
nyelvemmel végigzongorázok a fogain, aztán megbeszéljük pontosan mikor és hol
találkozunk egy újabb lepedőgyűrögetés céljából, aztán egy kacér pillantás
mellett belemarkolok a nadrágja elejébe, mielőtt fenékriszálva távozok. De úgy
tűnik változtak a dolgok. Én pedig nem tartom a lépést.
Épp kijön egy
fickó, én meg elkapom a kilincset, mielőtt visszacsapódna az ajtó, összeszedem
magam, és besétálok.
Jared leblokkol,
amint meglát. Teljesen elfehéredik, a papír kéztörlő nedvesen lóg a kezében.
Ijesztő vagyok. Vagy csak Lambert szebb látványához van szokva mostanában.
-
Szia. – köszönök halkan, belül átkozódva, amiért
meg kell erőltetnem magamat, hogy leplezzem a remegő hangomat.
Felé lépve sorban benyitok mindhárom fülkébe,
hogy biztos legyek abban, senki más nincs itt. A következő beszélgetést
senkinek nem kell hallania.
Mereven áll, falfehér
arccal, meg sem mozdul, meg sem szólal, míg végignézi, mit csinálok. De
legalább nem rohant el. Fél siker. Vagy legalább egy negyed. Bár még megteheti,
ha észhez tér.
Kiveszem a
kezéből a papírtörlőt, bedobom a kukába, a kezeit gyengéden kezeimbe fogva az
ajtóhoz vezetem, és finoman nekidöntöm a hátát. Csak hogy biztosan ne nyisson
ránk senki.
Remeg a keze az
enyémben. Úgy érzem, vonakodva teszi, amire késztetem. Ahogy háta a fához ér, a
szemébe nézek, és szorosan hozzá lépek, némán. Végigsimítok a mellkasán,
őrülten dobog a szíve. Beletúrok hosszú hajába, hátrasimítom előrehulló
tincseit, egy pillanatra lehunyja a szemeit, de nagyon gyorsan tágra is nyitja
őket. Szaporán lélegzik, úgy néz rám, mint aki fél tőlem.
Meg akartam
csókolni, de a reakciói alapján nem vagyok biztos abban, hogy ez mára a
díjnyertes ötletem. Sosem nézett még így rám. Olyan elveszettnek és törékenynek
tűnik, sosem láttam még ilyennek. Mindig erős és határozott volt a szememben.
Elveszett esetleg akkor, mikor úgy értem
hozzá, és már nehezen bírta türtőztetni magát. De ez most teljesen más
elveszettség.
Közel hajolok,
ajkaim centikre az övétől, biztos vagyok benne, hogy érzi a lélegzetemet az száján.
Máskor ilyen esetben nem bírja ki, hogy ne zárja be a maradék távolságot
másodperceken belül, ha tudja, hogy senki sem láthat.
Szóval a
Lambert gyerek tényleg hatással van rá. Az én vonzerőm meg fakul. Szívás.
-
Hiányzol. – súgom végül anélkül, hogy ajkaim
az övéihez érinteném.
Mert ez az igazság. Minek kerülgessem a
témát? Én tényleg nem akarom ennyiben hagyni ezt, ami köztünk volt. Ha el is
baltáztuk, rendbe lehet ezt még hozni.
Óriásit nyel,
még bele is remeg. Szomorúnak tűnik.
-
Te is hiányoztál. – súgja végül, hosszú
hallgatás után.
Azért ez jó
hír. Az, hogy ő nem jelen időt használ, hanem múlt időt, kicsit talán bánt, de
értem. Mostanában túl elfoglalt volt érezni, hogy hiányzom. Volt, aki
lefoglalja.
Derekam köré
fonja a karjait, de végül mégsem azt kapom, amire számítottam, elfordul az
ajkaimtól, arcát a nyakhajlatomba temeti.
-
De nem voltál itt. – nyögi – Már van valakim.
– reszkető sóhajjal simít végig a hátamon, majd gyengéden eltol magától.
-
Lambert… – suttogom bólintva.
-
Láttál vele. – nevet fel halkan, keserédesen.
Talán kérdésnek szánta, de végül kijelentésként
hagyta el azokat az édesen lebiggyedő ajkakat. Akarom azokat az ajkakat. Úgy,
mint eddig. Bármikor megkaphattam őket. Azt akarom, hogy nyögjék a nevemet, hogy
csókoljon velük, vadul, harapjon, temesse az ölembe a fejét, és őrjítsen meg
velük.
Látom, hogy nem
boldog. Nem így kéne kinéznie, ha az új szeretője szóba kerül. A régire csak
legyintenie kéne, nem reszketve a vállába temetnie az arcát.
Engem akar.
Francba
Lamberttel! Meg volt a lehetősége, hát most visszaveszem tőle.
Mintha csak
olvasna a gondolataimban, egy szempillantás alatt megváltozik az arckifejezése.
Épp mikor
elterveztem, hogy egy fullasztó csókkal észhez térítem, hogy rájöjjön végre,
hogy Lambert csak egy kis városnézés volt, de ő valójában az enyém. De még mielőtt megtehettem volna,
hirtelen észbe kap, nem akarja, hogy a keserűséget lássam rajta, összeszedi
magát, felegyenesedik, és emelt fővel néz rám. Sőt még el is mosolyodik.
-
Igen, ő. – erősít meg, szinte büszkén – Van
végre valakim, akivel nem csak dugni futunk össze néha-néha. – veti oda
kegyetlenül.
Mert mi másra
kell még neki egy férfi? Nem értem. Azt gondoltam, mindent jól csinálok. Nem
adta semmi jelét annak, hogy ne így lenne. Sosem erőszakoskodtam. Ha kellettem,
ott voltam, azonnal. Ha menni akart, hagytam. Nem kockáztattam meg soha, hogy
bárki megtudjon bármit rólunk, mert tudtam, hogy ő nem szeretné. Néhány héttel
ezelőttig még Adrienne sem tudta, a legjobb barátnőm, aki gyakorlatilag
mindenről tud.
-
Miért ő? Miért nem én? – kérdem halkan,
valóban kíváncsian.
-
Te? – horkan fel, és óriásira nyílt szemekkel
bámul rám – Brian, neked sosem kellettem másra, mint szexre. – vádol meg
keményen.
-
Ez nem igaz. – vonom össze a szemöldököm, és szinte
megalázva érzem magam.
Miért gondolja
ezt? Minden találkozásunkkor kedvesen bántam vele, beszélgettünk, söröztünk a
backstage-ben. Még ha szar napom volt, akkor is mosolyogtam rá, mert a legszarabb
napomat is feldobta, ha találkoztunk. Az, hogy mindig szex lett a vége, nem
kizárólag az én döntésem volt. Ez két emberen múlik. Persze, soha nem
beszéltünk ilyesmiről, jövőről, tervekről. Csak tettem, amit éreztem, hogy
szeretne. És úgy éreztem, nem szeretné, ha belemásznék a hétköznapjaiba.
Tudja a
telefonszámom, de sosem keresett. Éppen ezért én sem. Csak „összefutottunk”
folyton. Fesztiválokon, díjátadón, partikon… még olyan is volt, hogy egy
étteremben, sőt egyszer az utcán is. És igen, kivétel nélkül, mindig szex lett
a vége. De most úgy vádol vele, mintha megerőszakoltam volna. Mintha
belekényszerítettem volna bármibe is. Mintha sokszor nem ő könyörgött volna nekem érte némán, csak a szemeivel, és titokban kutató
kezeivel.
Feldúlt ez a
néhány szó. Le kell nyugodnom, különben csak veszíthetek. Lehunyom a szemeimet,
és veszek néhány mély levegőt. Az erőszakos, arrogáns, észérvekkel dobálózó
Briannek itt most semmi esélye.
Szóval ő többet
szeretne. Egy férfitől. Nem mondom, hogy nem lepett meg ezzel.
Közelebb lépek
hozzá. Két tenyerembe fogom az arcát, hüvelykujjammal megcirógatva szája
szegletét. Nagyon szeretném megcsókolni. Megadni neki azt a többet.
Nehéz visszafognia
magát, hogy ne hunyja le a szemeit a gyengéd érintésemre, látom rajta. Mélyen a
szemébe nézek, látni akarom, mivel okoztam neki ekkora fájdalmat. Mikor
könyvelt el magában ilyennek.
-
Mondtam neked valaha nemet? Bármire. – kérdem
lassan, egészen halkan.
Soha. Mindent
megadtam neki abban a pár órában, amíg szabadságot engedélyezett magának,
kizárta a külvilágot, és nekem adta magát. Lestem a reakcióit, és teljesítettem
a kimondatlan vágyait. És mindig úgy éreztem az egyik kimondatlan vágya az,
hogy ennél többet ne akarjak.
Lesüti a
szemeit és nyel egy nagyot. Egyetlen hang sem hagyja el az ajkait. De nem húzza
el a kezeimet magától.
-
Nem emlékszem rá, Jar. Őszintén. Bármit
kértél, megadtam neked. Gondolkodás nélkül. – végigsimítom tenyeremmel az
arcát, a haját, el a tarkójáig.
-
Brian… – sóhajt fel frusztráltan, és
félrenézne, de magam felé fordítom.
-
Sosem kértél többet.
Még csak nem is utalt rá. Soha.
Megfogja a
csuklóimat, elhúzza a kezeimet magától, és arrébb lép, elfordítja a tekintetét.
Utána lépek, de
nem érek hozzá.
-
Te többet akartál tőlem, és azt hitted, én
nem akarom, ezért nem mutattad ki. Jól látom, Jar? – kérdem meg egyenesen. Így
talán nem tud kitérni előlem.
-
Akartad? – kérdi egy halk, frusztrált nevetés
kíséretében, és visszafordul felém.
-
Sosem mondtam neked nemet. – ismétlem halkan önmagam.
-
Ez nem válasz. – mordul rám.
-
De. Ez a válasz. Nem kérted. Soha eszembe sem
jutott volna rád kényszeríteni annál többet, mint amire látszólag szükséged
volt. Érted? Nem. Jutott. Volna. Eszembe. – hangsúlyozom.
-
Oké. Az én hibám. Szar kommunikáció. Majd
beiratkozok valami tréningre. – ironizál, persze valójában a fájdalmát próbálja
leplezni – Nehogy Adammel is elcsesszem. Bár lehet, hogy már késő… – teszi
hozzá halkan az utolsó pár szót.
Ezt most elengedem a fülem mellett.
Felhasználhatnám, de most a mi
elcseszett kapcsolatunk jobban érdekel, mint az övék.
-
Próbáltad valaha az én szememmel nézni azt,
ami köztünk volt? – kérdem kíváncsian, keserű szájízzel használva a múlt időt.
- Hát
persze! – nevet fel most már gúnyosan, és indulatosan gesztikulálva felvázolja,
mit is gondol rólam.
Nem mondom, hogy nem forgatja bennem a tőrt
minden szava.
- Ott voltam
az unalmas fesztiválturnékon, persze nem mindig, de elég sűrűn ahhoz, hogy ne
legyen hónapokig őrült szexhiányod. Hajlandó voltam ugrani egy szóra. Nem
kellett újra és újra elcsábítgatni valaki mást, később pedig lerázni. Kéznél
voltam, jó voltam neked. Erre. Aztán ha véletlenül nem láttalak hetekig, hónapokig,
akkor sem kellett magyarázkodni, ugyanott folytathattad
később, ahol neked kényelmes volt. Látod, néztem én elég sokszor a te szemeddel
a dolgot! – tárja szét a karjait indulatosan – Épp ezért tartok most itt.
Bent szorul a
levegő a tüdőmben, ahogy hallgatom, a pulzusom a fülemben lüktet, a hangja csak
visszhangzik mellette, nehéz felfognom a szavait.
Nagyon sötéten
lát engem. De ha így van, mi a fenéért feküdt le velem újra és újra? Boldogan.
Miért nem küldött el a picsába a harmadik alkalommal? Vagy a tizenharmadik
alkalommal, tök mindegy.
Szédülök. Meg
kéne fordulnom, és kisétálnom az ajtón. Az lenne a helyes döntés. Hagyni, hogy
legyen boldog Lamberttel, ha ezt akarja.
Mégis, a kezem
ökölbe szorul a gondolatra. Nem fogom neki ajándékozni.
Elszámolok
tízig, gyakorlom a légzést, mielőtt túl hangosan és erélyesen szólalok meg.
- Akkor most elmondom, hogy én hogy láttam. Ha már
szőttél magadnak egy elméletet, anélkül, hogy egyszerűen megkérdezted volna az
illetékest. Engem. – szegezem a mutatóujjam a saját mellkasom felé.
Összeszűkülnek
a szemei, tudom, hogy majdnem leteremtett, hogy ne viccelődjek. De valójában
egyáltalán nem viccelődöm.
- Imádtad a farkam.
- Brian! – kiált fel dühösen, de csitítva felemelem a
kezem, a szája elé teszem a mutatóujjam, úgy, hogy még épp nem érek hozzá.
- Imádtad az érintésem. Imádtad a csókjaim. A négy fal között.
Lesüti a
szemét.
- Ha véletlenül nem illendő helyen értem hozzád, még ha
csak véletlen is, semmi mást nem láttam rajtad, csak viszolygást. – mélyen a szemébe nézek, mire elkapja a tekintetét –
Hamar megtanultam mi az, amit megtehetek, és mi az, amit nem, Jar. A szexben
bármit. A világ előtt semmit. Azt hiszem, ez a szerető definíciója. Akit csak a
szex miatt tartasz. – széttárom a karjaim – Mi értelme lett volna arról
fantáziálnom, hogy egyszer majd életem párja leszel?
A padlót
fixírozza.
- Nézz rám. – követelem, most már jóval ingerültebben,
mint néhány perccel ezelőtt.
Egyre nehezebb
nyugodtan hozzáállnom a dolgokhoz. Hogy lehetnék nyugodt, ha olyanokat vág a
fejemhez, aminek az én szememben nem sok valóságalapja van?
- Minek? Gyáva vagyok. – fájdalmasan ráncolja a
homlokát.
- Lambert bátrabbá tesz? – kérdem.
- Szeretne… – suttogja.
- És te mit szeretnél? – kérdem újra hozzá lépve, és ha
már a szavaimra nem emelte fel a fejét, álla alá nyúlok és felemelem
erőszakkal.
Lemondóan a
szemembe néz, és a fejét csóválja.
Vajon ez mit
jelent? Nem engem? Vagy nem tudja?
Váratlanul
bezárom a távolságot ajkaink közt, félig nyitott számat rátapasztom az övére,
gyengéd erőszakkal csókolom, a feje halkan koppan az ajtón.
Azonnal lehunyja
a szemeit, és elveszett nyögések közepette hagyja, hogy azt tegyek vele, amit
csak akarok. Belefeledkezik az érintésembe. Erőtlen testtel támaszkodik az
ajtónak, a lábai megrogynak, a testemmel kell, hogy talpon tartsam. Pont, mint
régen. Elolvad a vágytól, hogy az enyém legyen.
- Ne csináld. – eszmél fel néhány perc múlva, és hevesen
a fejét rázva eltol magától, kifordul a karomból – Nem akarom ezt újra. –
jelenti ki határozottan.
Arrébb tolja a
jelenleg a meglepetéstől bénultan álló testemet, megragadja a kilincset, és
szinte kifolyik a résnyire nyitott ajtón.
Francba. Egy-null
Lambertnek. Bár ki tudja, miről maradtam le eddig, az is lehet, hogy már hatvanöt-null
a behozandó lemaradásom. Basszameg.
Aahh istenii!!! Annyira imádom a Brianedet, hogy arra szavak sincsenek. Már nagyon vártam, hogy buksijában legyünk. :D Nagy bírom. Valahogy úgy tudod írni pont, ahogy elképzelem őt. Legalábbis régebben. :) Alig várom a folytatást ^^ Akkor ki lesz? Megint szívszerelmünk? *.*
VálaszTörlésJaj de imádlak, köszönöm!! :))
TörlésHogy érted hogy régebben? Már nem ilyennek képzeled? Tisztes családapának? :D Na nekem azt nem veszi be az agyam... :D
Ha minden igaz, Brian lesz a következő is. (Méghozzá imádnivaló részeg Brian XD) Jövő hét elején megpróbálom hozni ;)
Jövőhét? Ugh, az még nagyon messze van... Kibírom én addig? :D
TörlésNem tudom most hogyan képzelem. :D amit írtál azt én sem bírom megemészteni. De már nem látom ezt a csodálatosan pimasz, lázadó Briant. Vagy nem is tudom hogy mondjam. Most is imádom, mert én őt mindig is imádni fogom míg világ a világ. :D de jah, lenyugdott a lelkem mára, és egész kis konzervatív szerűség lett, vagy mi. :D Nosztalgikusan imádom ezért újra és újra és újra visszaolvasni az irományaid, az az én igaz szerelmem. :D
Nincs az olyan messze! Becélzom a hétfőt. ;)
TörlésSzerintem akiről beszélsz, az a Brian sosem volt igazán józan, vagy pia, vagy drog majdnem mindig volt a dologban, (esetleg néha elég volt az is, ha csak jól felbaszták az agyát), mostanában meg már talán többet józan (bár én a 100%ban megtért józan Briannek sem hiszek), de konzervatívnak nem hiszem, max jobban tudja türtőztetni magát :D
Juj de vártam már! Nagyon jó lett. És most teljesen nem értem Jart. :D Most akkor Adamet választotta vagy mi. Nagyon várom a következő fejezetet. :)
VálaszTörlésKöszii :) A 11.részböl talán valamennyire majd kiderül mit miért csinált. Nem Briant nem akarja, egyszerűen csak azt nem akarja, ami volt. És ha valakit 2,5 év alatt elkönyvelsz valamilyennek, nehéz elhinni hogy mégsem olyan... :)
TörlésUuu ez nagyon jó volt! Úgy örülök, hogy van még aki Brianel ír! :) Nagyon várom a hétfőt!
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :D
TörlésÉn vagyok az egyetlen? Aki tud másról, azonnal kérem a linket!!!! :))
Én csak rólad tudok. Igaz te felérsz három másikkal. :D Nagyon szeretem minden írásod. :)
TörlésDe ari vagy, köszi! :D
Törlés