2017. március 20., hétfő

You always want the one (you can't have) (8. fejezet)

Itt az ígért friss. Ez most egy kis lelkizős, de ilyen is kell :) 
A terv az, hogy a héten még jövök eggyel, ami végre már Brian fejezet lesz ;))
Jó olvasgatást! Kommenteljetek bátran! :)







8. Fejezet
Jared’s POV

-       Shannon… – szólítom meg az bátyámat egy örökkévalóságnak tűnő hezitálás után.
-       Hm? – motyog, rám sem pillantva, továbbra is dobálva a pólóit a bőröndjébe.
Nem sikerült felkeltenem az érdeklődését. Na, majd most. Nyelek egy nagyot.
-       Smároltál már pasival?
Megáll a mozdulat közben, lassan rám pillant, aztán két másodpercnyi feszült csönd után elmosolyodik és visszatér az elhagyott mozdulatsorhoz.
-       Persze. – vonja meg a vállát.
Megütközök a lazaságán. A szívem kihagy egy ütemet.
Pár percig tovább nézem csendben, ahogy pakol. Rám se hederít.
Persze. Mintha ez olyan átkozottul természetes lenne.
-       És tovább… tovább is mentél már? – folytatom szőrös gombóccal a torkomban.
Jézusom, mit művelek?!
Újra felnéz rám, kicsit összeráncolja a homlokát, és vigyorogva válaszol.
-       Nem. Vagy legalábbis józanul nem. Nem tudok róla. – félrebillenti a fejét, és összeszűkült szemekkel néz – Csináltam valamit, amire nem emlékszem? Mit tudsz, öcskös, ki vele! – nevet rám.
-       Nem, dehogy, semmit… – hőkölők vissza kicsit talán ijedtebben a kelleténél.
Aztán néhány másodperc múlva mégis folytatom.
-       Mit gondolnál rólam, ha kiderülne, hogy én is csókoltam már meg férfit? Nem is egyet. – kérdem halkan, bizonytalanul.
Nagy levegőt vesz, lassan kifújja, leteszi a kezéből a ruhákat, és most már odalép hozzám. Két kezét a vállamra teszi, és mélyen a szemembe néz.
-       Mégis mit gondolnék? A testvérem vagy, szeretlek. Ugyanazt gondolnám, mint most. Semmi sem változna.
Halványan elmosolyodok, reszketve engedem ki a benntartott levegőt a tüdőmből, és bólogatva felelek.
-       Kösz.
Kedvesen mosolyogva bámul rám, felhúzott szemöldökökkel, kérdő tekintettel. Mintha azt várná, hogy folytassam.
-       Én is szeretlek. – biccentek a bőröndje felé zavartan, hogy folytassa csak nyugodtan a dolgát.
-       Ennyi? – kérdi.
-       Hogy érted…? – kezdem, de közbevág.
-       Na jó, Jar, ebből elég. – felemeli a kezeit – Te komolyan azt hiszed, nem tudom, mi folyik köztetek Molkoval? – vágja hozzám szinte mérgesen, a lábaim a földbe gyökereznek, a szívem meg majd kiugrik, megszólalni sem bírok, aztán egy fokkal halkabban, sokkal kedvesebben teszi hozzá magyarázatképp – Se vak, se hülye nem vagyok.
Megcsóválja a fejét, és visszatér a ruháihoz. Nem dühösen vagy undorodva, egyszerűen csak csalódottan. És nem azért csalódott, amit tettem, hanem azért, mert titkoltam előtte.
-       Honnan… honnan tudod? – hebegem óriásira nyílt szemekkel, ami persze egyenlő a beismerő vallomással.
Rám néz egy pillanatra és megforgatja a szemeit.
-       És miért nem mondtad el, hogy tudod? – nyöszörgök megsemmisülten.
-       Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Azt vártam, TE mikor mondod el. De nyilvánvaló, hogy ez még most sem történt volna meg, ha nem esek így neked, szóval… – széttárja a karjait – Szívesen. Vagy mit tudom én.
-       Nem Brianről van szó. – vetem közbe.
Ha már elkezdtem miért állnék le?
Bedob pár zoknit a többi közé, aztán újra ott hagyja a műveletet, úgy dönt, innentől csak nekem szenteli magát. Némán bólint. Figyel, várja, hogy folytassam végre.
Én pedig úgy döntök, itt az ideje könnyítenem a lelkemen. És kivel, ha nem épp a testvéremmel tenném?
-       Brian csak… – kezdem keserű szájízzel – Briannek sose kellettem többre, mint egy kis szórakozás. – erre alig észrevehetően elhúzza a szája szélét.
Örülök, hogy nem fűz most hozzá semmit. Nem akarok rossz érzésekkel beszélni erről. Arra van szükségem, hogy egy ember, akiben megbízom, jelen esetben a bátyám, mellettem álljon, ne pedig bírálja a döntéseimet. Szerencsére érzi ezt, és egy szóval sem sérti meg Briant. Azt még nem tudnám szó nélkül tűrni, annyira még nem sikerült túltenni magam rajta. És ha őszinte akarok lenni magamhoz, valójában ő sosem bántott, mindig megadta, amire szükségem volt, semmi többet annál, de nem kérdezett, nem követelőzött. De nem is róla kell most beszélnünk, mi értelme lenne, ha ő már nincs is igazán az életemben.
-       Van valaki más. – mondom halkan.
-       Akinek többre kellesz. – fejezi be a gondolatom.
-       Azt hiszem. – mosolyodok el a távolba nézve egy pillanatra – Adam.
Szándékosan nem mondom ki a teljes nevét, nem szeretném, hogy ismeretlenül ítélje meg, csak a híre alapján, bőven elég volt az a kis szájelhúzás Brian kapcsán.
-       Imádnivaló. Vicces. Gyönyörű. – mondom ki nevetve, mire Shannon felhúzza a szemöldökét – Szeretek vele lenni. Emellett pontosan tudja, mivel jár a munkám, nem csinálna féltékenységi jelenetet csak azért, mert három hétig nem látott, és nem hívtam fel napjában ötször. Nem mellesleg a szex is átkozottul jó vele. – erre idegesen felnevet, újra megforgatja a szemeit, az én ajkaim viszont lefelé görbülnek – Mégsem tudja huzamosabb időre kitörölni Briant az agyamból. Éppen ezért próbálom távol tartani magam tőle, és nem hitegetni. De nem jó érzés. Hiányzik.
-       Adam… – forgatja a szót a szájában, ízlelgeti – Szóval meleg a tesóm. És ehhez negyvenöt év kellett, hogy elmondja. – nevet fel halkan, és megingatja a fejét.
-       Nem vagyok. Nem tudom. – sóhajtok fel – Sosem volt igazi partnerem, nem volt mit elmondanom, Shannon.
-       Akkor csak keféltél körbe-körbe pasikkal, vagy mi? Azt is el lehetett volna mondani. – csattan fel, de amikor meglátja az arckifejezésem, lehalkítja a hangját – Bocs. Nem úgy értem. Fel kell dolgoznom ezt az egészet.
Bólintok. Nem csodálom, hogy dühös rám. Nem is tudom, miért nem beszéltem neki soha ilyesmiről. Mitől féltem?
Talán ha lett volna olyasvalaki, akiről érdemes.
-       Nem volt mit elmondanom, hidd el. Ha szerettem volna valakit, ha tényleg együtt lettem volna valakivel, hogy tartottam volna titokban? Biztos, hogy tudnál róla. Brian állt a legközelebb ahhoz, hogy legyen valakim, és vele is „csak keféltem”, hogy a te szavaddal éljek. Senki mással még csak ennyi sem volt. Adam most a feje tetejére állított bennem mindent. Nem tudom, hogy imádjam vagy utáljam érte. Nem tudom, hogy hova tegyem. Nem tudom, mit akarok tőle. – csóválom meg a fejem gondterhelten.
-       Te nem nő és férfi között hezitálsz, hanem egy Brian és egy Adam között. Ez megválaszolja a kérdést, tesó. Meleg vagy. Én meg a testvéred. És szeretlek. – szegezi nekem gyengéden a tekintetét.
-       Nem hezitálok köztük. Valójában minden maradék esélyemet elcsesztem a múlt héten. Önként. Adam komolyabbra akarta fordítani a… hm… kapcsolatunkat. Én meg kerekperec közöltem vele, hogy nem vagyok túl Brianen. – frusztráltan felnézek a plafonra – Azon a Brianen, akit két hónapja gyakorlatilag nem is láttam. Szóval most ott tartok, hogy két szék közt elég kényelmetlenül a pad alatt gubbasztok.
Azt nem kell tudnia, hogy ezután a szakítás vagy mi a szösz után én tegnap elég szégyentelenül rávetettem magam a farkára, még annál is jobban elbizonytalanítva ezzel magamat, mint amilyen bizonytalan eddig voltam.
Összeráncolja a szemöldökét. Aztán azt is kiköpi, hogy miért: nem stimmelnek a dátumok.
-       Pár hete ott volt azon a béna partin… – mondja lassan, bizonytalanul.
Brian? Ajkaim elnyílnak egymástól, felgyorsul a szívverésem.
-       Melyik partin…? – hebegem, bár jól tudom a választ, nem járunk mi mindennap partikra.
-       Amelyikre a rendeződ küldött. Láttam Molkot, egy nő mellett ült egy asztalnál, ittak, beszélgettek, de hamar eltűnt. Aztán nem sokra rá, te is eltűntél. Volt egy tippem hova. – fintorodik el.
-       Nem találkoztam vele. – remegek belül, a szám kiszáradt.
Nem vele tűntem el. Adammel. Illetve külön, de „egy irányba” volt dolgunk. Mindössze a konyhaasztalig jutottunk a lakásában, ahol készségesen enyhítette az este folyamán bennem felgyűlt óriási feszültséget. De ezt persze nem közlöm így a tesómmal.
Shannon csak megvonja a vállát.
-       Brian látott? Hogyhogy nem jött oda hozzám…? – kérdem értetlenül, bár inkább csak költői a kérdés, hogy tudná rá a választ pont a bátyám?
-       Körbe voltál véve kamerákkal, fotóztak valakivel. – kezdi félvállról – Ja, emlékszem, a Lambert gyerekkel.
Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondja, kiül a felismerés az arcára.
Remek. Nem így terveztem.
Mindjárt elájul.
-       Baszki… Lambert??! – vinnyogja majdhogynem bántón magas hangon, és majd’ kiesnek a szemgolyói az óriásira tágult lyukakból. A szája tátva marad, mozdulatlanul mered rám.
Azt hiszem, hiába is mondanám, hogy „á nem, dehogy, teljesen más Adamről van szó…”. Így csak beismerőn lesütöm a szemeimet egy pillanatra.
-       Te bolond vagy. – jelenti ki.
Kösz. Pont erre van most szükségem.
-       Tisztában vagy azzal, hogy vele nem tudod úgy titokban tartani a kapcsolatodat, mint Molkoval? – oktat ki, pedig ha tudná, hogy eddig milyen jól sikerült, még őelőtte is, hogy nem éppen két alkalmas szösszenetről van szó – Hidd el, nem ugráltam örömömben, hogy vele töltöd az időd, de az tény, hogy összeteheted a két kezedet annak a pasasnak a diszkréciójáért. Egy pillanatra se gondold, hogy ezt mástól is megkapod. Főleg nem egy Adam Lamberttől.
-       Brian látott engem? – kérdem újra, remegő hangon.
Azóta sem sikerült megszólalnom, és mivel nem kaptam választ, még mindig ennél a kérdésnél tartok. Vajon Brian látott Adammel? A többire ráérek később reagálni.
-       Valószínűleg. Mindenki látott. Elég feltűnő, ha valakit kipécéznek és körbevesznek a fotósok. Meg aztán Lambert alapból egy elég feltűnő darab. – közelebb lép hozzám, összeráncolja a homlokát – A többit is felfogtad, amit mondtam?
-       Értem. Egy szavazat Brian mellett. – lépek hátra ingerülten, és elfordítom a fejem.
Nem tetszik az, ahova halad ez a beszélgetés.
-       Én nem akarom megmondani, mit csinálj. – lép utánam egy fokkal nyugodtabban – Csak próbálok rávilágítani azokra a dolgokra, amiket te most talán nem veszel észre. Az újdonság ereje még hat rád, még élvezed. De a következményekre még nem tudsz fókuszálni.
-       Milyen következmények? Nem leszek terhes. – vetem oda neki gúnyosan, mire idegesen megcsóválja a fejét.
-       Szereted? – kérdi hirtelen.
-       Mi? – nézek rá megütközve – Nem. – vágom rá, aztán szépítek a dolgon – Nem hiszem. Nem tudom. Nem gondolkodtam ilyesmin.
-       Akkor nem. – bólint.
Egyre inkább nem tetszik az egész. Ne elemezzen már engem két szavam alapján!
-       De lehet… – vonom meg a vállam, és egyenesen a szemei közé bámulok.
-       Nem. Ha nem tudod, akkor nem lehet. – jelenti ki – Molkot szereted? Vagy szeretted?
-       Hagyd már ezt. Brian nem keres, látod, már ha egy légtérben vagyunk, akkor sem erőlteti meg magát még annyira sem, hogy legalább köszönjön. – köpöm ki a szavakat, mintha mérgezettek lennének.
És valóban kicsit azok. Brian látni sem akar. Kicsit belehalok most ebbe a méregbe. Fáj. A szívem megszakad.
Eddig abban a tudatban léteztem, hogy csak a munkánk miatt kerültük el egymást ilyen hosszú ideig, merő véletlenségből. És majd ha ott áll újra néhány méterre tőlem, kacér mosollyal az ajkain, a kijárat felé biccent, megint rohanok majd a parkolóba a kocsiig, kétségbeesetten próbálva lépést tartani vele. Aztán pedig száguldok utána, vakon követve a Saab hátsó lámpájának a fényét, míg el nem érjük a helyet, amit választott arra, hogy újra lefektessen végre, ennyi idő után, kiéhezve.
-       Nem válaszoltál. Nem mondtad, hogy „nem; nem tudom; lehet”, satöbbi. – mosolyodik el, és a vállaimra teszi a kezeit
-       Attól még ne könyveld el igennek! – csattanok fel – Ne elemezz, oké?
Gyengéden megszorítja a vállaimat. Megnyugtatásnak szánja, de ezek után ember legyen a talpán, aki engem képes megnyugtatni. Briannek nem kellek. Még annyira se, amennyire hittem.
-       Válassz közülük. Hagyd most a körülményeket. Csak mondj nekem egy nevet.
Némán nézek rá. Hogy hagyhatnám a körülményeket? Van egy férfi, aki akar engem, van egy másik, aki nem. Ha azt választom, aki akar, akkor van esélyem egy kis boldogságra. Ha viszont azt választom, akinek nem kellek, mire van esélyem? Nyomorúságos szenvedésre. Talán némi szánalom szexre szökőévben egyszer.
-       Válaszolj. – súgja halkan, nyugodtan.
-       Ha az eszemre hallgatok, akkor Adam. – felelek lassan.
-       Nem. – rázza meg a fejét – Ha az eszedre hallgatsz, akkor elveszel egy nőt, aki gyerekeket szül neked, és közben továbbra is lefekszel néha-néha Molkoval vagy Lamberttel, vagy egy harmadikkal. Adamet nem az eszed akarja. Vagy a szíved vagy a farkad, ebből a készletből választhatsz. – jelenti ki határozottan.
Ez arcul csapott, hirtelen megszólalni sem tudok. De azt hiszem, igaza van. Csak a két utóbbi opcióból fogalmam sincs, melyikre bökjek. Az utóbbi egyértelmű. Az előbbi… azt se tudom, létezik-e, egyben van-e még, vagy csak a szilánkjai söprik végig megszokásból az ereimen a véremet.
-       Jó, akkor az eszemet hagyjuk ki ebből. Azt úgysem használom mostanában. – adok neki igazat végül – Ha az érzéseimre hallgatok, hogy kivel jobb… minden… akkor egyértelmű. Adam. De akkor miért van bennem az, hogy Brian egy szavára eldobnám az egészet?
-       Talán mert olyan szerelmes vagy, hogy felfogni sem bírod? – húzza fel a szemöldökét.
Mindjárt elgurulnak a szemgolyóim, úgy bámulok rá. Pár másodpercig csak halacskamódra hápogok, mielőtt sikerült hangot kicsikarnom a torkomból.
-       Mibe? Egy eszményképbe? Soha nem bánt velem úgy, hogy legyen rá okom. Csak felületes dolgokról beszéltünk, nem is ismerem igazán. – vallom be őszintén.
-       Azt mondják, van első látásra szerelem. Ennél egy kicsit talán már jobban ismered. – kontrázik rá.
Ezek összehaverkodtak a hátam mögött Briannel, vagy mi? Ennyire ne legyen már egyértelműen mellette, mikor gyakorlatilag egyikükhöz fűződő kapcsolatomról sem tud három szónál többet.
-       Miért akarod mindenáron, hogy szenvedjek? – kérdem összeszoruló mellkassal, és próbálom eltolni magamtól, de közelebb húz, és megölel.
-       Nem akarom. Ezért beszélgetünk. – végigsimít a hátamon – Csak mondd, hogy kicsit tisztábban látsz már. Hogy segítettem más irányból ránézni a dolgokra. – súgja halkan a nyakamba, és halántékon csókol, aztán hagy hátrébb lépni – Emésztgesd még.
Beharapom az alsó ajkam, és próbálom visszatartani a könnyeimet.
Nem, nem segítettél, csak még nyomorultabbul érzem magam, mint eddig, tesó! Miért nem tudtad csak egyszerűen azt mondani, hogy hagyjam a francba Briant, és rohanjak vissza Adam karjaiba, és élvezzem kicsit az életet?!





8 megjegyzés:

  1. Tényleg, miért nem tudta ezt mondani? :D Én komolyan már azt sem tudom mit akarok. Úgy érzem magam mint Jar, akinek fogalma sincs kit válasszon. xD Mindkettőt akarom. :D Csinálj ebből egy bigámista kapcsolatot. :D A "nem leszek terhes" szövegen meg felröhögtem a melóhelyemen, ez nem volt szép tőled. :DDD Remek volt, folytatáást! Alig várom Molkit. ^^

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szenvedős már? Látszik belőle, hogy nem csak Jared nem tudja mit akar, hanem az se nagyon, aki a madzagot rángatja (én :P). Na mindegy, lesz ami lesz, most már két(/három) hét alatt kivégzem őket, elég a szenvedésből... :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem nem! Nem szenvedős, mindig alig várom, hogy olvassak. :D Várom is a végét meg nem is. Dilemma. :D

      Törlés
    2. Én csak azért nem várom a végét, mert jelenleg nincs más olyan ötletem, amit szívesebben írnék. :DD
      Van egy ikres sztori ötletem, de az nem 18as lenne, úgy meg tudom, hogy kb senkit nem érdekelne, ha nincs benne pornó XD

      Törlés
  3. Ez nagyon szép fejezet volt a tesókról. :) Nagyon jól írsz, kíváncsian várom Briant. :) Mikor is pontosan? ;) hihi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszi! Olyan jó, hogy te is mindig írsz :))
      Háát, nem ígéret, de talán csütörtök.

      Törlés
  4. Nekem is nagyon tetszett. Nem tudnék rosszat mondani erről az egész töriről. :D Imádom. Várva várom az újat!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!!! :)) Ha minden jól megy, holnap hozom. Kicsit hosszú, még a második felén van mit alakítanom..

      Törlés