Basic instinct (3. fejezet)

Itt az újabb rész, ez megint tőlem. Bocsánat a késésért, ez most önhibámon kívül volt, a következő már biztosan (?) időben jön :)

-------------------------------------

3. fejezet

 

Bill’s POV

-  Tom, megtennéd, hogy pontosan ugyanúgy be is csukod azt az ajtót magad mögött, ahogyan kinyitottad? – kérdem lassan, negédes mosollyal az ajkaimon.

Így próbálom higgadt hangon közölni veled, hogy én ezt szeretném befejezni, akár tetszik neked, akár nem.

Jelét sem adom annak, hogy felhúznám a nadrágom. Úgy áll a farkam a széttárt combjaim közt az orrod előtt, mint tegnap éjjel. Ezzel birkózz meg, ha akarsz, tesó. De jobb lenne, ha csak simán kimennél. A normális az lett volna, ha benyitsz, halkan elmotyogsz egy „bocsi”-t, amint meglátsz minket, és szépen kisomfordálsz. Neked kellene zavarban lenned, nem nekünk.

-  Micsoda?! – üvöltöd hitetlenkedve.

Vörös az arcod a dühtől, a kezeid ökölbe szorulnak. Vagy elájulsz egy percen belül a feszültségtől, vagy megütsz valakit vagy valamit, hogy valahogy levezesd. Erősen remélem, hogy a valamit választod. A falnak vagy a szekrényeknek nem fájna, de ha most itt ezért megütöd ezt a szegény fiút, akkor ikertestvérség ide vagy oda, nem melléd fogok állni, abban biztos lehetsz. Inkább csak bíztatni fogom, hogy üssön vissza. Lehetőleg jó nagyot, hogy helyre tegye az agyadat, amit az utóbbi időben valahol ottfelejtettél egy poros sarokban.

Nem értem, mi van veled mostanában – mereven nézlek, vissza kell fognom magam, hogy a fejem ne kezdjem rosszallón csóválni. Máskor, ha ilyesmit meséltem, hogy épp ezzel vagy azzal töltöttem némi élvezetes időt az öltözőben itt-ott, csak mosolyogtál rajta. Szinte büszke voltál rám. Akkor most miért kell így kiakadni ezen a fiún? Esküszöm, teljesen olyan érzés, mintha féltékeny lennél rá. Azért azt nehezen venném be, hogy te akartad a srácot, és most ezért fújsz rám, mert megelőztelek.

Bár az előző este után már szinte bármit elhinnék. Annál jobban meglepni már úgysem igen tudsz.

-  Hallottad. – felelem halkan, a lehető legnyugodtabban, és közben megragadom Erwin csuklóját, amikor úgy látom, arra készül, hogy magunkra hagyjon minket – Menj ki légy szíves, Tom. – aztán a szőke felé fordulok – Te maradsz. – jelentem ki. Nem kérdés. Utasítás. A kedvesebbik fajtából, de nem mer ellenkezni. Jó fiú.

Fújtatva hátat fordítasz, kirongyolsz az ajtón, aztán olyan erővel vágod be magad után, hogy csoda, hogy nem szakad ki a keretből. És a kilincs se esett le. A kulcs a zárból ugyan a földön landol, de elenyésző a kár.

Újabb síri csönd és késsel vágható feszültség. Kezdem megszokni ezt a levegőt. Még a végén meg is szeretem.

Veszek egy nagy levegőt, aztán ültemből felnézek a fiúra, és rámosolygok. Csak azért sem fogok most rajtad agyalni. Egy kicsit talán enyhül a rémület az arcán a mosolyomra, de azért még mindig simán elmenne egy horrorfilmbe statisztának.

-  Esetleg folytathatnád, szépségem. – duruzsolom még mindig a csuklójával a kezemben, nyugtatólag köröket leírva a vágtató pulzusa felett.

-  Én… – nyögi, és sajna nem úgy tűnik, mint aki még mindig olyan nagyon rá van hangolódva a farkamra.

Pedig jó volt a fiú.

Tom, megbánod ezt te még!

-  A bátyám mostanában feszült, ne is törődj vele. – magyarázom – Velem törődj. – mosolygok, és lehúzom az ölembe.

Hát ilyen édesen meggyőző ritkán szoktam lenni. Nem is értem magamat. Miért kell ez egyáltalán nekem most mindenáron?

Végigsimítom az első osztályú felsőtestét, halványan elmosolyodik, aztán megragadom a tarkóját, és szájon csókolom.

Helló. Föld hívja Bill. Mi a jó büdös francot csinálsz, Kaulitz?!

Nyugalom, csak kicsit manipulálok. Hogy kit? Csitt, nem kérdezünk hülyeségeket.

Csukott szemmel nyögi a nevem a számba. Győzelem. Beletúrok a hajába, és lefelé tolom a fejét. Ellenállás nuku. Így kell ezt csinálni. Máris készségesen térdel előttem újra, lelkesebben, mint valaha.

Mmm. El tudnám viselni ezt a kényeztetést minden szombaton a show előtt. Nagyon profi. Más csak öklendezik, ha a méretes farkam vége a torkának ütközik, ő gond nélkül bírja, sőt, kéjesen nyögdécsel teli szájjal. Arra sem kell különösebben figyelmeztetni, hogy azt szeretem, ha lenyeli, magától értetődőnek veszi. Az csak pornófilmes húzás, hogy a férfiak szeretik körbelődözni az alanyt, valójában nem nézni akarják a farkukat, miközben elélveznek, hanem élvezni. Odabent. Bárhol is legyen éppen az az odabent. És nemcsak hogy megteszi, látszólag tetszik is neki, a saját farkát masszírozza közben. Azt hiszem el is élvez, amíg csurig töltöm a mohó kis száját. Bár annyira nem figyelek rá, inkább saját magammal vagyok elfoglalva, de az biztos, hogy ritka tehetséges, és odaadó.

* * *

-  Befejeztétek? – kérded fojtott hangon, szinte morogva, lehajtott fejjel rám sem pillantva, ahogy egy negyed óra múltán melléd lépek.

Megragadom a felkarod, és arrébb cibállak, hogy más ne hallja a beszélgetésünket.

-  Igen. És képzeld életem egyik legjobb szopása volt. – felelem gúnyosan.

-  Remek. – csikorgatod a fogaid.

-  Tom, van két óránk a felvétel előtt. Lemegyek a mélygarázsba, a kocsiban várlak. Tetszik vagy sem, ezt most megbeszéljük, én nem vagyok hajlandó így ülni melletted a kamerák előtt egész este.

-  Nincs mit megbeszélni. – ellenkezel.

Hirtelen mintha már nem is dühös lennél, sokkal inkább ijedt. Nem tudok reagálni, túl váratlan a fordulat.

-  Hülye voltál… nyitott ajtónál csinálsz ilyesmit… mi van, ha más nyit be… vagy… mi van, ha megzsarol vele… vagy… elmondja mindenkinek… mi van, ha… – hablatyolsz össze vissza, én meg összevont szemöldökökkel próbálom követni.

-  Szóval nem az a bajod, hogy leszopott, hanem a híremet félted? – kérdem hitetlenkedve, miközben amolyan csodálkozó kiskutyásan félre billentem a fejemet, te pedig bólogatsz hevesen.

Ezt nem veszem be, de nem tudok veled mit kezdeni. Ha nem vagy hajlandó beszélni, nem kínozhatlak meg, hogy márpedig megteszed.

Felsóhajtok, megrázom a fejemet, és elindulok a sminkbe. Ha lehunyhatom a szemeimet és kikapcsolhatom az agyamat, miközben a hajamat meg a képemet birizgálják, talán valamennyire ellazít majd.

Még mindig nem tudom, hogy kéne téged átlendíteni ezen az egészen. Megértem, hogy megviselt, ami történt. Engem is. De elfogadom. Tudom, hogy nem történhet meg még egyszer, de azt is tudom, hogy nem állhat közénk. Ami történt, azt már nem tudjuk visszacsinálni, egyszerűen csak együtt kell élni a dologgal. Bármivel együtt tudunk élni, hiszen te vagy nekem a legfontosabb ember a világon, neked pedig én, tudom jól. Talán kéne neked egy új csaj. De csak egy szigorúan ellenőrzött példányt engedek a közeledbe. Még egy olyan ribanc nem férkőzhet az agyadba, arról én kezeskedem majd. Különben a következő szakításnál ki tudja, hol kötünk ki vigasztalás címen…

------------------------------

Folyt.köv. Tomi rész Deventől pénteken (de komolyan :D)