2013. június 29., szombat

Basic instinct (2. fejezet)

Tegnap tök elfelejtettem, hogy péntek van. De mivel senki nem reklamált, úgy veszem, hogy ti is... :D
Na de akkor most jön a második twincest rész, Tom szemszögéből, írta: Deven :)

-------------------------------



2. fejezet


Tom’s POV


A reggeli megevése után úgy döntök, hogy ideje megsétáltatnom a kutyámat, hadd ülepedjen bennem ez a beszélgetés. Az éjszaka alig aludtam, szüntelenül csak te kavarogtál a fejemben, minden egyes percben, ha lehunytam a szememet, csak téged láttalak. Az álmatlan éjszakákat pedig nem szeretem, főleg, ha tudnék álmodni, csak nem merek.

Scotty engedelmesen jön pórázon, a baloldalamon. Emlékszem arra a napra, amikor elhoztam az állatmenhelyről, pontosan fel tudok idézni mindent, és ez a tegnapi estével sincs másképp. Még most is érzem számon a tiédet, a csókodat, a nyelvedet a számban. Ria sosem csókolt ennyire szenvedélyesen, vadul, és keze munkája is erősen eltörpül melletted.

A legfurcsább az volt, ahogy az öledbe húztál, és a combjaidra nehezedtem, konkrétan az öledben ültem! Még sosem ültem úgy ott, egészen szokatlan volt. Szokatlan. Mert az nem volt szokatlan, hogy a farkadat fogtam, te pedig az enyémet. Á, dehogy. Tök természetes, hogy egy ikerpár vígan kielégíti egymást, miközben a másik szájától el se szakadnak. A legnormálisabb időtöltés a világon, komolyan.

Végül direkt elhúzom a sétáltatást, és a két órából négy óra lesz, közben egy kutyabarát salátabárban is elütöm az időmet. Félek hazamenni, mert akkor látnom kell téged, és, mint reggel, a jól megszokott légkör feszültté válik. Ilyen még nem történt a huszonhárom életévünk alatt.

-  Megjöttem – mormolom a lehető leghalkabban, hátha nem hallasz meg, de kutyám boldog ugatása lebuktat. Francba. 

-  Oké – hallom hangodat.

Lerúgom a cipőmet, a kutya nyakörvéről a pórázt leszedem. Farok csóválva siet a nappaliba, gondolom, téged üdvözöl, így is elcsoszogok a papucsomban hozzád, s leülök a homokszínű fotelbe.

-  Elég sokáig elmaradtatok. Rendeltem vegetáriánus pizzát, ha éhes vagy. Én megettem a felét.

Te engem nézel, én téged. Próbálom ösztönözni magamat, hogy valamit nyögjek ki, de egyszerűen nem megy. Így hát bólintok, és minden figyelmemet a tévére összpontosítom. A National Geographic megy, éppen egy fehér tigris úszik egy tóban. Valahogy nem köt most le.

Érzem, hogy nézel, hogy tekinteteddel végigmérsz, majd arcomat szuggerálod. Zavarban érzem magamat, ja, és kényelmetlenül. A kettő együtt csak akkor fordult elő, amikor tizenöt évesen először randiztam egy lánnyal, akit te megcsókoltál, ahogy én is. Ámde tegnap engem csókoltál meg, és nem egy lányt, akit utánad én. Életem legjobb csókja volt.



Olyan hirtelen ér az érintésed, hogy felpattanok a kanapéról, amire hátrahőkölsz, furcsán nézve.

-  Bocsi, megijedtem – köszörülöm meg torkomat.

Felsóhajtasz, szemöldöködet összevonod.

-  Tom, eddig sosem ijedtél meg egy érintéstől – rázod fejed nemlegesen. Szőkés tincseidet figyelem, melyek vállaidra omlanak. – Azt hittem, hogy megbeszéltük reggel. Mégsem? 

-  De! Csak… nincs csak, de. Megbeszéltük, felejtsük is el!

Magamhoz szorítalak egy pillanatra, de amilyen gyorsan csak lehet, mielőtt te is átkarolnál, el is lépek tőled. Egy percig hezitálsz, viszont mielőtt megszólalhatnál, el is somfordálok a közeledből.


 
A hatalmas harapások helyett, az apránként falatozást választom, csak ne kelljen visszamennem hozzád. Azonban megkönnyíted a helyzetemet, mert te jössz ki, azonfelül még egy pohár narancslével is leülsz velem szembe.

-  Visszanéztem laptopon a produkciókat. Susan, és Ricardo biztosan ott lesz a döntőben, Ricardo szerintem nagyon jól énekel, ahogy Susan is. Lisa aranyos, de… – elhúzod a szádat, mire elmosolyodom. Úgy tűnik tényleg vége, ennyi volt, a „kis” incidens a múlté.



Esti mesének a King Kong kétezer-tizenötös változatát nézzük meg. Ahogy eddig is, most is közel ülsz hozzám, fedetlen karod az enyémnek simul. Eddig sose zavart, akkor most miért? A bökkenő csupán az, hogyha kicsit odébb ülök, megint az elejénél kötünk ki. Azt viszont nagyon nem akarom, tehát marad a nyugodt seggen ülés a kisöcsém mellett.

Pattogatott kukoricát eszünk, a tálat te tartod az öledben. Minden egyes odanyúlás alatt úgy érzem, hogy a farkadat akarom megmarkolni, nem pedig egy adag kukoricát. És ettől kiráz a hideg.

A film befejeztével szép álmokat kívánunk egymásnak, azután lefekszünk.



Szeretem, de egyúttal nem a szombati napokat. Ez az érzés mostanában alakult ki nálam, a DSDS élő adásai miatt. Szeretem a sürgés-forgást, a délutánokat, amikor az izguló versenyzőkkel eldumálhatok. Kevésbé pirospontos a negyed kilenctől kezdődő időszak. A kamerák, bár nem folyamatosan, de vesznek. Te mindig is imádtad, ha a középpontban vagy, ha a kamerák téged vesznek, ellenben velem. Frászt kapok, ha az egyik rám közelit.

Lisával és Timmel beszélgetek, éppen egy kínos sztorin nevetek, amely a minap történt Ricardoval. Reggel félrevizelt, és nem vette észre. Lisa volt a szerencsés.

Ami zavar, hogy nem vagy velem, nem röhögsz mellettem, és nem simul a karod az enyémhez. Sőt, még a látókörömben sem vagy. Hol bujkálsz?



Végigmegyek egy rövid folyosón, megállok a fiúk öltözőajtaja előtt. Ricardo azt mondta, hogy errefelé látott, szóval miután lejártam a lábam, hát ide is benézek. Hangos sóhajjal nyomom le a kilincset, és nyitok be. A következő, amit látok, hogy a kis fekete kanapén ülsz, jólesően hátrahajtott fejjel, és egy térdelő Erwinnel a két lábad között. Erwin leszop. Leszop. A farkadat szopja.

Először észre sem veszel, aztán rám nézel, de felfogni már nem fogod, hogy én állok meredten a küszöb előtt, az ikertestvéred, Tomi. Erwin kapcsol először: felugrik, és olyan riadtan néz rám, mint egy kisgyerek az anyukájára, aki éppen pofont akar neki adni. Őszintén szólva hasonlóképpen érzek.

-  Tom – végre rám nézel azokkal a szép meleg barna szemeiddel. Eddig sosem láttalak más fiúval így. Mármint a csókok és simogatások oké, de ez tényleg. Bizarr. 

-  Mégis mi a szart csináltok? – találom meg végre a hangomat, a dühösebbiket. – Körbe szoptatod a farkadat, vagy mi a fasz?! Csak Erwint tiszteled meg, vagy Ricardo, Tim és Simone is listán van, volt? Ha?

Olyan erővel szakad rám a düh, egészen lenyomja őrülten dobogó szívemet, mintha a hasamban, a beleim között dobogna.

Erwin a lehető legkisebbre húzza össze magát, te nem érted a kiakadásomat, én úgyszint. Egészen beleremegek a féltékenységbe, pusztán azt nem értem, hogy tulajdonképpen mire fel vagyok az. Az egyik versenyző szopja az öcsémet, és? Gondolom sokan szopták már le, igaz, még egyet se láttam, de nem is izgatott. Most akkor mi van?




-------------------------- 



Folyt.köv. jövő héten. A késésért cserébe lehet hogy nem pénteken, hanem előbb... :)



9 megjegyzés:

  1. Hűűha.... Gondok, Kétségek, Bizonytalanságok. Hűű, ez nagyon jónak ígérkezik. Már MOST nagyon várom a folytatást! Csak így tovább :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, igyekszünk! :)

      Törlés
    2. Szia :)

      Igen, köszönjük szépen! :D Ennél már csak mégtöbb gond, kétség, és bizonytalanság következik ;)

      Törlés
  2. hello resz mikor lesz ??? erdekesen indult...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      A részeket Carmen rakja fel. Hamarosan lesz rész, egy kis türelmet kérünk :)

      Törlés
    2. Szia! Már csinálom is, még ma meglesz! Nem volt gépem 5 napig... :S Így ígérgessek felelőtlenül mi? Eddig nem túl jó a statisztikám a betartásban. :D

      Törlés
  3. Eddig nem tudtam kritikát írni, mert nem voltam gépközelben, de most kaptok :)
    Imádom az értetlen, féltékeny Tomit, aki a saját érzéseit sem érti, mert ugyebár az ilyesmi nem normális, a Billed meg fenomenális, mint mindig, Carmen. Kíváncsi vagyok, mi lesz Tom kiakadására az öcsike reakciója, úgyhogy csak hajrá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia

      Köszönjük, és igyekszünk (:

      Törlés
    2. Szia! Nagyon köszi! :)
      Mindjárt megtudod... ;) Hacsak nem csap be a villám, vagy valami... nálam bármi történhet, ha ígérgetek :D

      Törlés