Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2013. július 26., péntek

Basic instinct (6. fejezet)

Itt az új rész Deventől :)
Rájöttem, hogy lehet ütemezni a posztokat, így kicsit egyszerűbb betartanom a pénteki frisst :D (Feltéve, hogy még péntek előtt beszerkesztem...)


-----------------------------------


6. fejezet



Tom’s POV



Feszülten dobolok ujjaimmal összefont karomon az épület előtt, cigivel a számban. Elméletileg leszokóban vagyok, de gyakorlatilag szarok rá. A mostani helyzetet tekintve egy dobozzal is elszívnék. A hasamban a beleimet összeszorító erő egyre kellemetlenebbül szorongat, s kúszik feljebb mellkasomig. Okádni tudnék magamtól, és tőled, de legfőképpen attól a buzitól. Pár napja történt, hogy feléd hajoltam, hogy megcsókoljalak – igen, megtettem volna –, de te elmenekültél, mert Bohlen. Faszt. Erwin? Gratulálok Tom Kaulitz, megnyerted az ötös lottót! Ja, és sikeresen megvilágosodtál, hogy te vagy a legnagyobb farok – utánad – ezen az egész szép, és erkölcstelen világban. Bazdmeg Ria. Erről is te tehetsz.

Az utolsó slukkot is kierőszakolom a csontig égett cigiből, majd elhajítom, és egy utolsót szívok a nyugodt levegőből. Lassú léptekkel haladok vissza, fokozatosan felkészítem magam rád, és az elkövetkezendő három órára, amit a seggemen kell eltöltenem melletted.



Az öltözőben már vársz rám, de hiába. Teljesen ridegen kezellek, hozzád sem szólok, csak egy lesajnáló pillantással „szeretgetlek” meg. Ha nő lennék, akkor a hajamat tépkedve sikoltoznék, de férfi vagyok. Ezt a pechet. Végig követsz a szemeiddel, a hosszú csönd marja a torkomat. Üvöltenék veled, vagy egy eldugott kis sarokban zokognék, mint egy kislány. Félelmetes, hogy mikre képes egyetlen egy nő, és a nagy betűs szerelem. Ennyire tönkrevágni az embert, ráadásul itt vagy a nyakamon te is. Az egyik percben egymásnak verjük ki, a másikban egy pasi leszop, a harmadikban majdnem megcsókoljuk egymást, a negyedikben ugyanazt a faszit megdugod. Csodás ikerkapcsolat alakult ki köztünk így a huszonharmadik életévünkre.

Az élő show alatt, mint múltkor, arrébb ülök tőled. Lisa szerepel a legrosszabbul, de Erwin kitűnően produkál, az eddigiekhez képest, azonban kemény kritikával illetem.

-  Szerintem szar volt. – Három fej fordul az irányomba. – Nekem nem tetszett, a hangod még mindig katasztrofális, és folyton ledobod a felsődet. Cool-nak gondolod ezt? – teszem fel cinikusan a kérdést. A közönségnek nem tetszik, hogy ennyire lehúzom Erwint, ezt ki is nyilvánítják, de ez érdekel a legkevésbé. – Nincs mit mondanom.

Te megdicséred, elmondod, hogy ne is figyeljen rám, csak rossz napom van. Hogyne.

Végül Erwin bennmaradt, pedig úgy gondoltam, hogy ma kell utoljára elviselnem. Habár neked nem okozna gondot felkeresni, és megdugni. Rosszul vagyok már ettől.



-  Legközelebb próbáld fegyelmezni magad! – sziszeged mellettem haladva.

-  Miért?! – csattanok fel. Megállok, megállásra késztetve téged is. – Miért, ha? Te miért nem tudod fegyelmezni magad? Meg se próbálod! De tudod mit? Elegem van ebből!! Úgy gondolom, már csak a vérünk tart minket össze! – Amilyen gyorsan csak lehet, sarkon fordulok, hogy sietős léptekkel berontsak a közös öltözőnkbe.

Nem kellett volna ezt mondanom, meg amúgy sem kellett volna pofáznom. Pár évvel ezelőtt azt mondtam neked, hogy te vagy a legcsodálatosabb ajándék, amit kaphattam valaha is. Most pedig teljesen érthetően elmondtam, hogy nem is vagyunk testvérek igazán, csak a vér köt össze minket. Még magamat is felháborítottam ezzel. Most mit gondolsz rólam? Én nagyon szeretlek. Az ikertestvérem vagy, a legeslegfontosabb ember a világon, erre meg ilyen dolgokat vágok a fejedhez.

Kétségbeesetten gyűrögetem pólóm alját, várom, hogy belépj az ajtón, de fél óra fel-alá járkálás után feladom, hogy megvárjalak. Lehet, hogy már haza is vitetted magad valakivel. Lehet, hogy Erwinnel vagy. Lehet. Lehet. Lehet. Minden lehet, de melyik a leglehetségesebb? Hangos sóhajjal megyek inkább én is haza.

A szokatlan csend, még a laptopod sincs bekapcsolva, amin képes lennél egész nap pötyögni. Bár, mivel nem vagy itt, így logikus, hogy nincs bekapcsolva a géped. Fáradt vagyok, és kimerült. Egy gyors tusolás után lefekszem az ágyamba, és még mielőtt elaludnék, azon elmélkedem, hogy megcsináltatom újra a rasztáimat.



A reggeli egyedül telik, viszont úgysincs nagy étvágyam, így csak egy almát tuszkolok le remegő gyomromba. Itthon vagy, legalábbis a cipőd erre ad jelet a táskáddal együtt. Pár napig Németországban maradunk, nem megyünk LA-be, hogy egy kicsit országunkban is legyünk címen. A gondolat, hogy én igazából nem is szeretek itt lenni annyira, kissé bizarr. Már annyira megszoktam az amerikai utcákat, embereket, üzleteket, felhőkarcolókat, és a napsütést, hogy erős vágyat érzek a visszarepülésre. Ehelyett azonban itt szeletelek össze pár gyümölcsöt neked, mintha az mindent megoldana kettőnk között. Bárcsak így lenne.

Először bekopogok, aztán nyitok be. Tök fura, mert még egyszer sem kopogtam, inkább rontottam be, minthogy azzal fárasszam magam, amivel egyébként kéne. Az ágyadban alszol, félig kitakarózva, hason feküdve. Szőkés hajad szétterül meztelen válladon, hátadon, és egy kicsit a párnán is. Beegyensúlyozok a tálcával a kezemben, amin egy gyümölcstál, narancslé és olvasztott csoki van. Mintha Riának vinném. Gyakran kapta ágyba a romantikus reggelit, ezután gyakran szexeltünk is.

Tanácstalanul állok meg ágyad előtt, téged nézve igyekszem összeszedni hiányos gondolataimat, hátha összeáll legalább egy értelmes. Nem igazán járok sikerrel. Megköszörülöm a torkomat, talán nem vagy olyan nagy álomban. Hát nem vagy. Álmosan, összevont szemöldökkel emeled meg a fejedet, hogy rám nézz, kifürkészhetetlen tekintetedtől minden bátorságom inába száll.

-  Én… én csak bocsánatot akarok kérni a tegnapiért. Nagyon… elszúrtam, és olyanokat mondtam, amik nem igazak, mert… én nagyon szeretlek – felvonod az egyik szemöldöködet kérdőn. Zavarba hozol. – Úgy értem, szeretlek, mint testvért.

Leteszem eléd a tálcát. Ránézel, de különösebb érzelmeket nem teszel közzé az arcodon, ami kétségeket ébreszt bennem, mert lehet, hogy feleslegesen téptem a számat, ki tudja, még félálomban lehetsz, és már az első betűnél elvesztetted a fonalat. A kellemes csalódás engem lep meg a legjobban – olyan őszintén mosolyogsz rám, hogy menten elolvadok. Tehát nem fölöslegesen jöttem zavarba. Rendesen felülsz, öledbe húzod a tálcát, s miután köszönetképp biccentesz, neki is állsz. Jóízűen falatozol, én közben leülök az ágyad szélére, téged nézve. Szép vagy. Amikor azon a ferde éjszakán mondtam, én tényleg komolyan gondoltam. Nőies voltál régebben, az alkatod és az arcod is. Mára teljesen megizmosodtál, engem beérve, és az arcod is férfiasodott egy csomót, de mégis megőrizte a tinédzserkori szépségét, vagy nem is tudom. Eddig csak a nőket tartottam szépnek, róluk áradoztam neked, most pedig…

Csokis a szád széle. Egy picike kis folt. Az a kis folt viszont hatalmas lyukat hagy a gyomromban. Lehunyom egy hosszú percre szemeimet, s mire felnyitom, az aprócska folt már nincs ott. Biztosan lenyaltad. Kidugtad a nyelvedet, és lenyaltad, olyan lazán. Tomi, nyughass.

-  Az este, azon gondolkoztam, hogy visszacsináltatom a raszta tincseimet, hiányoznak… Szerinted? – Alaposan megrágod az almaszeletet, lassan lenyeled, csak azután válaszolsz.

-  Ebbe jobban bele lehet túrni, de a raszta nagyon jól állt neked – vonsz vállat. Miért akarsz te a hajamban turkálni?



Lényegesebben többet beszélünk, mint két nappal ezelőtt. Legyen az időjárás, a kaja, vagy egy újságcikk… nem számít, mert mindenhez hozzá tudunk fűzni valamit, végre kommunikálunk a másikkal. Úgy tűnik, hogy lezárult bennünk ez az egész macerás vívódás, legalábbis benned biztosan. Keveset gondolok Riára, noha szakításunk után, mivel már is talált magának egy hírességét, azt hiszem, hogy kosarast, tele van vele az újság. A két méter három centis óriás büszkén dicsekedik vele, mintha megnyerte volna élete legnagyobb trófeáját. Csak az a probléma, hogy nekem ez kibaszottul szarul esik, s mind ahányszor megpillantom egy újságban, az ájulás kerülget. Természetesen te mindent megteszel annak érdekében, hogy az ilyesmiket elrejtsd előlem, aztán véletlenszerűen mégiscsak belefutok párba. A lelkiállapotom aligha nyugodott meg. Bulizni pedig nem akarok menni, egy numerát se akarok, nemhogy hosszú kapcsolatot. Igazad volt, ez tényleg taccsra vágott.

Erwinről többet szó nem esett, és az olyan tévécsatornákat is kerülted a jelenlétemben, amin tutira bemutatták volna, hogy mit csinálnak most az énekes palánták. Egyszóval mindenféle konfliktust elkerültünk egy pár napig.

-       Tom, kérlek hozd fel a telefonomat! – Visszakiabálok egy okét, és a telefon keresésére indulok. A kanapén oldalt becsúszva találom meg.

-       Megvan! Viszem! – kiabálok neked.

Egyik kezemből a másikba dobálom, óvatosan, nehogy leejtsem, mert akkor kiakadsz. Egyszer ejtettem le a telefonodat, olyan dühös voltál utána, mintha egy több száz ártatlan embert megölt háborús katona lennék, akit éppen ítél el a törvény, és az emberek olyan vádlón néznek rá.

Már csak öt nagy lépés lenne a hálódig, de megrezzen tenyeremben a telód. Puszta kíváncsiságból fordítom a képernyőjét magam felé, aztán, ahogy megpillantom Erwin nevét, először ledöbbenek, aztán elfog a düh. Nem tartozik rám, nem tartozik rám, egyáltalán nem tartozik rám – ezt ismételgetve igyekszem nem felnyitni a zárat, és olvasni bele, hogy mégis mire írhatta az igen-t és a mosolygós fejecskét.

-  Tessék – nyújtom feléd. Teljesen felöltözve állsz a hatalmas tükör előtt, és a hajadat igazgatod.

-  Köszi – veszed el. – Elmehetnénk este valami szórakozóhelyre. Lehet, hogy a véletlen folytán összeismerkedsz valakivel, és…

-  Bill! Fogd be, oké? – Szemforgatva vágom rád a háló ajtaját, de a halk nevetésed elárulja, hogy nagyon jól szórakozol rajtam.



Furdalja az oldalamat a délutáni kíváncsiság, hogy mit írhatott neked Erwin, vagyis mi lehet az előzménye annak a mosolygós fejnek. Annyira nem hagy nyugodni ez, hogy még elaludni sem vagyok képes, hanem ide-oda forgolódok, viszont egyik póz sem kényelmes. A plafon bámulása pedig, lássuk be, egy idő után borzasztóan unalmas, és egyszínű – szó szerint. Nézhetnék tévét, laptopozhatnék, vagy egyszerűen csak játszhatnék Scottival, úgyis itt liheg a nyakamba. Azonban egyiket sem tudom nyugodt szívvel csinálni, ha nem tudom, mit rejt a többi üzenet. Márpedig nekem tudnom kell!

Óvatosan kinyitom az ajtómat, mezítelen talpam halk visszhangot ver a barnás márványpadlón. Nem kell sokat mennem, az enyémmel szemben van a te szobád, csupán két lépés. Az enyémnél is halkabban nyomom le a te kilincsedet, és nyitok be a szobádba. Legnagyobb megkönnyebbülésemre már az igazak álmát alszod, az lett volna csak a szép, ha ébren lettél volna. Itt hebegnék-habognék. Odasettenkedem az ágyad széléhez, a kis fekete éjjeliszekrényeden ott virít a telefonod, amit a kezembe is veszek. Leülök az ágyad elé, a hátamat neki támasztom. Majd feloldom a zárat, és belépek az üzenetekbe. Hű, jó sok. Háhá, velem van a legtöbb!

Megnyitom az Erwinest, és a legtetejére felmegyek, igazából nincs sok. Erwin kezdte a beszélgetést, hogy sikerült-e megtalálnod engem, mire a válasz egy igen, és bocsánatot kérsz, amit Erwin sikeresen meg is bocsájt. Milyen drámai! Négy sorban lebeszélitek, hogy várjátok a szombatot. Őszintén, ez nem sok. Jóval többre számítottam, jóval intimebbre.

Fellélegezve rakom vissza a telefonodat a helyére, de épphogy leteszem, megrezzen: Új üzenet Erwintől. Sietősen magamhoz kapom és felnyitom, rányomok az üzenetre, mire rögtön megjelenik.

„És azt… folytatjuk?”

Hogy lehet valaki ennyire hülye? Nyilván nem turkál senki a telefonodban, de én mégiscsak tudok mindent rólad, így a kódodat is, ezt Erwin is tudhatná, hiszen már kétszer kiborultam rá, és ezerszer elküldtem a picsába magamban. Óvatosabbnak kéne lennie, de nem baj. Legalább tudom, hogy nem dugtatok, mert akkor valami olyasmit írt volna, hogy megismételjük?

Rányomok az utolsó üzenetre, megjelenik a törlés, és én törlöm. Hagyjon minket békén.



A szombati nap olyan gyorsan eljön, mint még soha, és kiújul a gyomorgörcsöm is, mivel Erwin újfent ott lesz, és ismét elmész hozzá. Talán most bele is rakod a farkad. Ettől a gondolattól olyan gyorsan kezd el verni a szívem, hogy menten kiugrik, még a kezeim is ökölbe szorulnak. Ne tudom elrejteni kétségemet, ami egyhamar be is igazolódik. Mosolygások közepette kérsz elnézést Susantól. Megindulsz az öltözők felé, azonban utánad megyek.

-  Bill! Iszol velem valamit? – Beállok eléd, csak azért sem engedlek a pelyhes seggű szarzsákhoz. – vagy eszel, tök mindegy.

-  Nem érek rá – feleled. Persze, hogy nem érsz rá, a farkadat akarod dugdosni. Mégiscsak jobb elfoglaltság, minthogy az ikreddel iszogass egy pohár narancslét.

-  Miért nem? – Felvonom egyik szemöldököm, aztán összeráncolom homlokomat, de az érdeklődő alakítás mégse megy tökéletesen, díjat nem fogok kapni érte, az már biztos.

-  Tom, szer…

-  Erwinhez mész? – szakítlak félbe ridegen, karba font kezekkel. Szinte rögtön becsukod a szádat, higgadtságot erőltetsz magadra, ettől függetlenül arcizmod megkeményedik. – Igen, oda. Minek mész oda? Nem tudod a farkadat máshová baszni?

-  Máshová? Például beléd? – teszed fel ironikusan, nem mellesleg tök jogosan a kérdést. Számíthattam volna rá, csakhogy nem készültem fel erre, s meg is lett a kára. Döbbenten tátogok, mint egy hal. A legbrutálisabb, hogy az első gondolatom nem az volt, hogy fúj bazdmeg, hanem, hogy igen bazdmeg.

Megcsóválod a fejed, mielőtt kikerülve tovább mennél. Hirtelen fordulok meg, megragadom karodat, és a legközelebb eső ajtón benyitva tuszkollak be oda. Egy ruhatárba.

-  Na jól van, Tom! Mégis mi a bajod? – förmedsz rám, szemeid dühösen megvillannak. De időt sem hagyok, hogy ennél többet mondj, odalépek eléd, megragadom arcodat két kezemmel, s ajkaimat ajkaidra tapasztom.

Teljesen leblokkolsz. S mindazok ellenére, hogy elméletileg kihez indultál – meg persze mi okból -, a pár pillanatos blokk után azonnal visszacsókolsz.




------------------------------


Hogy tetszik? :)

3 megjegyzés:

  1. Aucs!
    Szuper volt nagyon tetszett, várom Bill szemszögét!
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! :) Örülök hogy tetszik, folytatás pénteken jön :)

      Törlés
    2. Szia :)

      Köszi, örülök neki! :)

      deven

      Törlés