Bekötött szemekkel (8. fejezet)

Huh én teljesen úgy emlékeztem, hogy ezt már feltettem... már itt alakítgatom a 9. fejezetet, és akkor derül ki, hogy nincs is fent a 8-as :D
Hát akkor tessék. Megpróbáltam a reklamálóknak is kedvezni icipicit ;)


----------------------------------



8. fejezet

Másnap reggel madárcsicsergésre, beszűrődő kellemes napsütésre, filmbeillő idillre ébredtek. A vékony takaró a lábaikra tekeredve, a párnák össze-vissza az óriási franciaágyon, a ruháik… nos, azok ki tudja már merre.

Adam nyújtózott egyet, és Tommy felé fordult. Percekig mosolyogva nézte csak őt némán, nem tudott betelni a látvánnyal, a ténnyel, hogy az egész nem álom, tényleg ő fekszik mellette az ágyban, tényleg ő szeretkezett vele fél éjszakán át, tényleg ő az, aki azt mondta neki, szereti, és akkor is csak tovább mosolygott rá, amikor ezt nem viszonozta. Nem volt még képes rá, először el kellett hinnie az egészet, le kellett győznie a félelmeit, csak azután lesz képes fennhangon kimondani az érzelmeit. Miután a fiú hófehér derekának ívét jól az emlékeibe véste, megcirógatta meztelen hátát, mire ő csiklandósan kuncogva félálomban arrébb ficánkolt.

-  Reggelit? – kérdezte tőle Adam halkan, a halántékára adott jóreggelt puszi után.

-  Mmm… előbb egy ébresztő tusolás, utána reggeli. – mosolygott résnyire nyitva szemeit a fiú.

-  Rendben. De semmi rosszalkodás a zuhany alatt. – emelte fel mutatóujját Adam.

-  Sajnálom, ilyen feltételeket nem áll módomban elfogadni. – kuncogott, és kiszaladt a fürdőbe, a férfi pedig nevetve követte.

A vízsugár alatt az aprócska fiút ölelve, az jutott eszébe, talán sosem érezte még magát ilyen boldognak. A karjában tartotta azt, akit bár félt bevallani magának, de mindig is akart, az élete sínen, a karrierje szebben nem is alakulhatna, minden épp annyira tökéletes, amennyire csak megálmodni tudná.

Amikor persze Tommy rámarkolt a férfiasságára, azonnal elröppent a mesebeli mézeskalácsház és vattacukorfelhők, és valami egészen más telepedett a gondolataira. Lenézett rá, mint vadász a zsákmányára, ő pedig pimasz vigyorral nézett vissza rá, és egy másodpercre még erősebben szorította a szerszámát. Válaszul Adam megragadta a combjait, felemelte, és hátát a zuhanyfülke falának nyomva lábait a dereka köré tekerte.

Na persze, semmi rosszalkodás.

Tommy engedelmesen fonta köré lábait, karjaival a nyakába kapaszkodva, türelmetlenül várva a végre ismerős érzést, hogy szerelme újra birtokba vegye a testét. Nem kellett sokáig türelmetlenkednie, Adam pontosan tudta mit jelent az, hogy Tommy lehunyt szemekkel, kissé elnyílt ajkakkal, a csempének döntötte a fejét, és halkan, de egyre gyorsuló ütemben sóhajtozott. Lassan beléhatolt, és elméjét újra hatalmába kerítette a mesébeillő tökéletesség érzése. Beleremegett az érzésbe, egy pillanatra átadta magát a jelennek, Tommy kulcscsontjára hajolva, nyögve mozdulatlanná dermedt, aztán arcával végigdörgölőzve a fiú nyakán, lehunyt szemekkel megkereste az ajkait, és nyelvével gyengéd erőszakkal hatolt át rajtuk.

Minden mozdulatukat ő irányította. Először nem hitte, hogy Tommy élvezni, vagy egyáltalán elviselni képes lesz-e majd, de meglepte, mennyire át tudja adni magát neki. Mennyire természetesnek veszi, ha egy másik ember irányítja a mozdulatait, a tempót, azt, hogy mikor kaphat csókot, hogy saját férfiassága mikor mennyi figyelmet kaphat, és hogy egyáltán mikor élvezhet el. Mindenben alárendelte magát Adamnek, aki nem élt vissza a helyzettel, és végtelen figyelmet szentelve neki a lehető legjobb mesternek bizonyult.

Tommy minden pillanatot élvezett, minden érintést, az erős kezeket a feneke alatt, Adam ajkait a bőrén, azt, ahogyan irányította, ahogy pontosan tudta, mikor érintheti meg, milyen hosszan és milyen intenzitással ahhoz, hogy az őrületbe kergesse az kéj, de mégse legyen még vége. Még a fájdalmas várakozást is élvezte, a lüktetést, amit mindeközben magában érzett. Élvezte azt, hogy ezidáig sosem volt még alkalma így látni Adamet, ezután viszont már örökké figyelheti az arcát, a gyönyörű szemeit, telt ajkait, izmainak feszülését, miközben vele szeretkezik.

Talán senkivel nem tartott még olyan hosszan egy-egy aktus, mint Adammel. Mintha ezer év alatt csiszolódtak volna össze, és már kiismerte volna minden rezdülését. De valójában a férfi az első pillanattól kezdve tudta, nem kellett kiismernie, ösztönösen megérzett mindent.

* * *

Később, mire kezdett kitisztulni az agya, a közös reggeli közben jutott Adam eszébe, hogy előző este fel sem vitte a hálóba a telefonját, lent hagyta a kanapé párnái közé dobva, kikapcsolva. Úgy gondolta ideje elérhetőnek lennie, bármi történhet alapon.

Talán az anyja tizenötször hívta már, és épp magát halálra aggódva tart őrült sebességgel otthona felé.

Így odaslattyogott az ülőgarnitúrához, előásta, aztán bekapcsolta a mobilt, de Sauli előző esti üzenetét kivéve, más jelzés nem volt rajta. Elégedetten nyugtázta, hogy senki nem küldött SMS-t, senki nem hagyott hangpostát, nem hiányzott senkinek egész este. Aztán hogy a villogó Sauli nevet eltüntesse végre, sóhajtozva rákattintott, miközben ráérősen visszasétált a reggelizőasztalhoz.

Valójában elolvasni sem akarta, csak azért nyitotta meg, hogy egy mozdulattal ki tudja töröni. Azonban egy fotó volt az üzenetben, ami azonnal felvillant, esélye sem volt figyelmen kívül hagyva törölni. Egy fotó, amin… Adam leült… vagy inkább leesett a székre.

Egy fotó, amin ha minden igaz, Tommy szájon csókol valakit. Egy fiút.

A férfi összeráncolta a szemöldökét, és sietve kinagyította a képet.

Dominic?!

Lassan felnézett, és tátott szájjal bámulta a vele szemben ülő, jóízűen reggeliző szerelmét, akivel nem sokkal ezelőtt még szenvedélyesen szeretkezett a forró vízsugár alatt.

-  Valami baj van? – állt meg egy falatot félig megrágva a fiú, amikor meglátta az arckifejezését.

Adam nem válaszolt, csak letette a telefont az asztalra, és sokkoltan visszavánszorgott a nappaliba. Úgy érezte, minden izma cserbenhagyta, alig bírta megtenni azt a néhány lépést.

Hát tényleg nem hazudott Sauli?

Nem is igazán az volt a gond, hogy a fotón Tommy túl közeli kapcsolatban látható közös barátjukkal, elvégre ártatlan csókocskáknak gondolta eleddig azokat is, amiket ő kapott Tommytól, miért ne kaphatott volna belőlük ugyanúgy egy másik jóbarát, Dominic is? Sokkal inkább azzal volt baj, hogy Saulit hazudtolta meg, miközben úgy tűnt, mégiscsak Tommy hazudott neki.

Nem tudta, mit tegyen, az agyában össze-vissza villogtak felváltva a kellemetlen és az elmúlt huszonnégy óra annál sokkal kellemesebb képei.

A fiú miután a távolodó Adam felé nézve lenyelte a falatot, gyorsan megtörölte a kezét, és gyanakvó arccal a mobil után nyúlt.

Ahogy ránézett a fotóra, rögtön tudta, hol és mikor készült: tegnap, kora délután, miután Adam elment tőle, menetrendszerűen összetörte a szívét, ő pedig ugyanolyan menetrendszerűen Dominichez és Juliette-hez rohant vígasztalódni.

Az, hogy mit keresett ott Sauli, hogy a fotó hogyan készülhetett el, részletkérdés. A lényeg, hogy mielőtt minden magyarázat nélkül kidobja a férfi, akire ősidők óta vár, és végre az övé, azonnal el kell mondania neki az egészet töviről hegyire.

Felállt, és remegő lábakkal ment be utána a nappaliba. Adam dermedten állt a tévé előtt, és mereven bámult a lenémított készüléken valami mosópor reklámot.

-  Adam… – szólította meg halkan, mire a férfi odakapta a fejét – Ne haragudj, el kellett volna mondanom, hogy Dominic az a srác. – vallotta be lesütött szemekkel, és félve visszaadta a telefont.

Adam reflexszerűen megfogta ugyan a mobilt, de tátott szájjal nézett csak Tommyra, épp mintha hirtelen két feje nőtt volna.

Bár tudatalatt magában valószínűleg már régen összetette a részleteket, valójában csak most tudatosult benne az egész: Sauli nem csak egy ártatlan csókocskát örökített meg… sokkal többet annál.

-  Dominic?? – kérdezett végül vissza hitetlenkedve – A barátom. Megbíztam benne. És benned is. Most már azt sem tudom, kinek mit higyjek el, Tommy. – csóválta meg a fejét letörten.

-  Nem hazudtam semmiben. – ráncolta össze egy pillanatra a homlokát, aztán közelebb lépett, úgy nézett fel rá – Minden igaz volt, Adam. Szeretlek. – odalépett mellé, megérintette a derekát, de ő összerándult, és elhúzódott tőle.

-  Nem tudom… – suttogta szüntelenül a fejét rázva, majd a fiúra rá sem nézve felbotorkált a hálóba, és magára csukta az ajtót.

Tommy tanácstalanul téblábolt a lépcső alján, csak nézett utána, nem volt bátorsága utána menni.

Az ő hibája volt az egész, csak idegesen tördelte az ujjait, és gondolkodott. El kellett volna mondania neki már régen. Vagy még inkább meg sem szabadott volna történnie, és akkor nem lett volna mit elmondani. Most az egyszer, bár sosem volt a szíve csücske, egyáltalán nem a finn fiúra haragudott a fotó miatt, kizárólag saját magára.

--------------------------

Mondtam én, hogy nincs vége... ;) Folyt.köv. hamar!