Nem ígérem, hogy mindig így lesz, de eleinte talán sikerül tartanunk a heti frissítést.
Ne kíméljetek, minden véleményre kíváncsiak vagyunk! :)
Kellemes olvasást! Puszik!
2. fejezet
Harry’s POV
Jó, hogy nem üt el a kis köcsög. Van fék a
kocsin, nem a dudára kell rátenyerelni! Lehajolok, belesek a vezető oldalra, és
felmutatom neki a középső ujjam. Ha lehúzza az ablakot, és elkezd magyarázni
nekem, tuti kirángatom rajta. De csak magában szitkozódik, aztán rátapos a
gázra, és elhúz innen. Tessék. A gázt tudja, hogy kell nyomni. A féket is ideje
lenne megismernie.
Előhúzom a telefonom, hogy még egyszer
megnézzem a pontos címet, ahonnan el kell hoznom valamit anyámnak. Nincs kedvem
túl sokáig itt bolyongani. Túlságosan közel vagyok a régi sulimhoz, még a végén
összefutok egy tanárral, és hallgathatom a megjegyzéseit, amiért hiába is
taszigáltak kollektíven, nem mentem főiskolára.
Nem mondom, hogy mostanra nem bántam meg.
De persze ezt senkinek sem mondanám a szemébe nyíltan. Nem is annyira a tanulás
miatt, hogy “legyen belőlem valaki”, inkább a távolság és a kolesz miatt. Ahogy
hallom egy-egy régi havertól, a fősulin vannak a legőrültebb bulik. Azt hiszem,
jól ellettem volna ott. Fogalmam sincs, miért ragaszkodtam ehhez a porfészekhez
ennyire. Bár valószínűleg nem az “édes otthon” érzés tartott vissza, inkább
csak az, hogy nekem senki ne mondja meg, mit kellene csinálnom. Mert ha bárki
is megpróbálja, ziher hogy az ellenkezőjét fogom tenni. És persze így is lett.
Elcsesztem az életem, éppen azért, mert mindenki rá akart venni, hogy ne
csesszem el.
-
Ööö…
szia… – lép oda hozzám valaki váratlanul.
Egy pillanatra megütközöm. Fel sem kell
nézzek rá, pontosan tudom, ki áll előttem, már csak a hangjából is. Hogyne
ismerném fel? Öt éve kísért ez a hang.
Nem hiszem el, hogy huszonnégy órán belül
már másodszor futunk össze! Mintha egy kis faluban élnénk. Valaki odafent
nagyon szeretné már, hogy kiéljem magamat rajta…
Gyorsan össze kell kapnom a gondolataimat,
és a terveimmel párhuzamban lökni neki valami dumát, aztán gyorsan lerázni,
különben cseszhetem a bosszúmat. Az adrenalin rendesen felturbózza a
pulzusomat, úgy érzem, mindjárt kiugrik a szívem a torkomon.
-
Mit
akarsz? – nézek végig rajta szemérmetlenül, és a zsebembe csúsztatom a
telefonom. Nem nézem túl feltűnően az arcát, nehogy bíztatásnak vegye, esetleg
azt higgye felismertem, de az rögtön feltűnik, hogy egy fokkal jobban néz most
ki napfénynél, mint tegnap a félhomályban. A szakállát is megnyirbálta, a
savanyú képe is vidámabb talán egy kicsit. A hátrafésült haját… hát, azt meg
jól összekócolnám! De még így is csak árnyéka annak a srácnak, aki
könnyűszerrel elcsábított. Oldalra hajolok, hogy a lehető legfeltűnőbben
leellenőrizzem a fenekét, sőt rajta is felejtem a szemeimet, és elismerő
vigyorra húzom az ajkaim. – A ma estém foglalt. Holnap megdughatlak, ha akarod
– vetem oda önelégülten, és szemtelenül vigyorgok az arcába. Egy pillanatra
kikerekednek a szemei, mielőtt szégyellősen lesüti őket. Nem véletlen, hogy így
fogalmaztam. Annak idején ő volt az, aki megdugott engem. Bár ezt nem szeretem
így kimondani, még magamban sem. Nem engem. A kölyköt. Olyan távolinak tűnik
már, mintha nem is rólam lenne szó, mintha csak kívülről néztem volna egy párocskát
akkor éjjel. Aztán persze a párocska kevésbé elvarázsolt tagja nyomtalanul
eltűnt, hiába kereste a kölyök napokig, nevetségessé téve magát vele. És azután
soha többet nem szolgáltatta ki magát senkinek. Na, ez már én vagyok. Aki nem
adja be a derekát. – Jó a segged. Mi a neved? – kérdem félvállról, továbbra is
azt tettetve, hogy fogalmam sincs, kicsoda, majd az utcát fürkészve elfordítom
a fejem. Mintha egyáltalán nem is érdekelne a válasz.
-
Én…
én… – hebegi.
Visszanézek rá, és kérdőn felhúzom a
szemöldököm. Halványan megcsóválja a fejét, és hátrébb lép egy arasznyit.
Másodpercek kérdése, és elmenekül. Nem erre a Harryre számított, az már biztos.
-
Végül
is, nem fontos a neved – vonok vállat.
Fülig elpirul, én pedig magamban már a
földön fetrengek a röhögéstől. Mitől lett ilyen szégyellős? Valaki jól elbánt
vele? Kegyetlen a sors, mi?
Még mielőtt elszaladna, eljátszom, hogy
leesik a tantusz. A homlokomhoz kapok, és színpadiasan felkiáltok.
-
Ó,
várj csak! Téged ismerlek! – egy pillanatra szende mosolyra húzódnak az ajkai.
Hát mégis megvan még az a mosoly. Továbbra is csak nevetnem kell magamban, mert
én már tudom, hogy túl jó vagyok abban, hogy lehervasszam azt a kis cukiságot.
Még mielőtt megszólalna, gyorsan folytatom a mondandómat. – Ja, pár éve dugtunk
már – bólogatok. – Akkor felejtsd el, hacsak nem volt valami őrült jó numera –
márpedig egyáltalán nem rémlenek a részletek –, nem szoktam elmenni kétszer
ugyanazzal a sráccal… – vonom meg a vállam újra, aztán amikor csak áll a
sokktól bénultan, és egy szót sem bír kinyögni, összevonom a szemöldököm. –
Vagy te nem is emlékszel rám? – vetem oda, és nézek körül színlelt
türelmetlenséggel, mintha várnék valakit. – Akkor te sem az a típus vagy, aki
egy kezén meg tudja számolni, hány pasival volt életében! – nevetek fel.
Lekurváztam? Le én! Nem is annyira
diszkréten.
-
Persze,
hogy emlékszem rád, Harry. Hogy kérdezhetsz ilyet? – szólal meg végre úgy, hogy
abból értelmes mondat kerekedjen. Tetemes idő kellett hozzá. El kell ismernem,
pusztán a hangjával még mindig simán hazavihetne bármilyen tapasztalatlan
tizenhat évest. Ha még a mosolyát is mellédobja, megvan a hű szolgája az
estére.
-
Még
a nevemet is tudod? – nevetek fel gúnyosan, és visszafordítom felé a fejem, az
arcát tanulmányozva. – Bocs, én a tiédre nem emlékszem. Ritkán jegyzek meg
neveket – hazudom szemrebbenés nélkül. – Na, menj, az ikertesómat várom. Nincs
kedvem magyarázkodni a kis nyominak, hogy ki vagy.
-
Louis
a nevem. Van egy ikertestvéred? Nem is tudtam – húzza fel meglepetten a
szemöldökeit. A szikrázó kék szemei elkerekednek, és olyan ártatlanul néz rám,
mintha nem lettem volna még elég bunkó ahhoz, hogy el akarjon húzni innen. Mit
keres még mindig itt?
-
Miért,
van olyan, amit tudsz rólam? Esetleg a farkam méretét. Egyszer találkoztunk,
dugtunk, és ennyi. Nekem nem rémlik ennél több – felelek ingerülten, hogy
lépjen már le, mielőtt kidobom a taccsot. Vagy bármi mással elárulom magam.
Azt, hogy halálosan ideges vagyok, és hogy fogalmam sincs, ezt leszámítva miért
remeg a gyomrom, mintha megint tizenhat lennék.
-
Azért
beszélgettünk is… Akkor nem voltál ilyen mogorva. Haragszol rám valamiért? –
dugja végre a helyzethez illő nyugtalansággal zsebre a kezeit.
-
Mi
van?! Hagyjál már lógva! Alig emlékszem rád! Kopj le inkább – vetem oda,
miközben a kezemmel hessegetem arrébb. Hátat fordítok, és előhúzom a telefonom
a zsebemből. Úgy teszek, mintha tárcsáznék, aztán a fülemhez emelem, és dühösen
szólok bele. – Marcel! Hol a faszban vagy? Megígértem anyának, hogy elviszlek,
ha már ilyen kis nyominger vagy, hogy még kocsit vezetni sem tudsz, de ez nem
jelenti azt, hogy órákat várok rád! Van öt perced, baszki! Nem állok tovább itt
a sarkon, mint egy kurva!
A szemem sarkából látom, ahogy néhány
másodperces döbbent mozdulatlanság után megsemmisülten elkullog.
Fellélegezhetek végre. Ez a kis közjáték nem volt betervezve. Bár úgy érzem,
jól sikerült. Nincs kétség, rögtönzésben is jó vagyok!
Vajon az anyjáékhoz költözött vissza? Azt
még öt évvel ezelőtt kinyomoztam, hol lakott. Egyáltalán miért jött haza? Csak
annyit tudok, hogy egyetemre járt. Hogy hova, vagy mit tanult, arról fogalmam
sincs. Amikor megtudtam, hogy évekre lelépett, már nem láttam értelmét tovább
égetni magamat azzal, hogy kérdezősködök utána. Mindenesetre holnap a szülei
házánál kell kezdenem a napom. Ki kell derítenem mindent, nem ugorhatok bele
csak úgy egy színdarabba, minden információ nélkül. Ma pedig még be kell
avatnom Zayn-t. Bár a legjobb haverom, mégsem szívesen osztok meg vele
részleteket a múltról. Utálom a kárörvendő vigyorát. De kell egy szövetséges,
és ő jó az ilyesmiben. Majd a lehető legminimálisabb infót kapja csak meg.
Louis’s POV
Igyekszem minél gyorsabban felkaparni az
állam az aszfaltról, és megszaporázni lépteim a parkoló irányába.
Végre sikerül összeszedni magam annyira,
hogy képes vagyok helyváltoztató mozgásra. Néhány pillanattal ezelőtt ez még
kétséges volt. Ő csak megforgatja a szemeit, de azt hiszem, különösebben nem
foglalkoztatja se a jelenlétem, se a távozásom.
Gyorsan elrejtőzöm a kocsimba a
megmagyarázhatatlanul rám törő, soha eddig nem érzett kisebbségérzetemmel
együtt, de valamiért képtelen vagyok elindulni. Hirtelen felfognom sem egyszerű
a történteket, így megpróbálom képkockánként visszajátszani magamban, mint egy
filmet, ahol olyan gyorsan követték egymást az események, hogy lemaradtam egy
körrel. Az elém táruló jelenet annyira meglepett, hogy úgy nyökögtem, mint egy
szűzlány, ami finoman szólva sem túlságosan jellemző rám.
Ez biztosan ugyanaz a Harry, akire én
emlékszem? Lehetetlen. Őt annak idején inkább én tudtam hasonlóan zavarba
hozni. És egy ikertestvér? Látatlanban inkább arra fogadnék, hogy ő az eddig
nem ismert iker. A Harry, akit én ismertem, kedves volt és mosolygós.
Képtelenség, hogy valaki ennyire megváltozzon mindössze öt év elteltével. Vagy
mégsem? Létezhet olyan dolog, ami teljesen megfoszt valakit a pozitív
személyiségjegyeitől? Kétségbeejtő a gondolat.
Inkább csak megrázom magam, beizzítom a
motort, és a hatalmasra hízott döbbenetemmel az anyósülésen, kikanyarodok a
forgalomba. Otthon megpróbálok a saját dolgaimra koncentrálni, kiűzni őt, és a
megvető pillantásait a fejemből, de nem sok sikerrel. Valahogy mindig itt
motoszkál bennem, és nem hagy nyugodni Harry rejtélyes változásának a
gondolata.
Bár nagyon bíztam benne, másnap sem sokkal
könnyebb felfognom a történteket. Még az is megfordul a fejemben, hogy
megemlítem itthon a Styles családot, hátha van olyan, aki véletlenül ismeri
őket. Ugyanabba a gimibe jártunk, talán épp azért, mert ők is valahol a
közelben laknak. Az ötletet viszont hamar elvetem. Mi van, ha tényleg így van?
Akkor jobb, ha nem vonom ebbe bele a családot. Csak kérdezősködnének, esetleg
visszajuthat az ő családjához, hogy ismerjük egymást, neki pedig egyértelmű
lenne, hogy kutakodtam utána, az meg kicsit sem hiányzik.
Talán inkább az egészet el kellene
engednem a fenébe. Foglalkoznom sem szabadna vele. Mégis miért kavart fel
ennyire? Rég volt, és csak egyetlen este. Csupán néhány óra. Annyi ilyen volt
előtte, ezek szerint ez sem volt több, mint aminek kívülről látszott.
Ideje inkább készülődnöm, mert így is
késni fogok a megbeszélt találkáról. Niall-t ismerve, már a lefixált helyünkön
ücsörög egy üveg sörrel a kezében, és úgy negyven másodpercenként az órájára
pillant, mintha már ezer év telt volna el, mióta ott ül és rám vár. Ezt magam
elé képzelve mosolyognom kell, rögtön utána viszont felhorkannom. Ki tudja,
talán történt itt valami, amitől az egész város egy alternatív univerzumba
csöppent, és mindenki kifordult önmagából. Niall pedig késni fog, mint én.
Ebben reménykedve taposok végül a
gázpedálra, miután a tükörben már képtelen vagyok ennél vállalhatóbb képet
varázsolni magamra.
-
Hé,
haver – üdvözöl fél lábbal lelépve a bárszékről, aztán vissza is ül. Hát, úgy
fest az univerzumunk a régi. Akkor mégiscsak Harry-vel kellett valaminek
történnie. Próbálom elnyomni magamban, de egyre több kérdést vet fel bennem ez
a dolog. Újra és újra előtör belőlem az értetlenség.
-
Bocs
a késésért – mentegetőzöm, és én is kikérek a pultból egy sört, majd
visszatérek a rég nem látott szőkeséghez. – Na mesélj, miről maradtam le?
-
Apám…
Miről nem? – nevet fel önfeledten, ami engem is feldob, így ha akarom, ha nem,
kénytelen vagyok követni a példáját. – Ez a délután nem elég hozzá, hogy
elmeséljem.
-
Ne
csigázz – húzom fel a szemöldököm, és beleiszom a sörömbe. Közben észrevétlenül
körbenézek a pubban, hátha van itt más ismerős is, de semmi. Hol az a sok régi
cimbora, akik akkoriban megtöltötték ezeket a helyeket? Képtelenség volt úgy
végigmenni a környéken, és annak alkohollal rendelkező itatóhelyein, hogy ne
botolj valami ismerősbe.
-
Inkább
te mesélj – löki meg a karom. – Mi a fenéért jöttél ide vissza?
-
Hosszú
történet – sóhajtok fel, és nem csak azért, hogy színpadiasan kéressem magam.
Tényleg eszem ágában sincs beszélni róla. Na meg már egész más is aggaszt,
amiről viszont szívesen beszélnék valakivel, de azt hiszem egy ilyen jellegű
beszélgetéshez még nem jött el a megfelelő alkalom.
-
Van
időnk nem?
Egészen barátságosan néz rám. Már nincs a
tekintetében az a gyerekes csillogás, amiből pontosan tudod, hogy csak a balhén
jár az esze. Niall ugyanolyan zűrös kölyök volt mint mi, de mindent megúszott,
mert igazi stréber feje volt. Állandóan meg tudta dumálni a tanárokat, hogy őt
csak belerángattuk a botrányos dolgainkba. Pedig mondanom sem kell, elég
sokszor volt ő az értelmi szerzője a szóban forgó balhéknak.
-
Á,
szóra sem érdemes… – legyintek. – Szerelmi dráma.
-
Vagy
úgy! – mosolyodik el, de nem érzéketlenül. Nahát, úgy tűnik Niall tényleg
felnőtt. Ezt mondjuk nehezemre esik elhinni, de legyen. Kicsit még idegen és
vicces, de elfogadtam. – Az sose egyszerű. A csaj meg majd talál jobbat is.
Nagyot nevet a vigasztaló poénján, de nem
bírom ki, én is elmosolyodom, mert az pozitív tény, hogy így még senki sem
próbált felvidítani.
-
Haha
– húzom el a szám, és újra alkoholba fojtom azt az apró fájdalmat, ami végigfut
a testem összes idegrostján, felhorzsolva minden sebet, amivel már kezdtem
megtanulni együtt élni. Tudom én, hogy Niall nem akart bántani ezzel, rá nem is
haragszom. Hálás vagyok, amiért próbál feldobni. Magamat utálom, amiért még
mindig ilyen szarul vagyok, ha eszembe jut ő – akiről azt gondoltam a nagy Ő
lehet –, hol tarthatnánk most, és hogy mennyi időt pazaroltam el rá a fiatalságomból.
-
Fel
a fejjel – paskolja meg a vállam. – Na, és mi szél hozott épp a régi sulinkba?
Annak idején sok tervet szövögettünk erről.
-
Ne
bízd el magad, nem miattad – öltöm ki a nyelvem, ő pedig mint a legjobb
közönség, nevetésben tör ki. – Egyébként fogalmam sincs, csak úgy jött az
ötlet, hogy miért ne. Érdekes lenne.
-
És
az is lesz. A diri már fél lábbal a sírban. Mármint én nagyon bírom az öreget,
főnöknek sokkal jobb, mint diákként igazgatónak, de ha választások lesznek, hát
rám számíthat a nép!
-
Indulnál?
– esik le az állam, mert még soha nem hallottam huszonéves iskolaigazgatóról. Bár
az is lehet, hogy csak viccel. Soha nem tudtam, mikor szórakozik, olyan póker
arccal csinálta, talán ez mára csak tovább fejlődött.
-
Naná,
szóval rám kell majd voksolnod.
-
Nyilván,
Niall góré – pillantok rá, de cseppet sem veszem komolyan. Aztán a falon lévő
hatalmas órára nézek. Nem akarom őt lerázni, de ma még el szeretnék ugrani a
könyvtárba. – Na és a csajok? Sikerült elkapnod valakit?
-
Menyasszonyom
van.
-
Hoppá
– felejtek el mindent, és az állam megint a padlón landol. Akár köthetnék rá
egy pórázt, és ott is hagyhatnám. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy párszor
még fújkodhatom róla a port a közeljövőben. – Mesélj.
-
Nem
ismered. Legalábbis remélem – húzza fel az egyik szemöldökét játékosan. Én csak
védekezőn magam elé emelem a kezeimet. Haver, ha tudnád mennyire esélytelen! Ennek
a vallomásnak viszont még nincs itt az ideje. – Közös színjátszó körbe jártunk
a gimi után. Kavarni kezdtünk, összeköltöztünk, aztán megkértem. Semmi
bonyolult love sztori.
-
Mikor
lesz az esküvő?
-
Majd
csak jövő nyáron.
-
Nos,
gratulálok, barátom! – koccintom a sörösüvegem az övének, és mindketten iszunk
erre. Nem vagyok rá féltékeny, de azért itt minden egészséges lelkületű ember
elgondolkodna a saját kilátásain. Persze azt már a gimiben is tudtam, hogy az
én jövőm soha nem lesz olyan könnycseppeket a szemek sarkába csalogató fajta,
mint bárki másnak a környéken, de azért én sem akarok életem végéig csak
egyéjszakásokat.
Beszélgetünk még úgy egy órát, de ennél
már csak jelentéktelenebb dolgokról. Feldob néhány szaftos pletykát régi
osztálytársakról, például, hogy a régi barátnőm, akivel
negyedikben jártam, most épp kitől vár gyereket – ami megjegyzem kicsit sem lep
meg, és még annyira sem érdekel, csak mosolygom rajta –, aztán ő is jelzi, hogy
még dolga van. A könyvtárba indulok, de előbb hazadobom Niall-t. Nem ázott el
teljesen, de azért egy kis támogatás nem árt neki a kocsiig. Még mindig nem
bírja az alkoholt.
A szavam is eláll, mikor belépek ebbe a
könyvmúzeumba. Most olyan vagyok, mint egy kisgyerek a karácsonyfa körül. Vagy
még inkább egy végtelen legóüzletben. Vagy csak mint Louis egy sokkal jobb
könyvtárban, mint amire számított. Három emeletes, és irodalom könyvek, amíg a
szem ellát. Sérelmezem, hogy az európai szerzőket szinte nem is említi az
iskolai tankönyv, pedig én semmiképp sem hagynám ki őket. A világirodalom
legnagyobb alakjai – bármilyen fájdalmas is ezt tudomásul vennünk –, nem
amerikaiak voltak. Van itt minden, mi szem s szájnak ingere.
Nem értem, a nyugati oktatás hogyan
elégedhet meg azzal a korlátozott tanrenddel, ami az iskoláinkra jellemző. Én
ezzel nem vagyok hajlandó azonosulni. Ha utálni is fognak érte – és valószínűleg
fognak, ami viszont egy cseppet sem érdekel, sőt talán egy kicsit még élvezem
is ezt a fajta hatalmat –, az én diákjaim akkor is tanulni fognak többek közt a
francia és orosz irodalomról.
Magamban fortyogva ölelek át legalább tíz
különböző könyvet, és azokkal kezdek el vakon masírozni a legközelebbi üres
asztalhoz, hogy átböngészhessem őket.
Szia!
VálaszTörlésKomolyan OROSZ irodalom????? Eddig szerettem Lou-t, ezután is fogom, de ááááááá! Hál Istennek nem a tanárom! (Más perspektívában ...taníthatna. ;);) )
Most csak disznó vagyok és olvasok! De jönnek a nagyok (Hallod Andim!XDD) és írnak azok!
Nem ígérem a hétre, de igyekszem pótolni a már-már listaméretűvé magukat kinövő restanciáimat!
Ütős rész lett, de Harry mennyire az arcocskájára fog esni!!! Ugye????XDDD (Gonoszsággal csak mértékkel please!!!!)
Köszi, Gyöngyi
Szia!
TörlésHát valahogy ez jött a szánkra... nemtom hogy lett orosz irodalom :D
Hagyd csak a restanciáid, most csak élvezkedj egyet Amsterdamban.. aztán áradozzz ;P
Pusziii!
Sziasztok!
VálaszTörlésTetszett, ez egyertelmu, de varom mar mikor jobban beindul majd a sztori! <3
Niallt imadom, remelem sokat szerepeltetitek benne, es Zaynt is! ;)
Kivancsian varom a tobbi reszt is! Koszonom! <3
Puszi, D.
Szia!
TörlésIgyekszünk! Lesznek még a fiúk.. sőt, elárulom, hogy később Liam is megjelenik majd :)
Köszönjük, hogy írtál! Puszi!
Most mi bajod van az orosz irodalommal Gyöngyöm? Remekül lehet rajta aludni órán! Bár ha Lou lenne a tanárom nekem bármit taníthatna,csak beszéljen még!
VálaszTörlésSziasztok lányok! Felcsillant a szemem mikor láttam, hogy frissítettetek.
Még egyenlőre Harry a nem szeretem tartományban van nálam.
Ha elgondolkodom, hogy mi lehet itt később... Fura így látni Harryt,ilyen bunkónak, flegmának.
A fejébe vett bosszú miatt nehogy átessen a ló túloldalára.
Csak egy kérdés ❓ Most akkor Niall nem is tudja, hogy Louis meleg?
Hmm.. érdekes.
Még nagyon az elején vagyunk, úgyhogy még egyenlőre nincs kialakult véleményem.
Fogalmam sincs merre mentek el a sztoriban,de nagyon kíváncsi vagyok. Őrülten várom a kövi részt!
Apropó .. Ikertesó? és Marcel?
Jesszonpepi!! 😂 😂
Puszcsi 😘 😘 😘
Szia!
TörlésHarry kicsit túlzásba viszi a dolgokat. Egy idő után majd rájön. Vagy nem, és akkor koppan nagyot ;)
Nem, Niall nem tudja. Csak kevesen tudják. Remek konfliktusforrás :D
Sietünk vele! Köszi, hogy itt vagy! Puszi!
Nekem már most is nagyon tetszik!!! Carmentől még nem olvastam semmit de fogok. Sophie-Anne oldalát olvasom és szeretem de Carmen te is nagyon jól írsz. Jó ötlet volt együtt írni. Izgalmasan indul sok titokkal!!! Nagyon várom a folytatást!!!
VálaszTörlésSzia! Köszönöm szépen! Örülök, hogy Sophie-nak köszönhetően idetaláltál :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésEz a rész csak még kíváncsibbá tett azzal kapcsolatban, hogy vajon mi lesz a folytatásban :) Harry stílusa furcsa... de megértem. Úgy tűnik, Louis nagyon összetörte, ráadásul még nem is igazán ismerik egymást. Szerintem ha leülnének beszélgetni, nagyon sok dolog napvilágra kerülne, és kiderülne, hogy talán Lou sem olyan rossz. Merthogy nem tűnik annak... nem tudom, milyen volt ezelőtt, talán az élet kicseszett vele, és csak ezért változott meg... egyelőre még csak találgathatunk :D
Mivel az első részhez nem írtam, itt szeretném elmondani, hogy mennyire jó ötlet együtt írnotok. Kicsit hasonlít a stílusotok, de pont annyira eltérő, hogy a karaktercseréknél érezhető legyen a változás. Kíváncsian várom a folytatást, és köszönöm a bizalmat :) Puszi!
Szia!
TörlésAz jó, ha kíváncsivá tesz. Egyelőre mi sem tudjuk, mi lesz, képlékeny az egész, csak egy alapötlet volt, aztán írjuk, ami jön... :D
Nem csak a stílusunk hasonlít, sok minden más is, írásban is ugyanolyan kiborítóak vagyunk... lennénk... ha nem lennénk egyformák :D Mi is köszönjük az előolvasást! :)
Puszi!
Valószínűleg azért érzed ezt, HDawn, mert mi egy ember vagyunk, csak más idősíkból származunk. :D Legalábbis eddig ebben állapodtunk meg.
TörlésJó látni, hogy mindenkiben ennyi kérdést vet fel a dolog, és tetszik amit olvastok. :) Alig várom, hogy a kérdőjeleket pontokra cseréljük. :)
Puszi mindenkinek!
Szerintem nyilvánosság előtt maradjunk annyiban, hogy te vagy a hugim. Ne kockáztassuk, hogy őrültnek higgyenek... XD
TörlésSzia!
VálaszTörlésMegvolt, de meg ám az élvezkedés! XDDD
De most is azt teszem éppen! (fülig érő, arcot ketté metsző vigyor...Joker megirigyelné. XDDD)
Mint feltűnt újraolvasok, és törlesztésbe kezdtem. ♥ (Inkább Nektek, mint az OTP-nek. XDD)
Ez egy kis kiegészítése az előzőnek....
Hihetetlen, hogy úgy faragtatok egy kőbunkót Harryből, hogy közben cuki maradt......hosszú-hosszú sorokon át élvezhetjük a .....hümmmm...igen kemény és arrogáns StylesBunkóStylest XDDD (bocsi) de utána egy rövidke hányós mondat és azért megcsillan a "régi", vagy csak szerintünk, a jelenhez közelebb álló, Harry jellem. Mondtam már, hogy nagyon bejön a humorotok??? Már az első pár mondaton jót mosolyogtam. Ez a "trágár", csípős (farokméret), szókimondó stílus. ♥♥♥ Felsorolhatnék Lou és Niall mondataiból is jó párat!
Hihetetlen amúgy, hogy ezt ketten írjátok, és csak most kezdtétek a közös munkát, annyira egymásra hangolt, összecsiszolt, passzoló a stílusotok. Hihetetlen, iker írók vagytok! (Több értelemben. XDDD) (Én meg flúgos!!!)
Ja és Marcel XDDDDDDD oda meg vissza vagyok, hogy ide látogat......hallom a fülemben ahogy a klipben kikiabálnak neki...ő meg beszerencsétlenkedi magát! XDDD
Na repülök is tovább....PUSSSSZZZZAANTÁÁÁÁÁÁS!
Gyö
Kösziii! Ennek nagyon örülök, hogy így látod, hogy összepasszolunk, mi is így érezzük. Sőt ennél sokkal betegebb elméleteink is vannak a kettőnk közti misztikus kapcsolatról.... XD
TörlésJa még valami...bocsi..!!:):):)
VálaszTörlésEz egy USA-ban játszódó, történő cselekményeket elmesélő mű???
Az Oregon államban található Portland-ben???
Mert ha igen akkor azt azért nem teljesen értem miért kapott a hely egy amolyan, amerikai poros kisváros feelinget. Vagy csak Én érzem így???
Portland erős túlzással sem nevezhető annak, sem nem kicsi, sem nem poros....ÓRIÁSI város és szép parkos.
A következő mi lesz???
Harrynek merevedési zavara van, Lou farka meg mikroszkopikus méretű???? XDDDDD
Ha ez akár igaz is, és Ti tudjátok Én NEM AKAROM TUDNI!!!!! Köszönöm maradok a gigászi FarokLand-ban az elmém földjén!
Na viccet félretéve...jó csak pár cm-rel arrébb.
Valamiért a reakciók, a várost illető jelzőkből erre lehet következtetni.
Gyö
Ugye jobb volt Nektek nélkülem....XDDDD (sátáni kacaj)
TörlésNem volt jobb nélküled! Hova gondolsz?! XDDD
TörlésIgen, pontosan az a Portland. Sophie egy fél napot guglizott, mire kitalálta, hol játszódjon :D Olyan várost akartunk, ami nem egy többmilliós metropolisz, de azért mégis elég nagy ahhoz, hogy ne ismerje egymást mindenki, el lehessen vegyülni :)