Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2018. március 13., kedd

Az ikertestvér (2.fejezet)

Helló! 

Nem ígérem, hogy mindig így lesz, de eleinte talán sikerül tartanunk a heti frissítést.
Ne kíméljetek, minden véleményre kíváncsiak vagyunk! :)

Kellemes olvasást! Puszik!





2. fejezet

Harry’s POV

Jó, hogy nem üt el a kis köcsög. Van fék a kocsin, nem a dudára kell rátenyerelni! Lehajolok, belesek a vezető oldalra, és felmutatom neki a középső ujjam. Ha lehúzza az ablakot, és elkezd magyarázni nekem, tuti kirángatom rajta. De csak magában szitkozódik, aztán rátapos a gázra, és elhúz innen. Tessék. A gázt tudja, hogy kell nyomni. A féket is ideje lenne megismernie.
Előhúzom a telefonom, hogy még egyszer megnézzem a pontos címet, ahonnan el kell hoznom valamit anyámnak. Nincs kedvem túl sokáig itt bolyongani. Túlságosan közel vagyok a régi sulimhoz, még a végén összefutok egy tanárral, és hallgathatom a megjegyzéseit, amiért hiába is taszigáltak kollektíven, nem mentem főiskolára.
Nem mondom, hogy mostanra nem bántam meg. De persze ezt senkinek sem mondanám a szemébe nyíltan. Nem is annyira a tanulás miatt, hogy “legyen belőlem valaki”, inkább a távolság és a kolesz miatt. Ahogy hallom egy-egy régi havertól, a fősulin vannak a legőrültebb bulik. Azt hiszem, jól ellettem volna ott. Fogalmam sincs, miért ragaszkodtam ehhez a porfészekhez ennyire. Bár valószínűleg nem az “édes otthon” érzés tartott vissza, inkább csak az, hogy nekem senki ne mondja meg, mit kellene csinálnom. Mert ha bárki is megpróbálja, ziher hogy az ellenkezőjét fogom tenni. És persze így is lett. Elcsesztem az életem, éppen azért, mert mindenki rá akart venni, hogy ne csesszem el.
-       Ööö… szia… – lép oda hozzám valaki váratlanul.
Egy pillanatra megütközöm. Fel sem kell nézzek rá, pontosan tudom, ki áll előttem, már csak a hangjából is. Hogyne ismerném fel? Öt éve kísért ez a hang.
Nem hiszem el, hogy huszonnégy órán belül már másodszor futunk össze! Mintha egy kis faluban élnénk. Valaki odafent nagyon szeretné már, hogy kiéljem magamat rajta…
Gyorsan össze kell kapnom a gondolataimat, és a terveimmel párhuzamban lökni neki valami dumát, aztán gyorsan lerázni, különben cseszhetem a bosszúmat. Az adrenalin rendesen felturbózza a pulzusomat, úgy érzem, mindjárt kiugrik a szívem a torkomon.
-       Mit akarsz? – nézek végig rajta szemérmetlenül, és a zsebembe csúsztatom a telefonom. Nem nézem túl feltűnően az arcát, nehogy bíztatásnak vegye, esetleg azt higgye felismertem, de az rögtön feltűnik, hogy egy fokkal jobban néz most ki napfénynél, mint tegnap a félhomályban. A szakállát is megnyirbálta, a savanyú képe is vidámabb talán egy kicsit. A hátrafésült haját… hát, azt meg jól összekócolnám! De még így is csak árnyéka annak a srácnak, aki könnyűszerrel elcsábított. Oldalra hajolok, hogy a lehető legfeltűnőbben leellenőrizzem a fenekét, sőt rajta is felejtem a szemeimet, és elismerő vigyorra húzom az ajkaim. – A ma estém foglalt. Holnap megdughatlak, ha akarod – vetem oda önelégülten, és szemtelenül vigyorgok az arcába. Egy pillanatra kikerekednek a szemei, mielőtt szégyellősen lesüti őket. Nem véletlen, hogy így fogalmaztam. Annak idején ő volt az, aki megdugott engem. Bár ezt nem szeretem így kimondani, még magamban sem. Nem engem. A kölyköt. Olyan távolinak tűnik már, mintha nem is rólam lenne szó, mintha csak kívülről néztem volna egy párocskát akkor éjjel. Aztán persze a párocska kevésbé elvarázsolt tagja nyomtalanul eltűnt, hiába kereste a kölyök napokig, nevetségessé téve magát vele. És azután soha többet nem szolgáltatta ki magát senkinek. Na, ez már én vagyok. Aki nem adja be a derekát. – Jó a segged. Mi a neved? – kérdem félvállról, továbbra is azt tettetve, hogy fogalmam sincs, kicsoda, majd az utcát fürkészve elfordítom a fejem. Mintha egyáltalán nem is érdekelne a válasz.
-       Én… én… – hebegi.
Visszanézek rá, és kérdőn felhúzom a szemöldököm. Halványan megcsóválja a fejét, és hátrébb lép egy arasznyit. Másodpercek kérdése, és elmenekül. Nem erre a Harryre számított, az már biztos.
-       Végül is, nem fontos a neved – vonok vállat.
Fülig elpirul, én pedig magamban már a földön fetrengek a röhögéstől. Mitől lett ilyen szégyellős? Valaki jól elbánt vele? Kegyetlen a sors, mi?
Még mielőtt elszaladna, eljátszom, hogy leesik a tantusz. A homlokomhoz kapok, és színpadiasan felkiáltok.
-       Ó, várj csak! Téged ismerlek! – egy pillanatra szende mosolyra húzódnak az ajkai. Hát mégis megvan még az a mosoly. Továbbra is csak nevetnem kell magamban, mert én már tudom, hogy túl jó vagyok abban, hogy lehervasszam azt a kis cukiságot. Még mielőtt megszólalna, gyorsan folytatom a mondandómat. – Ja, pár éve dugtunk már – bólogatok. – Akkor felejtsd el, hacsak nem volt valami őrült jó numera – márpedig egyáltalán nem rémlenek a részletek –, nem szoktam elmenni kétszer ugyanazzal a sráccal… – vonom meg a vállam újra, aztán amikor csak áll a sokktól bénultan, és egy szót sem bír kinyögni, összevonom a szemöldököm. – Vagy te nem is emlékszel rám? – vetem oda, és nézek körül színlelt türelmetlenséggel, mintha várnék valakit. – Akkor te sem az a típus vagy, aki egy kezén meg tudja számolni, hány pasival volt életében! – nevetek fel.
Lekurváztam? Le én! Nem is annyira diszkréten.
-       Persze, hogy emlékszem rád, Harry. Hogy kérdezhetsz ilyet? – szólal meg végre úgy, hogy abból értelmes mondat kerekedjen. Tetemes idő kellett hozzá. El kell ismernem, pusztán a hangjával még mindig simán hazavihetne bármilyen tapasztalatlan tizenhat évest. Ha még a mosolyát is mellédobja, megvan a hű szolgája az estére.
-       Még a nevemet is tudod? – nevetek fel gúnyosan, és visszafordítom felé a fejem, az arcát tanulmányozva. – Bocs, én a tiédre nem emlékszem. Ritkán jegyzek meg neveket – hazudom szemrebbenés nélkül. – Na, menj, az ikertesómat várom. Nincs kedvem magyarázkodni a kis nyominak, hogy ki vagy.
-       Louis a nevem. Van egy ikertestvéred? Nem is tudtam – húzza fel meglepetten a szemöldökeit. A szikrázó kék szemei elkerekednek, és olyan ártatlanul néz rám, mintha nem lettem volna még elég bunkó ahhoz, hogy el akarjon húzni innen. Mit keres még mindig itt?
-       Miért, van olyan, amit tudsz rólam? Esetleg a farkam méretét. Egyszer találkoztunk, dugtunk, és ennyi. Nekem nem rémlik ennél több – felelek ingerülten, hogy lépjen már le, mielőtt kidobom a taccsot. Vagy bármi mással elárulom magam. Azt, hogy halálosan ideges vagyok, és hogy fogalmam sincs, ezt leszámítva miért remeg a gyomrom, mintha megint tizenhat lennék.
-       Azért beszélgettünk is… Akkor nem voltál ilyen mogorva. Haragszol rám valamiért? – dugja végre a helyzethez illő nyugtalansággal zsebre a kezeit.
-       Mi van?! Hagyjál már lógva! Alig emlékszem rád! Kopj le inkább – vetem oda, miközben a kezemmel hessegetem arrébb. Hátat fordítok, és előhúzom a telefonom a zsebemből. Úgy teszek, mintha tárcsáznék, aztán a fülemhez emelem, és dühösen szólok bele. – Marcel! Hol a faszban vagy? Megígértem anyának, hogy elviszlek, ha már ilyen kis nyominger vagy, hogy még kocsit vezetni sem tudsz, de ez nem jelenti azt, hogy órákat várok rád! Van öt perced, baszki! Nem állok tovább itt a sarkon, mint egy kurva!
A szemem sarkából látom, ahogy néhány másodperces döbbent mozdulatlanság után megsemmisülten elkullog. Fellélegezhetek végre. Ez a kis közjáték nem volt betervezve. Bár úgy érzem, jól sikerült. Nincs kétség, rögtönzésben is jó vagyok!
Vajon az anyjáékhoz költözött vissza? Azt még öt évvel ezelőtt kinyomoztam, hol lakott. Egyáltalán miért jött haza? Csak annyit tudok, hogy egyetemre járt. Hogy hova, vagy mit tanult, arról fogalmam sincs. Amikor megtudtam, hogy évekre lelépett, már nem láttam értelmét tovább égetni magamat azzal, hogy kérdezősködök utána. Mindenesetre holnap a szülei házánál kell kezdenem a napom. Ki kell derítenem mindent, nem ugorhatok bele csak úgy egy színdarabba, minden információ nélkül. Ma pedig még be kell avatnom Zayn-t. Bár a legjobb haverom, mégsem szívesen osztok meg vele részleteket a múltról. Utálom a kárörvendő vigyorát. De kell egy szövetséges, és ő jó az ilyesmiben. Majd a lehető legminimálisabb infót kapja csak meg.


Louis’s POV

Igyekszem minél gyorsabban felkaparni az állam az aszfaltról, és megszaporázni lépteim a parkoló irányába.
Végre sikerül összeszedni magam annyira, hogy képes vagyok helyváltoztató mozgásra. Néhány pillanattal ezelőtt ez még kétséges volt. Ő csak megforgatja a szemeit, de azt hiszem, különösebben nem foglalkoztatja se a jelenlétem, se a távozásom.
Gyorsan elrejtőzöm a kocsimba a megmagyarázhatatlanul rám törő, soha eddig nem érzett kisebbségérzetemmel együtt, de valamiért képtelen vagyok elindulni. Hirtelen felfognom sem egyszerű a történteket, így megpróbálom képkockánként visszajátszani magamban, mint egy filmet, ahol olyan gyorsan követték egymást az események, hogy lemaradtam egy körrel. Az elém táruló jelenet annyira meglepett, hogy úgy nyökögtem, mint egy szűzlány, ami finoman szólva sem túlságosan jellemző rám.  
Ez biztosan ugyanaz a Harry, akire én emlékszem? Lehetetlen. Őt annak idején inkább én tudtam hasonlóan zavarba hozni. És egy ikertestvér? Látatlanban inkább arra fogadnék, hogy ő az eddig nem ismert iker. A Harry, akit én ismertem, kedves volt és mosolygós. Képtelenség, hogy valaki ennyire megváltozzon mindössze öt év elteltével. Vagy mégsem? Létezhet olyan dolog, ami teljesen megfoszt valakit a pozitív személyiségjegyeitől? Kétségbeejtő a gondolat.
Inkább csak megrázom magam, beizzítom a motort, és a hatalmasra hízott döbbenetemmel az anyósülésen, kikanyarodok a forgalomba. Otthon megpróbálok a saját dolgaimra koncentrálni, kiűzni őt, és a megvető pillantásait a fejemből, de nem sok sikerrel. Valahogy mindig itt motoszkál bennem, és nem hagy nyugodni Harry rejtélyes változásának a gondolata.
Bár nagyon bíztam benne, másnap sem sokkal könnyebb felfognom a történteket. Még az is megfordul a fejemben, hogy megemlítem itthon a Styles családot, hátha van olyan, aki véletlenül ismeri őket. Ugyanabba a gimibe jártunk, talán épp azért, mert ők is valahol a közelben laknak. Az ötletet viszont hamar elvetem. Mi van, ha tényleg így van? Akkor jobb, ha nem vonom ebbe bele a családot. Csak kérdezősködnének, esetleg visszajuthat az ő családjához, hogy ismerjük egymást, neki pedig egyértelmű lenne, hogy kutakodtam utána, az meg kicsit sem hiányzik.
Talán inkább az egészet el kellene engednem a fenébe. Foglalkoznom sem szabadna vele. Mégis miért kavart fel ennyire? Rég volt, és csak egyetlen este. Csupán néhány óra. Annyi ilyen volt előtte, ezek szerint ez sem volt több, mint aminek kívülről látszott.
Ideje inkább készülődnöm, mert így is késni fogok a megbeszélt találkáról. Niall-t ismerve, már a lefixált helyünkön ücsörög egy üveg sörrel a kezében, és úgy negyven másodpercenként az órájára pillant, mintha már ezer év telt volna el, mióta ott ül és rám vár. Ezt magam elé képzelve mosolyognom kell, rögtön utána viszont felhorkannom. Ki tudja, talán történt itt valami, amitől az egész város egy alternatív univerzumba csöppent, és mindenki kifordult önmagából. Niall pedig késni fog, mint én.
Ebben reménykedve taposok végül a gázpedálra, miután a tükörben már képtelen vagyok ennél vállalhatóbb képet varázsolni magamra.
-       Hé, haver – üdvözöl fél lábbal lelépve a bárszékről, aztán vissza is ül. Hát, úgy fest az univerzumunk a régi. Akkor mégiscsak Harry-vel kellett valaminek történnie. Próbálom elnyomni magamban, de egyre több kérdést vet fel bennem ez a dolog. Újra és újra előtör belőlem az értetlenség.
-       Bocs a késésért – mentegetőzöm, és én is kikérek a pultból egy sört, majd visszatérek a rég nem látott szőkeséghez. – Na mesélj, miről maradtam le?
-       Apám… Miről nem? – nevet fel önfeledten, ami engem is feldob, így ha akarom, ha nem, kénytelen vagyok követni a példáját. – Ez a délután nem elég hozzá, hogy elmeséljem.
-       Ne csigázz – húzom fel a szemöldököm, és beleiszom a sörömbe. Közben észrevétlenül körbenézek a pubban, hátha van itt más ismerős is, de semmi. Hol az a sok régi cimbora, akik akkoriban megtöltötték ezeket a helyeket? Képtelenség volt úgy végigmenni a környéken, és annak alkohollal rendelkező itatóhelyein, hogy ne botolj valami ismerősbe.
-       Inkább te mesélj – löki meg a karom. – Mi a fenéért jöttél ide vissza?
-       Hosszú történet – sóhajtok fel, és nem csak azért, hogy színpadiasan kéressem magam. Tényleg eszem ágában sincs beszélni róla. Na meg már egész más is aggaszt, amiről viszont szívesen beszélnék valakivel, de azt hiszem egy ilyen jellegű beszélgetéshez még nem jött el a megfelelő alkalom.
-       Van időnk nem?
Egészen barátságosan néz rám. Már nincs a tekintetében az a gyerekes csillogás, amiből pontosan tudod, hogy csak a balhén jár az esze. Niall ugyanolyan zűrös kölyök volt mint mi, de mindent megúszott, mert igazi stréber feje volt. Állandóan meg tudta dumálni a tanárokat, hogy őt csak belerángattuk a botrányos dolgainkba. Pedig mondanom sem kell, elég sokszor volt ő az értelmi szerzője a szóban forgó balhéknak.
-       Á, szóra sem érdemes… – legyintek. – Szerelmi dráma.
-       Vagy úgy! – mosolyodik el, de nem érzéketlenül. Nahát, úgy tűnik Niall tényleg felnőtt. Ezt mondjuk nehezemre esik elhinni, de legyen. Kicsit még idegen és vicces, de elfogadtam. – Az sose egyszerű. A csaj meg majd talál jobbat is.
Nagyot nevet a vigasztaló poénján, de nem bírom ki, én is elmosolyodom, mert az pozitív tény, hogy így még senki sem próbált felvidítani.
-       Haha – húzom el a szám, és újra alkoholba fojtom azt az apró fájdalmat, ami végigfut a testem összes idegrostján, felhorzsolva minden sebet, amivel már kezdtem megtanulni együtt élni. Tudom én, hogy Niall nem akart bántani ezzel, rá nem is haragszom. Hálás vagyok, amiért próbál feldobni. Magamat utálom, amiért még mindig ilyen szarul vagyok, ha eszembe jut ő – akiről azt gondoltam a nagy Ő lehet –, hol tarthatnánk most, és hogy mennyi időt pazaroltam el rá a fiatalságomból.
-       Fel a fejjel – paskolja meg a vállam. – Na, és mi szél hozott épp a régi sulinkba? Annak idején sok tervet szövögettünk erről.
-       Ne bízd el magad, nem miattad – öltöm ki a nyelvem, ő pedig mint a legjobb közönség, nevetésben tör ki. – Egyébként fogalmam sincs, csak úgy jött az ötlet, hogy miért ne. Érdekes lenne.
-       És az is lesz. A diri már fél lábbal a sírban. Mármint én nagyon bírom az öreget, főnöknek sokkal jobb, mint diákként igazgatónak, de ha választások lesznek, hát rám számíthat a nép!
-       Indulnál? – esik le az állam, mert még soha nem hallottam huszonéves iskolaigazgatóról. Bár az is lehet, hogy csak viccel. Soha nem tudtam, mikor szórakozik, olyan póker arccal csinálta, talán ez mára csak tovább fejlődött.
-       Naná, szóval rám kell majd voksolnod.
-       Nyilván, Niall góré – pillantok rá, de cseppet sem veszem komolyan. Aztán a falon lévő hatalmas órára nézek. Nem akarom őt lerázni, de ma még el szeretnék ugrani a könyvtárba. – Na és a csajok? Sikerült elkapnod valakit?
-       Menyasszonyom van.
-       Hoppá – felejtek el mindent, és az állam megint a padlón landol. Akár köthetnék rá egy pórázt, és ott is hagyhatnám. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy párszor még fújkodhatom róla a port a közeljövőben. – Mesélj.
-       Nem ismered. Legalábbis remélem – húzza fel az egyik szemöldökét játékosan. Én csak védekezőn magam elé emelem a kezeimet. Haver, ha tudnád mennyire esélytelen! Ennek a vallomásnak viszont még nincs itt az ideje. – Közös színjátszó körbe jártunk a gimi után. Kavarni kezdtünk, összeköltöztünk, aztán megkértem. Semmi bonyolult love sztori.
-       Mikor lesz az esküvő?
-       Majd csak jövő nyáron.
-       Nos, gratulálok, barátom! – koccintom a sörösüvegem az övének, és mindketten iszunk erre. Nem vagyok rá féltékeny, de azért itt minden egészséges lelkületű ember elgondolkodna a saját kilátásain. Persze azt már a gimiben is tudtam, hogy az én jövőm soha nem lesz olyan könnycseppeket a szemek sarkába csalogató fajta, mint bárki másnak a környéken, de azért én sem akarok életem végéig csak egyéjszakásokat.
Beszélgetünk még úgy egy órát, de ennél már csak jelentéktelenebb dolgokról. Feldob néhány szaftos pletykát régi osztálytársakról, például, hogy a régi barátnőm, akivel negyedikben jártam, most épp kitől vár gyereket – ami megjegyzem kicsit sem lep meg, és még annyira sem érdekel, csak mosolygom rajta –, aztán ő is jelzi, hogy még dolga van. A könyvtárba indulok, de előbb hazadobom Niall-t. Nem ázott el teljesen, de azért egy kis támogatás nem árt neki a kocsiig. Még mindig nem bírja az alkoholt.
A szavam is eláll, mikor belépek ebbe a könyvmúzeumba. Most olyan vagyok, mint egy kisgyerek a karácsonyfa körül. Vagy még inkább egy végtelen legóüzletben. Vagy csak mint Louis egy sokkal jobb könyvtárban, mint amire számított. Három emeletes, és irodalom könyvek, amíg a szem ellát. Sérelmezem, hogy az európai szerzőket szinte nem is említi az iskolai tankönyv, pedig én semmiképp sem hagynám ki őket. A világirodalom legnagyobb alakjai – bármilyen fájdalmas is ezt tudomásul vennünk –, nem amerikaiak voltak. Van itt minden, mi szem s szájnak ingere.
Nem értem, a nyugati oktatás hogyan elégedhet meg azzal a korlátozott tanrenddel, ami az iskoláinkra jellemző. Én ezzel nem vagyok hajlandó azonosulni. Ha utálni is fognak érte – és valószínűleg fognak, ami viszont egy cseppet sem érdekel, sőt talán egy kicsit még élvezem is ezt a fajta hatalmat –, az én diákjaim akkor is tanulni fognak többek közt a francia és orosz irodalomról.
Magamban fortyogva ölelek át legalább tíz különböző könyvet, és azokkal kezdek el vakon masírozni a legközelebbi üres asztalhoz, hogy átböngészhessem őket.





17 megjegyzés:

  1. Szia!

    Komolyan OROSZ irodalom????? Eddig szerettem Lou-t, ezután is fogom, de ááááááá! Hál Istennek nem a tanárom! (Más perspektívában ...taníthatna. ;);) )

    Most csak disznó vagyok és olvasok! De jönnek a nagyok (Hallod Andim!XDD) és írnak azok!

    Nem ígérem a hétre, de igyekszem pótolni a már-már listaméretűvé magukat kinövő restanciáimat!

    Ütős rész lett, de Harry mennyire az arcocskájára fog esni!!! Ugye????XDDD (Gonoszsággal csak mértékkel please!!!!)


    Köszi, Gyöngyi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát valahogy ez jött a szánkra... nemtom hogy lett orosz irodalom :D
      Hagyd csak a restanciáid, most csak élvezkedj egyet Amsterdamban.. aztán áradozzz ;P
      Pusziii!

      Törlés
  2. Sziasztok!

    Tetszett, ez egyertelmu, de varom mar mikor jobban beindul majd a sztori! <3
    Niallt imadom, remelem sokat szerepeltetitek benne, es Zaynt is! ;)
    Kivancsian varom a tobbi reszt is! Koszonom! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igyekszünk! Lesznek még a fiúk.. sőt, elárulom, hogy később Liam is megjelenik majd :)
      Köszönjük, hogy írtál! Puszi!

      Törlés
  3. Most mi bajod van az orosz irodalommal Gyöngyöm? Remekül lehet rajta aludni órán! Bár ha Lou lenne a tanárom nekem bármit taníthatna,csak beszéljen még!
    Sziasztok lányok! Felcsillant a szemem mikor láttam, hogy frissítettetek.
    Még egyenlőre Harry a nem szeretem tartományban van nálam.
    Ha elgondolkodom, hogy mi lehet itt később... Fura így látni Harryt,ilyen bunkónak, flegmának.
    A fejébe vett bosszú miatt nehogy átessen a ló túloldalára.
    Csak egy kérdés ❓ Most akkor Niall nem is tudja, hogy Louis meleg?
    Hmm.. érdekes.
    Még nagyon az elején vagyunk, úgyhogy még egyenlőre nincs kialakult véleményem.
    Fogalmam sincs merre mentek el a sztoriban,de nagyon kíváncsi vagyok. Őrülten várom a kövi részt!
    Apropó .. Ikertesó? és Marcel?
    Jesszonpepi!! 😂 😂
    Puszcsi 😘 😘 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Harry kicsit túlzásba viszi a dolgokat. Egy idő után majd rájön. Vagy nem, és akkor koppan nagyot ;)
      Nem, Niall nem tudja. Csak kevesen tudják. Remek konfliktusforrás :D
      Sietünk vele! Köszi, hogy itt vagy! Puszi!

      Törlés
  4. Nekem már most is nagyon tetszik!!! Carmentől még nem olvastam semmit de fogok. Sophie-Anne oldalát olvasom és szeretem de Carmen te is nagyon jól írsz. Jó ötlet volt együtt írni. Izgalmasan indul sok titokkal!!! Nagyon várom a folytatást!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen! Örülök, hogy Sophie-nak köszönhetően idetaláltál :)

      Törlés
  5. Sziasztok!
    Ez a rész csak még kíváncsibbá tett azzal kapcsolatban, hogy vajon mi lesz a folytatásban :) Harry stílusa furcsa... de megértem. Úgy tűnik, Louis nagyon összetörte, ráadásul még nem is igazán ismerik egymást. Szerintem ha leülnének beszélgetni, nagyon sok dolog napvilágra kerülne, és kiderülne, hogy talán Lou sem olyan rossz. Merthogy nem tűnik annak... nem tudom, milyen volt ezelőtt, talán az élet kicseszett vele, és csak ezért változott meg... egyelőre még csak találgathatunk :D
    Mivel az első részhez nem írtam, itt szeretném elmondani, hogy mennyire jó ötlet együtt írnotok. Kicsit hasonlít a stílusotok, de pont annyira eltérő, hogy a karaktercseréknél érezhető legyen a változás. Kíváncsian várom a folytatást, és köszönöm a bizalmat :) Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Az jó, ha kíváncsivá tesz. Egyelőre mi sem tudjuk, mi lesz, képlékeny az egész, csak egy alapötlet volt, aztán írjuk, ami jön... :D
      Nem csak a stílusunk hasonlít, sok minden más is, írásban is ugyanolyan kiborítóak vagyunk... lennénk... ha nem lennénk egyformák :D Mi is köszönjük az előolvasást! :)
      Puszi!

      Törlés
    2. Valószínűleg azért érzed ezt, HDawn, mert mi egy ember vagyunk, csak más idősíkból származunk. :D Legalábbis eddig ebben állapodtunk meg.

      Jó látni, hogy mindenkiben ennyi kérdést vet fel a dolog, és tetszik amit olvastok. :) Alig várom, hogy a kérdőjeleket pontokra cseréljük. :)
      Puszi mindenkinek!

      Törlés
    3. Szerintem nyilvánosság előtt maradjunk annyiban, hogy te vagy a hugim. Ne kockáztassuk, hogy őrültnek higgyenek... XD

      Törlés
  6. Szia!

    Megvolt, de meg ám az élvezkedés! XDDD
    De most is azt teszem éppen! (fülig érő, arcot ketté metsző vigyor...Joker megirigyelné. XDDD)

    Mint feltűnt újraolvasok, és törlesztésbe kezdtem. ♥ (Inkább Nektek, mint az OTP-nek. XDD)

    Ez egy kis kiegészítése az előzőnek....

    Hihetetlen, hogy úgy faragtatok egy kőbunkót Harryből, hogy közben cuki maradt......hosszú-hosszú sorokon át élvezhetjük a .....hümmmm...igen kemény és arrogáns StylesBunkóStylest XDDD (bocsi) de utána egy rövidke hányós mondat és azért megcsillan a "régi", vagy csak szerintünk, a jelenhez közelebb álló, Harry jellem. Mondtam már, hogy nagyon bejön a humorotok??? Már az első pár mondaton jót mosolyogtam. Ez a "trágár", csípős (farokméret), szókimondó stílus. ♥♥♥ Felsorolhatnék Lou és Niall mondataiból is jó párat!

    Hihetetlen amúgy, hogy ezt ketten írjátok, és csak most kezdtétek a közös munkát, annyira egymásra hangolt, összecsiszolt, passzoló a stílusotok. Hihetetlen, iker írók vagytok! (Több értelemben. XDDD) (Én meg flúgos!!!)

    Ja és Marcel XDDDDDDD oda meg vissza vagyok, hogy ide látogat......hallom a fülemben ahogy a klipben kikiabálnak neki...ő meg beszerencsétlenkedi magát! XDDD

    Na repülök is tovább....PUSSSSZZZZAANTÁÁÁÁÁÁS!

    Gyö

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziii! Ennek nagyon örülök, hogy így látod, hogy összepasszolunk, mi is így érezzük. Sőt ennél sokkal betegebb elméleteink is vannak a kettőnk közti misztikus kapcsolatról.... XD

      Törlés
  7. Ja még valami...bocsi..!!:):):)

    Ez egy USA-ban játszódó, történő cselekményeket elmesélő mű???

    Az Oregon államban található Portland-ben???

    Mert ha igen akkor azt azért nem teljesen értem miért kapott a hely egy amolyan, amerikai poros kisváros feelinget. Vagy csak Én érzem így???

    Portland erős túlzással sem nevezhető annak, sem nem kicsi, sem nem poros....ÓRIÁSI város és szép parkos.

    A következő mi lesz???

    Harrynek merevedési zavara van, Lou farka meg mikroszkopikus méretű???? XDDDDD

    Ha ez akár igaz is, és Ti tudjátok Én NEM AKAROM TUDNI!!!!! Köszönöm maradok a gigászi FarokLand-ban az elmém földjén!

    Na viccet félretéve...jó csak pár cm-rel arrébb.

    Valamiért a reakciók, a várost illető jelzőkből erre lehet következtetni.

    Gyö

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye jobb volt Nektek nélkülem....XDDDD (sátáni kacaj)

      Törlés
    2. Nem volt jobb nélküled! Hova gondolsz?! XDDD
      Igen, pontosan az a Portland. Sophie egy fél napot guglizott, mire kitalálta, hol játszódjon :D Olyan várost akartunk, ami nem egy többmilliós metropolisz, de azért mégis elég nagy ahhoz, hogy ne ismerje egymást mindenki, el lehessen vegyülni :)

      Törlés