2013. augusztus 16., péntek

Basic instinct (9. fejezet)

Itt az új Bill-rész! Megintcsak időben, hála az automatikus posztolásnak, juhéj! :D
Újfent nem egy rövidke részecske. Vélemények érdekelnek ám, mint mindig! :)


 
--------------------------------


9. fejezet


Bill’s POV




-  Milyen volt a heted? Hogy vagy, Tom? – kérdem gyengéden, miután leülök a szabad bőrfotelbe veled szembe, hogy beszélgetést kezdeményezzek, és ne csak kriptahangulat legyen újfent köztünk.

-  Remekül! Nem látszik? – tárod szét a karjaid gúnyolódva, és még egy grimaszt is mellékelsz mellé.

-  Tom. Tényleg újra akarod ezt kezdeni? – sóhajtok fel – Miért nem hívtál egész héten? – csóválom meg a fejem.

-  Minek? Gondolom egész héten el voltál foglalva azzal, hogy szétkúrd az újdonsült szerelmed seggét! – mordulsz rám durván, amire azért már bennem is felmegy a pumpa.

-  Ne beszélj így velem! Soha egy szóval sem mondtam, hogy szerelmes vagyok. Egyébként meg nem is voltam Németországban majdnem egész héten, úgyhogy valószínűleg a feszes kis segge nagyon is jól van! – vágok vissza gorombán.

Látom rajtad, hogy meglepődsz, és nehezedre esik visszanyelni a kérdést, hogy miért, hol voltam?

Nem kérdezed meg. Az már majdnem olyan lenne, mintha a testvérem lennél és kíváncsi lennél arra, hogy mi történik körülöttem. De mi olyat nem játszunk, nem igaz?

Csak ülsz mozdulatlanul és némán, nézel rám tanácstalanul, de próbálod tettetni, hogy semmi nem érdekel, ami velem kapcsolatos.

-  Nem akarok beszélgetni. – állsz fel végül, és elkezdesz az öltöző sarkába dobott hátizsákodban matatni.

-  Ha érdekel, Párizsban voltam – halkítom le a hangom a hátadat fixírozva –, csak csütörtök délelőtt jöttem vissza.

Érzem, hogy figyelsz rám, bár továbbra is próbálsz úgy tenni, mintha egy szavam sem érdekelne. Azt persze megintcsak nem kérdezed meg, mit kerestem ott, de tudom, hogy ha a büszkeséged nem állna az utadba, azonnal megtennéd. Tudom, hogy nagyon is érdekel. Ha másért nem, kárörvendésből. Utálod, ha Erwinnel töltök akár egy percet is. Pedig az a kölyök semmit nem ártott neked.

-  Joop hívott még szombat este. – folytatom – Mindig hív, ha lesz valami bemutatója, vagy ilyesmi, de én eddig mindig leráztam. Te úgysem jöttél volna soha velem.

-  Hát nem… – motyogod mogorván, mire titkon elmosolyodok magamban.
Szóval mégis beszélgetünk?

-  Hát most kihasználtam a lehetőséget. – vonom meg a vállam – hagytam neki, hogy elterelje a figyelmem a megoldhatatlannak tűnő gondokról, ráadásul olyasmivel, ami még érdekel is. Azonnal igent mondtam, meg is leptem vele. Vasárnap reggel repültem, este volt a bemutató, aztán ott is töltöttem még pár napot.

-  És nem hiányzott a… – kezded epésen, aztán elhallgatsz, nyelsz egyet és újra elfordulsz.

Hogyne gondoltam volna rá. Azt hiszed, egy gombnyomással át tudom programozni az agyam? Bárhogy is próbáltam kikapcsolni az agyam, elterelni a figyelmem az itteni problémákról, mégis egész héten csak Te jártál a fejemben. Te, és persze az az átkozott kölyök, aki, hajlandó vagyok beismerni vagy sem, szépíthetem akárhogyan, de mégis, egy kicsit elcsavarta a fejemet. Szóval igen, hiányzott. Hiányoztatok. Pedig esküszöm mindent megtettem, ami tőlem telt, hogy eltereljem a gondolataim.

-  Joopnak van egy új üdvöskéje. Kedves srác. Néhányszor a kedvemben járt. – mosolygok lazán, látszólag figyelmen kívül hagyva, amit mondani akartál, te pedig alaposan meghökkensz rajta – TE hiányoztál. – felelem végül lágyan.

Egy pillanatra megdermedsz a mozdulat közben, aztán gúnyos vigyorral lassan visszafordulsz felém.

-  Na és az elmúlt már huszonegy? Vagy legalább tizennyolc? Rájöttél végre, hogy nem kifizetődő egy kiskorút dugni?

-  Hagyd ezt Tom. – szűkül össze a szemem; hiába mondom, hogy hiányoztál, te még mindig az ostoba számokon lovagolsz – Négy és fél hónap, és tizennyolc lesz. Tudod, milyen hamar elrepül az? Egyébként meg előttem felesleges az álszentet játszanod, mindketten tudjuk, hogy tizenhét és fél évesen te már végikefélted fél Európát. Mint ahogyan én is a másik felét. – próbálom viszonozni a gúnyos mosolyod.

-  Értettem. – fújtatsz – Tetszik neked. Békén hagyom. Azt dugsz, akit akarsz.

Sóhajtok egyet, és megpróbálok elsiklani az újabb rosszmájú megjegyzésed felett, és csak a tényeket közölni. A tényeket, amiket a legtisztább, ha nem mástól, hanem tőlem hallasz.

-  Csütörtök délután benéztem, megnéztem a főpróbákat. Erwin is itt volt Lisa miatt. Fenn kell tartaniuk a látszatot. – erre újabb gúnyos mosoly csak a válaszod – Néhány órát vele töltöttem, és ennyi. Igen, lefeküdtem vele. Tom, nem szabadna, hogy ez ennyire zavarjon… – nyöszörgöm fásultan.

Pedig ha tudnád, engem hányszor zavart, amikor Riával édeskettesben romantikáztatok, én meg egyedül töltöttem az éjszakákat a szomszédban. Vagy elhúztam otthonról, berúgtam, megdugtam valakit, aztán hazaérve beestem az ágyba, hogy ne kelljen ezen agyalnom. Nem azért, mert féltékeny voltam arra, hogy hozzád ér, hogy veled alszik, egyszerűen csak rossz volt, hogy már nem én voltam a legfontosabb az életedben. Veled nem történhet ugyanez. Nekem nem fontosabb Erwin, mint Te. Ezt érezned kell.

-  Szóval nem is aludt nálad… – állapítod meg egykedvűen.

Tudom, hogy megleptelek az egésszel. Azt gondoltad, örültem hogy eltakarodsz a képből, és Erwinnel tölthetem éjjelem és nappalom. Az, hogy egész héten mindössze egy-két órára láttam, meg sem fordult volna a fejedben. De persze csak azért sem fogsz a kellemes meglepetés okozójának, jelen esetben nekem, a nyakamba borulni.

-  Egyszer sem. – felelem egyszerűen.

Hirtelen megrezzen a mobilod az asztalon. Sietve kezedbe veszed, elolvasod az üzenetet, és elmosolyodsz. Nem mondod meg ki az, és mit akar. Pedig máskor mindig kérdés nélkül avatsz be. Én viszont, talán épp ezért, nagyon is kíváncsi vagyok, ki az, aki mosolyt tud csalni az arcodra, egy pillanatra elfeledtetve veled a fagyos légkört, ami mostanában körülvesz minket. Talán valami csaj L.A.-ből. Remélem.

-  Ki írt? – kérdem kíváncsian, te pedig flegmán a kezembe nyomod a telefonod.

„Csütörtökön megint buli lesz Joe-nál, remélem újra látlak :) Adam”

Adam. Milyen Adam? Milyen buli? Egy szót sem ejtettél semmilyen buliról.

De ezek szerint nem is feltétlen miattunk nézel ki úgy, mint egy zombi az egy héttel ezelőtti önmagadhoz képest, hanem egy átbulizott éjszaka miatt? Szép. És még én sajnállak. Végigszenvedtem ezt az egész rohadt hetet, nélküled, bűntudatom volt Erwin miatt, hanyagoltam is ezért, bűntudatom volt miattad is, te meg végig buliztál. Ezt egyszerűen nem hiszem el.

-  Adam ki? – kérdezlek éles hangon, miközben visszaadom a telefonod.

Rossz előérzetem van. Bár nem gondolok konkrét személyre, de valami mégis összerántja a gyomrom.

Felhúzod az egyik szemöldököd, és elmosolyodsz.

-  Mit számít? – gúnyolódsz.

Nem tudom miért, de a hányinger kerülget. Mit művelsz, Tom? Bevillan, amit mondtál, amikor egy hete itthagytál… nem, nem és nem!

-  Tom! Milyen Adam? – mordulok vissza.

-  Lambert. – hangsúlyozod, és egy szemöldökfelhúzással megvonod a vállad, egyre szélesebb bájvigyorral a képeden.

Na most kell csak igazán visszakényszerítenem az ebédemet! Elképedve, óriásira nyílt szemekkel, tátott szájjal nézlek. Megszólalni sem tudok néhány fagyos másodpercig. Aztán hitetlenkedve csóválni kezdem a fejemet, a pulzusom az egekben.

-  Ugye nem? Tom… mondd, hogy nem… kérlek… – faggatlak elhaló hangon.

-  Mit nem? – játszod az értetlent.

Pedig pontosan tudod, mit kérdezek, és miért.

Amerika díszbuzijának karmai közé kellett rohannod azonnal, ahogy elengedtem a kezedet? Nem hiszem el, hogy képes voltál… a szám elé kapom a kezem, mert már az öklendezésnél tartok.

-  Ugye nem, Tom…? – kérdem újra a síron túlról, csak ennyit vagyok képes hajtogatni.

Nem érhetett hozzád. Nem, azt nem élném túl. Nem lökhettelek egy férfinek a karmai közé. Főleg nem egy Adam Lambert ölébe. Ugye nem használt ki? Ugye nem hagytad? Tom, ugye nem? Én vagyok az oka. Mindenről én tehetek. Nem lett volna szabad visszacsókoljak azon a legelső estén. Nem lett volna szabad hagynom idáig fajulni a dolgokat.

-  Mi nem? – emeled fel a hangod, a vigyor egy szempillantás alatt eltűnik a képedről – Fogalmam sincs, oké? Kiesett az egész, arra ébredtem, hogy kitekeredve fekszem Joe kanapéján, Adam szólongat, és úgy viselkedik, mint aki sokkal jobban ismer engem, mint amennyire nekem rémlik.

-  De… – nyelek egy nagyot. Nem bírom megkérdezni. Feléd lépek, de te ingerülten hátralépsz tőlem.

-  De…?! – támadsz nekem – Kíváncsi vagy, véres volt-e a seggem, amikor felébredtem?! Mit érdekel az téged? – kiabálsz az arcomba.

Ne csináld ezt velem, kérlek. Ez fáj. Azért fáj így, mert miattam csinálod, nem pedig azért, mert tényleg ezt akarod.

Újra feléd lépek, megfogom a kezeid, el akarod húzni őket, de nem hagyom. Kényszerrel magamhoz húzlak, és megölellek. Húzódozol először, aztán hagyod. Az arcod erővel a vállamra hajtom, beletemeted a hajlatba, orrod a kulcscsontomnak dörgölöd, szorítlak magamhoz, és a fejed simogatom szüntelenül.

-  Ne csináld ezt, Tomi. – súgom – Nem teheted. Ne menekülj, kérlek. Itt leszek neked, mindig itt leszek veled, oké? Nem engedlek többet el egyedül. Minden rendben lesz, mindent rendbe hozunk, megígérem, hm? Vigyázni fogok rád, veled leszek mindig. Tomi…

Folyamatosan apró puszikat adok az arcod odalára, a halántékodra, a füled tövére, és közben ringatlak lágyan. Úgy hiányzott a közelséged, a gyengédség kettőnk között az utóbbi hetekben szinte teljesen eltűnt. Pedig én enélkül nem tudok létezni. És mindig azt reméltem, hogy te sem.

-  Nekem te vagy a legfontosabb. Ne hidd, hogy bárkit is eléd helyeznék valaha is. Oké? – kérdem, és magam felé fordítom az arcod.

Nem akarsz rám nézni, erősen szorítasz, de aztán mégis felém fordulsz, és halványan bólintasz.

-  Szeretlek. – súgom, megfogom az arcod, és egy lágy puszit adok a szádra.

Lehunyod a szemeid, elgyengülsz, aztán néhány másodperc után viszonzod az apró csókot. Mintha néhány perccel ezelőtt még nem késdobáló hangulat lett volna a szoba levegőjében.

-  Én is téged. – feleled rekedten, alig hallhatóan.

Újra megpuszilom a szádat, aztán a homlokodat, a szemeidet, szüntelenül simogatom az arcod, mintha téged akarnálak megnyugtatni, de valójában inkább saját magamat akarom.

Nem dobhatlak oda másnak. Muszáj valamilyen kompromisszumot találnunk aközt, amire vágyunk, és amitől még nem emésztene fel a bűntudat. Nem hullhat darabokra a kötelék köztünk, amire mindig olyan büszkék voltunk, az mindkettőnket térdre kényszerítene. Muszáj megóvnunk, amink van, és szeretném hinni, hogy megtehetjük bármi áron.

Próbálok gyengéd lenni hozzád, próbálok többet adni, mint eddig, hogy ne érezd, hogy menekülnöd kell. Teljesen elveszel az érintéseim közt, az apró puszik és a lehető legártatlanabbnak szánt csókok teljesen nekem adnak. Úgy bújsz hozzám, úgy ölelsz, ahogy nem hittem, hogy a nagy és erős Tom Kaulitz képes. Vajon Riát is így ölelted? Vagy ez a feltétlen szeretet csak nekem jár?

Amikor már érzem, hogy elég, most kell abbahagyni, mert a következő állomás a soha, akkor elhúzódom az arcodtól, magamhoz szorítlak, és megsimogatom a hátad. Ahogy te is az enyémet. A hátamat, a derekamat, aztán a pólót felgyűrve a csupasz bőrömet.

-  Tom… – súgom, és hátrébb húzódok egy kicsit, mire te csak kihasználod az alkalmat és lecsapsz az ajkaimra. Nem durván, csak apró, gyengéd puszikat adsz rá, de ahogy hátrébb húzódok, a derekamról az oldalamra vándorol a kezed.

Annyira jól esik ez a simogatás! A hasfalam megremeg, ahogy hozzáérsz, és egy pillanatra lehunyom a szemeim. Nem ez volt a terv. Csak ölelés és néhány puszi. Most már biztosan meg kell állnunk!

-  Hagyjuk abba, Tom. – suttogom, te pedig közben azon munkálkodsz, hogy a szűk nadrágom elejébe csúsztasd a kezed.

Teljesen lesokkolsz vele. De úgy tűnik, látszik is rajtam, mert engedélyt kérsz rá.

-  Hadd érintselek meg… kérlek… engedd. – nyögöd, és közben ügyesen eléred a célod, a nadrágomban rámarkolsz a félig merev szerszámomra, én pedig önkéntelenül is felnyögök – Csak hadd érintselek meg, csókolj meg, aztán menj Erwinhez, ígérem egy rossz szavam sem lesz róla. Csak hadd legyél egy picit az enyém is.

Itt kellett volna azt mondanom, hogy NEM, nem pedig kéjesen nyögve hagyni, hogy néhányszor végigsimíts a farkamon…

Amikor rájövök, mit művelek, megragadom a csuklód, kirántom a kezed a nadrágomból, erővel a falnak löklek, és neked préselem magam. Nem vagyok óvatos és gyengéd, egy darabig biztosan sajogni fognak a lapockáid. De muszáj, hogy ura legyek a helyzetnek.

Kezeidet a fejed fölé feszítem, a falnak kényszerítem őket, és durván, mélyen és szenvedélyesen megcsókollak. Eltart egy-két percig, testemet szorosan a tiédnek feszítve, merev farkamat a combodnak, aztán váratlanul eleresztelek, hátrébb lépek egyet, te pedig csak állsz levegő után kapkodva.

-  Később találkozunk, oké? – mondom halkan, mire mosolyogva bólintasz, én pedig kisétálok az ajtón, és pár másodperccel később épp Erwinbe ütközöm a folyosón a kanyarban.

-  Szia. – mosolyog.

Elkapom, és behúzom a legközelebbi ajtón. Mateo öltözője, ő ilyenkor még sosincs itt. Hevesen szájon csókolom a meglepettségtől szólni sem tudó fiút, aztán hamar az öltözőasztalhoz kényszerítem, félkézzel lehúzom a nadrágját. Annyira felhúztál, hogy ott helyben szinte megerőszakolom. Nem bánok vele kesztyűs kézzel, mire végzek, alaposan rám is tör a bűntudat. Nekem már csak ez jut, bűntudat lépten-nyomon.

Ráhajolok a hátára, ahogy két kézzel támaszkodik az asztalra, egyik kezemmel átkarolom a hasán, és gyengéden csókolgatni kezdem a nyakát.

-  Ne haragudj – súgom – nem akartalak bántani.

-  Semmi baj. – mosolyog lihegve, érzem, hogy majd kiugrik a szíve – Egy ideig talán érzékeny lesz, de megérte.

-  Tényleg nem aka… – kezdem el, de megfordul, és belém fojtja a szót. A nyakam köré tekeri a karjait, és gyengéd csókokat hagy az ajkaimon.

-  Csss… minden oké.

Csak nézem őt, miközben felöltözünk, és az jár a fejemben, mennyivel jobbat érdemelne.

-  Szeretek veled lenni. – kezdem. Nem tudom miért. Miért mondok ilyesmit egy srácnak, akinek jóformán semmi nem adhatok.

-  Én is veled! – nevet rám.

Felöltözünk és rendbeszedjük magunkat.

-  Tudod, hogy ez nem tart örökké, ugye? – nézek rá komolyan – Néhány hét és vége a műsornak, visszamegyek L.A.-be, aztán a következő egy-két évem valószínűleg arról fog szólni, hogy körbeutazom a világot, és megállás nélkül dolgozom. Téged pedig ezalatt végig fognak cibálni egész Németországon. Remélem. – mosolyodok el a végére. Őszintén kívánom neki, hogy sikert hozzon ez a műsor.

-  Értem. – feleli röviden, komor arccal.

Vajon többet gondolt ebbe bele? Nem szeretném, hogy csalódjon, így korrekt, hogy az igazat mondom, nem igaz? Sosem hazudtam neki.

-  Tudod mit látok rajtad most? – simogatom meg az arcát – Hogy megleptelek. Hogy te nem így gondolkodtál.

-  Nem, dehogy! – vágja rá – Egy percig sem gondoltam, hogy hosszú távra terveznél velem.

Ez úgy hangzott, mintha azt mondta volna: „Tudom, hogy én nem vagyok elég jó neked.”

A francokat! Ez egyáltalán nem az ő hibája. Az enyém. De hiába ez az igazság, ha egy ilyen rossz dumával állok elő, jogosan kelhetne ki magából.

-  Nem csak a terveken múlik. Ha valami nem összeegyeztethető, azt nem szabad összeerőszakolni.

Nyel egyet, és bólogat. Aztán egy erőltetett mosoly kíséretében kinyögött „később találkozunk” után magamra hagy.



A show remekül sikerül, egyfolytában viccelődsz, és biztosan mindenkinek feltűnik, hogy a szokásosnál többet vagy a közvetlen, már-már zavarbaejtő közelemben.

Amikor visszaérünk a lakosztályunkba, folytatódnak a zárt ajtók mögött elkezdett gyengéd érintések, kedveskedések, mintha kicserélték volna az utóbbi hetekben mellettem élő bátyámat.



Azért én csak nem tudom kiverni a fejemből Lambertet. Egész este rajta jár az agyam. Amikor zörejt hallok tőled éjszaka, bemegyek a szobádba.

-  Nem tudsz aludni? – kérdem, te pedig megrázod a fejed, és felemeled a takaró sarkát.

Vonakodva ugyan, de befekszem melléd. Felemelem a karomat, hogy a vállad köré fonjam, te pedig ráhajtod a fejed a mellkasomra.

-  Visszamegyünk holnap L.A.-be? – kérded.

Eddig nem beszéltünk erről. De a válasz határozottan igen, ha „véletelnül” újra összefutnál vele, mindenképpen ott akarok lenni!

-  Persze. Ha szeretnéd. – felelem kedvesen.

Bólintasz, azután felnézel rám, megcsókolod az ajkaim, majd visszahajtod a fejed a mellkasomra. Megráz, mennyire jól esik az egész. Mennyire természetesnek tűnik, ami valójában egyáltalán nem az. Megszorítom a vállad, te pedig a hasamat simogatod. Nem szabadna.

-  Tom. – szólok hozzád, mire újra felkapod a fejed, és újra megcsókolsz. Koránt sem olyan ártatlanul.

Egész testeddel rám kúszol, nem hagysz választást, az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy csókollak. Ám amikor érzem, hogy mindketten felizgultunk, és egyre jobban dörgölőzöl hozzám, pánikba esem.

-  Tom, ne… – rázom meg a fejem.

-  Csss… – csitítasz.

Márpedig én erre nem vagyok képes. Nem foglak megdugni. Úristen, Tom, le kell állnod!

Lelöklek magamról, de tudom, hogy nem rohanhatok most el. Ugyanabba a borzalomba zuhanna vissza minden, és azt nem bírnám ki.

Nem tudok racionálisan gondolkodni, az jár a fejemben, hogy talán kisebb bűn orálisan kielégíteni a bátyád, mint medugni. Lecsúszok a testeden, kézbe veszem a férfiasságod, és nyelek egyet, miközben farkasszemet nézek vele.

Rögtön tudod, mit tervezek, de nem hagyod.

-  Ne-ne-ne-ne-ne… – hajtogatod halkan, gyengéden eltolsz, és feltérdelsz mellettem az ágyon – Én akarom. – löksz vissza hanyatt a lepedőre, és lehúzod az alsómat.

Bénultan figyelem, ahogy a másodpercek száguldanak el körülöttünk, és mire arra eszmélek, hogy ügyetlenül a szádba veszel, már azt sem tudom, hol vagyok.

Negyed óra múltán csak fekszem melletted, és a plafont bámulom. Őrült jó volt. És őrülten szeretném, ha most megnyílna alattam a föld. Hogy tehettem ilyet?!

Elégedetten bújsz az oldalamhoz, és nagyon hamar el is alszol. Tényleg erre van szükséged tőlem? Megadhatom én ezt neked? Ránézek az arcodra, és megcsóválom a fejem. Mióta Ria elhagyott, nem láttalak ilyen nyugodnak.





-----------------------------


Folyt. köv. Deventől egy hét múlva. 




5 megjegyzés:

  1. Tökéletes lett. Ahww. Imádom. :)))

    VálaszTörlés
  2. fuh.. ez állati jó volt!
    szóval lambert. persze sejtettem, de azért az kicsit genyóság volt, hogy nem volt egyértelmű az előző részben :D
    ja, annak örültem, hogy bill joop egyik modellfiújával hancúrozott, és nem az öreggel :P
    a kis szőkének pedig továbbra is drukkolok! :D

    VálaszTörlés