Basic instinct (10. fejezet)

Kicsit késve... de lehet hogy nem annyira, mint a következő részekkel majd... már csak egy-két fejezet van készen a tarsolyunkban, és mindketten eléggé elfoglaltak vagyunk, úgyhogy lehetséges, hogy a heti friss kicsit el lesz nyújtva a következőkben. De megijedni nem kell, a vége még sehol ;)

-----------------------------------

10. fejezet

Tom’s POV

Késő reggel kelek fel, te már nem vagy mellettem, így némiképp morcosan kelek ki az ágyból. A tegnapi nap a legcsodálatosabb volt, amit valaha átéltem. Visszaemlékezve elönt a zavartság, két pírfolt jelenik meg arcomon, amint a tükörbe nézek. Őszintén szólva nem merek kimenni, félek, hogy máshogy fogsz viselkedni velem, és azt most nem viselném el, főleg, hogy ennyire fel vagyok dobva. Tegnap olyan gyengéd voltál, aztán pedig nekilöktél a falnak és erőszakos. Tudom, hogy vágysz rám, már biztosan tudom, hogy én vagyok számodra a tiltott gyümölcs. Összegyűröm markom alatt a lepedőt, közben kinyújtóztatom lábaimat és leteszem a szőnyegre.

Halk dudorászás üti meg a fülemet kiféle haladva, így a fürdőszoba felé veszem az irányt, ahol téged talállak. Nedvesen, törölközővel a derekadon. Nem tudok nem mosolyogni.

-  Jó reggelt! – Becsukom magam után az ajtót, s miközben felém fordulsz, én a mosdókagylóhoz lépek. Előveszem a fogkefémet, nyomok rá fogkrémet, és mosni kezdem a fogaimat.

-  Neked is – suttogod halkan, szemeidet lesütöd, mintha nem mernél rám nézni. Ez nemiképp aggaszt.

Miután végzek a fogmosással, és öblítettem, megtörlöm a számat, majd odalépek hozzád, nagyon-nagyon közel. Újra és újra végignézek megizmosodott felsőtesteden. Két karodon a kézfejedtől felszánkáznak ujjaim izmos válladig, aztán nyakadat átölelve húzlak annyira közel magamhoz, hogy testünk összeérjen. Még pólón keresztül is érzem a tested melegét. Annyira jól esik! Átöleled derekamat, viszont a szemeid elárulják, hogy nem szívesen teszed ezt.

-  Eszek valamit… – elhúzódom tőled, inkább megyek a magam dolgára.

-  Tomi, ne csináld… – sóhajtasz fel, majd megragadod a derekamat és visszahúzol magadhoz, szorosan átölelsz. – Tegnap megbeszéltük, nem? Szeretlek, és mindig veled leszek, tudod jól.

-  Igen, tudom – motyogom válladra, melyre ráhajtom fejemet. Olyan vagy, mint amilyen az anyukánk volt. Te voltál a betegesebb, de én törtem el folyton mindenemet, és emlékszem, hogy egyik veszekedésünk alkalmával hozzám vágtál valami nehezet, és eltört a karom. Nagyon sírtam, te pedig kétségbeestél. Anya úgy nyugtatott meg minket, hogy magához húzott, az ölébe vett, és a fejünket a nyakhajlatába húzta, hogy érezzük az illatát, közben lassan simogatta a hajunkat. Amikor nagyobbak lettünk, és valami baj volt, akkor már nem sírtam ugyan, de mindig magadhoz húztál, és megnyugtattál, pontosan úgy, mint anyu. Úgy tűnik huszonharmadik életévünkre se felejted el ezt.

Végighúzom tenyeremet meztelen felsőtesteden, le egészen az alhasadig. Mély levegőt veszel, lassan fújod ki. Ujjaim törölköződ csomójához csúsznak, és kibontják azt, magától leesik. Felsóhajtasz, de ez nem gondterhelt, inkább visszafogott vágy miatt, hogy lenyugtasd magad. Vágysz rám, akkor miért nem engedsz magadnak? Én itt vagyok, és ha azt mondod, hogy Erwin jobban kell, mint én, akkor te is tudod, hogy hazudsz. Hozzám jobban kötődsz, és hiába nincs olyan testem, mint annak a kölyöknek, tudom, hogy jobban akarsz nála. Ugye Bill? Jobban akarsz bárki másnál.

-  Tom, ne… – nyögsz fel, mikor kezembe veszem farkadat, és rámarkolok.

-  Tegnap élvezted – súgom ajkaidra, mielőtt szenvedélyesen megcsókolnálak.

Hiába mondod azt, hogy ne, valahogy mindig ott kötünk ki, hogy én a falnak préselve állok a te tested által, s őrülten csókoljuk egymást. Most sincs máshogy. Durván nekinyomsz a hideg csempének, a tegnapi hevességed miatt még mindig fáj kissé a hátam, most pedig egyenesen belenyilall a fájdalom. Aprót szisszenek, de nem figyelsz fel rá, minél jobban le akarod dugni a nyelvedet a torkomon, ami tetszik, de hiába jön be, attól még rendesen levegőt nem fogok kapni. Ellöklek magamról, de amint hátralépnél kijózanodva, tarkódnál fogva húzlak vissza magamhoz, hogy újra megcsókoljalak.

-  Akarsz Bill? Mondd, hogy akarsz – nyögöm a csókba halkan.

-  Tudod, hogy igen. – Ráharapsz alsó ajkamra, erősebben is a kelleténél, de vér nem csordul ki.

-  Mondd ki! Mondd ki!

-  Akarlak, Tomi. Akarlak. – Váratlanul elengedsz, hátrébb lépsz. – De nem lehet, nem, mert…

Jelentőségteljesen merev farkadra pillantok, majd elmosolyodok. Nem fogsz sokáig ellenállni nekem, Bill, te is tudod.

-  Kíváncsi vagyok, meddig fogod bírni ezt az önmegtartóztatást. Ha valaki másra vágysz, közben pedig mást dugsz, az nem ugyanaz – vonok vállat.

Odalépek hozzád, végigsimítok farkadon, majd kimegyek. Boldog vagyok, de van bennem némi keserűség. Ha ennyire vágysz rám, minek nyomod el? Én is akarlak téged, akkor hol itt a probléma? Önként engednék neked, még azt se mondhatnád, hogy rám kényszeríted magad. Bill, miért vagy ennyire makacs?

A reggeli csöndesen telik, mindketten el vagyunk foglalva a telefonjainkkal. Két SMS is jött, mindkettő Adamtől.

„Csak szólni akartam, hogy a buli nem csütörtökön, hanem kedden lesz! Adam”

„ Izgatott vagyok már, hogy lássalak! :D”

Még mindig nem tudom, hogy mi történt azon az estén, és az utolsó SMS arra utal, hogy talán jobban összeismerkedtünk, mint amennyire kellett volna.

-  Megint Adam? – Felpillantok rád, hogy ezt miből szűrted le. – Megint mosolyogtál – válaszolsz fel nem tett kérdésemre, közben villáddal megturkálod a salátádat, mintha nem is érdekelne téged.

-  Ja, igen! – lóbálom meg telefonomat. – Írta, hogy csütörtök helyett kedden lesz megtartva a buli, és, hogy izgatott már, hogy lásson – mondom vállamat vonogatva, mintha teljesen félvállról venném. Nyelsz egyet, izmaid megfeszülnek, inkább rám se nézel, mert minden az arcodra van írva, hogy mennyire nem tetszik neked ez az egész.

-  És te?

-  Mi én? – értetlenül összehúzom szemöldökömet. Közben Scotty betalál, és orrával a lábamat böködi.

-  Te is izgatott vagy, hogy újra lásd?

-  Hát, igen. Meg akarom kérdezni tőle, hogy mit csináltunk, hogy ennyire jóba lettünk. Kíváncsi vagyok, mert amikor felébredtem, és odajött hozzám, megfogta a combomat, de közel a farkamhoz, és párszor meg is simogatott, szóval ja… bizarr volt kissé.

-  Tom, nem örülök neki, hogy ennyire közvetlen a kapcsolatod vele. Nem tetszik…

-  Ez neked – fejezem be helyetted a mondatod, amire bólintasz. – Viszont, ez nem neked kell tetsszen, hanem nekem. Nekem se jött be, amikor Erwinnel láttalak, de szartál a fejemre? Igen, Bill, szartál, szóval nincs miért vitatkoznunk.

Meghökkensz, de a rossz megjegyzéseid visszanyeled, mert igazam van. Belém köthetnél, hogy nem vagyok meleg, de tudod, hogy visszavágnék valamit, és megint kialakulna egy veszekedés, amit most a legfőbb elkerülni szerinted, és szerintem is.

Berakom a mosogatóba a tányéromat, majd Scottyt csitítva keresem elő a pórázát. Amint meglátja, játékosan ugrándozni kezd, böködi fejével a kezemet, meg a pórázt, hogy mikor rakom fel végre rá, hogy sétálhassunk.

-  Nem, kisfiam. Most szépen összepakolunk, utazunk – paskolom meg fejét. A lelkesedése rögtön lelombozódik, viszont kitartóan csóválva a farkát követ mindenféle a lakásban, miközben szedem össze a szétszórt dolgaimat, és a te cuccaidat.

Épp a bőröndömet pakolom be, mikor átölelsz hátulról, karjaidat szorosan derekam köré fonod, teljesen rásimulva hátamra. Borzasztóan jólesik, de nem mutatom ki, rád se nézek, hanem tovább pakolom a ruhákat el.

Az orroddal félretűröd a tarkómat eltakaró tincseket, megpuszilod a bőrömet, mitől teljesen kiráz a hideg.

-  Én csak féltelek – súgod alig hallhatóan, meleg lehelted csiklandoz.

-  Tudom, de nem kell. Nagyfiú vagyok már, tudok magamra vigyázni.

-  Tudom. – Hagyod, hogy megforduljak ölelésedben. Lágy puszit nyomok ajkaidra, majd még egyet, és még egyet.

-  El kéne érnünk az esti gépet. Persze, még alig van dél, de mire összekészülődsz, bőven lesz este.

-  Persze – forgatod meg szemeid, és rögtön el is engedsz.

Mivel téged úgy tettek össze, hogy mindennap más ruhát vegyél fel, és órákig állj reggelente a szekrényed előtt, hogy mit vegyél fel aznapra, a ruháid szanaszét vannak dobálva. Nem vagy rendetlen, figyelsz a ruháidra, de a kaotikusság ott van azért. Meg régen volt a szokásod, hogy tényleg órákat álltál, hogy mit vegyél fel, szerencsére most már leszoktál erről. Arról viszont nem, hogy minimum két nagy bőröndöt magaddal hozz egy hétre. Nekem bőven megfelel egy nagyobb sporttáska, illetve egy kisebb, amelyben Scotty dolgai vannak.

Az esti gépet kényelmesen elérjük. Nem sokat beszélgetünk, én inkább alszom, te pedig zenét hallgatsz, irkálsz a füzetedbe, gondolom dalszövegeket.

-  Miért nem alszol te is? – Már tíz perce nézlek, az elgondolkodott arcodat, mely fáradt. – Valami baj van?

-  Nem, nincs – rázod fejed, de nem pillantasz rám.

-  Alszol velem?

-  Nem vagyok fáradt. – Ennek ellenére leteszed a füzetet és a tollat, mélyen a táskádba süllyeszted.

-  Átjössz?

-  Tom, nem férek oda – mosolyogva megcsóválod a fejed. Morranok egyet, aztán a másik oldalra átfordulva hunyom le szemeimet, rögtön elalszom.

Legközelebb akkor ébredek fel, amikor egy kedves lány mosolyogva kelteget. Te már fent vagy, szóval nem értem, hogy miért nem tudtál felkelteni. Jobban örültem volna a TE mosolyodnak, mint a huszonéves szőke rúzsos szájú kényszermosolynak.

Los Angeles már nagyon hiányzott, örülök, hogy végre hazaértem, ahogy elnézem, ezzel nem vagyok egyedül – hirtelen, mintha kivirultál volna, a fáradtságnak nyoma veszett.

-  Mindjárt kiviszlek sétálni, oké? – Scotty felvakkant. Itt vége is szakad a beszélgetésünknek.

A hálószobám még mindig Ria emlékét, és illatát őrzi. Ahogy belépek, elfog egyfajta rosszullét, szinte átmenekülök hozzád. A bőröndödet pakolgatod ki, szépen élére állítod a ruháidat, de amint észreveszel, teljes testeddel felém fordulsz, megingatod a fejedet, széttárod a karjaidat. Úgy sietek hozzád, mint feleség a háborúból hazatért férjéhez.

-  Már nem fáj, meg semmi, csak át kell rendeznem mindent, a falakat is át kell festeni, új bútorokat kell vennem, meg ágyneműt – sorolom.

-  Nem kell venned semmit, csak el kell felejtened azt a nőszemélyt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire taccsra vág, de úgy tűnik, nagyon is sikerült neki.

-  Veled akarok aludni. – Egy apró puszit nyomok ajkaidra, teljesen ártalmatlant.

-  Rendben. – Tenyereidet felcsúsztatod nyakamra, majd arcomra, és lágyan megcsókolsz. Percekig tartó csók ez. – De most ki kell pakolnom, és neked is. Este meg elmehetnénk enni egy pizzát, na?

Szeretlek. Mindig tudod, hogy hogyan tereld el a figyelmemet! Rád mosolygok, bólintok, utána visszamegyek a szobámba, és minden nyafogást mellőzve kipakolok rendesen.

Az este tényleg beülünk egy pizzériába, én kukoricásat eszek, te valami fura nevűt, meg se jegyzem. A vacsora közben szóba jön egy csomó minden, folyamatosan beszélünk, két perc csendszünet se nagyon van, csak akkor, amikor a pincér kérdezősködik. Jóformán be nem áll a szád, gondolom ez a mai Riás dolgomnak köszönhető, de nem is baj. Örülök, hogy ennyire figyelmes vagy, és igyekezeted szerint próbálod elterelni mindennemű figyelmemet arról a nőszemélyről.

Boldog vagyok, még ha annyira nem is látszik, te biztosan tudod. Felvesszük a dzsekiinket, fizetünk.

-  Még elviszem sétáltatni Scottyt, te is velünk jössz? – beindítom a kocsit, kiállok a parkolóból, és a főútra kanyarodok.

-  Nem, elég fáradt vagyok, szerintem lefekszem. Holnapra össze kell szednem minden erőmet, a bulira, ahol Adam is ott lesz – gúnyolódsz fintorral az arcodon.

-  Igen, jobb is, ha nem jössz – forgatom szemeimet.

Hazaérve te a fürdőbe sietsz, én pedig a pórázt kapom fel, de nem csak egyet, hanem a többit is. Mindegyik kutyánkat elviszem sétáltatni, hogy ne érezzék azt, nem foglalkozom velük.

Olyan másfél órát sétálunk, teszünk egy jó nagy kört, a kutyák rendesen kifáradnak. Így, miután adok nekik vizet, meg ételt, ki is dőlnek a helyükre, ami most jelen esetben az én ágyam, mert én hozzád megyek át. Letusolok öt perc alatt, fogat mosok, és egy fekete bokszert húzok magamra. Több nem is kell az alváshoz.

Csendesen lépdelek az ágyadhoz, tisztára úgy érzem magam, mint amikor az üzenetet jöttem kitörölni, amit Erwintől kaptál. Szerencsére most semmi ilyesmi nem aggaszt, hogy kémkedjek utánad, vagy hasonlók. Felemelem a takarót, bebújok melléd az ágyba. Mellkasodon nyugvó kezedet felemelem, és félig rád kúszok testemmel, a kezedet pedig a vállamra helyezem. Mellkasodra fektetem fejemet, s szívverésed hallatára alszok el.

Reggel a mocorgásodra kelek, és arra, hogy a hasamnál erős a szorításod. A bal oldalamra fordulva fekszem, te pedig mögöttem szorosan, engem átkarolva.

-  Amikor befeküdtem melléd, még egészen máshogy állt a helyzet – vigyorodok el a reggeli merevedésedet megérezve fenekemnél.

-  Elmegyek zuhanyozni. – Próbálsz felkelni mellőlem, de olyan gyorsan fordulok meg, és ülök rá csípődre, hogy megdöbbenni sincs időd. – Tom?

-  Elmész zuhanyozni, vagy elmész kiverni? – Felvont szemöldökkel nézek végig meztelen felsőtesteden. Te se veszel fel többet egy bokszernél most, hogy ilyen meleg van este is. Beharapom a piercingemet, kicsit megszívom, aztán elengedem.

Végigvezeted tekintetedet a felsőtestemen, le egészen a bokszeremig, majd vissza az arcomig. Az arckifejezésed bizonytalan, talán vívódsz, sőt, biztos vagyok benne, hogy igen. Nem akarod ezt, ugye? De mégsem tudsz ellenállni nekem.

-  Tom, nem hiszem, hogy… – elcsuklik a hangod, amikor finoman megemelem fenekemet, és visszateszem merev farkadra. Tenyereidet felcsúsztatod combjaimra, ujjaiddal finoman megcirógatod a bőrömet.

Ajkaim elnyílnak, egyszerűen képtelenség, hogy itt ülök, a kőkemény farkadon, és te nem csinálsz semmit. Nem kezdesz bele, hogy ezt nem kéne, hanem nézel, és a combomat simogatod.

-  Nem, Tom. Nem foglak megdugni! – Váratlanul felülsz, megrázod a fejed, és odébb tolsz, míg már nem vagyok rajtad.

-  Miért nem? Mert testvérek vagyunk? – Gyorsan felpattanok az ágyról, és követlek, de a fürdőszoba ajtajáig jutok csak el: bevágod és magadra zárod.

Ezt nem hiszem el. Így sose fogunk közelebb kerülni egymáshoz, sose fogunk… Mindennek csak az a vége, hogy veszekszünk, holott láttam a szemeidben, hogy vágysz rám, csak a hülye testvéres dolog. Ha nem lennénk testvérek, és láttál volna egy étteremben, a mosdóban megdugtál volna. Ha nem lennénk ikrek, akkor mennyivel könnyebb lenne, nem?

Egész nap alig beszélünk, próbálsz minél jobban elkerülni, én pedig megadni a helyet neked, de azért igyekszem, hogy beszélgetést kezdeményezzek. 

Estefelé a készülődésben én készülök el hamarabb – mily csoda –, szerencse, hogy már sminkelni nem nagyon szoktad magadat.

Izgatott vagyok Adam miatt, hogy mi van vele, tényleg ott lesz-e, vagy csak engem ámított, és a fő, ami izgat, hogy mi történhetett velünk. Viszont nem hinném, hogy jó néven vennéd, ha ott hagylak és Adammel kezdek el beszélgetni. Féltesz, legalábbis ezt elmondtad egy párszor.

-  Mit iszol? – kérded, mikor már a buliban lézengünk egy öt perce, próbálsz átvágni az embertömegen, hogy elérd a pultot. Én mögötted kullogok, a tömeget pásztázva, hátha kiszúrom Adamet. 

-  Tomi! – Valaki megfogja a karomat, visszahúz, és megölel.

-  Adam? Huh, megijesztettél… – mosolygok rá zavartan.

-  Bocsi, nem akartalak. Örülök, hogy itt vagy. Szia Bill! – Nemtetszően biccentesz, tetőtől talpig végigmérve.

-  Ö, igen, én is, hogy látlak. Most megyek, iszok valamit, majd később találkozunk, és beszélünk, jó? – Csak bólint, de a karomat pár pillanat múlva engedi el.

-  Szerintem fogd be – lökök egyet rajtad, mert már nyitnád a szádat valami epés megjegyzésért.

Mindketten kezdésnek egy sört kérünk, viszonylag hamar megiszom. Egy vodka után a kedvem egészen jó lesz, még négy után pedig varázslatos.

Figyelem a szád mozgását, legszívesebben megcsókolnálak, az összes levegőt kiszorítanám csókunkból. Már lépnék feléd, amikor hátulról átölelnek.

-  Adam! – nevetek fel, hátra döntöm a fejemet a vállára. Ujjait összekulcsolja a hasamon, és halántékon puszil.

-  Azt mondtad, később beszélünk, hiányoltalak már, szóval megkerestelek – súgja fülembe, de alig hallom, csak nagy nehezen tudom összerakni az elmondottakat.

Nem válaszolok semmit, csak rád nézek, hogy lássam az arcodat. Nemtetszően húzod meg az előtted lévő poharat, és kérsz valamit még. Adam végighúzza egyik tenyerét a mellkasomon, teljesen hozzám simul. Viszont ebben a percben nem fogom fel teljesen. Érzem, hogy a nyakamba szuszog, mosolyogva belecsókol, amelyet jó kedéllyel fogadok.

-  Mi lenne, ha – kezd bele Adam.

-  Hagyd békén! – Ellököd magad a bárpulttól, megfogod a karomat és arrébb rántasz. – Tom nem meleg, Adam, de ezt te is tudod.

-  Hát, ahhoz képest, hogy nem meleg, nagyon szenvedélyesen csókolt. – Erre már én is felkapom a fejemet, megdöbbenve nézek fel az égimeszelőre, majd rád. Szintúgy hitetlenkedve nézel rám. – Nem emlékszel rá? Táncoltunk, de mivel tudtam, hogy nem vagy meleg, így semmit se csináltam. Aztán megfordultál, háttal nekem, és a fenekedet hozzám dörgölted. És, már bocsi Bill, de azért a bátyád nagyon-nagyon vonzó – rám mosolyog, aztán felnéz rád. – Megfogtam a kezét, és elhúztam, engedtél nekem Tom, hogy a fürdőbe vigyelek. Ott pedig megcsókoltalak, rögtön visszacsókoltál. Szinte elfolytál a karjaimban. Nagyon tetszett neked, főleg az, amikor letérdeltem eléd, és leszoptalak.

Úgy érzem a talaj kifut alólam, annyira megdöbbenek, hogy lélegezni is elfelejtek egy pillanatra. Leszopott? Hirtelen ágyékomhoz kapok, mire Adam elmosolyodik, felvonja a szemöldökét. És ebben a percben, kibaszottul szexinek tartom. Némi ital azért közrejátszik ezekben a gondolatokban, szóval nem parázok, annyira. Komolyan leszopott? Egy pasi sem szopott le!

-  Bill, most menjünk haza, jó? – fordulok feléd kétségbeesetten. Lassan bólintasz. – Én most megyek, oké? Majd, valamikor találkozunk… – nyögöm, az öklendezés ellen harcolva.

Te vezetsz haza, holott ittál te is, csak kevesebbet, mint én. Dühös vagy, a kormányt úgy markolod, hogy ujjaid teljesen elfehérednek. Meg sem merek szólalni, miközben az utad kémleled. Még mindig emésztem az információkat, képtelen vagyok elhinni, hogy egy pasi a farkamat szopta. Az Én farkamat.

-  Bill – szólítalak meg a szoba hullacsendjében. Már egy ideje nem szóltál hozzám. Most nem tudom, hogy rám vagy mérges, vagy Adamre, vagy nem is mérges, hanem féltékeny vagy. – Bill!

-  Megmosom a fogamat. – Hátat fordítasz nekem, és szinte kirohansz a szobából. Tanácstalanul állok meg a hálószobád közepén. A sajátomba nem akarok menni, amúgy is mindegyik kutya az én ágyamban alszik.

Levetem a ruháimat, és a te ruháid közül felveszek egy melegítő nadrágot. Most nem szívesen aludnék veled egy szál bokszerben, és szerintem te sem díjaznád. Fogalmam sincs, hogy ezek után mit kéne mondanom neked. Nincs mentségem rá, vagyis de, van. Részeg voltam.

A nadrág kényelmes, nem tapad a fenekemre, a combomba, vagy a vádlimra. Szerencse, hogy kifogtam egy ilyen nadrágot!

Mondanám, hogy várlak, és siess, de a jelen helyzetben inkább a számat befogva mászok be az ágyba, a takaró alatt teljesen összekuporodom. 

-----------------------------------

Folyt.köv. nemsokára.

Vélemények? :)