Basic instinct (8. fejezet)

Új rész Deventől! :)

8. fejezet

Tom’s POV

Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék még, úgy gondolom a bólintásom egyértelművé tette, hogy részemről oké. Legalábbis próbálom elhinni, hogy oké. Nem fogom bántani a taknyost, aki tetszik neked. Én miért nem tetszem neked? Azt mondtad, hogy akarsz, mégis falat húzol közénk. Ne csináld ezt velem Bill, kérlek. Felajánlottam magam neked, abban reménykedve, nem utasítasz vissza. Most pedig beállítasz azzal, hogy ne bántsam, és hogy tetszik neked? Észnél vagy te egyáltalán? Miért vagy ennyire elcseszve? És én miért vagyok nálad is jobban elcseszve?

-    A legkorábbi géppel visszarepülök Los Angelesbe, de te maradj itt. – Mély levegőt veszek, másodpercekig magamban tartom. Megfulladnék legszívesebben.

-    Tessék? – Értetlenül ráncolod homlokodat, jaj, ne nehezítsd meg! – Én is veled megyek, együtt megyünk…

-    Te… – megremeg a hangom, most fog kijönni rajtam a feszültség. – Te megdugtál valakit! És ezek után azt mondod, hogy tetszik neked! – Remegve harapom be alsó ajkamat, úgy szorítom fogammal, hogy a vér is kiserken belőle. – Szerelmes vagy, vagy ha még nem is, az leszel. Itt maradsz.

-    Tom, figyelj! Beszéljük meg, kérlek… – Nem érted mi történik velem. Az ikertestvérem vagy, mégse tudod, hogy miért remeg a hangom, a testem, miért dobog ilyen kétségbeesetten a szívem a torkomban. Semmit nem tudsz!

-    Akkor elmondom másképp. – Némi higgadtságot gyűjtök egy mély levegővétellel. Feléd fordulok, értetlen szemeidbe nézek. – Nem akarom, hogy velem gyere, nem akarok veled lenni, nem akarok egy levegőt szívni veled.

Mozdulatlanná dermedt testedet egyszerűen csak kikerülöm. Scotty nevét elmormolom, kutyám rögtön felpattan a kanapéról és követ. A kutyasétáltatás kikapcsol általában, csak a kutyámra kell figyelnem, vagy ha játszunk, akkor dobni neki a labdát. Viszont most neki sincs játékos kedve, lehajtott fejjel, póráz nélkül kullog mellettem, mintha átérezné a vívódásomat. Azt persze tudom, hogy a kutyák tudják, érzik, ha gubanc van a gazdájukban, de azt is tudják, hogy pontosan mi a probléma? Mindenesetre egy próbát megér.

Kellemesen fúj a szél, a tél már szerencsére elvonult. Egy csöndes parkba, ahol veled és a kutyákkal szoktunk sétálni, megyek be, és ülök le egy mindentől távol eső padra. Scotty leül velem szembe, hosszan nézi az arcomat, én visszabámulok rá.

-    Te okos kutya vagy Scotty, mond meg, hogy mit tegyek – kezdek bele némi hezitálás után. – Tetszik neki az a tizenéves kölyök. Miért pont most kavart be? Ha egy vérengző fenevad lennél, már biztosan ráküldtelek volna, hogy harapd át a torkát. Azt mondta, tetszik neki, érted Scotty? Tetszik neki. Én viszont így nem tudok vele maradni. Én… nem, nem bírom idegekkel, és elmegyógyintézetbe fogok kerülni, ha ez tovább folytatódik. Igazából, önként is bevonulhatok még azelőtt, hogy tényleg teljesen bediliznék. – Előre dőlök, térdeimre könyökölök, arcomat tenyereimbe temetem. Nem tudom mit tehetnék, hova nyomjam el a szerinted nem helyes érzéseket. Valóban bűnösök, de ha mindketten elfeledkeznénk róla, akkor… eszünkben sem lenne. De te mégis mindig előhozod, bűntudatot keltve bennem. Én csak szeretni akarlak. Miért nem engeded?

Úgy érzem szétmarsz belülről, megrohasztod lelkemet, szívemet, majd a rohadt húst bedobod egy üres, fekete szobába. Kifordultunk önmagunkból, egymás száját csókolva leheltük egymásba a másik érzéseit, de teljesen hiába. Tudom, hogy akarsz, én is akarlak. Miért csak az ikertestvéred lehetek? Miért nem lehetek több?

Scotty felvakkant, ahogy az első könnycseppek lefolynak arcomon. Ülőhelyzetéből feláll, és olyan közel jön hozzám, hogy a két lábam között van már, fejét combomra fekteti, úgy néz rám szomorúan. Megsimogatom fejét, megvakargatom a füle tövét.

-    Nézzünk egy repülőt – sóhajtom fáradtan. Szárazra dörzsölöm pulcsim ujjával szemeimet, majd telefonomat elővéve keresek egy gépet, ami a legkorábban indul.

Nem fárasztom magam a halk ajtócsukással, csak lazán bevágom. A kanapén ülsz, egy divatlapot nézegetsz elmélyülten, de mindketten tudjuk, hogy végig engem figyelsz.

-    Komolyan gondoltad azt, amit mondtál? – Leteszed az újságot a kis asztalkára, óvatos minden mozdulatot. Félsz, hogy elhagylak, hogyha most elmegyek, soha nem jövök vissza.

-    Talán mondjam el még egyszer? – kérdem gúnyos hangleejtéssel. Megrázod a fejed, felállsz. – Akkor nincs probléma a hallásoddal, ennek örülök.

-    Tom, én nem akarom ezt, azt hittem, hogy…

-    Hogy mi, Bill? Hogy majd lenyelem a kis taknyost egy szó nélkül? Na nem! Felfogtam! Nem akarsz, testvérek vagyunk, nem helyes. Hogyne. Mert az helyes, hogy kiskorút dugsz. Mond csak Bill, ha összejössz vele, akkor mit mondasz majd a szüleinek, ha netán nem tudják, hogy a gyerekük egy buzi? Ha? De nem is ez a lényeg, mert biztos pöpec az ágyban, nem pedig olyan tudatlan, mint én. De tudod mit? Nem érdekel. Visszamegyek Los Angelesbe, egész héten bulizni fogok, aztán hogy részegen egy csaj vagy egy pasi ágyában kötök majd ki… – Széttárom karjaimat. – …a fene tudja. – Nem hagylak szóhoz jutni, egyetlen egy pillanatra sem. Bevonulok a szobámba, nem is kell összepakolnom, a bőröndjeimben van minden, egy-két cucc kivételével, amit gyorsan be is dobálok. Scotty dolgait öt perc alatt összerakom.

-    Te nem vagy meleg, Tom! – Megragadod a karomat, olyan erősen, hogy nem tudok szabadulni. Mérgesen felszusszanok.

-    Nem vagyok az, de talán ha más keféli véresre a seggem, nem gondolok rád! – teremtelek le. Hirtelen, mintha minden erő elszállt volna belőled, engedsz el. Perceken keresztül nézlek, abban reménykedve, hogy átölelsz, megcsókolsz, és a fülembe suttogod, hogy ne legyek hülye. Viszont semmi ilyesmi nem történik.

* * *

A repülőgépen még azon agyaltam, hogy hova és kivel mehetnék el, de mire hazaértem, akkora letargia tört rám, hogy teljesen úgy éreztem magam, mint egy elhasznált felmosórongy. Scotty még akkor is hű társ, amikor hasznavehetetlen gazdi vagyok. A kanapén elfeküdve váltogatom már fél órája a csatornákat, filmet betenni lusta vagyok. Tudom, hogy nem kötne le, semmi se kötne le.

Az utolsó mondatom elhangzása után két percet vártam, aztán megfogtam az utazótáskámat, Scottyt, és leléptem. Gondolom éppen Erwint dugod, engem mindenhonnan mellőzve. Tomi, kibaszott szánalmas vagy. Annyira, hogy olyat a világ még nem látott! Az öcséd dug, te miért nem dugsz? Ja, mert azt akarod, hogy az öcséd dugjon téged. Beteg vagy Tomi, de rá se ránts.

A kanapén feküdve alszom el, tök kényelmetlenül, mindenemet elfeküdve. Másnap olyan fájdalmakkal készítem össze a reggelimet, hogy menten belehalok. Jajgatások közepette gondolok arra, hogy a szaros tuti biztos, hogy összevág neked egy csomó gyümölcsöt, majd csokit olvaszt, és narancslével együtt egy tálcán viszi be neked az ágyba, mint amit én csináltam múltkor. Nyálas jelenet zajlik le köztetek a nap minden percében, Erwin szerelmes pillantásokkal, te kedveskedővel nézel. Kifordul a gyomrom.

Közös emlékekkel a kezemben, fotókkal vészelem át a napokat. Csütörtökig jóformán nem is csinálok semmit, még kocsiba se ülök, alig eszek. Scottyra is átragad a rosszkedvűségem, habár ő felzabál mindent, amit adok neki, mégse ugrál össze-vissza, egyáltalán nem eleven, mint szokott lenni. Csütörtök estére viszont kapok egy üzenetet az egyik itteni barátunktól, hogy lesz egy házibuli nála, ha van kedvünk, menjünk. Rögtön visszaírok, hogy Bill híján, de megyek. Nem fogom elcseszni az egész hetemet azzal, hogy depressziósan ülök a nappaliban, és bámulom a plafont rád gondolva. Pénteken úgyis vissza kell mennem Németországba hozzád, majd ott bámulom a képedet.

Arra még emlékszem, hogy teljesen józanon egy taxiban mentem oda, egy bazi nagy villához. Barátom hatalmas vigyorral megölelgetett, majd beljebb vezetett. Arra gondoltam, hogy biztosan tetszene neked, mert töméntelen pasi szag lengte be a szobát, főleg, hogy csak hímegyedek voltak jelen a bulin. Jó pár sztriptíztáncos lány is volt, akikről később megtudtam, hogy a felük pasi. Arra is tisztán vissza tudok emlékezni, hogy a kezembe nyomott valaki egy poharat, benne egy érdekes szagú koktéllal, mindenestre nagyon erős volt, kevés pia marta szét a torkomat így, mint az. Még megittam egyet, egy ugyanolyat. Na innentől nem tiszta semmi, még homályos se.

Szörnyű fejfájással kelek, a fejem lüktet, és feje tetejére állt a szoba. Kis időbe telik, mire rájövök, hogy a kanapén fekszem egy érdekesen kitekert pózban, a fejem pedig lelóg róla. Szinte azonnal olyan pozícióba tornázom magamat, ami talán hasonlít a rendes ülésre. Bár zsibong a fejem, azért gyorsan leellenőrzöm magam, hogy a ruháim a helyén vannak-e. Oké, nem vagyok megfosztva semmitől sem. Ez egy jó pont. Körbenézek, és körülbelül úgy érzem magamat, mint a Másnaposokban a fickók.

-    Tom Kaulitz? – Oké, a nevemet még tudom, de hol a pasi? Ide-oda forgolódva – persze csak lassan -, keresem emberemet.

-    Ööööö… igen? – Magas, határozottan magas pasi, fekete hajjal, hatalmas mosollyal az arcán. Mi a fasz? – Várj, tudom ki vagy… – Magatehetetlenül felnyögök, ahogy agysejtjeimet munkára buzdítom magamban. – Adam? Ugye?

-    Igen! – nevet fel. – Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy téged is itt látlak az este folyamán, az ikertestvéredre számítottam. – Leül mellém, kezét a combomra rakja, közel az ágyékomhoz. Úgy vélem, lemaradtam valamiről. – Örülök, hogy összeismerkedtünk, remélem, még látjuk egymást. Szia!

-    Ééén is. Szia. – Rám vigyorog még utoljára, de nem úgy, mint egy barát a barátra, hanem… szellemi hülye vagyok az ilyesmihez.

-    Majd hívlak! – Adam kiabál, nekem meg fáj a fejem. De honnan tudja a számomat? Uh, nagyon kavarog a gyomrom… Vagy a fejem. Inkább mindkettő.

A fürdőig képes vagyok úgy elmenni, hogy lenyelem a feltörő hányást. Gusztustalan, de nem szívesen hánynék le senkit, és semmit. Amúgy is minden olyan horribilis összegűnek tűnik itt. Ki tudja, nem szívesen csúfítanék meg egy több millió dolláros vázát.

Azt hiszem, minden hamar távozik a szervezetemből. Alaposan kiöblítem a számat, ha hazaérek az lesz az első dolgom, hogy alaposan fogat mosok, addig próbálok nem kommunikálni másokkal.

Egy rohadt SMS-t se küldtél, hogy mi van velem, élek-e még, fel se hívtál. Erwin tényleg bedobta magát. A kanapéra roskadnék, és felüvöltenék, ha nem ájulnék el a szájszagomtól. Így hát alapos fogmosás után összeszedem a dolgaimat, pórázt rakok a kutyámra, és a reptér felé veszem az irányt egy taxiban ülve. Siralmas állapotban ülök fel a gépre úgy, hogy pontosan meg tudom állapítani, hogy az út végére se tudom helyrepofozni magamat.

A több órás úton bealszom, szinte az egészet rémálmokkal alszom át, s mikor felriadok, arra számítok, hogy itt vagy mellettem, és majd átölelsz, és azt mondod: Csak egy rossz álom volt, Tom. Többet nem mondom, hogy ne gyere velem. Persze én akartam ezt, de én is szívtam meg. Neked ott volt/van Erwin, és nekem? Hát senkim nincs, csak Scotty.

Halk kulcscsörgéssel nyitok be a lakásba, Scottyt előre engedem, majd csak utána megyek én is. Reggel van, és nem szívesen ébresztenélek fel, hacsak már nem vagy fent. Viszont az én üdvözlésemre se kelnél fel, ahhoz túlságosan is szeretsz aludni, pont, mint én. A szobám érintetlen, nem is foglalkozok vele sokat, csak lerakom a bőröndömet a szoba közepére, aztán az ágyamba kuporodott kutyát betakarom a plédjével és megsimogatom a fejét. Kimegyek a konyhába, csinálok egy szendvicset, és leülök a tévé elé. Habár bekapcsolom, az első öt percben elalszom, még a szendvicsemet se eszem meg.

Valaki mozgatja a testrészeimet. Halkan nyöszörögni kezdek, majd nagyobbat nyögök, amikor megpróbálnak eldönteni.

-    Nyugi, csak lefektetlek, mert nem lesz ez így kényelmes… – Válaszképp csak nyögök.

Kell egy kis idő, míg alvó agyam felfogja, hogy ez a te hangod. Amennyire csak tudom, kinyitom a szemeimet, a kis résen át, nagyon homályosan, de ki tudom venni az alakodat, és a szőke hajadat.

-    Hiányoztál – préselem ki, mielőtt visszaaludnék. Sajnos azt már nem tudom, hogy erre mit reagálsz.

Most nem rémálom gyötör, hanem az elmúlt napok, melyeken veszekedtünk, és én jóformán csak szenvedtem. A valóság is rémálom. Aludni sem fogok merni, ha ez így megy tovább.

-    Tom, kelj fel… – suttogod halkan a fülembe, gyengéden rázogatva a testemet. Morcosan befordulnék a kanapé felé, de nem engeded, karoddal kitámasztasz, és ülőhelyzetbe húzol. – Ébren vagy?

-    Persze, mindjárt. – Nagyot ásítok, kidörzsölöm szememből a csipát. Közben te magadhoz veszed a kocsi kulcsot, úgyis te vezetsz. Ebben a mosott szar állapotban nem igen tudom, hogy hogy fogok zsűrizni.

A kocsiban síri csönd van, te az útra koncentrálsz, én meg arra, hogy ne aludjak be.

-    Mintha fogytál volna – töröd meg a csendet, miközben befordulsz balra.

-    Pedig nem, amennyit ettem, szerintem híztam is – hazudom, mélyen belesüppedve az ülésbe, erősen ignorálva mindentudó pillantásodat a zöld lámpára várva.

-    Hazudsz, pedig nem érdemes. Tudod, hogy tudom. – A hangod aggódó, de közben kemény, és rideg, mint a téli fagyos szél. Gyomorideg lesz úrrá rajtam, rosszul érzem magamat, és kiver a víz.

Többet nem is beszélünk, viszont elég hamar megérkezünk, még le se állítottad a motort, én szinte hisztérikusan menekülök el előled. Még hallom, hogy utánam szólsz, de nem figyelek rád.

Nem fog ez már működni. Hiába töltöttem el egy hetet nélküled, most, hogy újra látlak, meg akarlak csókolni, oda akarok bújni hozzád. A szerelmes tinik hozzám képest semmik. Érzem, hogy mindent megkapnék tőled, azt pedig tudom, hogy én mindent megadnék neked.

Megrezzen a telefonom a kezemben. Azt remélve, hogy te írtál, gyorsan előkapom, de az ismeretlen szám láttán lekonyulnak ajkaim. Unottan oldom fel a telefonkódot, és megyek rá az üzeneteimre, aztán az ismeretlenére.

-    Ha már én tudom a tiédet, akkor te is tudd az enyémet, Adam… – olvasom fel hangosan. Még egy vigyorgó fejet is kaptam tőle.

Biztos a buli alkalmával adhattam meg neki, bár nem vágom, hogy taccs részegen, hogy tudtam megadni a számomat, amikor általában azt se tudom olyankor, hogy hol a farkam és a fejem. Na mindegy. Ez legyen a legkisebb problémám.

Nyílik az ajtó, belépsz, rám vetsz egy pillantást, majd le is ülsz mellém. Fáradtan felsóhajtok. Most kéne gyorsan megbeszélni mindent? Nem vagyok rá képes, főleg úgy nem, hogy tisztában vagyok vele, hogy mi lesz a végkimenetele.

Miért nem tudsz csak egyszerűen nekem esni, letépni a ruháimat, és megdugni? 

---------------------------

Vélemények?

Folyt. köv. jövő pénteken (wow már merek ilyeneket ígérgetni! :D)