2012. március 23., péntek

Hypnotized by... Brian (5. fejezet)





5. fejezet



-  Mégis mit művelsz, kölyök?! – törte szinte rá az ajtót a lendülettől visszahőkölő szőkére egy nagyon is ismerős hanghoz tartozó cikázó villám.
-  Én is örülök, hogy látlak, Tilo. – fintorodott el, és visszacsukta az ajtót.
-  Engem kérdezgetnek a kapuban szobrozó firkászok, hogy újra összeáll-e a zenekar, hogy újra együtt dolgozunk-e, hogy újra Molko ír-e neked zenét, vagy valami más van köztetek… azt se tudtam, hova kapjam a fejemet. Miért én vagyok az, aki utoljára tudja meg a dolgokat??
-  Állj már le, ne rohangássz itt fel-alá. Ülj le. – a fiú konyha irányába biccentett – Főzök egy kávét.
Tilo nagy levegőt vett, és már épp folytatta volna a szóáradatot, amikor a fiú megelőzte.
-  Nem faggattak volna épp téged, ha nem rontasz be hozzám hívatlanul. Talán azért te tudod meg utoljára, mert semmi olyan nem történt, amihez közöd lenne. Nem vagy a főnököm. Se az apám. Egyáltalán mit keresel itt?
Erre az idősebb egy kicsit visszavett a lendületből. A pimasz kis kölyök felnőtt. És még igaza is van. Engedelmesen leült a konyhaasztal mellé, és magyarázkodni kezdett.
-  Láttam a képeket. Tudni akartam…
-  Teleefoon… – szólt közbe a szőke idétlenül dallamosan, és a zsebéből előhúzva, grimaszolva mutatta fel a kis készüléket, majd letette a kávéfőző mellé a pultra – Mr. Kőkorszaki… – ingatta meg a fejét, mire halvány fürtjei a szemébe hulltak – Nem, nem áll össze a zenekar. Nem, Brian nem ír nekem zenét. – felelte.
Egyéb felmerült kérdésre pedig nem kell tudnia a választ. Egyáltalán mit foglalkozik vele? 

Meglepte, hogy idejött a férfi. Amióta nem dolgoztak együtt alig találkoztak, néha beszéltek csak telefonon. Egyszer-kétszer, mikor az összes fiú a városban volt, és összeültek italozni egyet a régi idők emlékére, előfordult, hogy meghívták Tilo-t is. De hogy így rátörjön néhány fotó miatt, amihez gyakorlatilag már semmi köze... erre nagyon nem számított. És bárhogy is próbált kreálni egyet a fejében, nem sikerült elfogadható magyarázatot összelegóznia.

Brian a hálóból jól hallotta, hogy ki jött a fiúhoz, megismerte a hangját, és a német beszédnek is megértette a nagy részét. Felhúzott magára egy pólót, amit a szőke hagyott ott a gurulós széke támláján, és lazán kisétált utánuk a konyhába.
Lesimította az anyagot a hasán, beleszagolt a vállába, magába szívta a fiú ottmaradt illatát, és csak mosolygott magában. Mindig szívesen vette magára annak a használt ruháit, akivel az ágyát is megosztotta. Szerette magán hordozni a megnyugtató illatot. A gondolatra egy pillanatra megtorpant az ajtóban, és ijedten elhessegette a szentimentális képeket a levegőből. Egy másodpercre az is megfordult a fejében, hogy sarkon fordul, visszasiet a hálóba, és inkább a saját pólóját veszi magára. De nem tette.
-  Heló, Tilo. Rég találkoztunk. – köszönt vidáman, odalépett a feldúlt férfi mellé, mosolyogva a kezét nyújtotta felé, ő pedig halálra rémülten nézett fel rá a konyhaasztal mellől.
Nem gondolta, hogy itt találja Briant, a fotók előző nap készültek. Azt hitte, hogy ha volt is némi valóságalapja a kirobbant pletykának, a kis kaland minden bizonnyal nem többnapos elfoglaltság a férfi számára.
-  Brian… nem mondtad, hogy… – szorította meg a kezét szétszórtan, aztán felállt a székből, és barátilag megölelte, megveregette a rég nem látott jó ismerős hátát.
A mondatot inkább nem fejezte be. Nem talált szalonképes folytatást hozzá hirtelenjében.
-  Mit? Hogy miért akarok találkozni Strifyval? – nevetett fel Brian – Csak beszélni akartam vele.
Mindhármuknak ugyanaz futott át az agyán. Szép hosszúra nyúlt beszélgetés…
-  Nem rémlik, hogy mindig így szoktál volna beszélgetni. Azok a fotók… – dörmögte összeráncolt homlokkal az ex-menedzser. Nem Brianre vallott az egész.
Brian megvonta a vállát.
-  Egy kis botrány sosem árt. – kacsintott rá a szőkére, aki miután bekészítette a kávéfőzőt, a konyhapultnak dőlve nézte a két idősebb férfit.
Amikor Brian megjelent az ajtóban jóleső meleg érzés futott át az erein, amiért az ő pólója volt rajta. Mindig érzett valami nagyon intim dolgot abban, ha a szerelme felvette a ruháit. Ha nem lett volna közönségük, a karjaiba kapta volna érte, és jól megszorongatta volna. Ehelyett a kávéfőző felé fordulva próbálta elnyomni az arcára kúszó boldog mosolyt.
De a párbeszédüket figyelve mostanra nyom nélkül elillant a mosolyoghatnéka. Nem tetszett neki Brian viselkedése. Félvállról vette az egészet, mintha semmi sem történt volna. Vagy még rosszabb: mintha egy jó kis numerával az ember vállvonogatva, csak úgy mellékesen, egyértelmű jeleket elejtve, fű alatt eldicsekszik a haveroknak, amikor az illető már nincs ott. Kedve lett volna fél lábon szökdécselve hevesen integetni neki, hogy „heló, még én is itt vagyok”.
Mindkét variációra ökölbe szorultak a kezei. Azt se akarta, hogy Brian azt sugallja Tilo felé, hogy semmi sem történt köztük, de azt se értékelte volna jobban, ha egy könnyű kis kalandocskaként tűnteti fel előtte.
-   Nem kis botrány lesz, ha megtudják, hogy az egész éjszakát itt töltötted. – dünnyögte Tilo az asztalterítő mintáit bűvölve.
Szóval ő a második verziót hámozta ki Brian viselkedéséből, és a körülményekből. Nem hibáztatta érte.
Strify három csészét tett az asztalra, és teletöltötte őket, majd leült a két férfitől legtávolabb eső székre, és szó nélkül maga elé emelte a csészéjét. Ha úgy viselkednek, mintha nem lenne ott, hát akkor az elvárásoknak megfelelve, majd megpróbál jó fiúhoz méltón úgy is tenni.
De nem csak Brian, furcsán viselkedett a volt menedzsere is. Az egész jelenet szürreális volt. Mintha egy rosszul megírt forgatókönyv szerint játszanának. A gond csak az volt ez egésszel, hogy épp az ő kis életét játszották ilyen bénán, nem pedig egy B kategóriás filmecskét.
-   Persze. – sóhajtott fel Brian – Mindig elfelejtem, hogy kettős mércével mérnek. Ha nőnél töltöttem volna, fele akkora attrakció sem lenne. Majd azt mondjuk, dolgoztunk. Hm? – fordult a fiú felé a kérdéssel.
-   Min? – vetette oda félvállról, alig nézve fel a kávéjából.
Szívesen hozzá tette volna, hogy ő csak arra emlékszik, amikor azon dolgozott, mellesleg nem keveset, hogy Brian elélvezzen. Újra és újra.
-   Egy új dalon. Írok neked egyet. – mosolygott rá édesen.
Azt gondolta ettől majd elolvad, hogy a lábai előtt fog heverni, amiért ígér neki egy újabb dalt. De Strify csak megvonta a vállát rezzenéstelen arccal, és tovább kortyolgatta a forró feketét. Dühös volt, egyre dühösebb.
Nem bírta elviselni, hogy Brian ilyen nemtörődöm módon áll hozzá. Percekkel ezelőtt még úgy csókolta és kényeztette, mintha a csillagokat akarná lehozni neki. De amint megjelent a másik férfi, teljesen átváltozott.
-   Megyek, járok egyet. – mondta végül színtelen hangon, a mosogatóba tette a csészéjét, és otthagyta a két férfit a konyhájában.
Leesett állal néztek utána.

A fiú gyorsan felöltözött, megfésülködött, feltette a napszemüvegét és egy leheletnyi szájfényt, majd felöltötte a legelbűvölőbb mosolyát, és kilépett a riporterhad közé.
Sorfalat álltak neki a firkászok, kérdésekkel bombázták, ő pedig csak mosolygott, és néhányra röviden válaszolt. Könnyeden viselkedett, vidáman, mintha nem tombolnának benne a vegyes érzések. Tökéletes színészi alakítást nyújtott.
-   Nem, nem áll össze a Cinema Bizarre……… Egy új dalon dolgozunk Briannel, de erről még nem mondhatok semmit……… Nem, nem vagyunk együtt……… – az egyik kérdésre csilingelő hangon felnevetett – Dehogy költözött hozzám! Holnap visszamegy Londonba, csak a dal miatt van itt egy-két napot……… Tilo nem a menedzserem, barátok vagyunk, és régi barátja Briannek, ezért látogatott meg, épp beszélgetnek……… Elnézést, mennem kell, a twitter, facebook, tumblr oldalaimat követhetik a naprakész információkért. Szép napot!
Rég nem volt ekkora nyüzsgés körülötte. Tulajdonképpen már nagyon hiányzott neki. Hiányoztak a koncertek, az interjúk, a rajongók, a vakuvillódzás, a hangzavar. Az egész pezsgés meg pörgés. Más talán minél hamarabb próbált volna egyetlen szó nélkül szabadulni, de ő kedvesen megválaszolt néhány kérdést, fürdőzött egy kicsit az érzésben, hogy újra a figyelem középpontjában lehet.

Eközben a két férfi közt kínos csend honolt a lakásban. Csak a kávéscsészében csörgő kanál hangja hallatszott a kis konyhában.
-   Nem tudom, mi lehet vele. – szólalt meg végül Tilo – Amikor az első dalt írtad neki, alig fért a bőrébe, madarat lehetett vele fogatni.
Brian tudta. De persze, nem akarta, hogy a vele szemben ülő férfi is tudja. Megvonta a vállát.
-   Biztos csak fáradt. Vagy ő akarja megírni az összes dalt az első szólólemezére, ki tudja… – mosolyodott el, könnyedén elrejtette a tényt, hogy mennyire kényszeredett az a mosoly, volt ideje már megtanulni, hogyan tegye.
-   Tulajdonképpen… – kezdte, de félbehagyta a gondolatot, megrázta a fejét – Hagyjuk, nincs közöm hozzá.
Brian pedig ennyiben is hagyta. Mert tényleg nincs köze hozzá. És mert amúgy sem tudja, mit mondhatna. Tovább kortyolta a kávét.
-   Akkor én… szerintem… megyek. – tette le az üres csészét a hívatlan vendég.
-   Nem is várod meg, míg Strify visszaér? – nézett fel Brian a közben talpra szökkent kollégájára, tágra nyílt szemekkel.
-   Nem úgy tűnt, mint aki értékeli a jelenlétemet. – felelte fanyar mosollyal – Örülök, hogy láttalak. – mondta halkan, szinte félénken, és elé lépett.
Esetlenül felé nyújtotta a kezét, Brian viszont felállt mellette, és kedvesen megölelte.
-   Egy ital valahol ma este a régi idők emlékére? – kérdezte mosolyogva az alacsonyabb.
-   Nem is tudom… – felelte bizonytalanul Tilo.
-   Csak kéreted magad. Írj egy sms-t, hogy hol és mikor. – mosolygott tovább a férfire, miközben az az ajtót vette célba. Végül visszamosolygott rá, és bólintott egyet.
-   Akkor este.
-   Este.

A zárban zörgő kulcs hangjára Brian felpattant a tévé elöl. Már nagyon kezdte unni a műsort, egy órája már, hogy Strify elviharzott. Nem tudott mit kezdeni magával, elmosta a csészéket, el is törölgette, szépen a helyükre tette őket a szekrényben, aztán csak kapcsolgatta a tévét egyik csatornáról a másikra, és azon agyalt, vajon mit tett, ami így kiakasztotta a fiatalabbat. Talán már nem is szeretné annyira, hogy jövő héten meglátogassa. Összeszorult a gyomra a gondolatra. Tessék, épp erről beszélt a fiúnak, valami nagyon el van cseszve benne, neki sosem lesz igazi kapcsolata, mindenkit megbánt akaratán kívül... és különben is, egy egoista, önző dög.
Furcsán érezte magát, egészen eddig a fiú leste minden mozdulatát, és megpróbált mindent megtenni azért, hogy vele maradjon, ő pedig szinte viszolygott az egész érzelmi vihartól, ami sercegett a csupasz bőrén. Most pedig, hogy a fiú már nem tűnt annyira lelkesnek, fordult a kocka, akarta, elvárta, hogy újra úgy nézzen rá, és újra próbálja meg levenni a lábáról, bármi áron, a még előttük álló közös fél napjuk alatt.
-   Merre jártál? – szökkent elé kedvesen mosolyogva, és hevesen magához ölelte, még azt sem hagyta neki, hogy letegye a szatyrokat a kezéből.
Strify meglepődött Brian viselkedésén, egy órája még csaknem levegőnek nézte, de legalábbis koloncnak, most meg itt csüng a nyakában.
-   Erre-arra. Hoztam ebédet is. – felelte érzelemmentesen.
Nem ölelt vissza. Persze foghatta arra, hogy a kezében voltak a szatyrok, de valójában nem is akarta visszaölelni.
-   Mi a baj? – suttogta a férfi, gyengéden a fiú füle mögé simítva egy szőke tincset.
-   Semmi. – felelte, és kitekergőzött Brian karjaiból. A konyhába vitte a szatyrokat.
Hallotta, hogy az idősebb a sarkában van. Letette a pultra a dolgokat, és két kézzel rátámaszkodva, egy pillanatra az üres mosogatóba bámult, miközben zakatolt az agya. Tudta jól, hogy nem viselkedhet így. Nem kérhet számon semmit a férfin. Örülnie kellene minden percnek, amit vele tölt. Elvégre semmi garancia nem volt arra, hogy az ígéretét nem vonja vissza, ha tovább folytatja a duzzogást. Miért akarna visszajönni valakihez, akivel kellemetlenül érzi magát?
-   Hé, megállapodtunk, hogy nincs kamuzás… – dorgálta gyengéden Brian, és megállt mögötte – Szóval mi az a semmi?
Erre a fiú visszafordult, ránézett, és sóhajtott egy nagyot. Tulajdonképpen nagyon is örült, hogy Briant érdekelte, mi van vele, és hogy miért viselkedik így.
-   Ne haragudj. – mondta végül, odalépett a férfihez, és magához ölelte.
Briannek legurult az a bizonyos sziklatömb a szívéről, s szótlanul belesimult a szőke karjaiba.
-  Csak… nem úgy viselkedtél, ahogy számítottam rá, és kicsit rosszul esett. – vallotta be lebiggyesztett ajkakkal – De gondolkodtam, és rájöttem, hogy nem várhatom el, hogy úgy kezelj mások előtt, ahogy azt én szeretném. Nem a tökéletesen megírt herceg vagy a filmemben, akit madzagon rángatok. Emberből vagy te is. Én meg „hülyéből”. – tette még hozzá, ujjai hegyével gyengéden végigsimogatva Brian hátát a gerince mentén.
-  Nem vagy hülye… – suttogta a férfi, és a fiú vállára hajtotta a fejét – Én viselkedtem hülyén. Nem vagyok hozzászokva, hogy más érzéseivel is foglalkoznom kell.
-  Nem kell. – felelte halkan a fiú.
-  De kell. Akarok. – ragaszkodott hozzá, amire a fiúnak megdobbant a szíve – Csókolj meg végre. – súgta elfordítva a fejét a fiú válláról, és a nyakához érintette előbb csak az orrát, majd puha ajkait is.
Strify felemelte a kezét a férfi derekáról, és csillogó fekete hajába mélyesztette ujjait. Gyengéden húzta magához az arcát, és előbb megpuszilta az orra hegyét, majd az állát, és végül halványan ajkaihoz érintette ajkait. Brian lehunyta a szemeit, és bár kicsit számonkérés ízű volt a történet eleje, könnyedén tette túl magát rajta, és boldogan hagyta, hogy azt tegyen vele a fiú, amit csak akar. Sosem volt elég a kényeztetéséből, imádta a kezeit, az ajkait, az ujjai hegyét, a nyelvét, orra hegyének cirógatását, fogai gyengéd karcolását. Minden apró mozdulatát.
-  Nem tudom, hogy te hogy vagy vele… – pillantott a pulton fekvő ételhegyekre néhány perc után a férfi – …de én még nem vagyok éhes. –  mosolygott – És ha jól emlékszem, a csengő valamit félbeszakított. – nézett csábosan a fiúra.
A szőke elmosolyodott, gyorsan bepakolta a hűtőbe a dolgokat, aztán kézen fogta Briant, és behúzta a nappaliba. Leült ugyanoda a kanapéra, ahol előtte is ült, és kezét a férfi felé nyújtva visszainvitálta az ölébe.
-  Úgy rémlik, ez nem volt rajtad. – húzkodta meg a kölcsönpóló szegélyét, mire Brian felnevetett, és felemelte a karjait, hogy Strify könnyedén lehúzhassa róla a ruhadarabot.
Előre hajolt, és játékosan végignyalt Brian mellkasán az izmok közti mélyedésen.
-  Árad belőled a parfümöm illata. – húzta mosolyogva még közelebb magához a csípőjénél fogva az ölében ülő férfit.
Brian beleszagolt a fiú nyakába, majd egy aprócska harapást hagyott a bőrén.
-  Szeretem az illatod. Jó volt egy kicsit beleburkolózni, amíg nem voltál itt.
A fiatalabb csak mosolyogni tudott.
-  Holnap magaddal viheted a mai pólómat, ha akarod… – nevetett fel a fiú.
De Brian komolyan vette az ajánlatot, és határozottan azt tervezte, hogy bizony abban fog felszállni a reggeli gépre. Lassan el is kezdte lehámozni a fiúról, és gondosan a kanapé háttámlájára simította, hogy ne gyűrődjön össze.
-  Mit csinálsz? Nem mondtam komolyan! – nevetett egyre hevesebben a szőke.
-  Hát, sajnálom, már késő visszavonni. – dörgölte Brian a fiú nyakhajlatába az orrát – Legközelebb gondold át, ha a kedvenc pólód van rajtad, hogy kimondasz-e ilyesmit vagy sem.
Strify nyögve a férfi feje búbjához nyomta a homlokát. Kit érdekel, akármilyen kedvenc póló is? Bármit elvihet, ha azért teszi, mert érezni akarja, hogy egy kis darabka mindig vele van belőle.

Most valamiért égető késztetést érzett arra, hogy újra kimondja neki azt a pár szót, ami a szívén volt mindig, amikor a közelében volt Brian. De megígérte, hogy nem teszi.

Megragadta a derekát, a lehető legközelebb húzta magához a testét, ívbe feszítette a hátát, hogy a mellkasa a férfi mellkasának simuljon, ujjai felkúsztak a hátán, és szorosan magához ölelte. Megcsókolta, majd a füléhez hajolt, de nem azt suttogta bele, amit annyira szeretett volna.
-  Jövő héten elviszlek pár helyre, megmutogatom Berlinnek azt a részét, amit még biztosan nem láttál. Tudom, hogy úgy tűnik, hogy csak az ágyamat akarom mutogatni neked, de az egész a riporterek miatt alakult így. – erre Brian csak mosolygott – Most is szívesen elvinnélek, de követnének a firkászok… – legörbült a fiú szájának széle – Itt rekedtünk.
Aztán Brian ragadós mosolyára ő is elmosolyodott. Elvégre nem olyan nagy baj az, hogy egy kicsit száműzettek a négy fal közé.
-  Majd hozok parókát, meg álszakállat, valami jelmezt, és akkor legközelebb nem követnek. – nevetett a férfi.
-  Úristen, álszakállat ne, azt nem bírnám ki röhögés nélkül! – nevetett már a fiú is a gondolatra – Inkább valami hosszú szőke paróka, egy kis közönséges smink, miniszoknya, magas sarkú, és mindenki a csodás lábaidat fogja bámulni, nem az ádámcsutkád fog feltűnni nekik, azt garantálom.
-  Szóval csajosak a lábaim? – húzta fel a szemöldökét Brian.
-  Gyönyörűek a lábaid. – adott egy futó csókot a lebiggyedő ajkakra.
-  És miért nem te leszel a lány? A te lábaid se rosszak. Sőt. – érdeklődte továbbgondolva a filmbeillő jelenetet az idősebb.
-  Ha akarod én is az leszek. Támadnak a leszbikák! – nevetett egyre hevesebben a fiú.
-  Perverz vagy, ugye tudod? Mindenáron travit akarsz csinálni belőlem…
A fiú egy pillanatig csak némán nézte.
-  Nem akarok… férfinek szeretlek. – felelte, majd megcsókolta, és felkapva az öléből, felállt a kanapéról, és beindult vele a hálószobába.
Brian a nyaka köré tekerte a karjait, combjait pedig a dereka köré, a nyakába hajtotta az arcát, és hagyta, hogy csak cipelje. Az ilyenek miatt szeretett pasikkal lenni. Egy csaj mikor bánna így vele? Bár ha jobban belegondol, nem is biztos, hogy egyáltalán szeretne olyan nővel kezdeni, aki bánna így vele. Kicsit bizarr lenne a dolog. Mint ahogy a felcsatolható műpénisz is bizarr egy csajon. Bármennyire is biszexuális az ember fia, azért az mégiscsak sok egy kicsit. Érdekes, mindezzel ellentétben egyik hímnemű szeretője kezében sem érezte még bizarrnak a rezgős, tekergőző, a legabszurdabb színekben pompázó játékszert. Világ életében a kettős mérce ellen harcolt, és mégis… néhol még ő is alkalmazta.
Az egyre inkább elkalandozó gondolatainak a puha párnák közé huppanás vetett véget. A fiú szinte ledobta magáról az ágyára. Aztán négykézláb fölé mászott, és a hasát csókolva pillanatok alatt megszabadította a nadrágtól. Briannek kettőt pislogni sem volt ideje, és a fiú buja ajkai máris engedelmesen záródtak szerszáma köré. Nyögve hátrahajtotta a fejét, és a szőke fürtök közé kúsztak az ujjai.
-  Látod, mondtam, hogy férfinek szeretlek… – súgta pajzánul Strify, amikor néhány másodpercre felemelte a fejét a farkáról, hogy levegőt vegyen.
Brian csak mosolygott, megfogta a fiú vállait, és felhúzta magához.
-  Hidd el, én is jobban örülök, hogy a lábaid közt ott van az aaa… káprázatos… mmm… – kettőjük közé nyúlt, megragadta azt, amire célozgatni próbált, és épp folytatta volna a szebbnél szebb jelzőkkel való körülírást, de a fiú nem hagyta, hogy tovább beszéljen, fullasztóan mélyen megcsókolta, széjjelebb tolta a combjait, és csípőjével közéjük furakodott.
Igen, nemrég megfogadott magának olyasmiket, hogy visszavesz a dominanciából, Briannek ad egy kicsit belőle, jófiú lesz picit, és így tovább… de hát nem jött össze. Ki lenne hibáztatható érte? Majd talán legközelebb. Vagy azután. Vagy… ki tudja. De most érezni akarta, hogy a férfi bízik benne, hogy ha az agya tiltakozik is ellene, mégis odaadja testét-lelkét neki, hogy az egész világot elfelejti erre a kis időre, amíg ő a karjaiban tartja. Hogy egy kicsit úgy tesz, mintha viszontszeretné őt.

----------------------------------------------------
Folyt. köv. :)
----------------------------------------------------
Egy kis infó annak, akinek esetleg fogalma sincs arról, ki az a Tilo Wolff:
A szöszi menedzsere volt, nem mellesleg a Lacrimosa nevű, ősidők óta létező, darkos körökben igen népszerű zenekar agya. Egyesek szerint nagyon szép, mások szerint nagyon nem. Én nem írnék vele slasht... :) (De amúgy van amikor én is úgy látom, hogy van a pasasban valami... előfordul, na!)

2 megjegyzés:

  1. édes! :) köszönjük szépen! :)
    ez a kis bemutatkoztató gondolom azt jelenti, herr wolffnak még lesz némi szerepe.. utálja, hogy briannel dönget a szöszi, és nem vele, or what? ;D

    VálaszTörlés
  2. Köszi! :)
    Hát lesz még Tilo... ööö... akarjon ő döngetni a szöszivel? Erre nem gondoltam. Meg lett volna rá a lehetősége az évek alatt, miért épp most jönne rá?

    VálaszTörlés