Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2012. március 10., szombat

Hypnotized by... Brian (3. fejezet)


3. fejezet

Késő este volt már. A kora délutáni találkozójuk óta sok minden történt, mégsem tudta egyikőjük sem, hova vezet az egész. És a bizonytalanság egyre inkább emésztette a fiút. Ő tudta mit akar, és többé nem volt hajlandó hagyni, hogy a boldogsága kifolyjon a kezéből az ujjai közti réseken.
-  Akarlak. – jelentette ki váratlanul a szoba csöndjében.
-  Megint? Nem vagy kicsit telhetetlen…? – kuncogott Brian, de közelebb bújt a mellkasához, kis köröket írva le mutatóujjával a meztelen hasán, orrát pedig a frissen borotvált állához dörgölte. Dögös volt borostával, de azért mégis csak finomabb a puha bőrét érezni az apró tüskék helyett. Mélyen beszívta parfümjének édes illatát, dorombolva véste az agyába, és egyre lejjebb és lejjebb kezdte rajzolgatni azokat a bizonyos köröcskéket.
-  Nem úgy. – felelte komoly arccal, és megragadta Brian csuklóját – Nem csak úgy. Azt akarom, hogy az enyém legyél.
A férfi kibontakozott az öleléséből, és hátrébb húzódva, homlokráncolva bámult a fiúra. Ez valamiféle szerelmi vallomás akar lenni? Miért kell mindig mindent, ami jó, elrontani ilyesmivel?
A fiú frusztráltan felült mellette az ágyban, és felé fordította a fejét.
-  Beléd szerettem, minek hazudjak? Utálok hazudni azért, hogy megkapjak valamit. Már megtanultam, hogy ha fontos dologról van szó, sosem éri meg. Tessék, itt az igazság, eldöntheted, kell vagy sem. De azt akarom, hogy dönts. – határozottnak csengett a hangja, mintha csak a tényeket próbálná közölni, és közben elnyomná a tényekben rejlő érzelmeket – Nem akarok a levegőben lógni, Brian… – tette hozzá halkan, fejcsóválva – Nem akarom mindig azt várni, mikor bukkansz fel újra.
Briannek elakadt a lélegzete, úgy bámult rá. Nem számított arra, hogy ennyire egyenes lesz vele.
-  Nem lepődhetsz meg a dalom után. – tette hozzá a fiú.
-  Nem mondhatsz ilyet. – felelte végül – Nem mondhatod, hogy szeretsz. Nem is ismersz engem. Amikor azt írtad, főleg nem ismertél.
-  Azért tudok rólad egyet s mást. – mosolyodott el huncutul – Annyian hisznek a szerelemben első látásra. Én pedig nem egyszer láttalak, nagyon is elégszer, igen változatos perspektívákból. – az előző tárgyilagosság nyom nélkül elillant a hangjából.
Brian elpirult. Újra csak kezdte hibának érezni a ma történteket.
-  És mindet imádtam… – tette hozzá még Strify.
Ennél nyíltabban nem szeretne volna kimondani, hogy mennyire szerette, hogy vele nem kell az ágyban a szerepeket feltétlenül röghöz kötni. A legtöbb pasi, akivel dolga volt eddig, mind unalmas volt számára már rövid idő után. Akit ő dugott elejétől fogva, attól nem kérhette, hogy a változatosság kedvéért néha fordítsanak a helyzeten. És a másik oldal is többnyire ugyanígy reagált. Ha egy túl domináns fiúja fölé szeretett volna kerekedni néhanapján, mindig csak falakba ütközött. Márpedig neki szüksége volt mindenre, amit egy férfi adhat neki, ha épp úgy kívánta, uralkodni akart rajta, máskor pedig elvárta, hogy őt kényeztesse. Telhetetlen volt. Ugyanakkor cserébe nagyon odaadó. De soha senki nem felelt még meg igazán a szexuális követelményeinek. Időről-időre elgondolkozott rajta, nem benne van-e a hiba. Brianről sem hitte elejétől fogva, hogy megfelelne, eleinte azt gondolta, csak valami fájdalmasan mély tiniszerelem, vagy őrült rajongás, amit iránta érez. Egészen a mai délutánig. Mostanra jobban meg akarta szerezni magának, mint valaha.
-  Úgy érzem, hogy amikor veled vagyok, semmi más nem érdekel. A következmények se. – a férfi felé nyúlt, hogy közelebb húzza magához, Brian ódzkodva ugyan, de hagyta magát – Ne mondd, hogy te nem így érzed. Épp te mondtad, hogy világ életedben dugdostad a sajtó elöl a partnereidet. Aztán amikor megláttad azt a fotóst, csak tovább csókoltál. Nem érdekelt. Miért? – kérdezte.
Nem várt választ rá, mert nagyon jól tudta a választ. Inkább csak azt akarta, hogy a férfi is rájöjjön az annyira nyilvánvalóra.
Brian óriásit nyelt. Nem szólt semmit. Az egész nagymonológot néma csendben hallgatta végig. Rettegett attól, hogy ki kell nyitnia a száját. El akart tűnni. Nem csak ebből az ágyból, vagy a szobából, de jelenleg a Föld színéről is.
-  Mondd. – súgta neki a fiú, mikor látta, hogy ráncolja a homlokát.
-  Mit? – nézett fel rá Brian.
-  Amire most gondolsz. Hallani szeretném.
-  Nem. – jelentette ki egyértelműen.
-  Nem? – Strify meglepődött a durva elutasításon – Miért nem?
Brian felkelt az ágyból, és szó nélkül, láthatóan feldúltan a konyha felé indult.
-  Brian! – a fiú utána sietett, elkapta a karját, visszarántotta, és szembe fordította magával – Miért nem?
-  Eressz el. – fordította el a fejét zaklatottan, hogy ne kelljen a szemébe néznie.
-  Mi van veled? – kérdezte leheletnyit ingerülten, nem akarta, hogy magába zárja az érzéseit, végigsimított a haján, és erőszakkal magához ölelte – Mondd el. – suttogta és tovább simogatta a hátát.
Brian lehunyta a szemét, imádta a szőke kezeit magán érezni. De annyiszor elkövette már azt a hibát, hogy érzelmileg kiszolgáltatta magát valakinek, hogy milliószor megígérte magának, soha többé nem teszi.
-  Ki kell szellőztetnem a fejem. – gyengéden tolta el magától.
Strify hagyta. Ha csak erőszakkal maradna, akkor jobb, ha nem marad.
-  Ha most úgy mész el, mint akkor… nem akarom, hogy visszagyere. – jelentette ki fakó hangon.
Zsarolásnak tűnhet, de komolyan gondolta. Úgy ne jöjjön vissza.
-  Fenyegetsz…? – nevetett fel keserűen Brian – Nem félsz attól, hogy épp ezt tervezem? Hogy eszem ágában sincs visszajönni, és csak kapóra jön, amit mondasz?
Annyira akarta ezt a találkozást, és most mégis csapdában érzi magát. Ki kell mennie azon az ajtón, különben megfullad idebent.
Ki kell mennie az ajtón ahhoz, hogy biztosan érezze, itt akar lenni.
-  Mondd ki, hogy csak szexet akartál. És ugyanúgy elmész, ahogy mindig szoktál. Csak mondd ki. Tedd egyszerűbbé nekem.
-  Én nem akartam… – motyogta a támadástól meglepetten. A szőke erre frusztráltan felnevetett.
-  Lefeküdni velem? – nyitotta nagyra a szemeit – Te neeem… pont úgy néztél ki… – nevetett cinikusan, fejcsóválva, mire Brian szégyellősen lesütötte a szemeit.
-  Én tényleg nem azért hívtalak. – felnézett a szemébe, nem akarta, hogy ezt gondolja róla. Nem tudta, miért számít mit gondol, de biztosan érezte, hogy nem akarta, hogy ezt gondolja.
Aztán elkapta róla a tekintetét, megfordult, és újra az ajtó felé indult.
-  Nem akarsz elmenni. – állt elé váratlanul a fiú.
Nem érintette meg, csak útját állta, de Brian könnyedén kikerülhette volna, ha igazán akarta volna.
A fiú magabiztosabb volt, mint valaha, voltak percek, mikor Brian alig bírta ki, hogy ne tátott szájjal bámuljon rá. Persze az nem vetett volna túl jó fényt rá. Gyorsan felszedte az állát, és határozottan visszavágott.
-  De. Jelen pillanatban nagyon is akarok.
-  Persze. Egy órára. Gondolkodni. – mozdulatlanul fürkészte az előtte álló férfit.
Brian nem szólt semmit. Nem szerette, hogy nyitott könyv a fiú előtt. Még ő maga sem tudja, mi van annak a könyvnek a lapjain, hogyan tudja ő így olvasni? Lassan a kabátjáért nyúlt, megnézte van-e annyi cigi még a dobozban, ami egy kiadós sétát kitart.
-  Félsz a kötöttségektől. – törte meg a csendet újra csak a szőke.
A kabátzsebében kutató mozdulat közepén megállt, és lassan, a tőle két lépésre, karba tett kézzel őt bámuló fiúra emelte a tekintetét. Kötöttség. Mi van, ha épp arra lenne szüksége? Ha végre egyszer valakinek hagyná, hogy megkösse. Soha senkinek nem engedte még. Talán. Talán ez kell neki. De valamiért azt érezte, nem tőle.
-  Nem kértem tőled semmit. – folytatta Strify, amikor látta, hogy Brian megint csak magában hajlandó rendezgetni a gondolatait, és nem szándékozik megosztani őket vele – Nem emlékszem, hogy bármit is tettem, vagy mondtam volna, ami téged olyasmire kötelezne vagy kényszerítene, amit nem akarsz. Brian, én nem tervezlek kalitkába zárni. Csak szeretem, amikor itt vagy velem. Szeretem, ahogy átölelsz és a fülembe suttogsz.– magyarázta gyengéden, majd megállt egy pillanatra, belenézett a férfi kifejezéstelen szemeibe, és felsóhajtott.
Feladja. Nem tud mit tenni, fel kell adnia ezt a harcot, ha nem akarja most azonnal elveszíteni Briant.
-  Rendben. – folytatta beletörődőn – Nem kérek lehetetlent, csak annyit kérek, hogy ha velem szeretnél lenni, egy pillanatig se gondolkozz. Gyere. Biztos lehetsz benne, hogy én várni foglak.
-  Nem akarlak kihasználni. – szólalt meg végre a férfi, visszaejtette a kabátját a székre. Már így is épp eléggé bűntudata van, amiért harmadszorra is ugyanott kötöttek ki, ahol már másodszorra sem szabadott volna.
-  Használj ki. – vágta rá a fiú.
-  Jobbat érdemelsz ennél… – csóválta a fejét lassan ide-oda.
-  Na ne! - csattant fel Strify – Ez a legszarabb duma a világon! Légy olyan szíves, és ne alázz meg azzal, hogy ilyesmit használsz velem szemben!
Most a fiatalabb volt az, aki hátat fordított az egész groteszk jelenetnek, és dühösen elindult a konyha irányába.
-  Nem úgy értettem… – sietett utána Brian.
-  Ó dehogynem! Ezt máshogy nem lehet érteni. Brian, felnőtt emberek vagyunk, meg tudjuk beszélni egymással, mi kell nekünk. Nem kell a színjáték, látom hogy összevissza beszélsz, közel sem azt mondod, amit gondolsz. Tudod mit? Menj. Talán tényleg jobb, ha most elmész. – nem nézett rá, az üres mosogatóba bámult annak szélén támaszkodva, és minden erejét összeszedte, hogy most ne törjön össze úgy, ahogyan akkor.
Brian nem bírta nézni, meg akarta érinteni, de nem merte. Nem akarta, hogy rosszat gondoljon róla. A maga módján kedvelte ezt a fiút. Nagyon is.
-  És mi van, ha én sem tudom, mi kell nekem? Azt sem tudom, mit gondolok, mintha két idegen lenne a fejemben, és folyamatosan bunyóznának, amióta csak megláttalak az utcasarkon rám várni. – aztán még halkan hozzá tette – Az egyik menni akar, a másik maradni.
Erre szembefordult vele a fiú, és bár szomorúan nézett rá, valami reménysugár mégis csillant a szemében.
Újabb sűrű csönd telepedett az egymással szemben szinte mozdulatlanul álló párra.
Strify volt az, aki megtette az első lépést, Brian hajába túrt, lágyan megcsókolta, aztán pedig gyengéden magához ölelte.
-  Mitől félsz? – kérdezte lassan, törődőn.
-  Nem félek. – felelte Brian, és újra hátrébb lépett két lépést. Utálta, ha valaki azt vetette a szemére, hogy bármitől is fél.
-  De igen. – nem erőszakosan vágta rá, csak halkan, ám teljes meggyőződéssel.
Brian mély levegőt vett, már megint meghazudtolja őt! Túl bátor. És ami a nagyobb baj, túl jól látja azokat a dolgokat, amikről Brian egyáltalán nem akarja, hogy lássa őket.
Ökölbe szorult a keze és egy percre felgyorsult a szívverése. Újra düh futott át az erein, amiért ez a kölyök akarja megmondani neki, ő mit érez.
Aztán amint észrevette a kívülről is jól látható feszültség jeleit magán, lehunyta a szemeit és lassan kifújta a tüdejében tartott levegőt. Nem akarja bántani. Soha többet. Nem érdemli meg.
-  Nézd… akárhányszor próbáltam normális kapcsolatot kialakítani egy nővel, sosem működött. Én ilyen vagyok. Elcseszett. Az én hibám. Volt rá közel negyven évem, és nem jött össze, úgyhogy tuti, hogy bennem van a gebasz. És nem akarom… – megállt a mondat közepén, amikor meglátta a fiút mosolyogni.
Most mi lehet olyan oltári vicces? Épp próbálja megmagyarázni neki, miért is lehetetlen a közös jövőjük.
Összeráncolt szemöldökkel nézett az egyre szélesebben vigyorgó szőkére.
-  Ümm… – szólalt meg tündéri mosollyal az ajkain – Nem tudom feltűnt-e már neked, de én nem vagyok .
Erre Brian is elmosolyodott.
-  Bolond… – suttogta.
Persze, ezt csak azért mondta, mert általában nőkkel élt kapcsolatban, és férfiak voltak a szeretői. A nők jobban megértik lelkileg, a férfiakkal meg általában jobban élvezi a szexet. Fordítva valószínűleg még ennyire se működne a dolog. Persze nem tudhatja, még sosem találkozott olyan férfival, akinek a legkisebb esélyt is megadta volna arra, hogy az ágyán kívül az agyába is beférkőzzön, még csak a lehetőség gondolata sem merült fel soha. Aki esetleg vonzotta annyira, hogy meg akarja ismerni, arról pedig mindig kiderült, hogy hetero. Ez az ő formája. És ezt már rég el is könyvelte magában szentírásként.
-  A „normális kapcsolat” pedig nem tudom, mit rejt a te szótáradban, de nem hiszem, hogy én olyat szeretnék. – folytatta a fiú – Mi lenne, ha belevágnánk egy nemnormális kapcsolatba? Minden kötelezettség nélkül.
-  Strify… – nyögte a férfi, de a szőke lassú léptekkel egyre csak közeledett hozzá, ráfogott a dereka két oldalára, és magához húzta a testét, összeértek a combjaik és a mellkasuk, magukon érezték a másik szívverését – Nem ér, ilyesmit bevetni… – súgta a világos tincsek közé, amint a fiú forró ajkai a nyakához értek, érezte, hogy egyre inkább elgyengül a karjában.
-  Már miért ne érne? Ha úgy szeretnéd, szólhat a nemnormális kapcsolatunk legnagyobb része csupán erről is. És akkor nagyon is ér bevetni. Hm? – hümmögött csábító mosollyal.
-  Nem manipulálhatsz így, ez csalás… – suttogta a férfi, majd mégis ő lépte meg a következő lépést, mohón birtokba vette a fiú száját.
Néhány percig szenvedélyesen csókolóztak a konyha közepén állva. Aztán Brian szólalt meg újra.
-  Én nem akarlak csupán a szeretőmmé tenni. – simogatta végig a világos fürtöket.
-  Az előbb még a „kapcsolat” fogalma ellen kapálóztál elég nagy erőkkel… – vigyorgott Strify, az egész már kezdett nagyon nyakatekert lenni.
-  Nem erről van szó. Te annál sokkal többet érsz, minthogy valakinek csak a szeretője legyél. – orrával megcirógatta a szőke csupasz nyakát.
A fiú felsóhajtott, és fáradtan leejtette a karjait, amiket eddig a férfi csípőjén pihentetett. Már megint ez a „jobbat érdemelsz”, „én vagyok a hibás”, „többet érsz” sablonszöveg.
Eddig úgy érezte egészen jól ment, de mostanra kezdett belegabalyodni a gondolatolvasásba.
-  Brian, mit szeretnél? – fújta ki a levegőt fáradtan.
-  Nem tudom. – súgta, majd egy puszit lehelt Strify kulcscsontjára – Aludhatok ma nálad?
Széles vigyor terült el a fiú arcán, még sosem ébredtek együtt. Akár bevallja Brian magának, akár nem, az már egy következő lépcsőfok.
A válaszadás előtt a plafon felé fordítva arcát komoly latolgatást színlelt.
-  Háát… most nem hozhatom fel, hogy a barátaimmal lakom, mint amikor utoljára feltetted ezt a kérdést… és sajnos nem találok más ellenérvet sem így hirtelen. – felnevetett, és úgy döntött mára befejezi a faggatózást, az elemzést, és minden olyasmit, ami több vért igényel az agyában. Eldöntötte, hogy az este hátra lévő részében egészen más helyeken lesz szüksége a vérkészleteire.
Bízott magában, hogy vízszintesben sokkal meggyőzőbb tud lenni, mint függőlegesben. És reggelre talán Brian is ugyanannyira akar majd maradni, mint amennyire ő szeretné, hogy maradjon.


------------------------------------------------
De reggeltől a dráma természetesen csak tovább folytatódik... :) Folyt.köv. 4. fejezet!(még az is lehet, hogy holnap, mert már egész jól áll ;))

2 megjegyzés:

  1. "akarlak." "megint?" -> ez kész XD
    meg a "nem tudom feltűnt-e hogy én nem
    vagyok nő" hehe :DD
    brian olyan kis nyomi, hogy nem tudja mit akar... illetve tudja, csak nem akarja amit akar... ez a protect me from what i want effektus :))
    szereteeem!

    VálaszTörlés
  2. Én meg szeretem, hogy mindig megírod, hogy szereted :) :-*

    VálaszTörlés