Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2012. március 11., vasárnap

Hypnotized by... Brian (4. fejezet)





4. fejezet

Az éjszaka gyönyörű volt, az ébredés mámorító, egymás karjaiban. Brian, mint egy álmos kiscica dörgölőzött a fiú oldalához félig még szundikálva. Strify pedig boldogan ölelte a karjai közé a szuszogó kis alakot, orrát a nyakába fúrva, a haját cirógatva.
De bármennyire is szép volt az ébredés, a szótlan reggeli közben látta a férfi szemeiben, hogy nem változott a véleménye olyan gyökeresen, ahogyan azt remélte.
Újra el fogja veszíteni.
Mintha valaha is az övé lett volna…
-  Holnap Londonban kell lennem. – kezdte Brian halkan.
A fiú bólintott, nem szólt semmit.
-  Bárcsak ne tűnne úgy az egész, hogy csak kihasznállak, ha kedvem tartja… – sóhajtott a férfi, és tenyerét a fiú tányérja mellett az asztalon nyugvó kezére fektette.
Erre a szőke cinikusan felnevetett.
-  Vegyük úgy, hogy én is kihasználtalak, és akkor egálban vagyunk. – felelte keserűen, Brian pedig csak ingatta a fejét.
Strify annyira szerette volna, ha itt marad vele.
Felállt, a mosogatóba tette a tányérját. Töltött egy újabb bögre tejeskávét magának, és a pultnak támaszkodva szótlanul visszanézett Brianre. Ő is felállt, és ugyanazt a rituálét végigcsinálta, amit a szőke.
Némán álltak egymás mellett a konyhapultnak támaszkodva, kávét szürcsölve.
Ha már úgyis elmegy, valamit muszáj megkérdeznie.
-  Brian, mit jelentett az, amikor dühösen a szememre vetetted, mielőtt elmentél, hogy „nem volt hozzá jogom”? Mihez nem volt jogom?
Nagyon sokat agyalt rajta eleinte. Nem volt biztos benne, hogy jól értette a férfi szavait.
-  Ne kérdezd. – csóválta a fejét.
-  Nem volt jogom kiírni magamból, amit érzek? – kérdezte egy leheletnyi indulattal a hangjában.
-  Kérlek… – suttogta.
Brian félt őszintének lenni vele. Még mindig nem hitte, hogy volna közös jövőjük. Ha viszont őszintén beszélne vele, akkor azt a reményt keltheti benne, hogy van esélyük.
Bárcsak fiatalabb lenne legalább tíz évvel, és bárcsak más irányt vett volna az élete, lenne normális munkája, normális élete. Akkor nem gondolkozna.
-   Túlélem a választ, bármi is legyen. – erősködött Strify.
Brian ránézett, látta a szemében azt, ami annak idején nem volt benne, erőt, elszántságot. Megedződött a fiú. Felsóhajtott, és végül úgy döntött, mégis elmondja az igazat. Ő is őszinte vele, megérdemli a viszonzást.
-   Úgy éreztem, nem volt jogod megírni azt a dalt, és aztán elmondani nekem, hogy rólam szól. Nem volt jogod ahhoz, hogy arra kényszeríts, hogy összetörjem a szíved. Én nem akartam. De nem volt más választásom.
Ezek szerint ő a hibás mindenért. Komor arccal nézett a férfire, de nem szólalt meg. Várta a folytatást. Forgassa csak meg még egyszer-kétszer azt a bizonyos tőrt bátran. Most már úgyis mindegy. Teljesen mindegy hány óriási lyuk tátong a szívén, eggyel több, vagy kevesebb, nem számít, így is, úgy is elvérzik.
-   Nem gondoltam végig, hogy félreérthető lehet a viselkedésem. Csak tettem, ami jól esett. Amiről úgy gondoltam, neked is jól esik. Túl fiatal voltál, nem jutott eszembe, hogy nem a helyén fogod kezelni a dolgokat. – lesütötte szomorú szemeit, elbújt hosszú, fekete szempillái mögött, majd felsóhajtott – Olyan okos srác vagy, látnod kellene, hogy nem én leszek az, akivel boldog leszel… – nézett vissza rá lassan a fejét ingatva.
-    Először is, a fiatal nem egyenlő az értelmi fogyatékossal. – jegyezte meg összeszűkült szemekkel a fiú – Tudtam mit jelent az, amikor a dalodat felvettük, és azt mondtad, „egyszeri alkalom”. Nem vártam többet. Az, hogy akartam, arról már nem tehetek. De nem vártam. Az eszemmel tudtam, hogy mire számíthatok, bár a szívem épp az ellenkezőjét követelte. De ne mondd, hogy én kényszerítettelek bármire is. Egyetlen lépést sem tettem feléd, Brian. Nem lett volna merszem. Minden átkozott lépést TE tettél meg. – vetette oda neki egyre dühösebben.
-     Tudom. Ne haragudj.
Strify megrázta a fejét. Ne haragudj. Ennyi. És most újra ki akar sétálni, és újra össze akarja törni a szívét.
-    Most nekem kellene ugyanúgy felpofoznom téged, ahogyan tavaly te tetted velem. Mert neked meg kurvára nem volt jogod újra felforgatni az életemet! – ismételte erős hangsúllyal a férfi akkori szavait.
Brian szomorúan lépett közelebb hozzá. Elé állt némán. Igaza volt a fiúnak, megérdemelte azt a pofont.
A fiú csak nézte, nem mozdult meg a keze, eszében sem volt megütni őt.
Percek teltek el így, aztán Brian váratlanul hozzá simult, és megölelte.
-   Eszméletlenül tetszel nekem.– súgta, majd hátrébb húzta a fejét, és újra a fiú szemébe nézett – És ezt nem a testedre értem. – halványan elmosolyodott – Nem csak a testedre. – aztán megkeményedtek az arcvonásai – De… tessék, beismerem… – nyelt egyet – Kurvára félek, hogy ha komolyra fordítjuk a dolgokat köztünk, annak rossz vége lesz. Sosem lett még jó vége… – suttogta keserűen az utolsó szavakat.
-   Maradj itt… – súgta a szőke, és a dereka köré fonta a karjait, de Brian határozottan megrázta a fejét, amire csak még jobban elszomorodott.
-   Muszáj holnap hazamennem.
-   Akkor gyere vissza. – vágta rá.
Brian nyelt egyet. Nem tudta, mit válaszoljon. Ha lehunyta a szemét, és csak a hozzá simuló mellkas ütemes dobogását hallgatta, és a belőle áradó melegséget szívta magába, csak egyetlen lehetséges válasz volt erre. Egy bazinagy IGEN. De amint kinyitotta a szemeit, és végigtekintett az életén, épp az ellenkezőjét érezte a helyes válasznak.
-   Csak azt szeretném, ha boldog lennél. És nem hiszek abban, hogy velem az lennél. Rosszat tennék neked azzal, ha visszajönnék. Higgy nekem. – mondta halkan, nem lazítva az ölelésen.
Nem akarta elengedni a fiút, akkor sem, ha muszájnak érezte. Nem mozdult, csak hallgatta a szívdobogását, figyelte a légzését, élvezte a testének melegét, a karjai ölelését.
-   Ha nem jössz vissza, akkor sem leszek boldog. Nagyon nem. – felelte szomorúan – Legalább próbálj meg boldoggá tenni. Még ha nem is hiszed el, hogy sikerülhet. Annyira szeretném… – suttogta a hajába, és még jobban magához szorította, úgy, hogy Brian néhány másodpercig alig kapott levegőt.
-   Fiatal vagy, gyönyörű, tehetséges, okos, ennyire szemtelenül közel valaki a tökéleteshez… miért pazarolná pont rám az idejét? – kérdezte, miközben lassan kibontakozott a fiú öleléséből.
-  Hagyd, hogy én döntsem el, mire és kire pazarolom… oké? – felelte mosolyogva – Derítsd ki, mennyire nem vagyok tökéletes. Maradj velem.
Megfogta Brian mindkét kezét, és közelebb húzta. Összefűzte az ujjaikat, és felemelte a kezeket az ajkaihoz.
-  Hallottad már azt a mondást, hogy „ha van is milliónyi okod arra, hogy elhagyj, keresd meg azt az egyet, amiért sosem tennéd”?
Brian megrázta a fejét. Sosem hallotta. De úgy érezte megmozdított valamit benne ez a néhány szó.
-  Szeretlek, Brian. – mondta lágyan a fiú.
A férfi lesütötte a szemét, pír szökött az arcára. Behúzta a nyakát, és a saját vállába próbálta temetni az arcát.
-  Jézusom… ne mondd ezt nekem. Kérlek. – súgta és csak rázta a fejét folyamatosan.
-  Ich liebe dich. Így jobb? – mosolygott édesen.
-  Ne… kérlek. – nyögte – Ha megígéred, hogy nem mondod ki többet, akkor én is megígérem, hogy jövő héten meglátogatlak.
A fiúnak elakadt a légzése egy pillanatra. De azonnal úrrá lett magán, és úgy döntött nem arra fog reagálni, amire annyira szeretne.
-  Soha többet nem mondhatom? – kérdezte.
Brian megvonta a vállát, mire Strify újra elmosolyodott.
Csak most nem akarta hallani, amíg nem rendezte el magában a dolgokat. Amíg nem tudja biztosan, hogy ő mit érez. Amíg ő nem tudja viszonozni, addig zavarba ejtő ilyesmit hallani bárkitől is.
-  Jövő héten? – nézett Brianre ártatlan szemekkel.
A férfi bólintott.
-  De ne várj… – kezdte, de a fiú beléfojtotta a szót. Hevesen megcsókolta, és csípőjével a konyhapultnak kényszerítette.
Azt mondta, holnap kell Londonban lennie. Eszerint előttük az egész nap. Aztán pedig az egész éjszaka. Aztán pedig ki tudja még hány éjszaka, ha visszajön hozzá. Boldog volt. Tudta, hogy nem ígért semmit, csak egy látogatást, de boldogabb volt, mint valaha. Elsöprő szenvedéllyel csókolta Briant, ujjai a fejbőrét cirógatták, amire a férfi valamiféle édes, dorombolásszerű hangot hallatott.
Oda akarta adni magát neki ma éjjel. Még nem. De nem akarta, hogy úgy menjen el, hogy nem kapta meg. Túl erőszakos volt vele, nem olyan, mint azelőtt. Egy kicsit vissza akart venni az irányításból, legalább egy hangyányit a férfi kezébe akart adni belőle. Hogy érezze, hogy semmire sem kényszeríti, és bármit megadna neki.
Kezdte azzal, hogy visszavett a nyomás erejéből, amivel a pulthoz préselte Briant. Hátrébb húzta a csípőjét, lecsúsztatta a kezeit a combjaira, és hátrébb lépett. Mosolyogva csókolta meg újra. De most már nem olyan fullasztóan, inkább játékosan.
-  Azt ugye tudod, hogy ezalatt a kevesebb, mint huszonnégy óra alatt többet vitáztunk, mint egy átlagos kapcsolatomban az első huszonnégy nap alatt? – kérdezte Brian, amikor elváltak az ajkaik egymástól.
-  Kapcsolat? – mosolygott a fiú, és felhúzott szemöldökkel bámult rá, Brian arcát pedig újra elöntötte a vér.
Nem úgy értette. Jézus! Azt sugallta ezzel, hogy…? Úristen.
-  Nyugi… – ölelte magához újra a férfit, mikor látta a rémületet az arcán, és felnevetett – No para… no kötelezettség… no kényszer… – Brian a vállgödrébe bújtatta az arcát még mindig zavartan, úgyhogy Strify úgy döntött, enyhít a helyzeten – Hé, szivi, akarsz dugni?
Erre már Brian is felnevetett, és játékosan a felkarjába bokszolt.
-  Dilis…
Eltolta magától a fiút, és kituszkolta a konyhából, be a nappaliba, le a párnás kanapéra. Egymástól meglepően tisztes távolságban ültek le, látszott a fiún, hogy valami jár a fejében.
-  Szívesen fejtegetném, amit az előbb mondtál. De félek, hogy elmenekülsz. – pillantott rá résnyire szűkült szemekkel.
Brian hirtelen a „kapcsolat” szóra értette, amit mondott, azt pedig nagyon nem akarta forszírozni. Közelebb bújt, kellemetlenül felnyögve a fiú mellkasának döntötte a homlokát, és megpróbálta vízszintesbe hozni maga alatt. Csak ne beszéljen.
De szerencséjére a következő mondatból kiderült, hogy rosszul vette a célzást.
-  Nehéz elképzelnem, hogy nem vitázol a partnereddel. – tűnődött – Azt szereted, ha valaki behódol neked? Ha bólogat mindenre, amit mondasz? Ha feltétel nélkül kiszolgál? Ha te lehetsz az Úr?
-  Dehogyis! – vágta rá egyértelműen.
Persze, akadt ilyen, nem is egy az évek során, akitől ezt várta el. De az nem számított partnerének.
-  Akkor pedig épp ellenkezőleg, elnyomod magad, és inkább elfogadod a másik döntését, hogy ne legyen vita? – gondolkodott tovább hangosan Strify, Brian pedig homlokráncolva rázta a fejét, nem értette ez az eszmefuttatás most mire jó – Más lehetőség nincs. Olyan nem létezik, hogy két embernek mindig ugyanaz a véleménye mindenről. A vita jó. Úgy ismered meg igazán az embert, aki melletted él.
-  Nem mondtam, hogy rossz. – kerekedett el a szeme, teljesen elképesztette, amit abból a néhány szóból hozott ki a fiú, ő egyáltalán nem így értette, amit mondott – Teljesen ártatlanul megállapítottam, hogy sokat vitázunk. – megvonta a vállát – Mindketten önfejűek vagyunk egy kicsit.
-  Egy „kicsit”. – nevetett fel a szőke – Egy dolog legalább biztos, velem nem fogsz úgy unatkozni, mint a többivel, akiket még egy szép kis vitára sem méltattál. – húzta fel egyik szemöldökét csábosan, és kacéran mosolygott is mellé.
-  Milyen magabiztos itt valaki… – nevetett Brian, és a fiú ölébe kúszott, combjai közé vette a derekát, majd belekóstolt a torkába.
Strify felnyögött, lehunyta a szemeit, élvezte a férfi forró nyelvének érintését, kezei a dereka köré kúsztak, be a póló alá, aztán pedig lassan fel a gerince mentén, lehúzva róla a fehér ruhadarabot. Szíve szerint amint félmeztelenül ült a combjain, azonnal maga alá gyűrte volna a kanapén. De visszafogta magát. Hagyta, hogy az legyen, amit Brian akar. Lassú, finom, kínzó csókok. Ártatlan simogatások. Semmi a dereka alatt, szinte a csípőjét sem mozdította az ölében. Még a pólóját sem vette le, csak ott csókolta, ahol a viszonylag nagy V-kivágás engedte.
Eltelt vagy fél óra így, és Strify egyre sűrűbben tartott ott, hogy mindjárt a karjaiba kapja, berobog vele a hálóba, és a párnák közé dobja. Nem értette a férfinek hogy lehet ilyen önuralma. Eszébe sem jutott, hogy ennek inkább örülnie kellene. Hogy nem a szex az egyetlen, ami megfordul a férfi fejében, ha a közelében van.
A csengő hangjára frusztráltan felnyögve, Brian meztelen mellkasába temette arcát. Lenézett mindkettejük ölébe… nem fog ajtót nyitni így.
-  Vársz valakit? – húzódott egy leheletnyit hátrébb az ölében a férfi.
-  Nem.– felelte a fiú, és jelezve, hogy ő bizony nem fog ajtót nyitni, magához ölelte Briant – Majd elmegy.
Egy perc múlva azonban újra megszólalt a csengő, most már jóval hosszabban.
-  Nem vagyok itt! – kiabálta Strify ingerülten a bejárat irányába, de csak annyit ért el vele, hogy aki az ajtó előtt állt, hallotta, hogy valaki van bent, és elkezdte hevesen ütlegelni a fát.
Brian elmosolyodott, és lemászott a fiú öléből.
-  Nyisd ki. – mondta szelíden.
Strify megrázta a fejét, ő azonban megfogta a kezét, felhúzta a kanapéról, és az ajtó irányába taszigálta. Aztán pedig bevonult a hálóba, egyrészt hogy ne zavarjon, másrészt pedig mert nem biztos, hogy a hívatlan vendégnek tudnia kell, hogy ő is itt van.



-----------------------------------
Eddig hogy tetszik? Még mindig fogalmam sincs, mi lesz a vége... :D
De folyt.köv., az biztos :)

4 megjegyzés:

  1. Azt kérded hogy tetszik? Nagyon jó! Bízom benne, hogy hamar hozod a folytatást. Jó írást.
    Ma27

    VálaszTörlés
  2. tudod ugye, hogy anno te voltál az oka annak, hogy beleszerettem a szöszkébe? úgy örülök, hogy írsz vele! :)
    nagyon tetszik, hogy az első sztori óta felnőtt és kimond mindent, amit gondol! jól áll a kicsike briannek :))
    (bri viszont még mindig nyomi :D)

    VálaszTörlés
  3. Szia Ma27!
    Köszi, hogy írtál, mindig örülök, ha új ember ír :) Készülőben a folytatás :)

    sylv!
    Tudom, szégyelltem is magam érte, túlzásba vittem kicsit a szöszkével való bombázást. Jaj ne is mondd, annyira jól állnának egymásnak! "Nyomi Bri"-be meg megpróbálok némi BRIANt verni most már, mert tényleg nagyon nyomi... :D

    VálaszTörlés
  4. ne szégyelld, élveztem... :DD
    na akkor egy kis köcsögséget brianbe! :D

    VálaszTörlés