Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2012. március 31., szombat

Az ördög háza (1. fejezet)



Páros: Brian Molko/Bill Kaulitz
Figyelmeztetés: NC-17, SLASH!
Tartalom: A Kölyök(?) c. sorozat második évada, vagy mi a szösz… :) A cím az ikrek los angelesi kis rezidenciájára utal, amibe Brian épphogy csak beköltözött.
Megj.: Még mindig Brian’s POV, szeretek a buksijában lenni :)







1       1.fejezet

-   Jó reggelt, Tom! – köszöntöm újdonsült lakótársam jókedvűen.
Hogyne lenne jó kedvem? Őrült éjszakám volt a Föld nevű bolygó legcsodásabb teremtményével.
-   Lehetne jobb is… – morogja a tesó.
-   Rosszul aludtál? – tudakolom.
Próbáltunk nem hangosak lenni. De tényleg. Ha más nem, legalább az első estén. És hajnalon. Meg reggelen…
-   Ne jópofizzunk, oké? – néz fel végre a kávéjából, és álltában a pultnak dőlve egykedvűen lecsukja a laptopja fedelét – Nem leszünk barátok. Csak azért tűröm el, hogy itt legyél, mert ha nemet mondtam volna, akkor Bill felhúzza magát, és elköltözik veled. Azt pedig nem hagyom.
Nem válaszolok, csak nyelek egyet. Meg kell tanulnom nyelni Tomnak. A tesójának szívesen teszem, és állítólag nem is csinálom rosszul, biztosan vele is menni fog.
Egy biztos, nem leszek én a fekete bárány. Ha veszekedés lesz köztünk, azt nem én fogom szítani. Nem adom meg neki ezt a helyzeti előnyt. Bill szemében inkább áldozat lennék, ha választani kell, abból tutira jobban jövök ki.
-   Emellett ott az a nagyon igaz mondás, hogy tartsd közel magadhoz a barátokat, de ha lehet, még közelebb az ellenségeket. – ironikusan elmosolyodik.
Már most látom, hogy igazam volt, nagyon nem buta a fiú. Nem kevés fejfájást fog ő még nekem okozni lakótársként, sógorként. Ellenségként. De nem baj, a boldogságért meg kell szenvedni, én pedig ezer örömmel szenvedek egy kicsit a néhány helyiséggel arrébb, a paplan alatt doromboló, minden képzeletet felülmúló, gyönyörű boldogságomért.
-   Szóval rajtam akarod tartani a szemed. Megértem. – felelem a lehető legkomolyabb arccal, aztán egy lépéssel közelebb lépek hozzá.
Hadd lássa, hogy nem félek tőle. Nincs miért félnem, max a végtagjaimat tudja eltörni. Nagy ügy.
-   Akár hiszed, akár nem, szeretem őt. És nem fogom bántani. – hangsúlyozom az arcába bámulva.
-   Nem hát. Tudod, hogy a tökeiddel játszol… – vigyorog gúnyosan, majd még közelebb hajol hozzám, és valami hihetetlenül mély hangon folytatja – Egyetlen könnycsepp az öcsém arcán, és letépem őket, az egyiket a seggeden dugom fel, és hidd el, nem fogok bajlódni a síkosítóval, a másikat pedig a torkodon tuszkolom le. – az arcomba hajol, érzem a leheletét az orrom hegyén, és fojtott hangon, morogva teszi még hozzá – Ha egyszer is azon kaplak, hogy hazudsz neki, kicsinállak.
Legszívesebben most megjegyezném neki, hogy mennyire meglepett azzal, hogy a tökeimmel akar játszadozni, és hogy máshol, más körülmények között, egy másik életben, talán még élvezném is.
De nem teszem. Jó fiú, nyugton marad. És megelégszik azzal, ha az öcsi játszik a tökeivel. Nem vagyunk telhetetlenek.
Tudom, hogy meg kellene ijednem tőle, konkrétan össze kéne szarnom magamat, de nem visz rá a lélek. Minek ijedezzek, ha olyasmi miatt fenyeget, amiről tudom, hogy nem szándékozom megtenni? Beleszerettem az öccsébe, és egyáltalán nem azért, mert félek a nagy és erős tesótól, de nem fogom megbántani.
-   Értettem… – sziszegem a fogaim közt, résnyire szűkült szemekkel, kissé cinikusan, de tényleg csak annyira, hogy még azért utáljon, de ne akarjon azonnal felnégyelni.
Aztán kitöltök egy nagy bögre kávét magamnak, és otthagyom.
Inkább visszasomfordálok a meleg, puha ágyikóban csak rám váró szépséges idomokhoz, minthogy hagyjam, hogy Tommyboy tovább cseszegessen a semmiért.
Lassan ideje lenne dolgozni is elindulni. Franc essen bele, most úgy istentelenül szívesen kivennék egy-két napot (hetet, hónapot… fél életet…), hogy ki se keljek az ágyból a gyönyörűségem mellől. Ahogy belépek a szobába, a már levámolt, csak fél bögre kávét felé nyújtom, aztán ahogy elveszi, szégyentelenül ledobom magamról a textilt. Na nem azt akarom, hogy belefulladjon a kávéba, csak szeretném, de kegyetlenül, ha mielőtt elindulunk, még egy menetet lezavarnánk.
Végignéz rajtam és elvigyorodik. De valami iszonyú perverz módon.
-   Hm, látom egyben vagy. – búgja, olyan hangszínnel, hogy másodperceken belül sziklakemény leszek tőle – A bátyám nem harapta le semmidet. Helyes.
Kaján vigyorral nyugtázom magamban, hogy egyrészt a hangjából, másrészt a tekintetéből ítélve, őt sem kell győzködni az ügyben. Az éjjeli szekrényre teszi a bögrét, majd megragadja a csípőm, és szó nélkül magára húz.
Tizenöt perccel később, amint meghallom Tom Audijának kerekeit csikorogni a kövön, kihúzkodom a számba gyűrt párnasarkot, és egy óriásit sikoltok. A ház is beleremeg abba, ahogy elélvezek.
A ház is, és a gyönyörűségem is.
-   Basszus, Brian. Egyszer ki fogsz nyírni. – lihegi a nyakamba, ujjai még mindig a farkamon, lágyan simogatja végig rajta a csúszós masszát, én meg lehunyt szemmel dorombolok, mint egy kölyök tigris, és magamban mosolyogva csak remélem, hogy nem, soha nem fogom kinyírni.

* * *

-   Nem fogod elhinni, mi történt. Tom elhívott sörözni. Szerinted mi van vele? – vigyorog rám drága basszerosom a legfurcsább arckifejezéssel, amit valaha a fején láttam, amikor benyitok a stúdióba. Nem a búrámat rágja le, amiért majdnem dél van, hanem csak vigyorog. Tiszta horror, hova kerültem?
-   Ne éld bele magad, nem dugni akar. – fintorgok.
Ő meg csak cicceg… mintha kettőnk közül én lennék az egyetlen, akinek az ilyesmi megfordul a fejében egy Tom-kaliberű pasi láttán. Heh. Ne legyünk már ennyire álszentek.
-   Ma reggel közölte velem, hogy csak azért vagyok a házban, mert az ellenségeit még a barátainál is szereti közelebb tartani magához. Szóval ebből, és a váratlan közelebb édesgetésedből kiindulva, szerintem te is ellenség-kategóriássá avanzsáltál, Steffie. – töröm le a lelkesedését.
Rossz barát vagyok? Egy kicsit még hagyhattam volna rózsaszín ködben? Hát szorri.
-   Mondjam le? – néz rám bazinagy, ártatlan, boci szemeivel. És látom rajta, hogy ha most elkezdek bólogatni, sanszos, hogy elsírja magát. Ne már.
Elmosolyodok, és felnyújtózkodva megsimogatom a buksiját. Kölyökkutya tekintethez, kiskutyás fülvakarás jár.
-   Ne. Érezd jól magad, bébi. – jól megölelgetem, aztán megveregetem a hátát, és jelzem, hogy induljunk végre produktív munkát végezni – Csak láss a sorok közé. Ha mond valamit, az nem biztos, hogy azt is jelenti, amit hallasz.
Sóhajt egy nagyot. És elkezd lépdelni utánam a többiek irányába.
-   Nem várok tőle semmit. – motyogja, nem mintha ő elhinné, amit mond, így nehéz lesz bárki mással is elhitetni – Csak barátkozunk.
-   Oké, bébi. – bólogatok, és részemről le is zárom a témát.
Majd meglátjuk mi lesz a dologból. Előre minek stresszelni rajta?
-   Na milyen volt a nászéjszaka? – nyújtja a kávémat, idétlenül vigyorogva, már-már rituálészerűen az orrom alá a dobosunk.
-   Mennyire részletekbe menően érdekelne a dolog, Steve? – kérdezek vissza kíváncsian – Vacsiszünetben kiugrok a Wal-Martba, és hozok neked egy meleg pornó dvd-t, amivel illusztrálni tudom, ha szeretnéd. – belefojtottam a szót, az idióta vigyorának is lőttek, vállveregetést ide – De akkor addig fel nem állsz a helyedről, amíg meg nem mutogattam mindent!
-   Pf, kösz, inkább passzolok. – fintorog, most mi a baja, nem is értem – Elég lett volna, ha annyit válaszolsz, hogy , vagy szép, vagy… – megvonja a vállát, és lenéz a cipőorrára – Akármi…
Esküszöm, megsajnáltam.
-   Hát, ez esetben köszönöm kérdésed, rendkívül élvezetes volt. Így megfelel? – meresztem rá a szemeimet, aztán gyengéden meglöködöm a meztelen, színesre firkált vállánál a dobszerelése irányába – Na indulás, munkára fel!



-----------------------------


Folyt.köv.
Szeretitek? :)

7 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretem. :DD Tom szerencsétlen, vehetné lazábban is a dolgot... úgy tűnik, Brian "felnőtt" végre, így csak saját magának árt a hozzáállásával... :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jo :P
    Tom csaknemStefbol probalja kiszedni Brian gyenge pontjait :P kis gonosz h elbana Briannel:P varom a folytatast:P

    VálaszTörlés
  3. szóval tomi az ördög.. hehe :DD

    úristen, annyira imádom ezt a briant! :D
    ezen sírva röhögtem: "Meg kell tanulnom nyelni Tomnak. A tesójának szívesen teszem, és állítólag nem is csinálom rosszul, biztosan vele is menni fog."
    meg ez is haláli: "Legszívesebben most megjegyezném neki, hogy mennyire meglepett azzal, hogy a tökeimmel akar játszadozni, és hogy máshol, más körülmények között, egy másik életben, talán még élvezném is. De nem teszem. Jó fiú, nyugton marad. És megelégszik azzal, ha az öcsi játszik a tökeivel. Nem vagyunk telhetetlenek."
    köszi, hogy megírtad! <3

    VálaszTörlés
  4. tudom h nem ide tart de aki erre jar nem dob par szavazatot Brianeknekle vannakkicsitmaradva :D 4 helyet estek:| !!! koszi:P

    Leci ne haragudj a hirdetesert!!!!

    VálaszTörlés
  5. http://www.nme.com/ratemy/263476/whats-the-ultimate-fanbase#44
    ide :P

    VálaszTörlés
  6. Tudtam, hogy ennek a folytatásnak örülni fogtok! Kösziii :)) Én meg örülök, hogy írhatom. Annyira jó Brian fejében lenni! :D

    VálaszTörlés