Hypnotized by... Brian (1. fejezet)

Páros: Brian Molko/Jack Strify
Tartalom: A My obsession c. sztori folytatása, ez most már nem Strify szemszögéből, hanem az enyémből :D
Figyelmeztetés: slash, NC-17 (lesz valószínűleg)
Megjegyzés: A sztori időben kb. egy évvel a My obsession történet után játszódik, a CB feloszlása után jó néhány hónappal.



-------------------------------------

1. fejezet

Brian hosszú percek óta bámulta a fiút a szemközti saroknál lévő oszlop mögül, ahogy állt a megbeszélt helyen. Máshogy festett, mint amilyennek az emlékeiben őrizte. Az édes kis sebezhetően törékeny fiú, akinek azelőtt tűnt a közelében, már a múlté. Nem a testfelépítése változott, hogyan is történhetett volna néhány hónap alatt, az új kisugárzása késztette arra, hogy csak figyelje.

Lezserül pihentek a kezei szürke szövetnadrágjában, talán a fekete garbó és a bőrzakó, talán a kicsivel rövidebb, hátrafésült haja, a néhány napos borosta és a szikrázóan szép smink hiánya, de valahogy férfiasabbnak tűnt. Sokkal.

A fiú egyre többet pillantott az órájára, és épp mielőtt nyúlt volna a zsebébe a mobiljáért, hogy felelősségre vonja a későt, Brian akkor döntött úgy, hogy odalép hozzá.

- Strify? – hallotta hirtelen az ismerős hangot a háta mögül.

Nem akaródzott neki megfordulni, inkább lehunyta a szemét, és próbálta nem őrültnek gondolni magát, amiért Brian hangját hallja ott, ahol biztosan nem lehet. Még ennyi idő után is. Pedig már azt hitte, tökéletesen sikerült túltennie magát a férfin.

Azonban amint kinyitotta a szemeit, ott állt előtte teljes életnagyságban ő, aki olyan hosszú ideig kísértette még az álmaiban. Nem hallucinálta a hangját.

- Brian? Mit keresel itt? – kerekedett el a szeme.

A szíve felgyorsult, a fülében hallotta dobogását, de vett egy nagy levegőt, és úrrá lett magán. Már réges-régen eldöntötte, hogy ha újra találkoznak valaha még, nem fogja megengedni magának azt a luxust, hogy kiszolgáltassa magát neki megint.

- Csak… erre jártam. – felelte vállrándítva, de nem nézett a fiú szemébe.

Ha valaki látta volna őket néhány hónapja és most, groteszknek tűnhetett változás, Brian akkori magabiztossága mostanra mintha a fiatalabb fiúba vándorolt volna át.

- Aha. Pont erre. – Strify hitetlenkedve mosolyra húzta a szája szegletét.

- Jól van… – sóhajtott, nem húzva az időt, inkább még az elején bevallva a kis turpisságot, előbb-utóbb úgyis kiderült volna – Megkértem a menedzsered, hogy szervezze meg ezt a találkát úgy, hogy ne tudd, hogy velem találkozol. – magyarázta – Nem jöttél volna el… – tette hozzá halkabban, a fiú arcát figyelve.

- Tudtam, hogy nem vagyok paranoiás, Tilo állati fura volt. – rázogatta a fejét még mindig mosolyogva – Egyébként már csak ex. – tette hozzá még mellékesen, a férfi utolsó megjegyzését szándékosan válasz nélkül hagyva. Hát persze, hogy eljött volna. Ha Brian kéri, a világ végére is. Bármit is tett.

- Ex? Mármint… – képedt el a férfi.

Letaglózva nézte pár másodpercig a szőke arcát. Ismerte Tilo Wolff-ot régebbről, amikor még a Placebo inkább underground zenekarnak számított, és elég sok, többnyire német dark fesztiválra hívták meg őket. Többször léptek fel a Lacrimosa-val egy napon, nem egyszer italoztak jókedvűen együtt a backstage-ben. Kedvelte a férfit. Később, amikor megemlítette, hogy elkezdett menedzselni egy tehetséges fiatal zenekart, Brian gondolkodás nélkül adott nekik egy dalt. De nem gondolta, hogy a munkakapcsolaton kívül más is kötné a pártfogoltjához.

- Mármint ex-menedzser. – nevetett fel a szőke átlátva Brian rémületén – Már nem dolgozom vele. Mint ahogyan a zenekarom is már csak ex.

Az, hogy erre megkönnyebbült, nem kifejezés. Már olyan dolgok kezdtek el cikázni az agyában, hogy Strify vele csalta meg Tilo-t. Nem az első eset lett volna, hogy valaki vele csalja meg „élete párját”, de az ex-menedzser, ha nem is a legszorosabb értelemben, de barátnak számít, vele nem tenne ilyesmit. Persze, adu ász mentségként ott lett volna a kezében, ha egyszer kiderül a dolog, hogy semmit sem tudott róla, de akkor is rossz érzéseket keltett volna benne, ha ezt most így tudta volna meg.

- Sajnálom… – biggyesztette le ajkait Brian, lesütött pilláin át felnézve.

Nem tudott a zenekar felbomlásáról. Nem igazán készült hírekből és pletykákból. Berlinbe sodorta a munkája újra, és véletlenül épp az előtt a kis hotel előtt hajtott el a taxija, ahol utoljára találkoztak. Megrohamozták az emlékek, visszatértek az indulatok, amiket akkor váltott ki belőle, és úgy érezte, muszáj újra látnia a fiút. Sokat gondolt rá azóta is, de sosem volt mersze beszélni vele, nem tudta mit mondhatna. De most a hotel látványa megtette a hatását. Bocsánatot akart kérni. Őszintén. Úgy érezte, érzéketlenül kihasználta anélkül, hogy hajlandó lett volna észrevenni az érzéseit. És most itt áll előtte egy fiú, aki nem úgy fest, mint akinek épp az ő bocsánatkérésére lenne szüksége.

- Ne sajnáld, rám fért a változás. – vonta meg a vállát.

- Látszik is rajtad nagyon a változás.– mosolyodott el, végre egyenesen a fiú szemébe nézve, örült annak, hogy nem egy összetört fiú állt előtte, mint akit a földön kuporogva hagyott ott akkor – És mi változott még? – kérdezte kedvesen, ám leplezetlenül flörtölve a fiúval.

- Sok minden. – felelte félvállról, visszagondolt az elmúlt évre – Felnőttem. – mondta komoly arccal.

Strify lazán állt kis terpeszben. Brian kihúzta magát vele szemben. Így szinte semmi nem látszott a köztük lévő majd tíz centis magasságkülönbségből.

- Túl sokat nem nőhettél. Valamiért úgy emlékeztem, magasabb vagy nálam. – kacérkodott széles mosollyal az arcán.

- Ó, dehogy. – felelte Strify, felegyenesedett, és közelebb lépve Brianhez minden gond és pipiskedés nélkül egy mosolygós puszit nyomott a homlokára.

- Dög. – lökte arrébb játékosan a fiút a mellkasánál, széles vigyort csalva annak arcára.

Az első kínos percek után egyikük sem gondolta volna, hogy ilyen egyszerű lesz feloldódniuk. Úgy álltak egymás mellett, mint az ezer éves barátok.

De a fiú egy valamit biztosan tudott, hogy nem akar emellett a férfi mellett úgy állni, mint egy ezer éves barát mellett. Egy pillanat alatt eltűnt az arcáról a mosoly, odalépett Brian mellé, egyetlen hang nélkül a nyaka köré fonta egyik karját, másikat pedig a dereka köré, úgy húzta magához, és megcsókolta. Brian nem számított rá, elakadt a lélegzete, úgy olvadt el a fiú karjaiban, mint a lehulló hópelyhek egy kisgyerek meleg tenyerében.

Teljesen összezavarta a fiú viselkedése. Nem erre készült, amikor idejött.

- Meglátnak. – suttogta Brian, arcát szégyellősen a szőke kabátjának vállrészébe temetve, amikor észhez kapott.

Beletelt kis időbe, cirka százötven ember sétálhatott el már az utcán mellettük. Nem is értette magát, hogy veszíthette így el az ítélőképességét, Berlin kellős közepén, tengernyi emberrel körülvéve.

- Botrány, címlap, ingyen reklám. – mosolygott a szőke magabiztosan – Nem hiszem, hogy marketingórát kellene tartanom neked.

- Bolond vagy… – nevetett Brian, de eszébe sem jutott, hogy távolabb húzódjon a meleg testtől, ami hozzásimult, egy pillanatig sem érezte úgy, hogy az őt ölelő karok nem megfelelő helyen lennének.

Csak álltak ott hosszú percekig egymás karjában, mellettük jöttek-mentek a járókelők, élvezték, hogy senkit nem érdekel, hogy kik ők, miért vannak ott, vagy hogy mit csinálnak. Beszélni nem beszéltek, csak nézték, simogatták, csókolták egymást.

Brian tulajdonképpen el is felejtette, miért jött. Már nem érezte úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie bármiért is, a tettei megtették a szavai helyett.

Teljesen más dimenzióban érezte magát, mintha nem is önmaga lenne. Sosem csinált ilyesmit senkivel, az elmúlt tizenegynéhány évben a nyilvánosság előtt sosem volt ilyen önfeledt. Vagy inkább felelőtlen? Nézőpont kérdése.

Egy idő után azonban feltűnt neki valami, meglátta a szeme sarkából, ahogy egy tárgyon megcsillan a napfény. Odafordította a fejét, és a távolból egy fényképezőgép óriási lencséjével nézett farkasszemet. Egy pillanatra megdermedtek az ujjai a fiú derekán, de egy szemvillanásnyi hezitálás után, amit Strify talán észre sem vett, visszafordult a szőke felé, édesen rámosolygott, felemelte az egyik kezét, beletúrt a hajába, és egy izgató nyögést kiváltva a fiúból, szenvedélyesen megcsókolta. Most már úgyis mindegy volt. És ha már show, akkor legyen korrekt. A furcsa az volt a dologban, hogy nem is érezte, hogy bánná. Miközben csókolta, le sem vette a jobb kezét a fiú derekáról, a bal kezének ujjait viszont kibogozta a hajából, majd a kamera felé nyújtotta a karját, és épp az arcukat takarva, a csókot egy pillanatra sem törve meg, égnek emelte a középső ujját.

A paparazzi csak ekkor jött rá, hogy lebukott. Akkor már minden mindegy alapon elkezdett sietve közeledni a párocskához, de Brian hátat fordítva neki derékon ragadta a fiút, aki csak akkor eszmélt rá arra, hogy tulajdonképpen mi folyik körülötte.

- Várj, itt a kocsim nem messze. – azzal nevetve kézen fogta a férfit, az ellenkező irányba kezdte húzni, újabb sokat érő képeket ajándékozva ezzel az őket követőnek.

A mélygarázsba, ahol Strify leparkolt, szerencsére csak parkolókártyával lehetett bejutni, úgyhogy hamar el tudtak tűnni a lesifotós szeme elől. Legalábbis egy időre. Mert abban biztosak voltak, hogy a kijáratnál ott lesz, és pofátlanul be fogja tolni a kameralencsét a szélvédőn is akár.

Amint beszálltak az autóba, fejüket összedugva, csak nevetni tudtak az egészen. Nem gondoltak arra, hogy mi lesz másnap.

Mire kicsit csillapodott a nevetésük, és eleresztették egymást, a másik szemeiben elveszve ültek halkan, Brian szólalt meg fejcsóválva.

- Mit csinálunk? – kérdezte hitetlenkedve.

- Nem tudom. De jó érzés. – felelte a fiú nevetve, újra magához húzta a férfit egy csókra, és közben a telefonjával váratlanul egy pajzán kis fotócskát készített magukról.

Brian kérdőn nézett a fiúra, amikor az felé fordította a telefonja kijelzőjét. Jó kép lett, azt meg kell hagyni, de a miért azért mégiscsak ott motoszkált a férfiben. Nem kérdezett semmit, a szemei megtették helyette. A szőke pötyögött valamit a telefonon, aztán mosolyogva beindította a motort.

- Elküldtem a képet mindenkinek twitteren, azzal a ködös kis üzenettel, hogy „Hypnotized by Brian”. Jobb így, ha hivatalos forrásból jön az első fotó, mintha rosszindulatú pletykaként robban. Így majd elkezdenek találgatni, hogy mi folyik körülöttem. Azt fogják hinni, hogy a Hypnotized by Jane után újra együtt írunk dalt. Ráérünk kitalálni, hogy mit szeretnénk mondani nekik. – mosolygott szendén – Mellesleg nehogy már több ezer eurót keressen az a semmirekellő azzal, hogy belezavart a legédesebb dologba, ami az utóbbi időben történt velem! Így jól lenyomtam neki a fotói árát. – tette hozzá epésen.

A legédesebb dologba? Briannek megdobbant a szíve. Ő is így érezte. Kézzel-lábbal kapálózott ellene, semmi pénzért sem mondta volna ki hangosan, de igen, így érezte.

Meg akarta kérdezni, vajon mindig ilyen gyorsan és ügyesen kezeli a váratlan helyzeteket, de csak mosolyogni tudott. Le volt nyűgözve a fiútól.

A parkolóház kijáratánál érdekes módon nem várta őket újabb vakuvillogás. A fotós eltűnt. Talán hogy minél hamarabb leadhassa a szerkesztőségben a másnapi főcím sztorit. Strify lakásáig zökkenőmentesen jutottak el, ott sem várt rájuk riporterhad. Bár sejtették, hogy a következő néhány napban nem lesz ilyen szerencséjük.

 


-------------------------------------

Vélemény? Tudom, hogy nem életem főműve... de gondoltam megosztom :)
Folytatás a fogadtatástól függ. (Egyébként már van :D)