Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2017. szeptember 29., péntek

Csak egyetlen tincset

Újra egy novellapályázat. Nem tudom miért, nem terveztem, de elolvastam a kiírást, és csak jött magától ez a pár oldalacska. A helyszín és néhány kulcsszó volt adott. Ez lett belőle.




Csak egyetlen tincset



A kormányra támaszkodva ülök az öreg kisautómban. Az őszi este sötétje még komorabb most, hogy az eső is eleredt. A sűrű cseppek undokul kopogtatnak a szélvédőn, míg a kórház elmosódó bejáratát figyelem a vízfüggöny mögül.
Az órámra pillantok. Még öt perc. A mindig pedáns feleséged pontban hét órakor jelenik meg minden este, és nyolc órakor már az autójában ül, hogy a bébiszittert hazaengedje, és maga dugja időben ágyba a gyerekeket. Most is, pontosan ugyanúgy, ahogyan az elmúlt négy nap mindegyikén.
A fejemre húzom a kapucnit, és felsietek az emeletre. A parfümje halványan még feldereng a privát kórterem levegőjében. Ablakot nyitok.
Gyűlöllek.
Gyűlölöm, hogy szeretlek.
Miért kellett épp a házam előtt történnie? Miért nem tudtad valahol máshol, valahol messze darabokra törni azt a legyőzhetetlennek hitt, tökéletességig faragott, szobor testedet?
Talán ha nem tudok róla, és egy nap csupán megszűnsz létezni, nem írsz, nem veszed fel a telefont, nem jelensz meg újra és újra a kisboltban, ahol dolgozom… talán akkor tudnálak tiszta szívemből gyűlölni. De így nem megy.
Csak ülök a fehér műbőr borítású széken, nézem, ahogy a gépek ütemesen fújják beléd a csöveken keresztül az oxigént, mert te még arra is képtelen vagy, hogy teleszívd a tüdőd. Hallgatom a monoton csipogást, és az elmém újra és újra visszajátssza azt a hátborzongató percet, amikor éles fékcsikorgást hallva kinéztem a hálószobám ablakán. Csak azt láttam, hogy a motorod az oldalára dőlve, szikrákat szórva csúszik a betonon hosszú métereket. A tested után pásztáztam a környéket, lomha, óráknak tűnő másodpercekig, mire a betonoszlop mellett megleltem. Mozdulatlanul. Néma sikoly akadt a torkomra, és azt a remegést még mindig a csontjaimban érzem, pedig már eltelt négy nap.
Azóta sem tértél magadhoz. Legalább néhány percre… hogy az arcodba üvölthessem, mennyire gyűlöllek! Mennyire gyűlölöm, hogy névtelenül kellett bejelentenem a balesetet. Mennyire gyűlölöm, hogy nem lehettem veled a mentőben. Mennyire gyűlölöm, hogy itt fogsz hagyni! Mennyire gyűlölöm, hogy… hogy szeretlek.
Felpattanok, és idegesen túrok a hajamba, ahogy hátat fordítok az ágyadnak. Nem bírom nézni azt, ami lett belőled. Már olyan régóta bámulom az összetört testedet, az összezúzott arcodat, hogy félek, nem fogok emlékezni arra a gyönyörűségre, ami voltál. A szemtelenül tökéletes arcvonásaidra, a csintalan mosolyodra, a szemeid kacér villanásaira. A vállig érő tincseid finom simogatására az arcomon, amikor megcsókolsz. Sosem tér már vissza azokba a karokba az erő, amivel olyan könnyedén gyűrtél nevetve magad alá.
A szoba homályában téblábolva egyszer csak rémület fut végig a gerincem mentén. Megijeszt egy tükör a falon! Nevetnem kellene magamon. De egy ideje már a mosolygás sem megy. Egy árnyék néz vissza rám. Hová tűnt a vidám kis szőkeség a sarki boltból? Üvölteném az árnyéknak, hogy adja vissza, azonnal!
Visszaesek a székbe, és megérintem a kezed. Még meleg. Azt mondják, már nem sokáig. Nem érdemes mesterségesen életben tartani. Mi az, hogy nem érdemes?! Ki dönti el?! Én nem dönthetek. Senki vagyok, csak egy árnyék.
Kiveszek egy ollót a táskámból. Napok óta velem van. Lehet, hogy gyerekes dolog, amit tervezek, de végtére is, hányszor mondtad nekem, hogy még csak egy gyerek vagyok…?
Harminckét éves vagy. Én tizenkilenc. És kettőnk közül mégis ki az, aki folyton úgy száguldozott felelőtlenül két keréken, mintha istenségek sebezhetetlen sarja lenne? Mutogathatnék ujjal, de felesleges…
Csak egy tincset a százból, senki sem fogja észrevenni. Halk cipőkopogás zökkent ki a gondolataimból. Az olló a földre hullik a kezemből. Hirtelen felerősödik a halvány parfümillat. Ezer közül is megismerem. Milliószor éreztem már rajtad, amikor hozzám jöttél. Nem merek hátrafordulni, csak felpillantok a falon az órára. Nem kellene itt lennie.
De ő bátrabb nálam. Mellém lép.
- A naplója – nyújtja felém a bordó, bőrkötésű papírhalmot.
Elveszem tőle, és szólni sincs időm, felocsúdni is alig. Sarkon fordul, és elsiet. Csak a parfümillat marad, és a kötet a kezemben. Hüvelykujjammal végigsimítok a borítón. Lehunyom a szemem, hátha elillan a látomás. De nem hat a varázslat, amikor kinyitom őket, még mindig az ölemben fekszik a könyvecske. Remegő kézzel ütöm fel a legutolsó bejegyzésnél.
„Elmondtam neki. Összeszedtem minden bátorságomat, és elmondtam neki, hogy Markot szeretem. Csak annyit mondott: tudja. Szomorú vagyok. És boldog. Harcok dúlnak legbelül. Mi lesz a gyerekekkel? De most repülök hozzá.”
Bárcsak lett volna szárnyad, és nem azon a rohadt motoron repültél volna!
Könnycsepp koppan halkan a papíron. Aztán még egy. És még száz.
Gyűlöllek.
Szeretlek.



4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Jezusom, ez... igazabol tetszett, de megis kettos erzeseim vannak.
    Szomoru, megis valamilyen szinten szep is. Foleg akkor lenne szep, ha fohosunk felebredne es minden happy lenne :D
    Egyebkent tenyleg tetszett, csak nem igazan szeretem a “fel torteneteket”.

    A PULSE-t tovabbra is turelmetlenul varom! :) <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Hát ez most nem hepiend, ez sírós, tudom.. régebben sokkal több ilyet írtam egyébként. Vagy még ilyenebbeket. De a darkos énemet most kicsit háttérbe szorítja többek között a két kicsi szánsájn is.. jön a Pulse a héten, nem hétfőn, de jönni fog! ;)

      Törlés
  2. Hát ez fájdalmasan gyönyörű *-* Én amúgy is szeretem a nem happy end-eket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!
      Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett! Igen, tudom, hogy szereted a szomorú történeteket, olvastam pár sztoridat.
      Köszönöm, hogy írtál! Puszi!

      Törlés