Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2017. június 29., csütörtök

PULSE (1.fejezet)

Most valami nagyon újat hoztam nektek. Új a párosom, és egy kicsit új az is, hogy AU sorozatba kezdek. Remélem szeretni fogjátok, mert én most nagyon benne vagyok ebben a sztoriban :)

Főbb paraméterek:
Harry Styles/Louis Tomlinson
Larry Stylinson, AU, OOC (nagyon, mert amúgy a nyakamat rá, hogy Louis tops, itt meg pont nem! XD)
Slash, NC-17
Louis's POV





PULSE

1. fejezet



Idegesen téblábolok a szemerkélő esőben az éjszaka sötétjébe furakodó óriási fényreklám alatt. Csak nézem az ember méretű, szivárványszínben pompázó betűket, amik a hely bejárata felett vibrálnak a csupasz téglafalon. PULSE. Mától a munkahelyem. Nem azért vagyok ideges, mert egy melegeknek fenntartott éjszakai klubban fogok dolgozni, ami egyértelműsíti az eddig sem kérdéses szexuális orientációmat. Inkább azért, mert ezzel nemhogy csak szimplán kilépek a komfortzónámból, de pucéran, fejen állva, tetőtől talpig olvasztott csokiba mártva teszem azt. Persze csak képletesen. Nem extrém öltáncosnak szerződtem. Csak egy egyszerű pultos fiúnak. Ruhában, két lábbal a földön, csoki max otthon a kanapén tévénézés közben. De akkor is, ez egy új Louis.
Amikor kiderült számomra, hogy Sebastian sorozatosan megcsalt a két éves kapcsolatunk alatt, majd miután szembesíteni próbáltam, ügyesen azt hozta ki a helyzetből, hogy mindenért én voltam a hibás, és még ő dobott engem, nem pedig fordítva történt, ahogyan normális esetben ilyenkor kellene, rendesen padlóra kerültem.
Húsz évesen az embernek szórakoznia kellene, élveznie az életét, ehelyett én olyan elfuserált aggyal születtem, ami csak komoly kapcsolatra vágyott, már a legeslegelső romantikus próbálkozásaimtól kezdve. Soha nem érdekeltek a futó kalandok. Éjszakákat végiginni, -táncolni sem az én műfajom. Sebastian szerette az ilyesmit. Ő néha eljárt nélkülem. Én olyankor az egyetemi feladataimnak szenteltem a szabad estéimet. Megbíztam benne, túl jól színészkedett. Én pedig boldogan szárnyaltam, amiért ilyen korán rátaláltam az igazira. Huszonegy éves voltam, őrülten szerelmes, és mint utóbb kiderült: vak. Ő egyáltalán nem látta azt a jövőt maga előtt, amit én, amikor lehunytam a szemeimet. Tíz év múlva szép házat, jó állást, megbecsülést magunk körül, tizenöt év múlva pedig szaladgáló gyerekeket. Nem, ő valószínűleg csak azt látta maga előtt, ha becsukta azokat a gyönyörű mogyoróbarna szemeit, hogy aznap este hol akar megkapni.
Pokolian szenvedtem, a csalódás megmérgezte a mindennapjaimat. Végül már én is magamat okoltam. Elhittem neki, hogy valóban én voltam a felelős mindenért, én voltam az, aki nem adta meg neki, amire szüksége volt. Aki nem volt elég jó partner.
Aztán egy nap valami átbillent a fejemben. Egy viharos szakításról szóló drámát adtak a tévében, én meg ott ültem a kanapén a sötét szobában egyedül, a százas zsepi az ölemben, és csak fújtam az orrom percenként. Még másnap is vörös volt az ormányom, és puffadtak a szemeim a másfél óra konstans pityergés hatására. De legalább arra rájöttem, hogy Sebastian nem érdemli meg, hogy még tovább szenvedjek miatta. Már az a három hónap is bőven sok volt érte. Valójában egyetlen percet sem érdemelt volna.
Másnap lógtam az egyetemről, életemben először. Ki sem bújtam a takaróm alól, a létfenntartáshoz szükséges dolgok elvégzésétől eltekintve. Átértékeltem az életem, és úgy döntöttem, elengedem a szende, sebezhető kicsi Lou kezét, kihúzom magam, és talpra állok. Erősebben, mint valaha. És nem hagyom, hogy többet bárki is átgyalogoljon rajtam. Sosem éreztem még a huszonhárom évem alatt ennyire igaznak az elcsépelt mondást, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Hát én most nem csak, hogy életben vagyok, de szabályosan a Terminátornak érzem magam. A barátaimtól kaptam is egy "Hasta la vista, baby" feliratú pólót a múlt héten.
Első lépésként otthagytam a könyvtárosi állásomat, amikor ez a lehetőség szembe jött. Úgy gondoltam, italokat töltögetni helyes, hiányos öltözetben, izzadtan vonagló pasiknak nem egy nehéz munka, az egyetem mellett nem fog szellemileg leterhelni, és ami extra jó pont, hogy lényegesen kevesebbet kell dolgoznom ugyanazért a pénzért. Több szabadidőm lesz, több energiám a vizsgákra, a barátaimra, az életemre.
Arra nem számítok, amivel a barátaim szekálnak, hogy itt majd milyen jó lesz ismerkedni. Sosem tenném ilyen helyen. Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Elég lesz nekem az is, ha esténként a szemeimet legeltethetem, aztán hazamegyek, és szépen bekucorodok a paplanom alá egyedül, és kipihenem magam, felkészülve a következő csodás napra. Mert azt megfogadtam magamnak, hogy innentől kezdve minden nap csodás lesz!
Már csak azért sem ismerkednék itt, mert abban biztos vagyok, hogy az utolsó dolog, amire most szükségem lenne, az egy újabb szerelem. Nem csak Sebastianben csalódtam, a szerelemben általánosságban. A megjegyzéseket pedig, hogy innen majd minden nap más akar hazavinni, elfeledtetni velem az exem, elengedem a fülem mellett. Az nem én vagyok. Az valaki más, akire gondolni sem szeretnék. Az egyetemre akarok koncentrálni. Nem kell, hogy bárki is újra elvonja a figyelmemet, akár csak egy napra is. Én ezt az iskolát nem muszájból csinálom, hanem azért mert ezt akarom. Megküzdöttem érte. Minden áldott nap azt teszem. Mert amennyire az egyetem nem a muszáj kategóriába tartozik, a munka viszont épp ugyanannyira abba.
A szüleim jómódúak. Mondhatnám, hogy én viszont túl büszke vagyok, hogy elfogadjam a támogatásukat, és saját erőből szeretnék boldogulni, de nem egészen ez a helyzet. Persze, tudom, hogy szeretnek, és ha esedeznék érte, biztosan eltartanának továbbra is, bármennyire is nem az ő szájízük szerint alakítom az életem, de nem tervezek ilyesmit tenni. Talán mégis túl büszke vagyok.
Amikor elmondtam nekik, hogy képzőművészeti egyetemre szeretnék menni, restaurátor szeretnék lenni, csaknem kitagadtak. Mindenesetre nem mondhatnám, hogy áldásukat adták rá. Közölték, hogy ha nem választok rendes szakmát, amiből meg lehet élni – anyám menő fogorvos, apám elismert politológus újságíró – akkor a jövőre felkészülve, jobb, ha már most megtanulok egyedül boldogulni, mert egy ilyen diplomával később sem lesz gondtalan a pénzügyi helyzetem. Ha hobbit akarok, támogatnak benne, miután ügyvéd/bankár/plasztikai sebész stb. lettem. Nem igazán értik meg, hogy ez nekem nem hobbi. Ennyire még akkor sem éreztem az ellenérzésüket, amikor beavattam őket a nagy titokba, csak hogy feleslegesen ne várjanak tőlem unokát. Akkor csak egy kicsit elhúzták a szájukat, és azt kérték, hogy a nagyszülőknek, ha nem muszáj, ne mondjuk el. De persze a szokásos "a fiunk vagy, így is szeretünk" sablonszöveget megkaptam. Előtte sem álltunk túl közel egymáshoz, hát az "Anya, Apa, meleg vagyok" beszélgetés után sem változott a helyzet. Szeretnek, törődnek velem, de azért nem fulladok bele a nagy szeretet tengerbe.
Első évemet az egyetemen úgy csináltam végig, hogy próbáltam kompromisszumkészséget mutatni, ezért miattuk elkezdtem máshol egy belső építész szakot is, amivel úgy, ahogy ki tudtak békülni. Abban láttak fantáziát. Pénzt. Vért izzadtam, mire mindkét egyetemen letudtam a vizsgaidőszakokat. Aztán úgy döntöttem, szüneteltetem az építész szakot. Nem mondtam, hogy soha nem fogom folytatni, mert valójában hamar azon kaptam magam, hogy érdekelt a téma. De úgy éreztem, a nap huszonnégy órája nem elég arra, hogy ezt a két iskolát párhuzamosan végigvigyem, és még levegőt is vegyek, egyek, aludjak, fürödjek is néha.
Elköltöztem hát otthonról, hogy felkészüljek a nagybetűs életre, amiben majd egyedül kell boldogulnom, ahogyan ők mondták. Ennek már három éve. Sok helyen dolgoztam, laktam lepukkant helyeken, de mostanra összeszedtem magamat. Eleinte lakótársakkal osztoztam, aztán Sebastiannel, most pedig már hónapok óta egyedül bérlek egy kis garzont. Szeretek egyedül lenni, élvezem a csendet, erre csak nemrég jöttem rá. És egyre inkább élvezem a szabadságot is.
Nem tudom, mióta állok itt a szitáló esőben, és bámulom a világító betűket, amikor kizökkent a gondolataimból egy lefékező fekete autóból kipattanó, mellettem elsuhanó alak. Gyorsan szedi a feszes fekete farmerbe bújtatott lábait, rövid szárú csizmája felveri a pocsolyák vizét, a sokszínű, összevissza mintás, lezser ing anyaga hullámzik utána a nedves szélben. Beletúr vállig érő, göndör, barna hajába, és köszönés nélkül rohan be az előzékenyen arrébb lépő biztonsági őr mellett az ajtón. Nagy levegőt veszek, és sietve én is elindulok a lábnyomain, az új életem irányába.




13 megjegyzés:

  1. Jesszus... akkor lenyugszom, és elkezdem olvasni XD

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ígéretesen kezdődik :) Tetszik a kicsi, naiv Louis, aki azt hiszi, ezentúl egyedül fog majd a paplan alá bújni. De a kedvencem: az "egyetem mellett nem fog szellemileg leterhelni" -> aha, csak fizikailag, ha Harryn múlik :D Hű, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog alakulgatni a kapcsolatuk. És Harry jelleme is birizgálja a fantáziám.
    "pucéran, fejen állva, tetőtől talpig olvasztott csokiba mártva " -> na jó, ez se lett volna egy elhanyagolható opció XD
    Már most nagyon várom a folytatást, és foglak is miatta piszkálni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naa, azért egy kicsit még hadd bújjon egyedül a paplan alá.. Hagyjunk egy kis időt neki! :D
      Piszkálj csak, tudod, hogy nagyrészt a te érdemed, hogy ebbe belekezdtem! ;)
      De valamiért úgy érzem, nem is fog annyira kelleni az a piszkálás, naaagyon rápörögtem :)))
      Pusz!

      Törlés
  3. Drága Carmen!

    Nem szokásom kommentelni, de amikor HDawn elküldte nekem az első fejezetet, rögtön felcsillant a szemem, mert szerintem van tehetséged az íráshoz. Nagyon tetszett ez a bevezető szösszenet, amit elénk tártál. Ügyesen alakítod az eseményeket, és cseppet sem volt unalmas nekem. Örülök, hogy Lou múltját is bemutattad, és kicsit részletezted a családi hátterét is. Menő ez a "PULSE" klubnév!!! Kíváncsi vagyok, még mire számíthatok a folytatásban!

    "Húsz évesen az embernek szórakoznia kellene, élveznie az életét, ehelyett én olyan elfuserált aggyal születtem, ami csak komoly kapcsolatra vágyott, már a legeslegelső romantikus próbálkozásaimtól kezdve."

    Mintha csak a saját gondolataim köszönnének vissza itt. Melegként valóban nehéz párt találni, és amióta az eszemet tudom, én is olyan fiút keresek, aki hasonlóan gondolkodik. Talán megtaláltam. A hit nagyon fontos. Ez a rész nagyon bejött! :)

    Puszillak, és sok sikert/ihletet ehhez a történethez! Még visszatérek.

    Ölelés:
    Sam Wilberry

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dráága Sam!
      El sem tudod képzelni, mennyire örülök annak, hogy írtál! Olvastam már tőled, imádom, ahogy írsz! :) És épp te voltál a másik HDawn mellett, akitől akaratlanul is megkaptam a lökést egy Larry sorozathoz.
      (A klub nevét kb 10x írtam át. Tiszta gáz, hogy ez volt a legnagyobb problémám XD)
      Nagyon köszönök minden sort, örülök, hogy tetszett, örülök, hogy írtál, örülök, hogy visszajössz! Puszillak!

      Törlés
    2. Én is kíváncsi lennék a véleményedre egy történetemmel kapcsolatosan! Megtennéd, hogy beleolvasol? <33 Előre is köszönöm!

      http://samwilberryirasok.blogspot.hu/2017/06/engedj-rossznak-becsuld-jot-i.html

      Esetleg írhatsz majd ide: samwilberry@gmail.com


      Puszi: Sam xXx

      Törlés
    3. Ígérem beleolvasok, és írok majd! :)
      Mikor? Mondjuk 2 óra múlva? :DD Ez most nagyon hamar, a többi nem lesz azért ilyen gyors, de kb hetente tervezek új részt hozni majd :)

      Törlés
  4. Szia Carmen!

    En HDawn oldalan lattam a blogod "reklamjat", gondoltam miert is ne, elolvasom.
    Es nagyon is jol tettem!
    Imadtam! ❤️
    Nagyon kivancsi vagyok h mit fogsz ebbol kihozni!
    Azt hiszem beleolvasol a tobbi sztoridba is! ;)
    Bizom benne h azok is ilyen jok! ;)
    Nagyon varom a folytatasat, kerlek minel elobb hozd! :)

    D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mégis megvan a kommented! Spamben volt... nem is tudtam, hogy itt van spam mappa... :D

      Törlés
    2. Orulok h megvan! :D asszem az elso kommentem hosszabbra sikerult mint ez :'D

      D.

      Törlés
  5. Szia Kedves Carmen!

    Megfogadtam magamnak, hogy nem kezdek új blog "sorozatba", de nem bírtam ki. :)

    Aminek, Nagyon örülök! :)

    Nagyon jónak ígérkezik az alaptörténet, és máris nagyon tetszenek a karaktereid.
    Tetszik a hangvételed, stílusod.

    Kíváncsian várom a történeted.

    Köszönöm, Gyöngyi

    Szivárványos Szercsi Neked <3<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kedven Gyöngyi!
      Örülök, hogy mégis megváltoztattad a döntésed, és belekezdtél, remélem sok mosolygós pillanatot fogok velük szerezni neked! :)
      Köszönöm, hogy elolvastad, és hogy írtál.
      Ölelés <3

      Törlés