2017. június 19., hétfő

Négy szék közt a föld alá (3.fejezet)


Hát itt van ez is, mert csakazértsem fogom félbehagyni, ha már egyszer elkezdtem. Nem túl hosszú, de mindenáron itt akartam elvágni. Igen, gonoszságból. :)



 3. fejezet

-      Mi van a kis méregzsákkal? – kérdezte Bill vidáman, miután a szemem láttára kapta a karjába a barátnőmet, pördült vele kettőt, majd visszatette a földre, és szájon csókolta.
Az én lakásom ajtajában. Leesett az állam. Vissza kellett nyeljem a méregből per féltékenységből elkövetett rókázást. Persze. Ev közös. Legalábbis eddig az volt a módi. És bár igencsak szerettem volna ezen a szokáson változtatni, nem voltam biztos abban, hogy ennyi elég is lesz ahhoz, hogy valóban változzon is a dolog.
-      Valószínűleg magában mérgelődik. – fintorodott el Evelyn, engem és a hányhatnékomat teljes mértékben figyelmen kívül hagyva, továbbra is fülig érő vigyorral a fiúja vállán pihentetve a csuklóit – De nem érdekel. Unom a hisztit.
Nem érdekli. Ez új volt. Nem beszéltünk róla. Egyetlen szót sem. Csendben hagytuk, hogy kikopjon Brian emléke a napjainkból. Vagy legalábbis úgy tettünk, mintha.
-      Persze, most épp van, aki elterelje róla a figyelmed. – mosolyodott el kajánul Bill, és rám pillantott.
"Most épp." Legszívesebben leszúrtam volna valamivel. Utáltam, hogy mindenki szentül hitte, hogy csak egy átmeneti ágymelegítő vagyok. Evelyn nem úgy viselkedett velem, amikor kettesben voltunk. Ennek ellenére ott abban a helyzetben persze szívből felnevetett Bill poénján. Rögtön eszembe jutott, hogy bizony őt is le kéne szúrnom. Mondjuk, őt tudtam is mivel…
Amikor két nappal előtte azt mondta vendégünk lesz pár napra, mert egy barátja szeretné meglátogatni, csak annyit kérdeztem gyanakodva, hogy nem Brianre céloz-e, de miután nevetve megerősítette, hogy a világért sem, megkönnyebbültem, és nem firtattam. Talán tovább kellett volna faggatóznom, hogy tudjam, mire számítsak.
De a beszélgetés nem volt az erősségünk. Talán azt gondoltuk, jók vagyunk telepátiában, de valójában az, hogy sokáig egy hullámhosszon voltunk, egyáltalán nem jelentette azt, hogy tudjuk is, mit gondol a másik.
Csak néztem a nagy egyetértést köztük, a vitathatatlan felhőtlen vidámságot, amiért újra látják egymást, és rájöttem, hogy nekem itt esélyem sincs a nagykönyvben emlegetett boldogságra. Esetleg valami ahhoz hasonlóra, ha hajlandó vagyok kompromisszumokra. Brian tudta, hogy oda kell neki adnia Evelynt ahhoz, hogy ne vágyjon el tőle. Fogcsikorgatva gondoltam bele, hogy nekem is ezt kell tennem, és lemondón próbáltam beletörődni. Nem volt egyszerű.
-      Ne nézz már így rám. – duruzsolta a fiú, és közelebb lépett hozzám, hüvelykujjával végigsimított az állam vonalán, aztán a mutatóujjával egy pillanatra lebiggyesztette az alsó ajkam, és nyomott egy játékos puszit az arcomra.
Belém fagyott a szó. Most ezzel mit akart?
Kacagva sétált el mellettem, be a lakásomba. És őt valahogy képtelen voltam elkapni a felkarjánál és visszacibálni, mint ahogy néhány héttel előtte Briannel tettem. Hagytam, hogy befolyjon a nappalimba, a következő hetekben az életembe, és lassacskán a hálószobámba is.
Evelynnek persze nem tilthattam meg, meg sem próbáltam, hogy szinte minden nap töltsön vele valamennyi időt, hozzám viszont először csak kis lépésekkel közeledett. Csak letörölte a szám széléről a cappuccino habját. Vagy mögöttem állva, a hátamhoz simulva, a karjaim alatt átnyúlva keverte meg az ételt, amit épp főztem. Vagy nyújtott oda tiszta törölközőt nekem a szekrényből, amikor a zuhanykabinból kilépve vettem észre, hogy nincs mit magamra tekernem, ő pedig halálra rémítve engem a váratlan jelenlétével, épp kezet mosott a mosdónál. Mert a konyhában nem lehetett volna kezet mosni, amíg én tusolok. Mindenáron ott kellett.
Lépten-nyomon zavarba hozott, nem tudtam kitérni előle. De ha őszinte akarok lenni magamhoz, valójában meg sem próbáltam. Aztán a kis lépések egyszer csak vágtak egy szép nagy hátraarcot, és hirtelen jött az úthenger.
Egyik este borosüveggel a kezemben álltam a konyhában, épp vittem volna be magunknak a nappaliba a kiürült helyett, mikor macskamód hangtalanul közlekedve megjelent mögöttem. Rémülten pördültem hátra, mikor megéreztem a jelenlétét a lapockáimon.
Kivette a kezemből az épp kinyitott palackot, lecsapta a konyhapultra, egy korty ki is loccsant belőle, engem meg se szó se beszéd a falnak vágott. Térdét a combjaim közé fúrta, és úgy nekem esett, hogy levegőt is alig kaptam. De még azt is elfelejtettem, hogy nekem most bizony nem kellene ilyen elveszetten benyögni ebbe a csókba, és ilyen szemérmetlenül dörgölni a farkamat a combjához.
Minden gondolat kihullott a fejemből, ahogy hozzám ért. Elgyengültek a lábaim, csak annak köszönhettem, hogy nem csúsztam le a fal mellett a padlóra, hogy meglehetősen határozottan préselte egész testével a falnak a testemet.
Aztán amikor Evelyn megjelent az ajtóban, és csak a félfának támaszkodva nézett, felhúzott szemöldökkel, hangtalan töltött magának az ottfelejtett palackból, és ráérősen szürcsölni kezdte, akkor kezdtem magamhoz térni. Az első gondolatom az volt, hogy ellököm magamtól Billt, és bár a farkam nagyon nem akarta, elhúztam a számat tőle. Hagytam, hogy a nyakamat csócsálja kitartóan, miközben riadt szemeket meresztettem a barátnőmre. Sajnos vagy sem, de úgy tűnt Ev sem azt várja tőlem, hogy kidobjam a túl messzire ment vendégünket.
Akkor kezdtem igazán felfogni, amit egy ideje már sejtettem, hogy itt se lagzi, se gyereksereg nem lesz, hiába is álmodozom róla. Ő nem az a nő, ebbe bele kell törődnöm. Kevés vagyok én ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztassak valakit.
És itt kezdődött az, ami előtte nem is olyan régen ért rossz véget. Újra csak egy háromszög egyik csúcsa voltam. Annyi különbséggel, hogy most jól éreztem magam. Soha senki nem éreztette velem, hogy bárkinél is kevesebb lennék, hogy pótolható, cserélhető, értéktelen vagyok. Szerettek. Szerettem. Kívántak. Kívántam. Élveztük az élet minden cseppjét.
Amikor aztán jó néhány hét elteltével mindketten vissza akartak menni Londonba, félve ugyan, de velük mentem. Mivel anyám már teljesen felépült, zokszó nélkül.
Bár minden nap rettegtem attól, hogy majd Brian megint jön, és belerondít a mi kis idillünkbe, minden este boldogan bújtam be az extra méretű takaró alá a két szuszogó tökéletesség mellé, amiért mégsem jött.
Ő nem. Jött viszont valaki más.
Hangos zene, hullámzó tömeg, majd hirtelen az ezrekből egyetlen ember lett, a többi elhomályosult morajló massza csak. Kéjsóvár szemek villanása, ajkakba tépő fogak, félénk mosolyok, aztán néhány bátor lépés, és ott volt ő. Tetőtől talpig úriember, tartózkodón kezét nyújtva a jobbomon ülő gyönyörű fiú irányába.









4 megjegyzés:

  1. Kiiii??? Ki jött? :D Ajj, látnod kellett volna, ahogy a szám felfelé kunkorodott, mikor Bill megcsókolta (mondd, hogy később lesz hármas szex...vagy négyes...) XD Javíthatatlan vagyok.
    De a történet címe... Tudom, nem árulhatod el, de... meg fog halni?
    Amúgy a másik részhez írt kommentedre válaszolva, naná hogy olvasom más sztorijaidat is, legalább gyorsabban telik az idő, míg várom Larryéket ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát hogy ki, az a következőben kiderül ;)
      Öööö azt még nem tudom, mennyire lesz kifejtve szex, benne lesz a levegőben, az biztos, de ez még mindig csak a bevezetőnek a kifejtése, csak mesél a drágám az elmúlt évről, ha elértünk a pöcegödörként aposztrofált jelenbe (talán két fejezet még), utána történnek még dolgok, onnan lassabb és részletesebb lesz.
      Neeem, nem szeretek megölni senkit ((max Katy Perryt, ugye Sophie? :D Ja, és még valakit, Ellie Goulding, vááá, falra mászok attól a hangtól..)), inkább csak az érzésre utal, miután mindenkit elveszít, ahogy a bevezetőben írtam.

      Törlés