Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2013. március 8., péntek

Caribic

Legeslegelső twincest sztorim... huhh...






Figyelmeztetés: slash, twincest, NC-17, durva nyelvezet

Páros: Bill Kaulitz/Tom Kaulitz

Megyjegyzés: A DSDS 2013 karib-szigeteki forgatásának idején játszódik. Tom’s POV.



---------------------------------


Dühöngve vágtatok át a kovácsoltvas kapun, amint hajlandó végre berregve átengedni. Te vigyorogva próbálsz lépést tartani velem, ahogy a ház felé sietek.


-   Mégis mi a faszt képzel magáról az a vén köcsög?! – fújtatok, és hallom, hogy jókedvvel bukdácsolsz mögöttem a magastalpú cipődben az egyenetlen köveken.
-   Toomiii… – mosolyogsz rajtam némi gúnnyal a hangodban, én pedig a műdzsungelen átverekedve magamat, a félig fedett teraszhoz érve, összeszűkült szemekkel hátraperdülök. Csak állok és nézlek mogorván, te pedig édesen mosolyogva csóválod a fejed.

Mégis mi olyan vicces? Ha még egyszer hozzád ér, eltöröm a kezeit. Ha úgy néz rád még egyszer, kinyomom a hülye szemeit! Csak még egyszer lássam meg azt az idióta vigyorát, és kiverem a tízezereurós műfogsorát, az halálbiztos. Elegem van belőle! 

Mateot bírom, ő sosem néz úgy rád. Ő jó fej. De azt a vén buzeránst…

Ökölbe szorul a kezem, azonnal észreveszed, jelezve ezt oda is pillantasz, majd a cserépbe ültetett kis pálmafák mellett teszel felém két lépést, kezeid közé fogod az arcomat, és szájon csókolsz. Olyan váratlanul ér, hogy néhány pillanatig reflexből hagyom, a gerincem mentén végigfut az ismerős borzongás, szétfolyik a világ körülöttünk, de aztán elhúzom az arcomat, és sietve körbepillantok.

-   Megőrültél? – kérdem halkan, rémülten kapkodva tekintetemet ide-oda – Tudod, hogy ezt nem csinálhatod.

-   Megnyugodtál, nem? – kérded félvállról, önelégült vigyorral a képeden, majd besétálsz az üvegajtón.

-   Bill, ezt már ezerszer megbeszéltük. – most én loholok utánad – Ha bárki bármit is megtud... – nyelek egyet – erről… – hangsúlyozom lesütött szemekkel –, nekünk végünk.

-   Tudom. – feleled halálos nyugalommal, és két öblös pohárba fehérbort töltesz, majd felengeded jéghideg szódával. Az egyiket felém nyújtod, én gépiesen veszem el.

A vajszínű kanapé felé biccentesz, én pedig engedelmesen leülök. Csendben. Belekortyolsz az italodba, majd leteszed a poharat az üvegasztalra, és leülsz mellettem a karfára. A vállaimra fekteted a karodat, közelebb húzol a mellkasodhoz, én pedig készségesen temetem arcomat az alig néhány hónapos iker-tetoválásunk színes mintái közé. Mélyen beleszagolok a téged körülölelő, mindig „édes otthon”-szagú levegőbe.

-   Lazíts. – suttogod és lágyan végigsimítasz a hátamon.

-   Utálom ezt… – motyogom orrommal a bőrödet cirógatva.

-   Tudod, hogy semmi esélye nincs nálam. Senkinek. Rajtad kívül. – mosolyogva lehajolsz, hogy egy futó csókot adj a dühösen összeszorított ajkaimra – Élvezhetnéd ezt az egészet. Kezed van abban, kiből lesz legközelebb szupersztár Németországban.

-   Mintha érdekelne. – puffogok, bár nehezemre esik, érezve ujjaid játékát a hajamban – Bohlen abból csinál sztárt, akiből akar, leszarom. Tudod, hogy nem ezért csinálom. Tudod jól, hogy eszemben sem volt vásári majmot játszani. Egyszerűen csak nem volt más választásom. – bújok hozzád még közelebb, mint egy kis gyerek, védelmet keresve a karjaidban.

-   Tudom. – hervad le egy pillanatra a mosoly az arcodról, és megpuszilod a fejem búbját.

Bár sosem beszélsz róla igazán, én mégis tökéletesen tisztában vagyok azzal, milyen érzés neked, hogy már évek óta nem te vagy a világ közepe odahaza a tinilányoknál. Sőt, sokan gúnyolnak, megvetnek. Vagy téged, vagy a még megmaradt követőidet, rajongóidat.

Jost világossá tette, hogy ha ezt a cécót nem vállaljuk be, akkor nem a félmillió eurós rekordgázsit veszítjük el, hanem végleg búcsút mondhatunk az esélyünknek arra, hogy újra elfoglaljuk azt a trónt, amit évekre itthagytunk. Muszáj volt visszakerülnünk a köztudatba, és ez az átkozott műsor volt az egyetlen lehetőség arra, hogy ezt hatásosan megtegyük. Persze enélkül is zenélgethettünk volna tovább, valószínűleg mindig lesz néhány ember, akit érdekel mit csinálunk, ha szerencsénk van meg is tudunk élni belőle továbbra is, de az ami volt, ennek a lehetőségnek a visszautasításával végleg kicsúszott volna a kezeink közül. Én pedig ezt nem hagyhattam. Érted.

-   Szopj le, Tomi. – kérsz váratlanul, félbeszakítva a gondolataimat, mire összerándul a gyomrom – Úgy, ahogy csak te vagy képes. – nyögöd halkan, majd hátrahajtod a fejed, lehunyod a szemeid, és reszketve felsóhajtasz – Szívd ki az agyamat a farkamon át…

Felnyögök. Egyszerűen megveszek érted, amikor így beszélsz. Úgy felizgatsz vele, hogy azt sem tudom, hol vagyok. Gépiesen mozdulok, végisimítok a vékony halványzöld anyagon a hasadon, aztán kioldom az öved, és engedelmesen teszem, amire utasítasz. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mert számomra ez. Boldoggá tenni téged, mélyre eltemetni minden bánatod és kétséged, félresöpörni a gondokat. Elfeledtetni veled a világot, amit magunk köré építettünk, és egy másikat mellé álmodni veled. Kinek ártunk vele? Ha egyikőnk lány lenne, egy esetlegesen megszületendő babának talán árthatnánk vele, de így? Senkinek az ég adta világon.

Lehúzom a cipzárad és lehajolok, hogy sima bőrödre csókoljak. Nem hordasz alsót már nagyon rég. Orrommal felgyűröm a pólódat, és végignyalok a hasad alján. Nem fojtasz vissza egyetlen nyögést sem, minden remegésed az enyém. Csak velem vagy valódi. Nem mondom, hogy egyszerű feladat, de előhúzom a szűk nadrágból a merev farkad, megnedvesítem az ajkaimat, néhányszor végignyalok rajta, aztán közjáték nélkül teljesen a számba veszem. Lehunyom a szemem, és beleremegek az érzésbe. A nyomorult pillangóhad a gyomromban ki akar törni, de te megragadod a tarkómat, és még közelebb húzol. Időbe telt, míg megtanultam, hogy lazítsam el a torkomat annyira, hogy a nyelési reflex semmiben ne akadályozzon. Csak levegőt kell néha vennem, mert azt nem tudok az orromon át sem, amikor a torkomat teljesen kitölti a kőkemény farkad. Annyira imádom az érzést, hogy néha kész lennék nem elereszteni, inkább belefulladni. De persze te azt nem szeretnéd. Néha megragadod a hajam tövéd, és visszahúzod a fejem, nagyritkán akár annyira is, hogy ne csak levegőt vegyek, de egy csókot is kaphassak. Aztán ugyanúgy visszacsúsztatod, centiről centire, megigézetten azt bámulva, hogy tűnsz el bennem újra markolatig.

Szereted, amikor elélvezek veled. Megtanultam érintés nélkül, mindössze az ikertestvérem rezdüléseire elélvezni. Tökéletesen elegendő hozzá annyi inger, hogy hallom a szoba csendjében a sikolyod, hogy az ujjaid a hajamba, vagy a húsomba marnak, és hogy úgy megfeszül a torkomban a farkad, hogy a lüktetése végigfut a testemen, és továbblüktet a saját nadrágomban. Abban a pillanatban, ahogy mélyen a számba élvezel, én is érzem a melegséget a combomon végigfolyni. Te és én egyek vagyunk, örökre. És ezen senki nem változtathat.




-----------------------------

Öhm... ki is kért Tomos sztorit? ;)


8 megjegyzés:

  1. uhhh b+ o_O
    ilyet még.....
    jelenleg többre nem futja, mert kb az érzem amit tomi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :D
      Még? Majd eldől. Sose tudom előre mit hoz a múzsa :)

      Törlés
  2. Szia! :)

    Te jóságos atyaég! El se hiszed, hogy mennyire, de mennyire és még inkább mennyire megörültem, mikor írtak, hogy olvastad már azt a történetet Carmentől, amiben... Hát most már igen, és vagy századjára elkiabáltam hajnali egy óra nyolc perckor, hogy igen-igen-igen! Feldobtad a mai napomat, de komolyan! :D
    A morcos Tom, az önelégült Bill, és az 'ikerorgazmus', hát fantasztikus! :D Legelső twincest sztorid? Remélem nem az utolsó:)

    Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én köszönöm, hogy írtál megint :)
      Igen, legelső, ha a fél fordításomat nem számítom. Eddig nem annyira érdekelt Tom, viszont mostanában a DSDS-ben sokszor azon kapom magam, hogy inkább őt nézem, mint az öcsit. Nem is értem, szégyellem is magamat... :D

      Törlés
    2. Ejnye, pedig rajta aztán lehet találni izgalmasat bőven :D. Én a DSDS-ben a közös pillanataikat szoktam lesni, de természetesen az én összepontosításom inkább Tomira irányul. És örömmel tölt el, hogy akkor ezek szerint te is többet elidőzöl rajta :D

      Törlés