Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2013. február 7., csütörtök

B-day

Annyira örültem, hogy befejeztem Az ördög házát, hogy egyszerűen képtelen vagyok a többi sorozatot folytatni. Nem jön... Jött viszont egy ilyen kis one-shot a Hate U és a Toyboy kupac mellé. Remélem átmenetileg megteszi.




---------------------------------------




B-DAY
Brian Molko/Steve Forrest
One-shot slash

Steve’s POV

Megint a pimasz vigyornak ítélt grimasz és a titokzatosan lesütött szemek. Meddig még? Matatsz a cuccok közt, amit nem is neked kellene csinálnod. Hát persze, hogy nem véletlen, hogy kettesben maradtunk.
Hagyd végre a színjátékot, a függöny már legördült, a show-nak vége. Most csak te vagy és én. Nincs már reflektorfény, csak a biztonsági világítás tompa fényei. Nincsenek kíváncsi szempárok ezrével, csak az enyéimbe kell belenézned, és kimondanod: akarsz, vagy megtenni végre azt a lépést, amitől tartok, kiejtened a szavakat, amiktől kezdettől fogva félek, de mégis legalább annyira várom is őket, hogy szabadon eresszenek végre. El a bizonytalanságból.
Újra egy évvel öregebb lettem. És újfent nem érzem úgy, hogy volna okom ünnepelni. Ér bármit is az életem?
A koncerten kitüntetett figyelmet szenteltél nekem, még a közönséget is megénekeltetted a tiszteletemre. Nem mondom, hogy nem esett jól. Mégsem a jófej barát-kolléga az a szerep, amiért sóvárgok tőled. Mintha nem tudnád.
Hirtelen mellém lépsz. Csak állsz előttem kifürkészhetetlen arccal, kezeid a hátad mögött összefonva. Ijesztő vagy. Mondd már ki azokat a szavakat! Aztán mozdulsz, és kaján vigyor terül el arcodon. Előhúzol egy bilétán fityegő kulcsot, meglibegteted a szemeim előtt, és a kezembe nyomod. Némán nézek a fémbe gravírozott betűkre. Se nem „menj”, se nem „maradj”. Mindössze egy hotel rövid neve, alatta egy szám. A szokásos menetrend, ami hónapok óta, időről-időre megtörténik. Az, hogy most nem a turnébuszban, hanem – talán a szülinapom tiszteletére – egy hotelszobában, kicsit sem számít. Fixírozom az alumínium bilétát, aztán felsóhajtok. Egy kis ünneplés nekem is jár az elkerülhetetlen dráma előtt, nemde?
Felnézek a szemeidbe, újra elmosolyodsz, és épp megszólalnál, amikor a szádra teszem az ujjaimat. Egy szót sem akarok hallani ma éjjel. Majd holnap mondd el, amire szükségem van. Még egyszer utoljára akarom a titkos kis semmiséget, egy futó szállodakalandozást. Akkor is, ha csak játékszer vagyok. Játssz ma még velem.
Körbepillantok. Senki nincs itt. A tarkódra csúsztatom a tenyerem, és közel húzom arcodat. Gyengéden megcsókollak, nem várom meg a reakciót az arckifejezésedben, félek tőle. Sarkon fordulok, és anélkül hogy egyetlen szót is váltanánk, kisietek az üres teremből.


Egy óra múltán frissen, üdén, itt-ott babapopsi simasággal, kaján vigyorral a képemen kopogok be az ajtón, hogy jelezzek neked, mielőtt becsúsztatom a kulcsot a zárba. Mintha el is felejtettem volna, ami hatvan perccel ezelőtt a fejemben motoszkált. Mintha. Keserű mosoly fut át az arcomon. Hogy is felejthettem volna el?
Csak még egyszer utoljára. Csak még egyetlen egyszer hadd hazudjak magamnak.
Ahogy kinyitom az ajtót, látlak a kanapén elnyúlva, a saját kacér arckifejezésem tükörképével az arcodon. Felém nyújtod a kezed, és mutató ujjaddal magadhoz intesz. Odalépek, mire felállsz mellettem, az ingem elejébe kapaszkodsz, magadhoz húzol, és keményen, gyorsan szájon csókolsz. Irányítva minden rezdülésünket. Mint mindig.
- Boldog szülinapot. - suttogod, válaszként elmosolyodok, te hátrébb lépsz és a hálószoba felé biccentesz. 
Hát persze. A háló. Miért is gondoltam, hogy egyetlen percet is vesztegethetünk a nappaliban?
Gépiesen belököm az ajtót, és belépek a halványan megvilágított helyiségbe. Egy ütött-kopott gitár fekszik az ágyon. Összevont szemöldökökkel, kicsit értetlenül, ám kíváncsian nézek hátra rád. Te mosolyogva biccentesz a hangszer irányába, jelezve, hogy vegyem a kezembe.
Lehuppanok a párnák közé, és törökülésben az ölembe veszem a gitárt. Pengetek rajta néhány akkordot, amikor az ágy széléhez lépsz, és halkan, félvállról közlöd:
- Állítólag Kurt Cobainé volt...
Tátott szájjal nézek fel rád. Az ujjaim lemerevednek a húrokon.
- Neki már nem kell. - vonod meg a vállad - A tied.
Nem tudok megszólalni. Ajándék? Tőled? Nekem?
Óvatosan félreteszem a hangszert az ágy szélére, és feléd nyújtom a kezem. Engedelmesen simulnak bele ujjaid a tenyerembe. Meglepsz vele. Magamhoz húzlak és az ölembe ültetlek. Tűröd. Körülölelem a derekad, aztán szorosabbra fonom a karjaimat, mellkasom a tiédnek feszítem, felkúsznak a kezeim a hátadon, majd egyikkel a hajadba túrok, és kínzó érzékiséggel megcsókollak. Egy pillanatig sem hezitálsz. Hagyod. Hosszaban, mint bármikor. Ahogyan azt is, amikor az ágyra fektetlek, és rádnehezedve tovább ölellek és csókollak. Szürreális az egész. Mintha a testemből kiléptem volna, és az ágy felett lebegve figyelném a lehetlent.
Történjen bármi, ha a legutolsó esélyem is ez a nap, ma éjjel megmutatom neked, mit jelent szeretkezni.
Nem tudom, hogy ugyanez járt-e a fejedben, amikor eltervezted ezt, vagy hogy egyáltalán tervezted-e, hogy ma este úgy adod oda nekem magadat, mint soha máskor, de az elképesztő változással nem tudok mit kezdeni. Egyszerűen felemészt. Minden mozdulatod, minden érintésed és csókod, valamit megöl bennem, hogy valami új születhessen a helyébe.
Azt mondják, az ember mindig azt akarja a legjobban, a legmegszállottabban, amiről jól tudja, hogy sosem kaphatja meg. Volt, hogy szentül hittem, hogy ezért akarlak ennyire. De most, hogy az enyém vagy, csak még jobban akarlak. Csak most szerettem beléd igazán, az egész eddigi csak a prológus volt.


Másnap reggel mielőtt kinyitom a szemeimet, lelkiekben már készülök, hogy majd keserű szájízzel lezuhanyzok, és itthagyom a helyet. Egyedül. Itthagyom és elfelejtem, vagy legalábbis úgy teszek. Nem elmítem meg neked soha az itt történteket, mert mindenki jól tudja, aki öt percnél régebb óta ismer, hogy téged jobb nem feldühíteni. Egy gondolatfoszlánnyal, képzeletszilánkkal sem számítok arra, hogy ott fekszel az ágyban mellettem. A döbbenet végigfut a gerincem mentén, ahogy a párnán szétterülő fekete tincsek kirajzolódnak előttem. Vigyázzba áll minden apró szőrszálam. Soha nem láttalak még felébredni. Soha nem éreztem még az illatodat reggel, amikor a napsugarak kellemesen melegítik az arcomat, és arra késztetnek, hogy keljek végre fel.
Közelebb húzódok, lassan, óvatosan. Éreznem kell az illatod, bármi is az ára. Mellkasom gyengéden a hátadnak simul, halkan beleszagolok a hajadba, és nagyon óvatosan a derekad köré fonom egyik karomat. Imádkozok magamban, hogy ne ébredj fel, hogy hadd élvezzem még egy kicsit ezt a pillanatot. Egy kicsit. Örökre. De megmozdulsz, ahogy a hasadhoz ér a tenyerem. Óriásit nyelek, a torkomban dobog a szívem, de a várakozásaimmal szöges ellentétben te megfogod a kezemet, feljebb emeled a hasadról a mellkasodra, és nem egeded el. Halkany nyöszörögsz egy kicsit, és közelebb fészekeled magad az ölelésembe. Megáll a világ. Megszűnnek a másodpercek létezni. Mozdulni, lélegezni, pislogni sem merek, ha tehetném a szívdobogásom is megállítanám, nehogy valamivel elrontsam ezt a tökéletességet.
Talán érzed a feszültséget bennem, amikor oldalra fordítod a fejed, és hátrasandítasz rám.
- Hé szülinapos... - suttogod mosolyogva. 
Megtöröd vele a varázslatot. Vagy átkot. Nem tudom eldönteni. Újra tudok mozogni, újra érzem a hajad illatát, ahogy levegőt veszek, megcsókolom a nyakadat, és magamhoz szorítlak.
- Maradhatunk még egy kicsit? - kérdem nagyon halkan.
- Egy kicsit. - feleled, lehunyod a szemeid és egy pillanatra még erősebben szorítod a mellkasodhoz a tenyerem.

----------------------



Update: 
Six years
----------------------

Még mindig hiszem, hogy a szemét kis Brian tud néha tündér is lenni...... :)


2 megjegyzés:

  1. jaaaj a kis szőke szerelmes :) de édi :D
    várjunk csak, arról a kis izéről beszélek most... basszus, mit csináltál???

    VálaszTörlés