2013. január 23., szerda

Az ördög háza (9. fejezet)

Itt a befejező rész. Kivételesen Bill's POV, de látni fogjátok, hogy muszáj volt.







9. fejezet


Elképedve figyellek, ahogy próbálod visszaidézni a történteket, de bárhogy is erőlködsz, nem megy. Hirtelen veszek egy nagy levegőt, amit aztán el is felejtek kifújni, érzem, ahogy az arcizmaimon átfut a rémület, amint belémnyilall a felismerés. Ennyi idő kellett, hogy összerakjam a kirakós darabkáit. Olyasmit tettél, amit nem akartál. És nem emlékszel részekre. Lehet, hogy naiv vagyok, és mindössze az történik, hogy így próbálom meg feldolgozni, amit tettél, én mégis azt érzem, hogy minden perccel egyre csak biztosabb vagyok abban, hogy valamit beadott neked az a lotyó.
Egy kisebb tornádót söpörve magam után, egyetlen szót sem szólva, kirongyolok a fürdőbe és felhívom az orvosomat.
-  Dr. Schneider, szükségem van egy vérvételre. Most azonnal. – hadarok feldúltan.
-  Milyen vizsgálathoz? – kérdez vissza meglepetten a Németországból idetelepült orvosom.
Német orvos itt L.A.-ben… egy kis illúzió arra, hogy őbenne jobban bízhatok, mint egy nem honfitársban. Valójában az egyetlen dolog, amiért bízhatok bárkiben is, az a platina hitelkártyám.
-  Toxikológia. Mikor tud idejönni? – kérdezem, a hangom egyértelműen azt sugallja, hogy a helyes válasz a minél hamarabb.
-  Húsz percen belül ott vagyok, Herr Kaulitz. – feleli végül.
-  Köszönöm. – bólintok, nem is tudom miért, hiszen úgysem látja.
A torkomban dobog a szívem, annyira gyorsan áll össze a kép, olyan őrületes tempóval peregnek a kockák, hogy szédülök, ahogy visszaidézem az azóta történt eseményeket, hogy hazajöttél. Lehunyom a szemem és próbálom lassításra bírni az ereimben száguldó vérem. Nyugalom. Ez még csak teória. Bármennyire is szeretném, attól még nem lesz a teóriából egycsapásra igazság.

Miután úgy érzem, összeszedtem magam, és újra tökéletesen áll a maszk az arcomon, visszamegyek a hálóba, nekidőlök az ajtófélfának, és ránézek az ágyamon összegömbölyödött kis alakra. Félve sandítasz vissza rám, a fejedet nem is fordítod felém. Csak nézlek szótlanul.
Hányszor végigrágtam ezt már magamban titokban annak idején! Hányszor éreztem azt, hogy nem szabad odaadnom magamat neked. Hogy ha egyszer majd ráunok az egyéjszakás kalandokra, kell majd egy srác, aki tisztában lesz vele, hogy én keresem a pénzt, neki pedig csak kedvesnek és engedelmesnek kell lennie. Egy srác, aki érti, hogy elég ha én gondolkodom, ő csak legyen szép. Egy srác, akinek annyi a dolga, hogy rajongjon értem, én pedig cserébe a tenyeremen hordozom majd. Egy srác, aki nem te vagy. Mindezek ellenére, nekem mégis mindig csak te kellettél. Te, minden bonyodalommal együtt.
Megingatom a fejem. Tudom, hogy szeretsz engem. Érzem. Ezt nem hallucinálhatom. Vajon mi történt? Összeráncolom a szemöldököm, és felsóhajtok. Ellököm magam az ajtófélfától és az ágy mellé lépek. Betakarom a meztelen, vörös csíkosra vert feneked. Én tettem. És talán meg sem érdemelted. Talán.
-  Öltözz fel, csinálok egy teát. – mondom halkan, és közben végigsimítok a válladon.
Nem érted a hirtelen változást. Látom, hogy mennyire meglep a futó gyengédség. De még nem akarok mondani semmit. Amíg nem tudom, hanem csak érzem az igazat, addig nem. Az érzések nem olyan megbízhatóak, mint egy laborlelet.

Negyed óra múlva már berreg is a külső kapucsengő. Beengedem az orvos Mercijét.
-  Jó napot, Dr. Schneider. Kérem, kövessen. – biccent és engedelmesen lépdelni kezd utánam – Egy barátomnak szeretném, ha megvizsgálná a vérét, tudni akarom, hogy az elmúlt huszonnégy órában került-e valami a szervezetébe. Drog, gyógyszer, ilyesmi…
-  Értem.
-  Ja, és még valami. – fordulok vissza hirtelen – Megtenné, hogy németül beszél velem őelőtte? Nem akarok keresztkérdéseket. Néhány szót megért, de kérdezni nem fog németül. Majd én tolmácsolok.
Lassan bólint. Ha megfizeted, bármire bólintanak.
-  Brian, ő itt Dr. Schneider. – mutatom be a konyhába érve, ahol a teád mellett ülsz csendben.
-  Jó napot. – nyújtod a kezedet lassan, gyanakvón. A doki csak mosolyogva biccent, ahogy megrázza a felé nyújtott kezet, nem szólal meg angolul. Jó fiú.
-  Vért vesz tőled egy vizsgálathoz. Oké? – kérdem.
-  Milyen vizsgálat? – kérdezel vissza halkan, de még mindig félsz ellenkezni velem, már ülsz is le a doki mellé a kanapéra, és gyűröd fel a felsőd ujját.
-  Ne félj, nem fog fájni. – mosolygok rád kedvesen, kitérve a válasz elől, mintha egy óvodással beszélnék. Azután hátulról a vállaidra teszem a kezeim, amivel látom, hogy a szíved is megérintem.
Nem kérdezel, bízol bennem, engedelmesen odanyújtod a karod. Te bízol bennem, én miért nem bíztam, miért hittem el azonnal az nyilvánvalót? Ha valaki, hát én tudhatnám már, hogy az igazság csak ritkán a nyilvánvaló opció, legtöbbször az igazságot valójában a legabszurdabb lehetőségek közt kell keresni.

Amint Dr. Schneider végez, betessékellek pihenni a hálóba, őt pedig kikísérem.
-  Mikorra tud nekem eredménnyel szolgálni?
-  Huszonnégy órán belül meglesz. – feleli könnyedén, mire megtorpanok mellette.
-  Nem. – vágom rá határozottan – Két órán belül.
Eltátja a száját, és hebegni kezd.
-  Nem… az… az lehetetlen, Herr Kaulitz, ezt nem tudom megoldani. A laborba majd félóra az út, ide vissza megint csak fél óra, egy óra alatt képtelenség minden tesztet elvégezni, ha alapos munkát akar.
-  Elmegyek az eredményért a laborjába. – vágok közbe és ránézek az órámra – Most van fél három. Fél hatra a kezembe tudja adni a papírt?
-  Talán… igen… – motyogja.
-  Talán? Vagy igen? – kérdezek vissza keményen.
-  Igen. – bólogat – Ha el tud jönni érte, akkor meglesz.
-  Rendben.

Megdörzsölöm a halántékom, ahogy nézem a Mercit elhúzni. Most mit csináljak két és fél órán keresztül? Legszívesebben befeküdnék melléd az ágyba, magamhoz szorítanálak, és csak ringatnálak, amíg el nem alszol. De nem fogom megtenni. Mi van, ha csak a fantáziám túl élénk, és nem is úgy történtek a dolgok, ahogy én azt sejtem? Mi van, ha tényleg te akartad? Ha tényleg szabályos megcsalás volt, és semmi extra, ahogy azt a szívem szeretné hinni. Amíg nincs a kezemben az igazság bizonyítéka, addig képtelen vagyok úgy rád nézni, ahogyan tegnap, vagy tegnapelőtt.
Úgy döntök, hogy a fölös időmben bekéredzkedek az alagsorba zárkózott bátyámhoz. Egyrészt ő csak segíteni akart, engem féltett, én pedig durva voltam vele. Másrészt pedig úgy érzem, nem szabad most a közeledben lennem.

Ahogy a lépcső felé veszem az irányt, Stef jön velem szembe. Mintha szellemet látnék, úgy nézek fel rá, nem szoktam még meg, hogy már négyen vagyunk, akik ilyen otthonosan mozognak a házban. Persze volt egyéb dolgom is, nem véletlen, hogy nem hallottam, ahogy hazajött.
-  Mi történt? – kérdi halkan, de én csak lesütött szemekkel megrázom a fejem.
Készülök magyarázat nélkül elsétálni mellette, le, Tomhoz, de ő megérinti a vállam, és némán arra kényszerít, hogy a szemébe nézzek.
-  Bill, én ismerem Briant. Szeret téged.
Nyelek egyet, aztán bólintok.
Ez vajon honnan jött? Ilyen egyértelműen az arcomra van festve a kétkedés?
-  Ne menj most le. – állít meg újra, ahogy újabb lépcsőfokot haladnék.
Meglepetten nézek fel rá. Miért ne mehetnék le? Ennyire nem boríthattam ki a bátyámat, hogy bármelyikőnk testi épségét veszélyeztetné, ha egy légtérben vagyunk.
-  Bízz bennem. – teszi hozzá halkan, amikor látja az értetlenséget az arcomon.
Felsóhajtok, és egy pillanatnyi hezitálás után úgy döntök, hiszek neki, és hátat fordítok a zárt ajtónak.
-  Megtennél nekem valamit? – kérdem, ő pedig bólint – Mondd meg Tomnak, hogy sajnálom, és nem akartam bántani. – újra bólint egy mosoly kíséretében – És hogy szeretem, és ő a legfontosabb nekem. – teszem hozzá.
-  Tudja. – mosolyog rám gyengéden, aztán pedig odalép hozzám, és megölel.
Nem faggat, nem akarja mindenáron tudni, hogy mi folyik körülötte, bízik abban, hogy amint annak úgy kell lennie, megtudja majd.
-  Köszönöm. – súgom a vállába, majd sietve kibújok az öleléséből, mert egyre inkább érzem, hogy nagyon szeretnének a könnyeim friss levegőt szagolni; márpedig abból nem kapnak – Este beszélünk. – lépek hátrébb ál-magabiztosan – Remélem Tom szóba áll majd velem.
-  Csak adj neki pár órát. – bólint lassan egyet, de legalább egy kicsit megnyugtat vele.
Hát persze. Időm az van. Csak azt nem tudom, mit kezdek vele. Mindenesetre egy biztos: mielőtt olyat csinálok, amit nem kellene, muszáj lefoglalnom magam. Felkapom a fejem és hadarni kezdek.
-  Késői vacsora? Tudom, hogy még három óra sincs, de előkészítem, van egy-két szabad órám, aztán el kell mennem, de nyolcra készen leszek mindennel. Rá tudod venni Tomot, hogy mind együtt vacsorázzunk?
Felsóhajt.
-  Nem tudom. – ráncolja a homlokát, aztán gyorsan hozzáteszi – Nem miattad, valamiért nagyon mérges Brianre. De nem mondja el miért. Abban sem vagyok biztos, ő vajon tudja-e.
-  Csak találgat. – motyogom a lépcsőfokot rugdosva.
-  Megpróbálom összehozni. – bólint egy újabb sóhaj után.
Tudom, hogy menni fog. Tom amióta megérezte Stefan kezeit magán, természetesnek veszi azoknak a kezeknek az irányítását. Bármit kérdés, vagy ellenvetés nélkül tesz meg neki. Szerelmes. Végre érti, mi az, ami velem történt Brian mellett.
Végre értette. És most tessék, talán mégsem olyan tökéletes minden, amilyennek hittem.
Mindenesetre a közös vacsora kell. Tisztázni a dolgokat. Amikről ugyan még nem tudom az igazat, de addigra minden összeáll majd.

Néhány óra múltán remegő kezekkel, halálra sápadtan hagyom el Dr. Schneider laborját, markomban a papírokkal.
Azt sem tudom, hogy jutok el a rendelőtől a stúdióig, szüntelenül meg-megremegek az undortól. Tudom, hogy félre kellene állnom, ha nem akarok ebben a szaros Audiban meghalni, de képtelen vagyok rá, hiába érzem, hogy a féket kellene nyomnom, csak a gázt taposom. Oda kell érnem.

-  Te büdös kurva! – rontok be Scott, a stúdió tulajának irodájába, a nő munkaidejének végét még épp elcsípve, hat óra előtt valamivel.
Elkapom az asszisztenst, a hajánál fogva rángatom fel a székéből.
Scott rémülten áll fel az íróasztala mögül, de nem mozdul felénk, inkább a fal felé hátrál alig észrevehetőn.
-  Mi ütött beléd Bill?! – visít a nő – Eressz el!
Eleresztem. Ahogy kérte. Aztán egy akkora pofont keverek le neki, hogy megtántorodik, és a falnak csapódás menti csak meg a térdreeséstől.
-  Ezért beperellek… – sziszegi a fogai közt, két tenyerével a falat támasztva.
-  Ó igazán? – nevetek fel gúnyosan – A börtönből? – odalépek hozzá, a nyakára markolok az egyik kezemmel, és a falnak kényszerítem.
Olyan erőt érzek most magamban, hogy nehézségek nélkül meg tudnám fél kézzel fojtani.
-  Bill. – végre meg mer szólalni a hájfej is a sarokban, nem mondom, hogy bátran, de legalább megszólal – Ne csináld. Elfelejted, hogy Amerikában vagy, itt bármiért be lehet perelni valakit. Ne akard…
-  Fogd be! – fojtom belé a szót, a nőnek pedig nem engedem a torkát – Ez itt Brian laborlelete. Bedrogoztad. – megrázom a másik kezemben tartott gyűrött papírt Christine arca előtt – Te szakadt kis ribanc…
Erre felnevet. Alig kap levegőt, szinte fuldokolva röhög.
Eleresztem, és a nadrágomba törlöm a kezem. A szagát sem akarom magamon. Undorodom tőle.
-  Igaz ez? – néz rá Scott, de a nő nem válaszol neki, inkább felém fordul, és csak nevet tovább gúnyosan.
Őszintén átfut az agyamon, hogy mennyi pénzbe kerülne tökéletesen eltussolni egy gyilkosságot.
-  Azt hiszed, ő nem akarta? – húzza fel a szemöldökét kihívón – Azt hiszed, ő a te kis játékbabád. Pedig valójában bárki játékbabája.
Szándékosan provokál, azt akarja, hogy úgy üssem meg, hogy nyoma maradjon. Hát csak azért sem teszem meg neki ezt a szívességet. Egyrészt mert ezt akarja, másrészt pedig érzem, hogy ha elkezdeném, nem tudnék leállni. Lehet hogy tényleg hullazsákban hagyná el az épületet.
Hányingerem van a röhögésétől.
-  Igaz ez?! – emeli fel a hangját az immár mellettünk álló férfi, miután összerakta végre a felpuffadt fejében a sztori lényegét. Végre főnökként viselkedik. Vagy legalább valami olyasmi.
A nő csak megvonja a vállát, egy másodpercre felé pillant, aztán csak tovább vihog. Még csak meg sem próbálja tagadni. Ilyen egy szánalmasan buta embert!
-  Azt akarom, hogy azonnal rúgd ki. – vetem oda Scottnak, ahogy hátrébb lépek attól a ribanctól.
-  Nem jelented fel? – kérdi elvékonyodott hangon.
Hát persze, a stúdiót félti. A hírét.
Én viszont nem vagyok hajlandó tárgyalásokra járni miatta. Nem akarom a médiafelhajtást, a botrányt. Gondolni sem akarok rá többet, minél hamarabb ki akarom törölni az undorító képét az emlékezetemből.
-  Nem. Soha többé nem akarom látni. Rúgd ki, és azt ajánlom ügyesen gondoskodj arról, hogy ne kapjon munkát sehol a városban. – vetek be némi burkolt fenyegetést, majd még egyszer utoljára undorral a nő felé fordulok – Majd él abból, amihez ért. Eddig is kurva volt. Nem változik semmi, csak most majd pénzt is kell kérnie érte, ha nem akar éhen halni.
-  Igen. Persze. Azonnal intézkedek. – bólogat hevesen Scott, én pedig sarkon fordulok, és köszönés nélkül elviharzok.

Negyed órán belül, csodával határos módon ezt az utat is karcolásmentesen túlélve, kerékcsikorgatva parkolok be a ház mellett. Be sem állok a garázsba, nincs vesztegetnivaló húsz másodpercem. Mintha a világvége elől menekülnék, úgy rohanok befelé. Berontok a hálóba, és becsapom magam mögött az ajtót.
Ijedten nézel fel rám az íróasztal mellől, ahogy egy pillanatra megtorpanok az ajtóban. Aztán futva odasietek melléd, és a karjaimba kaplak. Szenvedélyesen megcsókollak, nyöszörögve olvadsz bele az ölelésembe, alázattal viszonzod a csókjaimat, aztán lefektetlek az ágyra, és föléd hajolok. Percekig csak simogatom az arcod, és akárhányszor meg akarsz szólalni, meg akarod kérdezni, hogy mi történik, az ajkaidra tapasztom az számat. Nem hagyom, hogy beszélj. Csak csókolj. Nem akarok most beszélni. Gondolni sem akarok arra, hogy mekkora szemét voltam, hogy hogyan viselkedtem veled, amikor semmiről sem tehettél. Te csak áldozat voltál. Mindkettőnk áldozata. Nem ezt érdemelted.
Olyan forrón csókolsz, úgy remegsz a karjaimban, olyan odaadó és alázatos vagy, mintha nem sokkal ezelőtt nem is bántottalak volna. Mintha semmi sem változott volna. De hát mi is változott volna? Szeretsz. Szeretlek. A mocskos keze nyomát lemossa majd a forró víz. Az te kezed nyomát viszont semmi sem mossa már le a szívemről.
Hirtelen átfut az agyamon, vajon tényleg házasodni szeretnél? Vagy csak a rémület mondatta ki veled a szavakat, amiket sohasem gondolnál komolyan?
-  Gyere hozzám… – súgod, amint egy pillanatra hagylak levegőhöz jutni, mintha csak olvasnál a gondolataimban. Én pedig válaszként újra csak megcsókollak. Nem tudok most beszélni, elcsuklana a hangom, ha csak egy szót is kellene most szólnom.
Rádsimulok a testemmel, betakarlak a súlyommal, a kezeimet pedig egy pillanatra sem veszem le rólad. Az arcodról, a hajadról, ahol csak érlek simogatlak, éreznem kell téged, minden pillanatban. Életem végéig.




THE END


--------------------------------

Azt hiszem büszke vagyok erre a sztorira... 
Örülnék, ha írnátok néhány szót! :)

19 megjegyzés:

  1. Ez.....ez eszméletlen!Olyan szépen és érthetően fogalmaztál.Imádom ezt a sztorit és az írásaidat.Elképesztő,hogy mekkora érzéked van az íráshoz.Ezer gratula :D

    VálaszTörlés
  2. Szia Marilyn! Huh ez nagyon jól esik, nagyon köszi!

    Mellesleg imádom az avatarod ;) (Hm az Adommy sztoriban esetleg összefuthatna Dominic egy régi kedves ismerőssel...)

    VálaszTörlés
  3. Nem rossz ötlet :)
    Sőt,támogatnám is. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még meglátom, eredetileg nem volt tervben... :D

      Törlés
  4. jujj de jó, annyira szeretem a hepiendet! nekem nem is kell olyan sztori, aminek rossz a vége. örülök, hogy billnek volt annyi esze, hogy kilogikázza az egészet, és nem dobta ki azonnal briant. és még a stef/tom mellékszálat is meghepiendezted... szuper vagy! :)
    na és mi a következő küldetés? melyiket fogod befejezni? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hepiend nélkül nem tudok létezni, tudod... :D
      Következő? Nem tudom, talán a Want you chained, ami leghamarabb befejezést kap.

      Törlés
  5. Szia!

    Nem gondoltam volna, hogy a mai nap megosztja velem kedves barátném eme oldalt, de őszintén örülök neki. Többet is olvastam, párat átfutottam csupán, de ezt kétszer is elolvastam. Inkább Tomért vagyok oda, mint a másik ikerért, így persze, hogy hiányoltam a gengszter nagy tesó főszereplését. Tudom, szerepelt benne, de nem annyit, mint mondjuk Bill (természetesen :]). Nagyon tetszett, jól írsz, emelem kalapomat előtted! Boldog vég, még Tomék is összeszedték magukat, ami külön öröm.
    A kérdésem a következő: A közeljövőben nem tervezel vele egy történetet írni? ( oké, tudom ott a fordításod, amibe bele kezdtem, de nem olvastam sokáig. Én jobb szeretem a kemény gengszter nagy tesót, aki mégis inkább a seggét tartja, minthogy toszna :D). Csak hát, akiktől olvastam, habár nem kerestem túl sokat mert lusta vagyok, azok nem úgy szeretik, mint én. Egyszóval nagy sikert ért el nálam a történeted - több szó volt, na mindegy. További sok sikert a történeteidhez :).

    deven

    ésmég; késő este nem figyelek, hogy mit ütök/hibázok el, illetve az értelmetlen fogalmazást is sorry :)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Egymás után kétszer? Hűha :) Tommal nincs terv, bár a Stef/Tom mellékszál kifejtésére volt egy próbálkozásom, csak az a gond, hogy egyikük sem olyan szinten fétisem, hogy jól sikerüljön... de még majd eldől...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értem, és várom, hátha villámcsapásként jön az ihlet hozzájuk :) és, közösben gondolkodtál már valaha (társszerkesztős (olyan szerep szerű)) ?

      Törlés
  7. Egyszer írtam egy rövidke közöset egy leányzóval, de nekem nehézkes volt. Most meg már csak tizedannyi időm van kb, mint annak idején, szóval így még nehézkesebb lenne :D
    Egyébként itt van: http://placebofic.uw.hu/13as_szoba.html
    (Úúristen ez 2007-ben volt.. o_O)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, hogy erre csak most írok vissza, de nem is nagyon láttam, hogy visszaírtál nekem ._. Elolvastam, és woá. Jó sok idő eltelt mióta ezt írtad a leányzóval, meglepődtem rendesen. De ennek ellenére jó volt olvasni :D
      Az idő az bizony fontos elem az életünkben :) Mindenesetre, ha felszabadul némi időd, akkor elbeszélgetni, vagy írni... mindkettőt szívesen vállalnám :D.

      Törlés
    2. Semmi baj. Hát igen, nem a főművem... :) Visszaolvasva mindig találok 1-2 tök jó ötletet a régi sztorijaimban, de változtatás nélkül azért már nem mindet tenném ki.
      Mire gondolsz közös írás címén? Van valami ötleted? Mutathatnál 1-2 sztorit, amit te írtál!

      Törlés
    3. Nem fő mű, de hozzájárult ahhoz, hogy most nagyszerű irományokat adhatsz ki a kezeid közül :).

      Egy-két sztorit? Hűha. Igazándiból egy csomót letöröltem a gépemről, mert egy váltás érkezett el életemben, ami bizony kihatott múzsámra is. Mindenki változik, hát én is :). Ázsiai emberekkel írtam különféle történeteket, de volt már egy-kettő ami nem feltétlen velük íródott. Pár hónapja letettem tollamat porosodni, de most előkerestem íróasztalom egyik fiókjának mélyéről és megtisztogattam. Fényesebb, mint valaha :). Nade, közös történet alatt azt értem, hogy (nyilván) ketten írunk hosszabb-rövidebb történetet, pov váltásban (eddig én csak ezt írtam, és szerettem/szeretem is). Ötletem van, sőt, több is akad :).

      Törlés
    4. Ha nem tudom, hogy írsz, nem tudhatom, hogy összepasszolnánk-e :) Ha nem annyira publikus, e-mailen is jöhet.
      Egyébként nekem is van egy elég konkrét ikres-sztoriötletem, nehezen fogom vissza magam, de eldöntöttem, hogy nem akarom még elkezdeni, amíg nem fejeztem be legalább egy (vagy inkább kettő) sorozatom.

      Törlés
    5. Rendben, akkor a napokban küldök majd egy emailt :) Az oldalon fent van valahol az email címed?
      Ó, nagyon kíváncsi vagyok rá! :D mármint az ikres történetedre

      Törlés
    6. Jobb oldalt a linkeknél: carmen-69@freemail.hu :)
      Hát nem tudom, hogy leírjam-e egyelőre. Bár valószínűleg le kéne legalább nagyvonalakban, nehogy elfelejtsem :D

      Törlés
  8. Azt elfelejtettem írni, hogy az ikrek lennének a középpontban a történetben :)

    VálaszTörlés
  9. Az első történet amit elolvastam ezen az oldalon, Bill x Adam párosítás volt, és mivel kicsit (NAGYON) Kaulitz yaoi fan vagyok, megtaláltam a Kölyök (?) című történetet....amikor azt hittem, hogy vége, majdnem szívrohamot kaptam, könnyek gyűltek a szemembe és azt mondtam magamban : " nem lehet ennyivel vége"...aztán (pár perc keresgélés után) rátaláltam erre a csodálatos történetre is, újra könnyes lett a szemem, ugyanis megláttam azt a feliratot a sztori elején, hogy " a Kölyök (?) című sorozat folytatása".....végigolvastam és most ismét könnyekkel a szememben írom meg ezt a kommentet neked...nem, nem a szomorúságtól, hanem a boldogságtól jönnek ezek a könnyek : a boldog befejezéstől, és attól a tudattól, hogy már nem olvashatom ezt a nagyszerű történetet....köszönöm, hogy megírtad!! (nem lesz 3. évad?? *3* XDDD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon koszi minden sort! Ezekert erdemes irnom :)
      Nincs tervben harmadik evad (egyelore semmi mas sincs tervben sajnos), de barmi elofordulhat a jovoben, mert nagyon szerettem ezt a parost irni.

      Törlés