Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2013. január 11., péntek

Az ördög háza (8. fejezet)


Figyelem! Ez most 18-as karikás!




8. fejezet



Vörösre dörzsölöm az arcomat a törölközővel, aztán megtörlöm a hajamat is, és fájdalommal teli megbánással a szemeimben lépek ki a hálószobánkba. Nem merek a szemébe nézni. Még mindig a szoba közepén áll, és csak néz rám némán, az arcvonásai kemények. De legalább itt van.

- Büntess meg. – lépek oda mellé, és bár tartok a reakciójától, testemet a testének nyomom – Kérlek. – súgom.

A kezeimmel nincs merszem megérinteni, úgy érzem nem vagyok méltó arra, hogy a mocskos kezeimet ráemeljem. Csak óvatoan belesimulok a mellkasába. Megragadja a karjaimat, és hátrafeszítve őket, elhúz magától és megfordít.

- Azt hiszem, tisztáznunk kell valamit. – kezdi keményen, határozottan, őrülten magabiztosan – Talán ez eddig elmaradt. A tested az enyém. – két lépéssel a fal mellé tol, aztán arccal nekinyom, csak bólogatok, amennyire tudok arccal a falnak feszülve – Amikor elfogadtad a kulcsaimat, azzal nekem adtad magad. – a hátamnak feszül, egyik lábát a combjaim közé fúrja, még szorosabban kényszerít a falhoz – És kurvára ki tudok akadni, ha valaki hozzányúl ahhoz, ami az enyém. – morogja – Értesz engem, Brian?

Összevissza kapkodom a levegőt, a szívem majd kiugrik, nem hiszem el, hogy ezeket a dolgokat mondja nekem, nem hiszem el, hogy hozzám ér. Hogy nem undorodik tőlem.

- A tied. – bólogatok – Senki… – nyögöm a tapétába – Senki nem fog hozzáérni ahhoz, ami a tied…

Megragadja a hajam tövét, és hátrarántja a fejemet. Felnyögök és a másodperc töredékére lehunyom a szemeimet.

- El kellene, hogy verjelek. – suttogja égő arcomtól öt centire. Megőrjít a lehelete a bőrömön, érzem a fogkrémje mentolos szagát.

- Igen… – nyöszörgöm – Igen… Kérlek…

Elhúz a faltól, megfordít, és tenyerét durván a mellkasomnak szegezve újra neki kényszerít, de most már háttal. Összetörten hagyok neki mindent, akár egy rongybaba. Azt akarom, hogy fájjon. Hogy üssön meg. Egyik kezével erősen belemarkol az ágyékomba. Igen, ez fáj. De fel sem szisszenek.

- Kemény vagy? Ettől? – nevet rajtam cinikusan – Te kis kurva… – sziszegi a fogai közt, majd újra elránt a faltól, és az ágy felé lök.

Térdre esek a matrac mellett, nem mozdulok, csak az ágyra hajolva a lepedőbe temetem az arcom. Azt tehet velem, amit csak akar. Nem ellenkeznék semmiért. Ha könnyebben dolgozza fel a dolgot úgy, hogy bánthat, tegye meg. Akarom, hogy megtegye.

- Így pont jó lesz… – mosolyodik el, és az egyik szekrénye felé indul – Le a nadrággal. – utasít mély hangon.

Gondolkodás nélkül tolom le a nadrágomat térdig, a meztelen fenekem mustrálja, és közben előhúz valamit egy fiókból. Eltátom a számat, amikor meglátom, hogy az ujjai közt néhányszor élvezettel végighúz egy több bőrszalagban végződő… valamit… amit még sosem láttam eddig. Nem mondom, hogy azelőtt nem tudtam mire való, mielőtt lecsapott volna vele a meztelen fenekemre, de iszonyúan éget.

Tűröm, csendben, a második-harmadik ütésnél meg sem rezzenek. Megérdemlem. És szükségem is van rá. Szenvedni akarok azért, amit tettem. Azért, amiért annak okoztam fájdalmat, akit a legjobban szeretek. Ráadásul olyasvalamivel, amit még csak nem is akartam, nem is élveztem. Egy patkány vagyok. És az ilyenekkel pontosan így kell bánni. Az ilyenek nem érdemelnek jobbat. Nem érdemlek jobbat.

A negyedik ütés egy kicsit lejjebb talál el, a combjaim tövénél, amire egy kicsit összerezzenek. Végighúzza hűvös tenyerét lángoló bőrömön. Aztán a matrac és a hasam közé nyúl, megragadja a farkam, szorosan kulcsolja rá ujjait.

- Még mindig kemény vagy. – morogja a fülem mellett – Élvezed ezt?

- Bármit… – elakad a szavam, mert váratlanul újra lecsap – Bármit, amit tőled kapok. – nyüszítem arcomat a matracnak nyomva.

- Bármit? – kérdez vissza, feltérdel mellettem, a hajamba markol, erőszakosan felemeli az arcom a lepedőről, és néhány másodperc erejéig szorosan a nadrágjához nyomja a fejem. Úgy, hogy levegőt sem kapok. Aztán elereszt.

Bólintok. Bármit.

- Nem félsz, hogy úgy megduglak, hogy napokig nem tudsz majd járni? Hidd el, most nem bajlódnék azzal, hogy felkészítselek.

Gondolkodás nélkül rázom meg a fejem. Bárcsak…

- Kérlek. – nyögöm, és feljebb emelem a fenekemet – Bármit megtehetsz.

- Micsoda szajhát engedtem be az ágyamba? – néz rám összeszűkült szemekkel.

- Kérlek, büntess meg… – suttogom kétségbeesetten, ahogy hátranézek rá a vállam felett.

Durván visszalöki a matracra a fejem. Még hallom, hogy vesz egy mély, feszült levegőt. Aztán lerogy mellém az ágyra.

Félve mozdítom újra felé az arcom, óvatosan nézek felé.

Tenyerébe temeti az arcát.

Percekig síri csend honol csak a szobában. Nem merek megmozdulni sem, félek hogy a moccanás zaja mit tenne.

- Nem foglak most megdugni, Brian. – mondja végül halkan, fejcsóválva – Túl dühös vagyok most ahhoz. Bántanálak.

- Megérdemlem… – suttogom összetörten.

- Nem. – rázza meg a fejét határozottan, látszólag lehiggadva – Megfogadtam, hogy sosem fogok olyasmit tenni, amivel sérülést okozok neked. Bármit is teszel. Bármilyen megbocsáthatatlan dolgot. Tudtam, mire vállalkozok, ismertem jól a kockázatokat, nem vagyok naiv kisgyerek. Inkább szakítok veled, de bántani nem foglak.

Összeszorul a gyomrom. Szakítás.

- Gyűlölöm magamat… – suttogom magam elé.

Muszáj elmondanom neki az igazat. Talán ez az utolsó esélyem, talán soha többet nem lesz olyan alkalom, hogy hajlandó lesz meghallgatni.

- Szeretlek, Bill. Jobban, mint bárki mást valaha is. – odakúszok a combjaihoz, a térdére hajtom a fejemet – Egy szemét alak vagyok, világ életemben az voltam. De próbálok megváltozni. Teérted. Soha senki nem tudott még megváltoztatni, akárhogy is próbálták, de miattad önként tenném. Hidd el, nagyon erősen próbálkozok. – motyogom elhaló hangon, és közben sandítok fel az arcára – Nem vagyok tökéletes, soha nem is leszek. De mindennél jobban szeretném, ha boldog lennél velem. Szeretlek. Őszintén. Hiszel nekem?

- Hiszek. – feleli halkan, de nem mozdul, továbbra is csak ül egyenes derékkal, ölében a fejemmel.

- Gyere hozzám. – bököm ki gondolkodás nélkül azt, amit még soha senkinek nem mondtam – Írunk házassági szerződést, és ha újra megcsallak, mindenem a tiéd. Megérdemlem, hogy ha újra megbántalak, akkor az utcán rohadjak meg.

- Miről beszélsz, Brian? – mosolyodik el halványan, aztán komollyá változik az arca – Nem venném el a pénzed. Ha ezek után újra megcsalnál, mert már nem szeretsz, akkor egyszerűen elengednélek, nem kellene a pénzed. – lenéz a párna sarkára, és halkan, bizonytalanul hozzáteszi – Különben sem mondod komolyan.

- De. – félve megérintem a kezét, mire lenéz a szemeimbe, látom rajta, hogy az jár az agyában, hogy el kellene húznia a kezét, hogy le kellene löknie magáról – Még mindig nem hiszed, hogy szeretlek.

- De elhiszem. – súgja – Csak… Nem fér a fejembe, hogy ha szeretsz, akkor miért történt ez? Ha én valakit szeretek, akkor nem kell más, nem kívánom, egyszerűen nem érdekel… még az is lehet, hogy fel sem állna másnak. Ennyire különbözőek lennénk?

- Nem! – vágom rá és felkapom a fejem – Én sem tudom, hogy történt. – visszanyelem a torkomat égető könnyeimet, sosem fájt még ennyire, hogy valakit megbántottam – Hidd el, én is ugyanígy érzem, nem kell más, csak téged akarlak. Nem akartam őt, sosem kívántam, sosem érdekelt. Miért is akartam volna, amikor minden olyan hihetetlenül tökéletes veled? Nem emlékszem, hogy kerültem oda. Egyszerűen… kiesett az a rész… nem értem… – tanácstalanul összevonom a szemöldököm és a fejem ingatom.

Tényleg nem emlékszem semmire. Talán az agyam nem tudja feldolgozni, hogy mekkora féreg vagyok, és szándékosan kihagy jeleneteket. Nem tudom, nem értem. Sosem történt még ilyesmi velem.

Az még rémlik, hogy Christine megjelent az ajtóban, hozott nekünk egy karton repi energiaitalt, egyet-egyet fel is bontott nekem is meg magának is, aztán beszélgettünk egy kicsit, de aztán azt sem tudom mennyi idő telt el, csak arra eszméltem, hogy ránk van zárva a vécéajtó, és vigyorogva térdel előttem.

Bill összeráncolt homlokkal néz rám.

Aztán se szó se beszéd, felpattan, és a telefonjához rohan. Egy számot tárcsáz, és amíg beszél, magára csukja a fürdőajtót.

Csak nézek utána értetlenül, óriásira nyílt szemekkel. Levegőt venni sem merek.








 

-----------------------------------


 

Már csak a befejező rész van hátra. Mennyire nézne ki furán, hogy végig az egész Brian's POV volt, és az utolsó fejezet Bill's POV lenne? 


8 megjegyzés:

  1. Úristen, hihetetlenül jól írsz! Bánom, hogy máris elérkeztünk a végéhez. :( Ugye lesz következő Brian ficed? <3
    Egyébként szerintem eléggé furcsa lenne, ha hirtelen Bill szemszögéből lenne, viszont jó lenne megismerni az ő szemszögéből is a dolgokat - esetleg ha más nem, lehetne megint egy olyan fejezet, ami a Kölyök után is volt. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! :)
    Én is furának gondolom, de mégis úgy érzem, muszáj Bill szemszögéből megírnom az utolsó részt. Fontos dolgok fognak történni, és egy részüknél Brian nem lesz ott, így nemigen van más választásom.
    Tervezek egy 1(2?) fejezetes side sztorit utána, de ez még a jövő zenéje. (És a tervek sosem állnak biztos lábakon... főleg nálam... :D)
    Brian sztori biztosan lesz, ő örök szerelem! :) Talán ezután újjáélesztem az alig elkezdett Molko/Hewitt sztorimat. Nagyon szeretném megírni a történetüket, de ahhoz előbb rá kell hangolnom magam Steve-re, mert az utóbbi időben igencsak kikerült a látókörömből :(
    Még egyszer nagyon köszi, hogy írtál! :)

    VálaszTörlés
  3. jaj istenem, brian irtó cuki lett így egy tonna bűntudattal, egy ilyen nekem is kell otthonra :D
    inkább írd bill szemszögéből szerintem, ha muszáj, mint eE3-ban!

    VálaszTörlés
  4. Na persze, nyakörvvel, pórázon, kis párnán összegömbölyödve az ágy lába mellett, mi? ;P
    Nem, nem, E/3 semmiképp. Tulajdonképpen már nagyrészt kész is van, úgyhogy ez már biztos, hogy Bill's POV.

    VálaszTörlés
  5. pontosan. :D
    szuper! alig várjuk! :)

    VálaszTörlés
  6. naaa? hol van már az a befejező rész??? :)

    VálaszTörlés
  7. Remélem, hogy az a Christine tett valamit Brian italába :D mert NAGYON remélem h Brian nem csinálna magától ilyet ><

    VálaszTörlés