Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2012. április 25., szerda

Az ördög háza (3. fejezet)







3. fejezet

Bill a hátsó kapu lépcsőjén ül, amikor sejtve, hogy ott találom, én is kibaktatok füstölni egyet a negyven fokba a meló előtt. Féltucat csikk díszeleg a lábánál. Nem tudom, hogy egyedül gyártotta-e le őket, de valószínűleg jó ideje itt ül már, ugyanis a pólója hátán egy éktelen nagy verejtékfolt díszeleg.
Én még elugrottam a bérelt apartmanba, mert a napokban lejár a szerződésem egy hónapos felmondási ideje, és volt ott még néhány cucc, amit el kellett hoznom, így ő jóval előbb beért a stúdióba.
-   Nem tudom, hol a fenében van mindenki. – morgok, és leguggolok mögötte, köszönésképp egy gyengéd puszit nyomok hátulról a nyakára, aztán jól meglepődök, hogy szinte nulla reakciót váltok ki ezzel belőle – Stef ilyenkor már az ajtóban vár korbáccsal, hogy mégis hogy képzelem, hogy ilyenkor jövök be. Most meg nincs sehol, se korbács, se Stef.
-   A bátyám lefeküdt Stefannal. – rám sem néz, a szemközti tűzfal minden bizonnyal érdekesebb, mint a szerelme arca egy szívroham kellős közepén. Konkrétan seggre esek a guggolásból a döbbenettől. Tényleg azt hallottam, amit?
-   Mivan??! – vinnyogok, és közben lógatom kifelé a szemgolyóimat a hozzájuk tartozó üregekből.
Feltápászkodok mögüle, kábé úgy mint egy kölyökcsimpánz, aztán leteszem a csinos kis fenekem az övé mellé a lépcsőre, mert a lábaimra most nem szívesen bíznám még az én pehelysúlyomat sem.
De ő még mindig nem mozdul felém. Csak megvonja a vállát, nem ismétli el. Persze, nyilvánvaló, hogy elsőre is teljesen jól hallottam.
-   Édesem, megtennéd, hogy ezt most úgy magyarázod el, ahogy egy szellemi fogyatékos is megértené? Nem hiszem, hogy perpillanat máshogy sikerülne felfognom.
-   Azt mondta részegek voltak. Nagyon. – újabb cigire gyújt, az előzőnek az eltaposott csikkje még ott füstöl a talpa alatt, de ő máris nyúl az öngyújtóért, a következő szál pedig már ott is lóg a vadítóan szexi, ám jelenleg nagyon is gondterhelten elvékonyodott ajkai közt.
-    Aha. Szóval kizárólag Stef a hibás, ő itatta le, ő használta ki a helyzetet, blablabla… mindjárt letépem a tesód fejét, ha ezt így adta elő.
-   Nem vagy olyan jó erőben, szívecském. – mosolyog rám egy pillanatra negédesen.
Legalább azt elértem, hogy végre felém fordult, ha csak egy másodpercre is.
De azért köszi. Tényleg. Muszáj az egómon trappolni? Magamtól is tudom, hogy az első menetben K.O.-t kapnék Tomtól a ringben. De attól még lehetek rá kibaszottul dühös, ha megérdemli.
Nem hagyja, hogy reagáljak a cuki kis megjegyzésére, inkább folytatja a sztorit.
-   Nem hibáztatja. Igazából azt mondta, örül, hogy Stef bátrabb volt, mint általában. Bátrabb nála. Mert józanul nem merte volna megtenni. Nem is nagyon értettem… – ráncolja össze a homlokát, és a csikkeket kezdi el rugdosni a cipőorrával.
-   Szóval nem bánja… – folyamatos meglepi áradat, de jó – Ez egyre érdekesebb. – motyogom, azért ehhez kell majd némi idő, hogy feldolgozzam.
Vagy esetleg fellocsolhatna valaki végre, hogy felébredjek ebből az istentelenül elbaszott rémálomból. Lehet, hogy ő is ezt várja, csak szívja a cigijét, és némán néz maga elé. Hát jó, akkor lessük együtt, mikor jön erre egy tűzoltókocsi.
-   Hát igen, az alkohol feloldja a gátlásokat… – mosolygok kényszeredetten, amikor a kényelmetlen némaságban eszembe jut, hogy előző éjjel, míg ők a házban hancúroztak, mi mit műveltünk a tengerparton.


Akkor izginek tűnt, így visszagondolva rá már igencsak felelőtlennek. Szeretkezni éjszaka a homokban… Bárki arra jöhetett volna, akár hasonló célokkal, akár más miatt. Egy fotó a világító fehér seggemről a másnapi címlapokon, vagy éppen egy elbaszottul hosszú éjszaka a sitten. Egyiket se élveztem volna, azt hiszem.
-   Amúgy ki volt felül? – csusszan ki a kérdés csak úgy mellékesen.
-   Brian! – óriásira nyílt szemekkel bámul felém.
-   Mi van? Ne mondd, hogy te nem kérdezted meg. – meresztgetem rá ártatlanul a szemeimet – Akkor majd én megkérdezem Steftől. – vonom meg a vállam.
-   Stef. – sóhajt, majd megcsóválja a fejét, és eltapossa a következő csikket is. Nyúlna újra a dobozért, de megállítom a mozdulat közben.
-   Elég. – suttogom, és megcirógatom a csuklóját. A számhoz húzom a kezét, és belecsókolok a tenyerébe.
Szótlanul magához ölel, aztán elereszt, leteszi közénk a cigisdobozt, a térdeire könyököl, és tovább ül mellettem a távolba bámulva.
Meglepi-hegyek. Szóval Tommyboy megdugatta magát az én kis létrámmal. Érdekes. És „örül” neki. Nem akar öngyilkoskodni, amiért részegen olyasmit csinált, amit józanul sosem tenne. Még érdekesebb. Most akkor mi van?
Újra csak kényszeredetten mosolyogva megingatom a fejem. Az egész olyan, mintha valami párhuzamos univerzumba csöppentem volna. Ez, amiben ma felébredtem, halálbiztos, hogy nem lehet az én világom, az amelyikben előző este elaludtam. Valami nagyon nem klappol. Egy ponton tutira befigyelt egy féreglyuk, vagy valami hasonló.
-   Brian, megtennéd a kedvemért, hogy nem beszélsz erről Tom előtt? Ne is utalj rá, hogy tudod. – böki ki néhány újabb néma perc után.
Erre összeráncolom a homlokom.
-   Stef úgyis elmondaná nekem, ha téged rá is tudott volna venni a kedves bátyád, hogy ne mondd el.
Minek színészkedjek Tomnak? Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy az ő kis lelkét ilyesmivel ápolgassam.
-   Nem erről van szó. Biztosan tudni fogja, hogy nem kerül ki téged a hír. Csak ne dörgöld az orra alá. Kérlek.
Veszek egy nagy levegőt. Aztán bólintok. Mert bármit kér azokkal a csillogó fekete kavicsszemekkel, úgyis csak bólogatni tudok, mint egy agymosott.
-   Megpróbálom. De ha gecizik velem, nem vagyok benne biztos, hogy…
-   Nem fog… „gecizni veled”. – vág a szavamba határozottan.
Az ajtó nyikordul mögöttem, hátranézek, és nocsak, épp Tom magasodik fölém. Azonnal elkapja rólam a tekintetét, ahogy felnézek.
-   Bill… én… én most… – a távolba int a kezével, gondolom arra céloz, hogy alig hogy bejött dolgozni, már le is lép. Így kell ezt csinálni, éjszaka hancúr, nappal kis lelkiismeretfurdalás, aztán lógás a melóból. Tud ám élni a nagyfiú!
Azért az látszik az arcán, hogy nehezen viseli a történteket. Jaj de sajnálom.
Az öccse bólint, Tom pedig csendesen eltűnik az ajtó mögött.
-   Ha tudtam volna, hogy ilyen szőnyeg alatt közlekedő jó fiú lesz belőle, ha valaki megdugja, én már rég leszerveztem volna… – vigyorgok.
-   Brian. – haragosan állít le, én pedig ártatlanul pislogva húzom be a nyakamat.
Jól van, jól van. Igaza van. Érzéketlen vagyok. Nem tehetek róla, Tom nem sok mindent tett eddig, amivel megszerettette volna magát. Kifejezetten genyó volt velem, hadd legyek már végre én is az vele egy kicsit!
-   Meg kéne keresnem Stefet. Csak nem ugrott le semmilyen túlmagas akármiről.
Bill bólint. Felveszem a cigis dobozt a lépcsőről. Belenézek, még öt szál van benne.
-   Ne szívj ma ennél többet, oké? – visszanyomom a kezébe a dobozt, elmosolyodik azon, ahogy törődök vele. Még engem is meglep. Szokni kell a dolgot, hogy van kivel, hogy van miért, hogy egyáltalán létezik az az emberi lény, aki megérdemli.
Lágyan megpuszilom az ajkait, és Stef keresésére indulok. Nem is kell messze mennem, csak a stúdióig. A sarokban ül, kezében akusztikus gitár, és penget valamit. Nem ismerem fel, de határozottan tetszik a dallam.
-   Hé, szivi! Jó reggelt. – odalépek mellé, megsimogatom a fejét, és megpuszilom a homlokát, ő pedig értetlenül néz fel rám – Gyere, beszélgessünk. – biccentek az ajtó irányába – Eszünk egy tacot valahol.
Sóhajt egy nagyot, majd lassan, szó nélkül feláll, és követ.
-   Tudod. – jelenti ki halkan.
Nem kérdés volt. Ennyire egyértelmű a viselkedésem? Persze, annak aki ismer…
Bólintok.
-   Brian. Nem kell a szentbeszéd. – mondja letörten.
-   Nem prédikálni akarok. Csak beszélgetni. Mert érdekel, hogy érzed magad. – átkarolom a derekát, úgy lépkedek mellette tovább, amire ő reflexszerűen a vállamra fekteti a végtelenhosszú karját.
-   Szarul… – suttogja, ahogy kilépünk a tűző napra.
-   Ennyire béna a fiúcska? – vigyorgok rá.
-   Nem vagy vicces. – vonja össze a szemöldökét bosszúsan.
-   Bocs. – motyogom, és kipittyegtetem a bérelt kocsim – Beszéltetek ma már? – kérdem amikor gázt adok, és elindulok egy közeli mexikói gyorskajálda felé.
A szemem sarkából látom, hogy megrázza a fejét.
-   Szóval fogalmad sincs, mit gondol a dologról.
-   Nincs. – feleli halkan, így nehéz menet lesz bármit is kiszedni belőle, ha félszavas válaszokat ad mindenre.
Annyira letörtnek tűnik szegénykém. Most úgy emberesen megkínoznám azt a kis hülyegyereket.
Megállok a kocsival az ablak mellett, kérek két tacot, meg két kólát, aztán amikor megkapjuk, továbbhajtok. Negyedórára van kábé a sziklás part, ott tudunk beszélni úgy, hogy senki nem zavar. Addig nem forszírozom a témát, figyelni akarok rá, nem a vezetés mellett csak úgy mellékesen megbeszélni, mint valami lényegtelen dolgot.
Odaérve szó nélkül ledobom a pólómat és kifekszek egy simábbnak tűnő óriáskavicsra, és a párnának összegyűrt pólót a fejem alá dugom. Élvezem a szelet, ami enyhíti az utálatos forróságot, lerugdalom a csukáimat is, és a lábaimat lelógatom a szikláról, hogy minden hullámmal felcsapjon a bokámig a víz. Így azért lehet élvezni ezt az éghajlatot.
Nem nyomulok, úgyis tudom, hogy beszélni akar róla. Különben nem lenne itt. És kivel, ha nem velem?
Leül a fejem mellé, felhúzza a térdeit, és átkarolja a lábait. Összegömbölyödik, mint egy kiskutya.
-   Nem mindent mondtam el neked. – kezdi halkan, kissé bűnbánón.
-   Nem vagy köteles beszámolni nekem semmiről, Steffie. – felelek gyengéden, magamhoz húzom az egyik kezét, összefűzöm az ujjainkat, és nem engedem el.
Lemosolyog rám fentről, én pedig vissza, és megpuszilom a kézfejét.
-   Amikor először megcsókolt… emlékszel?
-   Hogyne emlékeznék, ilyen sokkot nem felejt el az ember egyhamar. – forgatom meg a szemeimet.
-   Másnap… másnap bocsánatot kért. Olyan volt, mint egy kisfiú. Olyan édes volt…
Tommyboy édes… ne bassz, ezt azért még fel kell dolgoznom. Tommyboy részegen heccből megdugatja magát… szerintem még ezt is könnyebben megy majd.
Nem szólok semmit, csak halványan bólintok, és hagyom, hogy folytassa.
-   Még el is pirult. Olyan bizonytalanul kérdezte, hogy akkor ezek után már nem akarok vele barátkozni, én meg csak megöleltem, és azt feleltem, hogy hogyne akarnék, és hogy felejtsük el a dolgot. Eltelt két-három nap. Olyan jó volt vele lenni, Brian… – sóhajt fel – Aztán egyik nap ott voltam nálatok, ti épp nem voltatok otthon. Kint ültünk Tommal a medencénél, dumáltunk, söröztünk. Egyszer csak felállt, és ledobta a ruháit. Csak a boxer maradt rajta. Megigézve néztem a testét. Tudod, milyen teste van? – rám néz, én pedig bólintok egy halvány mosoly kíséretében – Tökéletes… – suttogja – Tudom, hogy észrevette, hogy szinte tátott szájjal bámulom. Még el is mosolyodott, mielőtt belecsobbant a medencébe. Úszott egy-két hosszt, aztán kikönyökölt a medence szélére, állát a kezeire támasztotta, halálosan cukin, és most nem túlzok, tényleg… szóval felnézett rám, és megkért, hogy vigyem neki oda a sörét. Odatébláboltam, lehajoltam, hogy odanyújtsam neki az üveget, ő pedig váratlanul berántott a vízbe. A sörösüveg is csobbant velem együtt, de ő kivette a kezemből, a klóros vízzel összekeveredett sört meghúzta, és vigyorogva annyit mondott, hogy kösz. Aztán a számra nyomta a száját. Nem igazi csók, csak olyan heves, határozott szájrapuszi volt. Motyogtam neki egy szívesent, ahelyett, hogy lekiabáltam volna a haját, amiért farmerben belerántott a vízbe, aztán meg még rám is mászott, amikor megbeszéltük, hogy ilyesmi nem történhet többet közöttünk. De lebénultam. Csak vigyorgott azon, hogy nem tudok mit kezdeni a dologgal, aztán gondolt egyet, és a medence falának préselt. És megcsókolt. Akkor már úgy igazából. Nem tudtam elmenekülni, de azt hiszem nem is akartam. Rám tapadt a testével, és úgy csókolt, hogy azt akartam, sose hagyja abba. Elhiheted, hogy pillanatokon belül úgy felizgatott, hogy a rám tapadó átázott farmer sem tudta ezt leplezni. Nekem nyomta a csípőjét, felnevetett, úgy viselkedett, mint aki nap mint nap érez ilyesmit, zavarba sem jött tőle… sőt… még egyszer megcsókolt, aztán mint aki jól végezte dolgát, kimászott a vízből.
Csak nézek fel rá leesett állal. Aztán amikor rájövök, hogy arra vár, hogy reagáljak valamit, nem sokra tellik.
-   Wow… erre nem igazán tudok mást mondani. – pislogok felfelé rá nagy szemeket meresztve, még félig fel is könyöklök fektemből – Én csak vicceltem a génekkel, de ezek szerint…
-   Ezek szerint, mi? – néz rám szomorúan – Brian, ő nem meleg. Hidd el, olyan hetero, mint… mint… Steve… vagy mit tudom én… – nyögi, és folyamatosan rázza a fejét – Nem értem miért csinálja ezt. – tenyerébe temeti az arcát.
-   Pont Steve? – nevetek fel – Szívem, te látod, hogy említett szőkeségünk milyen szemeket mereszt néha az én szépségem formás hátsóját lesve? – megrázom a fejemet – Mindegy. Mi történt ezek után? – kérdem komolyra váltva, és felülök szorosan mellette, a vállai köré fonom az egyik karomat.
-   Ugyanaz. Másnap józanul megint odajött hozzám, megint bocsánatot kért, megint zavarban volt végig, és megígérte, hogy nem csinál többet ilyesmit, és nagyon szeretné, ha a barátja maradnék. Én meg elhittem. Újabb két-három napig be is tartotta. Aztán tegnap…
-   Amikor mi lejöttünk a tengerhez éjjel, már közel sem voltatok józanok. – jegyzem meg.
-   Hát nem. – bólint keserűen.
Vesz egy nagy levegőt, és lassan fújja csak ki a távolba az óceán felé nézve.
-   Amikor elfogyott a pia a kertben, én már haza akartam menni, de ő felajánlotta, hogy nézzünk meg egy filmet. Rábólintottam, bementünk a nappaliba, Tom pedig észrevétlenül egyre közelebb került hozzám a kanapén, egy idő után már összeértek a combjaink, ahogy mindketten a térdünket felhúzva ültünk. Aztán vigyorogva a vállamra hajtotta a fejét. Először még arrébb toltam, aztán visszadőlt rám, én meg rászóltam, mert kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam. Leengedtem a talpaimat a szőnyegre, hogy kimenjek a mosdóba, egy kicsit megszabaduljak tőle, de nem hagyott rá időt, kapott az alkalmon, és váratlanul az ölembe pattant, szembe velem, a nyakam köré fonta a karjait, oldalra döntötte a fejét, és egy pillanatig csak nézett. Aztán elmosolyodott. Teljesen lebénultam, csak pislogtam rá, nem bírtam letolni az ölemből. Ő pedig ezt valószínűleg beleegyezésnek vette, és…
-   Megcsókolt. Megint. Oké. Ezt már kezdem szokni. De azt azért még mindig nem értem, hogy hogy a fenébe jutottál el odáig, hogy beleraktad a farkad, édesem. – óriásira nyílt szemekkel még mindig hitetlenkedve nézek rá.
-   Nem tudom, Brian… – suttogja – Nem lett volna szabad. Csak hagytam, hogy sodorjon az ár. Iszonyúan felizgatott, úgy vonaglott az ölemben, mint… – nyelt egyet és lehajtotta a fejét – Amikor megéreztem, ő is milyen kemény, akkor már nem volt kérdés, mi következik. Ő is akarta. Legalábbis tegnap még akarta. Most, hogy kijózanodott, már valószínűleg utál…
-   Nem hiszem, hogy utál. – felelem halkan, és megsimogatom a hátát.
-   Kihasználtam. Nem lett volna szabad. – ismétli és szomorúan ingatja a fejét.
-   Dehogy használtad ki! – vágom rá határozottan – Ő használt ki téged!
Nagy kerek szemekkel néz rám. Most komolyan feltaláltam a spanyolviaszt? Nemár.
-   Stef. Ne légy már ilyen vak. Hiába a nagy hetero szöveg, ha valamit minden alkalommal akar az ember, ha csak részegen is, igenis akarja. Csak fél bevallani magának, amikor épp nincs ott az alkohol, ami mögé elbújhat. Nem.Te.Használtad.Ki. Ezt azonnal verd ki a fejedből. Vili?
Erre bólint. Bár nem túl meggyőzően.
-   Mit csináljak most? – nyafogja, mint egy gyerek.
-   Mit szeretnél? Végigjátszani ezt az egészet egy olyan kölyökkel, aki még saját magával sincs tisztában? Akarod az apuci szerepet, akinek mindenre meg kell tanítania a gyereket? És most nem csak a szexre célzok, ágyban tanítgatni valakit élvezetes is lehet. Sokkal inkább arra, hogy a társadalomban hova helyezze magát. Hogy hogyan fogadja el magát, hogy viszonyuljon az emberekhez, hogyan kezelje azokat a szituációkat, amikhez nincs hozzászokva. Én nem hiszem, hogy akarod ezt. Nekem Bill már ott volt készen. Elég volt a korkülönbséggel megbirkóznom, az sem volt könnyű, hidd el. – folyamatosan bólogat, pedig azt ígértem, nem lesz szentbeszéd – Egyébként másodproblémaként ugyanez ott lenne neked is…
-   Tudom. – nyel egy nagyot, aztán hirtelen felpattan mellőlem – Menjünk.
-   Hova? – kérdem, és nem mozdulok.
-   Te vissza a stúdióba, én meg… nem tudom… nem tudom, hogy beszélhetek-e vele.
-   Mindketten visszamegyünk a stúdióba. – felelem határozottan, aztán elmosolyodok – Tetszett, amit pengettél, amikor beléptem.
Mosolyogva felém nyújtja a kezét, és felhúz. Tudom, hogy a szakmai dicséretre mindig belém szeret egy kicsit. De ezt most komolyan mondtam, tényleg hallani akarom azt a dallamot újra.
-   Ő már elment, nincs az épületben. Megvárod, amíg ő jön majd hozzád. Hagyd, hogy előbb ő találja ki, hogy mit akar. És ha megint jön a műsor, hogy cukin pirulva bocsánatot kér, és továbbra is csak barátkozni akar, akkor segítek lefogni, amíg te letéped valamijét. Nem szórakozhat senki így az én Steffiemmel!
Nevetve bólogat, a halántékomnak dönti a homlokát, megpuszil, és a kocsim felé indul.
Az autóban mielőtt beindítanám, a slusszkulcson megfogja a kezem.
-   Köszönöm. – néz rám – Muszáj volt ezt valakivel megbeszélnem.
-   És kivel, ha nem velem? – mosolygok – Nincs mit megköszönnöd, Steffie.
Összeölelkezünk, mint valami csöpögős délutáni ötezer részes sorozatban, aztán visszaindulunk a bandához.
Közben eszembe jut, hogy Billel sem ártana beszélnem, mert a nagy meglepetésben még azt is elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy ő mit érez. Pedig nagyon is számít. Lehet hogy nem ő a főszereplő a történetben, de történetesen ő az a mellékszereplő, aki a lenagyobbat szívja. Vajon tudott ezekről az akciókról, amiket most Stef elmesélt nekem? Valószínűleg nem. Sőt, majdnem biztos vagyok benne, hogy nem. Elmondta volna nekem. Márpedig a nagy testvéri összetartás igencsak megkérdőjeleződne a fejemben az ő helyében, ha Tommyboy végighazudta volna a fél életünket. Lehet, hogy saját magának is végig hazudott, de itt most a lényeg Bill szemében úgyis az lesz, hogy neki hazudott. Vagy legalábbis titkolózott. Elég keményen.


----------------------------------------
Hm? Meglepi hegyek? ;)

9 megjegyzés:

  1. OMG, ezekre tényleg nem számítottam. Majdnem dobtam egy hátast, mikor kiderült, hogy Tom és Stefan... áá, ezt leírni se akarom. :DDD Azért Billt sajnálom a legjobban... ha a végén Brian nem kezd el miatta aggódni, nekem le sem esett volna, hogy mi baja volt a fejezet elején. :/

    Köszi, és hajrá a kövi résszel! ;)

    VálaszTörlés
  2. AAAAAAAAaa..... majdnem lefordultam a szekrol 3 szor olvastam visza azt a par szot :P sikerult total ledobenjek nagyon jo resz volt kivancsian varommit hozzol ki a mostani helyzetbol :P

    pusz!! :)

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem lesznek még részek ebben a sztoriban, amitől leestek a székről :D Már van egy nagyrészt komplett 6. és 7. részem, csak a köztiket kell még megírnom.
    Köszönöm az elolvasást, és még inkább a kommenteket! :)

    VálaszTörlés
  4. kezdesz elszállni ezzel a sztorival.. amennyire elhiszem a hypnotized sztorit, ezt már kb ugyanannyira nem :D nem tudom hogy ezért vagy sem, de egyre jobban imádom ezt a történetet (meg ezt a briant!)
    aileen talonban?
    és a dominahercegnő?
    bocsi hogy nyaggatlak, de tudom, hogy hat rád.. :D

    VálaszTörlés
  5. Tudod, nem kell elhinni... elég álmodni róla ;)
    A You think you know me-ből van egy fejezetem, de nem tetszik, azt hiszem mégsem úgy akarom, azért nem tettem ki.
    A Want you chained 2. hozzávetőlegesen kész van, csak még 1-2 bekezdést szeretnék beleírni (ill. a 3. rész is félig kész).
    És a Hypnotized? Az nem hiányzik? Pedig olyan cuki fejezetecskét írtam meg hozzá 3/4-ig kb :)
    Nyaggass csak. De akkor ötletelj is! :D

    VálaszTörlés
  6. jaj hogyne érdekelne a hypnotized!!! :)
    ötlet? ööö...
    ez a kép hátha ad, elég frissecske :)
    http://27.media.tumblr.com/tumblr_m2p00lMcb81qm6n56o1_1280.jpg

    VálaszTörlés
  7. Jaj nagyon édes! :) Holnap előveszem, és helyére pofozom még a héten a 7. fejezetet!
    A Want you chained 2. pedig készen, csak neked! ;)

    VálaszTörlés
  8. helyes, alig várom azt a "cuki fejezetecskét" a szöszivel :)

    VálaszTörlés
  9. Így teljesüljön minden kívánságod ;D

    VálaszTörlés