Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2012. április 17., kedd

Hypnotized by... Brian (6. fejezet)






6. fejezet

Külön-külön zuhanyoztak le. Brian egy kicsit nyafogott is miatta, de Strify ragaszkodott hozzá, mert jól tudta, hogy ha együtt mennek be a gőzbe, akkor nagyon sokáig nem jönnek ki onnan. Márpedig ő farkas éhes volt már.
Megmelegítette az ételt, nedvesen, fürdőköpenyben, csendben egymással szemben ülve, békésen megvacsoráztak, aztán pedig amíg Brian a szobába ment, a fiú elmosta azt a pár edényt, amit bepiszkoltak. És mindezt mosolyogva tette, azon jártak a gondolatai közben, mennyire jó érzés, hogy van ott vele valaki, akiről gondoskodhat. Akihez odabújhat, ha szüksége van két gyengéd karra. Akihez szólhat, és aki figyel is rá, nem csak úgy tesz, mintha érdekelné mit mond, hátha akkor hamarabb jutnak el az ágyig. Unta már nagyon az egyedüllétet, eleinte élvezte a szingli létet, szeretett néha maga lenni, de mára már egyre többször érezte igazán magányosnak magát. Akkor is, amikor tucatnyi barát vette körül. Még csak második napja volt nála Brian, mégis úgy érezte, pillanatok alatt hozzá tudna szokni, ha mindig vele lenne.
A férfi eközben felöltözött, és épp taxit hívni készült, amikor a szőke a kezét törölgetve a szobába lépett, és tágra nyílt szemekkel állt mellé.
-   Hova mész?
Az idősebb előhúzta a telefonját, és tündéri akcentussal felolvasta a hely nevét az üzenetből, amit Tilo küldött neki. De hiába játszott tündérit, a fiút nem hatotta meg.
-   De miért? – szűkültek össze Strify szemei egyre jobban.
Nem értette a dolgot, azt remélte együtt lesznek egész este. Amióta visszajött a sétájából, mintha visszacserélték volna Briant arra, amelyikért bármit odaadott volna. Most pedig elmegy.
Próbálta elnyomni, de önkéntelenül is átfutott a gondolatain: szex, zuhany, vacsora, ennyi. Nincs közös takaró alá kucorodva filmnézés, vagy éjszakai rumosteázós beszélgetés. Kikapcsolódni máshova megy. Mással.
Percekkel ezelőtt még épp azt tervezgette a fejében, milyen lenne, ha az ideje nagy részét vele töltené, és máris itt a hidegzuhany.
-   Megiszok Tiloval egy pohár italt, hamar visszaérek, ne izgulj. – ezzel a fiú mellé lépett, ellentmondásra nem hagyva esélyt sem, határozottan megpuszilta a száján, és indulásra készen feltette a napszemüvegét.
Strify nem érezte jól magát, nagyon nem. Brian egész nap nem említette a kis találkájukat. És egyáltalán, őt miért nem hívták? Mi ez az egész a két férfi közt?
-   Brian. – szólt utána.
A férfi visszafordult és kérdőn felhúzta a szemöldökét.
-   Tilonak komoly kapcsolata van. Barátnője. – hangsúlyozta a szőke.
-   És? – nevetett fel Brian – Mit hiszel, mit akarok tőle? – aztán komollyá vált az arca – Ne féltékenykedj, azt utálom. És a vége mindig az lesz, hogy ha előtte nem is akartam, utána szándékosan adok is rá okot. – jelentette ki keményen.
-   Nem vagyok féltékeny. – vágta rá kicsit talán túlzott hévvel – Nincs hozzá jogom, nem igaz? Megbeszéltük, hogy kötelezettségek nélkül van az… ami kettőnk közt van. – nyelt egyet – Csak furcsák voltatok délelőtt. – megvonta a vállát – És az is elég furcsa, hogy nem szóltál. – durcáskodott, mint egy kisfiú.
Brian nem hitt neki, érezte a féltékenység ízét a levegőben. Gyűlölte ezt az ízt, minden édességnek, bármennyi cukormáz is volt rajta, megkeserítette az ízét.
-   Ezer éve ismerem. Semmi furcsa nem volt benne. Maximum a helyzet volt furcsa. Láthatóan nem számított arra, hogy itt leszek. – jelentette ki – Rég nem találkoztunk, hadd ne kelljen engedélyt kérnem tőled, hogy megihassak egy régi baráttal egy italt. Nem vagyunk házasok. De még ha azok lennénk, sem tűrném el.
Persze hogy nem kell engedélyt kérnie. Csak épp megemlíthette volna.
-   Én csak pár éve ismerem, de jól láttam, milyen furcsa volt… – dörmögte, lábujjaival zavartan a szőnyeg sarkát babrálva, de nem akarta tovább feszíteni a húrt, felnézett a férfi szemeibe – Mindegy… jó szórakozást. – mondta mielőtt még Brian felelhetett volna, mert tudta, hogy ha időt hagyna neki rá, durva lenne a válasz.
-   Szellemeket látsz. – csóválta meg a fejét végül, nem akart veszekedni ő sem, jobb szerette a kellemes perceket a fiúval – Jövök hamar, foglald el magad. – újra megpuszilta, tenyerével közben végigsimított a derekán, aztán kisétált az ajtón, nem törődve azzal, hogy szinte fizikailag érezte a fiú szomorú tekintetét a hátába égni.
-   Brian… – szólt utána, nem bírta ki, Brian lassan fordult csak meg, tudta, hogy nem fog örülni annak, amit a fiú most mondani készül, érezte, hogy vissza kell majd fojtania az önkéntelen reakcióját – Csak egyvalamire válaszolj. Lefeküdtél vele régebben? – kérdezte halkan, bizonytalanul.
A férfi tekintete elsötétült, dühösen villantotta rá a szemeit.
-   Semmi közöd hozzá. – felelte szárazon, minden szótagot külön hangsúlyozva – Hagyd abba, mert egyre csak fogy a kedvem ahhoz, hogy visszajöjjek hozzád. És ez most nem fenyegetés, hanem a szimpla igazság.
Dehogynem. Fenyegetőzött. Pedig nem szokott. Nem szokta megvárni, hogy odáig fajuljanak a dolgok, hogy fenyegetőznie kelljen, egyszerűen jóval azelőtt lelép mindig.
Most mégis, bár nem volt hajlandó bevallani magának, de inkább változtatni szeretett volna a fiún, minthogy keressen egy másikat, mert ebben esetleg talált valami hibát. Úgy ahogy mindig tette.
-   Nem azért kérdem, mert számon kérlek, ne bosszantsd fel magad. – folytatta a fiú lágyan.
Már mielőtt kimondta a szavakat, tudta, hogy elveti vele a sulykot. Nem bírta visszafogni magát, de nem akarta, hogy mérgesen menjen el. Odalépett mellé, és végigsimított az alkarján, de Brian elhúzta a kezét, és még mindig szúrós szemekkel nézett rá.
-   Csak tudni szerettem volna. – tette még hozzá halkan, már érezhetően nem számítva válaszra.
-   Szerinted nekem semmi másra nem kellenek az emberek a kefélésen kívül? Képzeld, beszélgetni indultam. – vágta a fiúhoz a szavakat, sarkonfordult és dühösen leszaladt a lépcsőn.
A kérdésre szándékosan nem válaszolt egyértelműen. Ha megtehette volna, megtette volna, már réges régen. Igen, lefeküdt volna vele. Hiszen hosszú évek óta tetszett neki a férfi. De Tilo mindig is túl távolságtartónak tűnt az ilyesmihez. Valójában sosem hitte, hogy férfiként lenne nála esélye, mindig nők vették körül. Így egy idő után annyiban is hagyta a dolgot. Már csak heccből flörtölgetett vele az utóbbi években, az esélytelenek nyugalmával.
De ha meg is történt volna, akkor sem tartozna neki elszámolással!

* * *

A hely, ahova Tilo hívta őt, zavaróan hangos volt. Viszont elég sötét, ami egy jó pont a rossz mellé. Aztán egy hátsó VIP helységben már sokkal kisebb volt a hangzavar, ahol a hostess egy nyugodtabb boxhoz vezette őket. Leültek egymással szemben, és rendeltek egy-egy italt.
-   Egy barátomé a hely. Ide szoktam jönni, ha ki akarok mozdulni, mert itt biztosan tudom, hogy nem zavarnak.
-   Á… – Brian körbenézett, mintha eddig nem tette volna meg, aztán elismerően bólintott – Nem rossz.
A német válaszként csak elmosolyodott. Várta, hogy Brian dobjon fel valami témát, de mivel hiába várta, előhozakodott ő a legkézenfekvőbbel.
-   Szóval, mi van köztetek a kölyökkel? – kérdezte homlokráncolva.
Brian letette a poharat a kezéből. Remek. Kezd határozottan elege lenni ebből és az ehhez hasonló kérdésekből.
-   Semmi! – nevetett fel a könnyedség álarcát felöltve – Csak egy kicsit jól érezzük magunkat együtt.
Vidáman válaszolt, mintha alig fél órája nem húzta volna fel a fiú úgy, hogy már koránt se érezze annyira jól magát. És hiába szabadult el onnan, most már Tilo is kezdte. Nem értette, miért foglalkozik ennyit mind a kettő a másikuk hozzá fűződő viszonyával.
-   És biztos, hogy ezt a sajtó szeme előtt kell csinálnotok? – nézett a poharába – Nem mintha lenne hozzá közöm, csak úgy barátilag megjegyzem, hogy nem biztos, hogy minden botrány jó marketinghúzás. – vonta meg a vállát.
Na, ő legalább tudja, hogy nincs hozzá köze. Talán mégis inkább korabeli férfival kellene kezdenie, azok talán tudják hol a helyük egy még kapcsolatnak nem is igen nevezhető valamiben. A szőke meg máris szinte tulajdonaként kezeli. Amitől világ életében a hideg is kirázta, bárki is viszonyult hozzá ilyen módon. De nem tehet róla, valami mégis visszahúzza hozzá újra és újra. Akkor is, ha őrülten fel tudja bosszantani néha. Most is inkább vele lenne, mint itt.
-   Nem volt tervben az a fotós… – húzta el a száját Brian – Igazából az sem volt tervben, hogy Berlin közepén fogok csókolózni vele a nyílt utcán. Így alakult. De ne csinálj úgy, mintha olyan nagy ügy lenne. – megvonta a vállát – Szerintem egyikőnk rajongótábora sem fog annyira meglepődni, hogy olyan húdecsúnya következményei legyenek bármelyikünk karrierjére is. – felelte kelletlenül, aztán témát váltott – Inkább mesélj, mi történt veled, amióta nem találkoztunk.
A férfi megértette, engedelmesen mesélt, a szőke pedig nem került többet szóba. Az egy pohárból hamar három lett, jókedvűen társalogtak egy ideig, de végül Brian felállt az asztaltól. Megköszönte a társaságot, és indult volna vissza a fiúhoz. Már így is tovább hagyta magára, mint szándékában állt. Persze egy kis bünti nem ártott neki azok után, hogy úgy felhúzta, de most már inkább hagyná, hogy kiengesztelje.
-   Nem sétálunk egyet még odakint? Ettől a zajtól megfájdult a fejem. – kérdezte Tilo, amint felállt Briannel együtt, szándékosan nem véve a lapot, hogy a társaság megköszönése bizony egyenlő lett volna az elköszönéssel.
Brian megvont a vállát. Végtére is, tíz perc még belefér.
A klubtól nem messze egy park volt, romantikus világítással. Párocskák sétáltak el mellettük kézen fogva. Kínosan feszengve lépdelt az ex-menedzser mellett néhány percig, nagyon szeretett volna már indulni, amikor az felé fordult.
-   Brian… – szólalt meg.
-   Hm? – mosolygott rá kedvesen a férfire, de ő nem szólt többet, csak felemelte a karjait, a felkarjára tette a kezeit, és közelebb lépett hozzá.
Brian érezte, hogy a következő mozdulata az lesz, hogy az arcát közelíti felé. Volt már ilyen helyzetben elégszer ahhoz, hogy biztos legyen a folytatásban.
-   Most már tényleg mennem kell. – futólag megölelte, aztán hátra lépett egy lépést, és a kezét nyújtotta neki, épp mielőtt a férfi hajolt volna hozzá, hogy megcsókolja.
Tilo zavartan bólogatott, és a földet bámulta.
-   Persze. Igazad van, későre jár. – motyogta.
Kínos elköszönés után Brian sietve a park szélén álló taxiállomás felé indult. Csak az zakatolt az agyában, hogy mekkora hülye volt. Mégis mit gondolt? Ő hívta el a férfit, szinte ráerőszakolta magát. Ő volt az, aki úgy bánt a szemei előtt a fiúval, mintha egy fikarcnyit sem számítana, ami történt köztük. Ő volt az, aki évekkel ezelőtt, amikor még azt gondolta, nincs nála esélye, mindig szemtelenül flörtölt Tiloval. Így visszagondolva, nem csodálkozott azon, hogy a férfi egyértelműnek vette a jeleket. Nem rá haragudott, csakis saját magára.
Egy taxiba ülve bediktálta a címet, két tenyerébe temette az arcát, majd megdörzsölte a halántékát, és a kezébe vette a telefonját. „Úton vagyok. Remélem még nem alszol :)” küldte el a fiúnak az üzenetet, de hiába nézte a világító kis képernyőt percekig, nem jött rá válasz.

Amikor visszaért a szőke lakásához, óráknak tűnt az az alig fél perc, mire ajtót nyitott. Amint kinyílt előtte az ajtó, szinte a nyakába ugrott a fiúnak, teljes erejével magához szorította.
-   Ne haragudj, hogy ilyen sokáig magadra hagytalak. – duruzsolta a hajába, mélyen a tüdejébe szívta parfümjének illatát, és a meztelen derekát simogatta a pólója alatt.
Strify először nem tudta mire vélni az egészet. Sokáig? Azt tervezi, hogy holnap egy hétre itt hagyja. Ha egyáltalán visszajön. Összeráncolt szemöldökkel állt a rá csimpaszkodó férfi ölelésében az előszobában.
-   Semmi baj. – mondta végül, és szeretetteljesen megsimogatta az idősebb hátát – Nem kell elszámolnod az időddel.
Sejtette, hogy nem úgy alakult az este, ahogy azt Brian tervezte, de kérdezni nem mert. Ha akarja, majd elmondja. Ha nem, akkor pedig újra csak feldühítené a faggatózással. Amit nem akart, már az utolsót is megbánta. És jobb is, ha nem faggatózik, jobb, ha nem tudja azt, amit nem kell tudnia. Semmi kedve most autóba ülni, és egy konyhakéssel az ex-menedzsere vadászatára indulni. Mert érezte, hogy olyasmi történt, ami valami hasonló reakciót váltana ki belőle.
Valami egészen máshoz volt most kedve. Most, hogy csodálatának tárgya ilyen szenvedéllyel tapad a testére, és már nem azt vágja a fejéhez, hogy semmi kedve visszajönni hozzá. Hanem sokkal inkább azt mutatja, hogy egyáltalán nem akar elmenni tőle.
Lehúzta róla a kabátját, közben Brian lerúgta a cipőit, majd a fiú nyakába csimpaszkodva szökkent egyet, és a dereka köré fonta a combjait. Strify nevetve ölelte át a feneke alatt, hogy fenntartsa.
-   Szereted, ha cipellek… – súgta, és ajkai a férfi ajkaihoz értek közben.
Brian csak mosolyogva bólintott a szemeivel, orrát a fiú orra hegyéhez dörgölte egy pillanatra, majd lehunyta a szemeit és szomjasan birtokba vette a száját. A fiú érezte az alkohol ízét a szájában, tudta, hogy nem egy pohár italon van túl, de nem volt hajlandó annak tulajdonítani a szenvedélyt, ami Brianből áradt felé. Azt akarta érezni, hogy tényleg hiányzott neki. A hálószobáig vitte, lefektette az ágyára, és mellé feküdt. Felkönyökölt az oldalánál, egyik kezével gyengéden végigsimogatta a testét, aztán a nyakára tévedtek az ujjai, majd a füle mögé. Tenyerével lassan, megfontoltan fedezte fel a ruha borította testet. Brian alig bírt magával, annyira feltüzelte a fiú minden apró érintése, hogy ha nem türtőztette volna magát, akkor már önkívületben nyögdécselne minden jelentéktelennek tűnő mozdulatra, a fiú ujjai alatt vonagló, lángoló testtel. De visszafogta magát, ki akarta élvezni vele az egész éjszakát.
Felemelte a kezét, és a szőke tincsek közé merítette ujjait. A fiú lehunyta a szemeit, ahogy lágyan a fejbőrét kezdte masszírozni. Közelebb hajolt hozzá, mellkasát az idősebb mellkasára fektette, és a füle mellett támaszkodva ajkaihoz hajolt. Brian vágyakozva húzta még jobban magára, még mindig a hajával játszva, gyengéden csókolni kezdte.
-   Kívánlak, Brian… – suttogta kis idő múlva Strify a férfi füléhez hajolva, amikor már teljesen egymásra tapadt a testük, és csak az alsójuk vékony anyaga állta lüktető férfiasságuk útját abban, hogy összesimuljanak – Nagyon. – forró lehelete csiklandozta Brian bőrét, jóleső borzongást küldve végig az egész testén.
-   A tied vagyok. – súgta vissza fátyolos hangon.
Minden összezörrenést könnyedén elfelejtett, amint a fiú ujjai hozzáértek, újra a szőke tincsekbe merítette az ujjait, és mélyen a szájába fúrta a nyelvét. Ő is kívánta. Őrülten. Ideje sem volt még rá elég, mégis ezerszer megbánta már, hogy ezt a néhány órát nem az ő karjaiban töltötte.
A fiú sejtette, hogy Brian nem értette, amit jelezni kívánt neki. Elvált az ajkaitól, és lágyan megingatta a fejét, mire a férfi kíváncsian nézett a szemeibe.
-   Érezni… – gyengéden megpuszilta a felfelé ívelő szája szegletét – Akarlak… – aztán a másik sarkát is – Magamban. – újabb puszi.
És egy még újabb. És újabb. Amíg a férfi visszafojtott lélegzettel lassan felemelkedett, és már értve a célzást, a hátára fektette őt, fölé magasodott, és szinte áhítattal nézve a szemeibe, gyengéden végigsimított az arccsontján.
-   Ez… nagyon szépen hangzott. – súgta Brian a fülébe, miközben lehúzta róla az utolsó ruhadarabot is.

* * *

Egy órával később egymással szembefordulva feküdtek az ágyon, csak a holdfény világította meg valamennyire a szobát. Brian váratlanul elmosolyodott.
-   Tudtam én, hogy ha bosszantasz is néha, megéri visszajönnöm.
Strify felhúzta a szemöldökét, és érzéki hangon felelt.
-   Tartogatok még meglepetéseket neked jövő hétre is, amiért megéri.
-   Alig várom. – nevetett fel Brian, aztán egy finom, alig érintésnyi csókot adott a szájára.
-   Szeretlek. – suttogta a fiú, ujjaival gyengéden az idősebb arcélét végigsimítva.
Brian újra csak zavarba jött a szótól, egy pillanatra a párnába temette az arcát.
-   Azt ígérted… – sóhajtott fel.
-   Nem azért mondom, mert elvárom, hogy tőled is viszont halljam. – szólt közbe Strify lágyan, mielőtt befejezhette volna a mondatot – Kivárom. Bármennyit várnék rád, Brian.
Erre nem tudott mit felelni. Persze, hogy jól estek neki a fiú szavai, de ugyanannyira félelmet is ébresztettek benne.
-   Jól esik kimondani. – mosolygott, és gyengéden megcsókolta a férfi ajkait.
-   Imádom, ahogy csókolsz. – suttogta az idősebb lehunyt szemmel, belefeledkezve a pillanatba – Olyankor úgy érzem, mindent meg lehet oldani könnyedén. Amint a számhoz ér a szád, másként látok mindent, aztán minél messzebb kerülnek tőlem az ajkaid, úgy térnek vissza a sötét gondolataim. – néhányszor szomorúan megcsóválta a fejét, ahogy elhúzódott tőle.
A fiú a kezei közé fogta az arcát, és hozzáérintette az ajkait, úgy felelt, hogy a szája az övén mozgott.
-   Akkor soha többet nem akarok ennél messzebb lenni tőled. – mondta halkan.
Brian mosolyogva felsóhajtott, megint megingatta a fejét, és a nyakába kapaszkodva egy mély csókot adott neki. Aztán a hátára gördült a fiú mellett, és néhány percig csak szótlanul feküdtek. Strify szólalt meg újra.
-   Brian, azt szeretném, ha mindig kimondanád, amit gondolsz. Amikor délután helyre tettél… amikor… Tiloval…
-   Igen? – bólintott.
-   Köszönöm.
-   Mit? – húzta fel a szemöldökét Brian.
-   Hogy nem tűntél el csak úgy szó nélkül örökre, hanem inkább éreztetted velem, hogy hülye vagyok, és nem kellene ilyesmit csinálnom. – mosolygott.
Brian egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy vajon miért tette. Nem tudta megmagyarázni magának. Aztán ő is elmosolyodott, és pimasz vigyorral folytatta a kényelmetlenül komollyá vált beszélgetést.
-   Fiatal vagy még, úgy gondoltam téged még lehet nevelni… talán ha jól csinálom, a végére olyan pasi lesz belőled, amilyenről mindig álmodtam, de sose gondoltam, hogy létezik.
-   Nevelni…? – tátotta el a száját a szőke, és rávetette magát a partnerére, azzal a szándékkal, hogy most bizony, ha törik, ha szakad, halálra csiklandozza.
De Brian fordított a kockán, a hátára kényszerítette a fiút, ráült a csípőjére, és lefogta a kezeit.
-   Nevelj csak… apu… – morogta, és kiöltötte a nyelvét.
Apu pedig fogta magát, lehajolt, és gondolkodás nélkül a szájába vette a fiú kinyújtott nyelvét, hevesen csókolni kezdte, és egészen addig nem is hagyta abba, amíg nem érezte, hogy elgyengülnek a szőke karjai, és már nem kell lefognia a kezeit ahhoz, hogy úgy maradjon, ahogyan ő szeretné.




------------------------------------------

Folyt.köv. (Folytassam egyáltalán? Vagy a többire nagyobb az érdeklődés?)

7 megjegyzés:

  1. folytasd :D :P:P buszke vagyok brianra h most "jo" fiu volt:P

    VálaszTörlés
  2. azért szeretem ezt a sztorit, mert olyan életszagú, semmi sem fekete vagy fehér, vannak jó pillanatok és vannak nem olyan jók is köztük, tök hihető :DDD bírom hogy mindig vitáznak, de közben meg szeretik egymást, mint a "normális" emberek :DD

    VálaszTörlés
  3. Szia Mukrisz, téged még nem ismerlek, de nagyon örülök, hogy te is írtál! :)
    Folytatom ám, bár tudom, hogy nem ez a legjobb sztorim, de ha egyszer úgy szeretem őket... ^_^
    "Normáis emberek" :D Hát figyusz, én amikor először hallottam a Hypnotized by Jane-ről, meg voltam győződve arról, hogy oka volt annak, hogy a szöszi kapott egy dalt apucitól XD Szóval nem véletlen, hogy hihető szerintem, nem csak én tehetek róla, ők is :D (Aztán később azt is hallottam, hogy valójában még csak nem is találkoztak a dal kapcsán, de hát ki hiszi ezt el... :D)

    VálaszTörlés
  4. én még mindig meg vagyok győződve róla... :DDD

    VálaszTörlés
  5. Abba ne hagyd! nagyon jó. Csakúgy mint a többi.
    Ma27

    VálaszTörlés