Bad romance 2.fejezet (2/1)

2. fejezet: Egy messzi földre utazott herceg


Bill lóháton érkezett Terra királyának kastélyához, lassított ahogy elérte a külső falakat. Különös érzés volt a maszkja nélkül lennie, ráadásul ellenséges területen, borzongás futott végig rajta, ami lehetett akár a félelemtől, de akár az izgalomtól is. Izgalom, döntött végül. Végtére is a legbizalmasabb módon lehet egyedül a királlyal, akár meg is ölheti majd, ha úgy kívánja. De ha más nem, legalább a fizikai szükségleteit kielégíti. Ágyas. Bill vigyorgott és lenézett magára. Az egész napját az előkészületeknek szentelte, frissítő vízben fürdött, szolgák serénykedtek körülötte, a legkellemesebb illatú olajokkal dörzsölték be, és érzékien kifestették az arcát. Szemeit gondosan keretezték fekete festékkel, ajkai ragyogtak, haja puha tincsekben hullott arca köré. Ruhája szűken a testére volt szabva – fekete tunika, ezüsttel kidolgozva, fekete kesztyűk, vékony fekete nadrág és fényes bőrcsizma szorosan a lábára fűzve. Semmit sem bízott a véletlenre, a királynak mindenképpen vonzónak kell őt találnia. De hát hogyan is ne találná?

Bill lova türelmetlenül ágaskodott fel, ahogy visszahúzta a kantárt, hogy megállítsa. A kastély bejáratánál a felvont híd lassan ereszkedett, mintha csak várták volna őt, amire egy mosoly görbült Bill ajkaira. Egyetlen embere sem volt képes bejutni ebbe az erődbe, évek kísérleteinek dacára. Bill majdnemhogy máris érezte a győzelem ízét. Hogy fogja az apja inni a szavait, ha Bill segítség nélkül, egyes egyedül szereli le az ellenséges uralkodót, miután az apja minden serege elbukott.

Egy apród sétált ki hajbókolva, ahogy közeledett. „Gondoskodhatok a lováról, uram? A király az azonnali társaságára vágyik.”

Hát persze hogy arra vágyik, gondolta Bill.

Bill kecsesen szállt le a lóról, átadva a gyeplőt. „És hol találom a királyt?”

Mintha csak varázslattal hívta volna, egy másik inas tűnt fel a bejáratnál. „Várja Önt a lakosztályában, megtiszteltetés lenne számomra, ha mutathatnám Önnek az utat.

Bill felvonta egyik szemöldökét, felpillantott a kőfalú kastélyra a sok kicsi ablakkal, kíváncsian, vajon a király oda fent van valahol, és épp lenéz rá? Aztán kihúzta magát, és követte a fiút a bejáraton át. Gyors séta volt fáklyával megvilágított folyosókon át, amik az említett lakosztályba vezették őket. Bill épp csak egy pillanatra lett ideges, amikor az inas belépett előtte, hogy bejelentse az érkezését.

„Küldd őt be,” hallotta Bill az ismerős hangot, és amikor belépett a fényűző lakosztályba, a fiú akit látott nem volt más, mint aki olyan alaposan megdugta a titkos klubban, amiben mostanában mindketten gyakran előfordultak. Persze a fiú maszkot viselt korábban, de Bill azonnal felismerte a hajfonatairól és a mély barna szemeiről.

„Ohh,” csúszott ki Bill száján a meglepettségtől, össze is volt zavarodva és megkönnyebbülést is érzett, hogy ugyanennek a vonzó fiúnak a szolgálataira kell lennie az elkövetkezendő héten.

„Gyere be,” mondta a fiú. „Thomas király vagyok. Hívhatsz Tomnak.”

„Úgy hiszem, már találkoztunk,” mondta Bill, elegánsan kezet nyújtva, mosolyogva az előtte álló fiúra.

„Bámulatosan festesz…” mondta Tom, megfogta Bill kesztyűs kezét, és megcsókolta azt.

„Köszönöm,” felelte Bill, lenézett ahogy Tom elengedte a kezét és lehúzta a kesztyűjét manikűrözött ujjairól. „Úgy gondolom, beszélnünk kellene egy percet arról, mit várunk egymástól ezen a héten.”

Tom intett Billnek, hogy foglaljon helyet egy díszes, párnázott széken, azt a benyomást keltve a fiúban, hogy figyelmesen hallgatja. „Folytasd.”

„Teljes mértékben a rendelkezésedre kívánok állni bármilyen módon, ahogy csak kívánod, az egy hét leforgása alatt,” kezdte Bill. „Mától kezdve. Ha a hét nap elteltével nem térek vissza sértetlenül a családomhoz, értem fognak jönni.” Bill kíváncsian nézett a királyra, csodálkozva a reakció hiányán, amit a bejelentésének ki kellett volna váltania.

„Rendben,” Tom beleegyezően mosolygott. „Berendeztettem egy szobát amiben maradhatsz, szolgák fogják minden kívánságod teljesíteni.

„Nem. Itt kívánok maradni,” mondta Bill. „A Te szobádban.”

Most Tomon volt a sor, hogy kíváncsiskodjon. „És miért akarnád ezt? Még csak nem is ismersz engem.”

„Ezt a logikát követve, miért akarnám, hogy megdugj?” kérdezte Bill, érdektelenül tanulmányozva a körmeit, aztán egyenesen Tomra nézett. „Te vagy a király. Bizonyára a te lakosztályod a legpompásabb a kastélyban.”

Tomnak kuncognia kellett ezen, beleegyezve bólintott. „Rendben, maradhatsz a szobámban. Az ágyamban. De muszáj hogy figyelmeztesselek, ez nem fog visszatartani attól, hogy ugyanolyan alaposan kiélvezzem a társaságod, mint különben – épp ellenkezőleg, ez valószínűleg megduplázza a szolgálataidat.”

Billt mulattatta ez, a tekintete meglágyult, ahogy Tom puha ajkaira vetette a szemeit. „Ez nem lesz probléma.”

Tom visszamosolygott rá, és Bill megborzongott a tekintetétől.

„Nos, akkor hát,” mondta Tom. „Mivel ezt megbeszéltük, jobb lenne, ha megválnál a ruháidtól. Fogadást adok ma, és mindenki kíváncsian várja, hogy láthassa az új házikedvencemet.”

Bill szemöldökei felszaladtak és dadogni kezdett, „Én… én…”

”Máris meggondoltad magad?” kérdezte Tom.

„Nem,” felelte Bill, büszkén kihúzva magát. Tudta, hogy bármit el tudna tűrni, amiről ez a fiú azt hiszi, visszautasítaná. „Csak még egy dolog.”

„Mi lenne az?”

„Nem akarom, hogy bárki más megérintsen,” mondta Bill, mivel már hallott az olyasfajta orgiákról, amik az ilyen fogadásokon folytak. „És ha bárki más látni fog, ahogy kérted, a ruháim nélkül, maszkot szeretnék viselni. Mint ahogyan te is, én is szeretném megőrizni egy bizonyos mértékig az ismeretlenségemet.”

Tom bólintott, ezt meg tudta érteni, ő is maszkot viselt a klubban, amiben eredetileg megismerkedtek.

„Sok kívánságod van,” mondta Tom, szorosan megközelítve Billt. „De azt hiszem elég gyönyörű vagy ahhoz, hogy az ilyen apróságok óhajodnak megfelelően történjenek.”

Bill mosolygott, „Ezesetben állok szolgálatodra, Felség.”

„A Tom is megteszi,” felelte. „És most… a ruháid?”

Borzongás futott végig Bill testén, ahogy elkezdett vetkőzni. Mindig volt benne egy exhibicionista hajlam, és tisztában volt a vonzerővel, ami a testi adottságaiban rejlett, így gondoskodott arról, hogy a ruhái eltávolítását lassan és csábítóan végezze, egy pillanatra sem véve le a szemeit Tomról, aki elismerően figyelte őt.

Amikor Bill teljesen meztelenül állt Tom előtt, a levegő körülötte minthacsak vibrált volna a bőrén, felizgatva őt a láthatatlan ölelésével.

„Van számodra valamim,” mondta Tom, és felvett az ágyáról egy fekete selyem nyakörvet. Egyszerű volt és puha, és amíg Bill nyaka köré erősítette, csiklandósan súrolta a bőrét, megborzongatva a fiút. Tom közelhajolt Bill füléhez, kezét kinyújtva mögé, birtoklóan megszorította a fenekét, ahogy suttogott: „Viseld a csizmáid ma este.”

Azután elment, otthagyta Billt meztelenül állva a szoba közepén, tanácstalanul, nem tudta mit kellene tennie ezután. Úgy döntött azzal kezdi, hogy felveszi a maszkját, azután pedig a csizmáit. Félig már készen volt, amikor hallotta, hogy az ajtóban valaki megköszörüli a torkát. Gyorsan megfordult, elpirulva a meztelenségétől. Egy szőke fiú állta az ajtóban, ugyanannyira meztelenül, amit Bill zavarbaejtőnek talált.

„Andreas vagyok,” mondta a fiú. „Odakísérhetem a fogadásra, ha szeretné.”

Bill bólintott, megkötötte a fűzőket a csizmáján és követte a fiút, próbált úgy tenni, mintha teljesen általános dolog lenne számára az ellenség kastélyának kőfolyosóin sétálgatni mindössze dugj-meg-csizmát és egy nyakörvet viselve.

Ahogy közeledtek a fogadóteremhez, egyre több meztelen vagy félig meztelen férfi és nő haladt el mellettük az előcsarnokokban, úgy viselkedve, mintha ez teljesen átlagos dolog lenne. Billnek az egész dolog izgatta a kíváncsiságát. Amikor végre beléptek a nyitott terembe, teljesen váratlanul érte az a romlottság, ami fogadta őket.

Étellel teli asztalok voltak szerte szét a tágas térben, ami fáklyákkal és gyertyákkal volt megvilágítva most, hogy a nap már annyira alacsonyan volt, hogy többé nem volt képes megvilágítani a falakon magasan elhelyezett keskeny ablakokon át a teret. Férfiak és nők ültek mindenütt ünnepi öltözetben, meztelen szolgák, nyakukon nyakörvekkel, szolgálták ki őket. Abból amit Bill látott, a szolgálók bármit megtettek, amit kértek tőlük, az étel felszolgálástól kezdve, a vendégek ölébe ülésig, szórakoztatásukat biztosítva. Andreas egyenesen a helység közepe felé kísérte Billt a fő asztalhoz. Bill számtalan kíváncsi szempárt érzett magán, amitől csak még magasabbra emelte a fejét, ahogy Tom felé sétált, aki rangjának megfelelő helyén várt rá, egy pódiumra emelt, párnázott trónon ülve a terem végében.

„Térdeljen le, ha odaértünk,” igazította el Andreas suttogva, mire Bill felvonta egyik szemöldökét. Ha ez az egész dolog csak azért volt, hogy megfélemlítse őt, a király jobban teszi, ha újragondolja a dolgokat.

Amikor odaértek a királyhoz, Bill letérdelt Tom széttárt lábai közé, éhes pillantást vetve a nadrágjára. „Mivel szolgálhatlak ma este?” kérdezte agyafúrtan.

Tom szemei alig észrevehetően sötétebbé váltak Bill pimaszsága miatt, a szája pedig kisfiús mosolyra görbült, ami azonnal lecsillapította Bill nyugtalanságát. „Azt reméltem te leszel a desszertem.”

„Amint magunk vagyunk, azt ehetsz, amit csak kívánsz,” felelte Bill szemtelenül, beharapta az alsó ajkát, hogy visszafojtsa a nevetést, amit a leplezetlen flörtölésük provokált volna belőle.

„Megegyeztünk,” mondta Tom egy huncut pillantás kíséretében. „Gyere, ülj le.”

Bill épp készült volna egy Tomhoz közeli üres székre ülni, ehelyett érezte, hogy elkapják a derekánál és Tom ölébe húzzák.

„Éhes vagy?” kérdezte Tom, egyszerű kézmozdulattal telepakolt tányérért intve egy szolga felé.

Bill éhes volt bizony a hosszú úttól. Az új helyzet miatti idegessége elnyomta az ürességérzetet a gyomrában, de most hogy egy tányérnyi sült kacsát és egzotikus gyümölcsöt tartottak előtte, az éhség kínzón tért vissza. Tom látta Bill szemében az étel iránti érdeklődés szikráját, és a tányér felé biccentett.

„Szolgáld ki magad,” mondta, és Bill nem vesztegette az időt, jóllakatta magát a zamatos hússal és érett gyümölccsel, amit Tom élvezettel nézett.

Amint az étel elfogyott, zenészek jöttek játszani, a bor pedig bőségesen folyt. Tomnak egy nagy serlege volt, amit időnként felajánlott Billnek, mire Bill csakhamar kellemesen hevültnek érezte magát. Tom erős karja a dereka körül nyugodott, ujjai kissé érdesek voltak, ahogy fel és le simították Bill oldalát, megborzongatva az egész testét. A király jóképű volt és szellemes, és mintha érezte volna hangjának moraját, amikor hideg kezét a fiú meleg mellkasára tette. Volt valami felszabadító abban, hogy nem kellett azoknak a kötelezettségeinek eleget tennie, amikhez hozzá volt szokva a saját palotájában, hogy behódolhatott egy másik ember szeszélyének, hogy csak az élvezetnek élhetett. Bill figyelte ahogy Tom beszélt, amikor a vendégek felsorakoztak hódolatukat kifejezni, rabul ejtette a fiú ajkainak teltsége és a rajta csillogó karika, amivel Tom minden gondolatát elterelve játszott. A bor merésszé tette Billt, és amikor Tom felé fordult, hogy mondjon valamit, Bill odahajolt, mintha egy titkot akarna súgni, de ehelyett nedves ajkai közé szívta a másik fiú fülcimpáját. Nem tudta mit fog kiváltani ezzel, de Tom birtokló morgására, miközben felállt és kicipelte Billt a partiról menyasszony-stílusban, biztosan nem számított.

„Mmmm,” mormolta Tom füle mellett Bill, ahogy a nevetés és csevej zaja egyre inkább elmosódott mögöttük. „Hova megyünk?”

„Mit gondolsz?” kérdezte Tom. „Elfogyasztom a desszertemet.”