Sziasztoook!
Ez most a hosszúnál is hosszabbra sikeredett. De talán nem bánjátok... :)
Ez most a hosszúnál is hosszabbra sikeredett. De talán nem bánjátok... :)
Kellemes olvasást!
Mint mindig, most is nagyon várjuk a véleményeket! Pusssszi!
7. fejezet
Harry’s POV
Szakítás. Megbánás. Újrakezdés. Oké,
lassan sikerül összeraknom, miről beszél itt ez a jólfésült szépfiú. Szóval ő
lenne Louis exe, aki most meggondolta magát, és mégsem akar ex lenni. Ám amint
rájön, hogy én lennék a jövendőbeli kiszemelt, és ő vélhetőleg mégis marad az
eddigi státuszában, jön a féltékeny sértegetés. Ezt akár bóknak is vehetném… ha
nem épp álruhában ülnék itt.
Egy ideig csak figyelek, de egyre inkább
kezd idegesíteni, ahogy a visszautasítás mértékével egyenesen arányosan nő a
srác merészsége is. A bunkóságáról nem is beszélve. Amikor pedig megragadja
Louis csuklóját, önkéntelenül is beindul bennem a védelmi ösztön. Az én
prédámhoz senki ne nyúlkáljon! Vissza kell fognom magamat, hogy ne rugdaljam
arrébb azonnal. Csak ránézek Louis-ra, felemelkedek mellettük a székről, és
magamra irányítom a figyelmét.
-
Louis?
– szólítom meg halkan, ő pedig ahogy felém fordul, kirántja a karját a srác
markából.
Kicsit örülök, hogy kézbe veszi az
irányítást. Nem szívesen jutnék el a tettlegességig, mert félek, hogy kórházba
kerülne a csini fiú. Az pedig valószínűleg nem vetne jó fényt Marcel imidzsére,
ha félkézzel szarrá verne valakit.
-
Semmi
gond, Marcel. Ülj csak vissza nyugodtan, egy perc és itt vagyok.
Szerencsére fordul a kocka, Louis
összekaparja a földről a leesett állát, és ezúttal ő ragadja meg a hívatlan
vendégünk felkarját, hogy erőszakkal arrébb vonszolja. Hallani ugyan semmit sem
hallok, hiába fülelek, de azt azért látom, hogy heves gesztikulálások közepette
közli vele az álláspontját, a fiú pedig végül fújtatva elrohan.
-
Minden
oké? – kérdem bizonytalanul, miután Louis néhány nyugtatónak szánt mély sóhaj
közepette leül újra velem szembe.
-
Azt
azért nem mondanám – söpri hátra idegesen az előrehulló tincseit. – De
folytathatjuk.
-
Vagy
akár be is fejezhetjük – ajánlom fel, bár nem tudom, pontosan mire célozgatunk
most.
-
Nem
– jelenti ki olyan keményen, hogy önkéntelenül is tágra nyílnak a szemeim a
meglepetéstől. – Ott tartottunk, hogy eljössz velem és Niall-lel sörözni –
terül el újra a tízperccel ezelőtti vigyor a képén.
Ez hamar ment. Van valami kapcsoló benne,
vagy mi? Az előbb még a volt pasijával harcolt, most pedig már engem próbál
behálózni. Na, ilyen könnyen azért nem adom magamat.
-
Nem…
– mosolyodok el, és ahogy lassan megingatom néhányszor a fejemet, még egy kis
kacérságot is belecsempészek abba a mosolyba. – Ott tartottunk, hogy
megkérdezted, elmegyek-e, én meglepődtem, aztán nem tudtam válaszolni, mert
valaki közbelépett – húzom fel a szemöldököm.
-
Liam
az exem – fintorodik el.
-
Arra
rájöttem – bólintok, és nyitva hagyva a kérdést, csak hallgatok ezután.
Néhány másodpercre hezitál, hogy mit, és
legfőképp mennyit mondjon el nekem róla, aztán úgy dönt, csepegtet némi
információt.
-
Seattle-ben
együtt éltünk. Valójában leginkább ő, és a nem túl szép szakításunk az oka
annak, hogy visszaköltöztem – vallja be.
-
Értem
– bólintok, és gyorsan témát is váltok, mert látom, hogy nem szeretne róla
cseverészni. És az igazság az, hogy én se nagyon. – Figyelj, Louis, szívesen
beszélgetek veled, és nagyon szívesen megiszok veled akár egy sört is – kezdem,
és látom, hogy már görbül is felfelé a szája sarka. – Máskor. Ma este nem érek
rá. Sajnálom – utasítom vissza a lehető legkedvesebben.
Az hétszentség, hogy nem fogok a haverjai
körében parádézni. És kizárólag olyan helyre megyek ebben a hacukában, ahol
biztosra vehetem, hogy nem ismerhet fel senki. Majd én kinézek egy helyet az
ártatlan, alkoholfelhőbe bújtatott flörtjeim színterének. Talán az “új jogsim”
felszenteléseképp egy szomszédos városban. Az lenne a legbiztonságosabb.
-
Hát
jó. Bármennyire is nem szeretném, ezt el kell fogadnom – mosolyodik el, mire
egy aprót bólintok. Egy rövid fészkelődés után szólal meg újra. – Marcel… –
kezdi, de rögtön el is akad. Már most látom rajta, hogy olyasmi következik,
amiben egyáltalán nem biztos, hogy ki kellene mondania. De talán mondhatom,
hogy ismerem már annyira, hogy tudjam: csak azért is meg fogja tenni. Nekem meg
fúrja az oldalam a kíváncsiság, mert a szégyellőst játszva húzza az időt. – Ha
nem szeretnél beszélni róla, csak szólj… – Mindjárt rákiabálok, hogy mondja már
ki! – Szóval… Van valakid?
-
Valakim…?
– szalad fel a szemöldököm, ahogy reflexből visszakérdezek.
-
Barátnő…
– egészíti ki a kérdést egy vállrándítás kíséretében alig hallhatóan, én pedig
hangosan felnevetek, amitől aztán óriásira nyílnak a szemei.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy lendítsünk
egy kicsit a dolgokon. Játszhatom továbbra is az elérhetetlent, de legalább az
esély gondolatát ne vegyem el tőle! Ezen felül azt sem szeretném, ha hirtelen
Marcel helyett elkezdene az újra felbukkant ex után ácsingózni.
-
Louis…
– veszem elő a csábítóbb hangomat, és előre hajolok, hogy az asztalra
könyököljek. Így még közelebbről tudok a szemébe nézni. – Helyes srác ez a
Liam. Ha a személyisége legalább fele annyira vonzó lenne, mint a mosolya,
érteném mit ettél rajta.
Ha ez egyáltalán lehetséges, még tágabbra
nyílnak a szemei, és hirtelen még a levegővétel sem megy neki gond nélkül.
Talán emlékeztetnem kellene rá, hogy lélegezzen, mielőtt elájul? Másodpercekig
csak ül lefagyva velem szemben, aztán látom, ahogy a helyére kattan valami, és
restartol az agya.
-
Akkor…
van pasid? – kérdi már egészen természetesen, és mostanra nem is bámulja az
arcom olyan mereven.
Megkeveri a habos kávéját, lenyalja a
kanalat, és leteszi a kistányérra. Szándékosan nem figyelem feltűnően. Mintha
egyáltalán nem hozna lázba. Ha ez valamiféle teszt akart lenni, azt hiszem,
megbuktam a szemében. Vagy éppen, hogy átmentem?
-
Nincs
– felelem félvállról, félrenézek, és kiiszom a poharamat. – De nem is keresek –
jelentem ki határozottan.
Egyre nehezebben bírom fapofával végigülni
a randijainkat. Tudom, hogy akarja Marcelt, különben minek hívná el a
tanítványát még a haverjával esedékes esti sörözésre is? Pontosan tudom, hogy
rólam fantáziál. Mi más indoka lehetett volna a tegnap esti üzeneteire?
Valószínűleg elég potenciális egyéjszakás kaland volt a szórakozóhelyen, az ő
agya mégis rajtam kattogott. Olyannyira, hogy nem bírta visszafogni magát, ezt
tudatnia is kellett velem. Az viszont szöget ütött a fejembe, hogy vajon az
utolsó üzenete miért jött majd’ egy órával később.
-
Ma
is olyan sokáig tervezel kimaradni? Hogy fogsz elbírni másnap a diákokkal? –
mosolygok, hátha kiderítem, mit csinált. Bár már most sejtem, hogy rosszul
teszem. Jobb nekem, ha nem tudom, mit csinál az éjszaka közepén,
alkoholmámorban.
Elsőre nem érti a kérdés lényegét, de
aztán mégis leesik neki.
-
Ó,
csak nem ébresztettelek fel az utolsó üzenettel? Ne haragudj, nem néztem az
órát, csak elolvastam, és már nyomtam is a válasz gombot – hajol felém
bocsánatkérő szemekkel. – Ígérem, bármennyit is iszom, ma nem foglak zargatni.
-
Aludtam
mint a bunda – rázom meg a fejem. – Csak reggel láttam. De jól felönthettél a
garatra, ha egy óráig tartott elolvasnod, aztán meg megírnod azt a két sort –
nevetek fel.
-
Fel
– vallja be, lesüti a szemeit, és beharapja az ajkát.
Ezért igazán nem kell pirulnia senki
előtt. Attól még, hogy tanár, azért mégiscsak egy fiatal srácról van szó,
akinek jár a szórakozás!
Aztán óvatosan felnéz rám, és végül halkan
hozzáteszi, hogy valójában miért is a pironkodás:
-
De
el is terelték a figyelmem…
-
Értem
– felelek magamra erőltetett higgadtsággal, amikor hosszú másodpercekkel később
jövök csak rá, hogy ez tulajdonképpen egyet jelent a random dugással.
Miközben én a telefonom kijelzőjének
vigyorogtam, ő a farkát verte valakibe. Miért bassza ez fel ennyire az agyam?!
Mielőtt felrobbanok a dühtől, vagy
bármilyen más módon elárulom magam, úgy döntök, jobb ha azonnal felállok, és
inkább elköszönök. Végülis már végeztünk mindennel, amit rendeltünk, és a
sörözést is visszautasítottam. Nincs igazán más megbeszélnivalónk per pillanat.
A kocsiból felhívom Zaynt, hogy hazaugrom
átvedleni, aztán rohanok érte. Be akarok rúgni ma. Számolatlanul inni a
töményet, és számolatlanul vinni szobára bárkit, aki csak egy fokkal is szebb
az ördögnél.
Egy óra sem telik el, és máris egy bárban
ülünk a pultnál, és a rendelésünket várjuk.
-
Ne
vedd versenyzésnek, de azt hiszem, ma én foglak előbb itthagyni – vetem oda
Zaynnek az első vodka ledöntése után.
Körbenézek, és most az egyszer nem
válogatok, csak azt figyelem, ki az, aki kapható lenne.
-
Kikészített
Tomlinson? – vigyorog, és int a pincérnek még egy körért.
-
Ki –
felelem szimplán.
-
Húzd
meg, dobd, és hagyd a francba. Őszintén… nem baszogatásból kérdem, de miért
pazarolsz rá ennyi időt?
-
Nem
tudom… – vallom be a pult sarkát birizgálva, mint egy zavarodott tinédzser,
aztán visszahúzom a kezemet, mintha megégetett volna, és sóhajtok egy nagyot. –
Ráadásul ma még a volt pasija is megjelent a kis randink kellős közepén – húzom
el a számat.
-
Visszakönyörögni
magát? – vonja fel a szemöldökét.
-
Olyasmi…
– motyogom, és marokra fogom a következő feles poharat.
-
Akkor
tényleg gyorsan húzd meg! – nevet, és felemeli a poharát ő is, hogy az enyémhez
koccintsa.
Amint legurítottam ezt az italt is, egy szőke
szépség jelenik meg előttem, hogy egy újabbat nyújtson nekem. Akár egy angyal.
Világos fürtjei a vállát verdesik, a nagy kerek szemei pedig olyan tiszta kék
színben csillognak, hogy őszintén eszembe jut: mit akarhat egy ilyen fiú
magától az ördögtől? Ahogy csábítón rám mosolyog, és a bárszékről lelógó
térdemet szótlanul a combjai közé veszi, bevillan valami. Már láttam őt. És
nagy valószínűséggel nem csak láttam.
Általában nem vagyok a felesleges ismétlések híve, de most még ez sem érdekel.
Ha már egyszer megdugtam, aztán pedig félretoltam, és most mégis itt van újra,
az azért van, mert pontosan tudja, mit várhat tőlem, és éppen azt akarja ő is.
Pillanatok alatt döntök. Elveszem a felém nyújtott poharat, és a dereka köré
fonva a szabad karom, közelebb húzom magamhoz. Csak a felét iszom meg az
italnak. Közben felcsúsztatom a tenyerem a tarkójára, amire megnyalja az
ajkait, nekem pedig megmozdul a farkam a nadrágomban. A nevét sem tudom, és egy
kicsit zavar, milyen hamar elérte, hogy ne érdekeljenek a szabályaim, mégsem
teszek ellene semmit. Sőt. Rámarkolok a haja tövére, és hátra kényszerítem a
fejét. Ahogy elnyílnak az ajkai, és lecsukódnak a szemei, rajtam a sor, hogy
megnyaljam a számat. Szemtelenül szexi ez a srác! Felemelem a poharat, és a
maradékot lassan a fogai közé csorgatom. Olyan készséges, hogy nem tudom
megállni, hogy ne kényszerítsem a nyelvem azonnal az ajkai közé, ahogy lenyelte
az italt. Csak néhány másodpercre, a haja tövét továbbra sem eresztve, hogy
aztán ha végeztem, hátraránthassam a fejét. Elgyengülten dől a testemnek, ahogy
elhúzom magamtól az arcát. Azonban ahogy átnézek a válla fölött, egy sokkolt
tekintettel találom szembe magamat.
-
Marcel?
Így hívott Lou, igaz? – ráncolja a srác a homlokát. – Mondj egy jó okot arra,
miért ne küldjek egy fotót neki azonnal… – fintorog.
-
Ezt
le kell rendeznem. Ne haragudj, szépségem – duruzsolom a nyakába a szőkének, és
még egyszer végigsimítok a derekán, mielőtt arrébb tessékelem. Picsába. Pedig ő
most tényleg bejött, még azzal együtt is, hogy percről percre egyre több minden
rémlett belőle. Őt talán még harmadszor is megdugtam volna. – Ki a faszom vagy
te? – bökök lazán Liam felé a fejemmel, és a pultra könyökölök. – Nem
ismerheted túl jól az öcsémet, ha összekeversz vele – jegyzem meg, és felhúzom
a szemöldököm.
-
Nem
Marcel vagy…? – kérdi összezavarodva.
-
Hát
nem éppen. És mivel a szőke szépséget elüldözted, egy engedelmes dugással
tartozol nekem. – Megragadom az inge elejét, és közelebb húzom a bárpulthoz.
Ahogy elnézem, Louis is kemény kézzel fogta, mert ez bejön neki. Hirtelen
levegőt sem kap. Biztos vagyok benne, hogy agresszív harcot vív saját magával
legbelül, hogy igent mondhasson erre. – De egy itallal biztosan – intek a
pincérnek.
Fellélegzik az utolsó megjegyzésemtől. De
a csalódottságát is megérzem, hiába próbálja elrejteni.
-
Bocs
– motyogja, mire eleresztem, és lesimogatom a ruháját. Épp csak egy hangyányit
húzódik hátrébb. – Még kettőt ebből – pillant a csaposra, miközben rámutat a
poharamra. – Furcsa is volt, hogy a kis könyvmoly eljön bulizni, és kifordul
önmagából… mármint ne vedd sértésnek, de az öcséd egy lúzernek tűnt. Te meg
nem.
Elvigyorodok, ahogy szégyellősen lesüti a
szemeit. Milyen gyönyörű pofonként fog virítani Louis arcán, ha megdugom a
pasiját! El sem hiszem, hogy itt van! Kezdjek hinni Istenben? Vagy ki a tököm
intézi nekem állandóan ezeket a furcsán tökéletes véletlen meglepetéseket?
-
Harry
vagyok – biccentek anélkül, hogy a kezemet nyújtanám. – És kurva szar napom
volt. Inni jöttem. Meg dugni. A pián túl vagyok. Szóval vagy elmeséled kettő
egész percben, amit akarsz, aztán lelépsz, hogy átadd másnak a terepet, vagy
maradsz. De akkor vállalsz minden következményt – nézek végig rajta
szemérmetlenül.
Látom, hogy hezitál magában, mire
használja ki azt a két percet, amit kapott. Végül úgy dönt, nem szól semmit,
csak a combjaim közé lép, és úgy hajol át rajtam az italáért, hogy ha nem dőlök
kicsit hátrébb, az orromat súrolja a halántéka. Azt hiszi, cicázhat velem?
Szegény srác, nem tudja, mibe tenyerelt…
Amikor a szájához emeli a poharat, és az
üvegperem fölött engem figyelve épp hátrébb lépne, a háta mögé nyúlok.
Belemarkolok a fenekébe, hogy teljesen a lábaim közé húzzam. Egész konkrétan a
csípőjének nyomódik a farkam, ő pedig ellenállás nélkül tűri. Aztán lecsapja a
pultra az üres poharat, és kaján vigyorral az ajkain felém hajol. Rezzenéstelen
arccal fordítom el a fejem, majd a kijárat irányába biccentek. Felhúzza az
egyik szemöldökét, és amíg elgondolkodik azon, hogy most velem jöjjön, vagy
inkább guruljon dühbe a felajánlott csók visszautasításától, leszökkenek a
bárszékről, és a csípőjénél fogva az ajtó felé tolom magam előtt.
Menet közben egy pultos lány felé nyújtom
az üres tenyerem, ő pedig apró vigyorral a szája szegletében beleejt egy
kulcsot. Néha intézek neki ezt-azt, cserébe bármikor megkapom a takarítószertár
kulcsát. Egy kis helyiség, ami a mellékhelyiségek mellett az előtérből nyílik.
Tele van szekrényekkel meg polcokkal, ilyen-olyan tisztítószerekkel,
felmosóvödrökkel… ezen kívül csak egy asztal és két szék van az átellenes
sarokban. Nem nagy szám, de azért mégsem egy nyilvános vécé. A célnak megfelel.
Ráadásul még egy kis mosdókagyló is van a másik sarokban.
Kinyitom a zárat, Liam kérdőn rám néz, én
pedig szótlanul belököm az ajtót.
-
Úgy
látom, rendszeres vendég vagy errefelé… – nevet fel röviden.
Több helyen is vannak ismerőseim, akik a
pihenőszoba vagy a raktár kulcsát gondolkodás nélkül nyomják a kezembe. Sőt,
olyan is van, aki a saját szobáját adja kölcsön nekem néha, ami a bár felett
van. De szerintem neki az is bőven sok, ha erről az egyről tud.
-
Jóban
vagyok a csapos lánnyal… – vonok vállat.
-
Azt
látom. Őt is dugod? – kérdi pimasz vigyorral.
-
“Is”?
– kérdezek vissza felhúzott szemöldökökkel, miután magunkra zártam az ajtót,
aztán megragadom a csípőjét két kézzel, és nekinyomom az asztallapnak.
A lábai közé lépek, és kibontom a
nadrágjából. Nem bajlódok azzal, hogy levegyem róla. Még a térdéig sem tolom
le, bőven elég nekem annyi, hogy a lényeghez szabad út vezessen. Amint újra meg
akar csókolni, a mellkasának támaszkodva tolom el magamtól.
-
Nem
szoktam csókolózni – jegyzem meg magyarázatként.
-
Úgy
tűnt, a szőkével ezt nem tudattad – szűkíti össze a szemeit szinte számonkérőn,
ami egy kicsit feldühít. Jobban tenné, ha vigyázna a szájára, ha nem szeretné,
hogy darabokra szaggassam!
-
Vele
nem először találkoztam – jelentem ki nyugalmat erőltetve a hangomra, majd
megpördítem a tengelye körül, és a lapockái közé tenyerelve az asztalra nyomom.
Valójában magam sem tudom, miért
viszonyultam ahhoz a fiúhoz másként. Még a nevét sem tudom. De az alázat,
amivel közelített felém, megmozgatott bennem valamit, annyi biztos. Talán csak
Louis makacsságából lett elegem mostanában, és szükségem lett volna a tökéletes
ellentétére, ha mást nem, legalább egy estére. Erre most itt van ez a srác,
akin bár külsőleg nem sok kivetnivalót találok, azért jobb szeretném, ha nem
szólalna meg többet.
Szerencsére a testem tudja a dolgát,
agyban már szinte ott sem kell lennem. Ami most jól jön, mert gyakorlatilag
végig, amíg benne vagyok, akaratlanul is Louis-n jár az eszem. Nem
fantáziálásról van szó, egyáltalán nem Liam helyébe képzelem őt, de nem tudom
kiverni a fejemből. Az elmúlt hetet, a találkozóinkat – akár a saját bőrömben,
akár Marcelként voltam vele –, a terveimet. A végkifejlet a legködösebb.
Fogalmam sincs, hova fog vezetni ez az egész, és ez egy kicsit megijeszt. Ha
már most úgy érzem, hogy kicsúszott a kezemből az irányítás, mi lesz később?
Az utolsó percekre azért visszatérek az
alkalmi partneremhez. Mikor már eljutnak a fülemig az egyre erősödő nyögései,
alá nyúlok, és marokra fogom a farkát. Szeretem, ha ilyen kemény valaki
alattam, ha nem játssza meg, hogy élvezi, amit csinálok. Tetszik a hangja is,
hogy nem nyomja el a nyögéseket. Kiűzi a fejemből végre Louis-t, legalább erre
a pár percre. Ez mind együttesen visz a csúcshoz nagyon közel, és amikor a
kezembe élvez, és megfeszülnek az izmai körülöttem, néhány lökés után én is
elmegyek benne.
Nem sok időt hagy arra, hogy kiélvezzem a
csöndet, alighogy kihúzódok belőle, muszájnak érzi újra jártatni a száját.
-
Nem
szeretném, hogy azt gondold, lesz folytatás – jelenti ki tárgyilagosan, ahogy
hátrapillant a válla felett.
-
Folytatás?!
– kacagok fel harsányan, és néhány pillanatig csak szórakozottan nézek rá. – Ne
hidd magad akkora nagy számnak – teszem hozzá félvállról, miközben lerántom
magamról az elhasznált gumit, és a szemetesbe dobom.
Egy lélegzetvételnyi időre megfagy a
levegő. Aztán lassan felegyenesedik, és felém fordul.
-
Seggfej
vagy… – vonja össze a szemöldökét, és megcsóválja a fejét, miközben a nadrágját
húzza fel.
-
Én
is örültem – biccentek mosolyogva, és kilépek a helyiségből.
Kezemben a kilinccsel még látom, ahogy
tétován hátrasimítja a haját, és nem tudja hova tenni az elmúlt húsz perc
történéseit, aztán egyszerűen csak rácsukom az ajtót a látványra. Valószínűleg
nem egy általános dolog nála ez a “felszedünk valakit, kefélünk, aztán megyünk
amerre látunk, lehetőleg ellenkező irányba” dolog. De nem érdekel. Miért
kellene, hogy érdekeljen?
Elégedetten sétálok ki az emberek közé. Vigyorogva
kutatok a szemeimmel Zayn után az időközben összegyűlt kisebb tömegben. Pár
embert csaknem felborítok, néhányat pedig vissza is utasítok. Az eredeti
tervem, hogy annyit viszek el, amennyi felajánlja magát, abban a percben
megdőlt, ahogy megláttam Liamet. Mára mégis elég volt egyetlen egy. A tökéletes
darab. Nem gondoltam, hogy ez a nap még ilyen jól is végződhet. Hogy pont ezzel
a sráccal fogok összefutni, ráadásul még dugni is akar… ezt az estét az égben
írták meg nekem.
Az angyalszerű szőkeséggel szerencsére nem
futok össze. Nem lenne szívem újra lepattintani, de tudom, ha szembe jönne
most, megtenném. Így jobban örülök, hogy megmaradhat egy későbbi alkalomra.
Talán megint egymásba botlunk valamikor, és legközelebb már fel is fogom
ismerni. Mintha nem is az én gondolataim lennének… ennyire hatással van rám az
“ikrem”?
Miután eldicsekedtem, és jókedvemben még
egy búcsúpiát is vittem neki, elköszönök Zayntől, és elindulok a kocsi felé.
Útközben előhúzom a telefonom, és kikeresem Louis számát. Még a farkamon volt a
pasija, amikor kigondoltam, hogy ma még mindenképpen küldök neki egy bosszantó
kis üzenetet. Mi értelme lett volna az egésznek, ha nem dörgölöm az orra alá?
Hát nem furcsa, hogy ő is épp rám gondolt,
amikor tegnap éjjel dugott valakit, és most én is épp őrá? Elbaszott egy
kapcsolat van köztünk, azt hiszem. Hogy ki baszta el, arra nem hiszem, hogy
tudnék felelni.
Felsóhajtok, ahogy arra gondolok, milyen
lehetett a tegnapi fiú, vagy hogy van-e egy hozzá hasonló most is vele, aztán
elkezdek pötyögni.
“Volt a ma esti buliban egy srác. Azt
mondta, ismer téged. Felpróbáltam, nem gond? Talán Lee… Leon… áh, megvan,
Liam!” – éés küldés. Szándékosan nem írom alá. Nem hiszem, hogy szükség lenne
rá.
Várok két percet, aztán felhívom. Addigra
biztosan sikerül elolvasnia, viszont lenyugtatnia magát még nem valószínű.
Hallani akarom, mennyire dühítettem fel. Nem csalódok, amikor azonnal felveszi
a telefont.
-
Mi
a faszt képzelsz magadról, Harry?! – üvölt bele köszönésképp.
Édes győzelem. Esküszöm, majdhogynem újra
feláll tőle.
-
Én…
én… – hebegek, miután összeszedtem magam, és elnyomtam az elégedett kacajt. –
Marcel vagyok. Ne haragudj, Harry most jött haza. Én…
-
Marcel…
jaj, ne haragudj – sóhajt fel. – Egyszerűen csak mára már elég volt a
bátyádból. Nem mondtam el neked, mert egyáltalán nem akarlak vele még csak egy
lapon sem említeni, de ma már összefutottunk egyszer a sulinál. És akkor sem
állt meg százötvenig a pulzusom. Hogy került hozzá már megint a telefonod? –
kérdi fáradtan.
-
Már
jobban figyelek, esküszöm, de most nem volt itthon, és kint hagytam a konyhában
pár percre. És hát ilyen az én szerencsém, pont ebben a pár percben ért haza… –
elhallgatok, és ő sem reagál semmit. Legalábbis semmi olyat, amit láthatnék. Pedig
de szeretném most látni! – Le fogom kódolni…
-
Azt
jól teszed – morogja.
-
Louis…
– motyogom bűnbánóan, mert meglep a hangnem, amivel rám mordul. De hát csak nem
Marcelre haragszik!
-
Láttad,
amit írt? – vág közbe.
-
Igen
– felelem halkan.
-
Beszéltél
neki a mai találkánkról? – faggat, és csak remélni tudom, hogy az ingerültség,
amit hallok a hangjában, kizárólag seggfej Harrynek szól.
-
Dehogy!
– felelem azonnal. – Egyetlen szót sem. Louis, ne haragudj, én nem…
-
Tudom
– szól közbe, mielőtt térden csúszhatnék a bocsánatáért. – Nem a te hibád. Ne
hidd, hogy téged okollak bármiért is! Hallod? Sosem vennélek egy kalap alá
Harryvel! – Próbál megnyugtatni, és pontosan tudom, hogy ha ezt nem telefonon
tenné, most meg is fogta volna a kezemet. Sőt, talán tovább is ment volna. –
Szóval nem tőled tud Liamről. Akkor… igaz lehet? – teszi fel halkan a költői
kérdést egy mély sóhaj mellett.
Tartok egy néhány másodperces
hatásszünetet, amíg elnyomok egy vigyort.
-
Valószínűleg…
– bólintok, mintha látná. – Sajnálom – teszem hozzá nagyon halkan.
-
Nem
érdekel. Már nem az én dolgom – feleli, és ahogy nyel egyet és megremeg a
hangja, pontosan érzem, hogy hazudik.
Louis’s
POV
-
Semmi
baj nincs azzal, ha rosszul esik ez a dolog – vigasztalna, de azt hiszem
leginkább csak nem szeretnék tovább erről beszélni. Szívesen beszélgetném át
akár az egész éjszakát is Marcellel, de biztosan nem Liam és Harry ma esti
gyomorforgató kalandjáról. Egy percig sem szeretném tovább a szemem előtt látni
őket együtt.
-
Minden
oké – próbálok nyugalmat erőltetni a hangomra, hogy ő is megnyugodjon, de olybá
tűnik, ehhez ma kevés vagyok. – Inkább beszéljünk másról.
-
Igen?
– A hangja egy kicsit tartózkodón cseng. Biztos attól tart, megint elhívom
valahová.
-
Hogy
telt az estéd?
Kedvemre lett volna, ha Marcel is velem
tart a ma esti iszogatásra, de azt mondta más dolga van, viszont arra már nem
tértünk ki, hogy mi. Bár az tény, hogy közöm sem sok van hozzá, mégis érdekel,
mit csinál a szabadidejében.
-
Hasonlóan
eseménytelenül, mint általában – sóhajt fel a vonal túlvégén. – A tied gondolom
sokkal mozgalmasabb volt.
-
El
kellett volna jönnöd – vágom rá, de gyorsan hozzáteszek mást is, nehogy azt
érezze, hogy nagyon erőltetem ezt a dolgot. – Persze, tudom, hogy elfoglalt
voltál, de szavadon foglak, és legközelebb ketten megyünk. Érdekel milyen lehet
a spicces Marcel – nevetek a telefonba, és hallom, hogy visszafogottan bár, de
ő is.
-
Sokat
ittál? – Keresem a szemrehányást a hangjában, de inkább csak az őszinte
érdeklődést találom.
-
Áh,
ma nem. Tényleg csak egy kis haveri beszélgetés volt. Niall régi cimborám, még
a gimiből.
-
Értem
– feleli, és az oly gazdag képzelőerőmnek hála, a csend hatására bevillannak
különböző képek, hogy most mit csinálhat, hogy nézhet ki, miközben velem
beszél. Csak ül a konyhában? Nem hinném. Ott Harrynek tökéletes célpont lenne,
és a mi drága barátunk biztos nem hagyná szó nélkül. Ezt sem… Mint ahogy mostanában
– kéretlenül bár, de – valamiért semmit sem hagy szó nélkül, és úgy érzi, van
beleszólása az életembe. Mikor aznap, hosszú idő után először, újra megláttam a
suli mellett, nagyon tetszett. Simán lehetett volna akár beleszólása is, de
mostanra… Marcel sokkal fontosabb lett nekem.
-
Elfelejtettem
odaadni a házid – terelem a beszélgetést egy biztonságosabb mederbe, bár
szívesebben beszélgetnék sokkal személyesebb dolgokról is akár. Normálisan én
nem vagyok ilyen, nem értem, Marcel hogyan hozza ki belőlem ezt a beszari
alakot. Eddig azért részben tudatosan sem akartam rámozdulni. A saját
védelmemben sem. De most, hogy tudom, az érdeklődésünk azért nem különösebben
tér el, egyszerűen azt hiszem csak félek. Egyszer már a tudtomra hozta, hogy
hagyjam a személyes közeledést, szóval mindössze csak nem tudom, hogy lenne-e
értelme. Ha nem volna a tanítványom, akkor a visszautasítás sem tartana
félelemben. Akkor egyszerűen tudomásul venném, és ketten két irányba indulnánk
tovább. De Marcel bizalmat adott nekem, hogy egy jobb jövőhöz segítsem. Nem
akarom elárulni. A fantáziámmal mégsem tudok mit kezdeni. Kezdődött a kis
incidenssel Dorian mögött. Utána szerettem volna tisztába tenni az agyam, de
csak még többet kezdtem őrlődni rajta, milyen lehet az a Marcel, akit nem
tanítasz, hanem randizol vele. Rohadt alak vagyok, mert kezdetben ez nem igazán
jutott eszembe. Harryt láttam Marcelben, és Harry rejtélyéhez szerettem volna
közelebb kerülni rajta keresztül. Viszont Harry számomra menthetetlennek tűnik,
és bár még mindig nem érzem teljesen közömbösnek, ahogy egyre többet tesz nekem
keresztbe, legszívesebben elkapnám, és úgy igazán falhoz vágnám, hogy most
akkor el lehet mondani, mi a faszt ártottam neki, amiért baszakodik velem.
Gyakorlatilag idegenek vagyunk, ha a közös múltunkat vesszük alapul, ehhez
képest mégis elég bátor. Vagy csak egy hétköznapi szemétláda. Még nem tudom.
Annyit tudok, hogy valaki csúnyán elbánt vele. Biztos szar lehet, ha szeretsz
valakit, aki csak szórakozik veled, de nem hiszem, hogy ezt az őt körülvevő
embereken kellene levernie, függetlenül attól, mennyire ismeri azt, aki épp a
közelébe kerül.
Így, hogy rajta agyalok, megint kétszáz a
pulzusom, és ez komolyan kiborít. Ez az ikerpár a halálomat akarja. Valaki ott
fenn, vagy a tököm se tudja, hogy hol, de nagyon utál engem. Mindenesetre most,
hogy már tudom Marcel „titkát” is, az agyam elkezdett sokkal cifrábbakat is
rendelni az elmém kis színházában, mint előtte. Elképzelve, mit rejthetnek azok
a konzervatív holmik. Felfedezve azt az apró tetoválást, ami teljesen
feltüzelt. Magam elé képzelve azokat a zöld szemeket, amik azt próbálják
követni, mit magyarázok. És ahogy beharapja az ajkait. Hozott néhány eléggé kellemes
pillanatot nekem ma este a zuhany alatt. Szégyellnem kellene magam?
Valószínűleg. Megtenném újra bármikor? A legnagyobb természetességgel.
-
Louis?
– ránt vissza a valóságba Marcel óvatos hangja. – Itt vagy?
-
Itt,
bocsánat – rázom meg a fejem, bár úgyse látja. – Csak elgondolkodtam valamin.
-
Mégiscsak
megvisel ez a dolog, igaz? – a hangja törődő, és ez nagyon jólesik, de ha
tudná, mennyire nem Liamen gondolkodtam most…
-
Mondd
csak, mit szólnál, ha holnap este kikapcsolnánk egy kicsit? – teszem fel az
„egy életem, egy halálom” jellegű kérdést. Végülis ő ajánlotta fel, hogy
valamikor eljön velem. Igaz úgy terveztem, hogy ezt még húzom egy kicsit, és
nem támadom le ilyen hamar vele, de akarom.
Nem válaszol egyből, idegtépő csend
telepszik ránk, és ez a csend tökéletes táptalaj a torkomban növekvő gombócnak.
-
Nem
nagyon jut eszembe semmilyen kifogás, de én választok helyet – feleli, és
szinte előttem van a jelenet, ahogy ezt kimondja, aztán lehunyt szemmel feljebb
tolja a szemüvegét az orrán.
-
Ha
ez az ára – vigyorgok, mint egy idióta. Hála érte, hogy most nem látja az
idétlen fejem. Talán megrémíteném vele. Még ki kell tapasztalnom, mennyit
engedhetek meg magamnak, és mennyire kell hímestojásként bánnom Marcellel. Azt
hiszem sok srác inkább hagyná a fenébe, de az én egyre elviselhetetlenebb
vágyamat ezzel az óvatos kis harccal csalogatja igazán elő. – Munka után még
van egy kis dolgom, de utána egyenesen mehetünk is.
-
Rendben,
meddig tart a kis dolgod? – kérdi erős nyomatékkal a mondat végén, és hallom a
hangján, hogy mosolyog. – Mikor találkozzunk?
-
A
kis dolog semmi bizalmasat nem takar – szögezem le. Nem mintha magyarázattal
tartoznánk egymásnak. – Meg akarok nézni egy lakást, amit úgy terveztem, hogy
kiveszek. Ötkor találkozom az ingatlanossal. Találkozzunk fél öt felé valahol.
-
Mármint…
– szólal meg hallhatóan zavarodottan. – Azt szeretnéd, hogy én is menjek?
-
Persze
– vágom rá. – Onnan pedig egyenesen elvihetsz egy jó helyre. Ideje felavatni a
jogsid, nem igaz?
-
Öm…
Hát jó. És… – hallom a hangján, hogy teljesen elbizonytalanodott, és kutatja a
szavakat. Nem szabad hagynom, hogy visszakozzon. Valamit ki kellene találnom,
amivel megnyugtathatom, ha borul a kis törékeny kártyavárunk. – Hol vegyelek
fel?
-
Otthon
leteszem a kocsit, elküldöm majd a címet, és ott a környéken valahol beszállok.
A Harryvel történtek után, jobb, ha nem a
sulinál találkozunk. Egy kicsit még így is tartok a holnaptól. A kolléganőm
eléggé sokkolt ábrázattal menekült el a csatatérről. Csak remélni tudom, hogy
nem fogja túlzottan felfújni a dolgot, és mindenkinek szétkürtölni. Nem
szégyellem magam, az az időszak rég elmúlt. Inkább csak már jó ideje sokkal
könnyebbnek tartom, ha erről csak az tud, akinek köze is van hozzá.
-
Legyen
így – feleli nyugodt hangon, és hallom, ahogy ásít egyet.
-
Nem
akarlak ám feltartani. Na jó, ez nem igaz – vágom rá egyből mosolyogva, és ő is
felnevet a túloldalon. – Bármeddig elbeszélgetnék veled, de menjünk aludni.
-
Én
is szívesen beszélgetek veled, Louis, csak egy kicsit álmos vagyok.
-
Holnap
találkozunk. Mindjárt elküldöm a címet.
-
Oké,
jó éjt! – köszön el, én pedig továbbra is csak mosolyogni tudok.
-
Aludj
jól! – mondom neki egy leheletnyivel halkabban, de még egy utolsó mondatig nem
engedem el. – És köszönöm, hogy megnyugtattál egy kicsit. Vigyázz a
telefonodra.
Nem várom meg, hogy válaszoljon. Kinyomom,
és azonnal elküldöm neki a címet. Néhány másodperc elteltével érkezik is a
válasz, hogy köszöni, és vigyázni fog.
Csak egy nagy sóhajra vagyok képes, a
hátamra gördülök és a plafont fixírozom még egy ideig. A gondolataim őrülten
pörögnek a holnapi nap kezdetén, a közös este történésein, és persze a
végkimenetelén. Nem akarok túl sokat beleképzelni a dologba, sőt, de az agyam
akkor sem képes leállni. Azt sem tudom, hogy most félig már álmodom, vagy csak
ennyire élénk kezd lenni a fantáziám, ha Marcelről van szó.
Reggel ahogy kinyílt a szemem, az első
gondolatom a délutáni találkám volt Marcellel. Az első alkalom, hogy teljesen
privátban találkozunk. Szívesen venném randinak, de inkább megvárom, mit hoz
még ez az este vele. Én biztosan nem leszek semmi jónak az elrontója.
A fejemet néhányszor a párnába verve
próbálom észhez téríteni magam. Mikor lett nekem Marcel ennyire az elérhetetlen
tiltott gyümölcsöm, és nem egyszerűen a tanítványom? Vagy soha nem is volt
csupán annyi? A fenébe, megint “nélkülem” történnek meg velem a dolgok. Néha
úgy érzem, hogy semmi befolyásom a saját életemre. Át kellene már vennem a
hatalmat.
Hála Harry tegnapi nyilvános műsorának, a
gimi folyosóján végigsétálva úgy érzem, mintha minden szempár engem méregetne.
Mintha csak engem vetne meg az összes pillantás. Létezhet, hogy ennyire gyorsan
körbejárt a dolog, vagy csak beleképzelem?
Valószínűleg az utolsó, mert képtelenség,
hogy máris mindenki tudjon róla. A tanáriban, bár kiélezetten figyelem a
reakciókat az érkezésemre, semmi szokatlant nem tapasztalok, és ez egy kicsit
megnyugtat. Mindenki az órájára készülődik, dolgozik valamin, és ez jó. Vagy
senki nem pletykált nekik, vagy ennyire nem érdekli őket, ami jó. Nagyon jó.
Valójában nem különösebben foglalkoztatnak a kollégák, az igazgató viszont sose
volt túl nagy rajongója a homokosoknak. Nem tudom, mi lenne a reakciója, és
mennyire élné meg botránynak. Csak remélni tudom, hogy azért a munkámba nem
kerülne ez a dolog, de ha mégis, akkor ezt már biztosan nem ússza meg szárazon
az a göndör hajú sátánfajzat. Harryn fogom leverni.
Mikor ebédszünetben lemegyek a személyzeti
étterembe, Niall barátomat is már a köreinkben üdvözölhetem. Intek neki, és míg
szedek magamnak kaját, ő már a vállamba is bokszol mellettem.
-
Hali
tesó, mi a pálya? – kérdezi, és lekapja az almám a tálcámról, majd azzal
zsonglőrködve vezet egy üres asztalhoz.
-
Fárasztó
ez a nap, és még nagyon nincs vége.
-
Kifárasztott
éjjel valami pipi? – húzogatja a szemöldökét, és pofátlanul beleharap az
almámba.
-
Nem
igazán – ingatom a fejem, megjátszott gondterheltséggel. – Valójában egész
korán lefeküdtem a megszokotthoz képest.
-
Hát
jó – rántja meg a vállát, és már a fél gyümölcsöm felfalta. – Én várok.
-
Meglep
ha nem értem miről beszélsz? – dörmögöm, és felszúrok néhány párolt zöldséget a
villámra, de aztán majdnem a torkomon akadnak.
-
Egy
hangyafasznyit. Lehet szarul tettem fel a pipis kérdést. Elvégre azt
pletykálják, inkább a kanokra buksz.
-
Ezt
meg ki mondta? – préselem ki a szavakat a fogaim közt, és körbenézek, hogy
biztosan mindenki hallótávolságon kívül van-e.
-
A
földrajz tanár, aki már az első itt töltött napodtól a farkad után áhítozik.
Nem vette túl jó néven ezt a fajta vereséget – röhög úgy, hogy majdnem
belefullad a falatba, ami épp a szájában van.
-
Nem
értem, hogy a faszba… – kezdeném a védekezést, de Niall félbe szakít:
-
Már
nagyon rég sejtettem – rándítja meg a vállát hanyagul, én pedig megint nem
jutok levegőhöz.
-
Szóval
te… és most mit gondolsz? – kérdem kicsit zavarodottan. Vannak már kellemetlen
emlékeim ilyen típusú családi beszélgetésekről például.
-
Ez
a te életed, haver – nyúl át az asztal felett, és megcsapja a vállam. – Azt
hiszem a város összes pasija nevében mondom, hogy inkább hála érte. Annyival
több nő marad nekünk.
-
Hé!
Menyasszonyod van! – nevetek fel.
-
Csak
hülyéskedek – rázza a fejét, és a tálcámra hajítja az almacsutkát. – De a
góréval azért majd vigyázz. Tudod mennyire homofób. Még a diákokat se nagyon
kíméli.
-
Tudom.
Nem igazán ragozzuk tovább a témát, csak
röhögünk Niall szokásos idiótaságain, aztán mindketten megyünk az óráinkra.
Már az utolsó órámnak is vége, és
fellélegezve készülök elhagyni a sulit, mert semmi sem lett az egész hepajból,
amikor egy diák elém ugrik.
-
Tanár
úr! – szólít meg lelkesen a könyveit ölelve. – Van most egy kis ideje?
-
Emily,
nos, igazából rohanok – nézek az órámra. Már csak egy óra, és találkozom
Marcellel. Nem sok időm van, mert még le is akarok zuhanyozni előtte, de Emily
keserű és lemondó pillantása tudatosítja bennem, hogy ez a kötelességem. – Van
még néhány percem. Miben lehetek a szolgálatodra?
Az arca egyből pipacsvörös lesz a
kérdésemtől. Kedves lány, de ezt a reakciót ismerem. Erre felkészítettek minket
az egyetemen is. Remélem nem egyből egy rajongó diáklánnyal van dolgom, mert
arra még nem állok készen. Arra talán sose leszek készen.
-
Hát
szóval… – kezdi, de tétovázik. – Nem vagyok biztos benne, hogy jól értem az
irodalmat. Lehetne róla szó, hogy tartana nekem korrepetálást az anyagból valamikor?
-
Nem
gondolnám, hogy probléma van veled – próbálom megnyugtatni, de annyira
csalódott a választól, hogy képtelen vagyok neki nemet mondani. – De ha attól
jobban érzed magad, valamelyik délután megnézzük, hogy hol a gond, rendben?
-
Igen
– szökik máris fülig a mosolya.
-
Ne
haragudj, de most tényleg mennem kell – köszönök el tőle, abban bízva, hogy
végre elenged. – Holnap megbeszéljük. Legyen szép délutánod!
Épphogy elkészülök, mire megcsörren a
telefonom, és köszönés nélkül rohanok ki a házból.
-
Szia,
merre vagy?
-
Az
utca végén álltam meg – feleli, én pedig már látom is egy szépen csillogó
Priussal. A zsebembe csúsztatom a telefont, és sietve bepattanok mellé. A
picsába is, igen! Ez az az illat, amit Doriannél hiányoltam. Ami belengi a
kocsi utasterét… Ártatlanul édeskés, de mégis fűszeresen rejtélyes. Ettől
vadulok meg. Közelebbről akarom érezni.
-
Szép
kocsi – dicsérem meg, hogy észnél maradjak.
-
Csak
remélni tudom, hogy nem töröm össze egyből. Anyué – mosolyog, és lassan indul
el. Nagyon óvatosan vezet, de ez rendben is van így. Körültekintő, de nem
bizonytalan. Amíg biztonságban érzem magam mellette, addig nincs baj.
-
Nem
fogod.
-
Beütöd
a GPS-be a címet, ha megkérlek? Tényleg nem szívesen engedném el a kormányt –
nevetgél, és nem igazán néz felém. Az úton tartja a figyelmét, így én egy
kicsit legeltethetem rajta a tekintetem. Szakadatlanul a konzervatív, nyakig
gombolt ing. És míg alibiből lassan nyomkodom a navigációt, a szemem azért
el-elkalandozik a lábaira. Ma szürke nadrág van rajta, és ez jobban engedi
láttatni a… vonalait. Nem akarom erőteljesen bámulni, de nehéz. Nem adott nekem
ma túl sok esélyt. És még nem is ittam.
Annyira nincs messze a lakás, ezért semmi
mélyről nem beszélgetünk, míg oda nem érünk. Megbeszéljük milyen napunk volt,
és hogy én már vártam az estét, amin Marcel csak mosolyog. Érdekelne mit gondol
rólam. Talán ha már ivott egy kicsit, majd kiderítem.
-
Na
lássuk, az a nő szerintem ránk vár.
-
Várjalak
meg itt? – kérdezi, és még az övet sem kapcsolja ki.
-
Gyere
velem – vágom rá egyből. – Szükségem van még egy szempárra.
Nem várok válaszra, kiszállok, és
elindulok az ingatlanos felé. Bemutatkozunk, és már indulunk is. A lakás a
harmadikon van, ezért mind beszállunk az amúgy nem túl tágas liftbe. A nő még
nem kezdett bele a hely istenítésébe, pedig már a kapun belépve ezt várnád, így
most kényelmetlen csend telepszik ránk, amit meglepetésemre Marcel tör meg.
-
Van
lift – súgja mellettem. – Ez már jó pont, nem?
-
De –
nevetek fel. – Igaz.
-
Szeretem,
ha egy házban van lift – bólogat szakértő módjára. Önkéntelenül megingatom a
fejem, mert bárhogy is értette, én biztosan félre. Elképzelni viszont, hogy mi
mindent lehet művelni egy üres és apró liftben, ezalatt a három emelet alatt…
Kellemes.
Nem a legnagyobb puccparádé, de teljesen
elfogadható az emelet, és még szerencsém is van, mert az egyetlen modern és
felújított rész, úgy tűnik, az általam kinézett lakásba vezet.
Az ajtó elé lépve az ügynök kezébe veszi a
dolgokat. Visszafogottság nélkül kezdi sorolni a lakás előnyeit, és isteníti a
nem is olyan kis helyet. A képeken sokkal inkább tűnt egy olyan srácbarlang
szerűségnek, de kellemesen csalódom a hatalmas ablakokban és tágas szobákban.
-
Van
külön hálószoba és nappali, amit egy mahagóni ajtó választ el. Jó a zajszűrése,
így kiválóan alkalmassá teszi a pihenésre, míg valaki idekint tévézik.
Csak bólogatok, Marcel viszont
felbátorodik, és leszakad tőlünk. Közelebb sétál a bútorokhoz, és visszales a
konyhába is, amit korábban már megnéztünk. Vigyorognom kell, milyen aranyos,
hogy tényleg érdekli a dolog, és nem csak unottan lépdel utánunk. A hölgy
tovább sorolja a lakás pozitívumait, és ahogy folyton Marcelre téved a
tekintetem, rájövök, hogy annyira nem is érdekel, amit mond. Sokkal inkább
Marcel véleménye.
-
Mit
gondolsz? – súgok oldalra, hogy az ingatlanos gondosan betanult szövegébe ne
zavarjak bele, mikor újra visszatalál hozzánk.
-
Nagyon
szép. A konyha is… a pult hatalmas.
Akaratlanul is elmosolyodom. Ha nem
ismerném annyira, azt gondolnám szándékosan kacérkodik velem, de így lehet,
hogy csak az én perverz agyam vetíti máris éhes szemeim elé a képeket, mi
mindenre lehetne használni azt a hatalmas konyhapultot a paradicsomszeletelésen
kívül. Mire kis fantáziálásom eléri a csúcspontját, úgy fest a hölgy is
befejezte a monológját.
-
Itt
van minden anyagi tudnivaló a lakásról. Magára hagyom a partnerével, hogy
átbeszélhessék a dolgot.
Marcel egy kissé meghökken a partnerek
megszólításon, de mire akadékoskodhatna, hogy mi nem is, addigra a nő már
mosolyogva kilép a lakásból, és ránk csukja az ajtót.
-
Nekem
is tetszik – felelek az előző mondatára, és újra elindulok, hogy körbenézzek,
bár már tudom, hogy ki fogom venni. – A környék is jó.
-
Nem
tudom, milyen helyen laksz most, de ha onnan el akarsz menni, nekem ez egy jó
választásnak tűnik.
-
A
szüleimnél – húzom fel mosolyogva az egyik szemöldököm, és ő is elmosolyodik.
Bassza meg! De milyen imádnivalóan… Csak áll a szoba közepén összekulcsolt
ujjakkal, és vár. Nagy szerencse, hogy kesztyűs kézzel kell bánnom vele, és
odakinn vár az ügynök, mert most nem biztos, hogy garanciát vállalnék a
tetteimért. – Nem olyan borzasztó ott sem, de azért ha van választásom… Plusz,
oda nem igazán hívhatok vendéget.
-
Vendéget?
– kérdezi tágra nyílt szemekkel. – Oh, értem…
-
Finoman
szólva sem díjazták soha, hogy a szobámban szoknyák helyett alsógatyák
röpködnek.
-
Az
én apám sem volt túlzottan oda érte. Mondjuk nem is nagyon találkozott
senkivel. Csak tudott róla.
Annyira érdekel a múltja, de nem tudom
mennyire örül neki, ha nyíltan rákérdezek dolgokra. Bár mostanra talán már
ismer annyira, hogy nem mindig sikerül magamban tartanom a kérdéseim, vagy
gondolataim.
-
Sok
fiúd volt már? – lépek közelebb hozzá.
-
Hát…
– vakarássza meg a homlokát, és a kedvenc mozdulatommal megigazítja a
szemüvegét. – Nem mondhatnám.
Nem firtatom tovább a dolgot, csak
mosolyogva az ablakhoz lépek, hogy még a kilátást is szemügyre vegyem.
-
Neked
gondolom sok. – Nem szemrehányó a hangja, de valamiért mégis kényelmetlenül
kezdem érezni magam. Ha őszintén akarok felelni, az nem biztos, hogy jó fényt
vet rám.
-
Még
gimis koromban eléggé sokat randiztam – kezdem, és így, hogy az érzelemmentes
dugás kifejezést kicseréled a randizás szóra, nem is hangzik olyan borzasztóan.
– Aztán mikor elkezdtem a fősulit, már hamar megismertem Liamet. Ő volt az első
és egyetlen hosszabb kapcsolatom. Addig nem igazán vettem komolyan semmit. Csak
élveztem az életet.
-
Aha
– húzza el a száját.
Nem néz rám, csak továbbra is a szoba
különböző pontjait fixírozza. Nem szívesen szakítom félbe a beszélgetést. Akár
itt is tölthetnénk az estét felőlem, de talán jobb, ha beszélek a nővel, hogy
készíthetik a kulcsokat, aztán indulunk.
-
Azt
hiszem döntöttem, menjünk – intek neki, és egyből elindul az ajtó felé.
Ő az autóban vár meg, míg én mindent
egyeztetek az ingatlanossal, és bemászom mellé.
-
Na,
hová viszel ma? – kérdem mosolyogva, hogy oldjam egy kicsit azt a furcsa
feszültséget, ami odafent keletkezett köztünk.
-
Nincs
olyan közel, de jó hely. Megéri elmenni odáig.
-
Bízom
benned – dörzsölöm össze izgatottan a tenyerem. – Mielőtt visszaköltöztél,
sokat jártál bulizni?
-
Nem
igazán az én világom – ingatja a fejét. – Inkább beülni valahová, és
beszélgetni a barátokkal.
-
Sok
barátot hagytál hátra?
-
Volt
néhány, de tartjuk a kapcsolatot – pillant rám egy másodperc erejéig, de gyorsan
visszakapja a tekintetét az útra.
Sziasztok!
VálaszTörlésIgy lenne otosom a lotton!!! Ereztem h ma lesz friss! :D
Imadtam! A hosszat is meg a tartalmat is! <3
“Az én prédámhoz senki ne nyúlkáljon!” - meghaltam, kesz :’D Itt csak ugy vigyorogtam :D
Viszont az h Harry es Liam... :O na aaaz kicsit talan jobban sokkolt mint Lou es Dorian :’D vagy majdnem egyenlo... :’D
Imadom, egyszeruen i-ma-dom ahogyan Marcel cicazik Louval :D kivancsi vagyok Lou meddig birja es mikor jon el az a pont mikor mar nem bir uralkodni magan es ha nem is a falhoz vagja Marcelt, de legalabb megcsokolja :D
Niallt is nagyon szerettem benne :) Zaynt kicsit hianyoltam ott a barban :( nem kapott tul sok szot szegenykem :’D
Nagyon varom a koviiiit! Koszonom nektek! <3
Puszi, D.
Szia!
TörlésÉn meg rohantam mint állat, hogy este 10 előtt kint legyen.. csak neked! :D
Háttööö bocsi a Liam-szexért.. muszáj volt, seggfej Harry minden követ meg kell, hogy mozgasson XD
Khm, meglátjuk mit tehetünk azügyben, hogy Lou ne tudjon uralkodni magán. De ismersz, én nem bírom a végtelenségig húzni az ilyesmit ;)
Igyekszünk a következővel! Köszönjük a sok szeretetet! Puszi! <3
Nagyon edes vagy h miattam igy sietsz, de igazan nem kell!!! Tenyleg! Kibirom en 6 ora alvassal is, meg hat amugy is, mindig direkt jo lassan olvasom a fejezetet h minel tovabb tartson :’D Egyszeruen imadom es sose akarom h vege legyen! <3
TörlésImadom seggfej Harryt, nincs vele baj, csak azert a Liames dolog enyhen meglepett :D
Mar alig varom h tegyetek vmit az ugyben! :D Imadom Lout! <3 Es persze titeket is! Varom a kovit! <3
D.
Hahó lányok!
VálaszTörlésSzóval Lou egy préda, és Marcell a zsákmányra éhes oroszlán?
Marcell ...ebben a szerepben, ebben a ruhában inkább tűnik nyuszinak. Egy cuki simogatni való édes jószágnak. Csak hát mit szól mindehez Harry? A nagy ferfifaló, macsó pasi. Hogy fognak alakulni a szerepek? Jujj,de izgi!
Sosem jöttek be a szemét pasik, de Harryt egyre jobban imádom. Lehet azért mert ott van benne a másik énje, amit lehet ő talált ki magának, de egyre inkább tetszik neki. Nem is biztos, hogy meg tud tőle szabadulni. Lehet nem is akar, hiszen már a gondolkodásában is ott van. Másképp érez, másképp cselekszik.
Louis...minden Larrys történetben őt szerettem jobban.Neki szurkoltam őerte aggódtam. Most sem látom túl erős karakternek, de én így szeretem. Ő a szívem csücske, és bízom bennetek, hogy nem bántjátok nagyon. Össze fog törni, ha rájön Marcell /Harry kombóra. Már most sajnálom. De addigra talán már oda vissza szerelmesek lesznek egymásba
Baromi jó úton haladnak mindketten.
Szuperek vagytok csajok!
❤️
Ez a sztori lebilincselő,izgalmas,
a frászt hozza rám , főleg Harry.
Kiszámíthatatlan a kis rohadék!
Imádom ❤️ ❤️ ❤️ ❤️ ❤️ ❤️
Pussz 😘 😘 😘 😘 😘
Szia!
TörlésMarcel a nyuszijelmezes oroszlán :D
Ugye-ugye, Harry szép lassan kezd Marcellé válni. Talán lassan észreveszi ő is... talán rájön, hogy az egész játszma visszafele is elsülhet. Meglátjuk időben sikerül-e neki ;)
Köszönjük a szép szavakat, rohadék Harry nevében is! :D Puszi! <3
Aranyos😍😍kiváncsi vagyok a folytatásra.
VálaszTörlésKöszönjük szépen! Ígérnem ugyan sosem szabadna, de igyekszünk jövő hét végére hozni a folytatást. Puszi!
TörlésNagyon szeretlek olvasni titeket!!! Kevésszer kommentezek de mindig olvasom és várom az új részeket és most is ugrándoztam!!! Nagyon jók vagyok és már izgulok a fiuk miatt!!! Várom a folytatást!
VálaszTörlésSzia! Köszönjük szépen! Írj bátran, nem harapunk, és mindig nagyon örülünk neki. Mi ettől ugrándozunk ;)
TörlésImádom. Azt, hogy vicces, szexi és egyben komoly is. Nagyon izgatja a fantáziám, hogy így hová fognak kilyukadni... persze, azon kívül, hogy ágyba. Együtt egy ágyba :D Kíváncsi vagyok, hogy először a bosszú szex, vagy az igazság leleplezése lesz. És nagyon kíváncsi vagyok a randira :D Meg úgy alapból egy kíváncsi típus vagyok, úgyhogy siessetek a folytatással :) Puszi!
VálaszTörlésKöszönjük szépen! :) Hát talán meg fogunk lepni.. az a cél. Bár mint mindig képlékeny a folytatás és a befejezés is, de megpróbálunk nem teljesen kiszámíthatóak lenni.
TörlésÉn egy kicsit most láblógatni voltam, de visszatértem, és hamarosan kapod is a következő fejezetet! ;)
Pussszii!
Na jó az ujjam és tudatalattim meggátolt.....XDDD
VálaszTörlésMár elolvastam ezt és galád módon a kövit is...igen, igen szánom bánom ide eredetileg nem terveztem írni. Bocsi!
Nem lennék jó bűnöző, mert az Újabb bejegyzés helyett a Régebbire kattintottam, és csak pislogtam mint hal abban a bizonyos szatyorba...hogy kerültem ide?? XDD
Tehát béna is vagyok! Így úgy döntöttem nem bűnözök! :)
Bocsi.:)
Mi is volt ebben a részben???Hümm, hümm?
1. Harry kis oroszlán lett, még ha csak belül, kicsi Lou miatt.
3. Liam megd....kühm...Liam elfogadta Harry "jótékony" felajánlását egy "kalandos" szertár menetre.
2. Lou megtalálta saját tökeit, és most nem fizikális használatra. Még ha csak kis időre is.
4.Újabb értékes morzsa Lou és Liam volt kapcsolatáról. (Miért kapott Liam ilyen gonosz karaktert?)
Mi is..mi is....??? JA nagy homlokcsapás...
5. MaHa teríti lapjait, hogy a pópókat kedveli! Ez egy nagyon jó húzás volt! Megpiszkálta LouLeo bajszát, hogy tuti kövesse a prédát...na nem mintha nem tervezte volna. Inkább az a harc érdekel majd amikor dönt, vagy nem is tudom mi lesz, hogy Harry vagy Marcell....vagy hogy fog ez lejátszódni...ajjj akarom is hogy oda érjünk meg nem is....
.
.
Na és a nagy kérdés???Kiből lesz a passzív fél??? Ezt jól megcsináltátok magatoknak is. XDDDD Bár szerintem H Lou karjaiban újból inkább lenne doromboló kiscicus, meg akkor olyat adna Lonak amit csak neki adott.....de H is megérdemelné Lou behódolását....ÁÁÁÁÁÁ....ezért vagytok zsenik!!!!
.
Ebben a részben összefoglalva ami kiemelkedően kedvencem lett!!!
MIND A KETTŐ UGYAN ÚGY ODA VAN MÉG A MÁSIKÉRT!!! Itt Lou és Harryre gondolok. Szerintem Lou nem csak a "tanár-diák" meg mit tudom én, ártatlan, félénk Marcell, miatt tétovázik....inkább Harry miatt.
(Lou jelen viselkedését nem is elemezném!!!! Pfffuu szívem szerint arcon csapnám de úgy emberesen! Ez van egy züllött alkesz lett!!!! XDDD Köszi)
Harry érzelmeivel kezdtünk, hiába van köntösben, hogy veszélyeztetve érzi játékát, a nagy fas...frászt!!!
Lou sem hiszem, hogy kimondottan Marcell miatt hezitál letámadja e.
De ezt hagyjuk is.
Tetszik ahogy csepegtetitek Marcell-be Harryt. XDDD (tetkók, jogsi...)
Harry dugása Liam-mel, meg tekinthető missziós dugásnak! Nem csak Lout akarta ő ezzel bosszantani. Lou-ért, Lou miatt használta, mint egy törlőrongyot Liam-et.
Harry is megérdemelte, ráfért egy kis levezető,(bár nem hiszem, hogy kapott akkora kielégülést mint gondolta :S) Liam meg hatványozottan megérdemelte. Hisz Ő a mi kis Lou-kat tekinti használati tárgynak.
Na bölcs Buddha mivoltomat...amiből csak a hasam van meg...tovább vonszolom. XDDD
Köszönöm a szokásos élményt....kalandra tovább! XDDD
Tudom, tudom sok mást is adtatok még, de most ez a szál a vesszőparipám és ne higgyétek, hogy a többit nem értékelem hisz velük kerek a világ.
Pusszantás, Gyö
Jajjjj mennyit írtál.. Ezt legközelebb oszd el légyszi időben, mert ha 7x30 sor kommentre kell válaszolnom, akkor az visszaveti a következő részt két nappal XDDD
TörlésSzóval most csak egy bazi nagy KÖSZÖNJÜKSZÉPEN jön, és arra reagálnék, amin nagyon fennakadtam... ki lesz az aktív fél? Most ez komolyan kérdés?? Neeeeeeeee.... Ha a tényeket nézzük: Harry hercegnő hiába játszik bármilyen macsót, ha hazamegy tuti négykézláb közelíti meg az urát! És mivel én erre nagy pénzekben fogadnék, egyre nehezebben írnám ezt meg másként... :DDD Remélem kielégítő volt a válasz.
Pusssz! És welcome back. Már megint. :D <3