Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2018. május 3., csütörtök

Az ikertestvér (7.fejezet)

Sziasztoook!
Ez most a hosszúnál is hosszabbra sikeredett. De talán nem bánjátok... :)
Kellemes olvasást! 
Mint mindig, most is nagyon várjuk a véleményeket! Pusssszi! 




7. fejezet

Harry’s POV

Szakítás. Megbánás. Újrakezdés. Oké, lassan sikerül összeraknom, miről beszél itt ez a jólfésült szépfiú. Szóval ő lenne Louis exe, aki most meggondolta magát, és mégsem akar ex lenni. Ám amint rájön, hogy én lennék a jövendőbeli kiszemelt, és ő vélhetőleg mégis marad az eddigi státuszában, jön a féltékeny sértegetés. Ezt akár bóknak is vehetném… ha nem épp álruhában ülnék itt.
Egy ideig csak figyelek, de egyre inkább kezd idegesíteni, ahogy a visszautasítás mértékével egyenesen arányosan nő a srác merészsége is. A bunkóságáról nem is beszélve. Amikor pedig megragadja Louis csuklóját, önkéntelenül is beindul bennem a védelmi ösztön. Az én prédámhoz senki ne nyúlkáljon! Vissza kell fognom magamat, hogy ne rugdaljam arrébb azonnal. Csak ránézek Louis-ra, felemelkedek mellettük a székről, és magamra irányítom a figyelmét.
-       Louis? – szólítom meg halkan, ő pedig ahogy felém fordul, kirántja a karját a srác markából.
Kicsit örülök, hogy kézbe veszi az irányítást. Nem szívesen jutnék el a tettlegességig, mert félek, hogy kórházba kerülne a csini fiú. Az pedig valószínűleg nem vetne jó fényt Marcel imidzsére, ha félkézzel szarrá verne valakit.
-       Semmi gond, Marcel. Ülj csak vissza nyugodtan, egy perc és itt vagyok.
Szerencsére fordul a kocka, Louis összekaparja a földről a leesett állát, és ezúttal ő ragadja meg a hívatlan vendégünk felkarját, hogy erőszakkal arrébb vonszolja. Hallani ugyan semmit sem hallok, hiába fülelek, de azt azért látom, hogy heves gesztikulálások közepette közli vele az álláspontját, a fiú pedig végül fújtatva elrohan.
-       Minden oké? – kérdem bizonytalanul, miután Louis néhány nyugtatónak szánt mély sóhaj közepette leül újra velem szembe.
-       Azt azért nem mondanám – söpri hátra idegesen az előrehulló tincseit. – De folytathatjuk.
-       Vagy akár be is fejezhetjük – ajánlom fel, bár nem tudom, pontosan mire célozgatunk most.
-       Nem – jelenti ki olyan keményen, hogy önkéntelenül is tágra nyílnak a szemeim a meglepetéstől. – Ott tartottunk, hogy eljössz velem és Niall-lel sörözni – terül el újra a tízperccel ezelőtti vigyor a képén.
Ez hamar ment. Van valami kapcsoló benne, vagy mi? Az előbb még a volt pasijával harcolt, most pedig már engem próbál behálózni. Na, ilyen könnyen azért nem adom magamat.
-       Nem… – mosolyodok el, és ahogy lassan megingatom néhányszor a fejemet, még egy kis kacérságot is belecsempészek abba a mosolyba. – Ott tartottunk, hogy megkérdezted, elmegyek-e, én meglepődtem, aztán nem tudtam válaszolni, mert valaki közbelépett – húzom fel a szemöldököm.
-       Liam az exem – fintorodik el.
-       Arra rájöttem – bólintok, és nyitva hagyva a kérdést, csak hallgatok ezután.
Néhány másodpercre hezitál, hogy mit, és legfőképp mennyit mondjon el nekem róla, aztán úgy dönt, csepegtet némi információt.
-       Seattle-ben együtt éltünk. Valójában leginkább ő, és a nem túl szép szakításunk az oka annak, hogy visszaköltöztem – vallja be.
-       Értem – bólintok, és gyorsan témát is váltok, mert látom, hogy nem szeretne róla cseverészni. És az igazság az, hogy én se nagyon. – Figyelj, Louis, szívesen beszélgetek veled, és nagyon szívesen megiszok veled akár egy sört is – kezdem, és látom, hogy már görbül is felfelé a szája sarka. – Máskor. Ma este nem érek rá. Sajnálom – utasítom vissza a lehető legkedvesebben.
Az hétszentség, hogy nem fogok a haverjai körében parádézni. És kizárólag olyan helyre megyek ebben a hacukában, ahol biztosra vehetem, hogy nem ismerhet fel senki. Majd én kinézek egy helyet az ártatlan, alkoholfelhőbe bújtatott flörtjeim színterének. Talán az “új jogsim” felszenteléseképp egy szomszédos városban. Az lenne a legbiztonságosabb.
-       Hát jó. Bármennyire is nem szeretném, ezt el kell fogadnom – mosolyodik el, mire egy aprót bólintok. Egy rövid fészkelődés után szólal meg újra. – Marcel… – kezdi, de rögtön el is akad. Már most látom rajta, hogy olyasmi következik, amiben egyáltalán nem biztos, hogy ki kellene mondania. De talán mondhatom, hogy ismerem már annyira, hogy tudjam: csak azért is meg fogja tenni. Nekem meg fúrja az oldalam a kíváncsiság, mert a szégyellőst játszva húzza az időt. – Ha nem szeretnél beszélni róla, csak szólj… – Mindjárt rákiabálok, hogy mondja már ki! – Szóval… Van valakid?
-       Valakim…? – szalad fel a szemöldököm, ahogy reflexből visszakérdezek.
-       Barátnő… – egészíti ki a kérdést egy vállrándítás kíséretében alig hallhatóan, én pedig hangosan felnevetek, amitől aztán óriásira nyílnak a szemei.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy lendítsünk egy kicsit a dolgokon. Játszhatom továbbra is az elérhetetlent, de legalább az esély gondolatát ne vegyem el tőle! Ezen felül azt sem szeretném, ha hirtelen Marcel helyett elkezdene az újra felbukkant ex után ácsingózni.
-       Louis… – veszem elő a csábítóbb hangomat, és előre hajolok, hogy az asztalra könyököljek. Így még közelebbről tudok a szemébe nézni. – Helyes srác ez a Liam. Ha a személyisége legalább fele annyira vonzó lenne, mint a mosolya, érteném mit ettél rajta.
Ha ez egyáltalán lehetséges, még tágabbra nyílnak a szemei, és hirtelen még a levegővétel sem megy neki gond nélkül. Talán emlékeztetnem kellene rá, hogy lélegezzen, mielőtt elájul? Másodpercekig csak ül lefagyva velem szemben, aztán látom, ahogy a helyére kattan valami, és restartol az agya.
-       Akkor… van pasid? – kérdi már egészen természetesen, és mostanra nem is bámulja az arcom olyan mereven.
Megkeveri a habos kávéját, lenyalja a kanalat, és leteszi a kistányérra. Szándékosan nem figyelem feltűnően. Mintha egyáltalán nem hozna lázba. Ha ez valamiféle teszt akart lenni, azt hiszem, megbuktam a szemében. Vagy éppen, hogy átmentem?
-       Nincs – felelem félvállról, félrenézek, és kiiszom a poharamat. – De nem is keresek – jelentem ki határozottan.
Egyre nehezebben bírom fapofával végigülni a randijainkat. Tudom, hogy akarja Marcelt, különben minek hívná el a tanítványát még a haverjával esedékes esti sörözésre is? Pontosan tudom, hogy rólam fantáziál. Mi más indoka lehetett volna a tegnap esti üzeneteire? Valószínűleg elég potenciális egyéjszakás kaland volt a szórakozóhelyen, az ő agya mégis rajtam kattogott. Olyannyira, hogy nem bírta visszafogni magát, ezt tudatnia is kellett velem. Az viszont szöget ütött a fejembe, hogy vajon az utolsó üzenete miért jött majd’ egy órával később.
-       Ma is olyan sokáig tervezel kimaradni? Hogy fogsz elbírni másnap a diákokkal? – mosolygok, hátha kiderítem, mit csinált. Bár már most sejtem, hogy rosszul teszem. Jobb nekem, ha nem tudom, mit csinál az éjszaka közepén, alkoholmámorban.
Elsőre nem érti a kérdés lényegét, de aztán mégis leesik neki.
-       Ó, csak nem ébresztettelek fel az utolsó üzenettel? Ne haragudj, nem néztem az órát, csak elolvastam, és már nyomtam is a válasz gombot – hajol felém bocsánatkérő szemekkel. – Ígérem, bármennyit is iszom, ma nem foglak zargatni.
-       Aludtam mint a bunda – rázom meg a fejem. – Csak reggel láttam. De jól felönthettél a garatra, ha egy óráig tartott elolvasnod, aztán meg megírnod azt a két sort – nevetek fel.
-       Fel – vallja be, lesüti a szemeit, és beharapja az ajkát.
Ezért igazán nem kell pirulnia senki előtt. Attól még, hogy tanár, azért mégiscsak egy fiatal srácról van szó, akinek jár a szórakozás!
Aztán óvatosan felnéz rám, és végül halkan hozzáteszi, hogy valójában miért is a pironkodás:
-       De el is terelték a figyelmem…
-       Értem – felelek magamra erőltetett higgadtsággal, amikor hosszú másodpercekkel később jövök csak rá, hogy ez tulajdonképpen egyet jelent a random dugással.
Miközben én a telefonom kijelzőjének vigyorogtam, ő a farkát verte valakibe. Miért bassza ez fel ennyire az agyam?!
Mielőtt felrobbanok a dühtől, vagy bármilyen más módon elárulom magam, úgy döntök, jobb ha azonnal felállok, és inkább elköszönök. Végülis már végeztünk mindennel, amit rendeltünk, és a sörözést is visszautasítottam. Nincs igazán más megbeszélnivalónk per pillanat.
A kocsiból felhívom Zaynt, hogy hazaugrom átvedleni, aztán rohanok érte. Be akarok rúgni ma. Számolatlanul inni a töményet, és számolatlanul vinni szobára bárkit, aki csak egy fokkal is szebb az ördögnél.
Egy óra sem telik el, és máris egy bárban ülünk a pultnál, és a rendelésünket várjuk.
-       Ne vedd versenyzésnek, de azt hiszem, ma én foglak előbb itthagyni – vetem oda Zaynnek az első vodka ledöntése után.
Körbenézek, és most az egyszer nem válogatok, csak azt figyelem, ki az, aki kapható lenne.
-       Kikészített Tomlinson? – vigyorog, és int a pincérnek még egy körért.
-       Ki – felelem szimplán.
-       Húzd meg, dobd, és hagyd a francba. Őszintén… nem baszogatásból kérdem, de miért pazarolsz rá ennyi időt?
-       Nem tudom… – vallom be a pult sarkát birizgálva, mint egy zavarodott tinédzser, aztán visszahúzom a kezemet, mintha megégetett volna, és sóhajtok egy nagyot. – Ráadásul ma még a volt pasija is megjelent a kis randink kellős közepén – húzom el a számat.
-       Visszakönyörögni magát? – vonja fel a szemöldökét.
-       Olyasmi… – motyogom, és marokra fogom a következő feles poharat.
-       Akkor tényleg gyorsan húzd meg! – nevet, és felemeli a poharát ő is, hogy az enyémhez koccintsa.
Amint legurítottam ezt az italt is, egy szőke szépség jelenik meg előttem, hogy egy újabbat nyújtson nekem. Akár egy angyal. Világos fürtjei a vállát verdesik, a nagy kerek szemei pedig olyan tiszta kék színben csillognak, hogy őszintén eszembe jut: mit akarhat egy ilyen fiú magától az ördögtől? Ahogy csábítón rám mosolyog, és a bárszékről lelógó térdemet szótlanul a combjai közé veszi, bevillan valami. Már láttam őt. És nagy valószínűséggel nem csak láttam. Általában nem vagyok a felesleges ismétlések híve, de most még ez sem érdekel. Ha már egyszer megdugtam, aztán pedig félretoltam, és most mégis itt van újra, az azért van, mert pontosan tudja, mit várhat tőlem, és éppen azt akarja ő is. Pillanatok alatt döntök. Elveszem a felém nyújtott poharat, és a dereka köré fonva a szabad karom, közelebb húzom magamhoz. Csak a felét iszom meg az italnak. Közben felcsúsztatom a tenyerem a tarkójára, amire megnyalja az ajkait, nekem pedig megmozdul a farkam a nadrágomban. A nevét sem tudom, és egy kicsit zavar, milyen hamar elérte, hogy ne érdekeljenek a szabályaim, mégsem teszek ellene semmit. Sőt. Rámarkolok a haja tövére, és hátra kényszerítem a fejét. Ahogy elnyílnak az ajkai, és lecsukódnak a szemei, rajtam a sor, hogy megnyaljam a számat. Szemtelenül szexi ez a srác! Felemelem a poharat, és a maradékot lassan a fogai közé csorgatom. Olyan készséges, hogy nem tudom megállni, hogy ne kényszerítsem a nyelvem azonnal az ajkai közé, ahogy lenyelte az italt. Csak néhány másodpercre, a haja tövét továbbra sem eresztve, hogy aztán ha végeztem, hátraránthassam a fejét. Elgyengülten dől a testemnek, ahogy elhúzom magamtól az arcát. Azonban ahogy átnézek a válla fölött, egy sokkolt tekintettel találom szembe magamat.
-       Marcel? Így hívott Lou, igaz? – ráncolja a srác a homlokát. – Mondj egy jó okot arra, miért ne küldjek egy fotót neki azonnal… – fintorog.
-       Ezt le kell rendeznem. Ne haragudj, szépségem – duruzsolom a nyakába a szőkének, és még egyszer végigsimítok a derekán, mielőtt arrébb tessékelem. Picsába. Pedig ő most tényleg bejött, még azzal együtt is, hogy percről percre egyre több minden rémlett belőle. Őt talán még harmadszor is megdugtam volna. – Ki a faszom vagy te? – bökök lazán Liam felé a fejemmel, és a pultra könyökölök. – Nem ismerheted túl jól az öcsémet, ha összekeversz vele – jegyzem meg, és felhúzom a szemöldököm.
-       Nem Marcel vagy…? – kérdi összezavarodva.
-       Hát nem éppen. És mivel a szőke szépséget elüldözted, egy engedelmes dugással tartozol nekem. – Megragadom az inge elejét, és közelebb húzom a bárpulthoz. Ahogy elnézem, Louis is kemény kézzel fogta, mert ez bejön neki. Hirtelen levegőt sem kap. Biztos vagyok benne, hogy agresszív harcot vív saját magával legbelül, hogy igent mondhasson erre. – De egy itallal biztosan – intek a pincérnek.
Fellélegzik az utolsó megjegyzésemtől. De a csalódottságát is megérzem, hiába próbálja elrejteni.
-       Bocs – motyogja, mire eleresztem, és lesimogatom a ruháját. Épp csak egy hangyányit húzódik hátrébb. – Még kettőt ebből – pillant a csaposra, miközben rámutat a poharamra. – Furcsa is volt, hogy a kis könyvmoly eljön bulizni, és kifordul önmagából… mármint ne vedd sértésnek, de az öcséd egy lúzernek tűnt. Te meg nem.
Elvigyorodok, ahogy szégyellősen lesüti a szemeit. Milyen gyönyörű pofonként fog virítani Louis arcán, ha megdugom a pasiját! El sem hiszem, hogy itt van! Kezdjek hinni Istenben? Vagy ki a tököm intézi nekem állandóan ezeket a furcsán tökéletes véletlen meglepetéseket?
-       Harry vagyok – biccentek anélkül, hogy a kezemet nyújtanám. – És kurva szar napom volt. Inni jöttem. Meg dugni. A pián túl vagyok. Szóval vagy elmeséled kettő egész percben, amit akarsz, aztán lelépsz, hogy átadd másnak a terepet, vagy maradsz. De akkor vállalsz minden következményt – nézek végig rajta szemérmetlenül.
Látom, hogy hezitál magában, mire használja ki azt a két percet, amit kapott. Végül úgy dönt, nem szól semmit, csak a combjaim közé lép, és úgy hajol át rajtam az italáért, hogy ha nem dőlök kicsit hátrébb, az orromat súrolja a halántéka. Azt hiszi, cicázhat velem? Szegény srác, nem tudja, mibe tenyerelt…
Amikor a szájához emeli a poharat, és az üvegperem fölött engem figyelve épp hátrébb lépne, a háta mögé nyúlok. Belemarkolok a fenekébe, hogy teljesen a lábaim közé húzzam. Egész konkrétan a csípőjének nyomódik a farkam, ő pedig ellenállás nélkül tűri. Aztán lecsapja a pultra az üres poharat, és kaján vigyorral az ajkain felém hajol. Rezzenéstelen arccal fordítom el a fejem, majd a kijárat irányába biccentek. Felhúzza az egyik szemöldökét, és amíg elgondolkodik azon, hogy most velem jöjjön, vagy inkább guruljon dühbe a felajánlott csók visszautasításától, leszökkenek a bárszékről, és a csípőjénél fogva az ajtó felé tolom magam előtt.
Menet közben egy pultos lány felé nyújtom az üres tenyerem, ő pedig apró vigyorral a szája szegletében beleejt egy kulcsot. Néha intézek neki ezt-azt, cserébe bármikor megkapom a takarítószertár kulcsát. Egy kis helyiség, ami a mellékhelyiségek mellett az előtérből nyílik. Tele van szekrényekkel meg polcokkal, ilyen-olyan tisztítószerekkel, felmosóvödrökkel… ezen kívül csak egy asztal és két szék van az átellenes sarokban. Nem nagy szám, de azért mégsem egy nyilvános vécé. A célnak megfelel. Ráadásul még egy kis mosdókagyló is van a másik sarokban.
Kinyitom a zárat, Liam kérdőn rám néz, én pedig szótlanul belököm az ajtót.
-       Úgy látom, rendszeres vendég vagy errefelé… – nevet fel röviden.
Több helyen is vannak ismerőseim, akik a pihenőszoba vagy a raktár kulcsát gondolkodás nélkül nyomják a kezembe. Sőt, olyan is van, aki a saját szobáját adja kölcsön nekem néha, ami a bár felett van. De szerintem neki az is bőven sok, ha erről az egyről tud.
-       Jóban vagyok a csapos lánnyal… – vonok vállat.
-       Azt látom. Őt is dugod? – kérdi pimasz vigyorral.
-       “Is”? – kérdezek vissza felhúzott szemöldökökkel, miután magunkra zártam az ajtót, aztán megragadom a csípőjét két kézzel, és nekinyomom az asztallapnak.
A lábai közé lépek, és kibontom a nadrágjából. Nem bajlódok azzal, hogy levegyem róla. Még a térdéig sem tolom le, bőven elég nekem annyi, hogy a lényeghez szabad út vezessen. Amint újra meg akar csókolni, a mellkasának támaszkodva tolom el magamtól.
-       Nem szoktam csókolózni – jegyzem meg magyarázatként.
-       Úgy tűnt, a szőkével ezt nem tudattad – szűkíti össze a szemeit szinte számonkérőn, ami egy kicsit feldühít. Jobban tenné, ha vigyázna a szájára, ha nem szeretné, hogy darabokra szaggassam!
-       Vele nem először találkoztam – jelentem ki nyugalmat erőltetve a hangomra, majd megpördítem a tengelye körül, és a lapockái közé tenyerelve az asztalra nyomom.
Valójában magam sem tudom, miért viszonyultam ahhoz a fiúhoz másként. Még a nevét sem tudom. De az alázat, amivel közelített felém, megmozgatott bennem valamit, annyi biztos. Talán csak Louis makacsságából lett elegem mostanában, és szükségem lett volna a tökéletes ellentétére, ha mást nem, legalább egy estére. Erre most itt van ez a srác, akin bár külsőleg nem sok kivetnivalót találok, azért jobb szeretném, ha nem szólalna meg többet.
Szerencsére a testem tudja a dolgát, agyban már szinte ott sem kell lennem. Ami most jól jön, mert gyakorlatilag végig, amíg benne vagyok, akaratlanul is Louis-n jár az eszem. Nem fantáziálásról van szó, egyáltalán nem Liam helyébe képzelem őt, de nem tudom kiverni a fejemből. Az elmúlt hetet, a találkozóinkat – akár a saját bőrömben, akár Marcelként voltam vele –, a terveimet. A végkifejlet a legködösebb. Fogalmam sincs, hova fog vezetni ez az egész, és ez egy kicsit megijeszt. Ha már most úgy érzem, hogy kicsúszott a kezemből az irányítás, mi lesz később?
Az utolsó percekre azért visszatérek az alkalmi partneremhez. Mikor már eljutnak a fülemig az egyre erősödő nyögései, alá nyúlok, és marokra fogom a farkát. Szeretem, ha ilyen kemény valaki alattam, ha nem játssza meg, hogy élvezi, amit csinálok. Tetszik a hangja is, hogy nem nyomja el a nyögéseket. Kiűzi a fejemből végre Louis-t, legalább erre a pár percre. Ez mind együttesen visz a csúcshoz nagyon közel, és amikor a kezembe élvez, és megfeszülnek az izmai körülöttem, néhány lökés után én is elmegyek benne.
Nem sok időt hagy arra, hogy kiélvezzem a csöndet, alighogy kihúzódok belőle, muszájnak érzi újra jártatni a száját.
-       Nem szeretném, hogy azt gondold, lesz folytatás – jelenti ki tárgyilagosan, ahogy hátrapillant a válla felett.
-       Folytatás?! – kacagok fel harsányan, és néhány pillanatig csak szórakozottan nézek rá. – Ne hidd magad akkora nagy számnak – teszem hozzá félvállról, miközben lerántom magamról az elhasznált gumit, és a szemetesbe dobom.
Egy lélegzetvételnyi időre megfagy a levegő. Aztán lassan felegyenesedik, és felém fordul.
-       Seggfej vagy… – vonja össze a szemöldökét, és megcsóválja a fejét, miközben a nadrágját húzza fel.
-       Én is örültem – biccentek mosolyogva, és kilépek a helyiségből.
Kezemben a kilinccsel még látom, ahogy tétován hátrasimítja a haját, és nem tudja hova tenni az elmúlt húsz perc történéseit, aztán egyszerűen csak rácsukom az ajtót a látványra. Valószínűleg nem egy általános dolog nála ez a “felszedünk valakit, kefélünk, aztán megyünk amerre látunk, lehetőleg ellenkező irányba” dolog. De nem érdekel. Miért kellene, hogy érdekeljen?
Elégedetten sétálok ki az emberek közé. Vigyorogva kutatok a szemeimmel Zayn után az időközben összegyűlt kisebb tömegben. Pár embert csaknem felborítok, néhányat pedig vissza is utasítok. Az eredeti tervem, hogy annyit viszek el, amennyi felajánlja magát, abban a percben megdőlt, ahogy megláttam Liamet. Mára mégis elég volt egyetlen egy. A tökéletes darab. Nem gondoltam, hogy ez a nap még ilyen jól is végződhet. Hogy pont ezzel a sráccal fogok összefutni, ráadásul még dugni is akar… ezt az estét az égben írták meg nekem.
Az angyalszerű szőkeséggel szerencsére nem futok össze. Nem lenne szívem újra lepattintani, de tudom, ha szembe jönne most, megtenném. Így jobban örülök, hogy megmaradhat egy későbbi alkalomra. Talán megint egymásba botlunk valamikor, és legközelebb már fel is fogom ismerni. Mintha nem is az én gondolataim lennének… ennyire hatással van rám az “ikrem”?
Miután eldicsekedtem, és jókedvemben még egy búcsúpiát is vittem neki, elköszönök Zayntől, és elindulok a kocsi felé. Útközben előhúzom a telefonom, és kikeresem Louis számát. Még a farkamon volt a pasija, amikor kigondoltam, hogy ma még mindenképpen küldök neki egy bosszantó kis üzenetet. Mi értelme lett volna az egésznek, ha nem dörgölöm az orra alá?
Hát nem furcsa, hogy ő is épp rám gondolt, amikor tegnap éjjel dugott valakit, és most én is épp őrá? Elbaszott egy kapcsolat van köztünk, azt hiszem. Hogy ki baszta el, arra nem hiszem, hogy tudnék felelni.
Felsóhajtok, ahogy arra gondolok, milyen lehetett a tegnapi fiú, vagy hogy van-e egy hozzá hasonló most is vele, aztán elkezdek pötyögni.
“Volt a ma esti buliban egy srác. Azt mondta, ismer téged. Felpróbáltam, nem gond? Talán Lee… Leon… áh, megvan, Liam!” – éés küldés. Szándékosan nem írom alá. Nem hiszem, hogy szükség lenne rá.
Várok két percet, aztán felhívom. Addigra biztosan sikerül elolvasnia, viszont lenyugtatnia magát még nem valószínű. Hallani akarom, mennyire dühítettem fel. Nem csalódok, amikor azonnal felveszi a telefont.
-       Mi a faszt képzelsz magadról, Harry?! – üvölt bele köszönésképp.
Édes győzelem. Esküszöm, majdhogynem újra feláll tőle.
-       Én… én… – hebegek, miután összeszedtem magam, és elnyomtam az elégedett kacajt. – Marcel vagyok. Ne haragudj, Harry most jött haza. Én…
-       Marcel… jaj, ne haragudj – sóhajt fel. – Egyszerűen csak mára már elég volt a bátyádból. Nem mondtam el neked, mert egyáltalán nem akarlak vele még csak egy lapon sem említeni, de ma már összefutottunk egyszer a sulinál. És akkor sem állt meg százötvenig a pulzusom. Hogy került hozzá már megint a telefonod? – kérdi fáradtan.
-       Már jobban figyelek, esküszöm, de most nem volt itthon, és kint hagytam a konyhában pár percre. És hát ilyen az én szerencsém, pont ebben a pár percben ért haza… – elhallgatok, és ő sem reagál semmit. Legalábbis semmi olyat, amit láthatnék. Pedig de szeretném most látni! – Le fogom kódolni…
-       Azt jól teszed – morogja.
-       Louis… – motyogom bűnbánóan, mert meglep a hangnem, amivel rám mordul. De hát csak nem Marcelre haragszik!
-       Láttad, amit írt? – vág közbe.
-       Igen – felelem halkan.
-       Beszéltél neki a mai találkánkról? – faggat, és csak remélni tudom, hogy az ingerültség, amit hallok a hangjában, kizárólag seggfej Harrynek szól.
-       Dehogy! – felelem azonnal. – Egyetlen szót sem. Louis, ne haragudj, én nem…
-       Tudom – szól közbe, mielőtt térden csúszhatnék a bocsánatáért. – Nem a te hibád. Ne hidd, hogy téged okollak bármiért is! Hallod? Sosem vennélek egy kalap alá Harryvel! – Próbál megnyugtatni, és pontosan tudom, hogy ha ezt nem telefonon tenné, most meg is fogta volna a kezemet. Sőt, talán tovább is ment volna. – Szóval nem tőled tud Liamről. Akkor… igaz lehet? – teszi fel halkan a költői kérdést egy mély sóhaj mellett.
Tartok egy néhány másodperces hatásszünetet, amíg elnyomok egy vigyort.
-       Valószínűleg… – bólintok, mintha látná. – Sajnálom – teszem hozzá nagyon halkan.
-       Nem érdekel. Már nem az én dolgom – feleli, és ahogy nyel egyet és megremeg a hangja, pontosan érzem, hogy hazudik.


Louis’s POV

-       Semmi baj nincs azzal, ha rosszul esik ez a dolog – vigasztalna, de azt hiszem leginkább csak nem szeretnék tovább erről beszélni. Szívesen beszélgetném át akár az egész éjszakát is Marcellel, de biztosan nem Liam és Harry ma esti gyomorforgató kalandjáról. Egy percig sem szeretném tovább a szemem előtt látni őket együtt.
-       Minden oké – próbálok nyugalmat erőltetni a hangomra, hogy ő is megnyugodjon, de olybá tűnik, ehhez ma kevés vagyok. – Inkább beszéljünk másról.
-       Igen? – A hangja egy kicsit tartózkodón cseng. Biztos attól tart, megint elhívom valahová.
-       Hogy telt az estéd?
Kedvemre lett volna, ha Marcel is velem tart a ma esti iszogatásra, de azt mondta más dolga van, viszont arra már nem tértünk ki, hogy mi. Bár az tény, hogy közöm sem sok van hozzá, mégis érdekel, mit csinál a szabadidejében.
-       Hasonlóan eseménytelenül, mint általában – sóhajt fel a vonal túlvégén. – A tied gondolom sokkal mozgalmasabb volt.
-       El kellett volna jönnöd – vágom rá, de gyorsan hozzáteszek mást is, nehogy azt érezze, hogy nagyon erőltetem ezt a dolgot. – Persze, tudom, hogy elfoglalt voltál, de szavadon foglak, és legközelebb ketten megyünk. Érdekel milyen lehet a spicces Marcel – nevetek a telefonba, és hallom, hogy visszafogottan bár, de ő is.
-       Sokat ittál? – Keresem a szemrehányást a hangjában, de inkább csak az őszinte érdeklődést találom.
-       Áh, ma nem. Tényleg csak egy kis haveri beszélgetés volt. Niall régi cimborám, még a gimiből.
-       Értem – feleli, és az oly gazdag képzelőerőmnek hála, a csend hatására bevillannak különböző képek, hogy most mit csinálhat, hogy nézhet ki, miközben velem beszél. Csak ül a konyhában? Nem hinném. Ott Harrynek tökéletes célpont lenne, és a mi drága barátunk biztos nem hagyná szó nélkül. Ezt sem… Mint ahogy mostanában – kéretlenül bár, de – valamiért semmit sem hagy szó nélkül, és úgy érzi, van beleszólása az életembe. Mikor aznap, hosszú idő után először, újra megláttam a suli mellett, nagyon tetszett. Simán lehetett volna akár beleszólása is, de mostanra… Marcel sokkal fontosabb lett nekem.
-       Elfelejtettem odaadni a házid – terelem a beszélgetést egy biztonságosabb mederbe, bár szívesebben beszélgetnék sokkal személyesebb dolgokról is akár. Normálisan én nem vagyok ilyen, nem értem, Marcel hogyan hozza ki belőlem ezt a beszari alakot. Eddig azért részben tudatosan sem akartam rámozdulni. A saját védelmemben sem. De most, hogy tudom, az érdeklődésünk azért nem különösebben tér el, egyszerűen azt hiszem csak félek. Egyszer már a tudtomra hozta, hogy hagyjam a személyes közeledést, szóval mindössze csak nem tudom, hogy lenne-e értelme. Ha nem volna a tanítványom, akkor a visszautasítás sem tartana félelemben. Akkor egyszerűen tudomásul venném, és ketten két irányba indulnánk tovább. De Marcel bizalmat adott nekem, hogy egy jobb jövőhöz segítsem. Nem akarom elárulni. A fantáziámmal mégsem tudok mit kezdeni. Kezdődött a kis incidenssel Dorian mögött. Utána szerettem volna tisztába tenni az agyam, de csak még többet kezdtem őrlődni rajta, milyen lehet az a Marcel, akit nem tanítasz, hanem randizol vele. Rohadt alak vagyok, mert kezdetben ez nem igazán jutott eszembe. Harryt láttam Marcelben, és Harry rejtélyéhez szerettem volna közelebb kerülni rajta keresztül. Viszont Harry számomra menthetetlennek tűnik, és bár még mindig nem érzem teljesen közömbösnek, ahogy egyre többet tesz nekem keresztbe, legszívesebben elkapnám, és úgy igazán falhoz vágnám, hogy most akkor el lehet mondani, mi a faszt ártottam neki, amiért baszakodik velem. Gyakorlatilag idegenek vagyunk, ha a közös múltunkat vesszük alapul, ehhez képest mégis elég bátor. Vagy csak egy hétköznapi szemétláda. Még nem tudom. Annyit tudok, hogy valaki csúnyán elbánt vele. Biztos szar lehet, ha szeretsz valakit, aki csak szórakozik veled, de nem hiszem, hogy ezt az őt körülvevő embereken kellene levernie, függetlenül attól, mennyire ismeri azt, aki épp a közelébe kerül.
Így, hogy rajta agyalok, megint kétszáz a pulzusom, és ez komolyan kiborít. Ez az ikerpár a halálomat akarja. Valaki ott fenn, vagy a tököm se tudja, hogy hol, de nagyon utál engem. Mindenesetre most, hogy már tudom Marcel „titkát” is, az agyam elkezdett sokkal cifrábbakat is rendelni az elmém kis színházában, mint előtte. Elképzelve, mit rejthetnek azok a konzervatív holmik. Felfedezve azt az apró tetoválást, ami teljesen feltüzelt. Magam elé képzelve azokat a zöld szemeket, amik azt próbálják követni, mit magyarázok. És ahogy beharapja az ajkait. Hozott néhány eléggé kellemes pillanatot nekem ma este a zuhany alatt. Szégyellnem kellene magam? Valószínűleg. Megtenném újra bármikor? A legnagyobb természetességgel.
-       Louis? – ránt vissza a valóságba Marcel óvatos hangja. – Itt vagy?
-       Itt, bocsánat – rázom meg a fejem, bár úgyse látja. – Csak elgondolkodtam valamin.
-       Mégiscsak megvisel ez a dolog, igaz? – a hangja törődő, és ez nagyon jólesik, de ha tudná, mennyire nem Liamen gondolkodtam most…
-       Mondd csak, mit szólnál, ha holnap este kikapcsolnánk egy kicsit? – teszem fel az „egy életem, egy halálom” jellegű kérdést. Végülis ő ajánlotta fel, hogy valamikor eljön velem. Igaz úgy terveztem, hogy ezt még húzom egy kicsit, és nem támadom le ilyen hamar vele, de akarom.
Nem válaszol egyből, idegtépő csend telepszik ránk, és ez a csend tökéletes táptalaj a torkomban növekvő gombócnak.
-       Nem nagyon jut eszembe semmilyen kifogás, de én választok helyet – feleli, és szinte előttem van a jelenet, ahogy ezt kimondja, aztán lehunyt szemmel feljebb tolja a szemüvegét az orrán.  
-       Ha ez az ára – vigyorgok, mint egy idióta. Hála érte, hogy most nem látja az idétlen fejem. Talán megrémíteném vele. Még ki kell tapasztalnom, mennyit engedhetek meg magamnak, és mennyire kell hímestojásként bánnom Marcellel. Azt hiszem sok srác inkább hagyná a fenébe, de az én egyre elviselhetetlenebb vágyamat ezzel az óvatos kis harccal csalogatja igazán elő. – Munka után még van egy kis dolgom, de utána egyenesen mehetünk is.
-       Rendben, meddig tart a kis dolgod? – kérdi erős nyomatékkal a mondat végén, és hallom a hangján, hogy mosolyog. – Mikor találkozzunk?
-       A kis dolog semmi bizalmasat nem takar – szögezem le. Nem mintha magyarázattal tartoznánk egymásnak. – Meg akarok nézni egy lakást, amit úgy terveztem, hogy kiveszek. Ötkor találkozom az ingatlanossal. Találkozzunk fél öt felé valahol.
-       Mármint… – szólal meg hallhatóan zavarodottan. – Azt szeretnéd, hogy én is menjek?
-       Persze – vágom rá. – Onnan pedig egyenesen elvihetsz egy jó helyre. Ideje felavatni a jogsid, nem igaz?
-       Öm… Hát jó. És… – hallom a hangján, hogy teljesen elbizonytalanodott, és kutatja a szavakat. Nem szabad hagynom, hogy visszakozzon. Valamit ki kellene találnom, amivel megnyugtathatom, ha borul a kis törékeny kártyavárunk. – Hol vegyelek fel?
-       Otthon leteszem a kocsit, elküldöm majd a címet, és ott a környéken valahol beszállok.
A Harryvel történtek után, jobb, ha nem a sulinál találkozunk. Egy kicsit még így is tartok a holnaptól. A kolléganőm eléggé sokkolt ábrázattal menekült el a csatatérről. Csak remélni tudom, hogy nem fogja túlzottan felfújni a dolgot, és mindenkinek szétkürtölni. Nem szégyellem magam, az az időszak rég elmúlt. Inkább csak már jó ideje sokkal könnyebbnek tartom, ha erről csak az tud, akinek köze is van hozzá.
-       Legyen így – feleli nyugodt hangon, és hallom, ahogy ásít egyet.
-       Nem akarlak ám feltartani. Na jó, ez nem igaz – vágom rá egyből mosolyogva, és ő is felnevet a túloldalon. – Bármeddig elbeszélgetnék veled, de menjünk aludni.
-       Én is szívesen beszélgetek veled, Louis, csak egy kicsit álmos vagyok.
-       Holnap találkozunk. Mindjárt elküldöm a címet.
-       Oké, jó éjt! – köszön el, én pedig továbbra is csak mosolyogni tudok.
-       Aludj jól! – mondom neki egy leheletnyivel halkabban, de még egy utolsó mondatig nem engedem el. – És köszönöm, hogy megnyugtattál egy kicsit. Vigyázz a telefonodra.
Nem várom meg, hogy válaszoljon. Kinyomom, és azonnal elküldöm neki a címet. Néhány másodperc elteltével érkezik is a válasz, hogy köszöni, és vigyázni fog.
Csak egy nagy sóhajra vagyok képes, a hátamra gördülök és a plafont fixírozom még egy ideig. A gondolataim őrülten pörögnek a holnapi nap kezdetén, a közös este történésein, és persze a végkimenetelén. Nem akarok túl sokat beleképzelni a dologba, sőt, de az agyam akkor sem képes leállni. Azt sem tudom, hogy most félig már álmodom, vagy csak ennyire élénk kezd lenni a fantáziám, ha Marcelről van szó.

Reggel ahogy kinyílt a szemem, az első gondolatom a délutáni találkám volt Marcellel. Az első alkalom, hogy teljesen privátban találkozunk. Szívesen venném randinak, de inkább megvárom, mit hoz még ez az este vele. Én biztosan nem leszek semmi jónak az elrontója.
A fejemet néhányszor a párnába verve próbálom észhez téríteni magam. Mikor lett nekem Marcel ennyire az elérhetetlen tiltott gyümölcsöm, és nem egyszerűen a tanítványom? Vagy soha nem is volt csupán annyi? A fenébe, megint “nélkülem” történnek meg velem a dolgok. Néha úgy érzem, hogy semmi befolyásom a saját életemre. Át kellene már vennem a hatalmat.

Hála Harry tegnapi nyilvános műsorának, a gimi folyosóján végigsétálva úgy érzem, mintha minden szempár engem méregetne. Mintha csak engem vetne meg az összes pillantás. Létezhet, hogy ennyire gyorsan körbejárt a dolog, vagy csak beleképzelem?
Valószínűleg az utolsó, mert képtelenség, hogy máris mindenki tudjon róla. A tanáriban, bár kiélezetten figyelem a reakciókat az érkezésemre, semmi szokatlant nem tapasztalok, és ez egy kicsit megnyugtat. Mindenki az órájára készülődik, dolgozik valamin, és ez jó. Vagy senki nem pletykált nekik, vagy ennyire nem érdekli őket, ami jó. Nagyon jó. Valójában nem különösebben foglalkoztatnak a kollégák, az igazgató viszont sose volt túl nagy rajongója a homokosoknak. Nem tudom, mi lenne a reakciója, és mennyire élné meg botránynak. Csak remélni tudom, hogy azért a munkámba nem kerülne ez a dolog, de ha mégis, akkor ezt már biztosan nem ússza meg szárazon az a göndör hajú sátánfajzat. Harryn fogom leverni.

Mikor ebédszünetben lemegyek a személyzeti étterembe, Niall barátomat is már a köreinkben üdvözölhetem. Intek neki, és míg szedek magamnak kaját, ő már a vállamba is bokszol mellettem.
-       Hali tesó, mi a pálya? – kérdezi, és lekapja az almám a tálcámról, majd azzal zsonglőrködve vezet egy üres asztalhoz.
-       Fárasztó ez a nap, és még nagyon nincs vége.
-       Kifárasztott éjjel valami pipi? – húzogatja a szemöldökét, és pofátlanul beleharap az almámba.
-       Nem igazán – ingatom a fejem, megjátszott gondterheltséggel. – Valójában egész korán lefeküdtem a megszokotthoz képest.
-       Hát jó – rántja meg a vállát, és már a fél gyümölcsöm felfalta. – Én várok.
-       Meglep ha nem értem miről beszélsz? – dörmögöm, és felszúrok néhány párolt zöldséget a villámra, de aztán majdnem a torkomon akadnak.
-       Egy hangyafasznyit. Lehet szarul tettem fel a pipis kérdést. Elvégre azt pletykálják, inkább a kanokra buksz.
-       Ezt meg ki mondta? – préselem ki a szavakat a fogaim közt, és körbenézek, hogy biztosan mindenki hallótávolságon kívül van-e.
-       A földrajz tanár, aki már az első itt töltött napodtól a farkad után áhítozik. Nem vette túl jó néven ezt a fajta vereséget – röhög úgy, hogy majdnem belefullad a falatba, ami épp a szájában van.
-       Nem értem, hogy a faszba… – kezdeném a védekezést, de Niall félbe szakít:
-       Már nagyon rég sejtettem – rándítja meg a vállát hanyagul, én pedig megint nem jutok levegőhöz.
-       Szóval te… és most mit gondolsz? – kérdem kicsit zavarodottan. Vannak már kellemetlen emlékeim ilyen típusú családi beszélgetésekről például.
-       Ez a te életed, haver – nyúl át az asztal felett, és megcsapja a vállam. – Azt hiszem a város összes pasija nevében mondom, hogy inkább hála érte. Annyival több nő marad nekünk.
-       Hé! Menyasszonyod van! – nevetek fel.
-       Csak hülyéskedek – rázza a fejét, és a tálcámra hajítja az almacsutkát. – De a góréval azért majd vigyázz. Tudod mennyire homofób. Még a diákokat se nagyon kíméli.
-       Tudom.
Nem igazán ragozzuk tovább a témát, csak röhögünk Niall szokásos idiótaságain, aztán mindketten megyünk az óráinkra.

Már az utolsó órámnak is vége, és fellélegezve készülök elhagyni a sulit, mert semmi sem lett az egész hepajból, amikor egy diák elém ugrik.
-       Tanár úr! – szólít meg lelkesen a könyveit ölelve. – Van most egy kis ideje?
-       Emily, nos, igazából rohanok – nézek az órámra. Már csak egy óra, és találkozom Marcellel. Nem sok időm van, mert még le is akarok zuhanyozni előtte, de Emily keserű és lemondó pillantása tudatosítja bennem, hogy ez a kötelességem. – Van még néhány percem. Miben lehetek a szolgálatodra?
Az arca egyből pipacsvörös lesz a kérdésemtől. Kedves lány, de ezt a reakciót ismerem. Erre felkészítettek minket az egyetemen is. Remélem nem egyből egy rajongó diáklánnyal van dolgom, mert arra még nem állok készen. Arra talán sose leszek készen.
-       Hát szóval… – kezdi, de tétovázik. – Nem vagyok biztos benne, hogy jól értem az irodalmat. Lehetne róla szó, hogy tartana nekem korrepetálást az anyagból valamikor?
-       Nem gondolnám, hogy probléma van veled – próbálom megnyugtatni, de annyira csalódott a választól, hogy képtelen vagyok neki nemet mondani. – De ha attól jobban érzed magad, valamelyik délután megnézzük, hogy hol a gond, rendben?
-       Igen – szökik máris fülig a mosolya.
-       Ne haragudj, de most tényleg mennem kell – köszönök el tőle, abban bízva, hogy végre elenged. – Holnap megbeszéljük. Legyen szép délutánod!

Épphogy elkészülök, mire megcsörren a telefonom, és köszönés nélkül rohanok ki a házból.
-       Szia, merre vagy?
-       Az utca végén álltam meg – feleli, én pedig már látom is egy szépen csillogó Priussal. A zsebembe csúsztatom a telefont, és sietve bepattanok mellé. A picsába is, igen! Ez az az illat, amit Doriannél hiányoltam. Ami belengi a kocsi utasterét… Ártatlanul édeskés, de mégis fűszeresen rejtélyes. Ettől vadulok meg. Közelebbről akarom érezni.
-       Szép kocsi – dicsérem meg, hogy észnél maradjak.
-       Csak remélni tudom, hogy nem töröm össze egyből. Anyué – mosolyog, és lassan indul el. Nagyon óvatosan vezet, de ez rendben is van így. Körültekintő, de nem bizonytalan. Amíg biztonságban érzem magam mellette, addig nincs baj.
-       Nem fogod.
-       Beütöd a GPS-be a címet, ha megkérlek? Tényleg nem szívesen engedném el a kormányt – nevetgél, és nem igazán néz felém. Az úton tartja a figyelmét, így én egy kicsit legeltethetem rajta a tekintetem. Szakadatlanul a konzervatív, nyakig gombolt ing. És míg alibiből lassan nyomkodom a navigációt, a szemem azért el-elkalandozik a lábaira. Ma szürke nadrág van rajta, és ez jobban engedi láttatni a… vonalait. Nem akarom erőteljesen bámulni, de nehéz. Nem adott nekem ma túl sok esélyt. És még nem is ittam.
Annyira nincs messze a lakás, ezért semmi mélyről nem beszélgetünk, míg oda nem érünk. Megbeszéljük milyen napunk volt, és hogy én már vártam az estét, amin Marcel csak mosolyog. Érdekelne mit gondol rólam. Talán ha már ivott egy kicsit, majd kiderítem.
-       Na lássuk, az a nő szerintem ránk vár.
-       Várjalak meg itt? – kérdezi, és még az övet sem kapcsolja ki.
-       Gyere velem – vágom rá egyből. – Szükségem van még egy szempárra.
Nem várok válaszra, kiszállok, és elindulok az ingatlanos felé. Bemutatkozunk, és már indulunk is. A lakás a harmadikon van, ezért mind beszállunk az amúgy nem túl tágas liftbe. A nő még nem kezdett bele a hely istenítésébe, pedig már a kapun belépve ezt várnád, így most kényelmetlen csend telepszik ránk, amit meglepetésemre Marcel tör meg.
-       Van lift – súgja mellettem. – Ez már jó pont, nem?
-       De – nevetek fel. – Igaz.
-       Szeretem, ha egy házban van lift – bólogat szakértő módjára. Önkéntelenül megingatom a fejem, mert bárhogy is értette, én biztosan félre. Elképzelni viszont, hogy mi mindent lehet művelni egy üres és apró liftben, ezalatt a három emelet alatt… Kellemes.

Nem a legnagyobb puccparádé, de teljesen elfogadható az emelet, és még szerencsém is van, mert az egyetlen modern és felújított rész, úgy tűnik, az általam kinézett lakásba vezet.
Az ajtó elé lépve az ügynök kezébe veszi a dolgokat. Visszafogottság nélkül kezdi sorolni a lakás előnyeit, és isteníti a nem is olyan kis helyet. A képeken sokkal inkább tűnt egy olyan srácbarlang szerűségnek, de kellemesen csalódom a hatalmas ablakokban és tágas szobákban.
-       Van külön hálószoba és nappali, amit egy mahagóni ajtó választ el. Jó a zajszűrése, így kiválóan alkalmassá teszi a pihenésre, míg valaki idekint tévézik.
Csak bólogatok, Marcel viszont felbátorodik, és leszakad tőlünk. Közelebb sétál a bútorokhoz, és visszales a konyhába is, amit korábban már megnéztünk. Vigyorognom kell, milyen aranyos, hogy tényleg érdekli a dolog, és nem csak unottan lépdel utánunk. A hölgy tovább sorolja a lakás pozitívumait, és ahogy folyton Marcelre téved a tekintetem, rájövök, hogy annyira nem is érdekel, amit mond. Sokkal inkább Marcel véleménye.
-       Mit gondolsz? – súgok oldalra, hogy az ingatlanos gondosan betanult szövegébe ne zavarjak bele, mikor újra visszatalál hozzánk.
-       Nagyon szép. A konyha is… a pult hatalmas.
Akaratlanul is elmosolyodom. Ha nem ismerném annyira, azt gondolnám szándékosan kacérkodik velem, de így lehet, hogy csak az én perverz agyam vetíti máris éhes szemeim elé a képeket, mi mindenre lehetne használni azt a hatalmas konyhapultot a paradicsomszeletelésen kívül. Mire kis fantáziálásom eléri a csúcspontját, úgy fest a hölgy is befejezte a monológját.
-       Itt van minden anyagi tudnivaló a lakásról. Magára hagyom a partnerével, hogy átbeszélhessék a dolgot.
Marcel egy kissé meghökken a partnerek megszólításon, de mire akadékoskodhatna, hogy mi nem is, addigra a nő már mosolyogva kilép a lakásból, és ránk csukja az ajtót.
-       Nekem is tetszik – felelek az előző mondatára, és újra elindulok, hogy körbenézzek, bár már tudom, hogy ki fogom venni. – A környék is jó.
-       Nem tudom, milyen helyen laksz most, de ha onnan el akarsz menni, nekem ez egy jó választásnak tűnik.
-       A szüleimnél – húzom fel mosolyogva az egyik szemöldököm, és ő is elmosolyodik. Bassza meg! De milyen imádnivalóan… Csak áll a szoba közepén összekulcsolt ujjakkal, és vár. Nagy szerencse, hogy kesztyűs kézzel kell bánnom vele, és odakinn vár az ügynök, mert most nem biztos, hogy garanciát vállalnék a tetteimért. – Nem olyan borzasztó ott sem, de azért ha van választásom… Plusz, oda nem igazán hívhatok vendéget.
-       Vendéget? – kérdezi tágra nyílt szemekkel. – Oh, értem…
-       Finoman szólva sem díjazták soha, hogy a szobámban szoknyák helyett alsógatyák röpködnek.
-       Az én apám sem volt túlzottan oda érte. Mondjuk nem is nagyon találkozott senkivel. Csak tudott róla.
Annyira érdekel a múltja, de nem tudom mennyire örül neki, ha nyíltan rákérdezek dolgokra. Bár mostanra talán már ismer annyira, hogy nem mindig sikerül magamban tartanom a kérdéseim, vagy gondolataim.
-       Sok fiúd volt már? – lépek közelebb hozzá.
-       Hát… – vakarássza meg a homlokát, és a kedvenc mozdulatommal megigazítja a szemüvegét. – Nem mondhatnám.
Nem firtatom tovább a dolgot, csak mosolyogva az ablakhoz lépek, hogy még a kilátást is szemügyre vegyem.
-       Neked gondolom sok. – Nem szemrehányó a hangja, de valamiért mégis kényelmetlenül kezdem érezni magam. Ha őszintén akarok felelni, az nem biztos, hogy jó fényt vet rám.
-       Még gimis koromban eléggé sokat randiztam – kezdem, és így, hogy az érzelemmentes dugás kifejezést kicseréled a randizás szóra, nem is hangzik olyan borzasztóan. – Aztán mikor elkezdtem a fősulit, már hamar megismertem Liamet. Ő volt az első és egyetlen hosszabb kapcsolatom. Addig nem igazán vettem komolyan semmit. Csak élveztem az életet.
-       Aha – húzza el a száját.
Nem néz rám, csak továbbra is a szoba különböző pontjait fixírozza. Nem szívesen szakítom félbe a beszélgetést. Akár itt is tölthetnénk az estét felőlem, de talán jobb, ha beszélek a nővel, hogy készíthetik a kulcsokat, aztán indulunk.
-       Azt hiszem döntöttem, menjünk – intek neki, és egyből elindul az ajtó felé.

Ő az autóban vár meg, míg én mindent egyeztetek az ingatlanossal, és bemászom mellé.
-       Na, hová viszel ma? – kérdem mosolyogva, hogy oldjam egy kicsit azt a furcsa feszültséget, ami odafent keletkezett köztünk.
-       Nincs olyan közel, de jó hely. Megéri elmenni odáig.
-       Bízom benned – dörzsölöm össze izgatottan a tenyerem. – Mielőtt visszaköltöztél, sokat jártál bulizni?
-       Nem igazán az én világom – ingatja a fejét. – Inkább beülni valahová, és beszélgetni a barátokkal.
-       Sok barátot hagytál hátra?
-       Volt néhány, de tartjuk a kapcsolatot – pillant rám egy másodperc erejéig, de gyorsan visszakapja a tekintetét az útra.


11 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Igy lenne otosom a lotton!!! Ereztem h ma lesz friss! :D
    Imadtam! A hosszat is meg a tartalmat is! <3

    “Az én prédámhoz senki ne nyúlkáljon!” - meghaltam, kesz :’D Itt csak ugy vigyorogtam :D
    Viszont az h Harry es Liam... :O na aaaz kicsit talan jobban sokkolt mint Lou es Dorian :’D vagy majdnem egyenlo... :’D

    Imadom, egyszeruen i-ma-dom ahogyan Marcel cicazik Louval :D kivancsi vagyok Lou meddig birja es mikor jon el az a pont mikor mar nem bir uralkodni magan es ha nem is a falhoz vagja Marcelt, de legalabb megcsokolja :D

    Niallt is nagyon szerettem benne :) Zaynt kicsit hianyoltam ott a barban :( nem kapott tul sok szot szegenykem :’D

    Nagyon varom a koviiiit! Koszonom nektek! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én meg rohantam mint állat, hogy este 10 előtt kint legyen.. csak neked! :D
      Háttööö bocsi a Liam-szexért.. muszáj volt, seggfej Harry minden követ meg kell, hogy mozgasson XD
      Khm, meglátjuk mit tehetünk azügyben, hogy Lou ne tudjon uralkodni magán. De ismersz, én nem bírom a végtelenségig húzni az ilyesmit ;)
      Igyekszünk a következővel! Köszönjük a sok szeretetet! Puszi! <3

      Törlés
    2. Nagyon edes vagy h miattam igy sietsz, de igazan nem kell!!! Tenyleg! Kibirom en 6 ora alvassal is, meg hat amugy is, mindig direkt jo lassan olvasom a fejezetet h minel tovabb tartson :’D Egyszeruen imadom es sose akarom h vege legyen! <3

      Imadom seggfej Harryt, nincs vele baj, csak azert a Liames dolog enyhen meglepett :D

      Mar alig varom h tegyetek vmit az ugyben! :D Imadom Lout! <3 Es persze titeket is! Varom a kovit! <3

      D.

      Törlés
  2. Hahó lányok!
    Szóval Lou egy préda, és Marcell a zsákmányra éhes oroszlán?
    Marcell ...ebben a szerepben, ebben a ruhában inkább tűnik nyuszinak. Egy cuki simogatni való édes jószágnak. Csak hát mit szól mindehez Harry? A nagy ferfifaló, macsó pasi. Hogy fognak alakulni a szerepek? Jujj,de izgi!
    Sosem jöttek be a szemét pasik, de Harryt egyre jobban imádom. Lehet azért mert ott van benne a másik énje, amit lehet ő talált ki magának, de egyre inkább tetszik neki. Nem is biztos, hogy meg tud tőle szabadulni. Lehet nem is akar, hiszen már a gondolkodásában is ott van. Másképp érez, másképp cselekszik.
    Louis...minden Larrys történetben őt szerettem jobban.Neki szurkoltam őerte aggódtam. Most sem látom túl erős karakternek, de én így szeretem. Ő a szívem csücske, és bízom bennetek, hogy nem bántjátok nagyon. Össze fog törni, ha rájön Marcell /Harry kombóra. Már most sajnálom. De addigra talán már oda vissza szerelmesek lesznek egymásba
    Baromi jó úton haladnak mindketten.
    Szuperek vagytok csajok!
    ❤️
    Ez a sztori lebilincselő,izgalmas,
    a frászt hozza rám , főleg Harry.
    Kiszámíthatatlan a kis rohadék!
    Imádom ❤️ ❤️ ❤️ ❤️ ❤️ ❤️
    Pussz 😘 😘 😘 😘 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Marcel a nyuszijelmezes oroszlán :D
      Ugye-ugye, Harry szép lassan kezd Marcellé válni. Talán lassan észreveszi ő is... talán rájön, hogy az egész játszma visszafele is elsülhet. Meglátjuk időben sikerül-e neki ;)
      Köszönjük a szép szavakat, rohadék Harry nevében is! :D Puszi! <3

      Törlés
  3. Aranyos😍😍kiváncsi vagyok a folytatásra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Ígérnem ugyan sosem szabadna, de igyekszünk jövő hét végére hozni a folytatást. Puszi!

      Törlés
  4. Nagyon szeretlek olvasni titeket!!! Kevésszer kommentezek de mindig olvasom és várom az új részeket és most is ugrándoztam!!! Nagyon jók vagyok és már izgulok a fiuk miatt!!! Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönjük szépen! Írj bátran, nem harapunk, és mindig nagyon örülünk neki. Mi ettől ugrándozunk ;)

      Törlés
  5. Imádom. Azt, hogy vicces, szexi és egyben komoly is. Nagyon izgatja a fantáziám, hogy így hová fognak kilyukadni... persze, azon kívül, hogy ágyba. Együtt egy ágyba :D Kíváncsi vagyok, hogy először a bosszú szex, vagy az igazság leleplezése lesz. És nagyon kíváncsi vagyok a randira :D Meg úgy alapból egy kíváncsi típus vagyok, úgyhogy siessetek a folytatással :) Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! :) Hát talán meg fogunk lepni.. az a cél. Bár mint mindig képlékeny a folytatás és a befejezés is, de megpróbálunk nem teljesen kiszámíthatóak lenni.
      Én egy kicsit most láblógatni voltam, de visszatértem, és hamarosan kapod is a következő fejezetet! ;)
      Pussszii!

      Törlés