Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2018. április 21., szombat

Az ikertestvér (6.fejezet)

Sziasztok! 

Meghoztam az eheti húsz oldalatokat :)
Remélem élvezni fogjátok, legalább annyira, amennyire mi Sophie-val! :D 

Ki is kért még dilis Zayn-ből? Azt hiszem, nem kevésbé lettek röhejesek a mostani megnyilvánulásai sem. És úgy döntöttünk, egy újabb 1D szereplőt is kaptok, csak hogy senki ne maradjon ki... ;)

Köszönünk szépen minden kattintást és kommentet! Továbbra is várjuk a véleményeteket, ne tartsatok magatokban semmit! :)

Puszi, pacsi, jó szórakozást, anyázást, röhögést, satöbbi... ;)

S&C

(nevet változtatok... Marlene... hm? és akkor írhatjuk úgy alá, hogy S&M... igeeen... XD) 
((khm... asszem borozás után nem szabadna posztolnom...))




6. fejezet

Harry’s POV

Sejtettem, hogy a kis buzgó újonc tanárocska nem a nagy tömeggel fog kijönni a suliból a kicsengetést követő tíz percben. Azt ugyan nem gondoltam, hogy majd’ egy órát kell várnom rá, de legalább ilyenkor már csak lézengenek errefelé az emberek. Egy szemüveges, kontyos, szürke egérkével jön végül kifelé, akinek fülig ér a frissen rúzsozott szája. Biztosan megtetszett neki a friss husi, és önként és dalolva túlórázott vele. Ha tudná, mennyire esélytelen nála! Na de mindjárt megtudja… a jó öreg Harryre lehet számítani, ha arról van szó, hogy nem hagyja a gyengébbik nemet túl sokáig feleslegesen ácsingózni.
Egyébként nem rémlik a nő. Bár abban biztos vagyok, hogy nem kezdő ő is, mint Louis, inkább a harmincas éveiben járhat – valószínűleg nem is a legelején –, de szerintem pár éve még nem tanított itt. Azt viszont ránézésre is megmondom, hogy biztosan tanár. Több szempontból is tökéletes, hogy így alakult. Egyrészt mert – hacsak nem kaptam el valamikor az öccsét, vagy netalán a túlságosan korán besikeredett, mostanra már tinédzserkorú fiát – engem nem ismer, a műsort viszont páholyból nézheti végig, és másnap szépen leadhatja a drótot az egész tanári karnak. Élen a homofób seggarc nagyfőnökkel. Bár már az éjszakai kis buja SMS-ezgetésünkkor elterveztem, hogy akár az igazgató előtt is nekiesek Louis-nak, abban azért lett volna némi veszély. Még ha nem említem konkrétan, ki is az a Marcel, akiről beszélek, akkor is.
Nem mondom, hogy nem ért váratlanul, amikor Louis olyan későn, minden előjel nélkül elkezdett üzengetni. Azt gondoltam, jobban elrettentettem az utolsó találkozásunkkor. De valójában csak igazolta a gyanúmat, hogy nem változott semmit. Elég egy kis ital, és rögtön meztelen pasi kell neki. Hogy miért épp Marcel jutott eszébe egy bárban ülve? Ez meglepett. Nem volt ott egy potenciális áldozat sem? Nem hittem, hogy ilyen korán eljön az a perc, amikor már a jelenlétemre sincs szüksége ahhoz, hogy az alteregómról fantáziáljon. Egy intimebb érintés, vagy csók sem kellett hozzá. Gyorsabban haladunk, mint vártam. Tényleg ennyire felizgatja az elérhetetlen?
Amikor már épp elköszönnének egymástól a madárkák, akkor fékezek le mellettük, és ugrok ki az Impalából látszólag nagyon dühösen, mire szépen szét is rebbennek.
-       Hé! – kiáltok Louis felé.
Rám néz, megforgatja a szemeit, és anélkül, hogy egyetlen szót is pazarolna rám, visszafordul az új kolléganője irányába. Akkor már inkább essen nekem, és zúdítson rám mindent, amit egy hete elnyom magában, minthogy csak így félvállról vegyen, és egyszerűen átnézzen rajtam!
-       Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek! – rivallok rá, és hosszú léptekkel elindulok felé.
A nő arcáról kezd leolvadni a boldog mosoly, sőt kifejezetten ijedtnek tűnik. Még hátrál is néhány lépést. Hát nem egy anyatigris típus, tőle aztán szét is téphetném a kis kegyeltjét.
-       Nem hiszem, hogy amit te csinálsz, azt lehet beszélgetésnek nevezni. Nincs most kedvem hozzád, Harry – feleli Louis olyan higgadtan, hogy komolyan felcsesz vele.
Na, innentől kezdve már kicsit sem esik nehezemre a dühöset játszani.
-       És azt minek neveznéd, amit te csinálsz?! – lépek be egy pillanat alatt szándékosan a személyes terébe úgy, hogy fel kelljen néznie rám. Így már nehezen játszhatná azt, hogy egyszerűen csak elfordítja a fejét, és levegőnek néz. Eközben a nő továbbra sem lep meg legalább egy minimális protektív közeledéssel, inkább csak még távolabb somfordál. Persze azért még hallótávolságon belülre, mert lemaradni nem akar semmiről. Szánalmas. Nekem persze tökéletes. – Mit képzelsz magadról? Az éjszaka közepén írogatsz Marcelnek? Ő rendes gyerek, ha valakivel szórakozni akarsz, itt vagyok, velem kezdj! – tárom szét a karjaimat provokatívan, és még közelebb lépek. A mellkasomtól már csak centikre van az övé, vagy annyira sem, szinte érzem a testéből áradó hőt, ő mégsem húzódik hátrébb. Nem mondhatnám, hogy megijesztettem. Megleptem ugyan, de úgy tűnik, nem egy beszari típus. Amikor már kellően felhúztam, és látom rajta, hogy túl van a csodálkozáson, és épp nyitná a száját egy durva visszavágásra, veszek egy hajtűkanyart, és előveszem a jó tesó Harry-t, amivel aztán végleg összezavarom. – Úgy csinálsz, mintha jobban ismernél a tenyerednél – vetem oda lenézően. – Pontosan tudom, hogy azt hiszed, szarok arra, mi van vele. De nagyon tévedsz. Éppenséggel próbálom rendbehozni, amit az apja elbaszott. Lehet, hogy sajátságosak a nevelési módszereim, de így tudom felkészíteni az életre azt a burokban felnőtt kis fejét. Azt pedig biztosra veheted, hogy nem fogom hagyni, hogy egy ilyen kis szekrénybuzi szórakozzon vele. Felejtsd el, hogy szó nélkül eltűröm, hogy unalmadban lefekteted!
Elnyomom a vigyort, amikor a szemem sarkából látom a tanárnő meghökkent arckifejezését és merev testtartását. Jól sejtettem, hogy ezt a kis apróságot elhallgatta az új munkahelyén. Ó, Louis, Louis… ennyi év alatt rájöhettél volna már, hogy a titkolózással csak azt éred el, hogy bárki könnyedén fogást találhat rajtad! Sokkal egyszerűbb az élet, ha akárkivel szemrebbenés nélkül közlöd, hogy nem a pinára áll fel.
-       Jézusom, Harry… – nyögi végül elképedve, és megcsóválja a fejét. – Azt sem tudod, mit beszélsz.
Vajon ez, hogy nem vág vissza, a döbbenet számlájára írható, vagy inkább annak szól, hogy próbálja a lehető legkevesebb kár mellett megúszni ezt a napot, mielőtt átgondolja, hogy hogyan tovább? Nem hittem, hogy a csípős kis nyelvét pórázon tudja tartani. Bár jól sikerült a jelenet, azért egy kis csalódás is ez most nekem. Azt gondoltam, sokkal jobb vagyok provokálásban. De talán most épp mérlegel magában, és elsősorban az állását szeretné megtartani, nem pedig engem megleckéztetni.
-       Ismerem a fajtád… – szűkítem össze a szemeim, ahogy hátrál, és mielőtt elégedetten visszaülnék a kocsimba, rászegezem a mutató ujjam. – Figyellek. Ezt ne felejtsd el, Louis – hangsúlyozom a nevét, és ahogy beindítom a motort, még utánakiáltok egy gyors összegzéssel: – Tartsd a farkad a nadrágodban, ha Marcellel vagy!
Pár sarokkal arrébb megrezzen a mobilom. Hirtelen átfut az önfeledt gondolataimon a pánik. Túl messzire mentem? Mi van, ha mindent elcsesztem ezzel az akciómmal? Louis magába nézett, és most bűntudattal telve lemondja a találkozókat Marcellel. Az nem fér bele a terveimbe, hogy mostantól majd Marcelnek kell őutána futnia.
Gyorsan ránézek a kijelzőre, és kiver a hideg veríték az alatt a töredék másodperc alatt, míg felfogom, hogy csak Zayn írt, hogy átinvitáljon magához. Megkönnyebbülten teszek egy éles kanyart, egy-két dudaszót kiváltva vele, és feléjük veszem az irányt. Nem tudok sokáig fasírtban lenni vele. Tegnapelőtt megint felhúzott, amikor otthagyott a Louis-val kapcsolatos rinyálásom kellős közepén, amint egy műbarbi megrázogatta neki a valagát. Közöltem vele, hogy ha most lelép, és egy szimpla kúrás fontosabb a legjobb haverja élet-halál nyűgjeinél, akkor engem innentől kezdve felejtsen el. Ő persze a farka után ment. Röhögve. Mily’ meglepő. Talán csak tükörbe kellene néznem, és nem lettem volna ennyire meglepett.
Miután beugrottam a sarki kisboltba egy karton dobozos sörért, lefékezek a műhelye mellett, és jókedvűen pattanok ki a kocsiból. Néha összekapunk, de mindig hamar rájövünk, hogy fél nap után hiányzik a másik hülye feje. Mint a húsz éves házasok: idegesít, de nélküle semmi sem az igazi. Belököm az ajtót, és a kanapéra dobom a piát, aztán felkiáltok:
-       Merre vagy, te pöcs?! – nézek körül kutyafuttában a kis lakásban. – Jó kedvem van ma. Ha megint elcseszed egy ribanc miatt, esküszöm seggbe kúrlak! – dugom be a fejem a műhelybe is, de sehol nem látom.
Kinézek az ablakon, és akkor veszem észre, hogy a nagy háztól slattyog épp lefelé, lógó orral.
-       Mi van? – kérdezek rá azonnal, ahogy belép.
-       Ne is kérdezd… – sóhajt fel gondterhelten.
-       Ne szórakozz, mondd már! Nem azért hívtál, hogy legyen kinek picsogni? – bököm oldalba, és próbálom visszafogni a röhögést. Szerintem még sosem láttam ilyen nyomorultul vesztesnek.
-       Esküvőre kell mennem a jövő héten. Anyám nővérének a lánya férjhez megy. Ne tudd meg, mekkora sznobok! Próbáltam kihúzni magam alóla, semmi kedvem az egészhez, de nem fogadják el a nemet. Ráadásul mindenképp valami “tisztességes barátnőt” is kerítenem kell addig. Anyám megőrjít ezzel. Csak a látszat érdekli.
-       Túléled azt a fél napot… – próbálom nyugtatni, és a kezébe nyomok egy sört.
-       Nem. Belehalok – bólogat meggyőződéssel, és megkapom a leggyilkosabb pillantásait, amikor nem bírom tovább, és most már tényleg felröhögök rajta.
-       Jaj, maradj már! – bokszolok a vállába nevetve. – Vigyél valaki olyat, aki hajlandó kétóránként leszopni a vécében, és akkor biztosan túléled.
Egy pillanatra lemerevedik, mintha villám csapott volna belé, aztán felcsillan a szeme, és idióta vigyorral néz rám.
-       Legyél a csajom! – kiált fel.
-       Mi van?! – visítok fel tágra nyílt szemekkel. – Felejtsd el! Én biztos nem térdelek le neked, hogy eltereljem a figyelmed az elbaszott családodról.
-       Akkor leszek én a te csajod. – Erre ha lehet még nagyobbakra tágulnak a szemeim. Látom rajta, hogy egyre csak kalandoznak a gondolatai. Az arcvonásain cikáznak az elmebaj egyértelmű jelei. Ilyenkor találja ki a legnagyobb őrültségeket. Ismerem már annyira, hogy tudjam, menekülnöm kellene, amíg még lehet. És mégsem teszem. Ki is az őrültebb kettőnk közül? – Igen, az még jobban kiakasztaná anyámat, és leszállna rólam végleg a családi faszságaival… – kombinál elmerülten, szinte teljesen kizárva a külvilágot. Egy ponton mégis felemeli a fejét, hogy futva rám pillantson. – Amiket hallott rólad már innen-onnan, úgyis néha azt képzeli, én is odatolom neked a seggem.  
-       Te beteg vagy… – vihogok, de elsőre nem úgy tűnik, hogy felfogja, én is itt vagyok, és beleszólhatok a dologba. Csak tervezget a saját kis világában. Aztán valamiért mégis felkapja a fejét, és rám szegezi a tekintetét.
-       Miért? Nehezedre esne eljátszani? Kire számíthatnék, ha nem rád… kérlek… – kezdi a nyafogást, aztán amikor látja, hogy nem hat meg, gyorsan más eszközhöz folyamodik. – Ha az kell, leszoplak érte! Csak előbb hagyd, hogy leküldjek egy fél üveg töményet. És próbáld meg nem túl mélyre lökni a farkad, ha nem akarod, hogy leokádjalak.
Csak röhögök, bár átfut az agyamon, hogy ő ezt az ajánlatot most valószínűleg halálosan komolyan gondolta. És megint eszembe jut a menekülés.
-       Menj a picsába! – Nem bírom abbahagyni a nevetést. Annyira elképeszt a hülyeségeivel, hogy képtelen vagyok másként reagálni. Közben pedig próbálok úgy tenni, mintha nem hinném, hogy tényleg vérkomolyan mondta. És mintha nem jutott volna eszembe nekem is szó szerint venni. – Jól van, ha ezt akarod, eljátszom. – adom be a derekam végül. Nem, nem azért, mert megjelent előttem a kép… Ha ezt az ígéretet behajtanám rajta, ott lenne vége köztünk mindennek, ami számít. Vonogatom a vállam vigyorogva, de már most tudom, hogy fogalmam sincs, mire vállalkoztam.
Megcsörren a telefonom, és ennek a dilinyósnak hála, már el is felejtettem, ami fél órája a kocsiban járt a fejemben. Nem a pánik tör rám újra, inkább csak még idétlenebbül vigyorodok el, amikor meglátom Louis nevét a kijelzőn. Csak amikor elhúznám a zöld ikont, akkor tör rám hirtelen a kétség.
-       Ezt most fel kell vennem. És nem bírom közben a hülye képedet nézni – vetem oda Zaynnek, és kifordulok az ajtón.
Körülnézek a kertben, aztán egy fa tövébe kuporodva nekitámasztom a hátam a törzsének, és fogadom a hívást.  
-       Louis, szia! – szólok bele ártatlanul.
-       Szia, Marcel – kezdi, és máris hallom a bűntudatot a hangjában.
-       Valami baj van? – kérdem kedvesen.
Most muszáj a legbűbájosabb hangomat elővennem, mert nagyon tartok attól, hogy túlzásba estem a sulinál.
-       Én csak…
-       Ne mondd, hogy le kell mondanod a találkozót, az egész estém a házi feladatra ment el! – nevetek fel, és hallom, hogy a vonal túlvégén egy kicsit megkönnyebbül, és talán ő is elmosolyodik.
-       Szeretnék bocsánatot kérni.
-       Nincs miért – felelem. – Te söröztél, én meg hasaltam az ágyon a kedvenc könyveddel. Ezért nem szeretik a diákok a tanáraikat általában.
-       De igen, van miért – erősködik. – A múltkor… egyértelművé tetted, hogy… én meg… – dadog rá nem jellemző módon, majd elhallgat, és sóhajt egy nagyot. – Ne haragudj. Fogalmam sincs, mi ütött belém.
-       Minden oké, Louis. Tényleg. Ne aggódj, egy ittas embert sosem szoktam túl komolyan venni – válaszolok könnyedén. – Akkor a délután rendben van?
Néhány másodpercnyi néma csönd következik, amit merev mozdulatlansággal várok végig, mielőtt felelne.
-       Igen. Négykor a könyvtárban – mondja, de érzem a bizonytalanságot a hangjában.
Elköszönünk egymástól, én meg vigyorogva állok fel a fa tövéből, és megkönnyebbülten süllyesztem a zsebembe a telefont.
-       Este találkozunk? – kérdi Zayn, ahogy visszamegyek hozzá.
-       Az attól függ. Ha nem próbálsz meg leszopni, akkor talán – nevetek fel, ő meg egy fintor kíséretében felemeli a középső ujját. – Nem, valójában Tomlinsontól függ – fordítom komolyabbra a mondandómat. – Nemsokára lesz egy találkozónk, és egyelőre nem tudom, milyen hosszúra fog nyúlni… – vigyorgok a szemöldököm húzogatva.
-       Gondolod, már ma sikerül megfektetni? – néz rám meglepetten.
Nem tudom, mi lenne olyan meglepő ezen. Általában öt perc után sikerül embereket megfektetnem. Azért mert más hacukát veszek fel, miért lenne ez vele másként? Ha az lett volna az egyetlen célom, már első nap megtehettem volna.
-       Egyelőre nem arra hajtok. Essen csak belém. Most még cuki vagyok meg tündér… Mr. Tökély. Nem dugom meg három találkozás után.
-       Csak aztán nehogy te ess bele – morogja az orra alatt, miközben pofákat vág.
-       Elfelejted, hogy ez színjáték – szűkítem össze a szemeimet. – Ha elmegyek veled arra a szaros esküvőre, és eljátszod, hogy a kurvám vagy, akkor onnantól kezdve a farkam után fogsz sóvárogni? – esek neki.
-       Nem hiszem – hátrál tágra nyílt szemekkel.
Mostanában elég sokszor fordul elő, hogy a szart is kiijesztem belőle. És valahogy mindig Louis miatt jön elő belőlem az állat…
-       Akkor ehhez tartsd magad. Én sem fogom komolyan venni a színdarabodat, te se vedd komolyan az enyémet! – nézek rá géppuska tekintettel, és bár próbálom féken tartani a belső szörnyetegemet, legalább azok előtt, akik valamit is számítanak nekem, újra és újra rá kell jöjjek, néha nem sikerül fényesen.
-       Jól van, nyugodjál már le. Inkább igyál egy sört.
Tudja, hogy ilyenkor piával vagy szexszel lehet megvenni. De most valahogy egyik sem működne.
-       Nem akarok alkoholtól bűzlő lehelettel könyvtárba menni. Neked hoztam – vetem oda ridegen. – Majd este iszunk, ha úgy alakul. Hívlak később.
Elindulok haza az álruhámért, és közben végiggondolom, min kellene változtatnom, amikor Louis-val vagyok. Nem úgy haladunk, ahogy vártam, sokkal gyorsabban pörögnek az események, aminek örülnöm kellene, mégis egy kicsit néha inkább megrémiszt. Biztos vagyok benne, hogy már most nehezen verné ki Marcelt a fejéből, ha megszakadna a kapcsolatunk. Muszáj meglovagolnom ezt az előnyt, és még inkább a javamra fordítani, ezért úgy döntök egy kicsit közvetlenebb és felszabadultabb leszek vele. Az ártatlanságomat és kedvességemet muszáj megtartanom, de azért némi félremagyarázható flört belefér. Épp csak annyi, ami szinten tartja egyrészt az érdeklődését, másrészt a bűntudatát: hogy ne tudja, szándékosan teszem, vagy csak a képzelete játszik vele, mert ő akar úgy és olyannak látni. Nem többet, mint amit még ha eszébe is jutna valamilyen módon számonkérni rajtam, felháborodva utasíthatnám vissza a feltételezést.


Louis’s POV

Egy leheletnyivel nyugodtabban teszem le a telefont, mint ahogy tárcsáztam Marcelt. A hangjában nem fedeztem fel se dühöt, se haragot. Semmi nyoma, hogy Harry vele is beszélt volna a tegnap estéről. Nem mintha velem a szó szoros értelmében megbeszélte volna ezt a dolgot. Leüvöltött, ráadásul egy kollégám előtt – aki utána nagyon gyorsan, néhány biccentéssel elköszönt, nekem pedig magyarázatra esélyem sem volt – aztán már csak Harry Impalájának a formás kis hátsóját láttam elfüstölni.
Azóta is a kocsimban ülök. Még mindig nehezen fogom fel az egészet. Azt sem értem, mit csinál mindig Marcel telefonjának a közelében, bár most épp a jó tesót próbálta nekem eladni. Valamiért nagyon nehezemre esik bevenni, hogy a szekálásai mögött puszta jószándék áll. De ha így is van, akkor is szarul játssza a vészhelyzet-szülőt, aki próbálja takarítani a romokat. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen átlátom a kapcsolatukat. Mindenesetre most azon voltam, hogy lemondjak az egész magántanárosdi ígéretemről, és inkább kiszálljak ebből a játékból. Kezd egyre mélyebbre hatolni bennem, és éppen ezért meghallva Marcelt, nem tudtam azt mondani, amit elterveztem. Valahogy a közelében általában nehezen tudom azt tenni, amit kellene. Talán elég, ha csak elkezdek jobban odafigyelni magunkra, visszaveszek a barátkozásból, és többet adom a tanárt. A tegnapi utolsó SMS-e jár a fejemben. Jó éjszakát kívánt, és kért, hogy azért vigyázzak magamra. Épp olyan kedves és tiszta üzenet volt, mint amilyen Marcel maga. Egy kicsit kellemetlenül érint, hogy valaki pont a farkamon volt, amikor küldte nekem, és bármennyire is szerettem volna még este megbeszélni magammal azt, hogy tulajdonképpen miért is érzek így, nem teljesen sikerült.
Egy kicsit kövérebb gázzal hagyom el a suli parkolóját, mint általában, és teljesen lehúzom az ablakokat, hogy kiszellőztessem a fejem. Nem sietek túlságosan, van még időm a megbeszéltig. Talán jobb, ha semmivel sem töltünk együtt több időt, mint amennyit a felkészítése szempontjából szükséges. Igen, ezt most eldöntöttem. Szigorúan a tanár-diák viszonyra építek mindent. Semmi magán beszélgetés a “hogy vagy” és “milyen volt a napod” formalitásokon kívül. Mindkettőnknek jobb lesz így. Marcelre nem lesz teljesen rákattanva egy meleg pasi, én meg nem akarok majd foggal-körömmel az ágyamba cipelni egy legnagyobb valószínűséggel hetero srácot, akinek a bátyja magának a sátánnak a legjobb haverja. Habár azt be kell valljam, valahol furcsállom is, hogy Harry így nekem esett ma. Miből gondolja, hogy bármit is rá tudnék erőltetni Marcelre? Csak akkor lehet valakivel “bűnös” viszonyt kezdeni, ha azt a másik fél sem utasítja vissza. Azt meg azért csak nem képzeli rólam, hogy erőszakoskodnék vele. Furcsa.
Már látom a megszokott asztalunknál ülve. Ugyanolyan jól öltözött, mint általában. Ing és sötét farmer. Gyakorlatilag a testvére reciproka. Harry szinte semmit, ő pedig mindent a képzeletre hagy. Az egyik lábát nyugtalanul rázza, és az általam ajánlott könyvet forgatja a kezében. És tessék! Csak ennyi kell, én máris idiótán vigyorgok magamban, mintha nem épp az előbb fogadtam volna meg, hogy leállok. Nem tudom, hogy szerencsémre vagy sem, de mikor már majdnem odaérek, megcsörren a telefonom. Úgy pillantok le a készülékre, mint a megváltóra.
-       Szia, Marcel – köszönök, majd egyből a telefonomra mutatok. – Ezt gyorsan még felveszem, rendben?
Nem várom meg a válaszát, csak elhúzom a zöldet, és fogadom Niall hívását. Ilyen hamar elterjedt volna a mai, hogy máris hív miatta? Egy kicsit összeszorul a torkom. Csak most menekültem ide vissza. A szakításom gyötrelmes ízét még a számban érzem, és most meneküljek tovább?
-       Niall? – szólok magabiztos hangon a telefonba, mert legalább a hangom legyen az, ha már én nem vagyok.
-       Hali – köszön jókedvűen. Akkor biztos nem kérdőre akar vonni, hogy mit tudok mondani a pletykákról. – Este egy sör?
-       Csak egy? – nevetgélek. Mostanra már egyre zavartabban, mert Marcel le sem veszi rólam a tekintetét. Kedvesen és mosolygósan figyel, de pont ezzel hoz zavarba. – A tegnapi után nekünk egyet se kéne.
-       Hamar eltűntél. Lekapcsoltad a csajt a pultnál? – röhög idétlenül, én meg csak a fejem rázom, mintha látná.
-       Mondjuk.
-       Na akkor este a korábbi pubban. Kilenc körül ott leszek – jelenti ki. Megint nem nagyon volt lehetőségem nemet mondani neki.
-       Oké, akkor este – adom meg magam, és leteszem a telefont az asztalra.
-       Egy újabb görbe este? – húzza fel a szemöldökét Marcel. – Nem lesz túl sok?
-       Remélem tényleg nem haragszol a tegnapiért.
-       Már mondtam, hogy minden rendben. Még én ajánlottam, hogy ha akarod, beszélgethetünk ma.
-       Most inkább tanuljunk. – Látom, hogy méreget még egy kicsit, míg én a kezében lévő könyvért nyúlok, és szerencsétlenül rezzenek össze, mikor egymáshoz érnek az ujjaink. Mi a franc ütött belém? Olyan vagyok, mint egy tinédzser.
-       Veled is minden rendben? – sandít rám óvatosan, miközben feljebb tolja a szemüvegét.
-       Persze, csak… hosszú nap volt. – Bólint, és egyelőre úgy tűnik ennyiben hagyja. Ez az én szerencsém. Mikor sikerül elérnem, hogy Marcel nyisson felém egy kicsit, akkor nekem kell visszavonulót fújnom. – Szóval, végigolvastad?  
-       Igen – feleli, és összekulcsolja az ujjait az asztal felett. Néhány pillanatra rajtuk felejtem a tekintetem. Csak most veszem észre a tetoválást a kézfején. Mindössze egy apró minta, de eddig nem szúrt szemet. Harrynek is van néhány, amit futó találkozásainkon volt szerencsém megcsodálni. Szó szerint, mert ahogy eddig észrevettem, nem különösebben szeret túlöltözni. Marcel valahogy mégsem tűnt nekem annak a tetkós fajtának. Nem gondoltam volna, hogy tű alá fekszik. És engem, az őrült barmot, ezzel még jobban vonzani kezd. Beindít, hogy a külvilág felé mutatott ártatlansága valami sokkal izgalmasabbat is rejthet. Amin igazán nem kellene elkezdenem gondolkodni, de ez van. Az agyam már kreálja is az ennivaló képeket Marcelről. Minél kevesebb ruhában. És a képzeletemben máshol is van tetoválás, ami csak arra vár, hogy felfedezzék. – Tetszett a könyv – ráz vissza a valóságba Marcel hangja, ami hatalmas hasbarúgásként ér a fantáziáim miatt. – Főleg a vége. Vicces, hogy Willy halála gyakorlatilag minden problémájukat megoldotta, de még ez sem volt elég. Az önzés határtalan.
-       Vicces? – húzom fel az egyik szemöldököm. Meglep ezzel a szóhasználattal. Én erre a könyvre soha nem használnám a vicces szót. – Önzőnek tartod a családját?
-       Hát… Igen, mert mindenki csak magára gondolt. Senkinek nem tűnt fel, hogy valami nincs rendben. – Fészkelődik a székén, míg a véleményét fejti ki. Érdekes meglátásai vannak a történetről, nem mondom.
-       Miért gondolod így?
-       A feleség is és a gyerekei is önzők, mert mindenki csak a saját életét látta. Csak azt tudták, ők mit akarnak, és nem érdekelte őket, hogy az ügynöknek milyen árat kell érte fizetni. Nem csodálom, hogy öngyilkos lett – rázza a fejét, és hátradől a széken. – Mármint, azt hiszem, ez a véleményem róluk.
Egy kicsit enyhít az előző megnyilvánulásán az utolsó mondatával, de én inkább elmosolyodom, mert tetszik, hogy így kiáll az álláspontja mellett. Még nem láttam ilyennek. Sokkal magabiztosabb ma, mint a korábbi találkozásainkon, és ez feldob egy kicsit.
-       Nem csodálod? Szerinted ez volt a helyes döntés? – kérdem, és ezzel egy olyan beszélgetést indítok el, amit a végtelenségig lehetne folytatni, és én ezért fogom annyira élvezni.
Észrevétlenül repülnek el az órák a fejünk felett, mire észbe kapunk, és nagyjából – nagy nevetések közepette – sikerül dűlőre jutnunk, már háromszor szólnak ránk, mert hangosak vagyunk, és még ránk is esteledik. Bár még csak kora este, de már elkezdett sötétedni.
-       Nem tudom, hogy most csak szándékosan vitatkozol velem, vagy tényleg ennyire rosszul értelmeztem a könyvet – vigyorog, és ettől én sem tudom visszatartani. Marcel mosolya annyira őszinte, hogy még ezt a rohadt egy napot is képes kicsit beragyogni vele. Nem tudom, hogy csinálja.
-       Nem. Vitatkozom, mert nem ugyanaz a véleményünk, de ez rendben van – felelem, és az órámra nézek, mert bár semmi kedvem nem lenne most itt hagyni őt, Niallt sem akarom szó nélkül a pubban felejteni.
-       Menned kell inni egyet? – kérdezi egy kicsit megnyomva a mondat végét, de a mosoly még mindig nem múlik az arcáról.
-       Még nem.
-       Akkor… – kezdi, de elharapja a mondat végét, és az ölébe rejtett kezét nézegeti. Tippem sincs, mi ennek a mondatnak a vége, de félek tőle, hogy ha így akarja előadni, nem fogok tudni ellenkezni, bármit is szeretne. – Ha, és amennyiben lenne kedved… Elmehetnénk meginni egy kávét, vagy enni valamit. Persze, csak ha tényleg van még időd.
-       Meghívsz vacsizni? – szökik fel a szemöldököm, és talán kicsit meglepettebb a hangom, mint terveztem.
-       Hát… csak még nem vacsoráztam, és az sem árt, ha van valami a gyomrodban, ha már megint iszogatni készülsz – hárítja egyből a kis flörtkezdeményemet.
-       Oké, nyertél – kacsintok, és elkezdek szedelőzködni. Nos, a fogadalmam, azt hiszem nyíltan kijelenthetjük, hogy tiszavirág életű volt. De most őszintén, hogy a picsába tudnám erre azt mondani, hogy “Ne haragudj, Marcel, de nem megyek veled sehová”? Na nem, az nem én vagyok. Oké Harry, állok elébe, nem tudom visszafogni magam. Biztos jobban menne, ha félnék tőle, de valójában Marcel jókedve már most is jobban izgalomba hoz, mint Harry fenyegetései.
-       Semmi házi? – tárja szét a kezét, és tüntetésként meg sem mozdul, míg én öltözöm.
-       Az a táskámban van – felelem, és meg sem várva, hogy követ vagy sem, elindulok kifelé.

Ma ő választ kávézót, én pedig egy kis keserédes mosollyal nyugtázom a döntését. Egy nem túl központi, csendes kis hely. Jártunk itt néhányszor az exemmel, és eléggé szerettük. Pont azért, mert itt nem vagy annyira szem előtt. Megfelel.
-       Mit kérsz? – nyitom ki az étlapot.
-       A-a – rázza meg a fejét, és kiveszi a kezemből. – Ma én hívlak meg. Így állapodtunk meg múltkor is. És persze lógni sem akarok neked. Az órákért így sem kértél még pénzt – ráncolja az orrát, és az étlapot böngészi.
-       Nincs is tervben.
-       Nem fogok harcolni érte – nevet fel, és leadja a rendelésünk az időközben mellénk érkező pincérnek. – De azért szeretném valamivel törleszteni néha.
-       Például? – hajolok egy kicsit közelebb az asztal felett, ő viszont pislog párat, de ugyanolyan barátságosan néz rám. Nem válaszol egyből, inkább újra az étlapba merül, aztán szépen lassan csukja össze, és teszi le az asztalra, hogy a pincér végre felvehesse a rendelésünk.
-       Például, hogy meghívlak ma.
Áucs. A faszért felejtem el folyton, hogy vele ez mennyire nem olyan, mintha most egy meleg fiú ülne előttem. Marcel remek srác, és csodálatosan átlagos hetero. Egyáltalán nem reagál a flörtjeimre, mert valószínűleg észre sem veszi őket. Amit meg igen, azért egyből rám is szólt. Utálom, hogy egyre jobban kezdem megkedvelni, és egyáltalán nem abban a jóhaveri értelemben.
-       Biztos vagy benne, hogy jó ötlet ma este is lerészegedned? – pillant rám, de nem túl magabiztosan. A szemei szinte bocsánatot kérnek, hogy magánéleti kérdést tett fel, aztán gyorsan a szervírozott vacsinkra tereli a figyelmét.
-       Nem – vágom rá, és itt be is kéne fognom, de a nyelvemnek nem tudok parancsolni. Marcel mosolya, meg a furcsán csillogó szemei nem hagynak sok választást neki. – Lehet, hogy kellene valaki, aki fejbe vág egy könyvvel, ha már elég.
-       Remélem a haverodnál lesz egy készenlétben – feleli, és hihetetlenül kívánatosan harap a gőzölgő melegszendvicsébe. Hogy a picsába tud valaki ilyen ártatlanul, ennyire pokolian szexin viselkedni, akaratán kívül? Nem akarom elhinni, hogy ezt csinálja velem. Dorian óta nem tudom kiverni Marcelt a fejemből. Fantáziáltam róla, ráadásul elég cifrákat, miközben egy idegen pasit dugtam, aki mellesleg még hasonlított is rá a kis szemüvegével és a rendezetten összefogott hajával. Beteg vagyok, hogy képtelen vagyok kiverni azokat a képeket a fejemből, de hazug is lennék, ha azt mondanám, mindent megtettem azért, hogy eltűnjenek. Azóta többször elképzeltem milyen lehet Marcel, amikor iszik. Vajon olyan, mint amilyen Harry volt? Az elején még egy kis megilletődött őzike, aki szép lassan farkassá változik, vagy ők egyáltalán nem hasonlítanak ilyesmikben? Egyszer szívesen kideríteném.
-       Gyere velem – beszélek megint hamarabb, minthogy gondolkodnék, ő pedig lefagy evés közben, és rám mered.
-       Tessék? – kérdez vissza teli szájjal.
-       Mármint… Niall jó arc, és csak megiszunk néhány sört, aztán mindenki megy, amerre lát. Semmi komoly. Ha van kedved…
-       Lou? – szólít meg egy vérfagyasztóan ismerős hang, amit egy fölém magasodó alak is kísér. Már a hangjából is egyértelmű, hogy ki az, de az utolsó pillanatig reménykedem, hogy tévedek. Természetesen nem. Ez most valami nagyon furcsa revans az élettől valamiért? De miért?
-       Liam – mondom ki a nevet, amit azóta nem tettem, hogy itthon vagyok. Furcsa ízt hagy a számban. – Hát te, hogyhogy itt?
-       Egy ismerősömhöz jöttem, épp itt sétáltam el a kávézó előtt, és nem nagyon akartam hinni a szememnek, hogy tényleg te vagy.
-       Teljes valómban – felelem kesernyés hangon. – Nem is tudtam, hogy él itt ismerősöd – szűkítem össze a szemem, de nem erre a mondatomra reagál.
-       Szó nélkül tűntél el. Néhány haver mondta a kampuszon, hogy hazaköltöztél – mondja szinte suttogva, és olyan közel áll hozzám, hogy már idegesít. Érzem a parfümjét, amiért korábban megvesztem, és nem egyszer hozta ki belőlem az állatot. Hazudnék, ha azt mondanám, már egyáltalán nincs rám hatással, de szerencsére nem olyan erősen, mint amit egyébként megtippeltem volna egy ilyen szituációban. Ezért hálát adok. Bár inkább Marcelért kellene. Ő tereli el minden figyelmem az önmarcangolásról.
-       Azért nem teljesen szó nélkül – helyesbítek, mert volt ott minden, csak néma csend nem, amikor végül elcuccoltam. – Mindenesetre az elérhetőségeim nem változtak. Annyira nem törted magad, hogy megtudd.
-       Erre nem tud egyből felelni. Liam, a mindig magabiztos srác, akiben azt imádtam a világon a legjobban, hogy csak az én közelemben tört meg, és vált egy olyan tehetetlen kiskedvenccé, aki csak arra vágyik, hogy irányítsák, most sem tud egyből reagálni a jelenlétemben. Látom, hogy zavart, és nem nagyon tudja, mit kezdjen magával, de közben mégis van valami furcsa a viselkedésében. Ő volt, aki gyakorlatilag véget vetett a kapcsolatnak, most mégis ő az, aki szinte számon kér, hogy hová tűntem? Nagyon zavaros.
-       Esetleg leülhetnénk egy kávéra valamikor – simítja a vállamra a kezét, amitől összerezzenek. – Szeretném újra átbeszélni ezt a dolgot. Talán… talán tévedtünk, Lou.
-       Tessék? – remeg meg a hangom, pedig nagyon nem kellene.
-       Talán rosszul ítéltük meg a helyzetet, és mindketten hibáztunk – kezdi, és érzem, hogy ez egy undorítóan hosszú monológ lesz, amit régen gond nélkül hallgattam volna végig tőle, de ma már nem biztos, hogy akarom. – Mikor átléptem a város határát, beugrott minden. Az összes együtt töltött perc. Rájöttem, mennyire hiányzik. Hogy most akár együtt is jöhettünk volna, nem kellett volna egyedül érkeznem. Eszembe jutott minden, amit itt csináltunk. És bizsergetett a vágy, hogy találkozzak veled. Erre tessék! Lou, mi ez, ha nem a sors?
Marcel nyugtalanul fészkelődik a székén, én pedig el tudom képzelni szegénynek mennyire kellemetlen lehet ez a jelenet. Nekem is az, hát még egy olyannak, akinek Liam idegen, és többé-kevésbé a magánéletem is.
-       Liam – szólalok meg végre kicsit magabiztosabban, mert Marcel érdekében sikerült összeszednem magam. Liam tökéletesen érti, hogy miért szóltam rá, néhány pillanatra furcsán méregetni is kezdi Marcelt, aztán mégis visszatér hozzám. – Ezt nem most kellene… mindenki előtt.
-       Mindenki, vagy csak egyvalaki előtt? Kávézzunk egyet, és akkor újra át tudjuk beszélni a dolgokat – guggol le mellém, és halkít magán.
-       Már van kávépartnerem – felelem élesen, és Marcelre pillantok, aki csak meredten bámul Liamre. Az égvilágon semmit sem tudok kiolvasni azokból a szemekből.
-       Azt látom – sandít ő is oldalra, de nem méltatja ennél több figyelemre Marcelt, a hangja viszont éles fordulatot vesz. – Pont az eseted.
-       Ezt el se kezd – próbálom máris leállítani, mert ismerem annyira, hogy tudjam, most, hogy a kedves kiscica stílus nem jött be, átvált a sértegetőre. Velem szemben eddig még nem alkalmazta az arrogánsabbig oldalát, de ennek is el kellett jönnie.
-       Jaj, basszus. Zavarok? – kapja a mellkasához a kezét a tettetett ijedelemben, és újra távolabb lép. – Csak nem egy randevúba pofátlankodtam bele?
-       Liam, kérlek, állj le – próbálkozom, bár elég erőtlenre sikeredik.
-       A világért sem akartalak volna megzavarni az újabb kis tüneményed bekebelezésénél. Annyira siránkoztál, ahhoz képest mégis hamar túlléptél rajtam.
-       Semmi ilyesmiről nincs szó – terelem a témát, de ő csak kajánul vigyorog rám. Hát a könyörgő figura nem tartott valami sokáig. – Marcel a tanítványom.
-       Az még rosszabb! – fintorodik el. – Mennyire gyakori, hogy egy tanár együtt vacsorázgasson a diákjaival? Ugye legalább nagykorú?
-       Fejezd már be! – pattanok fel, és bár magasabb nálam, mégis látom rajta, hogy még mindig megilletődik, amikor szembe kerül velem. – Tudod mit, majd beszélünk, de most tényleg nem érek rá.
Liam megragadja a kezem, és már látom, hogy nyitná a száját, amikor Marcel belé fojtja a szót.
-       Louis?






12 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Ugye tudjatok h mar reges regen aludnom kellene de miattatok nem tudok??? Es ez utan a veg utan sem fogok tudni! /Persze azert nem banom h ilyen keson csak hozzatok a frisst! ;)/

    Hat imadtam!!! <3
    Hogy is ne lehetne imadni? :D Nem is tudom mi tetszett jobban... Harry az elejen, Zayn otlete, Lou gondolatai, Niallt csak mert o Niall, vagy Liam megjelenese? (Ami egy kicsit sokkolt h ilyen formaban hoztatok be a tortenetbe.)
    Szerintem ugy az osszes egyszerre!!! <3

    Naaaaagyon kivancsi vagyok a Zayn-Harry-eskuvos jelenetre, arra h Niall mit fog szolni ha kiderul Lou titka es h milyen visszhangja lesz ennek az iskolaban, es Liam szerepere is! Bar megmondom oszinten, nagyon megleptetek ezzel, erre ugyanis nem szamitottam h majd o lesz Lou exe! :’D De nagyon kivancsiva tettetek es elertetek nalam h (ha leher ennel jobban) meg jobban varjam az uj reszeket! Ugy erzem most fog csak igazan beindulni a sztori es en ezt mar annnnnyira vartam!!! :D

    Mondanam h siessetek a kovivel, de tudom h egy (kinkeserves) het mulva jottok ujra... :’(
    De nagyon varom!!! <3
    Es koszonoooom!!! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj az elejen a felsorolasbol kimaradt Marcell (nem is ertem h felejthettem ki ._.). Termeszetesen ot is imadom h elkezd kicsit cicazni Louval :P

      D.

      Törlés
    2. Nagyon hanyag vagyok (vagy inkabb csak faradt) de meg azt is elfelejtettem mondani h amugy tetszik az h egy fejezeten belul mind a ket fiu szemszoge van, nem pedig ugy h egyik resz az egyik masik resz pedig a masik szemszogebol. Csak el akartam mondani h jo otletnek tartom h igy irjatok :)

      Puszi, D.

      Törlés
    3. Szia!
      Ó, hétvégén is korán kell feküdnöd? :(
      Az elején még hezitáltunk, hogy kinek adjuk a barát, kinek az ex szerepet, de végül Niall lett a barát. Fordítva jobb lett volna? :D Éjszakákon át elemeztük őket, és arra jutottunk, hogy Liamet sokkal könnyebb elképzelni Lou alatt, mert Niall bármennyire is cuki, jóval dominánsabb személyiségnek tűnik, mintsem Lou kezes báránykája legyen.. :D
      Szerintem is jó ez a két szemszöges dolog. Bár arra azért figyelnünk kell, hogy ne meséljük el tökugyanazt két oldalról, ne ismételgessünk az unalomig, max minimálisan visszautalunk.
      Örülök, hogy egyre jobban tetszik, és egyre több kérdést vet fel a történet benned! Hamarosan jövünk a válaszokkal! (Meg az újabb kérdésekkel.. :D)
      Puszi!

      Törlés
    4. Igen, sajnos van h hetvegen is dolgozom, de ez ne szegje kedveteket, nyugodtan hozzatok csak a frisst! :D

      Neeeem, Niallt nagyon nem tudom elkepzelni Louval :O Nekem o csak Liammel vagy Zaynnel (de inkabb vele)?fekszik :P Es nem dominans szerepben :D

      D.

      Törlés
    5. Pedig ha jól kielemzed, rájössz, hogy ki a domináns közülük.. Lou egyértelműen, Harry max játékból, Liam juj nagyon nem, Niall viszont meglepően hajaz néha Lou-ra, szóval bár cuki meg minden, de nála is inkább arra tippelnék... :D (és akkor most feltételeztük, hogy mind meleg XDDD)

      Törlés
  2. Sziasztok csajok ❤️
    Nagyon vártam már erre a részre.
    Azt hiszem az elején nem nagyon tetszett Harry A stílusa a hozzáállása a dolgokhoz, emberekhez
    De most ... jesszusatyaúristen de imádom ❤️ mindkét énjét. Sőt ha összejön az esküvői buli azt az énjét is szeretni fogom. Zayn, mint alárendelt szerepben? Legyél a csajom! Jujj..
    Esett már szó arról, hogy Harry mivel foglalkozik? Azon kívül persze, hogy az őrületbe kergeti Louist?
    Úgy látom elég sok munkát fordít arra, hogy hiteles legyen az alakítása. Egy másodpercre sem esik ki a szerepéből. Lehet belül örlődik és a haját tépné szíve szerint de ellenáll a késztetésnek. Mindent a cél érdekében? És akkor besétál a képbe még egy számára idegesítő szereplő! Liam!
    El tudom képzelni Harry gondolatait míg a beszélgetést hallgatja.
    Hány fel képen kínozná meg Lit, ha nem húz el a francba most azonnal.
    Hány felé módon büntetné meg Lout mert szóba állt vele. A lehetőség végtelen, egymást kergetik az agyában.
    És akkor itt hagytátok abba!?
    Megőrülök tőletek!
    Szercsi van!! Pusszi 😘 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nocsak, a seggfej Harryt is meg lehet szeretni? ;)
      Nem volt még szó arról, mivel foglalkozik. Csak egyszer annyi, hogy az anyjának futkosott valamiért.. aztán meg hogy lemosatja a sznob kocsiját. Mindössze ennyire sugalltam, hogy egyedülálló, sikeres anyuci egyszem pici fia, akinek nem sok dolga van az életben... De azt hiszem ezt majd még más is kifejti neki.. szóval akár ide is szúrhatnék egy nagybetűs SPOILER szót, mert lehet, hogy most messzire mentem a fecsegéssel.. :D
      Ígérem, a következő részben megtudod, Harry megkínozza-e Liamet! Szerintem megleplek... De lehet, hogy nem :D
      Hát igen, itt hagytuk abba. Sophie kérdezte is, hogy akkor még írjon ide valamit, de mondtam hogy neeem, tökéletes, hadd egyen a fene mindenkit! XD Szóval bár Sophie vágta itt el, de okolhattok engem is érte! :D Vigasztalásként annyi, hogy pontosan ugyaninnen fogom folytatni ;)
      Pusszancs!

      Törlés
  3. Szuper sztori. Várom a kövit!😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Igyekszünk nagyon. Nem ígérek most semmit a hosszú hétvégére, mert nálam káosz lesz, nem tudom még mire lesz időm, az is lehet hogy hozunk részt, de az is lehet hogy icipicit csúszunk.

      Törlés
  4. Sziasztok! Ismét egy nagyon izgalmas részt hoztatok össze. Az elején Harry nagyon gonosz volt, a végén viszont megjött a büntetése Liam személyében :D Hűha, alig várom az új részt, ahol kiderül, Harry gondolatban hányszor fojtotta meg az exet, aki megpróbál bekavarni a színjátékba:D Talán lassan majd leesik neki, hogy nem csak a terve miatt utálja a gondolatot, hogy elhappolhatják előle Lou tanárbácsit ;) Várom a folytatást :) Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!
      Köszönjük szépen!
      Azért bízzunk egy kicsit Harry fejében, nem biztos, hogy büntetés lesz neki Liam.. ;D
      Nagyjából megvan a következő rész, nemsoká megkapod. Bár a hosszú hétvégén én elég elfoglalt leszek, úgyhogy lehet hogy csak a végefelé...
      Pusziii! <3

      Törlés