Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2018. április 1., vasárnap

Az ikertestvér (4.fejezet)

Helló!

Nézzétek el nekem, hogy ez most egy kicsit későire sikeredett. De legalább sikerült a héten is hoznom részt! :)

Kívánnék itt most sok locsolót, de nem teszem. Magamból indulok ki. Utálok bűzleni. Szóval inkább csak tonnányi csokit kívánok nektek!
Mi ezt a kis apróságot hoztuk nektek nyuszira, szeretettel :)

Ne felejtsétek el megosztani velünk a gondolataitokat!

Puszik!


4. fejezet

Harry’s POV

Mielőtt hazamegyek, beugrok Zayn-hez, hogy emberibb külsőt varázsoljak magamnak. Semmi kedvem a szőnyeg alatt bekúszni a házba, reggel is majdnem lebuktam. Emellett talán a csapongó gondolataimat is segít rendezni.
Zayn gyakorlatilag a műhelye mellett lakik, ami a szülei telkének végében van. Persze fent is van szobája a nagy házban, és enni meg ruhát mosatni természetesen odajár, de ha nyugalmat akar, a legtöbb időt lent tölti, régi kocsikat bütykölve. Egy szoba-konyhafülke-fürdőszobányi, alig húsz négyzetméteres lakáska van idelent a műhellyel egy épületben. Az Impalámat is itt raktuk össze. Egy romhalmaz volt, mielőtt a környék egyik legmenőbb járgányát varázsoltuk belőle.
-       Szevasz, haver! – dugom be először csak az orrom, hogy körülnézzek, nincs-e ott valaki más is véletlenül. Aztán megkönnyebbülten kitárom az ajtót, és belépek.
-       Hogy a faszba nézel ki?! – kap a hasához a koszos kezével azonnal, ahogy meglát, és rögtön meg akar fulladni a röhögéstől. – Szerintem így nehéz lesz bárkit is találni ma a farkadra, haver…
-       Hát pedig képzeld, nekem még így is sikerül. A nyakamat rá, hogy Tomlinson már az ágyamba vizionálja magát – húzom fel a szemöldököm flegmán.
-       Ízlésficamos… – veti oda, és elfordítva a fejét, figyelmét újra a műhelyben álló Mustangnak szenteli.
-       Vagy csak a sármom üt át mindenen. Képtelenség elfedni – röhögök fel én is vele, és ledobom a szemüveget az asztalra, a hajamból meg kicibálom a gumit.
-       Szóval ilyen jól sikerült az akciód? – teker be még egy csavart, majd megtörli a kezét, és ledobja a szerszámot a többi közé.
-       Ha valami is félremegy, azt én fogom elkúrni… – húzom el a szám sarkát, és félrenézek. – Néha úgy érzem, mintha valami megmagyarázhatatlan hatalma lenne felettem – motyogom. Inkább csak magamnak szántam a megjegyzést, de valamiért hangosan jött ki.
Visszagondolok arra, ahogy – Louis számára persze értelmezhetetlen módon – kiakadtam mindenen, ami szóba került, és velem volt kapcsolatos. Uralkodnom kell magamon, máskülönben könnyen rájöhet a kis titokra, amire egyelőre nem szeretném rávezetni. Nem hülye. Nagyon nem. Ebből kiindulva nekem viszont még okosabbnak kell lennem. Csak nehéz, amikor a düh és a bosszúvágy mellett, egy-egy mosolyára visszaköszönnének a tizenhat éves naiv kissrác érzései is, amik próbálnák elnyomni az enyémeket.
-       Mennyire voltál te belezúgva? – néz rám Zayn mereven.
-       Hagyjál már, tapasztalatlan kis pöcs voltam, ő meg kihasználta ezt! – hárítok. – Nem vagyok belezúgva, csak nem tudom úgy utálni, ahogy kéne. Tök kedves volt ezzel a nyomorék Marcellel… – mutatok a széktámlára dobott kockás pulcsira. Kihúzom az inget a nadrágomból, kigombolom a felső gombokat, és felgyűröm az ujját. – Na, így már jobb? – tárom szét a karjaim.
-       Klasszisokkal – bólint vigyorogva. – De azért még mindig csak önmagad béna utánzata vagy – mutat a mustársárga vászonnadrágra, meg a világosbarna fűzős bőrcipőre, amiket a padláson találtam.
Valószínűleg apám húsz évvel ezelőtti gönceire leltem rá egy poros dobozban, amiket anyámnak annak idején nem volt szíve kidobni, mostanra pedig már szimplán elfelejtette őket. Hát nekem meg nem kapóra jöttek? Még szerencse, hogy apám is szép szál legény volt, nem egy túlsúlyos kis köpcös. Bár, ha az lett volna, valószínűleg nem újít be egy tizenöt évvel fiatalabb feleséget, és talán még mindig itt lenne velünk, nem pedig az óceánon hajózna az ideje kilencvenöt százalékában.
Motorbőgés, aztán egy nem túl egészségesen nyikorgó fékhang, amire felkapjuk a fejünket. Gyorsan átslisszolok a szobába, mielőtt belépne az egyelőre számomra ismeretlen személyazonosságú vendég, amikor Zayn a kérdő tekintetemre vállat von. Szóval hívatlan. Az ajtót azért résnyire nyitva hagyom, hogy halljam, mi történik. Sőt, miután ki is lesek, és meglátom a srácot, már minden egyes szót kihegyezett füllel hallgatok.
-       Ki volt ez?! – rontok ki az ajtón, amint Zayn benézett a motorháztető alá, és néhány nem túl bíztató szó után végre lelépett a szőke.
-       Csak egy haver – vonja meg a vállát, és behajol a hűtőbe. Előhúz két doboz sört, és az egyiket felém nyújtja.
-       Hogy hívják? Honnan ismered? Azt hittem, ismerem a haverjaid! – vonom össze a szemöldököm, és csípőre tett kézzel magasodok fölé anélkül, hogy elvenném tőle az alumínium dobozt.
-       Mi van, féltékeny vagy? – horkan fel, és hátrébb húzódik.
A sört leteszi az asztalra, ledobálja a koszos cuccait a sarokba, és félmeztelenül elindul a zuhanyfülke irányába. Megszoktam a látványt, már utána sem nézek. Annyi pasit láttam már ruha nélkül az évek során, hogy hacsak nem az a kifejezett szándékom, nem igazán tudják elterelni a figyelmem.
Nem érzem úgy, hogy az utolsó kérdésére felelnem kellene. Vele viszont éreztetem, hogy neki nem ártana az enyémre. Utána megyek, és továbbra is csípőre tett kézzel, homlokráncolva bámulok a szemeibe. Amikor látja, hogy válasz nélkül nem fogom békén hagyni, felsóhajt, és inkább elmeséli, ki volt a szőke.
-       Annyira nem nagy spanom. Niall. Évfolyamtárs volt gimiben, de ő túl jófiú az én szájízemnek. Nem lógunk együtt, csak néha ránézek a tragacsára. Ennyi. Kielégítő volt a válasz? – fintorog, és megpróbál arrébb tolni az útból, de nem hagyom magam.
-       Homokos?
-       Ch… – csóválja meg a fejét. – Nincs esélyed nála.
-       Tomlinsonnak van? – záporoztatom a váratlanabbnál váratlanabb kérdéseket felé, és amikor meg akar kerülni, beállok a zuhanykabin ajtajába. Tudnom kell, milyen kapcsolat van eközött a Niall és Louis között!
-       Mi van?! – vinnyog fel, és mielőtt ledobná a boxerét, a könyökével arrébb tol az útból. – Komolyan nem tudom, mit hordasz itt össze. Nem beszélnél értelmesebben? Esetleg elmondhatnád, mire akarsz kilyukadni, mert kezdem kurvára nem érteni, miről van szó – vágja a pofákat.
Igaza van. Gyakorlatilag semmit sem mondtam még el neki arról, ami ma történt. Nem mintha olyan túl nagy érdeklődést mutatott volna, de ha szeretném, hogy alkalomadtán a segítségemre legyen, valamennyire képben kell lennie.
-       Délelőtt együtt söröztek. Láttam őket.
Meglepetten húzza fel a szemöldökét, aztán úgy dönt, csepegtet még egy kis infót.
-       Niall a giminkben tanít. Drámatanár lett, vagy mi. Nem tudok sokat róla, mondom, hogy nem vagyunk olyan nagy spanok. De az biztos, hogy a csajok jöttek be neki. Nem hiszem, hogy bármi olyasmi lenne köztük, ami neked bekavarhat. Kizártnak tartom, hogy dugnak.
-       Louis is a giminkben tanít. Irodalmat – bököm ki, és frusztráltan fújom ki a levegőm.
-       Hű… – kerekedik el a szeme, aztán megrántja a vállát. – Hát akkor csak kollégák. Mit izgulsz?
Attól még, hogy régen a csajok jöttek be neki, vagy legalábbis a suliban azt játszotta, egyáltalán nem biztos, hogy titokban – vagy akár nem is annyira nagy titokban – nincs ráállva az új kollégájára. Nem kell messzire menni a mintáért. Louis is nagymenő volt annak idején a gimiben, szebbnél szebb csajokkal körülvéve. Nem sokan tudták róla azt, amit én. Ki tudja, lehet hogy még mindig tartja a szerepét. Bár Marcel előtt hamar felfedte magát, nem olyan biztos, hogy bárki előtt megteszi. Nagy összegben fogadnék arra, hogy a munkahelyén például nem sokan tudnak a hajlamairól.
Visszafordulok a konyha irányába, és elveszem végre a sört az asztalról, hogy legyen mivel babrálnom, aztán az ajtófélfának dőlve belekortyolok.
-       Nem hiszem el, hogy ez a város ilyen kicsi… kurvára le fogok bukni… – túrom hátra idegesen a hajamat, és fel-alá mászkálok. Már amennyire ebben a miniatűr lakásban sikerül komolyabb sípcsont sérülés nélkül.
Az osztályfőnököm, aki a suliban a legtöbbet tudta rólam, tavaly meghalt. De van még ott néhány tanár, akik tudhatnak a családomról egyet s mást. Persze, ha valaki azt mondja nekik, van egy ikertestvérem, akit ötéves korom óta nem igazán láttam, semmi alapjuk kételkedni. De mi van, ha mégis megteszik? És még Louis-t is beleviszik.
-       Ne parázz már. Ha lebuksz, lebuksz. Mi van akkor? Meghúzod, aztán lelépsz, nem? – mondja, miközben kilép végre az alsógatyájából, és beáll a zuhany alá.
-       De – felelem, de még a saját fülemnek sem cseng meggyőzően a válaszom.
Beslattyogok a szobába a sörömmel, kanapé hiányában ledobom magam Zayn ágyára, és bekapcsolom a tévét. Persze egy pillanatig sem figyelek arra, amit adnak. Folyamatosan azon jár az eszem, hogy nincs időm felkészülni erre az egészre, túl gyorsan történik minden. Persze-persze, évek óta szövögetem a tervem, de most hogy Louis itt van, valahogy teljesen megváltoztak az érzéseim, a gondolataim a fejük tetején állnak. Néha kényszerítenem kell magamat arra, hogy emlékezzek, mit miért teszek. Sokszor nehézségekbe ütközik visszaidéznem, mit éreztem öt évvel ezelőtt, annyira megváltozott azóta minden. Ha vissza is próbálom idézni a múltat, amióta csak újra megláttam, inkább a kellemesebb érzések törnének rám, nem pedig az a pár nap, ami az együtt töltött éjszakánk után történt. Nem vallanám be Zaynnek, de ha őszinte akarok lenni saját magammal, néha nem tudom, csak azért csinálom-e ezt most, mert annak idején, összetörten megfogadtam magamnak, hogy mindent visszafizetek, vagy mert tényleg még mindig ezt szeretném.
-       Akarsz róla beszélni? Vagy inkább menjünk, és szedjünk össze neked valakit estére, aki egy kicsit eltereli a mostanában túl egysíkú gondolataid? – lép be egy szál törölközőben Zayn.
Azonnal felcsesz. Mintha az ő gondolatai nem lennének évek óta olyan kurvára egysíkúak! Kocsik, dugás, dugás, kocsik, dugás… maximum a sorminta nevezhető változatosnak, mert még a nők sem azok.
-       Holnap találkozunk, délutánig ki kell találnom, mit fogok kezdeni vele. Azt reméltem, segítesz tervezni, de ezek szerint nem. Én nem megyek ma sehova. Amúgy sincs semmi kedvem egy újabb idegenhez – fintorodok el, és félkézzel összegyűröm a sörös dobozt, majd csont nélkül a sarokban álló szemétkosárba hajítom.
-       Pff, ez úgy hangzott, mintha mostantól minden nap ugyanazt az embert akarnád dugni – húzza el a száját.
Nem felelek. Mi van, ha igen? Talán ideje lenne véget vetnem ennek az életnek, ami sehova sem vezet, és kezdeni valamit magammal.
-       Ha most azon töprengsz, hogy talán igen, és talán épp Tomlinsont, megütlek, esküszöm! – förmed rám. – Szedd össze magad, és vegyél fel valami embernek való ruhát! Indulunk!
-       Nem arra gondoltam! – ragadom meg dühösen a pólója elejét, amin épp csak átdugta a fejét. Látom a szemében az ijedtséget, így rögtön eleresztem – Ez csak revans – hangsúlyozom.
Egyáltalán nem Louis-ra gondoltam! A saját elbaszott életemre, úgy általánosságban. Mi van, ha mást akarok? Unom a semmittevést, az időpazarlást. Unom az egyforma éjszakákat, még akkor is, ha mindet mással töltöm. Mi van, ha szeretnék valakivel mondjuk háromszor is lefeküdni, mielőtt eldöntöm, hogy nem vagyok rá kíváncsi tovább? Vagy egyszer sem, ha már akkor tudom, amint kinyitja a száját, hogy nem érdekel.
-       Na, akkor hadd lássam, hogy megdugsz ma valami cuki kis szőkét! – mordul rám, és lesimogatja az összegyűrt ruháját.
-       Tényleg látni akarod? – kérdezek vissza gúnyosan, és kíváncsian felhúzom a szemöldököm. – Akkor ne szégyellősködj, a vendégem vagy, haver…
-       Baszódj meg. Komolyan – ingatja meg a fejét, és magára húz egy farmert is. A tükör felé fordulva beállítja a haját, aztán egy lemondó fejcsóválás kíséretében a tükörképemnek célozza a mondandóját. – Teljesen kifordultál önmagadból. Hagynod kellene a faszba az egészet, mielőtt bekattansz.
Ennyit arról, hogy idejövök lenyugodni, és esetleg megvitatni a dolgokat a legjobb haverommal. Úgy tűnik, vele nem fogom. Szarik rám, és a sínylődésemre. Néha azt gondolom, neki csak az kell, hogy legyen mellette valaki, akin megakadhat a csajok szeme, de elhappolni garantáltan nem fogja a prédáját.
-       Jó időtöltést a soron következő beszélő guminődhöz… – morgom az orrom alatt, és köszönés nélkül kisétálok.
Beülök a Priusba, és felbőgetem a motort. Illetve felbőgetném, de ebben a sznob kis rondaságban még azt se lehet rendesen. Hazamegyek az Impaláért, és kocsikázok egyet egyedül, hátha sikerül rendbetenni a gondolataimat.
Nevetnem kell kínomban, amikor néhány csikorgó kerekekkel bevett kanyar, és padlógázzal nekiküldött egyenes útszakasz váltakozása után meglátom Louist a folyóparton futni. Tényleg rohadt kicsi ez a hatszázezres város, bassza meg! Az a fehér rövidnadrág, amit visel, nem sok mindent hagy a képzeletre. Nem mintha a képzelőerőm kellene ahhoz, hogy tudjam, mi van a ruhája alatt. Tökéletesen részletesek az emlékképeim. Jól tudom, hogy itt lenne az ideje behúznom a nyakam, és újfent tövig nyomnom a gázpedált, én valamiért mégis inkább lelassítok mellette. Valamiért. Több, mint valószínű, hogy a büntetendően kerek fenekének a puszta látványa a ludas. Gondolkodni sem tudok tőle. Épp most járt a fejemben Zaynnél, mennyire nem tudja elterelni egy meztelen pasi a gondolataim, erre tessék: itt van egy felöltözött, akinek minden alkalommal pillanatok alatt sikerül. Hogy a faszba csinálod ezt, Tomlinson?!
Sóhajtok egy nagyot, és felveszem a szerepem.
-       A segged még mindig bejön! – kiáltok oda, mire azonnal felém fordul. – Louis, ugye? Mit szólsz? Megjegyeztem! – vigyorgok büszkén.
Megforgatja a szemeit, és a salak útra koncentrálva próbál tudomást sem venni rólam.
-       Elvigyelek egy körre? – húzogatom a szemöldököm, lépésben követve a kocsival, ahogy kocog.
-       Akár az autódra, akár saját magadra vonatkozott az ajánlatod, nem érdekel – áll meg néhány lélegzetvételnyi időre csípőre tett kézzel, és derekasan állja a tekintetem. – Megváltoztál, Harry. És ez az új Harry egyáltalán nem hoz lázba.
-       Áú! Karmol a kiscica… – nevetek fel harsányan. – Ne aggódj, nem ajánlatnak szántam, csak a válaszodra voltam kíváncsi – vonok vállat, mint akinek lényegében tök mindegy, beül-e mellém, vagy gurulok még két sarkot, és beül valaki más. – De ahogy már mondtam, nem szokásom kétszer befeküdni ugyanabba az ágyba. További jó futkározást, Louis! – felelek gúnyosan hangsúlyozva a nevét.
Nem volt egyszerű hihető módon elrejteni előle, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a reakciójától. Az agyam tökéletesen jól működik, pontosan tudta már előre, hogy kurvára nem kellett volna most leállnom vele trécselni. Az mostantól Marcel dolga. Nekem távol kell tartanom magam tőle. De néha a kezeim és a hülye szám önálló életet élnek, lekapcsolódva az agyamról.
Rátaposok a gázra, és bár legbelül őrjöngök, vigyorogva elhúzok a helyszínről. Annyit legalább elért ez a kis találka bennem, hogy elszálltak a kételyeim. Akarom azt a bosszút, jobban, mint valaha!


Louis’s POV

Összeszűkített szemekkel nézek a környék talán legfeltűnőbb autója után. Már meg sem lep, hogy Harry egy ilyennel furikázik, ez a találkozás pedig sokkal jobban elképesztett volna, ha – többek közt Marcelnek is köszönhetően –, nem tudok már korábban felkészülni arra, hogy mi az egyedüli, amit várhatok az ikrétől. Rohadtul szeretném tudni, hogy mi van a fejében ilyenkor. Azt pedig annál is jobban, hogy vajon tényleg ennyire nem rémlik neki, hogy ki vagyok, vagy a kihagyó emlékezete is az új, nagymenő énjéhez tartozik – minden élő embert semmibe venni maga körül. Cseppet sem vonzó viselkedés. Nekem valamiért mégis belekapaszkodott a gondolataimba, és bárhogy próbálok kiszabadulni a gyűrűktől díszes ujjak fogságából, az istenért sem tudom lerázni. Nem tudom a színvonalas találkáink még meddig fajulhatnak el, de valahogy mégis minden alkalommal mikor meglátom, furcsa izgalom söpör rajtam végig.
Megrázom a fejem, és folytatom a kocogást. Nem hoztam magammal zenét, és így nehéz egy jó tempót tartani, de amennyire már megint felkavart ezzel a rövidke találkozással, nincs szükségem kísérő ütemre. Még gyorsabban is kezdek rohanni az eddiginél, és rövidesen már nem érzékelem a külvilágot magam körül. Csak a dühöm, a fülemben lüktető szívverésem, és Harry gúnnyal telt nevetése. Ennyi maradt. Korábban mindent megtettem, hogy leszarjam ezt az egészet, de már tökéletesen látom, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Ez a dolog és ez a srác sem hagyja, hogy egyszerűen leszarjam. Mindenáron tábort kellett vernie a fejemben, hogy egyetlen nyugodt pillanatot se hagyjon nekem. Őszintén, soha eszembe sem jutott volna ez a furcsa helyzet, mikor azon gondolkodtam, mikkel kell majd itt szembesülnöm, ha visszatérek. Mindenfélén kattogott az agyam, ami miatt nem voltam biztos benne, hogy ez lesz a legjobb lépés, de ő, és a köztünk kialakult helyzet egy pillanatra sem merült fel bennem. Igazság szerint az utóbbi években meg sem fordult a fejemben Harry, jelenleg mégis úgy horgonyzott le az újrakezdett életemben, mintha mindig is helye lett volna benne, most pedig ki kell vívnia azt, és pótolni az elmulasztott időt. Éppenséggel nem is lenne ellenemre, ha pótolhatnánk ezt-azt, de valahogy pont nem a csatározásaink játszódnak le a képzeletemben, ha rá gondolok.
Forrongva veszem be az utolsó kanyart, mielőtt hazaérnék. Folyton ez a beszélgetés cikázik a fejemben. Amikor pedig megpróbálok elvonatoztatni mindentől, akkor átveszik a helyét Marcel szavai. Valaki kihasználta és félredobta Harryt.
-       Megjöttem! – kiáltok fel, mikor benyitok, de választ sem várva – bár jelen állapotomban nem is nagyon keresve –, az edzés levezetéseként felkocogok a lépcsőn a zuhanyzóig.
A fejemben egymást váltják az ikrek szavai. Természetesen tökéletes magyarázat lehet Harry új stílusára, amit Marcel mondott, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy azt a kedves srácot valaki képes volt ennyire tönkretenni. Harry már akkor is erősen szóra érdemes volt. Mostanra pedig egyenesen lehengerlő lett – és ezalatt nem csak a stílusát értem. Biztosra veszem, hogy kevesen sétáltak el mellette szó nélkül. Mégis hiába agyalok rajta, nem tudok olyat az ismerőseim közül, akinek köze lehetne ehhez. Mit kellett tennie az illetőnek ahhoz, hogy ezt okozza? És mikor történhetett a törés? Tudom, hogy nem kötelességem nyomozónak állni ebben az ügyben, de őszintén kíváncsi lennék, kiről van szó. Persze nem ismerek minden meleg srácot a városban, de talán annál többet, mint kellene. Utána mehetnék, hátha akár a kapcsolataimon keresztül ráakadok az illetőre. Na és akkor? Mit fogok tenni? Számon kérem? Még magamat is megnevettetem ezzel az elmélettel. Be kell látnom, hogy ha sikerülne is minden apró részletét megfejtenem ennek a kirakósnak, akkor sem tehetek már semmit. A múlton nem változtathatok. Maximum agresszívan elbeszélgethetnék vele, de valószínűleg meg sem hatná. Verjem meg? Azzal sem hiszem, hogy túl sokat elérhetnék, és lássuk be, furcsán is venné ki magát az egész. Még akkor is, ha az a szemét igazából totálisan megérdemelné a sorsát. Szerintem fogalma sincs, mit tett tönkre.
Egy nagy sóhajjal lépek a csobogó forró víz alá. Talán elmossa a frusztrációm. Nagyon jó lenne, ha valami képes lenne erre, mert kezdem azt érezni, hogy hazaköltözni sem volt jobb ötlet, mint mikor azon agyaltam, hogy ha ottmaradok és megpróbálom rendbe tenni az elcseszett kapcsolatom, akkor még lehet esélyem mindent azelőttről folytatni, ahol ő szerinte már rég vége volt. Bár ha úgy vesszük, hálás is lehetnék Harrynek. Mióta felbukkant, szinte száz százalékban sikerül elterelnie a figyelmem a szakításomról, és a papírkosárba hajított jövőképemről.
Mikor legalább ellazította az idegeimet a víz, áttelepszem az ágyamra, és bekapcsolom a laptopom. Azóta nem néztem az e-mailjeimre, mióta visszajöttem.
Ahogy megnyitom, máris mosolyognom kell. Rengeteg olvasatlan levél a seattle-i barátaimtól. A többségük arról ír, mennyire hiányolnak, vagy épp invitálnak, hogy ha lesz egy kis szabadidőm, majd menjek el pár buliba legalább. Nem hinném, hogy ez túl gyakran elő fog fordulni. Már csak azért sem, mert az ottani barátaim az ő barátai is. Elég nagy lenne az esélye, hogy összefutnánk, és bár ő azt mondta maradjunk jóban, én nem igazán vagyok híve a “megdöglött a kutya, de tartsuk meg” elvnek. De azért hízelgőek ezek a meghívások. Van köztük néhány sajnálkozó is, akikkel ezek szerint nem tudtam megvitatni, mi az oka a hirtelen döntésemnek. Most szépen mindegyikre válaszolok. Addig sem az utálatos göndör szépségen dolgoztatom az agysejtjeim.
Mikor pedig minddel végzek, valami kellemes érzés kerít hatalma alá, és hamar elalszom, Marcelen és a holnapi találkozónkon gondolkodva.

Jóleső izgalommal sietek be a könyvtárba. Nem tévedek, mikor azt gondolom, ő előttem érkezik. Már az egyik asztalnál ül, és a telefonját nézegeti.
Idefelé eszembe jutott, hogy azt sem tudom, hol laknak. Ha túl messze a könyvtártól, talán közelebbi helyszínt kéne megbeszélnünk. Még az egyetemen volt egy magántanárom, akivel rendszeresen kávézókban, vagy snack bárokban tartottunk órát. Nekem tetszett az a közeg, talán Marcelnek is kényelmesebb lenne.
-       Szia! – ülök le vele szembe, és máris aranyos mosoly terül el az arcán, ahogy visszaköszön. Harry vajon képes lenne még egy ehhez hasonlóra? – Hogy vagy? Milyen napod volt?
-       Tűrhető – bólogat, és az asztalon heverő könyveket birizgálja. Ideges lenne? De hát mitől? – Már vártam az órát.
-       Szuper! Hát még én! – nevetek, és kiveszem az ujjai közül a kötetet. – Gorkij és Tolsztoj? Remek ízlésed van. Tolsztoj összes művét imádom, Gorkijnak szerintem a leginkább említésre méltó az az Éjjeli menedékhely, bár a Barbárok sem volt rossz, persze ha kizárólag irodalmi szempontokat veszünk górcső alá.
-       Louis – szakít félbe, és egyik kezével a fejét fogja, de azért a mosoly nem tűnt el az arcáról. – Lassítsunk, oké?
-       Elnézést – vigyorgok rá, és ettől talán egy kicsit mintha ő is megnyugodna. – Ha irodalomról van szó, nagyon be tudok indulni.
Ő is egy teli vigyort csillogtat meg, és most először látok egy olyan igazi Harry-s mosolyt az arcán, amire az ikrétől emlékszem, az ominózus éjszakáról. Mindketten fiatalok voltunk még akkor, és nem is ismertük egymást, mégis felébresztette bennem a vágyat az a természetes mosoly és azok a ragyogó szemek. És persze ami a mosoly mögött volt.
Marcel mozgolódása zökkent vissza a szárnyra kapott gondolataimból.
-       Kezdjük először azzal, hogy mit érzel az orosz irodalommal kapcsolatban? Szeretnéd ezt tanulni az egyetemen? Vagy van, ami jobban érdekelne?
-       Azt hiszem, az orosz és az amerikai irodalom érdekel a legjobban. Nem tudnék dönteni. De talán az amerikai csak azért, mert otthonosabban mozgok benne.
-       Amerikai? – szökik magasba a szemöldököm. Ez egyre jobban hangzik. – Mik a terveid vele? Érdekel a tanítás?
-       Őszintén nem tudom – ingatja a fejét, és látom rajta a teljes reményvesztettséget. Komolyan nem tudja, mihez kezdjen. Ettől féltem. Remélem, valójában nem csak azért szeretne egyetemre menni, hogy elhúzhasson innen.
-       Marcel – nyúlok át az asztal felett, és megérintem a csuklóját. Hosszú ujjú ing van rajta, gondosan begombolva. Már legutóbb is egy csinos ingben volt. Ezek szerint mindig ilyen elegáns. Mikor megérintem összerándul, és látom mennyire kényelmetlen neki így, ezért hamar elengedem, de a szemkontaktust megtartom. – Megértem, hogy olajra akarsz lépni. Én is azt akartam. Soha nem volt olyan hátterem, amiben azt mondtam volna, hogy ezer örömmel itt maradok. Már harmadikos korom óta csak azt terveztem, hogy eltűnök innen egy kicsit, de nem mindenáron, érted? Ne csak azért akarj bejutni valahová, mert nem akarsz itt lenni. Azt nem hagyom.
Aprókat bólogat, és néhány másodperces erőltetett mosolyok játszanak az ajkain. Tudom, hogy a lényegre tapintottam. Egy kicsit az akkori magamat is látom benne. Kezdeni akar valamit az életével, és esze ágában sincs azt itt tenni. Bár azért én nem akartam ilyen kétségbeesetten elmenekülni. Nem lenne ez rossz hely, én csak valami újat akartam. És persze szabadságot, mint minden kölyök.
-       Mit szólnál hozzá, ha először csak összejárnánk, és beszélgetnénk az irodalomról, vagy akár bármi más tantárgyról is, ami érdekelhet, aztán majd eldöntjük? Van még időnk – próbálom oldani egy kicsit a feszültségét, mert a legrosszabb, amit tehet, az, hogy rágörcsöl erre az egészre.
-       Jól hangzik – bólint, és mintha egy leheletnyivel nyugodtabb lenne. – Kérdezhetek?
-       Persze, bármit – bólintok, és komolyan is gondolom. Örülök, hogy nyit felém. A bizalmasa is szeretnék lenni, mert csak úgy lehetek jó tanár. Na meg egy kis hátsó szándékom is van. Ha látja, hogy én bízom benne, talán ő is fog bennem, és akkor közelebb juthatok a Harry-feladvány megfejtéséhez. Rosszul kéne éreznem magam? Valahol ki akarom használni őt, de közben kedvelem is, és segíteni akarok neki. Ez azért enyhít a dolgon. Önzetlen jó cselekedet nem létezik, aki ezt állítja, az hazudik.
-       Miért akartál annyira odébbállni innen?
Veszek egy mély levegőt. Most mondjam el neki, hogy miért? Aztán már azt is el kéne, hogy miért jöttem vissza? Most találkozunk életünkben másodszor, és máris többet tudna rólam, mint néhány közelebbi barátom.
-       Szeretem ezt a várost, és az egyetlen oka annak, hogy úgy éreztem menni akarok, talán a családom. Egy kis szabadság, távol tőlük. Amiért visszajöttem az meg… elég annyi, hogy nem minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, és úgy tűnik, ez az út könnyebb volt, mint újra beilleszkedni egy idegen városba.
Összeszűkíti a szemeit, és elmereng valamin. Gondolom próbálja kibogozni a mondataim értelmét. Nem hibáztatom érte, ha nem sikerül. Az én utazásaim miértjét nem lehet félig elmesélni. Ezt vagy ismered, vagy csak hadoválásnak tűnik. Tisztában vagyok vele.
-       Szóval leléceltem innen, mert nagyfiú voltam, aztán most visszajöttem, mert benőtt egy kicsit a fejem lágya. Dióhéjban ennyi.
-       Értem – bólint, és újra az asztalon heverő könyvekre tereli a figyelmét.
-       Mi a kedvenced Tolsztojtól? – dobok egy éles kanyart a beszélgetésünkben, és remélem, hogy nem szédül el tőle. Egy kicsit gondolkodik, forgatja a kötetet az ujjai közt, aztán leteszi az asztalra, fellapozza, felém fordítja és közelebb tolja.
-       Háború és béke – olvasom fel hangosan is. Nem csalódtam. Nekem is ez az egyik kedvencem az orosz irodalomban. – Na várj, akkor most mást kérdezek.
Látom, hogy meglepem azzal, hogy felpattanok, és az amerikai irodalom soraihoz kocogok. Lekapok egy Arthur Miller kötetet, és visszaszaladok az asztalunkhoz.
-       Mit gondolsz erről?
-       Öm… még nem olvastam – vakarássza zavartan a homlokát.
-       Nyugi, nem kötelező tananyag. Maximum, ha jövőhéttől az osztályomba járnál – kacsintok rá, ő pedig elmosolyodik. Nem túl önfeledten, de egyre gyakrabban. Ez tetszik. Egyre inkább tetszik. – Szerintem zseniális. Akkor ez egy házifeladat a következő találkozónkra.
-       Oké. – Elveszi a könyvet, és beleolvas az első sorokba. – Érdekesnek tűnik.
-       Van egy olyan érzésem, hogy neked tetszeni fog.
Egy kicsit elmélyül a tanulmányozásban, én pedig az ő vonásaiban. A fenébe is, de hasonlítanak egymásra! Tisztában vagyok vele, hogy az ikreknél ez elég gyakori jelenség, de akkor sem tudok elvonatkoztatni attól, hogy Harry-t lássam, mikor Marcel ül előttem. Valahogy muszáj lenne egy kis infó morzsát kicsikarnom belőle.
-       Otthon tudják a terveid, vagy hogy tanárhoz jársz? – Leteszi a könyvet, és vesz egy nagy levegőt a válasz előtt. Nem olyat, amivel azt sugallja, hogy semmi közöm hozzá. Inkább amivel azt, hogy nem szívesen beszél a családi dolgairól. Ami baj. Így nem tudom, hogyan fogok többet megtudni Harry-ről.
-       Igen, beszéltem róla. Meg rólad is. Persze csak futólag.
-       Mit szóltak? – érdeklődöm tovább, mert most mintha mégis kevésbé zavarná, hogy a családjáról kérdezek. Ki kell használnom ezt. De talán szerencsém is lesz, és ez a téma idővel egyre inkább veszít a kényelmetlen jellegéből kettőnk közt. És nem utolsó sorban persze az is emel a pulzusomon, hogy Harry vajon mit szól az új magántanárhoz. Ha tippelhetnék, ezt is valami epés megjegyzéssel fogadhatta.
-       Anyu örült, hogy van valami tervem, ha már a bátyámnak semmi az égvilágon. Harry meg úgy tűnt, kicsit sem figyelt arra, hogy mozgott a szám.
A rohadt életbe, Harry… Azt egyre inkább leszarom, hogy velem így bánik, mert állom a támadásait, de a tesója láthatóan foglalkozna vele. Nem tudom elképzelni, hogy megvédi magát vele szemben. Nem épp úgy látom magam előtt ezt az új Harry-t, mint akinek nincs még egy szarkasztikus beszólás a tarsolyában, mikor már azt hinnéd, eldurrogtatta a tárát. Olyan jó lenne, ha elkaphatnám őt valahol, hogy megpróbáljak érdemben beszélni a fejével. Ha nem ér olyan váratlanul, mint az első találkozásnál, nem tud majd könnyedén leugatni. Akkor vajon milyen fegyverhez nyúlna? Talán ma kideríthetnénk. Ma nem engedek az ellenkezésnek, és az óra után hazafuvarozom Marcelt, aztán megpróbálok egészen véletlenül összefutni Harry-vel.



15 megjegyzés:

  1. Sziasztok lányok!
    Azon agyaltam,Harry fél attól, hogy lebukik,a dühe lebuktatja. Pedig Marcel irodalmi tudásának hiánya előbb vezet majd katasztrófához.
    Már előre várom a sok anyázás H szájából, hogy olvasnia kell.
    Ha nem akar lebukni.
    Harryn már most látom a változást.
    Lou,ha majd megtudja, hogy mindennek ő volt az oka össze fog törni. Mert hát most is milyen indulat lappang benne, ha csak arra gondol, hogy banthatta valaki a kicsi Harryt.
    Szeretem az ilyen sztorikat. A lelki fejlődés bámulatos lesz mindegyik szereplőnél.
    Sorban dobják le magukról a rossz tulajdonságokat, beidegződéseket,gondolatokat.
    Magukba néznek,és nem biztos, hogy tetszik majd nekik amit látnak.
    Kíváncsi vagyok mi lesz a folytatás. Pussz ♥️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa! :)
      Nem feltétlen bukik le az irodalom miatt, majd olyan áhítattal figyeli a tanárbácsit, hogy fel sem fog tűnni neki, hogy a tanítványa nem érti, mit beszél, mert csak a saját piszkos gondolatai fogják zavarba hozni... XD
      Hozzuk hamar az új részt! Most még merek ilyet ígérni... :D
      Puszi!

      Törlés
    2. Lou piszkos gondolatai papírra vetésére tehetek ígéretet... :P

      Törlés
    3. Alig várom őket én is! :D

      Törlés
  2. Sziasztok!

    Naaaaagyon tetszett! A Zaynes resz valamiert kulonosen! :)
    Egyreszt mar nagyon varom h Harry lebukjon, masreszt viszont meg huznam tovabb, mert egyre jobban kedvelem Marcelt, bar ot nem nehez :)
    Kivancsi vagyok Harry meddig tudja folytatni a hazugsagat... mar elore latom h Lou h kilesz...
    Nagyon varom a koviiiit! Koszonoom! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönjük, örülök nagyon :)
      Zaynt valamiért sikerült olyanra alakítanom, hogy én is jókat röhögök magamon. Lesz még a következő részekben is szerepe, ahol szeretni fogod! :D
      Azért Harryt még nem buktatjuk le, nem rohanunk vele :)
      Sietünk a kövivel! Puszi!

      Törlés
  3. Sziasztok! :)
    Szerencsére a locsolók holnap el fognak kerülni, és sajnos a csoki is, de köszi XD nyuszim meg nincs, de van két tengerimalacom. Plusz tojások a hűtőben :D
    Tegnap gonosz módon nem írtam meg, hogy mit gondolok a részről, szóval most itt kifejthetem :D :P Számomra a harmadik résztől nagyon jól beindult a sztori, onnan kezdett el igazán tetszeni. Miért van olyan érzésem, hogy a bosszú nem pont úgy fog sikerülni, ahogy most H tervezi? :D Mondjuk arra kíváncsi vagyok, hogy L mit gondol a közös éjszakájukról, mert H szemszögéből már sokat olvastunk róla, de L-től csak annyit, h H mennyivel aranyosabb volt régen. Neki még csak eszébe sem jutott, hogy ezzel összetörheti a kis ártatlan Harryt? (gondolom, nem nagyon, ha Marcel említésére arról, hogy a tesóját bántotta valaki még csak fel sem merült benne, h ő is lehetett az). Szóval ez nagyon piszkálja a fantáziámat :D Merthogy Marcellel meg olyan kis aranyos, és érzi h mennyire rossz lehet neki, hogy H nem foglalkozik vele... akkor ő miért nem foglalkozott a kis Harry érzelmeivel??
    Alig várom a következő részt, és hogy mit talál ki Harry már megint :D
    Sok-sok puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örök hála a segítségért! :)
      Nos hát, L nem biztos, hogy gondolt rá, hogy ezzel összetörheti. Fiatal kölykök voltak, L már sok egyéjszakással a háta mögött, akik nem igazán támadtak rá, hogy mit tettél... Ő nem tett ígéretet, sem hűségesküt, és nem gondolhatta, hogy H sokkal többet gondol az estéjükbe puszta kalandnál. Vagy még mindig nem gondolja. Nála az egyéjszakás kalandok gyakoribbak voltak annál, mintsem eszébe jusson, ezzel valakit ennyire tönkretehet.
      Tehát csak olyan egyszerűen nem gondolja, hogy amit tett annak ekkora nyoma maradt, mivel ő csak azt csinálta amit előtte számtalan másik emberrel, akik "normálisak" maradtak. Vagy én vagyok olyan romlott, hogy nem gondolok bele ebbe? :P XD hehe
      Ebben igazad van, L-t rosszul érinti H viselkedése M-el, de inkább azt a testvéri kapcsolatra vetíti vissza. :)) Ígérem, majd igyekszem sokkal kézzelfoghatóbban kifejteni L érzéseit és gondolatait. :))
      Puszi!

      Törlés
    2. Szívesen, és én is köszönöm a bizalmat :) nagyon várom a folytatást, szuperek vagytok. Puszi :)

      Törlés
    3. Szia!
      Még nem pontosan tudjuk, ki mennyire volt ártatlan akkor, és hogy kiben miért hagyott olyan nyomot, amilyet. Apránként kiderül :)
      A bosszú borítékolhatóan nem úgy fog elsülni, ahogy Harry eltervezte, jól látod.. De azért még tartogatok némi borsot Lou orra alá, mielőtt összedől a kártyavár.. ;)
      Jövő héten kapod a következőt! :)
      Pusszantás!

      (Sophie, ne tudd meg hogy felröhögtem azon, hogy Lou csak azt csinálta, amit sok másikkal is, akik "noooormálisak" maradtak.. XD)

      Törlés
    4. Hát na, H egy kicsit tényleg be van kattanva :D Egy alapos dugás majd helyreteszi ;) Pusziii :)

      Törlés
  4. Várom a folytatást!😍😍

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!

    Nehéz megállni, de a kommenteket még most sem olvasom, hogy ne befolyásoljanak ...pedig olyan gusztán tetszetősek, csak akkor már a válaszokat is olvasnám ...ÁÁÁÁÁÁ!

    Ezt a részt is kettőben fejeztem be! Tapsot nekem! Eldöntöttem jegyzetfüzettel fogok olvasni! XDDDD

    "...hogy azt a kedves srácot valaki képes volt ennyire tönkretenni..." Ha lehetne a fejét az asztalba verő macska giffet ide beszúrnám!!!! KIAKASZT! Adjatok már tükröt neki!!!

    Az tök jó, hogy a pótolt komijaimban felmerülő kérdéseim egy részére már kapok is választ!  Mintha a még meg nem született gondolataimra előre megírtátok volna a választ! XDDD

    Z. karaktere hát....tipikus, de annyira jól támogatja H. jelen jellemzőit! Csak dugjunk és dugjunk!!!

    Nagyon tetszik, hogy kezditek az "értelmet" is csepegtetni H. fejébe, szerintem ezt a "szemnyitogatást" is segíti, Z. primitív jelleme. :) (Bocsi Z.)

    Aranyos a féltékeny kőbunkó...szeretem, hogy mind a bunkót, mind a kis cuki baba H. t az orrunk előtt lebegtetitek.

    Csorog a nyálam Lou fenekére....köszi! ♥♥♥

    Mint mindig most is sok-sok végkifejlet, lehetőség, szál kavalkád van a fejemben. :)

    Látom, hogy a végén mégis csak elmegy Harry egyetemre, fősulira, Lou segítségével, és boldogan élnek míg meg nem halnak...stb. Rózsaszín szívecskék!♥♥♥

    De ismerlek titeket!!! XDDDDD

    Szeretném azt hinni, hogy Harryben ott lakozik, és régen meg is volt, ez a kicsi könyvmoly és belefog, szeretni a tanulásba…meg persze a tanár bácsiba! Itt mindenképp számítok színes kreativitásotokra. 

    Na, most kb. ennyire emlékszem.

    Köszönöm, ismételten egy jóleső élménnyel gazdagodtam. XDDD

    SZERCSI VAN <3<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm Zayn nevében is a cuki jelzőket :D igen... nos, azt hiszem látszik, hogy ő a legkevésbé kedvenc a bandából, az eőző sztorimban kurvát csináltam belőle, most meg... hm, gyakorlatilag megint. Csak most nem pénzért csinálja. :D
      Harryből megpróbálok azért nem teljesen Marcelt varázsolni a végére, meghagyok egy kicsit belőle. De meglátjuk.. :D
      Mi pedig köszönjük az élményt, amit a kommentjeid szereznek! Puszcsi! :)

      Törlés