2017. november 10., péntek

Sex sells 3. - Van egy kis yachtom

Halihó! 

Nos, ott tartunk, hogy a nemvárt 10% mégis bejött. Ugye azt mondtam, hogy 90%, hogy nem lesz harmadik rész? Erre most ilyenem volt... 
Baromira hiányzik Brianem. Meg egy icipicit néha Bill is. Bár ő inkább csak eszköz, hogy kielégítsem az én egyetlenem. Ez lett belőle. Egy (giga)one-shot, aminek az írását valahogy nem akartam abbahagyni, szóval szánjatok rá időt, mert 30 oldal felett van... :D (És akkor itt megint megjegyezném, hogy 90%, hogy nem lesz 4.rész... :D)

Paraméterek: Brian Molko/Bill Kaulitz, AU, slash, NC-17(nem kicsit!), one-shot(vagy most már inkább three-shot XD)
Továbbra is Bill's POV.
Előzmények: Sex sells 1., Sex sells 2. 

Jó szórakozást! ;)

A Pulse következő része pedig jövő hétre várható. Tudom, hogy csúszok... és hálás vagyok a türelmetekért! Puszik!





Sex sells 3.
Van egy kis yachtom



Szűk sötétkék farmer, és egy könyékig felgyűrt kockás ing, aminek a felső gombjait elfelejtette begombolni. Ennyit visel a még mindig pofátlanul szexi főnökünk, amikor beviharzik az ajtón. Persze az elengedhetetlen napszemüveg mellett. Szerintem még éjjel is abban flangál. A haja szoros lófarokba van kötve a tarkójánál. Sosem láttam még ennyire „nem-elegánsnak”, ennyire hétköznapinak. Ennyire nem nyilvánvalóan kőgazdagnak. Persze még csak egy hete ismerem, és alig néhányszor találkoztunk.
Köszönök neki, Tom is felé biccent, de épp egy potenciális vásárlóval van elfoglalva. Molko rám szegezi a mutatóujját, és fejével az iroda felé int. Szélsebesen követem, és megint ott tartok, hogy miközben lépdelek utána, a fenekét nézem elbűvölve. Akármit is vesz fel, nem tudom levenni róla a szemem. Egyszerűen annyira tökéletes, hogy legszívesebben egész nap csak markolásznám. Vagy harapdálnám. Nyalnám-falnám. Vagy dugnám. Bármit, amit csak szeretne. Vagy legalább szánalomból hagyna…
Becsukom magam mögött az ajtót, ő pedig a kanapéra mutat. Leülök, és kíváncsian figyelem. Gondolom, az előző este beszámolóját várja. Én viszont vagyok olyan diszkrét, hogy nem kezdek el azonnal áradozni.
Mielőtt felakasztja a fogasra az alkarján csüngő bőrkabátját, előhúz belőle egy borítékot. Odalép hozzám, a kezembe adja, majd egyik térdét felhúzva féloldalasan felül a kanapé karfájára.
Belenézek. Legalább egy havi lakbérünk van benne. De inkább kettő. Hű!
Kérdőn nézek rá, és közben próbálom nem a combját fixírozni, ami ebben a farmerban most még szembetűnőbben közelít az undorítómód tökéleteshez, neki pedig mindentudó vigyorra görbül a szája szeglete.
-      Hogy sikerült a tegnap este? – húzza fel egyik szemöldökét. A vállát nekitámasztja a háttámlának, és a kezeit lazán az ölébe ejti.
Most komolyan részletes élménybeszámolót vár? Ha ennyire érdekli, miért nem jött el ő is?
-      Ebből ítélve, jól – vágom rövidre, miközben egy pillanatra felemelem a borítékot, aztán magam mellé teszem.
Mosolyogva bólint, aztán, bár a kanapé két, majdhogynem legtávolabbi végében ülünk, szemérmetlenül közelebb hajol hozzám, két tenyerén a lábai közt megtámaszkodva. A hanyagul begombolt ing szétnyílik a mellkasán. Rápillantok a hibátlannak tűnő, sima, napbarnított bőrére, aztán félrenézek, és nyugtalanul nyelek egyet.
-      Én viszont a te véleményedre vagyok kíváncsi – mondja halkan, zavarbaejtően mély hangon.
Nem tudom, mit művel. Tegnap még visszautasított egy grátisz szopást, most meg szándékosan olyan dolgokat tesz, amivel arra késztet, hogy leteperjem.
-      Az én véleményem is hasonló – felelem határozottan, miután kihúztam magam, és megköszörültem a torkom. – Jól sikerült. Annyira, hogy enélkül is megérte volna – intek a boríték felé, és magabiztosan bámulok a szemeibe. Vagy legalábbis próbálom abba a hitbe ringatni magam, hogy magabiztosnak tűnök.
Nem tetszik, ahogy kíváncsiskodik. Elhiszem, hogy luxusprostinak lenni kifizetődő, de én azért szeretnék büszkén tükörbe nézni reggelente, és nem undorodva lehányni, akit látok. Ez egy izgalmas, ámde egyszeri alkalom volt. Esetleg neki még eladnám magam, ha ez a fétise. De valójában őt bármikor, ingyen is lerendezem.
Feláll, és bólint egyet. Hátat fordít, és csak úgy mellékesen elkezd mesélni, míg az íróasztalhoz sétál a sarokba.
-      Van egy kis yachtom.
De jó neked. Baszki.
Elnyomom a fintort, ami a képemre akarja erőszakolni magát. Így csak a szemöldökeim emelkednek meg egy hangyányit. Utálom, ha valaki a pénzével kérkedik. Gondolom azért, mert nekem nincs. Majd ha nekem is lesz yachtom, akkor tudok őszinte mosollyal bólogatni erre. Szóval majd, ha piros hó esik. Vagy zöld. Lényegtelen. Amíg fehér, addig biztos nem.
-      Szombat estére tervezek egy kisebb összejövetelt – folytatja. – Zártkörű parti lesz. Kizárólag olyan emberekkel, akiket jól ismerek, akikben megbízom.
És? Megint szexrabszolgák kellenek, vagy mi?! Na jó, ezt nem játsszuk!
-      Tudtam én, hogy túl szép ez az állás ahhoz, hogy igaz legyen! – pattanok fel, és ráncolom a szemöldököm idegesen. – A tegnap estébe belementünk. Kivételes alkalom volt. Nem vagyunk prostik!
-      Eszemben sem volt fizetni… – tárja szét a karjait meglepett vigyorral az ajkain, és oldalra gurul a forgószékkel, hogy ne legyen köztünk az asztal.
Értetlenül nézek le rá. Zavarba hoz, hogy őt egyáltalán nem frusztrálja, ahogy fölé magasodok. Csak magabiztosan néz rám, mindentudó mosollyal az ajkain.
-      Ne mondja, hogy nem szexpartiról van szó! – vágom hozzá dühösen.
-      Nem mondom – feleli a fejét ingatva, és azt a valódi, ezerwattos Molko mosolyt is mellékeli hozzá.
-      Akkor?! – lépek még közelebb a székéhez. Már majdnem a térdét éri a sípcsontom, úgy nézek le rá villámokat szóró szemekkel, de ő továbbra sem rezzen össze. – Nem fogunk lefeküdni minden barátjával! Akkor sem, ha jól ismeri őket, és megbízhatóak – ismétlem a szavait gúnyosan. – Felejtse el!
Tovább mosolyog, hátradönti a fejét a szék támlájára, felemeli a mutatóujját, komótosan begörbíti és kiegyenesíti néhányszor, úgy csalogat közelebb. A szemei csillognak. Csak azt nem értem, már hova közelebb? Gyakorlatilag majdhogynem a lábai közt állok. Ha még közelebb megyek, beesek az ölébe. Most sokkal inkább fordítanék hátat, és sietnék ki innen, mielőtt felrobbanok.
-      Térdelj le – mondja halkan, és megint azt a mély hangját használja, amibe beleremeg a hasfalam, és libabőr kúszik az egész testemre tőle. – Így kitörik a nyakam… – suttogja. Franc se tudja miért, de ahelyett, hogy dühösen elviharzok, lassan, erőtlenül engedelmeskedem neki. Újra ott találom magam a combjai közt, és visszazuhan rám, amit tegnap éreztem. Pír kúszik fel a nyakamon, beteríti az arcom, és utálatosan égetni kezdi a bőröm. – Beletiportam a lelkedbe tegnap, amikor visszautasítottalak – érinti meg az állam, és hüvelykujját lassan felcsúsztatja a számig, hogy megcirógassa az alsó ajkam. Veszek egy mély levegőt, közben lehunyom a szemem néhány pillanatra, és minden erőmet össze kell szedjem, hogy ne simuljak bele kétségbeesetten a tenyerébe. – Úgy gondoltam, kárpótollak szombat este. Ez nem munka. Ez a meghívás inkább amolyan jutalom-féle.
-      Szóval nem kell mindenkivel lefeküdni…? – nyöszörgöm, és újra tinédzsernek érzem magam. Bizonytalannak, szégyellősnek, naivnak. Alárendeltnek. Csak a kezei alatt biztonságban. Hogy tudja az érzéseimet ilyen könnyedén manipulálni másodpercek leforgása alatt?! Ijesztő.
-      Senkivel sem kell lefeküdni – hangsúlyozza halkan, és végigsimít az állvonalamon. – Ez egy olyan zártkörű parti, ahol az embereknek hasonló az érdeklődési körük, élvezik az izgalmas játékokat – magyarázza lassan. – A legtöbbjüknek túl sok szabadideje van, és hozzá túl sok pénze. Esetenként túl konzervatív házastársa. És az ilyen partik nélkül meglehetősen unalmas lenne a szexuális élete. Mindenki szabad akaratából jön. Azok is, akiket esetlegesen pórázon vezet a gazdájuk – jegyzi meg mellékesen, egy vállrándítás kíséretében.
Nyelek egy nagyot, és kitágult pupillákkal bámulom, falom a szavait, úgy figyelek rá, mintha valami istenség lenne. Csendben, elvégre az istenek szavába nem vágunk.
-      Sokaknak állandó partnere van – folytatja. – Lesznek néhányan, akik egyedül érkeznek, de a szűkebb társaságban jelenleg egy hölgy és egy úr van csak, akinek nincs partnere, ezért gondoltam rátok. Ti már bizonyítottátok, hogy alkalmasak lennétek. És nemcsak, hogy alkalmasak, de… hogy mondjam…? – a szavakat keresve a plafon felé fordítja tekintetét, én pedig megnyalom az ajkaim, ahogy lentről figyelem a nyakán megfeszülő izmokat. – Tökéletesen megfelelőek? Hm. Talán ez a jelző korrekt – bólint.
-      Ha mindkettőnkről szó van, miért csak én vagyok itt? – kérdem gyanakodva, miután elszakítom a tekintetem a nyakáról, és túlteszem magam a gondolaton, hogy most legszívesebben vámpír lennék.
-      Úgy vettem észre, a bátyád vakon követ bárhová. Te pedig pontosan tudod, mi kell neki, vagy mire hajlandó – vonja meg a vállát. – De persze megbeszélhetitek. Behívhatjuk őt is, ha gondolod – húzza fel kérdőn a szemöldökét, és az ajtó felé int.
-      És ha egyikőjük sem nyeri el a tetszésünket? – kerülöm ki az utolsó megjegyzését.
Semmi kedvem ezt a beszélgetést Tommal folytatni. Pontosan tudom, hogy ő azonnal felháborodna, és kicibálna innen. Egy ilyen dolgot csak én tudok úgy előadni neki, hogy ha szeretném, rábólintson.
-      Egyetlen szabály van: mindent lehet, de semmit sem muszáj – feleli Molko. – Minden a résztvevők döntésén áll. Ha gondolod, úgy mész haza, hogy megittál egy üveg kétszáz fontos pezsgőt, szórakoztál egy jót, de senki sem ért hozzád. Ha azt szeretnéd, csak te érsz hozzá máshoz. Vagy ha úgy tetszik, csak nézhetnek téged. Vagy te nézel másokat. Minden kölcsönös megegyezésen alapszik.
Kiszárad a torkom. Nyelek egyet, mielőtt rekedten megszólalok.
-      Tudni akarom kik ők. Nem akarok zsákbamacskát.
Hátrahúzódok, és a sarkaimra ülök. Viccesen festhetek a lábai közt térdelve, miközben morgolódva feltételeket szabok.
-      Biztosíthatlak róla, hogy meglesz a kölcsönös szimpátia.
-      Nem – rázom meg a fejem, és állnék fel, hogy itt hagyjam, de a vállamra teszi a kezét, és visszanyom.
-      Kis makacs – nevet fel, és közelebb hajol az arcomhoz. – Mit szólnál hozzám? – súgja. – Vagy a hölgyhöz, akivel a tegnap estéteket töltöttétek?
Elakad a lélegzetem. Borzongás fut végig a gerincemen a lehelete cirógatására. Aztán a fejemben megjelenő képek hatására újra. Felgyorsul a szívverésem, szinte már magamon érzem az érintését, a forró tenyerét, a száját. A füleimben hallom a nyögéseit, és a számban már ott van az íze. A nő már nem is érdekel. Megkaptam, izgalmas volt a tegnap éjjel, de ennyi. A főnökömről viszont nem mondható el ugyanez. Az enyém volt egy alig fél órás ismeretség után, igen, de hogy ennyi elég lett volna? Csak még többet akarok minden egyes nappal. És megveszek, ha nem kapom meg!
-      Nyakörv… póráz…? – suttogom a szavakat, de még így is megremeg a hangom. – Úgy kell viselkednem, mintha egy kis házicica lennék? – harapom be az alsó ajkam húsát, és nézek a szemébe, miközben lassan kiengedem a fogaim közül.
-      Szeretnél? – kérdi rekedten, és kitágulnak a pupillái. Érzem, hogy próbálja elfedni előlem, hogy egyre izgatottabban veszi a levegőt.
Megnyalom az ajkaimat, de nem felelek. Nem tudom, mit szeretnék. Félek magamtól, mert minden nappal egyre inkább azt érzem: bármit. Egészen addig, amíg ő is főszereplője annak a bárminek.
Lassan közelebb dőlök hozzá, a mellkasom a combjai közé illeszkedik, tenyeremet pedig a térdétől indulva felcsúsztatom a sliccéig. Lüktet az ér a halántékán. Ő is megnedvesíti az ajkait, mert kezdenek kiszáradni az egyre gyorsuló levegővételtől. Sóvárogva nézem a nyelvét, amíg el nem tűnik az ajkai közt újra, aztán nagyot nyelve az ágyéka felé fordítom a tekintetem. Egy ideig csak némán figyeli a mozdulataimat, majd gyengéden megfogja a csuklómat, és elhúzza a kezemet az öléből. Előre hajol, hogy ha akarnám, se érjem el a farkát. A térdeire könyököl, és tenyerébe fogja az államat. Felemeli a fejem, hogy a szemébe nézzek. Olyan közel van az arca az enyémhez, hogy a bőrömön érzem a lélegzetét. Ha most megcsókol, végem. Megint a számra csúsztatja a mutatóujját, de ezúttal nem annyira gyengéd, és egy kis nyomással lehúzza az alsó ajkam. Kinyújtom a nyelvem, hogy megnyaljam az ujját. Erre elereszti az ajkam, és az államat simogatja tovább. Pedig a számba akartam venni az ujját, szopni akartam, a nyelvemmel masszírozni, szívni, alaposan benyálazni. Egy kis ízelítőt adni neki abból, amit a farkával akarok csinálni.
-      Holnap – suttogja.
Megint visszautasít. De most már én is érzem, hogy van felette hatalmam. Amit használni is kívánok rajta. Eljátszom a kiscicáját szívesen, és persze, a kiscicák édesek, puhák és játékosak, dorombolnak és dörgölőznek, de a kiscicáknak vannak ám apró tűhegyes fogai és éles karmai is, amikkel megszerzik, amit szeretnének!
-      Most – búgom mély hangon, és a mellkasára tenyerelek, hogy hátradőljön a székben. – Vegye ezt feltételnek.
Hitetlenkedő mosollyal az ajkain ingatja meg a fejét. Lassan a háttámlának dől, és megadón elveszi a kezeit az öléből. Hát tényleg megkapom? Az enyém? Teljes transzban nyúlok az övcsatja után, amikor hangos kopogásra rezzenek össze. Azt sem tudom hirtelen, hol vagyok. Kell két másodperc, míg pislogok néhányat, körbepillantok, és veszek egy mély levegőt.
Úristen! Már megint mit művelek? Ő mit művel velem már megint?!
Hátrébb húzódok, de belemarkol a hajamba.
-      Ki az? – kiált ki Molko nevetve, én meg csak térdelek a combjai közt és zavartan pislogok.
-      Tom – hallatszik a válasz.
Oké, visszatértem a Föld nevű bolygóra. Felállnék, mielőtt bárki így lát, de a főnöknek látszólag más tervei vannak. Megmasszírozza a fejbőröm, amire elnyomok egy nyögést, és továbbra sem engedi el a hajtövemet. Gyengéd erőszakkal billenti oldalra a fejem, és kisöpri a nyakamból a tincseimet.
-      Gyere! – invitálja be a bátyámat, és közben önelégült vigyorral néz le rám, majd teljes higgadtsággal megérinti a nyakam. Egyetlen ujjával cirógatja végig, én mégis elveszetten remegek bele az érintésébe.
Tom belép az ajtón, de mielőtt sietve becsukná maga mögött, egy pillanatra megtorpan.
-      Zavarok? – kérdi bizonytalanul.
Molko lassan megvonja a vállát, az ajkain az a rá annyira jellemző pimasz vigyor bujkál, de nem válaszol. Ehelyett lenéz rám.
-      Szerinted zavar? – kérdi halálos nyugalommal, és ujjait megmozdítja a hajamban. Halkan felszisszenek, de egy szempillantás alatt összeszedem magam végre. Tom jelenléte mindig, mindenhol, bármilyen körülmények közt erőt ad.
Felnézek a főnökünkre elsötétült tekintettel. Nagyon szeretném most letörölni azt az önelégült vigyort a képéről. Ehelyett a buta játék helyett, inkább olyasmit csinálnék vele, amitől kicsúszik a kezéből az irányítás, hogy ne tudja ilyen magabiztosan kontrollálni magát. Nyögjön a szoba csendjébe elveszetten, lökje a csípőjét kétségbeesetten előre, minél többet követelve abból, amit hajlandó vagyok adni neki. És majd én eldöntöm, mennyit vagyok hajlandó megadni.
-      Felállhatok? Akkor nem. Vagy térdeljek tovább? Akkor igen – felelem cinikusan.
És igen, büszke vagyok magamra, amiért meg tudtam szólalni, nem remegett a hangom, és még némi iróniát is sikerült belecsempésznem a mondandómba.
Nevetve végigsimít az arcélemen, miután eleresztette a tincseimet, majd magabiztosan hátradől a székben.
-      Menj, mesélj a bátyádnak a holnap esti terveidről!
Néhány pillanatig még mosolyogva figyel, aztán egy fejbiccentéssel kiparancsol minket a szobából. Szerintem Tom azt is azonnal elfelejtette, miért jött, amikor meglátott Molko lábai közt térdelni. Gépiesen hagyja el a helyiséget. Felveszem a borítékot a kanapéról, és a bátyám után sietek, de előtte még szúrós tekintettel visszafordulok a főnökhöz.
-      Nem emlékszem, hogy igent mondtam volna bármire is – jelentem ki.
Ő csak felkacag, felemeli a kezét, hogy kihessegessen vele, aztán érdeklődő tekintetét néhány, az asztalon fekvő papírra irányítja.
Tom úgy néz rám már megint, mintha UFO-t látott volna. Ahogy becsukom magunk mögött az ajtót, rögtön hangot is ad a kétségeinek.
-      Mi a franc van veled, öcskös? – morog, és alig pillant rám. Még ő van zavarban helyettem? Ez jó.
-      Semmi. Mi lenne? Nem szoktál így meglepődni azon, ha bejön egy pasi… – vonom meg a vállam, és tovább sétálok a bútorok közt.
-      Aha, csak épp most egy kicsit többről van szó, mint mikor bejön egy pasi, felszeded, és megdugod – ragadja meg a könyököm, és visszaránt. – Egészen konkrétan, nem vagy önmagad. Komolyan nem veszed észre?! Úgy ugrálsz, ahogy ő fütyül. Sőt, még fütyülnie sem kell, gyakorlatilag megállás nélkül lesed, mivel elégítheted ki a kimondatlan kívánságait.
Nyelek egyet, és összeszűkült szemekkel nézek rá. Kösz az analízist, tesó.
-      De, észreveszem – köpöm felé dühösen, aztán vékony vonallá préselem az ajkaim, kirántom a karom a markából, és eltrappolok a kávégép irányába. Nem akarok veszekedni.
Nekidöntöm a homlokom a szerkezetnek, veszek egy mély lélegzetet, és idegesen nyomkodni kezdem a gombokat. Amíg berreg a készülék, lehunyom a szemeimet és megcsóválom a fejem. Nem vezethetem le a feszültséget a bátyámon, ő nem tehet semmiről. Egyedül az én hibám, hogy képtelen vagyok kontrollálni az érzéseimet a főnökünk közelében, és helyén kezelni a tenyérbe mászó stílusát. Miért izgat fel így, hogy valaki minden erőfeszítés nélkül képes letörni a szarvaimat? Mérgemben a falba bokszolok, mielőtt kiveszem az első adag kávét a gépből. Leteszem az asztalra, és csináltatok a robot titkárnőnkkel egy másikat.
-      Ne haragudj – nyújtom az egyik poharat Tom felé, miután visszasomfordálok hozzá.
-      Te se. Tudod, hogy nem bírálni akarlak – veszi el a béke kávét tőlem. – Csak nem szeretem kísértet Billt. És tudom, hogy ha magadnál lennél, te sem szeretnéd. Figyelj, ha nem tudsz megbirkózni ezzel az egésszel, akkor inkább hagyjuk ezt a melót – veti fel. – Nem éri meg, ha nem érzed magad jól.
-      Hát épp ez az! – kiáltok fel egy frusztrált nevetés kíséretében. – Hogy nem vagyok önmagam, de kurvára jól érzem magam! Mi van, ha valójában ez vagyok én, és egészen idáig nem voltam önmagam? – húzom fel a szemöldököm, neki pedig egyre tágabbra nyílnak a szemei. – Hozzám ér, és megszűnik a világ. Bármit megtennék neki. Minden éjjel róla fantáziálok, és… ahh, Tom… olyan intenzív orgazmusaim vannak, amilyeneket még sosem tapasztaltam úgy, hogy csak saját magamnak verem ki!
-      Oké. Kicsit sok az infó… – húzza el a száját, aztán belekortyol a kávéjába. – Most akkor tulajdonképpen mit akarsz? Nem hiszem, hogy ő az a randizzunk és járjunk típus.
-      Holnap estére meghívott egy partira. Egy yachton.
-      Milyen parti? – kérdez vissza, és gyanakodva ráncolja a homlokát.
-      Szexparti – vonom meg a vállam, mire azonnal kiesnek a tesóm szemei.
-      Mi? Gruppen? Felejtsd el! Nem mész! – parancsol rám.
-      Nem olyan… – forgatom meg a szemeim. – Úgy vettem ki a szavaiból, inkább amolyan fétis rajongói klub, ilyen-olyan pároknak.
Továbbra is mély árkok vannak a szemöldökei közt, ahogy néz rám. Nem szól semmit – bár a rosszalló nézését szavak nélkül is tökéletesen értem –, ezért megpróbálom valahogy meggyőzni. Mert én ott leszek, annyi szent. Akár Tommal, akár nélküle.
-      Alá-fölérendelt viszony, szerepjáték, egy kis cicafül, esetleg szőrmebilincs, néhány paskolás… a tegnapinál nem durvább. Mindent lehet, semmit se muszáj. Ha azt mondod állj, akkor vége. Kétszázfontos pezsgők… – még mindig nem úgy néz ki, mint akit meggyőztem, úgyhogy bedobom az utolsó adukártyámat. – Dita von Teese…
-      Nem tetszik ez nekem – csóválja a fejét. – Ha minden áron el akarsz menni, veled megyek. Nem érdekel, hogy nem hívott meg. Nem hagylak egyedül.
Széles vigyor terül el a képemen.
-      Azért ha szobára megyek vele, nem jössz velünk, ugye? – harapom be az alsó ajkam egy kacér mosollyal.
-      Ha-ha. Komolyan. Nem engedlek el egyedül. Mi van, ha megkötöz, aztán elad szexmunkásnak? Gazdagéktól minden kitelik…
Úgy érzem nem itt a helye annak, hogy benyögjem, egy pillanatig sem tiltakoznék, ha esetleg meg szeretne kötözni.
-      Igazából te is meg vagy hívva – mosolyodok el egy vállrándítással.
-      Tényleg? – kérdez vissza meglepetten.
-      Aha. Azt hiszem, tetszettél a hölgynek tegnap. És nincs partnere holnapra.
-      Hát… ő is tetszett nekem – nevet fel pajkosan, én pedig bólintok.
-      Ja, mellesleg… – húzom elő a borítékot, és átnyújtom neki.
Belenéz, és elkerekednek a szemei. Rám emeli a tekintetét, én pedig csak vigyorogva megvonom a vállam, és elindulok az ajtón belépő idősödő úr irányába.
*
Erős füstös sminket tettem fel, amit már csak nagyon ritkán használok. De most úgy éreztem, ez megfelelő alkalom lesz bemutatnom ribanc Billt a főnökünknek. A nadrágom olyan szűk, hogy alsót nem tudtam volna kényelmesen alávenni, így nem is tettem. A puha, fényes, fekete műbőr anyag úgy simul rám, mintha nem is rám öntötték, hanem inkább rám festették volna. Felülre mindössze egy sűrűbb szövésű necc fekete trikót húztam, aminek az apró lyukain átsejlenek a tetoválások és piercingek. Emellett egy nagyon puha, hosszúszőrű, épp csak derékig érő – hogy a fenekemet a világért se takarja –, piros műszőrme kabátka jön még velem, ha esetleg hűvös lenne éjszaka a fedélzeten. Vagy talán ha kedvem támadna egy szál szőrmében táncolni valakinek. Oh, igen, és mindezekhez még a magas sarkú, lakkpiros szajha-csizmámat is muszáj volt felvennem. Elégedetten nézegetem magam a tükörben indulás előtt, amikor Tom mögém lép, és eltátja a száját.
-      Oké, nem kérdés, hogy meg akarod dugatni magad… – dörmögi, miközben a vállam felett a tükörbe pillantva gyorsan szoros lófarokba köti vállig érő haját.
-      Meglátjuk, Tomi, meglátjuk… – vigyorgok huncutul.
Elmosolyodik, megcsóválja a fejét, és felkapja a kocsikulcsot. Egy gyors mozdulattal felé perdülök, és összevonom a szemöldökeim.
-      Ugye ezt nem gondoltad komolyan? – húzom ki a kezéből a kulcsot ellentmondást nem tűrve, és teszem vissza a helyére. – Ma este inni fogunk. Iszonyú drága piát. Nem keveset – jelentem ki. – A taxi már vár – mosolyodok el, és a karomat magam elé nyújtva előre engedem. Csak fintorog egyet a gesztuson, de nem szól, kilép a lakásból és lesiet a lépcsőn.
Egy sokzsebes sötétszürke vászonnadrág van rajta, meg egy ujjatlan lezser fehér felső, valami összevissza mintával. Még nem bogoztam ki, mit ábrázol. De nem is fontos, nem hiszem, hogy sokáig lesz rajta, szerintem von Teese kisasszonynak jobban tetszettek a fedetlen izmai, minthogy a képzelőerejét kelljen feleslegesen használnia.
Alig fél óra múltán hagyom, hogy Tom fizessen, és kiszállunk a taxiból. A kikötőben téblábolunk egy ideig, és próbáljuk kifilózni, pontosan melyik lehet a keresett partihelyszín. Mert ahol Molko „kis yachtjának” kellene lennie, ott egy rohadt Titanic méretű hajó van kivilágítva. Elmormolok magamban egy basszameget, amikor meglátom, hogy mégis jó helyen járunk. Egy pohárral a kezében, széles mosollyal az ajkain lépdel magabiztosan lefelé a lépcsőn. És az a nadrág már megint úgy áll rajta, mintha rászabták volna. Valószínűleg pontosan így is van, de szerintem direkt csinálja, élvezi, hogy elakad a szavam, ha hátat fordít nekem. Felül egy hajszálcsíkos, karcsúsított fekete inget visel, ami kiemeli törékeny alkatához képest széles, egyenes vállait, és karcsú derekát. Az ing ujjait szokásához híven könyékig felgyűrte, és a felső három gombot begombolatlanul hagyta. A szél belekap a hajába, mire kisimít az arcából néhány elkóborolt tincset.
-      Örülök, hogy el tudtatok jönni – lép oda hozzánk, és szemérmetlenül végignéz rajtam. – Nem kiscicának öltöztél – jelenti ki szinte szemrehányóan, de azért a pimasz vigyor ott bujkál a szája szegletében.
-      Vadmacskának! – nevet fel a háta mögött, a lépcső alján, az épp megérkező von Teese kisasszony. – Gyertek! – int felénk.
Éteri jelenség, mint mindig. Egy ujjatlan, földig érő, tökéletesen testhez simuló csipkeruha van rajta. Nagyon rafinált darab, a szabását tekintve meglehetősen konzervatív öltözet, combot se igen villant benne, dekoltázst sem mutat, de az első pillantás után rájön az ember, hogy bár van rajta ruha, azonban gyakorlatilag olyan, mintha nem is lenne. Az anyaga fényes, vajszínű szálból van szőve, és teljesen áttetsző. Nem kérdés, hogy a testszínű tangabugyin, és a csipkés szegélyű combfixen kívül semmi mást nem visel alatta. Tom megbabonázva követi. Ennyit arról, hogy ma éjjel az árnyékom lesz, és vigyázni fog rám. Szerintem magára sem tud. Önként adná el magát szexrabszolgának. Ingyen.
-      Gyönyörű vagy – súgja oda a hátam mögül Molko, amikor felérünk a fedélzetre.
-      Szóval mégsem hiányzik a cicafül? – mosolyodok el elégedetten.
-      A kabinodban az ágy mellett találsz, ha mégis úgy éreznéd… – kacsint rám.
A mimben? A szemeim összeakadnak egy pillanatra, és próbálom elfedni, hogy most bizony leesett az állam.
-      A négyes számú. Érezzétek jól magatokat! – emeli fel a poharát, és hátat fordítva nekem, elindul a fedett rész irányába, engem meg ott hagy levegő után kapkodva.
Úgy döntök, nem loholok utána. Inkább megpróbálom feldolgozni az elmúlt perceket, akklimatizálódni, és visszanyerni a méltóságom, nem pedig térden csúszva, csorgó nyállal követni, ahogy most legszívesebben tenném.
Megfordulok, de a bátyámnak is már csak a távolodó alakját látom. Vállat vonok, bár valójában kicsit furcsán érzem magam, amiért alighogy a hajóra lépve máris egyedül maradtam. Körbepillantok, majd a vállamra terítem a kabátomat, és a többiekkel ellenkező irányba indulok el. Egy tálcáról leveszek egy pezsgős poharat, és körbesétálok a fedélzeten. Lépten-nyomon kíváncsi pillantásokat érzek magamon, de nem törődöm velük, már megszoktam őket. Csak élvezem, ahogy a hűvös tengeri fuvallat megborzongatja a bőrömet. Egy percre a szemeimet is lehunyom. Aztán a korlátnak támaszkodom, és kitekintek a sötét éjszakában fodrozódó vízre. Minden olyan nyugodt, és csendes. A fedett teraszról halk zene szűrődik csak ki, és beszélgetések összeolvadó moraja.
Egy jóképű, ötvenes férfi lép oda hozzám. Megnyerő a külseje, ápoltnak tűnik. Az, hogy az öltönye valószínűleg többet ér, mint a kocsink, már fel sem veszem. Egyáltalán nem tolakodó, amit egy ilyen férfitől várnék. Óvatosan a derekamra teszi az egyik kezét, és a fülemhez hajol:
-      Szeretnél megkorbácsolni? – suttogja, és érzem, ahogy megremeg a hangja.
Felé fordulok, kedvesen elmosolyodok, és komótosan belekortyolok a pezsgőmbe. Megnyalom az ajkaimat, majd a szabad kezemmel lassan végigsimítok az arcélén.
-      Sajnálom. Valaki máshoz jöttem ma éjjel – búgom erotikus hangon.
Lebiggyeszti az ajkát, és bólint egyet, hogy jelezze, tudomásul vette, amit mondtam.
-      Szerencsés az a valaki. Lélegzetelállító vagy – mosolyodik el, mielőtt egy fejbiccentéssel eltűnik a homályban.
Nem hazudott Molko, itt a „nem” tényleg nemet jelent.
Egy darabig még bámulom a sötét tengert, aztán egy arra sétáló pincér tálcájára leteszem az üres poharam, majd elindulok abba az irányba, amerre a többieket sejtem. Nem sietek, alaposan körülnézek út közben. A fedetlen részen van egy kisebb, talán négy vagy hat személyes jakuzzi. A sötétben csak a vize világít. Gondolom az aljára reflektorok vannak telepítve, de persze az intenzív bugyogásnak köszönhetően, kivehetetlen mi folyik a vízfelszín alatt. Két férfi ül benne egymással szemben. Mindkettőnek két-két fiatal lány masszírozza a karjait, vállait, és úgy sejtem, a víz alatt egyéb testrészeit is. De ők mintha tudomást sem vennének a lányokról, csak hátradőlve, a jakuzzi peremére fektetett karokkal beszélgetnek. Nem hiszem, hogy én értékelném, ha valaha is ilyen szenvtelenül viszonyulna hozzám bárki, akit megérintek. Tudom, hogy ez beképzeltségre vall, de azt szeretem, amikor valaki azonnal elveszti az eszét a kezeim közt. Rögtön körbe is pillantok, látom-e a környéken azt, akit most leginkább figyelnék ész nélkül vonaglani az érintésem hatására, de nem találom meg a szemeimmel.
Ahogy közeledek a népesebb részhez, elsétál mellettem egy középkorú, fekete lakkruhás nő, kezében pórázzal. A lánc vége egy fiatal lány nyakörvére van erősítve. A kis szőkeség egy pink flitteres bugyin kívül nem sok mindent visel. Mindössze a mellbimbóira van két kisebb tenyérnyi, köralakú darab – gondolom tapasztva, mert zsinórokat nem látok – ugyanabból a pink flitteres anyagból. Még cipő sincs a lábán.
A nő észreveszi, hogy őket figyelem. Gyengéden megrántja a pórázt, mire a lány felemeli a fejét, és ránéz. A nő a fedélzet padlója felé pillant, a szőkeség pedig azonnal lehajtott fejjel mellé térdel, kezeit az ölébe ejti, ujjait összefonja, és csendesen vár.
-      Tetszik neked? – intézi hozzám a kérdést kertelés nélkül a lakkruhás nő. – Csatlakoznál?
-      Nagyon csinos – bólintok udvariasan. – De ma estére foglalt vagyok – viszonzom a mosolyát, biccentek egyet, ahogy tanultam, és tovább indulok.
Mosolyogva lépdelek tovább. Még mindig nehéz felfognom, ami itt történik. Itt tényleg bármit megkaphatnék, amit szeretnék, ezzel együtt itt ér valamit a szavam. Bár látszólag szexuális tárgyként kezeli mindenki a másikat, mégsem lealacsonyító senki viselkedése, a szabad akarat mindenek felett áll. Bizarrmód kezdem azt érezni, hogy tetszik itt nekem. Hozzá tudnék szokni.
Végre meglátom Molkot két egymással szemben fekvő, óriási, fehér bőrkanapé egyikén elnyújtózkodni. Lábait felhúzva dől hátra, két karját a kanapé háttámlájára fekteti, úgy pásztázza az embereket. Egyik kezében félig üres pohár pihen, a másikban ujjai közt parázsló cigaretta lóg. Néha beleszív, aztán felemelt fejjel fújja a füstöt a tető irányába. Nem tudom, láttam-e már bárkit is ilyen erotikusan szívni a dohányt. Egyszerűen minden mozdulatából süt a szexuális felsőbbrendűség. Az embernek megremeg tőle a térde, és négykézláb lenne kedve a combjai közé dörgölőzni, aztán pedig minden kívánságát vakon teljesíteni. Még akkor is, ha alapjáraton nem egy alázatos típus.
Ennyit arról, hogy teszek egy kört, hátha sikerül visszaszereznem az önbecsülésemet.
Veszek egy mély levegőt, és egy kisebb harcot vívva önmagammal, amiért minden erőm elhagy már a puszta látványára, összeszedem magam, és felé indulok. Odalépek mellé, ő mosolyogva felnéz rám, leereszti a lábait a földre, és a fenekét egy kicsit hátrébb csúsztatva ültében felegyenesedik. A cigarettát a kanapé mögötti asztalon fekvő hamutálba fojtja. Látom, hogy meg akar szólalni, de a meglepetés erejét kihasználva, nem hagyom. Ledobom mellé a kabátomat, széttárt lábakkal a két combja mellett a kanapéra térdelek, és fölé ereszkedem, épp csak annyira, hogy ne üljek az ölébe. Egyik kezemmel a mellkasára tenyerelek. Meglepett mosoly terül el az arcán, és felhúzza a szemöldökeit. Nem tudom, miért hagyja szó nélkül, hogy irányítsak, de engedelmesen dől vissza a bőrnek simuló háttal. Feljebb csúsztatom a kezemet, és a torkára fonom az ujjaimat. Túl nagy a háttérzaj, így nem hallom, de a hangszálai rezgéséből a tenyeremen érzem, hogy felnyög vagy felmordul. Szemtelenül kiveszem a kezéből a pezsgőjét. Kiiszom, de az utolsó kortyot nem nyelem le. Kinyújtom a karom, és oda sem pillantva a bútor párnázott végébe ejtem az üres poharat. Fölé hajolok, a torkáról feljebb siklik a tenyerem az arcát közre fogva, és egy halvány nyomásra válaszul elnyílnak az ajkai. Ekkor lassan én is résnyire nyitom a számat. Nem érek hozzá, de hagyom, hogy a nyelvemen felmelegedett alkoholos ital lassan átcsorogjon az ajkai közé. Belemarkol a fenekembe, és ráhúz az ölére. Szándékosan emeli meg a csípőjét alattam, hogy érezzem, máris milyen kemény a farka. Egyáltalán nem terveztem az ölébe ülni, csak fölé magasodni szerettem volna, de a két forró tenyere a fenekemen minden domináns gondolatomat a visszájára fordítja. Végignyal a nyakamon, és a fülem alatt egy éles kis harapást érzek, mielőtt meghallanám a vágytól elmélyült hangját.
-      Most megkaphatod – jelenti ki reszelős hangon, és a combjaimnál fogva elkezd letolni az öléből. – Térdelj le nekem – néz a szemembe kihívóan. A tekintete sötéten örvénylik a várakozás izgalmától.
-      Itt? – nézek körbe egy kicsit riadtan, de azért vonakodva megteszem, amire kér.
Bár megfogadtam magamnak, hogy nem érdekel, mibe kerül, hogy az enyém legyen újra, egy kis részem mégis hevesen ellenkezik odabent. Mindezek ellenére mégis a combjai közé ereszkedek. Nem mondhatnám, hogy a szemérmesség szent mintaképe lennék, de azért ahhoz, hogy olyasmit tegyek nyilvánosan, amire most próbál rávenni, nem elég nekem másfél pohár pezsgő. Kell még kétszer ennyi minimum, hogy a tiltakozó hangokat elhallgattassam odabent.
Váratlanul megjelenik a látóteremben néhány pink flitter.
-      Nem probléma, ha Amanda mellétek ül? – búgja a már ismerős hang a hátam mögül Molkonak, ő pedig mosolyogva oldalra nyújtja a karját, hellyel kínálva a fiatal lányt.
A lakkruhás nő lecsatolja a pórázt a nyakörvről, és leülteti a partnerét, tisztes távolságra tőlünk, a neszekből ítélve ő pedig a szemközti kanapén foglal helyet. A lány hátradől, és felhúzza a lábait. Lassan lecsukódnak a szemei, és elnyílnak az ajkai, ahogy hosszú, vékony ujjai eltűnnek a flitteres bugyi alatt.
Elakad a lélegzetem. Felpillantok a főnökömre, és látom, ahogy kaján vigyorral az ajkain figyeli a reakciómat. Nem Amandát. Engem. Hátradől, és biztatón felhúzza egyik szemöldökét. Nem mozdulok, lefagyva gubbasztok a térdei közt a sarkaimon ülve. Már kezdek hozzászokni ehhez a helyzethez. Oldalra fordítja a fejét, rápillant a lányra, és megnyalja az ajkait. Aztán lassan visszanéz rám, és egyik kezébe veszi az államat, hogy felemelje a fejem. Hüvelykujjával megsimogatja az arcomat, aztán az ajkaimra siklik az érintése. Ennyi elég ahhoz, hogy nyögve hunyjam le a szemeimet, borzongás fusson végig az egész testemen, és halkan zihálni kezdjek. Megnyalom az ujjának hegyét, aztán amikor kinyitom a szemeimet, már csak a nadrágjában feszülő merevedésére koncentrálok. Egyetlen érintése kiűzte a fejemből a kétséget, a szemérmet, és elhallgattatta a fejemben hevesen tiltakozó, irányítás-megszállott énemet.
Felemelem a fenekem a sarkaimról, és a mellkasommal közelebb dőlök az ágyékához. Néhány feszültségoldó légvétel után a térdeire simítom a kezeimet, miközben próbálom elnyomni a remegésüket. Oldalra sandítok a lányra, aki látszólag tudomást sem vesz rólunk. Lehunyt szemmel, a lehető legszolidabban kényezteti magát. A gazdája nincs a látóteremben, valószínűleg valahol mögöttem ül a szemközti kanapén. Csak a hátamat láthatja, hogy mit csinálok, abból semmit. Esetleg Molko arcát, vagy a kezeit, ahogy a hajamba túr majd, hogy mélyebbre kényszerítse magát a torkomban. Megrándul a farkam a gondolatra, és minden pillanattal egyre kényelmetlenebbül feszül a szűk nadrág anyagának. Arcomat a házigazdánk combjába dörgölöm, és még hozzám sem kellett érnie, már a puszta helyzettől belenyögök a lábait szorosan körülölelő anyagba.
Ujjai a hajamba kúsznak, és ráérősen masszírozni kezdi a fejbőrömet. Csak lassan, mintha nem is a sürgetés lenne a célja. Elnyílt ajkakkal lihegek, a nyálam vékony csíkban folyik ki a szám sarkánál, és átitatja az arcom alá simuló drága anyagot. Semmit nem tett vagy tettem még, de annyira felizgatnak a körülmények, a puszta jelenléte, és az agyamba villanó képek, hogy úgy érzem, ha egy picit arrébb siklanak az ujjai, és a fülemhez közelebb karcolja körmeivel a fejbőrömet, nehéz lesz visszafognom magam, és nem a nadrágomba élveznem egy semmitmondó érintésére. Vagy elég lenne csak úgy mozdulnia a fejem alatt, hogy az anyagon keresztül a homlokomhoz érjen a merevedése, és egy pillanat alatt végem lenne.
El kell terelnem a gondolataimat a saját feszülő farkamról, ezért úgy döntök inkább az övének szentelem a figyelmem. Felemelem a fejem az öléből, és épp csak annyira húzódok hátrébb, hogy az ujjai kicsússzanak a hajamból. Megnyalom az ajkaim, és az arcára emelem a tekintetem, ahogy kezeim az övcsatjához érnek. Győztes mosoly terül el az arcán, hagyja, hogy ügyetlenül kibújtassam a bőrszíjat a fémcsatból, de mielőtt a sliccéhez nyúlnék, megragadja a csuklóimat. Előre dől, és újra a hajamba kúsznak az ujjai, de most már sokkal kevésbé gyengéden. Rámarkol a hajtövemre, és hátrakényszeríti a fejem. Azt hittem meg fog csókolni, vártam az erőszakos mozdulatot, de végül a fülemhez hajol. Érzem a lélegzetét a bőrömön, és megőrjít a forró cirógatás.
-      Ha tudnád, mennyire felizgat, hogy megtetted volna… itt… – morogja, majd hátrébb tol, és feláll mellőlem. – Gyere, megmutatom a hajót! – mondja könnyedén, mintha nem éppen most pakolt volna arrébb álló farokkal megint egy ingyen szopást. Az őrületbe kerget a fickó, gyakorlatilag felesleges sorozatosan felkaparnom az államat a földről, úgyis mindig ugyanott köt ki. Én pedig ott, hogy kényelmetlenül lüktető merevedéssel a nadrágomban szaladok utána.
Kicsit lassan működik az agyam beszédért felelős része most. Szívesen elmondanám neki, hogy már láttam a hajót, és nem igazán érdekel – jelen pillanatban ezen az átkozott hajón kizárólag olyan dolgok izgatnak, amiknek köze van a kemény farkához –, de meg sem várja, hogy feleszméljek, nemhogy még meg is szólalhassak. Felkapja a szőrmekabátomat a kanapéról, egyik vállára veti, és elindul egy gyéren megvilágított, lefelé induló, keskeny lépcsősoron. Hátra sem néz, pontosan tudja, hogy hanyatt-homlok követni fogom. Azt sem tudom, hogyan kivitelezem összeakadó végtagok és botladozó lépések nélkül. Csak akkor eszmélek rá, hogy sikerült, amikor újfent ott találom magamat a háta mögött, némán, elbűvölten lépdelve, a fenekére tapadó éhes tekintettel.
A folyosóra érve belök egy balra nyíló ajtót, és mielőtt belépne rajta, hátrafordulva végre rám néz. Ahogy a piros szőrme a vállánál a nyakát cirógatja, átfut a gondolataimon, hogy a csizmámat is kölcsönadom neki. Semmi más nem lesz rajta, csak a szőrmekabát, és a csizma, amikor megdugom. Pislogok néhányat, és a túlságosan szexire sikerült mentális fotó hatására zaklatottan nyalom meg az ajkaimat. Elvigyorodik, én pedig sietve lépem át a küszöböt a kezei noszogatására. Köszönöm, Istenem, hogy nem kellett az egész hajón keresztülbotorkálnom, és meghallgatnom egy végtelenül unalmas idegenvezetést, frusztrálón lüktető ágyékkal!
Becsukja mögöttünk a kabin ajtót, és ráfordítja a zárat. Addig én pillanatokon belül, gyakorlottan ledobom a csizmáimat. Nem mintha lenne merszem megkérni, hogy vegye fel őket. Elönt a forróság, ahogy sokat sejtető mosollyal, némán felém pillant. Legszívesebben rávetném magam, de a közelében valamiért nem működnek azok az idegpályák a testemben, amik a jól megszokott domináns Bill mozdulatait irányítják. Csak állok ott bambán, és gyönyörködöm a látványban, közben pedig minden pislogásnál élvezem a gondolataimon átsuhanó buja képek villanásait.
-      Ezt a kabint szántam neked. Ha elfáradtál, itt nyugodtan lepihenhetsz reggelig, senki nem fog zavarni – mondja rezzenéstelen arccal.
-      Még nem vagyok fáradt – felelem halk, reszelős hangon, és óvatosan közelebb lépek hozzá. Csak remélni tudom, hogy megérti a célzást, és lefáraszt végre!
A mellkasomra teszi a kezét, és eltol az ajtótól csupán néhány lépésre fekvő franciaágyig. A bőröm lángol a tenyere alatt. Akarom a kezei érintését az egész testemen, megőrülök, ha nem kapom meg! Ha megint visszautasít, vagy húzza az időt… már jó előre tudom, hogy nem leszek büszke rá, de használni fogom a testi fölényemet rajta! A térdhajlatom a matracnak ütközik, én pedig – mivel egyetlen szót sem szól, és a testbeszédéből sem tudok semmit kiolvasni – gyorsan elgondolkodom azon, hogy vajon mit szeretne: dobjam magam hanyatt, esetleg azonnal hasra? Végül csak leülök az ágy szélére, hogy a combjaim közé léphessen, ő pedig beletúr a hajamba, és elmosolyodik. Szóval jó vagyok gondolatolvasásban? Az én ajkaim sarkai is halvány mosolyra húzódnak. Egy pillanatra lehunyom a szemeim, hogy kiélvezzem az érintését. Aztán a kezeim újra megtalálják az övcsatját.
-      Ha még egyszer… bármit is kitalál, aminek az lesz az eredménye… – megnyalom az alsó ajkam és felsóhajtok –, hogy továbbra is magán marad ez a nadrág… főnök… én esküszöm, felmondok… – dünnyögöm, és miután kicsatoltam az övet, egy határozott mozdulattal kirántom a nadrágjából, és az ágyra dobom.
-      Nem fogok. Ígérem – súgja, és megszorítja a markába simuló tincseim tövét. – Nem veszíthetek el egy ilyen munkaerőt… – vigyorodik el magabiztosan, de ahogy előbújtatom a farkát, és minden átmenet, vagy előzetes figyelmeztetés nélkül, teljes hosszában végre a számba veszem, valahogy hirtelen lehull a magabiztos maszkja.
Felkészületlenül éri a mozdulat, sípolva szívja tele a tüdejét, és nyögve veti hátra a fejét, ahogy a szempillái megrebbennek. Kihasználom a nyelvpiercingemet, úgy masszírozom végig vele a farka alsó vonalát, hogy meg kell kapaszkodnia a vállamban, ha talpon akar maradni. Egy perc sem telik el, és zihálva húz le a sziklakemény szerszámáról.
-      Vetkőzz! – utasít rekedten, és a tenyerével a mellkasomra támaszkodva hanyatt dönt.
A fenekemet megemelve elkezdem letolni a nadrágomat, de nem egyszerű feladat, ő pedig nem bírja kivárni. A combomnál tartok még csak, amikor megragadja, és a bokámig rántja. Szorosan köréjük gyűrve, megvan az az előnye, hogy olyan, mintha össze lennének kötözve a lábaim. Tudom, hogy pontosan ez jár az eszében, mert elvigyorodik, ahogy lepillant a művére. Közben ledobom a felsőmet, és kihasználom a pillanatot, amikor az éhes tekintetét épp a plafon felé meredő farkam foglalja le, megragadom az inge elejét, és magamra rántom.
Kicsit elszontyolodok, amiért ilyen jók a reflexei, és nem landol a meztelen testemen. Térdre érkezik, és a fülem mellett megtámaszkodik a két tenyerén, úgy néz le az arcomra. Felemelem a fejem az ágytakaróról, kinyújtóztatom a nyakamat, és megnyalom a száját. Mosolyogva felhúzza a szemöldökét. Megcsinálom még egyszer, kicsit nagyobb hévvel, az ajkai közé is benyalva, mire felnevet.
-      Tudod, ezen a hajón nem igazán szokás csókolózni… – jelenti ki, mivel elég egyértelmű, mit szeretnék.
Egy szempillantás alatt tolom lejjebb a nadrágját, hogy rámarkolhassak a meztelen fenekére. Felmordulok, amiért végre a kezemben tarthatom. Az ágyékomhoz húzom, és egy nagy lendülettel átfordítom magunkat. Én nem támaszkodok meg négykézláb felette, ahogyan ő tette, inkább ránehezedek a testemmel. A farkam a combjai közé csusszan, az övé pedig közénk szorul.
-      Leszarom, mit szokás – morgom.
Megragadom a csuklóit, és a feje fölött leszorítom őket az ágyra. Lehajolok, beleharapok az alsó ajkába, és a nyelvemmel erőszakosan török magamnak utat a fogai közt. Meg sem próbál ellenkezni, lehunyja a szemét, és a számba nyög. Térdeimmel széttolom a combjait, és a nyakát csókolva lassan eleresztem a csuklóit. Először csak lejjebb csúsztatom a kezeimet, az alkarjára, a könyökére, aztán a felkarjához érve végleg szabadon engedem. Nem mozdítja őket. A karjai ott fekszenek a feje felett az ágyon, mintha nem adtam volna engedélyt arra, hogy elhúzza őket.
Feltérdelek a lábai közt, szétnyitom az ingét, és a mellkasára hajolok. Hagyok néhány nedves csókot a felhevült bőrén, mielőtt újra az ágyékát céloznám be. De amikor a farka felé fordulnék, ledob magáról. Rekord sebességgel hajítja el a ruháit, és a mellkasomra támaszkodva a csípőmre ül.
-      Esélytelen, hogy engedelmes kiscicát játssz, ugye? – vigyorodik el.
-      Így, hogy napok óta sorozatosan otthagy álló farokkal, igen, főnök, esélytelen – szúrok vissza, és felemelem a fejem.
Elmosolyodik, és lejjebb csúszik a testemen.
-      Akkor beszélgessünk majd, amikor már nem vagy ilyen frusztrált… cicus… – dorombolja. Megragadja a farkam tövét, és a torkáig csúsztatja. Pont jól szorít a nyelvével a szájpadlásának, és pontosan olyan erővel masszíroz közben a markával, hogy azonnal érzem, nem fogok túl sokáig kitartani. Észre sem veszem, mikor és honnan vesz elő síkosítót, de amikor két ujja belém csúszik, felsikoltok, és magam is meglepve vele, pillanatokon belül a szájába élvezek. Na jó, annyira talán mégsem meglepő, azok után, amit napok óta művel velem. A szokásos önelégült Molko vigyorral néz fel rám, körbenyalja az ajkait, és az egyik könyökén megtámaszkodva az oldalára fekszik mellettem. Olyan gyorsan történik minden, hogy csak tátott szájjal nézem, és közben próbálom visszakényszeríteni a légzésem és a szívverésem a normális ütemre. Nem húzom az időt sokáig, amíg még váratlanul éri, addig vetem rá magamat. Leszorítom a testemmel az ágyra, a félrehajított övért nyúlok, és a kezeit összekötözve, az ágy fejtámlájához szíjazom a csuklóit. Izgatottan zihálva veszi a levegőt, de még ebben a helyzetben is megpróbálja eljátszani, hogy ő akar irányítani.
-      Hol a cicusom? – vigyorog kajánul.
-      Miáú… – nyávogom, és lecsúszok a testéről, úgy, hogy a csípőjét erősen leszorítva az ágyra a kezeim közt tartom.
Oldalra fordítja a fejét, és a sarokban fekvő fotel irányába biccent.
-      Cicafül… kisnadrág… nagy farokkal… – mosolyog kéjesen.
Csak futva pillantok oda. Látom, hogy a fotelben fekszik egy pár ezüstszürke, pihe-puhának tűnő, vékony fekete fejpántra erősített szőrös fül, valamint egy fényes ezüst sort, amolyan úszónadrág szerű, aminek a fenékrészéből egy hosszú macskafarok csüng lefelé. Na, abba tuti nem passzírozom bele magamat most!
-      Ne mozduljon – morgom, és miután megbizonyosodtam róla, hogy ha eleresztem a csípőjét, akkor is szót fogad, felállok, és a fotelhez lépek. A fejemre teszem a fülecskéket, a nadrághoz viszont tényleg nincs hangulatom. A szabad levegőt akarom a farkamon. Aztán pedig valami mást, de biztosan nem textilt. Négykézlábra ereszkedve mászok fel az ágyra, és összeszűkített szemekkel közelítek hozzá lassan. – Miáúú… – nyávogok fel újra, és lefetyelve végignyalok néhányszor az alsó ajkán. Aztán az orromat a nyakába dörgölöm, és dorombolva nyalogatom végig a mellkasát és a hasát. Elégedetten mosolyogva figyeli, ahogy széttolom a combjait, és közéjük telepszem. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve elvicsorodok, próbálom leutánozni a dühös macskák fújó hangját, és karmaimmal végigszántom a combjai tövét. Felnyög, de érzem, hogy a váratlan élvezet rántotta elő belőle ez a hangot. Még a farka is felugrik néhányszor a hasáról, mielőtt elnehezedve visszafeküdne rá. Megnyalom a számat, két kézzel megragadom a csípőjét, és ráhajolok a szivárgó szerszámjára. Elnyomok egy nyögést, amikor a nyelvemen újra megérzem az ízét. Imádom azt az édes-sós ízt, a bizonyítékát annak, mennyire vágyik arra, amit adhatok neki. Bár néha azt érzem, sosem tudom meg, mire vágyik igazán. Az biztos – a hangjaiból ítélve –, hogy jelenleg a számra nagyon. De úgy próbál uralkodni rajtam minden éber pillanatában, hogy rám nem jellemző módon folyamatosan elgyengít, és közben pedig mégis úgy érzem, hogy ha sikerül néha-néha erőt vennem magamon, és némileg a kezembe vennem az irányítást, megvadítom vele. A gondolataimból az zökkent ki, hogy a csípőjét fellökve csaknem öklendezésre késztet. Rámarkolok két oldalt, és úgy szorítom le, hogy ne tudjon még egyszer ilyet csinálni. Az ujjaim nyomai biztosan napokra ott maradnak a bőrén.
-      Erősebben… – nyöszörgi, és hirtelen nem tudom, hogy arra céloz, hogy még erősebben szorítsam a kezeimmel, vagy erősebben szívjam a farkát. De mindegy is. Megteszem mindkettőt. Felkiált. – Ahh! Hagyd abba… állj… – zihálja.
-      Nem – morgom, és szívok még néhányat a farkán, aztán a torkomba csúsztatom. Tökéletes a mérete ahhoz, hogy kényelmesen eltüntessem magamban tövig, hacsak nem váratlanul tolja le a torkomon. Érzem a lüktetését, és a feszülést, ami után jól tudom, mi következik. Eleresztem a csípőjét, hogy mozoghasson, ha szeretne, és feljebb csúsztatom a kezeimet. Végigsimítok a testén – bár a simogatás nem megfelelő szó arra, amit csinálok – az erő, ami benne van az érintésemben, inkább dörzsöléssé, gyúrássá transzformálja a simogatást. De azt biztos, hogy így is élvezi. Annyira, hogy hátrafeszíti a fejét, összeszorítja a szemeit, és olyan erővel harapja az alsó ajkát, hogy biztos vagyok benne, hogy pillanatok kérdése, és a vére is kiserken. Érzem, hogy újra lüktet az ágyékom. Elég lenne a végtelenül izgató látványa is egy újabb merevedéshez, de ahogy a torkomban pulzál a farka, és még a nyögései is visszhangoznak a kabinban, nem csak hogy újra felizgatnak, de vészesen közel húznak ahhoz a ponthoz, ahol ő is táncol most. Váratlanul elhúzódok tőle. Rémülten kapja fel a fejét, és zihálva bámulja felváltva a nedvesen fénylő, sötétvörös, robbanni készülő farkát, és a megduzzadt ajkaimat.
-      Mit művelsz? – lihegi.
A kezembe veszem a takaró alá rejtett tubust, amire nemrég szerencsésen rátérdeltem, és magamra kenek egy adagot. Nem tudom, hogy fog reagálni, nem tudom, mennyire fogok ezzel fájdalmat, vagy sérülést okozni, de nem készítem fel a behatolásra. Csak felhúzom a térdeit, beillesztem a makkom a vágatához, és figyelem az arcát, ahogy lassan átkényszerítem magam a feszes izomgyűrűn.
-      Várj… – szisszen fel.
Óvatosan ráhajolok, és a vállai felett megtámaszkodok a két tenyeremen úgy, hogy közben a lehető legkevesebbet mozogjak benne. Érzem a gyors légzésén, és az egész testében görcsös izmokon, hogy próbálja ellazítani magát, hozzászoktatni a testét a betolakodóhoz, de valamiért túl feszült hozzá. Kioldom az övet, szabadon engedem a kezeit, de ő továbbra is a feje felett tartja őket. Nem érint meg.
Az arcára emelem az egyik tenyeremet, és a tengerszínű szemeibe feledkezve végigcirógatom. Halkan felsóhajt, belesimul az érintésembe, és lehunyja a szemeit, én pedig lassan a szájához érintem az ajkaimat. Olyan érzékien csókolom meg, mint még soha. Nem mintha olyan túl sokat csókolóztunk volna eddig, de nem hittem, hogy ez megtörténhet ma. Percekig eltart, mire érzem, hogy a feszültség kezd elszállni a testéből, és az izmai egyre kevésbé fájdalmasan szorítanak. Aztán az ujjait is megérzem a lapockáimon. Elhúzódok a szájától, és az arcát végigsimogatva a füléig siklok nedves ajkaimmal. Megborzong a nyakát érő forró lélegzetemre.
-      Minden rendben? – kérdem halkan.
Látom, hogy hezitál a válaszon. Hát persze, hogy nincs minden rendben, hiszen ezen a hajón nem szokás csókolózni. Szeretkezni meg főleg nem. Meg kellett volna dugnom, nem kellett volna érdekeljen, fáj-e vagy sem. Tudom, hogy ezt gondolja. Legfeljebb egy-két napig sajgott volna, de túléli. Amit viszont most csinálok, az nem biztos, hogy ugyanolyan könnyen gyógyul.
-      Csak csináld – fordítja oldalra a fejét.
Én pedig csinálom. Úgy, ahogy ő szeretné. Nem simogatom meg többet, nem érintem meg úgy, mintha jelentene nekem bármit is. Egyetlen csókra sem hajolok fölé. Csak teszem a dolgom, míg a nyögései újra betöltik a kis helyiséget. Ujjait perceken belül lüktető szerszáma köré fonja, és néhány zaklatott mozdulat után a kézfején végigfolyik az ondója. Kihúzódok belőle, és én is marokra fogom magam. Ugyanolyan vehemens mozdulatokkal fejezem be én is saját magamnak, és spriccelek egy-két fehér csíkot a hasára az ő sűrű cseppjei mellé.
Nem tudom, miért, de nem érzem jól magam. Idegesen letépem a fejemről a szőrös füleket, és a padlóra hajítom. Az éjjeli szekrényen fekvő dobozból kihúzok néhány törlőkendőt, és megtörlöm a kezemet. Nem nézek oda, de neki is dobok párat. A földet pásztázom a ruháim után.
-      Hé… – szól hozzám halkan, de nem hagyom, hogy elmondja, amit akar. Az lesz a legjobb, ha most hazataxizom.
-      Ne! Tudom, hogy megint nem azt tettem, amit elvárt tőlem. Ne haragudjon, főnök, nem…
-      Fogd már be! – szakít félbe. – Itt nem vagyok a főnököd.
Hátrahúz a vállaimnál, hogy hanyatt feküdjek az ágyon. Vonakodva teszem meg, de titkon mindketten tudjuk, hogy nem tudnék ellenállni annak, ahogy mellém kucorodik. A mellkasomra könyököl, és mosolyogva nézi az arcomat. Aztán egy futó csókra hozzám érinti a száját, majd a vállamra hajtja a fejét.
-      Tudod, hány ember van, aki minden pillanatban azt lesi, mit várok el tőle? Baromi unalmas… – mondja halkan. – Te ne tedd.
Felsóhajtok, de nem szólok semmit. Fogalmam sincs, mit mondhatnék. Valószínűleg tisztában van vele, hogy önkéntelenül is meg szeretnék felelni neki. Még ha a másik énem kétségbeesetten harcol is legbelül ez ellen, és néha ő győz.
Hosszú percekig fekszünk némán. Erőt kell vennem magamon, hogy ne merítsem az ujjaimat a mellkasomon szétterülő tincseibe, ne cirógassam végig a hátát, vagy hogy ne csókoljak szeretetteljesen a feje búbján a hajába. Hogy ne nyögjek fel hangosan a puszta élvezettől, amikor egy finom mozdulattól a combja az enyémhez simul.
-      Kell egy ital – motyogom végül, és megmozdulok alatta, hogy jelezzem: szeretném, ha leszállna rólam.
-      Maradj – mosolyog kedvesen, és feláll mellőlem.
Kinyitja az egyik szekrényajtót, ami mögött egy kis hűtő rejtőzik. Kivesz belőle egy üveg pezsgőt, egy másik ajtócska mögül pedig két poharat. Felvenném most az alsómat, ha lett volna rajtam… de így csak az ölembe húzom a takaró sarkát.
Hamar a fenekére nézünk az üvegnek, miközben sztorizgatunk, mint a régi barátok. Eszméletlen, mennyi őrültség történik meg gazdagéknál! Csak kapkodom a fejem néha azokon, amiket mesél. De azért ő is jókat kuncog a mi modellügynökséges eseteinken. Szinte észre sem vesszük, ahogy szaladnak mellettünk el az órák. Fel sem tudom idézni a percet, amikor elszállt belőlem a görcsös feszültség.
-      Fáradt vagyok… – nyöszörgöm végül egy ásítás után.
Erre bólint, és némán felveszi a földről a ruháit, majd elkezdi magára húzni őket. Legszívesebben kivenném a kezéből, de nem merem.
-      Pihenj – biccent, miután elkészült, és elindul az ajtó felé.
-      Nem marad velem? Főnök… – mosolygok huncutul, és meztelenül a paplan fölé tekergőzve egy kicsit kijjebb tolom a fenekemet. Próbálom könnyedén venni. Általában jól hazudok, de most úgy érzem, nem sikerül tökéletesre az alakításom.
-      Telhetetlen vagy… – nevet fel megtorpanva az ajtókilinccsel a kezében.
-      Aludni – teszem hozzá, mellőzve az előző kaján élt a hangomból, és felemelem a takaró sarkát.
Ha akarja, megkaphatja a kiscicát is, akit szeretett volna, de én tényleg szeretnék hozzábújni. Csak gyengéden cirógatni a testét, a tüdőmbe szívni az illatát, és lágyan csókolni a meztelen bőrét, amíg el nem alszunk. Ez olyan nagy bűn? Nem tudom, mi tett ennyire szentimentálissá, de semmi kétségem sincs afelől, hogy ezt akarom. Feküdjön itt mellettem, húzza le a takarót rólam álmában, vágjon bordán, vagy rúgjon sípcsonton véletlenül egy-egy fordulásnál, amitől morogva ébredjek fel, hogy aztán a halk szuszogása rántson vissza pillanatokon belül az édes álomba.
-      Nem szeretem, ha van valaki az ágyamban, amikor alszom – jelenti ki tárgyilagosan, néhány hosszúra nyúlt pillanatig tartó csend után. – Jó éjt, Bill – biccent, és kilép az ajtón.
Megsemmisülten nézek utána, és eszembe jut, vajon hétfőn milyen vaskos boríték fog várni az irodában a kedvenc luxusprostijának címezve? Annak ellenére, hogy amikor mindenáron rá akart venni, hogy eljöjjek, azt mondta, a ma estéért nem fog fizetni. Most mégis úgy érzem magam, mint egy… használjunk szebb szót? Escort. Édes mindegy, minek nevezzük, kurvának használ.
Összegömbölyödök a takaró felett, és a mellkasomhoz szorítom az egyik párnát. Beleszagolok a huzatba, és megremeg a gyomrom, ahogy megérzem rajta az illatát. Lehunyom a szemeimet, mielőtt a könnyfátyol vaskos cseppé duzzad a szemem sarkában, és árulómód elszabadul. Nem érdemli meg. Jobban mondva: nem éri meg. Azt, hogy mit érdemel, ki dönti el? Elvégre ő sosem ígért nekem semmit. Sosem bánt velem úgy, hogy hiú ábrándokat kelljen kergetnem. Az, hogy megtettem én anélkül is, nem az ő hibája. Minden kizárólag az én hibám. Ő sosem kérte, hogy szeressek bele.

--------------------

Update:

Sex sells 4.
















16 megjegyzés:

  1. Carmen! Ez nem fair! 90%?! Ennek folytatás kell!
    Mondtam már, hogy imádom a Brianed? És a Billed? És ezt a történeted? Komolyan folytatásért könyörög. Meg én is. Ha kell térdre vágom magam érte. A Brianed az én függőségem. Zseniális volt, hogy azt hittük egy tökéletes szeretkezés lesz, de fanyar maradt a szájíz. Aztán ahogy Brian távozott, és Billcica könnyei... Sokkal jobb így, mintha csak egy sima teljesen tökéletes, együtt elélvezős habosvaniliaszex lett volna. Imádtam. Imádlak, mert annyira szükségem volt már egy ilyenre. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy szereted, mert ezt gyakorlatilag neked írtam! Nem tudom mennyire emlékszel, de fél éve megígértem, hogy minimum még egy részt írok hozzá neked :) Nem lenne nagy ügy egy hepiendes befejezést írni hozzá, de valahogy ehhez nem akarok. Unom a hepiendet, és ez nem egy olyan sztori szerintem.. :/ Azért a 10%ot megintcsak fenntartom neki, de nem tervezem...
      Majd írok neked más Briant! ;)
      Pussz! <3

      Törlés
    2. Persze, hogy emlékszem, és ahh igen, nagyon kellett. :) Remélem az a 10% megint nyerni fog azért, és nos iggen, más Brian. Brian Brian Biran... :))) Ja és teljesen egyetértek. Nem akarok hepiendet. Nekem ez így tökéletes. Én is unom már azt mikor minden rózsaszín csillámködben úszik a végén. Ez így teljesen tökéletes volt.

      Törlés
    3. Sziasztok!

      Ha Sophie-Anne ki tudja "térdelni" nálad Carmen a 10%-ból a folytatást, akkor Én mögé állok a vállát masszírozni, hogy a könyörgéstől ne fáradjon el! :D:D:D

      Telhetetlen Dögöket csináltál belőlünk, de csak azért, mert nagyon rosszul írsz. :D:D:D

      Gyö

      Törlés
    4. Köszönöm a támogatást! Gyűlik az a könyörgő tömeg. Mit szólsz? :P

      Törlés
    5. Gyöngyi, nem én írtam... de igen, telhetetlen dögök vagytok! XDDD
      Ne csináljátok ezt velem.. komolyan, hetek óta ezen a sztorin kattogtam, nem tudtam mással foglalkozni, erre most végre örültem, hogy befejeztem, "megszabadulhatok tőle" egy kicsit, de nem hagyjátok... most újra ezen kattogok :D

      Törlés
  2. Szia!

    Orulok h hallunk feloled! :) Mar delutan elolvastam a reszt, de csak most jutottam el odaig h irjak komit...
    Elsore nem tudtam h ez most melyik sztoridnak is a folytatasa, de nembaj, igy legalabb ujra atfutottam az elso ket reszet is! ;)
    Imadtam! Annyira de nagyon! <3 Persze, jobban orultem volna egy Pulse resznek, de az az igazsag h barmit is hozol, imadom!

    Egyet kellett ertenem Billel, az egesz resz olvasasa kozben en is vele egyutt valltam feszullte mindig mikor Brian leallitotta ot.
    Tenyleg imadtam, de a vege... :( Edes kicsi Bill! :( Teny h Molko nem igert neki semmit, de ahw :( Szegeny kicsi Billy, a szivem szakadt meg erte a vegen es NAGYON remelem h lesz meg ennek folytatasa, esetleg egy happy end-es lezarassal! :)

    A Pulse-t tovabbra is nagyon varom! :)

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem tűntem el, csak belassultam... :D
      Meg frusztrál a Larry sztori Harry nélkül, úgyhogy inkább mást írtam. De most már ráfekszem, ígérem! Pulse tuti lesz, ebből viszont nem ígérek folytatást. Most csak ez kívánkozott ki. Esetleg valami más Billes vagy más Brianes. Meglátjuk. Hamarosan jelentkezem egy Pulse résszel, az biztos :)
      Puszi!

      Törlés
  3. Szia Drága!

    Bill és Brian remek páros.
    A te írásaiból ismertem meg Briant, és szerettem meg. Billt imádom már régóta. Csodálatos harmóniát alkotnak ők ketten.

    Ez egy remek rész lett, és milyen hosszú. Szomorúan láttam, hogy vége,de lehet, hogy pont így, és pont itt kellett abbahagynod.
    Végig az járt a fejemben, hogy mi juttat egy embert oda, hogy így meg változzon.Bill átalakult egy erős domináns félből, egy alárendelt, mindent eltűrő és mindent örömmel teljesítő valakivé.
    Bár igencsak küzd néha ellene, de legyőzi a vágy, hogy "megfeleljen".
    Ezt teszi a szerelem? Feláldozzuk magukat(ha áldozat egyálltalán) a másik felünkért, hogy neki jó legyen, és lesve minden kívánságát még a gondolataiban is próbálva olvasni.
    Mi a jutalom? Egy ránk csukott hálószoba ajtó. Egy párna az illatával. Remélem azért több is jut Billnek.
    Szeretném ha boldog lenne! Hamár így járt, hogy szerelembe esett.
    Brian annyira játszik, de majd ő is rájön, hogy innen nincs menekvés.
    Ez a hajó már elindul, és menet közben nem lehet kiszállni.

    Folytatod még ugye? Nagyon szeretném!
    Szeretném "látni" Briann arcát amikor rájön, hogy elveszett.
    Minden írásnak az a legjobb része amikor a két szereplő megismerkedik, amikor először látják meg egymást.
    A csúcs pedig amikor rájönnek, hogy szerelmesek egymásba.
    Imádom!
    Csodás vagy! Köszönöm!
    😍😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a kedves szavakat! Örülök, hogy így elgondolkodtat titeket egy-egy sztorim :)
      Nem ígérem meg, hogy írok ehhez hepiendet. Talán egyszer még egy rész, ki tudja.. de ehhez is fél év kellett, hogy kikívánkozzon.
      És annak külön örülök, hogy Briant általam kedvelted meg! :)
      Puszi!

      Törlés
  4. Szia Carmen!

    Imádlak, bizonyos szinten kiszolgálod olvasóid vágyát, de azért nem hunyászkodsz meg. IMÁDOM! Ilyen véget írni! Igazad van nem lehet minden tökéletes, mert az unalmas lenne, ez egy keserédes történet! Igazándiból Nekem speciál MINDEGY kik a szereplőid, mert mint a példák mutatják MINDEN történeted karaktereit BE TUDOD csempészni a szívünkbe. Egy a lényeg Neked kell élvezni az írást, mert Mi akkor BIZTOS élvezni fogjuk!

    Nagyon okos ez a történet, mert úgy írsz függővéget, hogy az lehet befejezés is, de még akár egy Egri csillagokat is rejthet folytatásban. (Vagy egy Harry Pottert Kámaszutra köntösben.:D:D:D)

    Köszönöm, kerek fenekek legyenek veled! :D:D:D

    Gyöngyi

    U.i.: Rájöttem, hogy szinte csak a végéről beszéltem, de az az igazság, hogy magáról a történetről csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni! Glorifikálom minden betűjét!!! Jó a párosítás, kicsit furcsa, de jó, hogy Bill nem passzív 100 %-ban, de mégis az! Na most hagyom abba, ezért nem is akartam belekezdeni! A poénokon nagyot szakadtam! (Ezt értsd az előző kettő részhez is.)

    ♥♥♥Szercsi Van! <3<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ez az egyik legnagyobb dicséret, hogy bárki is a főszereplőm, elolvasod! Köszönöm! <3 Tudom, hogy sokan pl csak Larryt vagy csak ikrest olvasnak (néha bármilyen szar, akkor is.. csak mert Larry, vagy mert twc..). Én is nagyon ritkán olvasok el olyasmit, aminek a szereplőit nem ismerem vagy nem kedvelem különösebben, kizárólag a szerző miatt, szóval igen, nagyon köszönöm!
      Fura? Nálam Bill sosem 100% passzív. Sőt! Az én fejemben Bill inkább egy domináns vadmacska, aki a cél érdekében tud(/szeret) néha kiscica lenni..
      Köszönöm, hogy írtál! Szercsi, puszcsi! :D

      Törlés
  5. Szia Drága,
    Nagyon tetszett!
    Én is beállok a sorba,hátha meglesz az a 10%.Nagyon tetszett ez a történet.
    Bill❤❤❤
    Köszönöm,h olvashattam❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy tetszett! És hogy új embereket csaltam ide vele ;)
      Hááát, gyűjtöm a szavazatokat, meglátjuk.... :D
      Köszönöm, hogy írtál! Puszi!

      Törlés
  6. És én azt hittem, már írtam ide... :D De sebaj, szerintem még nem késtem el a könyörgéssel. Szóval...Khm, torokköszörülés, kiskutya szemek, és képzeld magad elé Briant: Lécci, legyen folytatás!
    Túl érdekes lett ez is ahhoz, hogy itt csak úgy abbahagyd. Kell valami... nem tudom mi. Nyilván egy boldogan éltek míg meg nem haltak túlzás lenne. De muszáj, hogy valami alakuljon... lehetőleg pozitív irányba. Csak egy nagyon picit. Na? :) A többit már tudod. A karakterek és a szex! A szex is minimum 10/10. Sok puszi, és ölelés meg minden, amivel közelebb kerülsz ahhoz, hogy folytasd ;) (ez egy kicsit nyálasra sikerült, de a cél érdekében bármit :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A leghatásosabb ebből a "képzeld magad elé Briant" volt. Bevillant a kép, hogy ő térdel a lábaim előtt folytatásért könyörögve. Szóval köszi b+ XD És akkor most így hogy írjam a Larryt??? Tönkretesztek.....

      Törlés