Nem, nem lesz belőle sorozat. És bármennyire is benne van a levegőben, 90%, hogy nem lesz harmadik rész sem. (Ami ugye azt jelenti, hogy 10%, hogy mégis... :D)
One-shot, AU, ajánlott az első rész ismerete, de anélkül is érthető. Csak egy icipicit korhatáros.
Sex sells 2.
Van az a nő
Van az a nő
Bill's POV
Számítottam
rá, hogy egy ilyen puccos, milliomosoknak fenntartott bútorszalonban megfordul
majd egy-két érdekes ember. Nem dolgozunk még itt rég, de már most
kijelenthetem, hogy nem csaltak a megérzéseim. Eddig minden napra akadt valami,
de az első óriási meglepetés a negyedik munkanapunkon ér.
Nem
mondom, hogy nem lepett meg, amikor rögtön az első napon, aranyszálból szőtt
göncbe csomagolt, egyértelműen milliomos bájgúnár nézett be, gagyi
arisztokratikus brit akcentussal, és röhejesen hadonászva magyarázott nekünk.
Vagy a tegnapi, ugyanolyan gazdag, bár konszolidáltabban kinéző, ámde két kis
cicafüles, alig legális lánykát pórázon maga mellett vonszoló minimum
hetvenéves öregember. Akadt már meglepetés a néhány nap alatt, de mindössze egy-egy
félmosolyt váltottak ki belőlem.
De
ahogy most az isteni Dita von Teese tipeg be az eladótérbe, attól a földön
landol az állam. Odakint hagyja két óriásira nőtt, kopasz, fekete gorilláját.
Az épület előtt várnak rá rezzenéstelen arccal, öltönyben, nyakkendőben a
negyven fokban. Tiszta Men in black: sötét
ruha, sötét napszemüveg, headset a fülükben, tuti van a zsebükben olyan
villantós izé is.
Ahogy
ez az éteri teremtés belibben az ajtón, teljesen leblokkolok, ahelyett hogy
azonnal rohannék hozzá, kielégíteni a kedves vevőt, nem csak a híresen
jó beszélőkémnek, a végtagjaimnak is annyi. Levegőt is csak saját magamat
figyelmeztetve veszek, mielőtt elkezdenék szürkülni. Dita von Teese. Basszus.
Alapvetően nincs bajom a nőkkel, de ha választanom kell, inkább pasit dugok.
Kivéve,
ha az a nő Dita von Teese!
Mivel
az izmaim továbbra sem tudják arrébb moccantani egyetlen testrészemet sem, és ő
csak közeledik, megerőltetem legalább az icipici aprócska szemmozgató izmaimat,
és nagy nehezen oldalra pillantok. Tom is zombivá vált. Pedig neki annyira nem
is az esete. Fasza. Itt sétálgat az álomnő tőlünk tíz méternyire, mi meg
szobrot játszunk. Hátha megtetszem neki, megvesz, hazavisz, és beállít a
sarokba. Léccike. Majd olcsón adjuk magamat, hátha. Vagy inkább jó drágán.
Szerintem az hamarabb felkelti az érdeklődését.
Váratlanul
újra nyílik az automata ajtó, és a két hústorony sorfalat állva pofátlanul
szexi főnökünknek, beengedi őt az ajtón. A legelső munkanapunk óta, amikor is
korán reggel adott némi eligazítást, majd rábízott Lennyre, a könyvelőre, nem
is láttuk. Már kezdett hiányozni a feszes seggének látványa. Vagy nem csak a
látványa. Elvégre majdnem csak amiatt fogadtuk el az állást. Majdnem. Na jó,
nem.
Na
de basszus, pillantgatok jobbról balra, és vissza. Hirtelen azt sem tudom, melyikkel
avassam fel a vadi új égővörös kanapét. Micsoda dilemma.
- Szépségeem! – kiált fel szinte ujjongva Molko, és
tárt karokkal lép álmaim nőjéhez.
Épp mikor már sikerült volna rávennem a végtagjaim
a tekintélyt parancsoló hatvan kilóm néhány méteren való átcipelésére.
Ő viszonozza az örömöt, megöleli, és két élénkpiros
csóknyomot is ken az arcára, amit aztán az ujjaival töröl le nevetve.
Összeszedem
kezem-lábam, és odalépek melléjük a legmegnyerőbb mosolyommal. Molko alig
pillant rám, csak felém int fél kézzel, közben meztelenre vetkőztetve
pillantásaival káprázatos vendégünket.
- A hölgyet átveszem én, menj.
A
torkomra fagy a szó. Nem. Én akarom. Maga csak ne vegyen át semmit! Ez az én
munkám!
Belül
toporzékolok, mint egy ötéves, az arcomon persze csak egy simulékony mosoly
tükröződik. Néma bólintással fordítok engedelmesen hátat, és legbelül fortyogva indulok a
bátyám felé.
- Tom, csinálj valamit. – nyüszítek neki halkan, hogy
ők azért véletlenül se hallják.
- Én? Mit? – nevet fel csendesen – Te vagy az, aki
nem tudod eldönteni, melyiket akarod jobban megdugni. A farkad fog a sírba
vinni, öcsi.
Összeszűkítem a szemeim. Utálom, ha viccelődik
rajtam. Meg a farkamon.
- Egyelőre vesztésre állok, van egy olyan sanda
gyanúm, hogy kihagynak a buliból. – fintorgok, és lopva feléjük pillantok.
Épp, ahogy ezt megteszem, nyitja ki Molko a
bőrkanapés helyiség ajtaját, udvarias mosollyal előre engedi a hölgyet, majd
belép, és becsukja maguk mögött az ajtót. Ez gyors volt. Tátott szájjal
bámulok, és könyörgőn pillantok a tesómra. Ő viszont csak felnevet, most már
egy kicsit szabadabban, megcsóválja a fejét, és az ajtón besétáló bolyhos
kiskutyás, arannyal teliaggatott, öreg hölgy felé veszi az irányt, otthagyva
engem a szuicid gondolataimmal.
Be nem ronthatok. Az se megoldás, ha felgyújtok
valamit, hogy a füstszagra biztosan kijöjjenek. Menjek be udvariasan két
kávéval? Molko letépné a fejem, vagy ha véletlen mégsem, minimum annyi lenne az
álomállásnak. Aminek okán aztán Tom mégiscsak letépné a fejem, helyette is. Ergo
ha most nem maradok a seggemen, így vagy úgy, de nemsokára pápát integethetek a
fejecskémnek.
Csendben, fájdalmas vereséget szenvedve, leülök a
számítógép elé, és közben nézem az ajtót, erősen szuggerálom, hátha valaki
belép, aki eltereli a figyelmem. Lehetőleg ne egy kiskutyás öreg néni legyen.
Fiatal legyen. Kicsi. Helyes. Feszes seggű. Mondjuk szőke és kék szemű. Ja. A
Mikulásra is nagyobb az esélyem jelenleg, hogy besétáljon ide, mint valakire,
akit szívesen kézen fogok, és beviszek a vörös kanapéra.
Ami jelenleg foglalt.
Forr bennem a féltékenység és a kíváncsiság, nem
tudom, melyik égeti az ereimet jobban. Felállok, és toporgok pár percet a bútorok
közt. Szerencsére rövid időn belül nyílik a hátsó ajtó, mielőtt elmebeteg
dologra szánom rá magam, és csodás hölgyvendégünk széles mosollyal az ajkain
lép ki. Sugárzó arccal felém biccent, majd tovább kopácsolva a cipősarkaival, a
neki háttal álló bátyám fenekére úgy pillant rá, hogy még a napszemüveget is
letolja az orra hegyére. Nyílik az automata ajtó, és eltűnik a gorillái
árnyékában a szemem elől, mintha itt sem lett volna. Kiszáradt torokkal nézek
utána, majd megpördülök, és sietve a hátsó helyiség felé veszem az irányt.
- Milyen a kanapé? – kérdem éles hangon, a rajta helyet
foglaló, a telefonján épp valami üzenetet pötyögő főnökünket.
Elképedve néz fel rám, ahogy berúgom az ajtót a
sarkammal. Na jó, utólag visszapörgetve kicsit tényleg túlzás, amit művelek, egy
hangyányit össze is csinálom magam a nézésére. Gondolom, az jár a fejében, hogy
ha lenne pár működő agysejt a csinos fejemben, ezt a hangnemet nemigen engedném
meg magamnak. A nyelvem hegyén már ott a bocsánatkérés, amikor hátravetett
fejjel hangosan felnevet.
- Most akkor kire is vagy tulajdonképpen féltékeny? –
húzza fel a szemöldökét, és kényelmesen hátradől, a telefont maga mellé ejtve.
Eltátom a szám, és nagy levegőt veszek, de mielőtt
szavak özönét zúdítanám rá, össze is zárom az ajkaim. Nem. Kell az állás.
- Elnézést. Milyen a kanapé? – kérdem meg újra, de
most már sokkal édeskésebb hangnemben.
- Nem rossz. – kinyújtja egyik karját, és
végigsimítja tenyerét a bőrön – Neked tetszik? Miattad hozattam.
- Gyönyörű. És praktikus. – mosolyodok el egy
pillanatra, de nem hagy nyugodni az óriási kérdőjel – A kisasszonynak hogy
tetszett?
- Mire akarsz kilyukadni, Bill? – nevet rám kajánul –
Szerinted öt percet szánnék a hölgyre egy hátsó kis lyukban? – mereszti rám,
jót vidulva rajtam, azokat a szemtelenül szép szemeit, mintha tökéletesen
átlátna rajtam, gond nélkül olvasna a fejemben.
Nem tudom, miért könnyebbülök meg ennyire attól,
hogy minden bizonnyal mégsem egy gyors numerára zárkóztak be.
Felszabadultan felsóhajtok, és szó nélkül, lassan letérdelek
elé. A combjain ráérősen végighúzom a két tenyeremet, gyengéden szétfeszítem
őket, közéjük furakszom. Magabiztosan figyel, hátradőlve, karjait széttárva a
kanapé háttámláján pihentetve, nem mozdul, csak hagyja, hogy az ágyékához
simuljon a mellkasom. Kifürkészhetetlen az arca, tudom, hogy gondolkodik, de
fogalmam sincs, min. Tetszik, hogy kiszámíthatatlan, hogy gyökeres ellentéte
azoknak a fiúknak, akikkel általában szórakozom. Egyre csak terjed bennem a
forróság a közelségétől. Amikor az övcsatjához nyúlok, előre dől, és megragadja
az államat, felemeli a tekintetem.
- Erre most nincs időm. – jelenti ki szenvtelenül,
arrébb tol, és feláll.
Remegve támaszkodok a sarkamon ülve a kanapéra
nyirkos tenyereimmel, miután magamra hagy. Újra ott tartok, hogy mozdulni sem
bírok.
Nem szoktam felajánlkozni senkinek! A szopásnak is
többnyire a túloldalán állok. Erre ő? Félrelök, amikor olyat tennék neki, amit
nem sok mindenkinek teszek.
Idegesen a hajamba túrok, megpróbálom uralni a légzésem,
és nem zihálva kimenni. Erőtlenül állok talpra, és botorkálok ki az eladótérbe.
Nem tudnék most ránézni, lesütött szemekkel sétálok el arra, ahol legutóbb a
tesómat láttam. Szemem sarkából látom a főnökünket, ahogy a szalon túloldalán,
a kávégép mellett áll, csípőjét a pultnak döntve, kezében csésze, és telefonál.
- Mi van? – néz rám Tom, mintha valami nagy
szörnyűség nőtt volna rajtam hirtelen.
Na persze, az arckifejezésemen ütközik meg. Valahogy úgy nézhetek ki, mint aki most tért vissza a klinikai halál állapotából.
- Semmi. – suttogom, és nyelek egy nagyot.
- Az igazat. De gyorsan. Mielőtt idejön. – követeli
ellentmondást nem tűrve.
- Le akartam… – súgom, de a lényeget lenyelem.
Tom
csak mereszti a szemeit rám kérdőn. Nem bírom kimondani. Ez nem én vagyok.
- Letérdeltem neki. – vetem oda végül megsemmisülten,
egészen halkan.
Óriásira
nyílnak a szemei, és méterest vigyort villant. Komolyan körbeérne a fején, ha nem lennének útban a fülei.
- És? Béna voltál? Többet kéne gyakorolnod. – heccel,
hiszen tudja, hogy nem épp ez a fő profilom.
- Visszautasított. – szűröm a fogaim közt, és közben gyilkos
pillantásokat küldök felé.
Mivel a beszélgetés alatt szándékosan háttal állok
a főnökünknek, csak a tesóm látja, amikor elkezd mutogatni nekünk. Ahogy Tom jelez
nekem, kelletlenül megfordulok. Molko rám mutat, majd begörbített mutató ujjal
odaparancsol magához. Ez hiányzott a legjobban most. A fülén még mindig ott a
telefon, rám sem néz, besétál a vörös kanapés szobába. Némán követem, szemlesütve, még a fenekét se fixírozom, ami nagy szó. Rámutat a
bútorra, jelezve, hogy üljek le, ő viszont állva marad. Egy perccel később a
zsebébe süllyeszti a telefont.
- Az első találkozásunkkor meglehetősen domináns
természetűnek gondoltalak.
Tart egy kis hatásszünetet. Nem tudom, hogy ez most
a javamra, vagy a káromra kívánja felhozni. De azt hiszem, most jobb, ha nem
szólalok meg. Nyelek egyet, de érzem, hogy a pír sietősen kúszik fel az
arcomon. Semmi kedvem az előző kis közjátékról cseverészni.
- De ahogy letérdeltél elém az előbb… – mosolyodik el
halványan, összeszűkített szemekkel, félrebillentett fejjel tanulmányozva.
- Ne haragudjon. Mostantól csak azt teszem, amire
utasít majd. – nézek félre, nem bírom állni a tekintetét.
- A bátyád is ugyanúgy kellemes érzéseket táplál a
hölgy iránt? – kérdi végül felegyenesedve, teljesen tárgyilagos hangnemben.
Először nem értem. Aztán az agyam kezdi összerakni
a részleteket, és eltátom a szám. Dita von Teese meg akarja venni a bátyámat??!
Azt a leborult…
Szerintem élvezné. Én meg utálnám érte. De ő meg
azért utálna, ha utólag megtudná, hogy keresztülhúztam az egészet. A
létfenntartó ösztön nagy úr, jó tesó leszek.
Felsóhajtok, kicsit persze rosszul esik, hogy én
észrevétlen maradtam Tom mellett, de büszkén kihúzom a hátam, és ugyanolyan
tárgyilagosan próbálok válaszolni, ahogy kérdeztek.
- Úgy gondolom, igen. – felelem rezzenéstelen arccal.
- És ő mennyire tudja levetkőzni a dominanciáját? –
kérdi.
Ezen mosolyognom kell. Tom közel sem olyan domináns,
mint én. Az, hogy én most egy kicsit… nem vagyok önmagam… más tészta.
- Úgy hiszem, ha megéri, minden további nélkül.
- Megéri? Mármint pénzügyileg? – húzza fel a
szemöldökét kíváncsian.
- Nem feltétlen pénzügyileg. Persze az sem egy utolsó
szempont.
Bólint.
Basszus, pont most csináltam kurvát Tomból.
- Az elismerésemért, és persze némi extra prémiumért cserébe,
megtennétek, hogy engedelmesen és odaadóan elszórakoztatjátok ma éjjel, közösen, egy kedves vevőnket?
Köpni-nyelni nem tudok. Közösen? Akkor mégis benne
vagyok a buliban én is? Nagy levegőt veszek. Szóval mégis prostinak
szerződtünk. Dita von Teese pedig a nála jóval fiatalabb ikersrácokra bukik. Nem pont így értettem, hogy vigyen haza és állítson a sarokba. Leesett állal,
kikerekedett szemekkel nézem Mr. Molkot, a pulzusom valahol százötven körül, a
vérnyomásom is a közelében. Nem szólalok meg, amit ő valószínűleg úgy érzékel,
hogy ez nekünk nem fér bele.
- Csak hogy tisztázzuk a helyzetet. – kezdi – Ez nem
függ össze szorosan a munkakörötökkel. Mondhattok nemet, nem ettől függ az
állásotok. Még semmit nem ígértem a hölgynek. – meglágyul a tekintete – Beszélj
a testvéreddel. – biccent, majd kifelé indulna a szobából, de utána szólok.
- Csak hogy tisztázzuk… – ismétlem a szavait – Dita von
Teese-ről beszélünk, ugye? Nem egy bolyhos kiskutyás vénasszonyhoz fog küldeni
minket?
Felnevet,
kezében a kilinccsel. Aztán újra kiismerhetetlenné válnak a vonásai.
- Neveket nem használunk. A kedves törzsvásárlónkról
van szó, akivel az imént tárgyaltam itt. – mutat az alattam fekvő kanapéra,
bólint, és kilép az eladótérbe.
Őrülten dobogó szívvel teszem Tom vállára a
kezemet. Nem kérdésként, inkább tényként közlöm vele a helyzetet. Persze jól
sejtettem, hogy nincs ellenére egy kis szórakozás.
Hát ez van. Ma éjjel hivatalosan is prostituáltak
leszünk. Az emberek általában azt mondják, „van az a pénz”. Én pedig azt
mondom, „van az a nő”.
--------------------------
Update:
Sex sells 3.
Hát ennek a folytatására tényleg nem számítottam, de OMFG! Imádtam! :D a francba, hogy ezek csak one-shot-ok... :D Akarom ezt a sztorit soksok részben. :D K**** jó!
VálaszTörlésKösziiii :DD
TörlésHát basszus én is imádom főnök Briant + alázatot kell tanulnom Billt... :P
Na majd egyszer írok neked még egy részt minimum! Úgyis többnyire neked írok... XD
És persze nekem. ;) és tényleg írj, mert olyan jó ez a történet! :))
VálaszTörlésJaj ezt nem is láttam.. o_O Örülök, hogy te is szereted :) Ahh, annyi mindent írnék, csak intézze el valaki, hogy 30 órából álljon egy nap! :D
Törlés