Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2017. május 19., péntek

Sex sells 2. - Van az a nő

Erre gondolom nem számítottatok. Én sem. :D Csak úgy jönni akart... hát hagytam.
Nem, nem lesz belőle sorozat. És bármennyire is benne van a levegőben, 90%, hogy nem lesz harmadik rész sem. (Ami ugye azt jelenti, hogy 10%, hogy mégis... :D) 
One-shot, AU, ajánlott az első rész ismerete, de anélkül is érthető. Csak egy icipicit korhatáros.







Sex sells 2.
Van az a nő

Bill's POV


Számítottam rá, hogy egy ilyen puccos, milliomosoknak fenntartott bútorszalonban megfordul majd egy-két érdekes ember. Nem dolgozunk még itt rég, de már most kijelenthetem, hogy nem csaltak a megérzéseim. Eddig minden napra akadt valami, de az első óriási meglepetés a negyedik munkanapunkon ér.
Nem mondom, hogy nem lepett meg, amikor rögtön az első napon, aranyszálból szőtt göncbe csomagolt, egyértelműen milliomos bájgúnár nézett be, gagyi arisztokratikus brit akcentussal, és röhejesen hadonászva magyarázott nekünk. Vagy a tegnapi, ugyanolyan gazdag, bár konszolidáltabban kinéző, ámde két kis cicafüles, alig legális lánykát pórázon maga mellett vonszoló minimum hetvenéves öregember. Akadt már meglepetés a néhány nap alatt, de mindössze egy-egy félmosolyt váltottak ki belőlem.
De ahogy most az isteni Dita von Teese tipeg be az eladótérbe, attól a földön landol az állam. Odakint hagyja két óriásira nőtt, kopasz, fekete gorilláját. Az épület előtt várnak rá rezzenéstelen arccal, öltönyben, nyakkendőben a negyven fokban. Tiszta Men in black: sötét ruha, sötét napszemüveg, headset a fülükben, tuti van a zsebükben olyan villantós izé is.
Ahogy ez az éteri teremtés belibben az ajtón, teljesen leblokkolok, ahelyett hogy azonnal rohannék hozzá, kielégíteni a kedves vevőt, nem csak a híresen jó beszélőkémnek, a végtagjaimnak is annyi. Levegőt is csak saját magamat figyelmeztetve veszek, mielőtt elkezdenék szürkülni. Dita von Teese. Basszus. Alapvetően nincs bajom a nőkkel, de ha választanom kell, inkább pasit dugok.
Kivéve, ha az a nő Dita von Teese!
Mivel az izmaim továbbra sem tudják arrébb moccantani egyetlen testrészemet sem, és ő csak közeledik, megerőltetem legalább az icipici aprócska szemmozgató izmaimat, és nagy nehezen oldalra pillantok. Tom is zombivá vált. Pedig neki annyira nem is az esete. Fasza. Itt sétálgat az álomnő tőlünk tíz méternyire, mi meg szobrot játszunk. Hátha megtetszem neki, megvesz, hazavisz, és beállít a sarokba. Léccike. Majd olcsón adjuk magamat, hátha. Vagy inkább jó drágán. Szerintem az hamarabb felkelti az érdeklődését.
Váratlanul újra nyílik az automata ajtó, és a két hústorony sorfalat állva pofátlanul szexi főnökünknek, beengedi őt az ajtón. A legelső munkanapunk óta, amikor is korán reggel adott némi eligazítást, majd rábízott Lennyre, a könyvelőre, nem is láttuk. Már kezdett hiányozni a feszes seggének látványa. Vagy nem csak a látványa. Elvégre majdnem csak amiatt fogadtuk el az állást. Majdnem. Na jó, nem.
Na de basszus, pillantgatok jobbról balra, és vissza. Hirtelen azt sem tudom, melyikkel avassam fel a vadi új égővörös kanapét. Micsoda dilemma.
-      Szépségeem! – kiált fel szinte ujjongva Molko, és tárt karokkal lép álmaim nőjéhez.
Épp mikor már sikerült volna rávennem a végtagjaim a tekintélyt parancsoló hatvan kilóm néhány méteren való átcipelésére.
Ő viszonozza az örömöt, megöleli, és két élénkpiros csóknyomot is ken az arcára, amit aztán az ujjaival töröl le nevetve.
Összeszedem kezem-lábam, és odalépek melléjük a legmegnyerőbb mosolyommal. Molko alig pillant rám, csak felém int fél kézzel, közben meztelenre vetkőztetve pillantásaival káprázatos vendégünket.
-      A hölgyet átveszem én, menj.
A torkomra fagy a szó. Nem. Én akarom. Maga csak ne vegyen át semmit! Ez az én munkám!
Belül toporzékolok, mint egy ötéves, az arcomon persze csak egy simulékony mosoly tükröződik. Néma bólintással fordítok engedelmesen hátat, és legbelül fortyogva indulok a bátyám felé.
-      Tom, csinálj valamit. – nyüszítek neki halkan, hogy ők azért véletlenül se hallják.
-      Én? Mit? – nevet fel csendesen – Te vagy az, aki nem tudod eldönteni, melyiket akarod jobban megdugni. A farkad fog a sírba vinni, öcsi.
Összeszűkítem a szemeim. Utálom, ha viccelődik rajtam. Meg a farkamon.
-      Egyelőre vesztésre állok, van egy olyan sanda gyanúm, hogy kihagynak a buliból. – fintorgok, és lopva feléjük pillantok.
Épp, ahogy ezt megteszem, nyitja ki Molko a bőrkanapés helyiség ajtaját, udvarias mosollyal előre engedi a hölgyet, majd belép, és becsukja maguk mögött az ajtót. Ez gyors volt. Tátott szájjal bámulok, és könyörgőn pillantok a tesómra. Ő viszont csak felnevet, most már egy kicsit szabadabban, megcsóválja a fejét, és az ajtón besétáló bolyhos kiskutyás, arannyal teliaggatott, öreg hölgy felé veszi az irányt, otthagyva engem a szuicid gondolataimmal.
Be nem ronthatok. Az se megoldás, ha felgyújtok valamit, hogy a füstszagra biztosan kijöjjenek. Menjek be udvariasan két kávéval? Molko letépné a fejem, vagy ha véletlen mégsem, minimum annyi lenne az álomállásnak. Aminek okán aztán Tom mégiscsak letépné a fejem, helyette is. Ergo ha most nem maradok a seggemen, így vagy úgy, de nemsokára pápát integethetek a fejecskémnek.
Csendben, fájdalmas vereséget szenvedve, leülök a számítógép elé, és közben nézem az ajtót, erősen szuggerálom, hátha valaki belép, aki eltereli a figyelmem. Lehetőleg ne egy kiskutyás öreg néni legyen. Fiatal legyen. Kicsi. Helyes. Feszes seggű. Mondjuk szőke és kék szemű. Ja. A Mikulásra is nagyobb az esélyem jelenleg, hogy besétáljon ide, mint valakire, akit szívesen kézen fogok, és beviszek a vörös kanapéra.
Ami jelenleg foglalt.
Forr bennem a féltékenység és a kíváncsiság, nem tudom, melyik égeti az ereimet jobban. Felállok, és toporgok pár percet a bútorok közt. Szerencsére rövid időn belül nyílik a hátsó ajtó, mielőtt elmebeteg dologra szánom rá magam, és csodás hölgyvendégünk széles mosollyal az ajkain lép ki. Sugárzó arccal felém biccent, majd tovább kopácsolva a cipősarkaival, a neki háttal álló bátyám fenekére úgy pillant rá, hogy még a napszemüveget is letolja az orra hegyére. Nyílik az automata ajtó, és eltűnik a gorillái árnyékában a szemem elől, mintha itt sem lett volna. Kiszáradt torokkal nézek utána, majd megpördülök, és sietve a hátsó helyiség felé veszem az irányt.
-      Milyen a kanapé? – kérdem éles hangon, a rajta helyet foglaló, a telefonján épp valami üzenetet pötyögő főnökünket.
Elképedve néz fel rám, ahogy berúgom az ajtót a sarkammal. Na jó, utólag visszapörgetve kicsit tényleg túlzás, amit művelek, egy hangyányit össze is csinálom magam a nézésére. Gondolom, az jár a fejében, hogy ha lenne pár működő agysejt a csinos fejemben, ezt a hangnemet nemigen engedném meg magamnak. A nyelvem hegyén már ott a bocsánatkérés, amikor hátravetett fejjel hangosan felnevet.
-      Most akkor kire is vagy tulajdonképpen féltékeny? – húzza fel a szemöldökét, és kényelmesen hátradől, a telefont maga mellé ejtve.
Eltátom a szám, és nagy levegőt veszek, de mielőtt szavak özönét zúdítanám rá, össze is zárom az ajkaim. Nem. Kell az állás.
-      Elnézést. Milyen a kanapé? – kérdem meg újra, de most már sokkal édeskésebb hangnemben.
-      Nem rossz. – kinyújtja egyik karját, és végigsimítja tenyerét a bőrön – Neked tetszik? Miattad hozattam.
-      Gyönyörű. És praktikus. – mosolyodok el egy pillanatra, de nem hagy nyugodni az óriási kérdőjel – A kisasszonynak hogy tetszett?
-      Mire akarsz kilyukadni, Bill? – nevet rám kajánul – Szerinted öt percet szánnék a hölgyre egy hátsó kis lyukban? – mereszti rám, jót vidulva rajtam, azokat a szemtelenül szép szemeit, mintha tökéletesen átlátna rajtam, gond nélkül olvasna a fejemben.
Nem tudom, miért könnyebbülök meg ennyire attól, hogy minden bizonnyal mégsem egy gyors numerára zárkóztak be.
Felszabadultan felsóhajtok, és szó nélkül, lassan letérdelek elé. A combjain ráérősen végighúzom a két tenyeremet, gyengéden szétfeszítem őket, közéjük furakszom. Magabiztosan figyel, hátradőlve, karjait széttárva a kanapé háttámláján pihentetve, nem mozdul, csak hagyja, hogy az ágyékához simuljon a mellkasom. Kifürkészhetetlen az arca, tudom, hogy gondolkodik, de fogalmam sincs, min. Tetszik, hogy kiszámíthatatlan, hogy gyökeres ellentéte azoknak a fiúknak, akikkel általában szórakozom. Egyre csak terjed bennem a forróság a közelségétől. Amikor az övcsatjához nyúlok, előre dől, és megragadja az államat, felemeli a tekintetem.
-      Erre most nincs időm. – jelenti ki szenvtelenül, arrébb tol, és feláll.
Remegve támaszkodok a sarkamon ülve a kanapéra nyirkos tenyereimmel, miután magamra hagy. Újra ott tartok, hogy mozdulni sem bírok.
Nem szoktam felajánlkozni senkinek! A szopásnak is többnyire a túloldalán állok. Erre ő? Félrelök, amikor olyat tennék neki, amit nem sok mindenkinek teszek.
Idegesen a hajamba túrok, megpróbálom uralni a légzésem, és nem zihálva kimenni. Erőtlenül állok talpra, és botorkálok ki az eladótérbe. Nem tudnék most ránézni, lesütött szemekkel sétálok el arra, ahol legutóbb a tesómat láttam. Szemem sarkából látom a főnökünket, ahogy a szalon túloldalán, a kávégép mellett áll, csípőjét a pultnak döntve, kezében csésze, és telefonál.
-      Mi van? – néz rám Tom, mintha valami nagy szörnyűség nőtt volna rajtam hirtelen. 
Na persze, az arckifejezésemen ütközik meg. Valahogy úgy nézhetek ki, mint aki most tért vissza a klinikai halál állapotából.
-      Semmi. – suttogom, és nyelek egy nagyot.
-      Az igazat. De gyorsan. Mielőtt idejön. – követeli ellentmondást nem tűrve.
-      Le akartam… – súgom, de a lényeget lenyelem.
Tom csak mereszti a szemeit rám kérdőn. Nem bírom kimondani. Ez nem én vagyok.
-      Letérdeltem neki. – vetem oda végül megsemmisülten, egészen halkan.
Óriásira nyílnak a szemei, és méterest vigyort villant. Komolyan körbeérne a fején, ha nem lennének útban a fülei.
-      És? Béna voltál? Többet kéne gyakorolnod. – heccel, hiszen tudja, hogy nem épp ez a fő profilom.
-      Visszautasított. – szűröm a fogaim közt, és közben gyilkos pillantásokat küldök felé.
Mivel a beszélgetés alatt szándékosan háttal állok a főnökünknek, csak a tesóm látja, amikor elkezd mutogatni nekünk. Ahogy Tom jelez nekem, kelletlenül megfordulok. Molko rám mutat, majd begörbített mutató ujjal odaparancsol magához. Ez hiányzott a legjobban most. A fülén még mindig ott a telefon, rám sem néz, besétál a vörös kanapés szobába. Némán követem, szemlesütve, még a fenekét se fixírozom, ami nagy szó. Rámutat a bútorra, jelezve, hogy üljek le, ő viszont állva marad. Egy perccel később a zsebébe süllyeszti a telefont.
-      Az első találkozásunkkor meglehetősen domináns természetűnek gondoltalak.
Tart egy kis hatásszünetet. Nem tudom, hogy ez most a javamra, vagy a káromra kívánja felhozni. De azt hiszem, most jobb, ha nem szólalok meg. Nyelek egyet, de érzem, hogy a pír sietősen kúszik fel az arcomon. Semmi kedvem az előző kis közjátékról cseverészni.
-      De ahogy letérdeltél elém az előbb… – mosolyodik el halványan, összeszűkített szemekkel, félrebillentett fejjel tanulmányozva.
-      Ne haragudjon. Mostantól csak azt teszem, amire utasít majd. – nézek félre, nem bírom állni a tekintetét.
-      A bátyád is ugyanúgy kellemes érzéseket táplál a hölgy iránt? – kérdi végül felegyenesedve, teljesen tárgyilagos hangnemben.
Először nem értem. Aztán az agyam kezdi összerakni a részleteket, és eltátom a szám. Dita von Teese meg akarja venni a bátyámat??! Azt a leborult…
Szerintem élvezné. Én meg utálnám érte. De ő meg azért utálna, ha utólag megtudná, hogy keresztülhúztam az egészet. A létfenntartó ösztön nagy úr, jó tesó leszek.
Felsóhajtok, kicsit persze rosszul esik, hogy én észrevétlen maradtam Tom mellett, de büszkén kihúzom a hátam, és ugyanolyan tárgyilagosan próbálok válaszolni, ahogy kérdeztek.
-      Úgy gondolom, igen. – felelem rezzenéstelen arccal.
-      És ő mennyire tudja levetkőzni a dominanciáját? – kérdi.
Ezen mosolyognom kell. Tom közel sem olyan domináns, mint én. Az, hogy én most egy kicsit… nem vagyok önmagam… más tészta.
-      Úgy hiszem, ha megéri, minden további nélkül.
-      Megéri? Mármint pénzügyileg? – húzza fel a szemöldökét kíváncsian.
-      Nem feltétlen pénzügyileg. Persze az sem egy utolsó szempont.
Bólint. Basszus, pont most csináltam kurvát Tomból.
-      Az elismerésemért, és persze némi extra prémiumért cserébe, megtennétek, hogy engedelmesen és odaadóan elszórakoztatjátok ma éjjel, közösen, egy kedves vevőnket?
Köpni-nyelni nem tudok. Közösen? Akkor mégis benne vagyok a buliban én is? Nagy levegőt veszek. Szóval mégis prostinak szerződtünk. Dita von Teese pedig a nála jóval fiatalabb ikersrácokra bukik. Nem pont így értettem, hogy vigyen haza és állítson a sarokba. Leesett állal, kikerekedett szemekkel nézem Mr. Molkot, a pulzusom valahol százötven körül, a vérnyomásom is a közelében. Nem szólalok meg, amit ő valószínűleg úgy érzékel, hogy ez nekünk nem fér bele.
-      Csak hogy tisztázzuk a helyzetet. – kezdi – Ez nem függ össze szorosan a munkakörötökkel. Mondhattok nemet, nem ettől függ az állásotok. Még semmit nem ígértem a hölgynek. – meglágyul a tekintete – Beszélj a testvéreddel. – biccent, majd kifelé indulna a szobából, de utána szólok.
-      Csak hogy tisztázzuk… – ismétlem a szavait – Dita von Teese-ről beszélünk, ugye? Nem egy bolyhos kiskutyás vénasszonyhoz fog küldeni minket?
Felnevet, kezében a kilinccsel. Aztán újra kiismerhetetlenné válnak a vonásai.
-      Neveket nem használunk. A kedves törzsvásárlónkról van szó, akivel az imént tárgyaltam itt. – mutat az alattam fekvő kanapéra, bólint, és kilép az eladótérbe.
Őrülten dobogó szívvel teszem Tom vállára a kezemet. Nem kérdésként, inkább tényként közlöm vele a helyzetet. Persze jól sejtettem, hogy nincs ellenére egy kis szórakozás.
Hát ez van. Ma éjjel hivatalosan is prostituáltak leszünk. Az emberek általában azt mondják, „van az a pénz”. Én pedig azt mondom, „van az a nő”.








4 megjegyzés:

  1. Hát ennek a folytatására tényleg nem számítottam, de OMFG! Imádtam! :D a francba, hogy ezek csak one-shot-ok... :D Akarom ezt a sztorit soksok részben. :D K**** jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziiii :DD
      Hát basszus én is imádom főnök Briant + alázatot kell tanulnom Billt... :P
      Na majd egyszer írok neked még egy részt minimum! Úgyis többnyire neked írok... XD

      Törlés
  2. És persze nekem. ;) és tényleg írj, mert olyan jó ez a történet! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj ezt nem is láttam.. o_O Örülök, hogy te is szereted :) Ahh, annyi mindent írnék, csak intézze el valaki, hogy 30 órából álljon egy nap! :D

      Törlés