Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2017. január 12., csütörtök

Bekötött szemekkel (11. fejezet)



Beillik utolsó résznek, mert utáltam, hogy befejezetlenül árválkodik, de mégsem véletlen, hogy nem írtam oda a végére csúnya nagy betűkkel, hogy --- THE END ---. Nem tudom, majd még eldől. Eredetileg több volt ebben a sztoriban, meglátjuk ennyiben marad-e. 
 

 
11. fejezet

-        Merre jártál? – döntötte fel majdhogynem a magas fekete férfit, egy lábujjhegyről odanyomott üdvözlő csókkal újdonsült élettársává avanzsált barátja, már szinte az ajtóban. Egy szempillantás alatt ott termett, ahogy megneszelte a kulcscsörgést.
Adamet észhez térítette Tommy közelsége, pillanatok alatt átértékelte magában a történteket, és máris egy teljesen más színben kezdte az agya feltüntetni a dolgokat, mint amilyenben percekkel ezelőtt látta.
-        Odamentem, hogy jól beolvassak neki. – kezdte szinte dühösen, Tommy először semmit sem értett – Jól is indult. De vele nem lehet vitatkozni. Túl okos. Mindenre megvan a megfelelő válasza. Amitől még a kéket is pirosnak látod. És tényleg el is hiszed, hogy a kék az bizony piros. – hablatyolt, amiből a fiú továbbra sem tudott semmit kihámozni.
Egyáltalán kiről beszél? Fogalma sem volt. Csak keresztbeállt szemekkel bámulta szerelmét. Próbált észrevétlen a levegőbe szagolni kicsit. Vajon részeg…?
-        Adam…? – kezdte Tommy halkan, de a férfi mintha észre sem vette volna, hogy szeretője semmit sem ért, tovább folytatta levegővétel nélkül.
-        A vége az egésznek egy szenvedélyes csók lett. Iszonyú furcsa volt. Mintha kívülről néztem volna magamat. Mintha ott sem lettem volna. Csak valami alteregóm csinálta volna. Juliette… – Tommy egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, egyre csak nőtt a szőrös labdacs a torkában. Atán amint a nevet meghallotta, leállította a férfit.
-        Na állj. Juliette?! – ismételte a nevet viccesen magas hangon – Te elmentél hozzá? És… mi van? Megcsókoltad?!
Adam elnémultan állt az előszobában, és csak bámulta a fiút. Aztán vállat vont, és bólintott.
-        De… de ő nő… – nyögte ki Tommy Joe a leghülyébb dolgot, a legelsőt, ami hirtelen eszébe jutott.
-        Nem mondod komolyan? – nevetett fel Adam kényszeredetten.
Úgy érezte, muszáj félvállról vennie a dolgot. Különben nem tudná megmagyarázni saját magának sem a történteket.
-        Haha, nagyon vicces. – morgott a fiú, és összeszűkült szemekkel hátat fordított és a konyha felé indult.
-        Ez csak egy csók. – sietett utána Adam – És nem is titkoltam el, azonnal elmondtam. Nincs jelentősége, főleg hogy egy nőről van szó. Egyszerűen csak késztetést éreztem. Talán sosem éreztem még ennyire, hogy meg akarok csókolni egy nőt. – magyarázkodott, és fel sem tűnt neki, hogy ezzel csak ront az amúgy sem fényes helyzeten – Hát megtettem. De ez nem változtat semmin. Olyan meleg vagyok, mint ez a cserépkályha télen. – támaszkodott a sarokban álló fűtőberendezésnek.
-        Ennek szívből örülök… – gúnyolódott a fiú.
-        Te is… – kezdte volna Adam, de a csengő félbeszakította.
Talán jobb is, mert ha elkezdte volna fejtegetni, hogy Tommy is megtette, nem egyszer, nem kétszer, jelen pillanatban valószínűleg igencsak felhúzta volna vele a szőkét.
Tommy Joe összeráncolt homlokkal fordult sarkon, egyelőre nem tudta eldönteni, hogy amit érez, az csak meglepettség, vagy düh, esetleg valami egészen más. Inkább az ajtó tejüveg ablakán átsejlő homályos alak kilétére próbált fókuszálni.
Adam lassan somfordált mögötte. Kinyílt az ajtó, szerelme egy pillanatnyi, alig észrevehető habozás után kézen fogta a vendéget, behúzta az előszobába, és még mielőtt az bármit is mondhatott volna, miközben berúgta sarkával az ajtót, falnak nyomta és hosszasan szájon csókolta.
-        Szia, Julie. – mosolygott édesen – Mi járatban?
Egyelőre Juliette is pontosan ott tartott, ahol Adam, a vicces/kínos nem-tudok-megszólalni fázisban.
-        Ez most mire volt jó?! – ráncolta a homlokát egyértelműen dühösen a férfi, barátja mellé lépve.
-        Nem is tudom… – forgatta meg a szemeit Tommy látszólag elgondolkodva.
Valójában nagyon is jól tudta. Észhez kellett térítenie Adamet. Mert ha az ez-csak-egy-csók-volt című faszságot még egyszer megpróbálja ilyen könnyedén beadni neki, akkor nem ilyen édesen fogja észhez téríteni. Legközelebb fájni fog. Nagyon. Az is lehet, hogy vér fog folyni… de véraláfutásokkal biztosan számolhat majd. Ez alatt a néhány perc alatt sikerült megfogalmaznia magában, mit érez. Dühös volt. Nagyon. Azt tudta, hogy féltékenynek nem kell lennie, de dühös joggal lehet.
-        Na jó, fiúk… – kezdte a nő kihúzva magát egy nagy, némileg felszabadító sóhaj után – Ha úgy érzitek, szórakoztam veletek, hát legyen, bocsássatok meg, ezennel végeztem minden manipulációval. Bár én nem gondolom, hogy „szórakozás” volt, még mindig azt mondom, hogy minden kettőtök érdekében történt. És ha magatokra néztek, láthatjátok, hogy hatásos voltam. Viszont mostantól legyetek kedvesek egymást csókolgatni, engem hagyjatok ki. Adam… – nézett rá a magasabb férfire összevont szemöldökökkel. Még mindig nem tudta mire vélni az egy órával ezelőtti kis jelenetet. Azért jött ide, hogy megbeszélje vele, de hiába tervezett el mindent, csak megcsóválta a fejét, nem tudta folytatni. Ő, aki úgy bánik a szavakkal, mint csak nagyon kevesen, lefagyott. Két kezét védekezőleg maga elé emelte, és szó nélkül hátat fordított a két férfinek. Lenyomta a kilincset, és gyors sarokkopácsolással, fejcsóválva távozott a kocsija irányába.
-        Oké… bocsi… – motyogott Adam, miután kettesben maradtak.
-        Bocsi? – nyitotta tágra szemeit a másik.
-        Miért, mit vársz még? Te dugtál vele, én csak smároltam.
-        Na, álljunk meg egy szóra, Adam. – szűkültek össze Tommy szemei végül újfent – ÉN dugtam vele. Igen. MIELŐTT hozzád bármi közöm lett volna. Te senkivel nem dugtál előttem?? – pillanatnyi fagyos hatásszünet után folytatta – De ha jól emlékszem, már ott tartottunk, hogy együtt vagyunk. Vagyis TE akkor kerültél közelebbi kapcsolatba vele, MIUTÁN elkezdtük a közös jövőnket tervezgetni. Ha ezt nem fogod fel, hogy így… GÁZ, akkor nagy baj van veled.
Adam talán két másodpercet kapott, hogy reagáljon, mielőtt Tommy Joe elviharzott. Érezte, hogy a fiúnak igaza van, talán éppen ezért nem tudott mit mondani neki. Hülye volt. Dühös. És féltékeny. Amikor semmi joga nem volt hozzá. De nem veszítheti el azt, amire olyan régóta vágyott egy ilyen apró hülyeség miatt.
Utánaszaladt, és még mielőtt szerelmének lehetősége lett volna az emeleti hálóba zárkózni, a lépcsőfordulóban elkapta a kezét. Tommy a lendülettől megingott. Szép lett volna, ha legurulnak a lépcsőn, ő kitöri a nyakát és lebénul, még mielőtt alaposabban kiélvezhette volna Mr. Lambert remek testi adottságait. Bár jelen pillanatban úgy érezte, Adam egy kicsit megérdemelné, ha hozzá lenne láncolva legalább átmenetileg egy magatehetetlen, gondozásra szoruló, szexuálisan használhatatlan szeretőhöz. Azzal, hogy elrohant a problémamegoldás elől, nem csillapodott kellően a dühe. Maradnia kellett volna még üvöltözni egy kicsit a férfivel. Talán egy-két dolgot hozzá is vághatott volna a szavakon kívül. Valami szilárdabbat.
Adam a lépcsőfordulóban letérdelt a biztonság kedvéért inkább a falnak támaszkodó Tommy elé. Kezébe fogta a kezét. Belecsókolt a tenyerébe.
A szőke megforgatta a szemeit. Hogy lehet ilyen teátrális még most is? Nem tudta elnyomni az apró mosolyt, utat tört magának szája szegletébe, egy alig észrevehető fejcsóválás kíséretében.
-        Tényleg bocsáss meg. – kezdte Adam térden – Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon hülye voltam. – az egyik „nagyon” közben Tommy is odasúgta egy bólintás kíséretében, hogy „nagyon”, mire Adam azonnal tudta, hogy nyert ügye van, de azért folytatta, amit elkezdett – És dühös. És féltékeny. És összezavarodott. Én csak magamnak akarlak. Nem tudtam kezelni a tényt, hogy a barátainknak is… odaadtad magad… – leállt egy pillanatra – Segíts feldolgozni. Ne menj el. Kérlek.
-        Eszemben sem volt elmenni. – mosolyodott el a fiú – Azt hiszed, ilyen könnyen megszabadulhatsz tőlem? Tudod te, mennyit küzdöttem érted?! Csak megleckéztetni akartalak. Nem mondom, hogy végeztem vele. – fenyegetőzött gyengédséggel a hangjában – És ha Dominic-kel is eljátszod ugyanezt, mint Julie-val, letépem valamidet, azt garantálom! – emelte fel mutatóujját a férfire célozva vele.
Felhúzta Adamet a padlóról, és egy morcos tekintet kíséretében a falhoz lökte, aztán felnevetett, megcsóválta a fejét, és lábujjhegyre állva rásimult a testére, hogy hosszasan megcsókolja. Majd kihasználva Adam pillanatnyi tehetetlenségét, tovább futott felfelé a lépcsőn a háló irányába, de most már kacagva követte élete párja is. 
 


 

2 megjegyzés:

  1. IMÁDOM! Oh istenem, hogy én mennyire szeretem ezt a két idétlent. :D
    "Hát megtettem. De ez nem változtat semmin. Olyan meleg vagyok, mint ez a cserépkályha télen." Hát ezen felnyerítettem. :D
    Nem fejezheted be. Carmen, komolyan azt szeretnéd, hogy könyörögjek? Megteszem! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszi :))))
      Haaaat... majd kiderul... egyelore a Brian/Jared/Adam sztori jar a fejemben :)

      Törlés