2014. október 25., szombat

You always want the one (you can't have) (1. fejezet)


Csak mert egyszer régen ígértem... és mert itt pihent a gépen...


-------------------------------------------------------------------


You always want the one

(you can't have)

 


1. fejezet
 

Brian’s POV




- Ezek dugnak… – jelentem ki talán a gyakorlottságomhoz képest túlságosan is elképedve, de azért kellően fojtott hangon ahhoz, hogy csak a társaságomban helyet foglaló nő hallja a kétely akár csak apró szikráját is nélkülöző megállapítást.
Adrienne figyelmesen rám pillant, hogy megértse az előző mondatot. A terem másik végében közösen fotózkodó két férfit célozza be a tekintetem.
„Igen, tündérem, róluk beszélek.” – fintorgok, szigorúan magamban, az arcizmaim nem tükrözik az érzéseim. Gyakorlat teszi a mestert. Én pedig eleget gyakoroltam már a pályám során a színlelést.
- Honnan veszed? – vigyorodik el a harmincas évei elején járó, legeslegjobb nőnemű barát, olykor kamurandi posztot elfoglaló csini kis nőci mellettem.
Néha egy-egy ilyen mosolyára eszembe jut, hogy el kéne vennem feleségül. De nem. Miért szívatnám szegényt ilyesmivel? Hiszen bírom őt. Kevés szarabb dolog lehet a világon, mint Brian Molko feleségének lenni.
Látom, mi van a szemében, szavak nélkül is megértem őt: „Adam Lambert és Jared Leto? Na ne már. Néha meglehetősen élénk a fantáziád, drága Bri.” Szóról-szóra olvasok a gondolataiban. Elmosolyodok a telepatikus képességeimen, de rögtön visszakalandozik tekintetem a párocskára.
Igen, néha tényleg élénk a fantáziám. Nem tagadom. De néha, mint például jelen esetben is, egyszerűen csak jók a szemeim.
- Nem ismerem őket személyesen – szólal meg végül egy percnyi mustra után Adrienne –, de Adam jó fiú nem? Jared meg… nem a nőket szereti? – vonja össze finoman ívelt, sötétbarna szemöldökeit még mindig kétkedő mosollyal az ajkain.
Elég egy cinikus, rövid nevetést hallatnom válaszként.
- Hidd el. – erősítem meg – Jól ismerem Jar képén ezt a „kérlek, dugj meg, most azonnal” nézést.
Most Adrienne-en van a sor az elképedésben. Néhány másodpercig csak néz rám, aztán elhessegeti a gondolatait, és szélesen elmosolyodva megrázza a fejét.
Persze, hogy érti a célzást: Ismerem a nézést. Szín tiszta tapasztalatból.
- Csak szívatsz. Bocs, de nem hiszem el. – nevetve a vállamra fekteti vékony karját, és a tarkómon beletúr a hajamba. Hajrá lesifotósok! Elkaptátok?
Szóval az ő telepatikus képességei még nem az igaziak.
Ha jól működnének, láthatta volna azoknak a képeknek az özönét, melyeket az imént mentálisan felé küldtem: Jared meztelen feneke, izzadt mellkasa, megfeszülő izmai, csatakos haja… hogy csak a szalonképesebbeket említsem.
De hát ő nem hiszi el.
- A te dolgod. – vonom meg a vállam egykedvűen, elkapom a tekintetem az idáig fixírozott párról, és egy pillanatra megfeledkezve a szerepemről, szórakozottan a ruhámat kezdem igazgatni.
Mi a franc van velem? Gyorsan összekapod magad, Molko, nem gyűrögetünk ruhát, mint egy tinédzser!
Na, akkor akár beszélhetnénk is másról. Végül is, semmi közöm hozzájuk.
Intek a pincérnek egy italért.
- Tudnék róla. – próbálkozik mégis, mielőtt még gyorsan belekezdhettem volna más témába.
Összeszűkült szemekkel vizslat, látszik rajta, hogy nagyon elbizonytalanodott.
Úgy tűnik, mégsem ejtjük a témát. Remek. Lassú voltam.
Valóban sok mindenről tud, sok mindent elmondok neki. Az egyik legjobb barátom. Annak idején a szerelmem. Talán a legnagyobb, de mint minden szerelem, ez is elmúlt.
Bárhogy is próbálják ezt belénk sulykolni, a szerelem nem egy örökéletű dolog. Illetve ha valaki nagyon szerencsés, maga a szerelem lehet az, de a tárgya akkor is biztosan cserélődik időről-időre. Aki az ellenkezőjét állítja, az vagy tök hülye, vagy hazudik.
Szóval jártunk. Vagy hogy mondják ezt… enyhén szólva sem vagyok profi kapcsolatok terén. Aztán a szakításunk után sokáig nem is találkoztunk, majd egy véletlen folytán évekkel később újból ott álltunk egymás előtt, anélkül hogy bármelyikünk is számított volna rá. Összekuszálódott minden a fejemben akkor, emlékszem, rendesen padlóra küldött a viszontlátás. De úgy tűnt, mindkettőnkre ugyanúgy törtek rá az emlékek, mert meggondolatlanul cselekedünk, csak az ösztöneink hajtottak minket aznap éjjel. Sosem felejtem el azt a napot. Libabőrös leszek tőle a mai napig.
Azután még eltöltöttünk együtt néhány viharos éjszakát – és egy-két zajos nappalt – a régi idők emlékére, de hamar megéreztük mindketten, hogy semmi sem lenne a régi. Szépen leültünk, megbeszéltük a dolgot, és nagy egyetértésben, kacagva váltunk el. Barátokként. Soha egyetlen nővel sem volt köztünk ekkora egyetértés. Főleg nem egy szakítást megbeszélve. Említettem már, hogy legszívesebben elvenném?
Azóta egyszer sem gabalyodtunk össze. Nem azért, mert soha nem jutott eszembe, mert igenis eszembe jut. Dögös nő, nagyon is. És mégsem. Tisztelem, vagy mi. Fura érzés.
Ah, de most a Jareddel kapcsolatos fura érzésem sokkal inkább aggaszt. Mit érdekel engem, mit művel a Lambert sráccal? Legyen jó neki. Kit izgat? Nem a tulajdonom. Soha nem is volt.
- Talán tudnál, ha néha elkísérnél egy-egy fesztiválturnéra. – felelek végül halkan egy szép nagy, egyáltalán nem szándékos hatásszünet után, miközben megejtek egy félmosolyt, visszapillantva a még mindig egymás közvetlen közelségét, bár ezt ügyetlenül leplezni próbáló, de láthatóan nagyon is élvező két férfire.
- Hogy én? Aludjak egy buszban hetekig? Kizárt, édesem. – mosolyog, és kiissza a maradék italát.
Aztán hirtelen eltűnik a mosolya és komollyá válik a hangja, talán beindult a gondolatolvasó ösztön.
- Telefonban is elmondhattad volna, szinte minden nap beszélünk, ha a turnékon egyedül érzed magad. Vagy mikor visszajöttél, mit tudom én. – néz rám immár tátott szájjal – Te nem viccelsz. – jelenti ki végül homlokráncolva, és Jared felé pillantva kezébe veszi az asztalon pihenő poharát, de rájön, hogy üres, így zavartan visszateszi.
Újra csak megvonom a vállam, és a két összefogódzkodó férfit nézem, akiket kamerák és újságírók vesznek körül.
Határozottan furcsa érzés. Nyár óta nem is láttam Jaredet.
Talán azért furcsa, mert általában bárhol futunk össze, az este vége garantáltan ágyban, párnák közt végződik. Aminek ma határozottan nem látom esélyét. Legalábbis vele nem.
Végül nevetve szétválik a lassan talán túlontúl egyértelműen fixírozott páros, intenek egymásnak, és ellenkező irányba indulnak el. De engem nem tudnak becsapni. Fognak ők még ma este ugyanabba az irányba indulni, az holt ziher!
Hirtelen megrémülök, ahogy a zenésztársam, barátom, vagy szeretőm, alkalmi szexpartnerem, hívjuk, aminek akarjuk, közeledni kezd az asztalunkhoz. Szinte pánikszerűen rám tör, hogy nem akartok most vele találkozni. Nem tudom honnan ez az érzés, de nem akarok. Úgy csinálok, mintha nem vettem volna észre. Mintha bárkit is megtéveszthetnék vele.
- Menjünk. Unom ezt a partit. – állok fel sietve, és háttal a közeledő Jarednek Adrienne felé nyújtom a kezem.
- Ahogy akarod. – fogja meg hezitálás nélkül a felajánlott kezet, mert ha telepatikus képesség nem is kell hozzá, de látja a szememben, hogy most jobban teszi, ha nem ellenkezik.
- Hazaviszlek. – tuszkolom sietősen a kijárat irányába, ő pedig csak némán bólogat.
De azért a mosoly ott bujkál a szája szegletében. Ha pasi lenne, most jól vállon csapnám.
Már nem is látom, hogy Jared közben a bárpulthoz sietett. Még csak észre sem vette, hogy néhány másodperccel ezelőtt még ugyanabban a helyiségben voltam vele. Fentről nézve elég buta látvány lehetett, hogy menekülök valaki elől, aki még csak nem is felém közelít.
- Azért azt elmondod, miért zaklatott fel ennyire a látványa? – kérdi Adrienne végül a kocsiban.
Hát mégis meg merte kérdezni. Vállon csaphatom?
- Nem zaklatott fel. – felelem azonnal, gondolkodás nélkül.
- Brian. – torkoll le – Ismerlek jól. Először is, nem mondtad el nekem, hogy „ismered” – rajzol a célzás nyomatékosítására idézőjelet a levegőbe –, másodszor pedig… nem szoktál te így menekülni senki elöl! – fakad ki.
- Nem akartam vele találkozni. Hülyén jött volna ki, hogy látom rajta, mi van köztük a Lambert sráccal. Ami valószínűleg titok. Kellemetlen lett volna a szitu. – magyarázkodok, mint egy idióta, és közben le sem veszem a szemem az útról.
Saját fülemnek is nevetséges, amiket mondok. Kellemetlen? Ennél azért általában több kell Brian Molkonak, hogy kellemetlenül érezze magát.
Adrienne érzi, hogy nem akarok ránézni. Hogy titkolok valamit. Pedig nem titkolok semmit. Esetleg olyasmiket, amiket saját magam elől is. De hát arról miért kéne tudnom? Áááá… megőrülök.
- Miért, mi van köztük? – folytatja a faggatózást, és szemtelenül behajol a látóterembe – Csak dugnak, nem? Te magad mondtad. Az meg, ha jól vettem ki a rejtjeles szavaidból, márpedig ismerlek eléggé ahhoz, hogy ne kelljen kéziszótár hozzád, neked is megvolt. – húzza fel egyik szemöldökét – Akkor mi is olyan oltári mód kellemetlen?
Egy másodpercre tátva marad a szám.
Miért nem tudom én buta szőkékkel körülvenni magam? Muszáj az okosabb barnákra buknom??
Rápillantok, de rögtön vissza is kapom a tekintetem az útra. Nem kéne most kinyírni mindkettőnket.
- Hagyjuk, jó? Fáradt vagyok. – hárítok. Már amennyire tudok.
Bár ennyi erővel azt is mondhattam volna, hogy „igazad van, felzaklatott, de nem akarok róla beszélni, legfőképp azért, mert egyelőre fogalmam sincs, miért zaklatott fel”.
Lassan kifújom a talán túlságosan is sokáig benntartott levegőt.
Tökéletes időzítés, mert már majdnem azon voltam, hogy leteperjem, csak hogy elhallgattassam, de végre lefékezek a lakása előtt, odahajolok hozzá egy gyors és feszült puszira, és szabályosan kitessékelem az autóból.
- Jó éjt. – mondja még nevetve, fejcsóválva, mielőtt elhajtok.
Szexi kis dög. Esküszöm, újra megkívántam. Emellett perpillanat nagyon utálom is.
Teljesen leizzadtam, pedig október van és max tíz fok ha lehet odakint. Iszonyú érzés volt, mint egy vallatás. Egy olyan vallatás, amin azt sem tudom, mit kéne bevallanom. 

Mi közöm van nekem tulajdonképpen Jaredhez? Most vagy homokba dugom a fejem, és tettetem, hogy az égvilágon semmi, vagy szépen elgondolkozom ezen a kis közjátékon. Jobb lenne a felnőtt verziót választanom, elvégre tinikoromból már jó ideje kinőttem. Szóval mi ez? Azon kívül, hogy néha egy-egy fesztiválkoncert előtt vagy után jól érezzük magunkat néhány órára. Mi a franc ez?


----------------------------------------------------------------------


    Most ide azt kéne írnom, hogy "folyt.köv."... de nem merem... :D

3 megjegyzés:

  1. utállak! azért, mert tudom, hogy ez most így fog maradni nagyon sokáig.. pedig engem baromira érdekelne a folytatásss!!

    VálaszTörlés
  2. Umm... na igen, ez könnyen előfordulhat... :( :)

    VálaszTörlés
  3. Gondoltam jelzem, hátha valakit még érdekel, hogy tádááám, elkezdtem írni a folytatást... És bár magamat ismerve, nem fogok hetente új fejezetet posztolni, de azért most egy kicsit büszke vagyok magamra. ;)

    VálaszTörlés