Üdvözlet Neked, ki idetévedtél!
Elsődleges figyelmeztetésként álljon itt, hogy egy olyan oldalra merészkedtél, aminek tartalma többnyire RPS. Annak, aki nem tudja mi az, lefordítom: Real Person Slash. (Bár, aki nem tudja mit jelent, valószínűleg jobb, ha rögtön az X-szel folytatja a felső sarokban.) Menjünk tovább a fordításban: élő karakterekkel írt kitalált történetek homoszexuális tartalommal.
Még mindig itt? Helyes. Ebben az esetben ördögien jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő percekre, órákra! ;)
Írj, kérdezz, linkelj bátran!

2016. december 19., hétfő

Az ördög háza - extra


Egy kicsike mellékes. Magyarázat. Ami kimaradt. Amolyan öt-és-feledik-fejezet vagy mi... szóval valahol az 5. és 6. fejezet közt kell időben elhelyezni :D Itt volt megírva évek óta, nemrég találtam, valamiért nem éreztem akkor szükségét, de most úgy döntöttem, kiteszem. Mert miért ne. :)



~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Drága Stef,


van néhány dolog, amit szeretnék elmondani neked, de jól tudom, hogy ha az arcomat néznéd közben, képtelen lennék a felére is. Mégis szeretném, hogy tudd, mi zajlott le bennem.

Ott álltál mellettem. Azt gondoltam, miért ne? Azon a reggelen már épp eléggé kiborított az, hogy ébredés után rögtön az első ember, akinek a képét látnom kellett, az öcsém újdonsült együttélős szerelme volt. Ráadásul még jópofa is akart lenni velem, miközben az én kávémat töltötte magának. Azok után, hogy a fejemre húzott takaróval is képtelen voltam a fél éjszakán át tartó folyamatos hol halkabb, hol hangosabb neszezéstől aludni. Bármennyire is próbáltam elterelni a gondolataim, csak az járt a fejemben, mit csinál az a patkány… bocsánat… a barátod az öcsémmel. Fúj.

Azt gondoltam, nála csak jobb fej lehetsz, úgyhogy elhívtalak sörözni. Ezzel legalább egy kis borsot is török az orra alá. Plusz, nem kell az egész estét a gerlepár társaságában töltenem. Tiszta haszon.

De azt álmomban sem hittem, hogy majd ez lesz belőle. Hogy kicsit úgy érzem majd magam veled, mintha ezer éve ismernélek, és ezzel egyidejűleg épp az ellenkezőjét is: mintha először találkoztunk volna minden alkalommal, zavarba ejtettél, minden egyes találka olyan volt, mint egy első randi. Nem tudtam mit kezdeni az érzéssel. Egyszerre éreztem azt, hogy valami húz feléd, és azt, hogy azonnal menekülnöm kell. Hogy közel akarok lenni hozzád, ugyanakkor inkább vágnám le a saját kezemet, mintsem úgy hozzádérjek. Teljesen összezavartál.
Mindig olyan kedves voltál. Nem úgy, mint a legtöbb csaj, aki csak azért kedves, mert úgy gondolja figyelnie kell arra amit mondok, hogy elérjen nálam valamit. Nem, te azért figyeltél, mert tényleg érdekelt, amiről beszélek.

Azt hiszem a döntő pillanat az volt, amikor négyesben voltunk, gitároztunk, Brian próbálta Billt tanítani, én meg csak röhögtem a túlsó sarokban, mert jól tudtam, hogy mennyire esélytelen próbálkozás. Aztán elkezdted játszani az egyik dalunkat, egy kicsit másképp. Felkaptam a fejemet, és nagy kerek szemekkel néztem rád. Kértem, mutasd meg újra. Te pedig csak odaültél mellém, rátetted az ujjaim a húrokra, és rámnevettél. Nem bírtam megmozdulni, nem bírtam pengetni, még lélegezni is alig. Vagy iszonyú rémültnek tűnhettem, vagy szellemi fogyatékosnak, máig sem tudom. 

Abbahagytad a nevetést, a szoba másik feléből még mindig csak az elbénázott akkordok szóltak, ránk se hederítettek. Úgy éreztem az arcod centiről centire közelít az enyémhez, éreztem, hogy tennem kell valamit, mert egyre inkább cékla színem lesz. „Nem csókolhatsz meg” – gondoltam, vagy inkább üvöltöttem magamban. Hirtelen felugrottam, és mint akit kergetnek, leszaladtam az alagsorba, hogy sörutánpótlást hozzak mindenkinek. „Nem csókolhatsz meg itt mindenki előtt.” – futott át jóval halkabban az agyamon.

Attól az estétől kezdve nem akartam többet a közeledben lenni úgy, mint előtte. Féltem tőled. Magamtól. Azon az estén nem tudtalak kiverni a fejemből. Az ágyamban fekve végiggondoltam a történteket, és végül hosszú órákkal később rájöttem, hogy te nem is akartál megcsókolni. Én akartam. Azon az estén döntöttem el azt is, hogy nem fogok többet annyit inni a közeledben. Veszélyes rám.

Aztán persze mindent, amit megfogadtam magamnak akkor éjjel, néhány röpke nap után meg is szegtem. Aztán újra. És újra.

És most itt vagyok, azt remélve, hogy megbocsátasz nekem, és adsz egy esélyt. 

Hogy ne kelljen újra azt ígérnem, hogy „soha többé”, mert már tudom, hogy nem akarom ezt ígérni.



~ Tom




6 megjegyzés:

  1. Ó istenem! Érzetre nem hiányzott semmi a történetből eddig sem, de ezek után, mégis ez nagyon kellett. Remek összegzés Tom érzéseire. Tényleg nagyon örülök, hogy újat olvashatok tőled, na meg... Ilyenek vannak csak úgy a gépeden? Vétek megtartanod őket, nem is javaslom. ;) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Hát ilyenek vannak a gépemen, igen :D de többnyire csak elkezdett féloldalas valamik, amiket nem hogy nem fejeztem be, de szinte el se kezdtem... erre például nem is emlékeztem :D

      Törlés
  2. Visszatértél!! de jóóó!

    VálaszTörlés
  3. Na azért ezt én még nem kiabálnám el... :DDD

    VálaszTörlés
  4. Hu, de régen jártam itt. Aztán gondoltam egyet és rákattintottam. Na mi ez ha nem mágia? :D
    Mielőtt ezt elolvastam, nosztalgiából végigolvastam a Kölyök és Ördög Háza sztorikat is, beiktatva ezt a kis rész a helyére. Jó és nosztalgikus érzéseket keltett.
    Köszi, és bár már kevés ilyesmit olvasok, azért jó lenne néha újra látni téged. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boszorkányság :)
      Köszi hogy írtál!
      Lehet hogy néha felkerül majd valami, de rendszeresen biztos nem, nem fér az időmbe :(

      Törlés