Itt az új rész Deventől. Ki is kért még Adamből? Hát megkapja... ;)
Ezen kívül már csak egyetlen rész van teljesen kész, azt jövő héten valamikor felteszem, az utána következő folytatás már sajnos bizonytalanabb lesz, lévén mindkettőnknek erősen nullához közelít a szabadideje... :S De egyvalami biztos, nem hagyjuk félbe! Addig némi ötletelés, bíztatás, bármilyen komment jól jön ;)
---------------------------------------
12. fejezet
Tom’s POV
Elmélázva nézek végig
tükörképemen, úgy érzem boldog vagyok. De közben azt is érzem, hogy ez a
boldogság nem fog sokáig tartani. Szeretném hinni, hogy hosszú távú lesz a
kapcsolatunk, de megbeszéltük, hogy senki nem akar kisajátítani senkit, és lesz
ez egy kifordított házasság, hanem csak vágyaink kielégítése. Az előadásnak már
vége, már rég kiejtettek valakit, igazán nem is emlékszem, őszintén pedig nem
érdekel, hogy ki a legújabb, aki kiesett ebből az elcseszett tehetségkutatóból.
Megdörzsölöm a halántékomat, erősen koncentrálok arra, hogy ne essek össze.
Leülök inkább a kanapéra, és hátrahajtva a fejemet hunyom le a szemeimet, abban
reménykedve, hogy egy kicsit lenyugszanak kavargó gondolataim.
De nem tudok nem arra gondolni,
hogy mi történt pár nappal ezelőtt, arra, hogy miként tettél magadévá. Mindent
fel tudok idézni, minden egyes percet, mozdulatot, érzelmet, fájdalmakat és
élvezeteket. Beleremeg az egész testem, hogyha arra gondolok, ott voltál
fölöttem, a karjaiddal a fejem mellett támaszkodtál meg, és egyre mélyebbre
lökted bennem a farkadat, én pedig életemben először nyögtem. Riánál sosem
tettem, egyszerűen buzisnak találtam.
Annyira, de annyira féltem, hogy
fájni fog, hogy szégyenszemre elsírom magamat, holott az öcsém előtt nagyon
ritkán tettem. A döbbenet, hogy kellemetlen volt, de nem fájt annyira, mint
ahogy azt én gondoltam, egészen kellemes volt.
- Indulhatunk, Tom? – Ujjaid simogatására riadok
fel. Elpirulva bólintok, és a kabátomat magamra kapva kelek fel a kanapéról.
Meg akarlak csókolni, de nem tudom, hogy mit kéne tennem. Elbizonytalanodtam,
úgy érzem egy kisfiú lettem, aki szégyenlős.
- Bill… – kezdeném, de elém lépsz, a tarkómnál
fogva húzol magadhoz közel, és megcsókolsz. Ikerkapcsolat, hát persze.
Beleolvadok karjaidba, teljesen elgyengülök, szinte elolvadok, annyira
cukormázas minden. A szívem hevesen ver, Riánál nem éreztem ilyesmit. A
karjaidba kapaszkodok, nem érdekel, hogy menni kéne, hogy a kutyák várnak, és
ki kéne pihenni magunkat, mert holnap vissza kell utaznunk Amerikába. De úgy
érzem, téged se érdekel.
Leülsz a kanapéra, és a
combjaidra nyomsz le. A csókot megszakítva, nyakadat becézgetem finoman,
néha-néha megharapom a bőrödet nyom nélkül.
- Haza kell mennünk – neveted halkan. Felnézek rád
nagy kiskutya szemekkel. – Muszáj – mosolygod lágyan megsimítva arcomat.
- Hát jó. – Vállat vonva emelkedek fel rólad, de
hirtelen visszahúzol, és olyan szenvedélyesen csókolsz meg, mint még soha. Csak
pislogni vagyok képes utána, te nevetve paskolod meg a combomat, és állítasz
fel öledből.
- Majd otthon – súgod fülembe. Rögtön libabőrös
leszek. Annyi féle gondolat kezd kavarogni a fejemben, hogy elszédülök, az
emlékképek megállíthatatlanul nyüzsögnek bennem. A tegnapi nap, szinte kiráz
tőle a hideg.
Remegve ülök be a kormány mögé,
minden egyes piros lámpánál elmormogok egy káromkodást. Az sem segít
lenyugodni, hogy a felém eső kezedet a combomon tartod, és párszor megcirógatod
ujjaiddal a ruhám anyagát, amin keresztül tisztán érzek mindent.
Beállok a garázsba a kocsival, és
remegő kézzel kapcsolom ki az övemet, megint libabőrös leszek. A combomon lévő
kezeddel rámarkolsz farkamra, és lassan masszírozni kezded, így, ruhán
keresztül. Hátravetem a fejemet, és görcsösen a kormányra szorítok.
- Bill – nyöszörgöm nagyon halkan. Figyelmeztetés
akart lenni, hogy menjünk be, hogy én még nem akarom extrém helyeken, főleg nem
egy kocsiban, de ujjaid már becsúsztak a nadrágom alá, a bokszerembe, és merev
farkam tövére szorítasz rá. Felnyögök, és oldalra pillantok. Engem nézel
összezárt ajkakkal, a szemeiddel szinte kérlelsz, hogy üljek át az öledbe.
Zavarban vagyok, és még inkább az
leszek, amint hátratolod az ülést, és kikapcsolod az övedet, majd várakozóan
rám nézel. A kezedet már rég visszavetted, de a varázs, az egésznek az élménye
még itt van bennem.
Nem tudom, hogy milyen erő vett
arra rá, hogy átmásszak a te térdeledre, és a combjaidra üljek. A lábaim alig
férnek el, és kurva kényelmetlen az egész. Össze-vissza mocorgok, hogy
megtaláljam a kényelmes helyet, de hirtelen lefogsz a csípőmnél fogva, és
előrehajolva csókolsz meg.
- Bill – tollak el magamtól. - Én nem tartom ezt
jó ötletnek, eléggé kényelmetlen. Menjünk be, jó?
- Nem akarok. Meg, most ide ültél tök
feleslegesen? Ne hagyjuk kárba veszni ezt, nem gondolod? – Tenyereidet
becsúsztatod a pólóm alá, és miközben lentől felfelé indulva végigsimítod az
oldamat, lehúzod rólam a felsőt is. Párszor végigsimítasz izmos felsőtestemen,
ujjaiddal körberajzolod kockás hasamat, aztán végignyalsz először a bal, majd a
jobb mellbimbómon. Mindezt némán, levegőt visszafojtva hagyom, a zavarom
azonban egyre csak fokozódik.
- Engedd el magad – súgod halovány vigyorral az
arcodon. Kár tagadnod, hogy élvezed. – Múltkor nem voltál ilyen feszült, most
mégis…
- Feszélyez a kocsi, és tök kényelmetlen, már
fájnak a lábaim is! – nyafogok. Megforgatod szemeidet, és elnyomsz egy nagy
sóhajt. Homlokodat mellkasomnak döntöd. – Most mi van?
- Rosszabb vagy, mint egy lány. – Egy apró mosoly
bujkál szád szélében, ebből tudom, hogy nem gondoltad sértésnek, én mégis annak
veszem.
- Valóban? Akkor keress egy igazi férfit! –
Durrogva, és mellesleg iszonyatosan nehezen mászok ki az öledből, nyitom ki az
ajtót, és hagylak ott a kocsiban. Az se érdekel, hogy a pólómat otthagytam.
A kutyák örömmel üdvözölnek, a
farkukat csóválva böködnek orrukkal, ugranak fel a derekamhoz mancsaikkal.
Aztán a semmiből átkarolod a derekamat, mikor már a konyhában vagyok, és az
asztalnak löksz.
- Nem szeretem, amikor álló farokkal faképnél
hagynak. – Beleharapsz fülcimpába, a nyakamba, a vállamba, később pedig durva
csókokat égetsz bőrömre.
Merev farkadat tisztán érzem, és
ettől még mindig zavarba jövök. Nehezen szedem a levegőt, a mellkasomat pedig a
te kezed nyomja le, körmeiddel apró kis mélyedéseket nyomsz bőrömbe.
- Meg ne mozdulj!
Csupán pár pillanat az egész,
aztán megjelensz síkosítóval és óvszerrel a kezedben. Szerintem egyszerűbb lett
volna, ha én megyek be a hálódba, de nem, te feltétlenül a második alkalmunkat
itt akarod, a konyhában, ahol a kutyák figyelnek, játékosan csóválják a
farkukat, és néha felugatnak izgalmukban, hogy mit is csinál a két gazdi.
- Bill, a kutyák néznek – nyafogok tovább, és
keresem az indokot, amivel a szobádba csalogathatnálak.
- És az mióta baj? – Puszit nyomsz az arcomra,
kigombolod a nadrágomat, és a bokszeremmel együtt letolod a bokámig. – Nem fogják
elmondani senkinek, nyugi.
- Tudom! – csattanok fel. – De… – Előrenyúlsz,
megfogod államat és hátrafelé húzod a fejemet. Keményen megcsókolsz, hogy
fogjam már be, én pedig viszonzom, bár fele annyira se dominánsan. Nem tehetek
róla, de képtelen vagyok már az erős bátyót játszani, főleg ilyen helyzetekben.
Egyszerűen csak gyengévé váltam melletted. Most, hogy nincs Ria, nincsenek nők,
hanem csakis te vagy, úgy érzem, nem is kell erősnek lennem. Mert te helyettem
is az vagy.
Kibontod a hajamat, beletúrsz, megmarkolod
a hajtövemet és hátrarántod a fejemet. Fogaiddal harapdálod meg nyakhajlatomat.
Minden olyan varázslatos, olyan
természetfeletti. Nem tudok nem arra gondolni, hogy mit csinálsz a hátam
mögött. Hallom, hogy kicsatolod azt a nagy övedet, amit én annyira
ízléstelennek találtam mindig is, majd a gomb halk hangját, a sliccedet, és a
halk zörgést, amivel letolod te is a nadrágod. Az óvszer zacskójának hangját,
minden érzékem csakis rád van kiélesedve.
- Húzd fel – suttogod halkan, mégis minden szó parancsoló,
és erőszakos. Lassan megfordulok, a csontjaim remegnek a bőröm alatt, minden
izmom megfeszül. Elveszem kezedből az óvszert, és farkadra pillantok. Még sosem
húztam fel az óvszert egy férfira se, csak az én farkamra. Ezért is vagyok
ügyetlen, és lassú, másképpen szörnyen béna. Nem tart tovább harminc
másodpercnél, mégis olyan, mintha kerek öt percembe került volna.
Nem pepecselsz tovább,
megfordítasz, és a következő percben hideget érzek vágatomnál, a síkosító, hát
persze.
Most nem vagy annyira óvatos,
mint múltkor. Nem csókolod végig a mellkasomat, a combjaimat, és nem harapsz
bele a köldökömbe. Helyette előrébb döntesz, a fenekemet megragadod, és ekkor
egy fájdalmas nyögést hallatok, összeszorítom a fogaimat. Megpróbálom elviselni
azt, amit az elsőnél nem kellett. Kíméletlenül nyomod belém farkadat, egy
másodpercre sem állsz meg, hogy megkérdezd: minden rendben van?
- Bill, ez fáj! – Hátrarántod a fejemet újra, s
nyakamba csókolsz.
* * *
- Ne haragudj. – Lesütöd szemeidet, teljes
mértékben szégyelled magad. Hát van is mit.
Nem élveztem el, hozzám se
nyúltál, nekem pedig időm nem volt rá. Ha egy percre is felhagyok az asztal
támasztásával, akkor nekilöktél volna, és biztosra veszem, hogy sokkal nagyobb
fájdalmaim lennének, mint most.
- Nem haragszom – vonok vállat unottan.
A saját ágyamban fekszem oldalra
fordulva, a telefonomat nyomkodva. Már lefürödtem, de nélküled, nem akartam,
hogy bent legyél, mikor mosakszom. És örülök is, hogy ezt tettem, mert biztosan
ott ájultál volna el, ha meglátod azt a kevéske vért. Nem sok, de mégis vörös
cseppek.
- Volt vér?
- Nem – hazudom szemrebbenés nélkül, fenntartva a
szemkontaktust.
- Akkor miért nem nálam alszol?
- Hát mert… – Erre már tényleg nem tudok mit
mondani, csak sóhajtva teszem le a telefont, és bújok be a paplanok alá.
Leoltod a villanyokat, és mellém
fekszel. Magadhoz húzol, fejemet mellkasodra hajtom, elmosolyodva adok puszit
meztelen bőrödre, s szép álmokat kívánva alszom el.
* * *
- Szia Adam! – veszem fel a telefont. Nem tetszően
húzod össze a szemöldöködet, de ez most hidegen hagy. – Hát, ma semmit, maximum
este stúdiózunk. Oké, akkor egy óra múlva, szia. – Lerakom a telefont, és a
reggelim felé fordulok, majd feltekintek rád, és rögtön elvigyorodok számon
kérő tekintetedet látván.
- Ennyire ne utáld már! – horkanok fel. – Nem tett
ellened semmi rosszat, szóval akadj le róla!
- Mert? Te leakadtál Erwinről?
- Nem, de hamarosan úgyse fogsz vele találkozni –
vonok vállat, újból beletemetkezve a reggelimbe.
Tegnap késő este érkeztünk meg
Los Angelesbe, és eddig nem történt semmi érdekfeszítő, most viszont Adam
elhívott sétálni, meg meghív valamire. Ezt most akkor az ő részéről randevú
lenne? Elég hülyén hangzik, de most mit kezdjek egy meleggel, aki leszopott, és
látszólag igencsak tetszek neki?
- Hát, na jó… – sóhajtasz fel halkan. Gyanakvó
tekintettel próbállak megfejteni, de elfordítod a fejedet. – Erwinnek
elmondtam, és megértő volt. Azt kérte, hogy engedjem meg neki, hogy ezzel
együtt éljen, és én hagytam neki, szóval, nem vagyunk együtt, de mégis van
valami kapcsolat, érted?
Meredten nézlek, s a hosszú
percek hallgatása után te is rám nézel. Az arcod bizonytalan, az enyém viszont,
mint egy szoboré, egyetlenegy izom se rándul.
- Szólalj meg, kérlek. – Átnyúlnál, hogy megfogd a
kezemet, viszont lehúzom az asztalról őket, és felállok az asztaltól.
Szóval a két nappali ezelőtti
szex csak azért volt, mert boldog voltál, hogy elmondhattad valakinek a
titkodat, és az nemhogy megvetett volna, de felajánlotta a kapcsolatot.
- Jó – nyögöm. – Köszi a reggelit, de tele vagyok.
- Jó? – nézel rám döbbenten. Megint nem értesz
semmit.
- Hát igen – vakarom meg tarkómat. – Ez a te
életed Bill, én csak az ikertestvéred vagyok, nem szólhatok bele folyton. Most
megyek, oké? Majd jövök valamikor.
Nem hiszed el, hogy ennyivel
lezártnak tekintem ezt. És ezt abból szűrtem le, hogy már itt toporogsz a
szobám küszöbén, ideges tekintettel.
- Ne csináld ezt! Nyugodtan dühöngj, az is sokkal
jobb, mint ez a közömbösség! – Megfogod a karomat és magadhoz húzol, viszont
nem hagyom, és lerázlak magamról.
- De mire legyek dühös? – nézek rád tehetetlenül.
Megrázom a fejemet nem tetszően, és kitollak a szobámból, az orrod előtt csukom
be.
* * *
- Örülök, hogy újra látlak! – Adam olyan, mint egy
maci, és az ölelése is olyan. Holott tudtommal nem vagyunk puszipajtások, mégis
kitörő lelkesedéssel ölelget az utca kellős közepén, ahol lesifotósok
tömkelegei ólálkodnak, és várják a megfelelő pillanatot. Zavarodottan paskolom
meg körém zárt karjait, és halkan (kényszeredetten) nevetek fel.
- Én is Adam, nyugi. – Finoman eltolom magamtól,
de észre sem veszi gyenge ellenállásomat, megfogja a kezemet, és a kocsijához
húz. – Én is kocsival jöttem.
Mosolyogva vállat von, és
elmondja, hogy majd visszahoz ide, szóval vonakodva, de beszállok a kissé drága
kocsijába, és feszülten figyelem minden mozdulatát. Igazából nem szeretem, ha
nem vezethetek. Neked is csak néha engedem át a volánt, mert képtelen vagyok
nyugodtan ülni, hogyha más vezet. Nem bízom meg senki vezetőképességében, csak
az enyémben.
Szerencsére Adam jól vezet, sőt,
meglepően jól. Nem néztem volna ki belőle, de ez nem segít abban, hogy ne
érezzem magam lánynak. Furikázni csak nőket szokás. Te pedig más tészta vagy.
- Adam, hova megyünk? – pillantok rá kíváncsian.
- Majd meglátod, ne kíváncsiskodj – mondja
mosolyogva, közben befordul balra, és innentől fogva csend következik, számomra
igen feszült csend. Lehet, hogy most rabol el éppen, és következőleg arra
ébredek, hogy egy sikátorban fekszem megerőszakoltan, véresen, és meztelenül.
Durva képtelenségek jutnak az eszembe mostanában.
Fél órás kocsikázás után leparkol
egy nem épp forgalmas úton. Kíváncsian forgatom körbe a fejemet a kocsiból
kiszállva, hátha felfedezek valami ismerős kirakatot, táblát, vagy akármit, de
nem igazán emlékszem, hogy jártam volna itt.
- Gyere, Tom. Voltál már meleg bárban? – A
semmiből jövő sokkos kérdés hallatán ráharapok a nyelvemre, és rögtön
megtorpanok. – Nyugi, nem oda viszlek, csak egy kérdés volt! – Adam nevet, és
nagyon jó kedve van. Tomi inkább meg van rökönyödve.
- Haha, nagyon vicces volt. De, komolyan, hová
megyünk?
- Gondolom ettél már Olaszországban pizzát. –
Bólintok. – Van itt egy hely, ahol pont ugyanolyan finom pizzákat csinálnak,
mint ott. Gondolom, szereted, ezért hoztalak ide.
Egy hangulatos nyári színekkel
teli étterembe megyünk be. Nem luxus, sőt, igazából elég kicsi, de nyugodt, és
alig vannak, és azok is egymással, vagy saját magukkal törődnek. Egy félreeső
asztalhoz ülünk le, s miután leadjuk a rendelést, egymást nézzük.
- A testvéred nem kedvel engem – töri meg a
csendet, halkan köhintve, de szemei folyamatosan mosolyognak.
- Hát, nem igazán… – Kellemetlen ez a téma, és ha
még mélyebbre ás benne a Maci, akkor még inkább frusztrált leszek.
- Van valami oka is, vagy csak unszimpatikus
vagyok neki?
Fogalmam sincs Adam, komolyan. Na
jó, ezt nem mondhatom neki, mert mégiscsak az ikremről van szó, és már pár éve
fennáll a híres-neves ikerkapcsolatunk, hogy már az egymás fejében való
turkálás is megy nekünk. Pech. De azt se mondhatom neki, hogy… mit is? Valami
van köztünk, ami nem is igazán ikertestvériség, hanem nagyon erősen hajlik a
szexhez, és, talán féltékeny? Nem, féltékeny biztos nem, ott van neki a pici
Erwin. Szóval az igazság az, hogy nem nézi jó szemmel, hogy mi együtt vagyunk,
mert félt téged tőlem, mert te vagy Adam Lambert.
- Nem hiszem, hogy különösebb baja lenne veled,
egyszerűen csak… csak… hát, itt a pizza!
- Ne térj ki a válasz elől, Tom!
Mindkettőnk pizzája hatalmas,
olyan igazi olaszos, és nagyon, de nagyon jól néz ki. Csak egy pillanatra
megnyalom a számat, de közben Adamra nézek, így sikerül elkapnom a pajkos
csillogást szemeiben.
- Jó, oké. Nem nagyon csíp téged, mert szerinte
egy díszbuzi vagy, és gondolom félt tőled – vonok vállat, továbbra is a pizzára
koncentrálva.
- Díszbuzi? – húzza fel elképedve egyik
szemöldökét. – Hm, mintha már hallottam volna. Egyébként, én nem erőszakolok
rád semmit, ahogy magamat se. Én finoman nyomulok – kacsint rám.
A falat a torkomon akad, de aztán
sietve, és persze köhögve nyelem le, hozzá pedig pár korty vizet legurítok. Ha
hazaértem át kell gondolnom, hogy mi a jó fenéért jöttem el egy randevúra. Mert
ez az, még ha nem is mondjuk ki. Adam akar tőlem valamit, és ő az egyetlen
most. Ria óta egy nőre se bírok ránézni. És amióta veled van ez… a bensőséges,
intim kapcsolatunk, úgy érzem hamarosan melleim nőnek, és… hagyjuk.
- Te elméletileg az öcsémért vagy oda. Elég
sokszor hangoztattad, ha jól tudom.
- Ez így is volt, de, aztán azon a bulin. Hogy is
mondjam, szóval eléggé megleptél. Tudtam, hogy nem vagy meleg, azzal is
tisztában voltam, hogy barátnőd van, de amikor már ott táncoltunk, éreztem,
hogy sokkal nagyobb hatással vagy rám, mint az öcséd. És aztán a fürdőben. Az
alkohol tehet róla, hogy ennyire elengedted magad. De nem bánom, mert gyönyörű
voltál. A legszebb pasi, akit láttam elélvezni, komolyan!
- Adam, már így is rák közeli állapotban van a
fejem, nem akarom tudni… – halkítom le a hangomat, s kétségbeesetten nézek
körbe, hogy meghallott-e valaki minket.
- Jó, oké! – neveti.
Tényleg nem esik szó többet a
számomra igencsak kínos témáról. Viszont beszélgetésünk közben többször nézem a
száját, mint a szemeit, és képzelem el, hogy az ajkai közé veszi a farkamat. A
hátamon végigfut a bizsergés, minden apró kis szőrszálamat felborzolva. Ha
jobban belegondolok, márpedig bele, Adam nagyon helyes. Nem hiába választották
meg a legszexibb pasinak. Árad belőle a dominancia, az, hogy bárkit megkaphat,
csupán egy apró mosoly az egész.
- Tényleg itt csinálják a legjobbat Amerikában. –
Ismét a kocsijában ülünk, több óra cseverészés után. – Ja, egyébként már… nem vagyok
együtt a nővel.
- Igen, ezt gondoltam. – Nem indítja el a kocsit,
helyette felém fordul, amennyire csak tud, és mélyen a szemeimbe néz. – Meg
akarsz csókolni?
- Mi? – nyögöm kikerekedett szemekkel. A számat is
eltátom döbbenetemben.
- Láttam, hogy a számat nézted, szinte folyton.
Valami oka csak volt. – A végére egészen elhalkul a hangja, és közelebb dől
hozzám.
- Nem tudom, Adam – vallom be, lesütött szemekkel.
Tanácstalan vagyok, megint.
De Adam nem az: Egyik kezét
tarkómra simítja, és közelebb húz magához, hogy megcsókoljon. Nyilván nem ez az
első csókunk, de ez az első józan. Adam nyugodt, hagy időt, hogy feleszméljek,
s döntsek. Most ellököm vagy sem. Végül az utóbbi mellett döntök, hagyom, hogy
vezessen, hogy teljesen levetkőztesse a gátlásaimat. Kegyetlenül jól csókol, és
végig birtoklóan, minden szuszt kipréselve belőlem. Nálad sem éreztem effajta
határozottságot. Kapkodva válunk szét, részemről hangosabb a zihálás, és a
szívem is hevesebben ver. Bár az utóbbit csak gondolom.
- Aranyos vagy. Most pedig kösd be magad. – Előre
fordul rendesen, és elindítja a motort. Én pedig bekapcsolom az övet, de minden
mozdulatom gépies. Ezt nem tudhatod meg. Csakhogy úgyis tudni fogod.
Mintha mi sem történt volna, nagy
öleléssel köszön el, én pedig gondterhelten ülök be a kocsimba. A nagy helyzet
az, hogy kár tagadni, élveztem a csókot. Sőt! Ha most itt lenne, és újra
megkérdezné, szerintem önként hajolnék és csücsörítenék a csókomért. Bizarr.
* * *
Várakozóan figyeled minden
mozdulatomat, míg én a kutyákkal vagyok elfoglalva. Egy élménybeszámolót vársz,
de megmukkanni sem bírok.
- Nem történt semmi, csak beszélgettünk. – A
szobámba sietek, és levetem magamról a ruháimat. Immár csak egy fekete
bokszerrel szemezel, mert igen, jöttél utánam a hálómba is. – Tényleg.
- Aha. Amúgy, akkor…
- Nem para, Bill, mondtam. – Leülök az ágyamra, és
megnézem az emaileket a telefonomon.
Bánt ez az Erwines dolog, de nem
tehetek érte semmit, csak azt, hogy ráébresszelek arra, én százszor jobb
vagyok, mint ő. Mert tudom, hogy ez nem igaz szerelem, és nem fogom hagyni,
hogy egy kölyökbe beleszeress, csak azért, mert olyan fene nagy szívvel
rendelkezik, és szerinted megértő. Az ikertestvéred vagyok, én sokkal jobban
ismerlek, értelek meg, mint az a kis taknyos. Nem fogom hagyni, hogy elvegyen
tőlem. Ki van zárva.
-----------------------------
Folyt. köv. jövő héten!
Én kértem Adamből és úúú nagyon tetszik!! ^^ Tomi tényleg nagyon aranyos volt. És a Maci is :D Billt meg nem értem, de biztos a következő részből kiderül miért volt ilyen bunkó..
VálaszTörlésCindy
Köszi, örülünk neki! :)
TörlésBill nem bunkó volt, csak kanos ;) És ne felejtsük el, hogy itt most minden Tom fejéből volt, Bill nem akart bunkó lenni, esetleg Tom úgy érezte.. de a következőből persze kiderül, Bill mit gondolt akkor :)
Szia :)
TörlésKöszönöm szépen, nagyon örülök neki! :D Hát, Adam már csak olyan macis, nagy brummogó :) Igen, kiderül, de ahogy Carmen is írta, a nézőpontok itt fontosak, mert amit az egyik így érez, azt a másik meg úgy.
deven
Imádtam. Alig várom a kövit. :)
VálaszTörlésSzia, örülök neki :) A nagy helyzet az az, hogy elvagyok maradva, nem soka haladtam Tomival, és így Carmen se tudja időben felrakni a fejezetet...
TörlésNa azért ne vállalj mindent magadra! Ha jól emlékszem még mindig én vagyok az, aki a legtöbbet ült az egyik fejezeten... :D
Törlés