2013. szeptember 16., hétfő

Basic instinct (12. fejezet)

Itt az új rész Deventől. Ki is kért még Adamből? Hát megkapja... ;)
Ezen kívül már csak egyetlen rész van teljesen kész, azt jövő héten valamikor felteszem, az utána következő folytatás már sajnos bizonytalanabb lesz, lévén mindkettőnknek erősen nullához közelít a szabadideje... :S De egyvalami biztos, nem hagyjuk félbe! Addig némi ötletelés, bíztatás, bármilyen komment jól jön ;)




---------------------------------------


12. fejezet


Tom’s POV


Elmélázva nézek végig tükörképemen, úgy érzem boldog vagyok. De közben azt is érzem, hogy ez a boldogság nem fog sokáig tartani. Szeretném hinni, hogy hosszú távú lesz a kapcsolatunk, de megbeszéltük, hogy senki nem akar kisajátítani senkit, és lesz ez egy kifordított házasság, hanem csak vágyaink kielégítése. Az előadásnak már vége, már rég kiejtettek valakit, igazán nem is emlékszem, őszintén pedig nem érdekel, hogy ki a legújabb, aki kiesett ebből az elcseszett tehetségkutatóból. Megdörzsölöm a halántékomat, erősen koncentrálok arra, hogy ne essek össze. Leülök inkább a kanapéra, és hátrahajtva a fejemet hunyom le a szemeimet, abban reménykedve, hogy egy kicsit lenyugszanak kavargó gondolataim.

De nem tudok nem arra gondolni, hogy mi történt pár nappal ezelőtt, arra, hogy miként tettél magadévá. Mindent fel tudok idézni, minden egyes percet, mozdulatot, érzelmet, fájdalmakat és élvezeteket. Beleremeg az egész testem, hogyha arra gondolok, ott voltál fölöttem, a karjaiddal a fejem mellett támaszkodtál meg, és egyre mélyebbre lökted bennem a farkadat, én pedig életemben először nyögtem. Riánál sosem tettem, egyszerűen buzisnak találtam.

Annyira, de annyira féltem, hogy fájni fog, hogy szégyenszemre elsírom magamat, holott az öcsém előtt nagyon ritkán tettem. A döbbenet, hogy kellemetlen volt, de nem fájt annyira, mint ahogy azt én gondoltam, egészen kellemes volt.

-  Indulhatunk, Tom? – Ujjaid simogatására riadok fel. Elpirulva bólintok, és a kabátomat magamra kapva kelek fel a kanapéról. Meg akarlak csókolni, de nem tudom, hogy mit kéne tennem. Elbizonytalanodtam, úgy érzem egy kisfiú lettem, aki szégyenlős.

-  Bill… – kezdeném, de elém lépsz, a tarkómnál fogva húzol magadhoz közel, és megcsókolsz. Ikerkapcsolat, hát persze. Beleolvadok karjaidba, teljesen elgyengülök, szinte elolvadok, annyira cukormázas minden. A szívem hevesen ver, Riánál nem éreztem ilyesmit. A karjaidba kapaszkodok, nem érdekel, hogy menni kéne, hogy a kutyák várnak, és ki kéne pihenni magunkat, mert holnap vissza kell utaznunk Amerikába. De úgy érzem, téged se érdekel.

Leülsz a kanapéra, és a combjaidra nyomsz le. A csókot megszakítva, nyakadat becézgetem finoman, néha-néha megharapom a bőrödet nyom nélkül.

-  Haza kell mennünk – neveted halkan. Felnézek rád nagy kiskutya szemekkel. – Muszáj – mosolygod lágyan megsimítva arcomat.

-  Hát jó. – Vállat vonva emelkedek fel rólad, de hirtelen visszahúzol, és olyan szenvedélyesen csókolsz meg, mint még soha. Csak pislogni vagyok képes utána, te nevetve paskolod meg a combomat, és állítasz fel öledből.

-  Majd otthon – súgod fülembe. Rögtön libabőrös leszek. Annyi féle gondolat kezd kavarogni a fejemben, hogy elszédülök, az emlékképek megállíthatatlanul nyüzsögnek bennem. A tegnapi nap, szinte kiráz tőle a hideg.

Remegve ülök be a kormány mögé, minden egyes piros lámpánál elmormogok egy káromkodást. Az sem segít lenyugodni, hogy a felém eső kezedet a combomon tartod, és párszor megcirógatod ujjaiddal a ruhám anyagát, amin keresztül tisztán érzek mindent.

Beállok a garázsba a kocsival, és remegő kézzel kapcsolom ki az övemet, megint libabőrös leszek. A combomon lévő kezeddel rámarkolsz farkamra, és lassan masszírozni kezded, így, ruhán keresztül. Hátravetem a fejemet, és görcsösen a kormányra szorítok.

-  Bill – nyöszörgöm nagyon halkan. Figyelmeztetés akart lenni, hogy menjünk be, hogy én még nem akarom extrém helyeken, főleg nem egy kocsiban, de ujjaid már becsúsztak a nadrágom alá, a bokszerembe, és merev farkam tövére szorítasz rá. Felnyögök, és oldalra pillantok. Engem nézel összezárt ajkakkal, a szemeiddel szinte kérlelsz, hogy üljek át az öledbe.

Zavarban vagyok, és még inkább az leszek, amint hátratolod az ülést, és kikapcsolod az övedet, majd várakozóan rám nézel. A kezedet már rég visszavetted, de a varázs, az egésznek az élménye még itt van bennem.

Nem tudom, hogy milyen erő vett arra rá, hogy átmásszak a te térdeledre, és a combjaidra üljek. A lábaim alig férnek el, és kurva kényelmetlen az egész. Össze-vissza mocorgok, hogy megtaláljam a kényelmes helyet, de hirtelen lefogsz a csípőmnél fogva, és előrehajolva csókolsz meg.

-  Bill – tollak el magamtól. - Én nem tartom ezt jó ötletnek, eléggé kényelmetlen. Menjünk be, jó?

-  Nem akarok. Meg, most ide ültél tök feleslegesen? Ne hagyjuk kárba veszni ezt, nem gondolod? – Tenyereidet becsúsztatod a pólóm alá, és miközben lentől felfelé indulva végigsimítod az oldamat, lehúzod rólam a felsőt is. Párszor végigsimítasz izmos felsőtestemen, ujjaiddal körberajzolod kockás hasamat, aztán végignyalsz először a bal, majd a jobb mellbimbómon. Mindezt némán, levegőt visszafojtva hagyom, a zavarom azonban egyre csak fokozódik.

-  Engedd el magad – súgod halovány vigyorral az arcodon. Kár tagadnod, hogy élvezed. – Múltkor nem voltál ilyen feszült, most mégis…

-  Feszélyez a kocsi, és tök kényelmetlen, már fájnak a lábaim is! – nyafogok. Megforgatod szemeidet, és elnyomsz egy nagy sóhajt. Homlokodat mellkasomnak döntöd. – Most mi van?

-  Rosszabb vagy, mint egy lány. – Egy apró mosoly bujkál szád szélében, ebből tudom, hogy nem gondoltad sértésnek, én mégis annak veszem.

-  Valóban? Akkor keress egy igazi férfit! – Durrogva, és mellesleg iszonyatosan nehezen mászok ki az öledből, nyitom ki az ajtót, és hagylak ott a kocsiban. Az se érdekel, hogy a pólómat otthagytam.

A kutyák örömmel üdvözölnek, a farkukat csóválva böködnek orrukkal, ugranak fel a derekamhoz mancsaikkal. Aztán a semmiből átkarolod a derekamat, mikor már a konyhában vagyok, és az asztalnak löksz.

-  Nem szeretem, amikor álló farokkal faképnél hagynak. – Beleharapsz fülcimpába, a nyakamba, a vállamba, később pedig durva csókokat égetsz bőrömre.

Merev farkadat tisztán érzem, és ettől még mindig zavarba jövök. Nehezen szedem a levegőt, a mellkasomat pedig a te kezed nyomja le, körmeiddel apró kis mélyedéseket nyomsz bőrömbe.

-  Meg ne mozdulj!

Csupán pár pillanat az egész, aztán megjelensz síkosítóval és óvszerrel a kezedben. Szerintem egyszerűbb lett volna, ha én megyek be a hálódba, de nem, te feltétlenül a második alkalmunkat itt akarod, a konyhában, ahol a kutyák figyelnek, játékosan csóválják a farkukat, és néha felugatnak izgalmukban, hogy mit is csinál a két gazdi.

-  Bill, a kutyák néznek – nyafogok tovább, és keresem az indokot, amivel a szobádba csalogathatnálak.

-  És az mióta baj? – Puszit nyomsz az arcomra, kigombolod a nadrágomat, és a bokszeremmel együtt letolod a bokámig. – Nem fogják elmondani senkinek, nyugi.

-  Tudom! – csattanok fel. – De… – Előrenyúlsz, megfogod államat és hátrafelé húzod a fejemet. Keményen megcsókolsz, hogy fogjam már be, én pedig viszonzom, bár fele annyira se dominánsan. Nem tehetek róla, de képtelen vagyok már az erős bátyót játszani, főleg ilyen helyzetekben. Egyszerűen csak gyengévé váltam melletted. Most, hogy nincs Ria, nincsenek nők, hanem csakis te vagy, úgy érzem, nem is kell erősnek lennem. Mert te helyettem is az vagy.

Kibontod a hajamat, beletúrsz, megmarkolod a hajtövemet és hátrarántod a fejemet. Fogaiddal harapdálod meg nyakhajlatomat.

Minden olyan varázslatos, olyan természetfeletti. Nem tudok nem arra gondolni, hogy mit csinálsz a hátam mögött. Hallom, hogy kicsatolod azt a nagy övedet, amit én annyira ízléstelennek találtam mindig is, majd a gomb halk hangját, a sliccedet, és a halk zörgést, amivel letolod te is a nadrágod. Az óvszer zacskójának hangját, minden érzékem csakis rád van kiélesedve.

-  Húzd fel – suttogod halkan, mégis minden szó parancsoló, és erőszakos. Lassan megfordulok, a csontjaim remegnek a bőröm alatt, minden izmom megfeszül. Elveszem kezedből az óvszert, és farkadra pillantok. Még sosem húztam fel az óvszert egy férfira se, csak az én farkamra. Ezért is vagyok ügyetlen, és lassú, másképpen szörnyen béna. Nem tart tovább harminc másodpercnél, mégis olyan, mintha kerek öt percembe került volna.

Nem pepecselsz tovább, megfordítasz, és a következő percben hideget érzek vágatomnál, a síkosító, hát persze.

Most nem vagy annyira óvatos, mint múltkor. Nem csókolod végig a mellkasomat, a combjaimat, és nem harapsz bele a köldökömbe. Helyette előrébb döntesz, a fenekemet megragadod, és ekkor egy fájdalmas nyögést hallatok, összeszorítom a fogaimat. Megpróbálom elviselni azt, amit az elsőnél nem kellett. Kíméletlenül nyomod belém farkadat, egy másodpercre sem állsz meg, hogy megkérdezd: minden rendben van?

-  Bill, ez fáj! – Hátrarántod a fejemet újra, s nyakamba csókolsz.


* * *


-  Ne haragudj. – Lesütöd szemeidet, teljes mértékben szégyelled magad. Hát van is mit.

Nem élveztem el, hozzám se nyúltál, nekem pedig időm nem volt rá. Ha egy percre is felhagyok az asztal támasztásával, akkor nekilöktél volna, és biztosra veszem, hogy sokkal nagyobb fájdalmaim lennének, mint most.

-  Nem haragszom – vonok vállat unottan.

A saját ágyamban fekszem oldalra fordulva, a telefonomat nyomkodva. Már lefürödtem, de nélküled, nem akartam, hogy bent legyél, mikor mosakszom. És örülök is, hogy ezt tettem, mert biztosan ott ájultál volna el, ha meglátod azt a kevéske vért. Nem sok, de mégis vörös cseppek.

-  Volt vér?

-  Nem – hazudom szemrebbenés nélkül, fenntartva a szemkontaktust.

-  Akkor miért nem nálam alszol?

-  Hát mert… – Erre már tényleg nem tudok mit mondani, csak sóhajtva teszem le a telefont, és bújok be a paplanok alá.

Leoltod a villanyokat, és mellém fekszel. Magadhoz húzol, fejemet mellkasodra hajtom, elmosolyodva adok puszit meztelen bőrödre, s szép álmokat kívánva alszom el.


* * *


-  Szia Adam! – veszem fel a telefont. Nem tetszően húzod össze a szemöldöködet, de ez most hidegen hagy. – Hát, ma semmit, maximum este stúdiózunk. Oké, akkor egy óra múlva, szia. – Lerakom a telefont, és a reggelim felé fordulok, majd feltekintek rád, és rögtön elvigyorodok számon kérő tekintetedet látván.

-  Ennyire ne utáld már! – horkanok fel. – Nem tett ellened semmi rosszat, szóval akadj le róla!

-  Mert? Te leakadtál Erwinről?

-  Nem, de hamarosan úgyse fogsz vele találkozni – vonok vállat, újból beletemetkezve a reggelimbe.

Tegnap késő este érkeztünk meg Los Angelesbe, és eddig nem történt semmi érdekfeszítő, most viszont Adam elhívott sétálni, meg meghív valamire. Ezt most akkor az ő részéről randevú lenne? Elég hülyén hangzik, de most mit kezdjek egy meleggel, aki leszopott, és látszólag igencsak tetszek neki?

-  Hát, na jó… – sóhajtasz fel halkan. Gyanakvó tekintettel próbállak megfejteni, de elfordítod a fejedet. – Erwinnek elmondtam, és megértő volt. Azt kérte, hogy engedjem meg neki, hogy ezzel együtt éljen, és én hagytam neki, szóval, nem vagyunk együtt, de mégis van valami kapcsolat, érted?

Meredten nézlek, s a hosszú percek hallgatása után te is rám nézel. Az arcod bizonytalan, az enyém viszont, mint egy szoboré, egyetlenegy izom se rándul.

-  Szólalj meg, kérlek. – Átnyúlnál, hogy megfogd a kezemet, viszont lehúzom az asztalról őket, és felállok az asztaltól.

Szóval a két nappali ezelőtti szex csak azért volt, mert boldog voltál, hogy elmondhattad valakinek a titkodat, és az nemhogy megvetett volna, de felajánlotta a kapcsolatot.

-  Jó – nyögöm. – Köszi a reggelit, de tele vagyok.

-  Jó? – nézel rám döbbenten. Megint nem értesz semmit.

-  Hát igen – vakarom meg tarkómat. – Ez a te életed Bill, én csak az ikertestvéred vagyok, nem szólhatok bele folyton. Most megyek, oké? Majd jövök valamikor.

Nem hiszed el, hogy ennyivel lezártnak tekintem ezt. És ezt abból szűrtem le, hogy már itt toporogsz a szobám küszöbén, ideges tekintettel.

-  Ne csináld ezt! Nyugodtan dühöngj, az is sokkal jobb, mint ez a közömbösség! – Megfogod a karomat és magadhoz húzol, viszont nem hagyom, és lerázlak magamról.

-  De mire legyek dühös? – nézek rád tehetetlenül. Megrázom a fejemet nem tetszően, és kitollak a szobámból, az orrod előtt csukom be.


* * *


-  Örülök, hogy újra látlak! – Adam olyan, mint egy maci, és az ölelése is olyan. Holott tudtommal nem vagyunk puszipajtások, mégis kitörő lelkesedéssel ölelget az utca kellős közepén, ahol lesifotósok tömkelegei ólálkodnak, és várják a megfelelő pillanatot. Zavarodottan paskolom meg körém zárt karjait, és halkan (kényszeredetten) nevetek fel.

-  Én is Adam, nyugi. – Finoman eltolom magamtól, de észre sem veszi gyenge ellenállásomat, megfogja a kezemet, és a kocsijához húz. – Én is kocsival jöttem.

Mosolyogva vállat von, és elmondja, hogy majd visszahoz ide, szóval vonakodva, de beszállok a kissé drága kocsijába, és feszülten figyelem minden mozdulatát. Igazából nem szeretem, ha nem vezethetek. Neked is csak néha engedem át a volánt, mert képtelen vagyok nyugodtan ülni, hogyha más vezet. Nem bízom meg senki vezetőképességében, csak az enyémben.
Szerencsére Adam jól vezet, sőt, meglepően jól. Nem néztem volna ki belőle, de ez nem segít abban, hogy ne érezzem magam lánynak. Furikázni csak nőket szokás. Te pedig más tészta vagy.

-  Adam, hova megyünk? – pillantok rá kíváncsian.

-  Majd meglátod, ne kíváncsiskodj – mondja mosolyogva, közben befordul balra, és innentől fogva csend következik, számomra igen feszült csend. Lehet, hogy most rabol el éppen, és következőleg arra ébredek, hogy egy sikátorban fekszem megerőszakoltan, véresen, és meztelenül. Durva képtelenségek jutnak az eszembe mostanában.

Fél órás kocsikázás után leparkol egy nem épp forgalmas úton. Kíváncsian forgatom körbe a fejemet a kocsiból kiszállva, hátha felfedezek valami ismerős kirakatot, táblát, vagy akármit, de nem igazán emlékszem, hogy jártam volna itt.

-  Gyere, Tom. Voltál már meleg bárban? – A semmiből jövő sokkos kérdés hallatán ráharapok a nyelvemre, és rögtön megtorpanok. – Nyugi, nem oda viszlek, csak egy kérdés volt! – Adam nevet, és nagyon jó kedve van. Tomi inkább meg van rökönyödve.

-  Haha, nagyon vicces volt. De, komolyan, hová megyünk?

-  Gondolom ettél már Olaszországban pizzát. – Bólintok. – Van itt egy hely, ahol pont ugyanolyan finom pizzákat csinálnak, mint ott. Gondolom, szereted, ezért hoztalak ide.

Egy hangulatos nyári színekkel teli étterembe megyünk be. Nem luxus, sőt, igazából elég kicsi, de nyugodt, és alig vannak, és azok is egymással, vagy saját magukkal törődnek. Egy félreeső asztalhoz ülünk le, s miután leadjuk a rendelést, egymást nézzük.

-  A testvéred nem kedvel engem – töri meg a csendet, halkan köhintve, de szemei folyamatosan mosolyognak.

-  Hát, nem igazán… – Kellemetlen ez a téma, és ha még mélyebbre ás benne a Maci, akkor még inkább frusztrált leszek.

-  Van valami oka is, vagy csak unszimpatikus vagyok neki?

Fogalmam sincs Adam, komolyan. Na jó, ezt nem mondhatom neki, mert mégiscsak az ikremről van szó, és már pár éve fennáll a híres-neves ikerkapcsolatunk, hogy már az egymás fejében való turkálás is megy nekünk. Pech. De azt se mondhatom neki, hogy… mit is? Valami van köztünk, ami nem is igazán ikertestvériség, hanem nagyon erősen hajlik a szexhez, és, talán féltékeny? Nem, féltékeny biztos nem, ott van neki a pici Erwin. Szóval az igazság az, hogy nem nézi jó szemmel, hogy mi együtt vagyunk, mert félt téged tőlem, mert te vagy Adam Lambert.

-  Nem hiszem, hogy különösebb baja lenne veled, egyszerűen csak… csak… hát, itt a pizza!

-  Ne térj ki a válasz elől, Tom!

Mindkettőnk pizzája hatalmas, olyan igazi olaszos, és nagyon, de nagyon jól néz ki. Csak egy pillanatra megnyalom a számat, de közben Adamra nézek, így sikerül elkapnom a pajkos csillogást szemeiben.

-  Jó, oké. Nem nagyon csíp téged, mert szerinte egy díszbuzi vagy, és gondolom félt tőled – vonok vállat, továbbra is a pizzára koncentrálva.

-  Díszbuzi? – húzza fel elképedve egyik szemöldökét. – Hm, mintha már hallottam volna. Egyébként, én nem erőszakolok rád semmit, ahogy magamat se. Én finoman nyomulok – kacsint rám.

A falat a torkomon akad, de aztán sietve, és persze köhögve nyelem le, hozzá pedig pár korty vizet legurítok. Ha hazaértem át kell gondolnom, hogy mi a jó fenéért jöttem el egy randevúra. Mert ez az, még ha nem is mondjuk ki. Adam akar tőlem valamit, és ő az egyetlen most. Ria óta egy nőre se bírok ránézni. És amióta veled van ez… a bensőséges, intim kapcsolatunk, úgy érzem hamarosan melleim nőnek, és… hagyjuk.

-  Te elméletileg az öcsémért vagy oda. Elég sokszor hangoztattad, ha jól tudom.

-  Ez így is volt, de, aztán azon a bulin. Hogy is mondjam, szóval eléggé megleptél. Tudtam, hogy nem vagy meleg, azzal is tisztában voltam, hogy barátnőd van, de amikor már ott táncoltunk, éreztem, hogy sokkal nagyobb hatással vagy rám, mint az öcséd. És aztán a fürdőben. Az alkohol tehet róla, hogy ennyire elengedted magad. De nem bánom, mert gyönyörű voltál. A legszebb pasi, akit láttam elélvezni, komolyan!

-  Adam, már így is rák közeli állapotban van a fejem, nem akarom tudni… – halkítom le a hangomat, s kétségbeesetten nézek körbe, hogy meghallott-e valaki minket.

-  Jó, oké! – neveti.

Tényleg nem esik szó többet a számomra igencsak kínos témáról. Viszont beszélgetésünk közben többször nézem a száját, mint a szemeit, és képzelem el, hogy az ajkai közé veszi a farkamat. A hátamon végigfut a bizsergés, minden apró kis szőrszálamat felborzolva. Ha jobban belegondolok, márpedig bele, Adam nagyon helyes. Nem hiába választották meg a legszexibb pasinak. Árad belőle a dominancia, az, hogy bárkit megkaphat, csupán egy apró mosoly az egész.

-  Tényleg itt csinálják a legjobbat Amerikában. – Ismét a kocsijában ülünk, több óra cseverészés után. – Ja, egyébként már… nem vagyok együtt a nővel.

-  Igen, ezt gondoltam. – Nem indítja el a kocsit, helyette felém fordul, amennyire csak tud, és mélyen a szemeimbe néz. – Meg akarsz csókolni?

-  Mi? – nyögöm kikerekedett szemekkel. A számat is eltátom döbbenetemben.

-  Láttam, hogy a számat nézted, szinte folyton. Valami oka csak volt. – A végére egészen elhalkul a hangja, és közelebb dől hozzám.

-  Nem tudom, Adam – vallom be, lesütött szemekkel. Tanácstalan vagyok, megint.

De Adam nem az: Egyik kezét tarkómra simítja, és közelebb húz magához, hogy megcsókoljon. Nyilván nem ez az első csókunk, de ez az első józan. Adam nyugodt, hagy időt, hogy feleszméljek, s döntsek. Most ellököm vagy sem. Végül az utóbbi mellett döntök, hagyom, hogy vezessen, hogy teljesen levetkőztesse a gátlásaimat. Kegyetlenül jól csókol, és végig birtoklóan, minden szuszt kipréselve belőlem. Nálad sem éreztem effajta határozottságot. Kapkodva válunk szét, részemről hangosabb a zihálás, és a szívem is hevesebben ver. Bár az utóbbit csak gondolom.

-  Aranyos vagy. Most pedig kösd be magad. – Előre fordul rendesen, és elindítja a motort. Én pedig bekapcsolom az övet, de minden mozdulatom gépies. Ezt nem tudhatod meg. Csakhogy úgyis tudni fogod.

Mintha mi sem történt volna, nagy öleléssel köszön el, én pedig gondterhelten ülök be a kocsimba. A nagy helyzet az, hogy kár tagadni, élveztem a csókot. Sőt! Ha most itt lenne, és újra megkérdezné, szerintem önként hajolnék és csücsörítenék a csókomért. Bizarr.


* * *
 

Várakozóan figyeled minden mozdulatomat, míg én a kutyákkal vagyok elfoglalva. Egy élménybeszámolót vársz, de megmukkanni sem bírok.

-  Nem történt semmi, csak beszélgettünk. – A szobámba sietek, és levetem magamról a ruháimat. Immár csak egy fekete bokszerrel szemezel, mert igen, jöttél utánam a hálómba is. – Tényleg.

-  Aha. Amúgy, akkor…

-  Nem para, Bill, mondtam. – Leülök az ágyamra, és megnézem az emaileket a telefonomon.

Bánt ez az Erwines dolog, de nem tehetek érte semmit, csak azt, hogy ráébresszelek arra, én százszor jobb vagyok, mint ő. Mert tudom, hogy ez nem igaz szerelem, és nem fogom hagyni, hogy egy kölyökbe beleszeress, csak azért, mert olyan fene nagy szívvel rendelkezik, és szerinted megértő. Az ikertestvéred vagyok, én sokkal jobban ismerlek, értelek meg, mint az a kis taknyos. Nem fogom hagyni, hogy elvegyen tőlem. Ki van zárva. 



-----------------------------


Folyt. köv. jövő héten!

6 megjegyzés:

  1. Én kértem Adamből és úúú nagyon tetszik!! ^^ Tomi tényleg nagyon aranyos volt. És a Maci is :D Billt meg nem értem, de biztos a következő részből kiderül miért volt ilyen bunkó..
    Cindy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülünk neki! :)
      Bill nem bunkó volt, csak kanos ;) És ne felejtsük el, hogy itt most minden Tom fejéből volt, Bill nem akart bunkó lenni, esetleg Tom úgy érezte.. de a következőből persze kiderül, Bill mit gondolt akkor :)

      Törlés
    2. Szia :)

      Köszönöm szépen, nagyon örülök neki! :D Hát, Adam már csak olyan macis, nagy brummogó :) Igen, kiderül, de ahogy Carmen is írta, a nézőpontok itt fontosak, mert amit az egyik így érez, azt a másik meg úgy.

      deven

      Törlés
  2. Imádtam. Alig várom a kövit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, örülök neki :) A nagy helyzet az az, hogy elvagyok maradva, nem soka haladtam Tomival, és így Carmen se tudja időben felrakni a fejezetet...

      Törlés
    2. Na azért ne vállalj mindent magadra! Ha jól emlékszem még mindig én vagyok az, aki a legtöbbet ült az egyik fejezeten... :D

      Törlés