Want you chained (7. fejezet)

Itt a befejező rész.

A Bad Romance fordítás folyamatban (lassan, de biztosan :D), tervben pedig új sorozatként egy-egy twincest. AU ill. related, melyikkel kezdjük?

 

7. fejezet

A másnap reggeli fogmosás után Bill anyaszült meztelenül lépett ki a fürdőből, de az üres ágyat találta csak. Kezébe fogta az előző este összehajtogatott ruhakupacot, és kisétált a nappaliba. A kanapén találta Maryannt, felöltözve, a laptopjával az ölében. Felnézett, elmosolyodott, és arrébb tette a kompjúterét, aztán a gép helyére mutatott.

A fiú szétvetett lábakkal ült azonnal az ölébe, engedelmesen. Maryann végigsimított a haján, majd végső búcsú okán mosolyogva megcsókolta. Bill beleborzongott ebbe a néhány másodpercbe, annyira tökéletesnek tűnt a számára.

- Azt gondoltam, sokkal nehezebb eset leszel. – búgta aztán a nő a fiú arcához közel, amire Bill felhúzta a szemöldökét és kérdőn nézett vissza rá – Azt hittem, keményebben kell majd bánnom veled, hogy nem leszel engedelmes, és hogy többször meg kell majd büntesselek. – folytatta – Megleptél.

Bill egy pillanatra elbizonytalanodott, eszébe jutott, hogy ő bizony úgy érezte, nem volt ennyire tökéletes partner. Annyira, amennyire szeretett volna. De aztán mégis úgy döntött, hogy inkább dícséretnek veszi Maryann szavait. Elvégre mosolyogva mondta, miután az ölébe invitálta. Így hát elmosolyodott ő is, és válaszként szégyellősen, szemlesütve megvonta a vállát, Maryann kezei pedig lecsúsztak a derekáról a combjaira, aztán lassan hátra a fenekéhez. Bill lehunyta a szemeit, halkan felsóhajtott, és a nő vállára hajtotta a fejét.

Maryann-nek ott volt a nyelve hegyén, hogy kimondja: „tetszel”. De jól tudta, hogy nem tehet ilyesmit. Ekkora hibát nem követhet el. Az előző este hibáival is nehezen tudott így tiszta fejjel mit kezdeni.

- Öltözz. – adta ki egy utolsó simogatás után a halk utasítást, és letolta a pehelykönnyű fiút az öléből.

Bill engedelmesen magára vette a holmijait, néha egy-egy lopott másodpercre a nő felé sandított, amíg készült, de csendben maradt.

Perceken belül az ajtó felé indult kezében a cipőjével.

- Kérdezhetek valamit? – fordult vissza bizonytalanul, a nő pedig felhúzta a szemöldökét és jóváhagyólag biccentett – Akkor is, ha megszegném vele a szabályokat?

Maryann néhány pillanatig kifürkészhetetlen arccal nézte a fiút.

Nemet kellene felelnie.

De aztán felsóhajtott, a kíváncsisága győzött.

- Megkérdezheted. De nem ígérem meg, hogy válaszolni is fogok rá.

Bill két másodpercnyi habozás után kibökte.

- Van esély arra, hogy valaha újra találkozunk? – kérdezte halkan.

Maryann nem szándékozott többet találkozni vele. Túlságosan is beleégette magát az agyába már ezzel az egyetlen nappal is. Nem engedheti meg magának, hogy hagyja, hogy bármilyen kötődés kialakuljon benne egy hozzá hasonló fiú irányába. Híres, gazdag, és bár talán valóban élvezi néha az ilyen éjszakákat, de valószínűleg többnyire irányíthatalan, és Maryann szájízéhez túlságosan is önálló és magabiztos.

- Ezt már tisztáztuk a legelején. Emlékszel? Nem épp te indítottál azzal, hogy egyetlen alkalomról van szó, és azután mi nem is ismerjük egymást? És én is pontosan ugyanígy álltam hozzád. – egy kis szünet után szárazon folytatta – Felesleges kérdéseket nincs értelme feltenni. – határozottsága megijesztette a fiút.

- Értem. – suttogta lesütött szemekkel – Sajnálom.

Maryann nem felelt, csak jóváhagyólag bólintott.

Figyelte, ahogy a fiú csöndben összeszedte a maradék holmiját is. Ahogy lehajolt, és feszes fenekén megfeszültek az izmok, ahogy festett körmein megcsillant a hajnali napfény.

Azonnal megértette, amit mondott, nem kérdezősködött tovább, nem próbált meg hatni rá. Az egyértelmű külvilág felé mutatott magabiztossága ellenére is engedelmesebb volt, mint bárki. Kimondhatatlanul tetszett neki, és épp ezért volt rá kimondhatatlanul veszélyes a fiú.

Végül percekig tartó hezitálás után az utolsó pillanatban az íróasztalhoz ment, felírt egy cetlire egy számot, és a fiú kezébe nyomta.

- Írd be ezt a számot a telefonodba. Név nélkül. – utasította – Soha nem hívhatod fel. Soha. Megértetted? – hangsúlyozta.

Bill bizonytalanul bólintott. Nem értette miért ad neki Maryann egy számot, amit soha nem hívhat fel. De nem kellett megkérdeznie, a nő már adta is a magyarázatot.

- Sokat utazom a munkám miatt. Éppúgy, ahogyan te is. – kezdte – Amikor úgy érzed, hogy egyedül vagy valahol a világban, és bármit megadnál, hogy eltölthess egy az előzőhöz hasonló estét, írj egy üzenetet erre a számra. Kizárólag egy városnév, szálloda név, és szobaszám lehet benne. Semmi több. Ha egyszer véletlenül úgy alakul, hogy ugyanabban a városban van dolgunk, és szabad az estém, talán bekopogok a hotelszobád ajtaján. De tudd, hogy ez nem ígéret. Nagyon sok véletlennek kell közrejátszania hozzá, és talán sosem jön majd el. – magyarázta – Amint megszeged bármelyik szabályt is, nincs több esély, vége. Amint felhívod a számot, vagy a megengedettnél hosszabb üzenetet írsz rá, azonnal vége a játéknak.

Bill hevesen bólogatni kezdett.

- Most menj. – folytatta Maryann – A bátyád már biztosan izgul érted. Isten veled.

- Viszlát. – mondta halkan a fiú, mielőtt lehajtott fejjel kifordult az ajtón.

- Viszlát. – suttogta maga elé a nő, de már csak akkor, amikor becsukta a szobája ajtaját.

Érezte, hogy élete legrosszabb döntése volt, hogy megadta ennek a fiúnak a privát telefonszámát.

* * *

Ezután a hajnal után hónapokig jöttek rendszeresen az SMS-ek Maryann telefonjára. Sohasem több mint egy város, szállodanév és szobaszám. Minden egyes üzenetet bizonytalan kézzel törölt ki. Utálta magát amiatt, hogy egy ilyen fiú el tudta gyengíteni. Nem hitte, hogy ilyen kitartó lesz, hogy majd' minden este várja őt magányosan egy hotelszobában. Az első néhány hét után már érezte, hogy talán hónapok kellenek majd hogy elfelejtse, de valójában arra kellettek a hónapok, hogy fel tudja dolgozni magában az érzéseit. Hogy belássa végre, hogy nem mondhat ellent ilyen megrögzötten a vágyainak.

Ki tudja hány hónap telt el, mire azon kapta magát, hogy rendszeresen a turnétervüket bújja, hogy azt várja, mikor tud összeegyeztetni végre egy többé-kevésbé véletlen találkozót a munkájával. Mert az ürügyre szüksége volt a lelki nyugalmához, azt nem tette volna meg, hogy ok nélkül odarepül, ahol a fiúnak van dolga.

Hetek óta halogatta már egy párizsi tárgyalását, amikor megtudta, hogy néhány hét múlva koncertje lesz ott Billnek. Azonnal leszervezte az előző napra a tárgyalást, és a legjobb hotelben foglalt szobát magának, oda, ahol jól tudta, hogy a szóban forgó stadionban fellépő sztárokat is el szokták szállásolni. De végtére is ez csak részletkérdés, ha másik szállodanév lesz az SMS-ben, majd fog egy taxit, és átkocsikázik a városon.

* * *

Már akkor tudta, hogy jók voltak a megérzései, amikor késő délután megérkezett a hotelhez, és vagy egy tucat tinilány ácsorgott a szálloda bejáratánál papírokat és filctollakat szorongatva.

Ezek szerint nem csak a hotel stimmel, de ő is itt van már. Nem kell még egy napot várnia, hogy láthassa. – gondolta magában mosolyogva.

Gyorsan lezuhanyzott, rendbe szedte magát, és várta az SMS érkezését. Úgy akarta meglepni a fiút, hogy még csak ne is számítson arra, hogy az üzenet elküldése után néhány perccel már kopogni is fog az ajtón.

614-es szoba. Pont fölötte, az övé az 514-es. Elmosolyodott a véletlenen, és a liftet meg sem várva felsietett a lépcsőn, és bekopogott az ajtón.

Ideges trappolást hallott, és hirtelen ajtónyitást, aztán amint meglátta őt a fiú, lemerevedett, és a zaklatott arckifejezését valami egészen más váltotta fel. Csak állt előtte, a kitárt ajtó kilincsét nem eresztve, mozdulatlanul, Maryann pedig közelebb lépett, egyik kezét az ajtófélfának támasztva, és halkan, csábosan megszólalt.

- Nem akarsz beengedni? Talán zavarok? – mosolygott.

A fiú egy óriási levegővétellel próbálta behozni a hosszú, oxigén nélküli másodperceket.

- Dehogy. – felelte halkan, eleresztette a kilincset, és lassan a fal mellett a földre csúszott, lehajtott fejjel térdelt le a nő lábai elé.

Maryann becsukta az ajtót, és leguggolt mellette. Az álla alá nyúlt, és felemelte a fejét.

- Azt hittem, jobban fogsz örülni nekem. – incselkedett, és puhán megcsókolta az ajkait, majd felállt mellőle, hogy körülnézzen. Figyelmen kívül hagyta a fiú remegését, azt, hogy úgy nyögött bele abba az apró csókba, mintha hónapok óta ez lett volna az első csók, amit kapott.

Óriási lakosztály volt, saját kis bárpulttal, embertelen méretű plazmatévével és hifivel, süppedős szőnyeggel. A kanapé akkora volt, hogy legalább nyolcan elfértek volna rajta. Az erkélyre üveg tolóajtón lehetett kijutni. Ennek a látványára egy halvány mosoly futott át az ajkain, eszébe villant az előző lakosztály, hasonló üvegajtóval, az előző erkély a vaksötétben, fent a magasban. Sajnálta, hogy most mindössze a hatodik emeleten voltak.

- Hidd el, nem örültem ennyire nagyon rég óta semminek. – felelte a fiú halkan, félbeszakítva a szoba tanulmányozását, mire Maryann visszafordult felé, és mutatóujjával intett neki, hogy keljen fel, és jöjjön oda hozzá a bárpulthoz.

- Hát most bebizonyíthatod. – hajolt le hozzá a magas bárszékről, és miután végigsimított a haján, megragadta a tarkóját, lábait a dereka köré fonta, és magához kényszerítette egy már koránt sem olyan ártatlan csókra.

- Akár minden áldott nap megtenném. – súgta reszketve, Maryann pedig eltolta magától.

- Erről most nem beszélünk. Játszunk úgy, hogy az egyéjszakás szabályok érvényesek. Hm?

Egyet-kettőt kicsit talán elferdítve belőlük. – folytatta gondolatban, Bill pedig engedelmesen bólintott.

- Hadd lássam a hálót. – mosolygott a fiúra, ő pedig szégyellősen visszamosolygott rá, majd kézen fogta Maryannt, és odavezette.

V É G E